Szolnok Megyei Néplap, 1961. augusztus (12. évfolyam, 179-205. szám)

1961-08-22 / 197. szám

1961. augusztus 22. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Évente tizenöt családi ház L Holnapban járó szövetkezetiek — vízből Olyan a kőtelki hat hold, hogy jóesetben hármat ér; gyengén termő, embernyúzó. Ekkora terület a felszabadu­lás előtt körülbelül a kenyér­re és felsőruhára elegendőt termette meg egy-egy család számára. A zsírzóért, lábbeli­ért már napszámot, sommá- zást kellett vállalni. A tör­ténelem csak a társadalmi rendet, az embereket formál­ta értékesebbé, a talajt ■— közvetlenül — nem. S ennek ellenére igaz, hogy az Ezüst­kalász Tsz-ben tavaly ha­vonta majdnem ezerötszáz forintos részesedés jutott a gazdáknak. Számos tényezővel magya­rázható ez a fejlődés; közöt­tük a legelsők sorában az öntözéssel. Esztendeje 420 holdra szántak vizet a szö­vetkezeti parasztok —, 670 holdra juttattak. Ez évi ön­tözési tervük 1020 hold. Lé­nyegében már teljesítették, most az 1200 hold felé törnek. Jövőre 1500, azután 1800 hold öntözését tervezik. Tíz napja sincs, hogy megkapták az ér­tesítést: az állam olyan ösz- szegű hosszúlejáratú kölcsön­nel segíti őket, hogy 400 hol­dat rendezhetnek be öntö­zésre. »A mi jövőnk az öntözés!" — fejezi ki tömören gazda­társai véleményét Rhédey György főagronómus. — Si­lány a földünk, mégis jól élünk. Parasztjaink szorgal­ma s a mind szélesebb öntö­zéses gazdálkodás eredmé­nyezi ezt. Egyszerű, könnyen átte­kinthető számvetés győz meg bárkit arról, hogy öntözéssel átlagosan 1500 forinttal nö­velhető a holdankénti össz­bevétel. Ebből kereken 1200 forint tiszta többletnek te­kinthető. Amennyire érthető ez a számvetés, annyira lo­gikus a belőle adódó követ­keztetés: az adott lehetősé­gek felső határáig kell növel­ni az öntözött területet. A kőtelki Ezüstkalász Tsz 3600 holdja — leszámítva természetesen az utakat, be­épített területeket, — mind öntözhető. Helyenként rész­leges tereprendezés szüksé­ges. Ezt is számítva, a beren­dezéssel kapcsolatos kiadások már az első év többlethoza­mából fedezhetők. Az elmon­dottak alapján — gondoljuk —, máris érthető, mennyire reális a gazdák elhatározása, mely szerint a második öt­éves terv végéig szövetkeze­tük egész területén öntözés­sel gazdálkodnak. Nagyszerű elképzelésük valóra váltásában a Vízügyi Igazgatóság munkatársaiban találtak készséges segítőre. Hajdú Lajos, a VÍZIG párt­titkára és Bíró István főmér­nök megígérte: jövőre kö­zepes méretű — a célnak megfelelő — vízkivétet he­lyez üzembe a közös birtok tiszántúli résznek vízellátá­sára. A Tiszán-inneni — mintegy 2600 holdas terület — még egyszerűbben locsol­ható. Elvenni persze csak onnan lehet, ahová előzőleg már tettek valamit... Talajerő visszapótlás nélkül az öntö­zés több kárt okozna, mint hasznot. A tsz vezetősége ezért előtervet készített a jóT szágállomány gyarapítására; a trágyahozam biztosítására. Ma 5,5 holdanként jut egy számosállat; 1965-ben már három holdanként. A közös állomány fejlesztése mellett ,a háztáji jószágállomány nö­velése is szükséges. Évi há­rom és félmillió forint több­letbevételre számíthat az Ezüstkalász Tsz tagsága ak­kor, midőn már az egész gaz­daság öntözött lesz. Ennek a nagyon tekintélyes summá­nak egy részét természetesen a közös vagyon gyarapításá­ra, újabb épületek emelésé­re, gépek vásárlására fordít­ják majd; s= ám óriási mér­tékben növekszik a felosztható jövedelem is. Az utóbbi — elég óvatos becslés szerint — évi másfél- millió forintra tehető. Na­gyon szép családi házat le­het építeni százezer forint­ból ... Az öntözés adta s szétosztható többletbevétel tehát évente tizenöt családi ház értékét teszi ki. Mint a legjobb hegedű is néma marad muzsikus nél­kül, úgy az öntözésre beren­dezett terület úgyszintén csak szakemberek művelésé­ben érték. Az Ezüstkalász Tsz már napjainkban sem szegény az öntözés hozzá­értőiben. Peszeki József és János, Bózsó Imre és László, Bozóki István, Budai Mihály és János éppoly beavatottja a locsolásnak, mint az elnök- helyettes: Guzsi János. A „vezérkar” tehát megvan,, a „legénységről” még gondos­kodni kell. — Ez sem lesz nehéz, — így reméli Bózsó Sándor el­nök. — Télen huszonnyolc, gazdatársam végzett ezüst- kalászos tanfolyamot, ami a brigád- és munkacsapat ve­zetők részére kötelező ná­lunk. — Egy esztendő 1 leforgása alatt — negyvenen fiatal tért vissza városról fa­lujába; közöttük olyan szor- galmúak, mint ifjú Bózsó János, Ulviczky Ferenc, Cseh István, Nádas László. Hármukat azon nyomban traktoros iskolára, másik hármukat mezőgazdasági technikumba segítette a szö­vetkezet. Bizonyosra vehető, hogy a nyolcvan fős öntöző­gárdát sem lesz nehéz kiala­kítani az ötéves terv végéig... Az Ezüstkalász Tsz eddigi eredményei alapján került a bemutató tsz-ek előkelő so­rába. Jövőre — úgy hírlik—-, ezek közt is előbbre lép: ön­tözéses bemutató szövetkezet lesz. A Petőfi és a Hunyadi Tsz parasztjai a szóra is, de méginkább a sikerekre fi­gyeltek fel... Hasznosnak bizonyult, hogy a kőtelki szövetkezetek már jóideje összehangolják épí­tési, fejlesztési terveiket, ön­ként adódik a kérdés: Mi történnék, ha... ... az öntözött területek nö­velésében is hasonló össz­hangra törekednének, sőt a fejlesztést együttesen végez­nék? Valószínűtlen, hogy akármelyikük is rosszul jár­na. — b. z. —> A jászboldogháziak külük én semmire se men­nék, S már olvassa is a legjobb gazdák neveit: — Sass Péter, Mizsei Ist­ván, Pesti Margit, Nagy Jó- zsefné. *3j armincöt gazda nevét szólítja. Díszoklevél, s 400 forint. Ügy ugranak le a kocsiról, a vontatóról, zavar­tan törnek utat, szorongva lépnek a tribün elé. S meg- hatottan szorongatják a jutal­makat. Az elnök mentegeti magát: — Nem 400 forintot érde­melnének odaadó szorgalmu­kért. Négyszáz forint! Nem is annyit ér az. Azt kérdezi tő­lem Varga István, a községi párttitkár; észrevettem-e, mi­lyen ujjongó örömmel jöttek a színpadtól vissza a jutal- mazottak. Láttam, ügy lát­szik, mások előtt sem tudták elrejteni őszinte érzésüket. Nyomban úttörők csoportjc jön a színpadra. A Petőfi Sándor úttörőcsapat csasztus- kásai. Az Aranykalász gaz­dáit — apáikat, szülőiket kö­szöntik. „Boldogh&zán, nálunk, jó tsz van...” Suta sorok, gyerekes gon­dolatok. Azt kell nézni, kik adják, kinek — s milyen sze­retettel. Aztán... De szép még lát­ni is. PHros, dombos kenyeret hoznak a nőtanács asszonyai Tisza József országgyűlési képviselő meghatott tiszte­lettel emeli meg a kést. — Visszafojtott csend. Szinte haitik, mint ropog a hófehér kenyér a kés alatt. Egy-egy falatot elfogyasztanak az el­nökség tagjai, A színpadot a kulturosok veszik át. Nem tudom, van-e még a megyében máshol a nőtanácsnak tánccsoportja. Itt van, és többször fellépett. Az asszonylábak bizony nem toppannak már olyan fürgén, mint a hajadonoké. — De a szándék nagyotérő. Kiszesek, úttörők népdalcsokra, szava­lata, leánytánca nagy tapsot arat. Koránt sincsen szó nagy teljesítményről. Csak éppen a hangulat emelkedett, s ilyenkor könnyen összecsat­tan a tenyér. A vendégeknek, a patronáló vállalat kultúr- munkásainak meg különös­képp kijár az elismerés. Egymást követik a csasz- tuskák. Egy zuglói munkás hosszú strófákba szedett kö­szöntőt írt az Aranykalász­ról. Egy budapesti munkás a múlt hét egész szabadide­jét erre fordította tán. Még ha gyenge is a vers, a gondo­lat nem megható J 07\élután 3:l-re megverte az Aranykalász a Jász­berényi Lehel futballcsapa­tát. Pesti munkások, Népsta­dion méretéhez szokott szur­kolók hangorkánja buzdítot­ta a boldogháziakat. — Az Aranykalász megnyerte a já­rási kupát. Amikor a futball­csapatot szervezték, azt mondták a futballistáknak: vagy komolyan, vagy sehogy. Ebben áll sikerük. Mindent komolyan vesznek. Csak a mulatást nem. Egész éjszaka olyan vidám, olyan felszaba­dult, annyi humorral teli mulatást láttunk Jászboldog- házán. Borzák- Lajos Thermál-fürd5 társadalmi munkával Tiszaföldváron a község egyik kopár területén tavaly decemberben kutat fúrtak, mely percenként 3000 liter 71 fokos gyógyvizet ad. Ez év tavaszán a községi tanács kezdeményezésére hozzáfog- i tak itt a fürdő építéséhez. Július közepére elkészült egy 35x15 méteres kismedence és egy gyermek-pancsoló. A ta­nács mindössze 106 000 forin­tot fordított az építkezésre. A fürdő azonban ennél sok­kal nagyobb értéket képvisel, jövő évben tovább folytatják a megkezdett építkezéseket. Mint Busi Gyula, a községi tanács vb. elnöke mondotta, a medencék elkészítésénél és a víz levezetésénél a lakos­ság 152 600 forint értékű tár­sadalmi munkát végzett Tizenkét Ismét egy bensőséges és külsőségeik­ben mégis gazdag ünnepség színhelye volt vasárnap délben a karcagi városi tanács székháza. A nagy tanácsterem széksorai zsúfolásig megteltek az érdeklő­dőkkel, sőt sokan még a folyosóra is ki­szorultak: névadó ünnepséget tartottak. Az első két széksor az ünnepeltek és a hozzátartozók helye volt: Tizenkét új magyar állampolgárt iktattak be. gon­dolhatni: a szülők és a névadó szülők fo­gadalomtételét a kicsik gügyögése festette alá. Murányi László fia László, Fekete András lánya Márta, Goron László fia Csaba, Falvai Sándor fia Csaba, Dobi Imre fia Imre, Lendér István leánya Julianna, Majoros István leánya Ildikó, Weisz Béla leánya Ágnes, Vad Imre fia Tibor, Sánta Gábor fia Tibor, Szakács Tibor fia Tibor, Kovács József fia Tibor az új honpolgár, akiket vasárnap, alkotmányunk napján ünnepélyes külsőségek között írtak be az anyakönyvbe. A névadó ünnepségen megjelent Czi- nege Lajos honvédelmi mdniszter is, aki a fogadalomtétél után köszöntötte az új­szülötteket és szüleiket, majd a többi között ezeket mondotta: — A kommunisták számára, akik ön­ként oly sokról lemondanak, a legna- i gyofob elégtétel, hogy gyermekeink jólöl­új polgár tözöttek és boldogok. Tanítsák a szülők gyerekeiket arra, hogy tudják szeretni az életet, de tudjanak verekedni is, ha arra kerül a sor, sőt, tanítsák meg arra is, hogy ha kell, áldozzák a legdrágábbat a hazáért. A hivatalos aktusról bekeretezett, díszes emléklapot kaptak a szülők. Ez­után az ajándékok és virágcsokrok végte­lennek tűnő sora következett. Katonatisztek és tiszthelyettesek, rendőrök és ktsz-dolgozók gyermekeinek névadó ünnepségét rendezték. A honvéd­parancsnokság, a rendőrkapitányság és a ktsz külön-külön is megajándékozták mind a tizenkét új állampolgárt. Rajtuk kívül még Czinege Lajos elvtárs is át­adta ajándékait: egy-egy nagy csomagot, amely paplant rejtett magában. Majd a nőtanács, a ktsz, az úttörők, s a többi szervek gratulációi és virágcsokrai követ­keztek. Könnyű kitalálni, hogy még a névadó szülők keze is tele volt virággal és csomagokkal, mire az ünnepség a vé­géhez közeledett. A nagyon bensőséges ünnepség befe­jeztével — melynek jó rendezéséért mél­tán illeti dicséret Asztalos Mihály honvéd századost, Komlósi János rendőrfőhadna­gyot és Orvos Nagy Tibort, a ktsz párttit­kárát — a résztvevők az egyik teremben poharakat ürítgettek az újszülöttek egész­ségére, boldogságára. mondja reggel a falu egyik vezetője, gyö­nyörködvén a felvonulókban: — Látja, elvtárs, olyan most ez, mint egy hadsereg. Pedig két évvel ezelőtt én se hittem, hogy ide jutunk. És felidézi a régi aratási ünnepséget: lovasbandérium, cigánynak öltözött legények évről évre megszokott, kopott mókázása a rozoga szekéren. Mennyivel méltóságteljesebb ez az idei. Vonulnak áz Aranykalász gépei. Zetorok, Beloruszok, Maulwurfok és egyebek. Az Aranykalásznak annyi gépe lesz lassan, mint egy gépállomásnak. S az el­ső „szerelvényen” ott vannak a falusiakkal kart karba ölt­ve a Zuglói Asztalosipari Vállalat munkásai. Harmin­cán érkeztek Pestről a mun­kás-paraszt szövetség ünne­pére. A községi tanács hangszó­róján melegen iidvözlik a felvonulókat. Tisztán érteni a bemondó hangját: — Köszönet illeti az Aranykalász hős tagságát... Hős tagság? Talán túlzás kissé. Vagy tán igaz. Hát kik a munka hősei, ha nem a 3700 liter tejet fejő, a 100 holdanként 100 mázsa áru­hús adó Aranykalász pa­rasztjai? Az Eszes Józsefek, Gerőcs Józsefek, Kohári Ist­vánok. Róluk beszél Tisza József országgyűlési képviselő, a I Termelőszövetkezeti Tanács titkára. Ünnepi percek ezek. I Tisza József vörös zászlót mutat a magasba. Arany - selymű. A Magyar Forradal­mi Munkás-Paraszt Kor­mány vándorzászlója. Hozzá a kormány kitüntetés: Kiváló szövetkezeti gazdaság. Szol­nok megye első „Kiváló szö­vetkezeti gazdasága!” — Az egész falu tapsol az emel­vény előtt. — A lényeg — nevet Tisza elvtárs, s előhúz egy 50 000 forintos takarékbetétkönyvet. A kormány jutalma az Aranykalásznak. S akkor egy munkásember lép a díszemelvényre. Dunai János, a zuglói üzem párt­titkára. Két vörös zászlót hí­meztek a zuglóiak erre az al­kalomra. S egy kerámia-te­henet hoztak még. Olvastak Pesten a boldogházi tehené­szekről, ehhez illő ajándékot adtak. De még Tisza elvtárs fa szót kér. — Engedjék meg, hogy Konkoly Bélának, az önök derék szövetkezeti elnökének a földművelésügyi miniszter kitüntetését átadjam. Meglepetten áll fel Kon­koly Béla. Látszik: nem sej­tette. Dolgozik becsülettel, szorgalommal a szövetkezet élén, s nem is jut ideje arra, hogy külön megbecsülést igé­nyeljen. Pedig kijár neki. De most is azt mondja: — Emlékezetes pillanata ez életemnek. Tudom, gazdatár­saimnak köszönhetem. Nél­retesen dolgozott. Félmezte­lenre „öltözve” végig ment az épülő csatorna mentén. Mindenkinek megvizsgálta a bőrét és „rendelt”: Fiacs­kám, te egy óra múlva, te másfél, te két óra múlva ve­gyél fel inget. Mire a 200 „vizsgálattal“ végzett, úgy felégett a bőre, hogy 3 napig mi ápoltuk őt. — Külön szám volt a kony­ha. Mindig jó és bőséges koszt volt. Én is híztam. Egyetlen este volt baj, amikor a nagy vihar volt. Felborult a /sá­tor, odalett a vacsora, a köz­kedvelt rakott krumpÚ. Az egyik fiú megrökönyödve szaladt hozzám:. — Tanár elvtárs! Milliós kár van. — Az egész táborban nincs egymillió forint anyagi érték — mondom. — Dehogyis- nincs! Hát oda az egész vacsora. Azért éhen akkor se maradt senki. így teltek a napok, s a hetek is. A táborozási idő­ben 2 hetet a Szovjetunióban töltöttem. Az is nagy élmény volt Az egészet egybevetve, dolgos szép nyár volt ez szá­nomra, s a táborozó gimna­zisták, tanárok számára is. B. E. tagok szíves fogadtatására, s a mindvégig tanúsított szere- tetükre, amivel bennünket se­gítettek. ,A fiatalok komoly­ságának, elővigyázatosságának tudható be az is, hogy „fel­égésen”, tenyér- és lábfelhó- lyagosodáson kívül más bal­eset vagy megbetegedés nem volt a táborban. Arra is tö­rekedtünk, hogy azok a diá­kok, akik ide eljönnek, tel­jesíthessék az ifjúság a szo­cializmusért mozgalom min­den követelményét. Kultúr- és sportrendezvényeinket hosszú sorokban tudnám csak megemlíteni is. Egyet-kettőt mégis. Vendégszerepeitek ná­lunk fővárosi, szolnoki, bé­késcsabai művészek, sporto­lók, a táborozok is adtak ön­álló kultúrműsort. — A tábor legnagyobb kul­turális eseménye azonban az volt, hogy Czinege Lajos elv­társ, honvédelmi miniszter meglátogatott bennünket és kedélyesen elbeszélgetett ifjú „katonáival”. Csáki elvtárs, íz MSZMP megyei bizottsá- jának titkára pedig többször fa járt a táborban. Jókedvben, derűben sem volt hiányunk. Mindennap volt min kacagni. Az első na­pon pl. dr. László János, a tá­bor orvosa nagyon lelkiisme­Kőhidi László, a táborpa­rancsnok. ami ránk várt a táborozás idejére elvégeztük. Szép em­lékekkel gazdagodva me­gyünk majd haza. Sokat gon­dolunk a termelőszövetkezeti tálnak, amit egész évi tanítá­son át is hiába keresünk. —> Hát még két hét alatt!!! — Csak egyet sajnálok. A budapesti diákokat egyetlen nevelő sem kísérte el. Velük nem beszélhettem meg ta­pasztalataimat. A munkát, dapestiek és Szolnok me­gyeiek mérték össze az erőt. És mindegyik■ csapat első akart lenni. —■ Nagyon jó eredményt értek el a túrkeveiek is. Kü­lön megdicsérhetjük őket azért, mert abból a gimná­ziumból szinte kivétel nélkül mindenki itt volt. Ügyesek voltak a szolnoki gépipari technikum diákjai is. Rajtuk meglátszott, hogy tanulás közben is végeznek gyakor­lati munkát. A Szolnoki Ver­seghy Gimnáziumot pedig azért dicsérhetjük, mert on­nan legtöbb tanár jött el a diákokkal. D: különben is. Aki ide eljött, azt már meg­illeti a dicséret. Itt a kollek­tív munka ereje, a romanti­kus tábori élet varázsa szin­te átformálta a fiatalokat. — Nemcsak mint tábor­parancsnok, mint pedagógus is sokat tapasztaltam. Tu­dom, hogy egy-egy rövid ki­rándulás alkalmával is olyan jellembeli tulajdonságait is­merhetjük mea eav-eav fia­Magas, kiszőkült hajú, bar­nára pirult, nevetős arcú fia­tal tanár. A kisújszállási Lé­kai János ifjúsági építőtábor parancsnoka: Kőhídi László. Hatodik hete vezérli a tábor mozgalmas életét, övé most a szó: — Nem először voltam tá- borvezető, de ilyen komoly megbízatásom még nem volt. Többszáz fiatalról kellett na- ; ponta gondoskodni, heteken át. Igaz, önállóak voltak a „gyerekek.” Komoly tábor- tanácsok működtek. — Mint parancsnok mond­hatom: A fiatalok szinte ki­vétel nélkül — komolyan dolgoztak és komolyan vi­selkedtek. Ne, ne úgy tes­sék érteni, nem öregesen. Nagyon is izzott bennük az ifjúi hév. Nagy vetélkedések voltak az iskolák között. — Még a munka nem fejező­dött be, nem tudni, kik lesz­nek a legjobbak. — De azt mondhatjuk, hogy a vegyes turnus ért el legjobb ered- ménut. Abban ugyanis bu­C Mesél a táborparancsnok

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents