Szolnok Megyei Néplap, 1961. július (12. évfolyam, 153-178. szám)
1961-07-14 / 164. szám
VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! SZOLNOK megyei A/éftÍMét A MEGYEl PÁRTBIZOTTSÁG ES A MEGYEI TANACS LAPJA 3XL évfolyam, 164. szám. 0 Lra §0 fillér 1961. Július 14, péntek. * fl külföldi m y GYŐZELME Mint minden új ellen, a haladás ellenzőinek ebben is gyorsan megszületett a vétójuk. Magyar ember magyar búzával él. Magyar kenyérnek, magyar rétesnek nagy sikértartalmú, acélos alföldi búza kell. Hogy az csak keveset terem? De jó rétesnek és ha kevés is, nagy a sikértartalma. Pártunk magaköré gyűjtve a haladókat, harcba szállt a maradiak nézete ellen. És a sok szó, a rengeteg érv végülis győzelmet hozott. Csak Szolnok megyében 50 ezer holdon termesztettük az idén a külföldi búzafajtákat. A szovjet Be- zosztája, az olasz San Pas- tore vetőmagja csírázott a kunsági és jászsági földben. Aztán szárbaszökkent, nagy kalászt érlelt, s olyan termést hozott, amilyenre bizony a régi öregek sem emlékeznek. S nem is emlékezhetnek, hiszen a külföldi búzafajták magyarországi termesztése a kisérletezéstől eltekintve csupán egyéves múltra tekinthet vissza. De ez az egy év, az első év megint azokat igazolta, akik az eddiginél többet, jobbat akarnak, s akik nem félnek a szokatlan, a járatlan úttól, ha annak előnyéről meggyőződnek. Jövőre már senkit sem kell agitálni a külföldi búzák gazdaságosságáról, termesztésének előnyeiről. A mezőhéki Táncsics Termelőszövetkezet harminc mázsás, a tiszaszent- imrei Aranykalász Tsz huszonkét mázsás külföldi búzatermése elhallgattatta az egyhelyben topogás szócsöveit. A megyéből eddig húsz mázsán aluli külföldi búzatermésről nem érkezett jelentés. Korántsem akarjuk azt mondani, hogy ennél kisebb eredmény nem lesz, s hogy az ideinél kedvezőtlenebb időjárás esetén is ugyanezt a termést adja a külföldi búza. De az bizonyos, hogy a Szolnok megyei állami gazdaságok 11 ezer holdas külföldi búzavetése biztosítja, hogy a Szolnok megyei állami gazdaságok kevés híján húsz mázsás búzatermést takarítanak be 18 ezer hold átlagában. És bizonyos, hogy Vezseny termelőszövetkezeti községben öt teherautó nem győzte kiszolgálni a kombájnt, mikor az a külföldi búzafajtát aratta. És bizonyos, hogy a külföldi búzafajták termesztésével felszabadul termőterület, amelyen kukoricát tudunk vetni s az állatállományt takarmányozni. Az idén már terveink szerint 70 ezer holdon vetünk külföldi búzát. Igényünk több. Most már nem rátukmálni kell a szövetkezetekre, állami gazdaságokra a szovjet és olasz búza vetőmagot, hanem ott tartunk, hogy nem győzzük kielégíteni a vetőmagigényt. A külföldi búzák termesztése sikert hozott. Hozzáfűzött reményeink beváltak. S lámcsak, magyarságunkon, a magyar kenyéren nem esett csorba. Legfeljebb annyi változás történt, hogy kevesebb munkával több lesz belőle, mint eddig. • B. hr Ostromállapot Guatemalában Guatemala City (MTI). A guatemalai kormány szerdán este közleményben jelentette be, hogy a kora hajnali órákban a kormánycsapatok fegyveres zendülést vertek le. A zendülést kirobbantó összeesküvők célja a kormány megdöntése volt —• írja a közlemény. A felkelők a hivatalos jelentés szerint szerdán hajnalban páncélkocsikká átalakított fegyveres tehergépkocsikkal támadást kíséreltek meg a guatemalai légierők támaszpontja ellen. A támadást a kormány erői visszaverték. A felkelés részvevői közül — jelentések szerint — száz embert letartóztattak, de sokan elmenekültek, néhány a guatemalai fővárosban működő külföldi követségektől kértek menedékjogot. Az AP és az AFP jelentése szerint Ydigoras elnök szerdán este ostromállapotot rendelt el az ország egész területére. A hadügyminiszter tagadta, hogy a hadseregnek bármi köze is lett volna az összeesküvőkhöz. A fegyveres erők számára riadókészültséget rendeltek el. Augusztus 15-én nyilik Moszkvában a francia nemzeti kiállítás Moszkva (MTI). A moszkvai Szokolnyiki-parkban — ahol nemrégen zárult be a nagysikerű angol ipari és kereskedelmi kiállítás — megkezdték a francia nemzeti kiállítás előkészítő munkálatait. Ez lesz a legnagyobb kiállítás, amelyet Franciaország valaha külföldön rendezett. Harmincnégyezer négyzetméteres területen mutatják be a francia ipar és mezőgazdaság legújabb termékeit és adnak képet az ország kulturális, tudományos életéről. A kiállítás területe háromszor akkora lesz, mint az 1959. évi amerikai kiállításé. A kiállítás augusztus 15-én nyílik meg. A párizsi sajtó De Gaulle rádióbeszédéről Az újabb algériai plasztikbomba- robbanásról pénzbírságra Párizs (MTI). A párizsi sajtóban és a politikai körökben egyaránt csalódást keltett De Gaulle tábornok szerda esti rádióbeszéde. A Figarótól, az Aurore-on át az Humanitéig valamennyi párizsi lap aláhúzza, hogy a köztársasági elnök beszéde nem tartalmazott semmilyen új elemet sem Algéria, sem a berlini kérdés, sem a francia belpolitika dolgában. — Ami Algériát illeti, a baloldali sajtó rámutat, hogy De Gaulle megismételte Algéria felosztására vonatkozó fenyegetését, hallgatott viszont a francia—algériai tárgyalások újrafelvételéről. A nyugat-berlini kérdésről tett De Gaulle-nyilatko- zatról a Libération és az Hu- manité egyformán megállapítja, hogy a francia köztársasági elnök „Adenauer szövetségeséhez méltó módon” szólt a berlini kérdésről. A Libération külön aláhúzza, hogy a köztársasági elnök egyáltalán nem vette fontolóra a tárgyalások lehetőségét. Az Humanité pedig leszögezi, hogy De Gaulle tábornok a szovjetellenes kereszteshadjárat előretolt állásában újrakezdi a müncheni politikát De Ganlle tábornok rádióbeszédének napján Algírban 13 plasztikbombás merénylet történt Felrobbantották az egyik a televízió-adóállomás áramellátó vezetékét s az algíri televízió nem tudta közvetíteni a köztársasági elnök beszédét. A plasztikbombás merényletek számának növekedése egyenes arányban állhat azzal, . hogy a hatóságok nem tudnak, vagy nem akarnak fellépni a ,,plastiqueur-ők' ellen. A plasztikbombás merénylők még ha kézre kerülnek is, a bíróságok elnézésére számíthatnak. Versaiíles-ban szerdán két tetten ért merénylőt 150— 150 új frankos ítéltek csupán. Nem kevésbé enyhe ítéleteket hoz a különleges hadbíróság második tanácsa is, amely az algíri puccsban részt vett, rangban alacsonyabb katonatisztek felelős- ségrevonására lenne hivatott. Szerdán a különleges hadbíróság második tanácsa öt ejtőernyős tiszt ügyében hirdetett ítéletet: csupán egyiküket, Forhan őrnagyot ítélték öt évi börtönre. Két tiszt büntetésének végrehajtását felfüggesztették, kettőt pedig felmentettek. (MTI). Adenauer elrepült Ny ugat-Béri in bői Berlin (ADN). Adenauer nyugatnémet kancellár csütörtökön befejezte kétnapos nyugat-berlini látogatását és egy amerikai katonai repülőgépen visszarepült Bonnba. Adenauer korábban a nyugat-berlini szövetségi házban sajtóértekezletet tartott és ezen mereven elutasította az NDK kormányával a két német állam semlegesítéséről folytatandó tárgyalások gondolatát A kancellár utasítására a sajtóértekezleten nem jelenhettek meg a szocialista országok tudósítói. (MTI) Vörös szőnyeggel fogadták Londonban a vörös őrnagyot München (ADN). ^Méltatlan komédia” — szitkozódik és siránkozik a Münchener Merkur című lap Gagarin londoni fogadtatásán. „Vöiös szőnyeget terítettek a vörös őrnagy elé és a kormány, sőt a királyi ház is úgy véli, nem tarthatja magát távol a látványosságtól” — jelenti ki a lap. „Felvetődik a kérdés: szükséges, helyes a jelenlegi politikai helyzetben, főleg célravezető-e mindaz, ami Gagarinnai Angliában történik?^ A lapot teljesen kihozta sodrából az, hogy Londonban nem minden esetben hajlandók kritikátlanul követni a hidegháborús bajkeverők tanácsait és kioktatja, sőt végeredményben szidalmazza az angol királyi házat. Vajon mit szól mindehhez Erzsébet királynő? (MTI) Washingtonban az Egyesült Államok katonai erejének növeléséről tárgyalnak Washington (MTI). Washingtonban a német kérdés békés rendezésére tett szovjet javaslatokra fenyegetésekkel és újabb kardcsörtető nyilatkozatokkal válaszolnak. Hírügynökségi jelentésekből kitűnik, az amerikai kormány lázasan tanácskozik, hogy mimódon növelhetné leggyorsabban és legcélszerűbben agresszív katonai erejét. Gilpatric hadügyminiszterhelyettes közölte, a Pentagon latolgatja azt a tervet, hogy mozgósítják a nemzeti gárdát és a tartalékos egységeket, sőt még Free- m‘n mezőgazdasági miniszter is kötelességének tartotta bejelenteni, Washingtonban arról tanácskoznak, hogy élelmiszerekből „nemzetközi ösz- szeütközés esetére stratégiai tartalékokat” létesítsenek. A kormányhoz közelálló körök értesülése szerint az Egyesült Államok nemcsak a maga katonai erejét növeli, hanem nyomatékosan sürgeti szövetségeseit is, hogy kövessék Washington példáját és „erősítsék nem-nukleáris védelmüket”. AP-jelentég szerint Eisen- iHiiiiiiiiiiiiHiiiiiiiiiiiiiHiiiiiiiiHinmiimiia Öcsödi szövetkezeti gazdák a közellátásért Az. öcsödi Szabadság Termelőszövetkezetből jelentette Kovács Ferenc párttitkár, hogy gazdatársai 38 vagon adógabonát átadtak a terményforgalmi vállalatnak, s ezzel teljesítették ilyen irányú kötelezettségüket. Étkezési feleslegükből 45 vagon búza értékesítésére szerződtek, s tegnap 6 vagonnyit beszállítottak. A szövetkezet tarlóin 3 DT nyári mélyszántást végez, eddig 150 holdat műveltek meg, a kormos traktorok pedig tarlóhántásban dolgoznak. Behordták a szénát a szajoli Vörös Csepelben. 1 hower volt amerikai elnök nyilatkozott a német kérdés- rőL Arra biztatta volt versenytársát, Kennedyt, hogy „ne engedjen egy tapodtat sem az Egyesült Államok jogaiból” és utasítsa vissza a szovjet javaslatokat Reuter-jelentés szerint egyébként Kennedy elnök csütörtökön a nemzetbiztonsági tanáccsal folytatott megbeszélést. Az elnök csütörtökre magához rendelte Mccloy-t, leszerelési tanácsadóját is. n millidZluldilulű lilübij A Minisztertanács csütörtökön ülést tartott Megvitatta és jóváhagyta az élelmezésügyi miniszternek s a SZÖVOSZ elnökének közös jelentését a felvásárlás idei feladatainak teljesítéséről. A pénzügyminiszter jelentést tett az állami vállalatok 1960. évi gazdálkodásának pénzügyi eredményeiről. A Minisztertanács a jelentést elfogadta. A földművelésügyi miniszter beszámolt a nyári mező- gazdasági munkák előrehaladásáról. A kormány a beszámolót tudomásul vette, A Minisztertanács meghallgatta és jóváhagyta a közlekedés- és postaügyi miniszter tájékoztatóját a szocialista országok postaügyi minisztereinek varsói és vasútügyi minisztereinek budapesti konferenciájáróL A kormány szabályozta a magáncélokat szolgáló üzlet- helyiségek, műhelyek és garázsok kiutalásának rendszerét. A Minisztertanács ezután folyó ügyeket tárgyalt, (MTI) Készítik a főtartóelemeket a szolnoki ártéri hídhoz. Ezeket az elemeket úgynevezett utófeszített eljárással illesztik össze és gépekkel emelik a pillérekre. Csaknem 7000 mázsa hal közfogyasztásra Az ország 24 halászati termelőszövetkezetének küldöttei csütörtökön a Földművelésügyi Minisztériumban tartották meg közgyűlésüket. — Dr. Nádasdy György, az intézőbizottság titkára elmondotta, hogy az 1020 taggal, 93 000 holdnyi víz- és 1617 hold mezőgazdasági területen gazdálkodó 24 halászati termelőszövetkezet 1960-ban 16 760 mázsa halat, továbbá 360 mázsa kecskebékát és 2857 mázsa kagylót fogott ki, értékesített, illetve dolgozott fel melléküzemeiben. A hat gombgyártó üzem és a kagylóhalászat évi jövedelme meghaladta a hatmillió forintot. A szövetkezetek halászcsárdáinak jövedelme 11, a mezőgazdasági területeké pedig 5 százalékkal haladta túl az előirányzatot. A halászati termelőszövetkezetek 1960-ban 26,5 millió forintot fordítottak építkezésekre, új halászati és szállítóeszközök, gépek beszerzésére. Az egy tagra jutó évi jövedelem átlaga 16 830 forint volt; Antalfi Antal, az intézőbizottság főagronómusa elmondotta, hogy a halászati termelőszövetkezetek hat hónap alatt 6667 mázsa halat adtak közfogyasztásra, illetve fel dolgozásra. Koesa Popovics hazautazott Moszkvából Moszkva (TASZSZ). — Kocsa Popovics jugoszláv külügyminiszter, aki hivatalos látogatást tett a szovjet fővárosban, csütörtökön feleségével és kíséretével együtt hazautazott. A vnukovoi repülőtéren Gromiko szovjet külügyminiszter és más hivatalos személyiségek, továbbá Moj- szov moszkvai jugoszláv nagykövet és a nagykövetsée munkatársai búcsúztatták Popovicsot. (MTI) A fényszarui keresztek tövében Termelőszövetkezeti élet Lélekmérgezők Gondatlanságból származó emberölés