Szolnok Megyei Néplap, 1961. július (12. évfolyam, 153-178. szám)

1961-07-08 / 159. szám

4 B20ENÓK MEGY«» NEPfcAP läiA, gtüsüui'é, Elutazlak a szovjet sportolok Szolnokról Nyilatkozatok az elutazás előtt öt napig tartózkodott Szol­nokon a Szolnoki MÁV SE vendégeként az SZ. K. A. Odessza szovjet labdarúgó csapat. Az öt nap alatt Szol­nokon kívül Budapestre is ellátogattak, ahol megtekin­tették a főváros nevezetes­ségeit, majd pedig a Fővá­rosi Nagycirkusz előadásán is részt vettek. — Pénteken reggel Csáki elvtárs, a me­gyei pártbizottság első tit­kára fogadta a csapat veze­tőit, majd a 11.50-kor induló nemzetközi gyorssal utaztak el második mérkőzésük szín­helyére Debrecenbe. Az ál­lomáson a szovjet vendégek búcsúztatására megjelentek a városi pártbizottság, a Me­gyei és Városi TST, a Jár­műjavító V., valamint a Szolnoki MÁV SE képvise­lői. Ott volt Sándor László, a városi pártbizottság mun­katársa, Sárkány János, a Városi TST elnöke, Brandt Jenő a Járműjavító ÜV. igazgatója, Tóth Ernő az üzemi pártbizottság titkára, Tóth Imre SZB. titkár, va­lamint a MÁV SE és a lab­darúgó szakosztály több ve­zetője és játékosa. Az elutazás előtt a csapat vezetője Csaszniki Viktor, Alexandrovics és Lobzsenid- se főedző nyilatkoztak ma­gyarországi tapasztalataik­ról a Szolnok megyei Nép­lap munkatársának: Csasz­niki elvtárs elmondotta, — hogy a fogadtatásról és az itt- tartózkodásuk alatti vendég­látásról csak a legnagyobb elismeréssel tud nyilatkozni. Az őt nap alatt megszeret­ték a Várost és a Szolnoki MAV-ot. Ezután a Budapes­ten látottakról szólt. Szavak­kal szinte ki sem tudja fe­jezni, hogy mennyire tet­szett nekik a magyar fővá­ros. Igen tetszettek nekik az építészeti műemlékek, a Du­na, a Margitsziget és á Ha­lászbástya. Elismeréssel nyi­latkozott a főváros sportlé­tesítményeiről a Népstadion­ról, a margitszigeti úttörő stadionról. Lobzsenidsze elvtárs a csapat főedzője a Szolnoki MÁV csapatáról a követke­zőket mondotta. Amint látta a csapatnak jó a technikai képzettsége. Az volt a meg­látása a szerdai mérkőzésen, hogy a Szolnoki MÁV fizi­kai felkészültsége a bajnok­ság befejezése óta, amióta nem edzettek erősen, csök­kent. Különösen a fedezetek játékát tartotta jónak. Gyor­san és veszélyesen tudták támadásba küldeni a csatá­rokat. Hiányosságként és ta­nulságként mondotta el, hogy a játékosok és főleg a csatárok sokáig tartogatják a labdát: Meglepetésszerű, kevés hú­zásból álló, a védelmet meg­lepetésszerűen érő támadá­sok kialakítására kell töre­kedniük — fejezte be nyilat­kozatát. A szovjet labdarúgók va­sárnap Debrecenben, az ot­tani DVSC, — majd 12.-én Nyíregyházán a Spartacus ellen lépnek pályára és 13.- án utaznak vissza hazájuk­ba. Ugyancsak 13.-áh utazik egy három mérkőzésből álló szovjet túrára a Szolnoki MÁV labdarúgó együttese is. — V. J. — Sport-egyveleg Cap ró hirdetések) Meghívásos terepgyorsasági motorverseny Szolnokon Az MHS Szolnok megyei Motoros Klubja meghívásos terepgyorsasági versenyt rende2 vasárnap 15 órai kez­dettel a2 Alcsi állomástól jobbra a Tisza parton. A2 ország legjobb terepgyorsa­sági versenyzői is. rajthoz állnak. Az idény utolsó OB I-es vízilabda mérkőzése Vasárnap játssza a Szol­noki Dózsa az idény utolsó vízilabda mérkőzését. Ezút­tal komoly akadályt kell le­küzdeniük a dózsásoknak, mert a jóképességű Honvéd együttese lesz az ellenfelük. A szolnoki együttes a leg­jobb összeállításban veszi fel a küzdelmet és reméljük, hogy szurkolóik lelkes bizta­tása mellett győztesen hagy­ják el majd a Damjanich oszoda medencéjét A talál­kőzésére vasárnap kerül sor Szolnokon 17 órakor. Ekkor a Békéscsabai Építőkkel ke­rülnek össze. Az utóbbi idő­ben feljavult békéscsabai együttes komoly ellenfél lesz még hazai pályán is. Remél­jük, hogy a csehszlovákiai nyaralásból pihenten haza­tért csapat jó játékkal ör­vendezteti meg a közönsé­get MuwuuiiiHituuutiunmmiimtimsinniw A szolnoki Színházi esték. Részletek Jacobi: Leányvásár című operettjének szolnoki elő­adásából. — Szombatesti jegyzet — Sporthírek. — Hétvégi krónika. ALLAS MEK (Szolnok, Kossuth tér 4.) azonnali felvételre keres szak­képzett építészmérnököt, vagy technikust, 5 éves gyakorlattal, beruházási ügyintézői munka­körrel kapcsolt, műszaki ellen­őri teendők ellátására. MERLEGKEPES számviteli osz­tályvezetőt keres azonnali belé­pésre a Szolnok megyei Mező- gazdasági Gépjavító Vállalat Szolnok, Vöröf hadsereg útja 33, ADAS — VETED HAJTASRA való fehér holland jácinthagyma eladó. Bállntné, Jászberény, Lehel vezér tér 13. TIZE VÉS klsfias tehén eladó. Szolnok, Alcsi 10, Köles, Zagyva vashíd mellett. INGATLAN TÖROKSZENTMH.OSON házhe­lyet, — kisebb házat, házrészt, vagy életjáradékos házat ven­nék. Ajánlatokat a törökszent- 1 miklósl hirdetőbe ,. Otthon” Jel­igére. BEKÖLTÖZHETŐ Ida családi ház eladó. Szolnok, Cserép utca 4/b. ISKOLÁHOZ, autóbusz központ­hoz 5 percre lévő kétszobás csa­ládi ház, ártézikúttal, — fizetési kedvezménnyel, beköltözhetően, eladó. Tlszaföldvár, Csurgó ut­ca 8. 234 négyszögöl telek eladó. Szol­nok, Tégla utcában. Érdeklőd ni: Pipacs utca S szám alatt. TÖROKSZENTM3KLOSON Már- tírok útja 147 számú Íéí há? azonnali beköltözéssel eladó. — Érdeklődni » helyszínen. GtPJÁKMO 500-as oldalkocsis JAP kMogás- talan állapotban eladó. Kisúj­szállás, Marjalaki utca 7. Tuza. SKODA 1109-ee eladó. Szolnok Sütő u. 21. SÜRGŐSEN eladó 350-es BMW autóvásárlás miatt. Rimóczi Má­tyás. Homok, Gyógypedagógia. AJS 500 köbcentis OHC kifogás­talan állapotban, lemezvillás, el­adó, esetleg kismotort beszá­mítok. Szolnok, Vöröshadsereg útja 28. FELÚJÍTOTT hátul teleszkópos 350-es DKW éladó, esetleg ki­sebbért cserélem. Nagy József Jászapáti, Szűcs u. 23. kozóra 18.15 h-kor kerül sor. Nyári kapa labdarúgó mérkőzést játszik az MTE Mint már közöltük, az MLSZ és a TOTÓ—LOTTÓ főigazgatóság nyári totó ku­pát írt ki több csoportban a nyári pholt idényre. A Békési csoportba a Szolnoki MTE is benevezett és az első mér­„Interpress fotó I960“ kiállítás Kínában Pekingben június 28-án megnyitották az „Interpress Fotó 1960” kiállítást, amelyen az NDK Újságíró Szövetsége a Nemzetközi Újságíró Szö­vetség megbízásából állított össze. A kiállítás Berlinben 1960 áprilisában nyílt meg, majd bemutatták a Szovjet­unióban is. Harminckét or­szág fotóriportereinek több mint 400 fotóművét állították ki. Pekingben két hétig le­het megtekinteni' a kiállítást melyet utána Sanghajban mutatnak be, fTASZSZ) A RIO DE JANEIRO! RE VVSZINHÁZ VILÁGHÍRŰ EGYÜTTESE Szolnokon július 18—23-ig az álló más mellett lévő sportpályára, a BUDAPEST NAGYCIRKUSZ sátorába. Jegyelővétel: július 12-től a Gsemegeboltnál lévő pénztárkocsinál. Telefon: 20—00. 1100-as Skoda újszerű állapotban eladó. Szolnok, VöröocsUlag út 27. Bíró. BMW M—72-es 750 köbcentis ol- dalkocsle motorkerékpár kifo­gástalan állapotban eladó. Szol­noki Álcái Újtelep, Kőműves kislakások. ELADÓ kisipari oldalkocä IZS­hez, Kovács László j&maaeni- mártoa. Mátyás király «. 27. 35» köbcentis Zündap eladó. — Medra. Kengyel, Sndeádődni: vasárnapi, VEGYES ÉPÍTTETŐK, Figyeleml Föld­munkáit, saraláKí, tapasztál- el­vállalja, — a háztartások napi Jégszükségletét szintén ellátja a Tempó Ksz. Megrendelés: SZOL­NOKON, Jászkürt utca L tele­fon: 23—22 és 24—00. JÁSZBE­RÉNYBEN, Lehel vezér tér 25. Telefon: 300. Kérjen ajánlatott TÜZELOUTALVÁNYOSOK! Tü­zelővásárlók! Figyelem! Házhoz szállított tüzelőjét a kívánt hely­re behordjuk. Tarifa: U> m tá­volságig mázsánként 1.50 Ft, 10 méteren túl minden méter vagy lépcső 5 fillérrel emeli a má­zsánként! dijat. Egyszeri lapá­tolás esetén 1-— Ft. Megrende­lés : a TÜZEP megrendelő Iro­dán, továbbá a 23—22 és M—60 telefonon, személyesen a Tem­pó KSz Irodáiban: Szolnokon: Jászkürt utca i és Hubai Fe­renc u. 3. Jászberényben: Lebe vezér tér 35, Telefon: 106, RÁDIÓ- és tdeoízié MŰSOR Július 10—18-ig. ÁLLANDÓ MÜSORSZÄMOK: KOSSUTH RADIO: 4.26; Rákóczi induló. — 4.30: Hírek, Idő­járásjelentés. — 4.35: Vidáman frissem Zenés műsor. — 5.00: Falurádió. — 5.30: Hírek, idő járás jelentés. — 0.20: Pillanat­felvétel. — 6.59: Pontos Időjelzés. — 7.00: Hírek, Időjárásje­lentés. — 7.10: Üj könyvek. — 7.25: A budapesti színházak, mozik és hangversenytermek műsora. — 7.59: Pontos időjel­zés. — 8.00: Műsorismertetés. — 9.59: Időjelzés. — 10.00: Hí­rek, Lapszemle, idő járás jelentés. — 11.59: Pontos Időjelzés. — 12.00: Déli harangszó. Hírek, időjárásjelentés. — 14.59: Idő­jelzés. — 15.00: Hírek. — 16.08: Időjárásjelentés. — 16.59: Idő­jelzés. — 17.00: Hírek. — 19.50: Jóéjszakót, gyerekek!— 19.59: Időjelzés. — 20.00: Esti krónika Időjárás jelentés. — 21.59: Időjelzés. — 22.00: Hírek. Néhány pere külpolitika, Időjárás- jelentés. — 24.00: Hírek, időjárásjelentés. — 0.30: Himnusz. Utána: vlzjelzőszolgálat. PETŐFI RADIO: 5.00—8.00-ig: Reggeli zene. <** Közben: 6.30: Színházak, tárlatok és hangversenyek műsora. — 6.50: Torna. — 8.00: Hírek, Idő járás jelentés. — 8.10: Műsorzárás. 14.00: Időjárás- és vízállásjelentés. — 21.00: Hírek. — 23.00: Hírek, idő járás jelentés. — 23.15: Műsorzárás. Hétfő, július 10. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.10: Hangverseny gyermekek­nek. — 9.00: Lányok, asszonyok. — 9.20: Népi zene. — 10.10: Az óvodások műsora. — 10.30: Tánc­zene.— 11.00: Lélektől— lélekig. Verses összeállítás. 12.10: Köny- nyűzene. — 13.OO: Papírház. Re­gény folytatásokban. L rész. — 13.55: Napirenden. — 14.00: Heti zenés kalendárium. — 16.10: Út­törő-híradó. 15.30: Magyar gyer­mekdalok, népdalok. — 15.45: Válaszolunk hallgatóinknak. — 16.00: Szív küldi szívnek szíve­sen. — 17.15: Ötórai tea. — 17.40: Magazin. — 18.00: Balettzene. — 19.00: Könnyűzene. — 19.25: Lá­togatás Szlgetszentmiklóson. Ri­portműsor. — 19.40: Rafael Arié énekel. — 21.07: Bächer Mihály zongorázik. — 21.25: A fából fa­ragott királyfi. Balázs Béla mű- veibőL — 22.30: Vers lesz a nó­tából. — 23.00: Kamarazene. *- 0.10: Spirituálék. PETŐFI RÁDIÓ: 14.15: Népi zene. — 14.40: An- esí és Jancsi. — 15.00: szórakoz­tató zene. — 16.05: A világ min­den tájáról. — 16.15: Kórusok, hangszerszólók. — 16.34: Kortár- eak emlékeznek Ady Endrére. — 16.55: Szórakoztató fúvószene. — 17.25: Halmy Lujza és Metzker Károly hangversenye. — 18.05: A csudálatos virág. Grúz népmese. — 18.27: Klasszikus operettek. — 19.03: Tanuljunk könnyen, gyor­san magyarul! — 19.25: Verbun­kosok, népdalok. — 20.00: Zene­kari muzsika. — 20.40: Falurá­dió. — 21.10: Tánczene. — 22.00: nperahangverseny. — 22.45: A kiképzés. Gábor Andor jelenete. Kedd, július 11. KOSSUTH RÁDTÓ: 8.10: Részletek zenés játékok­ból.—9.00: A Pál utcai fiúk. Re­gény folytatásokban. X. rész. — i> 20: Virágoskert. — 9.40: Köny- nyű hangszerszólók. - 10.10: Ka­marazene. — 11.00: Tanuljunk könnyen, gyorsan, magyarul! — 11.20: Magyar nóták. — 12.15: Tánczene. — 13.00: Zenekari mu­zsika. — 13.40: Ifjú természetku­tatók között. — 14.00: Népdalok. — 14.45: A biztos kikötő. Elbe­szélés. — 15.10: Egy falu — egy nóta. — 15.30: Előszóval, muzsi­kával. — 17 45: Ünnepi műsor, a Mongol forradalom 40. évfordu­lójára. — 18.15: Világhírű ven­'óomflvéezek a pesti operasz.ln- "srlon. — 19.30: Néni zene. — °5: Hamlet a mellénvzsebben. --mím zenés Irodalmi műsor. — ” ’S: Tánczene. — 2225: Közve- f'tés Hamburgból. — 0.15: Ma­gyar dalok és táncok. PETŐFI RÁDIÓI 14. 15: Operettrészletek. 15.10: Egy ezeréves nyelvemlék. — 15.25: Fúvósátiratok. — 15.50: A Telefongyár énekkara énekel. 16.45: A kötél áztatva Jő. Jele­net Jókai novellájából. — 17.001 A Japán Rádió ajándékfelvéte­leiből. — 17.15: Időszerű nemzet­közi kérdések. — 17.25: Zeneka­ri muzsika. — 18.05: Irodalmi műsor. 18.37: Tánczene. — 19.05: Zenei műsor. — 19.37: Puccini: A köpeny. Egyfelvonásos opera. — 20.40: Falurádió. — 21.40: Kul­turális pillanatképek a MOM- bóL — 22.00: Könyűzene. Szerda, július 12. KOSSUTH RÁDIÓ: 8J10: Tánczene. — 9.00: A Pál utcai fiúk. Regény folytatások­ban. XI. rész. — 9.20: Fúvósze­ne. — 10.10: A' balgaság dicsére­te. Irodalmi összeállítás. — 10.40: Elhangzott műsorainkból. 11.50: Napirenden. — 12.15: Operarész­letek. — 13.00: Papírház. Regény folytatásokban, n. rész. — 13.20: Könnyűzene. — 13.45: Válaszo­lunk hallgatóinknak. — 14.00: Közvetítés a Zeneakadémiáról. — 14.15: Népek dalai magyar szerzők feldolgozásában. 15.10: Rob Roy. Rádiójáték. I. rész. — 15.55: Szív küldi szívnek szíve­sen. — 16.30: A barátság hullám­hosszán. — 16.40: nosfalvy Ró­bert énekel. — 17.53: Gondolat. — 18.35: Színes népi muzsika. — 19.05: Munkásklub. — 19.25: Tánczene. — 20.25: Sanzonok. — 20.35: Szimfónikus zene. — 21.10: Gyermeknevelés. — 22.20: Jő Szórakozást! — 0.10: Éji zene. PETŐFI RÁDIÓ: 14.15: Népszerű operaötösök. — 14.40: A sárkánytól az Ősem­berig. ív. — 15.00: Tánczene. — 16.05: Aranyborjú. Hf és Petrov szatirikus regényének rádióvál­tozata. — 17.20: Csárdások. — 18.05: Operettrészletek. — 18.35: Rádióegyetem: istenérvek a tu­domány fényénél. — 19.05: Dvor­ak: VTT. szimfónia. — 19.40: Orvosi tanácsok. — 20.00: Népi zene. — 20.40: Falurádió. 21.10: Könnyűzene. — 21.30: Martin űr igazsága. Szatíra. — 22.00: Ka­marazene. Csütörtök. július 13. KOSSUTH RáDTÖ: 810: Operarészletek. — 8.55: Édes anyanyelvűnk. — 9.00: A bat cimbora. Mesejáték. — 9.41 • Norvég népi muzsika. — 10.10: Napirenden; — 10.15: Tánczene. — 11.00: Rádjóegvetem: jstenér­vek a tudomány fényénél. — 11.25: Zenekari muzsika. — 12.15- Népi zene. — 13.00: Könnyűze­ne. — 14.00: Kamarazene. 14.40- Hontby Hanna onerettdalokat éneikéi. — 15.10: Üttörő-dalok. — 15.30: „Hogyan töltöm a nya­rat? Rlpórtműsor. — 15.50: Egy falu — egy nóta. — 17.15: Szfm- fónlkus zene. — 17,45: Lányok, asszonyok. — 18.00: Szív küldi szívnek szívesen. — 18.40: Ifjú Figyelő. — 19.00: Könnyűzene. — 20.35: Szép magyar komédia. Balassi Bálint szlnjátéka. Köz­vetítés a Debreceni Csokonai Színházból. — 22.20: Tánczene. — 23.00: Bruckner: HL szimfó­nia. — 0.10: Filmzene. PETŐFI RÁD1Ö: 14.15: Könnyűzene. — 14.40: Szimfónikus zene. — 15.15: A külföldi sajtó hasábjairól. — 16.05: Egy ország eladó. Regény. — 16.35: Kórusmuzslka. — 16.50: Tódor. Elbeszélés, — 17.00: „Ó, de szép tarka pázsit”. — 17.20: Édes anyanyelvűnk. — 17.25: Tánczene. — 18 05: Mozart: B­dur vonósnégyes. — 18.30: Sze­gények öröme. Elbeszélés. — 18.40: Az Állami Népi Együttes műsorából. — 19.03: Amíg Mu­szorgszkij „Borisz Godunov” c. operája eljutott a színpadig. Előadás. — 20.00: Esti fúvósmü­zsika. — 20.20: Előszóval — mu­zsikával. Péntek, július 14. KOSSUTH RÁDIŐ: 8.10: Népdslcsokor. — 9.00: A Pál utcai fiúk. Regény folytatá­sokban. XH. rész. — 9.20: Zene­kari muzsika. — 10.10: Napiren­den. — 10.15: Könnyűzene. — 31.00: A fából faragott királyfi. Balázs Béla műveiből. — 11.35: Tánczene. — 12.15: Operettek. — 13.00: Papírház. Regény, ni. rész. — 13.20: Kamarazene. — 13.45: Gazdaszemmel a nagyvilág me­zőgazdaságáról. — 14.00: Katona­dalok. — 14.15: Ml van Laci háti­zsákjában? — 15.10: Az Ijúsági Rádió műsora. 15.40: Szív kül­di szívnek szívesen. — 16.25: Gyújtópontban az ipar új ke­mencéje. Riportműsor. — 16.40: Dalok a hazáról. — 17.15: Tánc­zene. — 17.45: Világtörténelem — rendkívüli kiadás. — 18.15: Sugár Rezső—Romhányl József: Hunyadi — hősi ének. — 19.20: Gál Anti és a többiek. — 19.35: Magyar nóták. — 20.35: Nyilvá­nos könnyűzenei bemutató. — 22.20: Egy hírhedt kalandor a xvrrt. századból: Lorenzo da Ponte. — 23.20: Operettmuzsika. — 8.10: Virágénekek. PETŐFI RÁDIŐ: 14.15: Könnyű fűvósmuzslka. — 14.45: Görög hétköznapok. Klasszikus versek. 15.00: Köny- nyfízene. — 15.40: Tíz perc a bí­róságon. — 15.50: Bach: Quod­libet. — 16.05: Zenekari muzsi­ka. — 17.30: Modem kínai köl­tők. — 17.45: Népi táncok. — 18 05: Tánczene. — 19 20: Opera- részletek. — 20.00: Heti hangver­senykalauz. — 29 40: Falurádió. — 21.10: Falusi és városi... Ri­port. — 22.00: Könnyűzene. Szombat, július 15. KOSSUTH RÁDIŐ: ll.lO: Könnyű zene. — 8.55: Lá- nvok, asszonyok. — 9.15: Onera- részletek. — 10 10: Az óvodások műsora. — 10.30: Népi zene. — tl.ee: Egy korty víz. Elbeszélés. — 11.20: Operettrészletek. — 12.15: Szórakoztató zene. 13.00: Mit olvassunk? — 13.15: Szív küldi szívnek szívesen. — 13.45: Válaszolunk hallgatóinknak. — 14.00: Balassa P. Tamás zongo­rázik. — 14.15: Irodalmi publi­cisztikánk gyöngyszemei. •— 14.30: Liszt-müvek. 15.10: Zeng­jen dalunk. — 15.40: Előszóval •— muzsikával. — 16.50: Hét nap a külpolitikában. — 17.50: Aprily Lajos és Kassák Lajos versel. — 18.35: Moszkvai tudósítónk jegy­zete. — 18.45: Népi zene. 19.05: A Szabó család. — 19.35: Operett­részletek. — 20.25: Jókedv a di­vat. Vidám műsor, 22.20: Tánc- zene. PETŐFI RÁDIŐ: 14.15: Népi zene. — 14.55: Bé­lyeggyűjtők ötperce. — 15.00: operakalauz. Verdi: Traviata. Ismertetés. — 16.05: A három csitrL Ijúsági rádiójáték, rí. rész. — 16.45: Zentai Anna és Rátonyi Róbert énekel. — 17.10: Részletek Máté György: viharos üdülés című szatlrakötetéből. — 17.25: Zenekari muzsika. — 18.05: Orvosi tanácsok. — 18.10: Könnyűzene. — 18.45: ismeret­terjesztő előadás. — 19.05: Ka­marazene-hangverseny. — 19.35: Falurádió. — 19.55: Katonadalok, gulyásdalok, aratódalok. — 20.15: Verdi-eiklus. A trubadúr. Négy- felvonásos opera. — 20.50: Ezt láttam a filmfesztiválon. Vasárnap, július 16. KOSSUTH RÁDIŐ: 8.10: Szív küldi szívnek szíve­sen. — 9.00: Kíváncsiak klubja. — 9.50: Édes anyanyelvűnk. — 9.55: Tánczene. — 12.50: Hétvégi legyzetek. — 13.00: Szórakoztató zene. — 13.40: Van új a Nap alatt. Tudományos híradó. — 14.40: Nemzetközi kaleidoszkóp. — 15.00: Könnyűzene. — 15.40: Nagy Íróink életéből. Arany Já­nos. — 16.10: Oj Zenei Újság. — 17.10: Kincses Kelnndárium. — 18.05: A Magyar Állami Hang­versenyzenekar látszik. — 19.00: A Rádió hangmúzeumának anva- sából. — 20.10: Amiről beszélni ^ell. — 22.25: Könnyűzene. >— 33.10: Svéd versek és dalok. — 23^25: Csajkovszkij: D-dur vo- nosne?ves. — 0.10? A féri kopog- tat. Részletek Offenbach ope- rettjébőL PETŐFI RÁDIÓ: 8.00: A római katolikus eevhtiz félóráia. *— 8.30: Dálnok Lajos orgonái. — s.no: Operettrészle­tek. — 9.25: Térzene. — 9.55: Miska bácsi lemezesládáia. — 10.35: Mit hátiunk a jövő héten? — 10.55: Arturo Toscanini vezé­nyel. — 13.30: A Szabó-család. — 12 50; Műyésziemezek. 14.15: AU baba és a negyven rabló. Mesejáték. **> 75.00: Gazdaszem­mel a nagyvilág mezőgazdasága róL 15-15: Mozart: íi-dur szim fónia. — 15.40: Tánczene. 16.10: Tárlatlátogatáson. Beszámoló. — 16.30: Szórakoztató népi muzsi­ka. — 17.10: Gersehwin emléké­re... összeállítás. — 18.05: Pellé istennő könnyei. Előadás. — 19.55: Ravel: Három dal vegyes­karra. — 20.05: Operettrészletek. 20.50: Liszt Ferenc leveleiből. — 21.46: Láttuk, hallottuk.,, TELEVÍZIÓ műd&la Kedd, július 11. 18.00: Iskolások műsora, ion kérdés—100 felelet. — 19.00: Vö­rös Csillag a sivatag felett. A mongol népi forradalom 40. év­fordulója. — 19.25: Tv-híradó. — 19.40: Hétköznapi tanácsok. Nyá­ri bőrmegbetegedések. — 18 50: Telesiport. — 20.10: Szünet. — 20.15: Balti égbolt. Szovjet film. — 21.45: Hírek. Szerda, július 12. 18.40: A kisfilmek kedvelőinek. — 19.00: Tudományos expedíció­val Vietnamban. 19.30: Négyen az árban. Magyar film. — 20.60: Tánczenei a Szigetről, re 31.30,: Hírek. Csütörtök, július 13. 18.20: Kisdobosok műsora. - Dani és a Mökamester. — 18.50: A jövő hét műsora. Műsorismer­tetés. — 19.00: Múlt és jelen. Köz­vetítés a 125 éves O-budai Hajó­gyárból. — 19.30: Tv-hlradő. — 19.45: Kunyhók a paloták ellen. Megemlékezés a Bastille lerom­bolásának évfordulójáról. 20.00' Szünet. — 20.05: Therese Raquin. Francia film. — 21.55: Hírek. Szombat, július 15. 18.30: TV-Magazin. — 19.30: Hét­ről hétre... — 19.45: Tv-híradó — 20.00: Strauss: Cigánybáró. Közvetítés a Margitszigeti Sza­badtéri Színpadról. Kedvezőtlen időjárás esetén: Mágnás Misim Magyar film. — Közvetítés ese­tén: 23.00: Hírek. Vasárnap, július 16. 10.00: Úttörő hírek. «» 10.ic Ifjúsági filmmatiné. — 16.30: 28. sz. Magyar Híradó. — 16.40: A Magvar Hirdető műsora. — 16.55: Rotátion Berlin—Budapest! Spar­tacus nemzetköz.! női kézilabda mérkőzés. — 19.00: Utazás a Föld körül. Nubia. Francia kisfilm. — Perzsái utazás a múltban. Né­met kisilm. — 19.30: Vasámani vers. József Attila: A Dunánál — 19 35: Előűiság. — 20.25: Alii. 'ri vagy? Angol filmvlgláték. — Kb. 22.00: Hriek. (A Mag-var Rádió és Televízió a műsorváltoztatás jogát fenn­tartja.)

Next

/
Thumbnails
Contents