Szolnok Megyei Néplap, 1961. július (12. évfolyam, 153-178. szám)

1961-07-14 / 164. szám

1961. július 14. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Versenyben a két Rézsó-testvér A verseny még a múlt hónap 20-án kezdődött az őszi árpa aratásakor. A két fegyvernemi Rézsó-testvér — Lajos és János — a Vörös Csillag Termelőszövet­kezet gabonatábláin vetélkedik egymással. A verseny eddigi szakaszában fej-fej mel­lett haladnak. Mindketten 280 hóidról aratták le a gabonát kévekötő aratógé-* peikkel. Hajnali négy órától este tíz-tizen­egyig kint lehet találni mindkettőjüket a búzatáblán. A Vörös Csillag Termelőszö­vetkezetből Vásárhelyi Miklós és Hajdú János szövetkezeti gazdák hűséges segítő­társai a két traktorosnak. Mióta az ara­tást megkezdték, még egyetlen vasárna­pon sem pihentek, de nem is fognak, amíg egyetlen kalász lábon áll a fegyver- neki határban. A nehéz munka ellenére sem lany­hul szorgalmuk. Bizonyítja az a kijelen­tésük is, mint mondották: ha végeztek a Vörös Csillag Tsz búzatábláin, mennek segíteni a szomszédos termelőszövetkeze­tekhez. Minden dicséretet megérdemel­nek ők, az aratás élenjárói. RÉZSŰ JANOS REZSŐ LAJOS Enyhül a torlódás a benzinkutaknál Az autósok panaszolják* hogy a benzinkúthálózat fej­lődése nem tart lépést a gép­kocsik Számának növekedésé­vel. A reggeli és esti csúcs­időben, de különösen hét vé­gén sorbanállnak a kocsik a töltőállomásokon: Különösen a modem, teletömlős kutak­nál van torlódás, s elsősor­ban ott, ahol készpénzért le­het üzemanyagot vásárolni. Ezeknél ugyanis lényegesen gyorsabb a kiszolgálás, mint a régi rendszerű, utalványos kutaknál. Az Ásványolajforgalmi Vállalatnál elmondották az MTI munkatársának: tisztá­ban vannak vele, hogy a kúthálózat bővítésre, korsze­rűsítésre szorul, meg is tesz­nek ezért minden lehetőt. A hálózat nagyarányú bővítése egyelőre importnehézségekbe ütközik, de addig is, mig az akadályok elhárulnak, az ÁFOR igyekszik az autósok kiszolgálását folyamatosan tovább javítani. A második félévben 12 új töltőállomás­sal és körülbelül 30 réginek a korszerűsítésével gyorsít­ják meg a kiszolgálást, eny­hítik csúcsidőben a torló­dást. (MTI) ■ ■ Nemesített lucerna­magot kapnak a tsz-ek Az állami gazdaságokban most szaporítják el az ősho­nos fajtákból nemesített lu- cemamagvakat. Az idei ter­mésből a saját szükségletek fedezése és jelentős export lebonyolítása mellett a szö­vetkezeteknek is nagymeny- nyiségű hazai tájfajtákból nemesített lucernamagot ad­nak át. A szarvasi, a békés« szentandrási, a nagyszénási és a bánkúti új nemesített fajtából összesen 30 vagon vetőmagot szállítanak a ter­melőszövetkezeteknek. A fényszarui 1 keresztek tövében — ii. — A paraszti közösség, a pa­raszti életforma évszázado­kon át úgy rendezkedett be, hogy a legnehezebb munkát a legtalálóbb tréfákkal fűsze­rezte. Nem hiánycikk a jó­kedv a fényszarui tarlókon sem. A Lehel Kürt Tsz új, modem nagyanyáján rak­ták az aszta got. Középkorú parasztember parancsolta il­lő rendbe a kévéket a kazal tetején. S a hevülő asztag tövében* a rekkenő meleg­ben, ott hűsölt a korsó. Kérdezzük, hogy van-e benne lényeg. — Van* csak ritkán adják feL — Miért? — Mert ritkán kérjük. — Miért nem kérik több­ször? — Mert csak yíz van benne. Ilyen jókedvű emberrel futottunk össze a falubavivő dűlőúton a nógrádi gépek búcsúztatásakor is. Ment a három berceli aratógép a ho­mokos dűlőúton s" fájó szív­vel kísérte őket az öreg, aki így mutatkozott be: — Ézsiás a nevem. S már mondta: —< A kutyateremtésit, de sajnálom őket. Csak még a héten maradhattak volna ná­lunk. Ügy szeretek a géppel okvetetlenkedni. Ézsiás bácsi hatvannégy éves. Sokat aratott már vi­lágéletében, de ilyen arató­géppel most először. S ez a nagyszerű dolog, hogy élete második felében megérte a gépi aratást, sőt gépkezelő* csoda felvidította. Az aratási tréfák legna- gyobbját (s számukra a leg­hasznosabbat is) azért a Pe­tőfi Tsz gazdái követték el. Vasárnap eltévedt egy kom­bájn a határban. Ha jól em­lékszem, a Haladás Tsz-be irányították, hogy ott aras­son. Ám a kombájnos nem ismerte sem az utat, sem a Petőfi Tsz ötletes gazdáit. így esett, hogy határukban kó­borolva, éppen tőlük kért el­igazítást. Azok gyorsan ösz- sízenéztek s megmutatták, hol van az aratnivaló. A kombájnos nekiállt és ara­tott. Hétfőn keresték a gé­— Mennyit öntöztek már meg? — Nem is tudom, nincs az még hat hold sem. Az tényleg nagyon kevés. Az még egy napi teljesít­ménynek se sok. Pedig hal­lottam a Szabó-féle locsoló­brigád még ebédelni is fel­váltva ebédel* hogy jobban haladhasson. — Naponként mennyi sike­rül? — Egy hold, másfélhold. Több nemigen. Amiből mindjárt látszik, hogy ez valóban nem egyéb kínlódásnál. Másra is terel­pet a faluban. Nincs, nincs* hová lett útközben? Mire megtalálták, már jókora te­rületet learatott a Petőfiben. Abban a hiszemben, hogy a Haladásban dolgozik. Végsősoron arról van szó Jászfényszarun, hogy jóné- hány szövetkezeti gazda már úgy a magáénak érzi a kö­zöst, mint egykori kisparcel- láját Egy ilyen közösséget féltő tréfának majdhogy magam is áldozata lettem. A Zagyva partján a szivattyúmotor mellett beszélgetni kezdtem a gépkezelővel, Szabó László­val. öntözték a kukoricát Érdeklődtem, hogy megy a munka. — Elég rosszul* csak kín­lódunk. die nem haladunk. tem a beszélgetést, erről nem érdemes kérdezősködni. Ahogy más is szóbakerült, megkérdezte Szabó László, honnan is vagyok? Megmon­dom neki. Erre elkezdi va- kargatni a fejét de nekem még ez sem tűnt feL Este üzenetet kaptam: — A Lehel Kürt párttitká­ra beszélni szeretne veled. Másnap reggel felkerestem Sándor elvtársat, a párttit­kárt. Mikor már jönnék el, akkor hozakodik elő vele. — Egy kis baj van, elvtárs! Nézek rá. — Tegnap beszélgetett egy emberünkkel az öntözésnél. Meg ne írja azokat az adato­kat — Miért ne írjam? A párttitkár rámhunyorít . Sok a jól dolgozó, több a táj'ékozatlan termelő­szövetkezeti ellenőrző bizottság Népi ellenőrök vizsgálata a közös gazdaságokban A Megyei Népi Ellenőrzési Bizottság megyénk számos tsz-ében vizsgálta, mint mű­ködnek az ellenőrző bizottsá­gok; A népi ellenőrök meg­állapították: a bizottságok a lejgtöbb tsz-ben megalakul­tak, — ám hasznos tevékeny­ségük csupán kevés szövet­kezetben érvényesül. E hiányosság miatt nem kis mértékben a tanácsok mezőgazdasági osztályának dolgozóit is terheli felelős­ség. Csekély kivétellel csak egyszer — megalakuláskor — tájékoztatták a tsz ellenőrző bizottságokat feladataikról, jogaikról. Az EB-k többnyire csak a munkaegység jóvá­írást ellenőrizték; kevesebb figyelmet szenteltek azonban a pénztárnak, s készletgazdál­kodásnak, — ennél is ritkáb­ban vizsgálták a tervfelada­tokat, értékelték a tervtelje­sítést. A vizsgálat az EB-ta- gok továbbképzésének szük­ségességét bizonyítja. Aki maga-magát ellenőrizte Számos gazdaságban hely­telenül választották meg az EB-t. így például a kisúj­szállási Kinizsi Tsz ellenőr­A felsőfokú óvónőképzőkben több mint 270 óvónő végzett A két esztendővel ezelőtt létesített újtípusú felsőfokú óvónőképzőkben 274-en fejez­ték be az idén tanulmányai­kat, s tesznek július 15-ig ál­lamvizsgát. Az érettségire épülő kétesztendős képzés túlnyomórészt a pedagógiai előkészítést szolgálta. Az óvó­nőjelöltek az idei tanév köz­ben összefüggő szakmai gya­korlatot is végeztek. Legtöbb­jük falusi kisóvodákban is­merkedtek a kicsinyek neve­lésével kapcsolatos feladatok­— Azt hitte a gépészünk* hogy a Vízügyi Igazgatóság­tól jött az elvtárs. S hogy ke­vesebb vízdíjat kelljen fizet­nünk, kevesebbet diktált be. Nevetünk rajta. Az aratás azért végső so­ron korántsem ilyen tréfado­log. S nem is úgy vették a fényszaruiak. Nem is egészen ők tehetnek róla, hogy lema­radtak az aratással. Sok minden hozzájárult. Az is, hogy a Jászberényi Gépállomásnak öt kombájn­ja, hét aratógépe dolgozik a faluban. De olyan felületes gépjavítást végeztek a heré­nyiek, hogy az szinte elké­pesztő. S volt aztán olyan nap az aratásban, mint a jú­lius ötödikéi is, amikor a 12 gépből 8 állt törés, műszaki meghibásodás miatt. Volt olyan aratógépük* amelyik két hét alatt négy holdat aratott le. (Ezzel szemben a Haladás Tsz-ben akadt egy család, amelyik 20 hold ga­bonát kaszált le s rakott ke­resztbe.) S a felületes felkészülés te­tejébe még a munkaközbeni gépkieséseket sem vették komolyan. Az egyik napon elromlott két kombájn Jász­fényszarun. Várják kintre a műhelykocsit. De csak nem jön. Szalad ki Gergely Ist­ván a járási pártbizottságról a herényi gépállomásra. — Miért nem megy ki a műhelykocsi? í Megvonják a vállukat. — Dolga van benn. S a műhelykocsi tényleg ott áll az udvaron. A pártmunkást ekkora te­hetetlenség láttán elfutja a méreg. — A műhelykocsi azonnal induljon ki. S csak így jönnek ki a gép­állomásról a gépet javítani. Jászfényszarun nagy terü­leten termelnek zöldségfélé­ket. A zöldáru szedése, áru­sítása éppen egybeesik az ző bizottságának elnöke a tsz részére állatfelvásárlást vég­zett, — tehát olyan munkát, melyet elnöki minőségében néki kellett volna ellenőriz­nie. A mezőtúri Alkotmány Tsz-ben az EB elnöke a tsz- elnök leánya, egyben a tsz pénztárosa; a cibakházi Vö­rös Csillag és a tiszatenyői November 7: Tsz-ben pedig a magtáros volt, a vizsgálat idején* * A tsz EB-k — kevés kivé­teltől eltekintve — munká­jukhoz nem készítettek ter­vet. A jászberényi Vörös Csillag Tsz ellenőrző Bizott­sága, mely kioktatás hiányá­ban nem ismerte a rendele­teket, munkájában nem ta­núsított tervszerűséget. A karcagi Dimitrov Tsz EB-a ellenben havonta ülé­sezik, a tanácskozásain rend­szeresen elkészített jegyző­könyvet végrehajtási javas­lattal eljuttatja a tsz veze­tőséghez. A termelési és költségvetési tervek ellenőr­zése után a vizsgálat ered­ményéről az EB elnöke be­számolt a közgyűlésnek. Ha­sonlóan jól dolgozik az EB a karcagi Lenin Tsz-ben. — Miért?..: A városi tanács mezőgazdasági osztálya nem sajnálta a tájékoztatástól, ok­kal. Az itt szerzett tapaszta­latok is hozzásegítik a most végzett fiatalokat, hogy a korszerű követelményeknek megfelelően lássák el nevelői hivatásukat. A felsőfokú képzőből kike­rülő új óvónők ősszel kezdik meg működésüket fővárosi és vidéki óvodákban. Többségük vidéken lát munkához, álta­lában abban a megyében, ahonnan két évvel ezelőtt a képzőbe kerültek. (MTI) aratással. Ä szövetkezetek és a község vezetői előre látták, mind a kettő egyszerre nem megy. Ügy számították* a tagság maradjon a kertészet­ben, az aratás meg, ha más­képpen nem megy, idegen munkaerővel is dolgoztatnak. Hozzá is kezdtek szervezésé­hez. Jelentkeztek is elegen, hiszen igen sok termelőszö­vetkezetekben dolgozó asz- szonynak eljár a férje más­hová, de aratni hazajön. S akkor futott szét a híre, hogy az aratásban nem dol­gozhat más, csak aki szövet­kezeti tag, az is csak mun­kaegységre arathat. A felesleges munkaerő gyorsan elhelyezkedett a kör­nyező községekben aratást vállalni. A fényszarui gabo­natábla meg csak nem fo­gyott. A pergés viszont nap­ról napra nagyobb. Erre a járás intézkedett. Igen ám, de . az emberek már szétszéledtek Csányba, Hatvanba aratást vállalni. A szövetkezeti vezetők károm­kodtak. Hogy álljanak most oda gazdatársaik elé? Ké­nyes dolog, bajos eset De a gabona azt követeli, hogy túltegyék magukat a presz­tízskérdésen s túl is teszik. Másnapra már itt is ott is kézikaszások tarkítják a ha­tárt. Elsőnek a Lehel Kürt gabonavetéseibe állnak bele a kaszások. Először még csur- ran-cseppen. Itt tíz kasza, ott húsz kasza. A Lehel Kürt Tsz-ben je­lentkezik egy fiatalasszony. Kiss Istvánná. — Hallom, lehet aratni? A férjem is jönne. — A férje hol dolgozik? — Rendőr. De akkor kive­szi a szabadságát. Jön ez iS, jön az is. Hét­végére már százötven kaszás „eszi” a határt BORZAK LAJOS (Folytatjuk) tatástól a fáradságot* A ken- deresi Vörös Csepel Ts^-be a tsz pártszervezete is, a já rási tanács. is dolgozott a/ EB megerősítésén. Este éjjeli őr — nappal EB-tag Az EB-tagok a megvizsgált tsz-ek nagy többségében olyan munkát végeznek, hogy amellett aligha állhatnak helyt az ellenőrző bizottság­ban. Az EB-tagok számos tsz-ben éjjeli őrből, gépkocsi- vezetőből, sertésgondozóból verbuválódtak. Noha e sze­mélyek megbízhatóságához nem fér kétség — két mun­kát egyszerre végezni még­sem tudnak. Ilyen formán — akár az örményes! Új Élet Tsz-ben — az EB elnöke az ellenőrzésben magára ma­rad. Nem egy tsz-ben — igen helyesen — felmentik napi munkájuk végzése alól az el­lenőrzésen éppen munkálko­dó EB-tagokat* Számukra erre az időre tsz-enként vál­tozó mennyiségű — általá­ban 1,25—1,75 — munkaegy­séget írnak jóvá. Szinte nem is akadt ellen­őrző bizottság, mely ne de­rítette volna fel, hogy káro­sodás érte a közösséget. A mezőtúri Alkotmány Tsz EB-a hetvennyolc esetben ál­lapított meg mezei károsí­tást, összesen tizenháromezer forintot meghaladó értékben. A tsz-vezetőség azonban a kárból csak háromezer fo­rintnál valamivel többet té­ríttetett meg. A karcagi Le­nin Tsz EB-a által megálla­pított tizenkétezer forintos kárt a tsz vezetősége — he­lyesen — nem volt rest be­hajtani. Ébertelenül műkö­dött a nagykörűi Petőfi Tsz ellenőrző bizottsága,— -mely nem vette észre tíz métermá­zsa dara ellopását. A jászjá- kóhalmai Petőfi Tsz-ben a vezetőség keveset adott az EB kívánságára: háromszori felhívás ellenére sem végzett pénztárvizsgálatot. A népi ellenőrök egyetlen megvizsgált tsz-ben sem ta­pasztalták, hogy az EB az egész közös gazdaságra ki­terjedő átfogó vizsgálatot tartott volna. Az EB-k te­vékenysége — helytelenül — elsősorban célvizsgálatokra szorítkozik* A NEB javaslatai A Megyei Népi Ellenőrzési Bizottság a tapasztaltak alap­ján összegezte javaslatait, melyet intézkedés végett el­küldött a megyéi tanács me­zőgazdasági osztályának szö­vetkezetpolitikai csoportjá­hoz. A javaslat szerint vissza kell hívni megbízatásából azt a gazdát, ki szövetkezetben beosztása miatt nem lehet az ellenőrző bizottság tagja. Kívánatosnak látják a népi ellenőrök, hogy az EB-k ösz- szetétele lehetőleg állandó maradjon* A NEB szükségesnek tart­ja továbbá, hogy az ellenőr­ző bizottsági tagok számára — a nagyobb mezőgazdasági munkák szünete idején — szervezzenek oktatást. — E mellett a tanácsi mezőgazda- sági osztályok tájékoztassák rendszeresen az EB-elnökö- ket az új rendeletek megje­lenéséről, azokkal kapcsola­tos kötelességeikről. Kívánatosnak véli továbbá a NEB, hogy a vizsgálatokhoz a tsz ellenőrző bizottságok kérjék állami- erdő- és tan­gazdaságok* gépállomások szakembereinek segítségét. Végül azt javasolta a NEB, hogy a tanácsi mezőgazdasá­gi osztályok segítsék az EB- ok javaslatait, határozatait , érvényre juttatni. E magatar­tásuk bizonnyal serkentené az ellenőrző bizottsági tagok munkakedvét, sikerekben gazdagabbá tenné tevékeny­ségüket. • ’ b. z.

Next

/
Thumbnails
Contents