Szolnok Megyei Néplap, 1961. július (12. évfolyam, 153-178. szám)
1961-07-16 / 166. szám
csípés SZATIRIKUS OLDAL 1961 Újfajta teljesítmény elszámolás — Hány holdat vágtunk ma le Pista? — Még kétszer kerülünk és elérjük a két mázsa prémiumot. Félreértés — Nem szégyellik magukat, ilyen nagy dologidőben Is a hűvösre húzódnak! James Stewart oroszlánvadászatra indul James Stewart amerikai filmszínész az Egyesült Államokból útban Kairó felé, rövid időre leszállt LondonA hálátlan utókor Eisenhower, volt amerikai elnök értesítést kapott kiadójától, hogy most készülő „Hogyan lesz valakiből jó golfjátékos” című könyvét a tervezettnél lényegesen kisebb példányszámban tudja csak forgalomba hozni, mert az előzetes piackutatás alapján kiderült, hogy a közönség vajmi kevés érdeklődést mutat a mű iránt. (A „Basler Nachrichten”-ből) ban. A sajtó képviselőinek kijelentette: — Feleségemmel, Glóriával Afrikába utazom oroszlán vadászatra. *— Nem tartja ön kegyetlennek az ilyen vadászatokat? — kérdezte az egyik újságíró. — Nem. Marhahúst is eszünk és ahhoz a marhát előbb meg kell ölni, — válaszolta Stewart. — De az oroszlán húsát nem lehet megenni. —- Az igaz — válaszolta a színész —, de az oroszlánok viszont tudják, hogy a mi húsunk ehető. (Az ,,Humanité”~ből) Változnak az idők Egy madridi szobrász műtermében áü magányosan és elhagyottan az a hatalmas lovasszobor, amely a néhány héttel ezelőtt meggyilkolt Trujillo dominicai diktátort ábrázolja. A szobor — melyet most kellett volna bronzba önteni — magassága 6,70 méter. A hírhedt diktátor hat évvel ezelőtt rendelte meg e büszke képmást, hogy felállítsa önmagának a történelem legnagyobb emlékművét. A dominicai főváros diplomáciai körei szerint „a közérdeklődés hiánya folytán” nem kerül sor a szobor felállítására. * Mildred E. Gillars volt amerikai színésznő, akit a szövetséges haderők „Tengely Sári” néven ismertek, mert a második világháború alatt a nád Németországnak csinált rádiópropagandát, 12 évi börtönbüntetés után szabadlábra került. „Tengely Sári” jelenleg 60 éves és — mint az AP hírügynökség jelentése mondja — „szelíd öregasszony lett, akinek legfőbb kedvtelése orgonáiul az istentiszteleteken.” Mint mondják, a börtönben igen vallásos lett és valószínűleg kolostorba fog vonulni. • Az amerikai televízióban a Chrysler művek nagyszabású műsort finanszírozott az amerikai polgárháborúról. — Noha tudvalevőleg az „Észak Dél ellen” hősi harcainak legkiemelkedőbb alakja Lincoln elnök volt, az 6 nevét az egész műsorban ki sem volt szabad ejteni. Az ok: a Chrysler cég kon- kurrens vállalata egy „Lincoln’* márkájú kocsit gyárt. A BOXBAJNOK Ml az, már edzeni sem lehet!!!? Sophia Loren kérése Egy New York-i fogadáson beszélgetés zajlott le Sophia Loren filimszínésznő és egy amerikai NATO-a lka Írna zott között. — Sophia Loren: — Örülök, hogy megismerkedhettem magával. Lehetséges, hogy tud valamit tenni az érdekemben? A férfi udvariasan nevetett és szabódéit: — Ügy gondolom, asszonyom, hogy nem lehetek segítségére, mert én a gyengén fejlett területek szakértője vagyok. A NÉLKÜLÖZHETETLEN EMBER ■— Egynéhány aktát ho ztam esztályvezető Most zavartalanul megbeszélhetjük. kartárs. Pilóták, figyelem! Csatornáznak, ezzel kapcsolatban ásnak a szolnoki Űvoda utcában. Középütt mély árok, mindkét oldalán földhányás, Csupán a négy arasz szélességű járda szabad. Az esti órákban andal- gók kedvelte köz és a Magyar utca sarkán mégis meglepő szövegű tábla figyelmeztet arra, hogy ott csatornaépítés folyik, tehát a megengedett legnagyobb sebesség mindössze őt kilométer óránként. Gyalogos ritkán halad gyorsabban ennél. Gépjármű — harckocsi, s lánctalpas traktor kivételével — képtelen megmászni a kubikos rakta hegyeket. Ebből logikusan következik, hogy a tábla pilóták óvatosságra intésére hivatott. Elsüllyedt egy király? Lapunk tegnapi számában olvasható: mohácsi vész után elsüllyedt 11. Lajos özvegyének hajóját hozzák felszínre az óbudaiak.” Lám, lám, a történelemkutatás mindig produkál valami újat. Eddig úgy tudtuk, hogy a balsorsú uralkodó a Csele- patakba veszett. Most pedig arról szerzünk tudomást, hogy a mohácsi vészt követően őfelsége — vagy a királyné?? — „elsüllyedt.” Hosszas töprengés után sikerült rájönnöm Nem királyi elsüllyedésről — mindössze címszerkesztői tévedésről van szó. Az idézett alcím helyesen így hangzott volna: „II. Lajos özvegyének a mohácsi vész után elsüllyedt hajóját hozzák felszínre az óbudaiak.” Zéró Zénó nyelvész és könnyűbúvár RÖVID IGAZSÁGOK Az Economist című angol lap közölt egy hosszú jegyzéket az összes népek nemzeti hibáiról: * Amerikai Egyesült Államok — válási rekorder. Japán — öngyilkossági rekorder. Svédország —• égetett szeszgyártási rekorder. . • Ausztria — a törvénytelen gyermekek rekordere, • Franciaország *— a gyer- mekbűnözés európai rekordere, * A túlbecsületes Anglia — jellemzően — ezen a.-, Jegyzéken nem található. “ Micike! Nem látta véletlenül a villát? Én nem, én aztán egyáltalán nem. Különben sem olyan fából faragtak, hogy csak úgy egyszerűen odaállja)c félni. Miért? Kitől? Utóvégre férfi' vagyok, nem hitvány, gyönge báb. Felnőtt, családos ember, éppen olyan, mint az, akitől állítólag nekem félni kellene. Még fél óra, bemegyek, leülök, kihúzom a tételt, ha tudom, elmondom, ha nem tudom, nem mondom, és kész... Ennyi az egész, s ezért teljességgel nevetséges volna félr nein. Mert ugye, még professzort is meg lehet fogni, még annak is lehet olyan pechje, hogy pont azt kérdik tőle, mielőtt a NobeU díjat kiutalnák számára, amit nem tudott megtanulni a negyedik elemiben. Mert éppen gyomorrontása volt. Na, ugye. Csak semmi félelem, még húsz perc, bemegyek, leülök, kihúzom a tételt, ha tudom, elmondom, ha nem tudom. nem Nem félek Különben is, félre az átkozott egoizmussal. Mi az, hogy én vizsgázom, hogy én félek, vagy én nem félek, hogy én húzok tételt és én tudok, vagy nem tudok... Ugye, itt van a Ku- wait-i probléma és még mennyi más a külpolitikában... S a tőkés országokban a munkások milliói munka nélkül... Üj gyárak épülnek nálunk ... Emberek halnak meg szerte a világon és emberek születnek és akkor én féljek a magam kis nyavalyás vizsga ügyével, tekintsem ezt valami döntő és nagy horderejű dolognak, törődjek csak magammal, akkor, amikor... ... még öt perc van, s bemegyek, leülök, kihúzom a tételt, ha tudom, elmondom... ha tudom, de mi lesz, ha nem tudom? A fene egye meg, de fáj a gyomrom... Le kell ülnöm. Jaj, reszket a lábam. Biztos valami hirtelen trópusi betegség ... Ilyen melegben, miért ne lehetne trópusi láz, 'vagy valami efféle Félelemről szó sincs, bár esküszöm, hogy egy szót se tudok... Mi is az a Habeas Corpus...? Mielőtt bemennék, kimegyek... Habeas Corpus.., Corpus Habeas... Habus Corpeas... Én nem félek... nem, nem, nem megyek én innen el... Jaj, a cor- pusom... Hogy én, márminthogy én kedves tanár úr... Dehogy is félek... ugyan, mitől? Felnőtt ember vagyok én, kérem, ép pen úgy, mint a tanár úrnak tetszik lenni... ♦ — Na és nem féltél a felvételi vizsga előtt? — Félni? Nevetséges ... A tanár félt... Esküszöm, úgy félt, hogy rossz volt ránézni ... Hátha olyan tételt húzok, amit ő se tud, s akkor nem képes levizsgáztatni... Szerencséje volt, jó tételt húztam neki... E. J. mondom és kész... Ennyi az egész. Hogy ez a tizedik cigaretta? Na és aztán. Erős dohányos vagyok én, kérem, nagyon erős. Ha én egyszer elkezdek dohányozni, akkor dohányzóm teljes erővel és tüdővel... Dehogy is remeg a kezem. Ez nem remegés, kérem, ez torna. Olvastam valahol, hogy a vérkeringésnek rendkívül jót tesz egy kis reszketős és úgy kering az a vérkeringés, mint vad hegyipatak, lohol a friss oxigénnel, rísz* az elhasznált luftot és olyan friss lesz tőle az ember, mintha ötvenkét órát aludt volna. Ezért reszket a lábam is, semmi másért. Félelemről szó sincs, még tizenöt perc, bemegyek, leülök, kihúzom a tételt ha tudom, elmondom, ha nem tudom, nem mondom és kész... Ennyi az eaész.