Szolnok Megyei Néplap, 1961. július (12. évfolyam, 153-178. szám)

1961-07-19 / 168. szám

1961. Július 19. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Éhes (?) alattyániak Okos határozatot hozott az alattyáni Vörös Csillag Tsz közgyűlése. A gazdák úgy döntöttek, hogy szakítanak a tavalyi szokással, s ebben az évben már nem munkaegy­ségre osztják a búzát, hanem a valóságos szükségletnek megfelelően biztosítják. Az elmúlt esztendő tapasztalatai­ra így emlékezett vissza Molnár Béla, a tsz párttitká­ra: — Fiammal dolgoztam egykarra; 1137 munkaegysé­get szereztünk, amire egye­bek mellett háromezernégy- száztizenegy kilogramm bú­zát kaptunk. Ennyiből őrölt lisztet megenni — képtelen­ség. Javarészét a termény- forgalmi vállalatnál értékesí­tettük, egy keveset ismerő­söknek adtunk eL Ésszerűen következtetve arra kell gondolnunk, így cselekedett a 24 métermázsa életet kapott, feleségét és kislányát tartó Somogyi Mi­hály és sok más gazda is. Mondhatni: évszázados ta­pasztalat tanúsítja, hogy egy évre még felnőttnek is ele­gendő három métermázsa búza. A Vörös Csillag Tsz- ben — helyesen — úgy okos­kodtak, hogy némelyik gyer­mek is megeszik annyit, mint a felnőtt; tehát a gye­rekekre is három métermá­zsát számítottak. Orosz Béla növénytermesz­tő, Fekete János állattenyész­tő, Sinka Mátyás brigádve­zető sok más társával helye­selte a közgyűlés elhatározá­sát. Minek több az elégnél?! — vélekedtek. Szabó József, Háfra Imre — s nem ők az egyetlenek! — azonban a fejenként négy métermázsa mellett kardos­kodnak. Bár az elmékbe be­lelátni nem lehet, gyanítható, hogy miért; >. Azért, hogy a tsz-től állami áron kapott búzát a piacon értékesítsék — valamivel drágábban. — Valójában még így is több jut a közgyűlésen elha­tározott mennyiségnél — je­gyezte meg Nagy József épí­tési brigádvezető. — Soraink­ban sokan szorgoskodtak az aratásbanj azért búzapré­mium illeti meg őket. A pré­mium-gabonát pedig általá­ban be sem számítjuk az évi szükségletbe. Molnár és Nagy elvtársnak az a nézete, hogy a fejenként négy métermázsáért erőskö­dőket nem az éhség félelme — inkább a kapzsiság hajtja. A túlzottan pénzszerető em­ber nem sajnálja a piacozás­sal elvesztegetett időt; s fi­gyelmen kívül hagyja, hogy a kézen-közön forgatott, pad­láson felhalmozott búza pót­lása a népgazdaságot import­ra kényszeríti. A közgyűlési határozat el­len nincs apellátának helye. Az azonban szükséges, hogv a szóban-szívben ellene sze­gülőket a döntés helyességé­ről meggyőzzék. Megnyugo­dott lélekkel nem bontják a szövetkezet egységét, békés szívvel értékesebb munkát végezhetnek« b. *. A leghasznosabb fa Egyetlen fa sem hajt annyi hasznot az embernek, mint a kókuszpálma. Gyökerétől a csúcsáig minden része fel­használható. A kókuszpálma törzséből házat építenek. Fiatal hajtásaiból ízletes étel készül. A kókuszpálma sok fehérjét és zsírt tartalmazó friss gyümölcse magas tápér- térkű. ízletes eledel. A gyü­mölcs kiszáradt húsából kó­kuszolajat sajtolnak. A kó­kuszpálma gyümölcsének nedve teljesen pótolja a te­jet. az erjesztett nedvéből pe­dig bort készítenek. A kó­kusz gyümölcsének kemény burkából edényt gyártanak, az erős rostszálakból, ame­lyek a kókuszdiót körülfon­ják, köteleket, szíjakat és más gazdasági eszközöket ál­lítanak elő. Tanácskoztak az üzemek propagandistái A szolnoki Járműjavító művelődési otthonának vö­röstermében megtartott pro­pagandista tanácskozáson — volt katonapajtásom. B. S. jutott az eszembe. Mindig csodáltuk tehetségét. Órák alatt telerakta faliújságunkat gyöngybetűkkel megírt cik­kekkel. tréfás ceruzarajzok­kal. Szívesen olvasgattuk jólsikerült írásait, jót nevet­tünk csattanóin, nagy gond­dal megrajzolt karikatúráin. Ugyanis ezen a tanácskozá­son az üzemi faliújságokról, az aktuális számadatokkal ellátott versenyhíradókról és az üzemi propagandisták munkájáról is sok szó esett. Kemény, de helytálló bírála­tok is elhangzottak. Jogosan. Számos ipari üzem van me­Szálka van a más szemében! Üjsághír: — Amerikai szövőlepke által fertőzött területről a MÉK nem vesz át exportra gyümölcsöt... ... A megyei tanács ellenőrzést tartott gyénkben. ahol a műhelyek­ben elhelyezett faliújságokon két-három hónapos, s olykor féléves cikkeket cibál a szél. Pedig számtalan téma akad­na. olyan mely a faliújságra kívánkozna. Minden ipari üzemben vannak olyan dol­gozók, akik magasan túlszár­nyalják tervüket. Kollektívák harcolnak a szocialista mun­kabrigádoknak meghatározott szint eléréséért. Ilyen és ha­sonló témák sokasága kínál­kozik megírásra. Ám haszta­lanul. mert sok helyen üzemi propagandistáink elsiklanak felette. Jóllehet pedig min­den munkahelyen akadnak cikkírók, vagy ügyeskezű raj­zolók, akik megörökítenék a gyári esemélyeket, bírálnák a hibát elkövető dolgozókat, dicsérnék a termelés élhar­cosait. Csak éppen fel kelle­ne keresni őket. megbízáso­kat kellene nekik adni. Kevés az esemény — és dokumentációs anyag — ál­lapították meg egybehangzó­an a tanácskozás résztvevői. Miért? Manapság egyre növekszik a fotóamatőrök száma. Mégis az üzemi faliújságokon, ver­senyhíradókon kevés fényké­pet láttunk. Még kevesebb a tervfeladatokat ismertető cikk. Az ÉM. Szolnok megyei Építőipari Vállalat propagan­distája arról beszélt, hogy a munkásokkal nem közlik a vezetők, milyen értékű beru­házást építenek. Nem ismerik a létesítmények befejezésé­nek határidejét, s így nem tudnak konjvrét versenyfel- ajánlásokat tenni. Az Alföldi Kőolajfúrási Özem dolgozója. Polgár Mi­hály arról szól. hogy az olaj­bányászoknál gyerekcipőben jár a műszaki propaganda. A műszaki vezetők nem ismer­tetik a dolgozókkal a ter­melésben élenjárók munka- módszereit A vállalat munka­helyei szétszórtan fekszenek. A központ Szolnokon van, viszont az olajbányászok há­rom-négy megyében végez­nek fúrásokat. így a más me­gyében dolgozók csak hallo­másból tudják, hogy X. Y. fúrómester kimagasló ered­ményt ért el brigádjával. A Járműjavító minden osztályának van versenyhír- adója, faliújságja. Ezen kívül — az üzem bejáratánál elhe­lyezett — központi verseny­híradón havonként ismerte­tik a szocialista munkabrigá- dojc versenyfelajánlásait, o tervteljesítés és anyagtakaré­kossági mozgalom legfrissebb híreit, eredményeit. A Járműjavítóhoz hasonló, an a Jászberényi Fémnyomó- és Lemezárugyárban is szé­leskörű agitációs, propagan­da-munka folyik. A párt- és szakszervezeti vezetők — a műszakiakkal karöltve — mindinkább arra törekszenek, hogy népszerű­sítsék a dolgozók között a szocialista munkaverseny ki- válójait A termelésben élen­járóknak a párt- és szakszer­vezeti bizottság, valamint a vállalat vezetősége dísztávi­ratban gratulál. Az amatőr­filmesek felvételeket készíte­nek az üzem legjelentősbb eseményeirőL A műszaki propaganda fejlettségére vall az a tény is. hogy a dolgozók közül sokan járnak különbö­ző gyári tanfolyamokra, mű­szaki önképzőkörökbe. A tech­nikum esti tagozatán har­minckettő. a gimnáziumban tizenöt, az általános iskolában pedig nyolcvannégy munkás hallgat műszak végén előadá­sokat. És még ■ sorolhatnám tovább. Ez nem tipikus mond­hatná az olvasó. Szerencsés véletlen — vélem magam is. — ezért megkérdeztem a Jár­műjavító propagandistáját: náluk ml a helyzet? Hason­ló választ kaptam, mint ami­lyent Barna István, a jászbe­rényiek propagandistája el­mondott. A vállalat ezerhá­romszázhúsz kötetes, szak­könyvekkel ellátott olvasó­termét naponta tizenöten. húszan keresik fel. A vasút­gépészed tanfolyamra tizen­hatan. a gépipari technikum­ba tizenketten, az általános gimnáziumba és a mezőgaz­dasági, valamint a közgazda­ság technikumba tizenné­gyen járnak. A. J. Gyomorbaj ellen a jóslatok, álmok * r r és csodák MARIA-KEP világából A napokban jelent meg az „Élet és Tudomány Kis­könyvtár” tudományos so­rozatában Nyerges Ágnes: jóslatok, álmok, csodák cí­mű kötete, amely rendkí­vül gazdag tényanyaggal világítja meg a babonák sötétségét. Ebből közöljük a „Gyomorbaj ellen — Má­riákén’’ című fejezetet. A tudománytalan orvoslásnak, gyó­gyításnak — a ráolvasásokon, igézéseken kívül, már az ókorban is — az amulett, a talizmán volt hathatósnak hitt eszköze. Az amulett az arab — hamalet — szó­ból származik. Függőt jelent. Eredeti és a szóval átvett értelme szerint is olyan jelekkel, mondásokkal ellátott kő, fém, fa, papír, gyökér, vagy ékkőből készült kis tárgy, amely hordozóját — a hit szerint — megóvja a betegségektől, a ráolvasástól. Már az óegyiptomiak, a mezopotá- miak, a zsidók, görögök, rómaiak is hord­tak amuletteket. Az ókorban az orvos­papok feladata volt az amulettek, taliz­mánok készítése. A talizmánok kezdetben az istenek képmásai voltak, amelyeket a lakóházakban vagy a házak körül állítot­tak fel. Ásatások során számos talizmán és amulett került elő. Egyikükön, amelyet feltehetően terhes asszony viselt, a követ­kező szöveg áll: “ Öh, Bitnur, űzd el a fájdalmat a messzi távolba, adj erőt a csirának, engedd az ember fejét teljesen kifejlődni. — Egy másiknak az lehetett a feladata, hogy megóvja az embert a pes­tisbe való visszaeséstől: — Rossz szellem, gaz dögvész, a föld szelleme elűzött a test­ből. A nyájas nemtő, a hatalmas kolosz- szus, a jóságos szellem a föld szellemé­vel együtt szívjon be téged. Ez a hatal­mas, hatalmas, hatalmas istennek varázs- igézése. A görögök kedvelt amulettje volt a négylevelű lóhere, amelyet ritkasága révén tartottak szeren­csét hozó növénynek. Azt hitték, hogy a négylevelű szerencsefűvel kincset tehet a földből kiemelni, de ugyanakkor a papok azt állították, hogy a legveszedelmesebb bajt is meggyógyítja. Bizonyos szertartá­sok szerint kellett háromszor tíz szálat, három napon át enni. Angliában a négy­levelű lóheréről azt hitték, hogy termé­szetfölötti ereje van. Az írek, védőszent­jük, szent Patrick tiszteletére még ma is gomblyukukban viselik az aranyból, vagy ezüstből készült négylevelű lóherét. 1914-ben Angliában gyárilag állítot­ták elő a hadba vonuló katonák számára a begörbített szeggel felszerelt amulette­ket, amelyeket a tábori pappal megáldat- tak. A patak vizében gömbölyűre kopott kvarckristályt, amelyet nálunk kígyókő­nek neveznek, titkos rontás és torokfájás ellen akasztották a gyermekek nyakába. Az amulettek és talizmánok divatja nem különbözik a természeti vallások tárgykultuszától, sőt annak egyik ága és a kereszténység győzelme után, egyházi se­gédlettel, a korábbinál is nagyobb virág­zásnak indult Ma mértékkel mérve, va­gontételben adták el Jézus, Mária, József köntösének foszlányait a feszület darab­jait, az evangélisták és a szentek erek­lyéinek egy-egy részecskéjét Amulett, bajelhárító tárgy lett minden, amire valami szent vonatko­zású szót vagy szöveget véstek, írtak. A IV. században megtartott laodikeiai zsi­nat már büntetés terhe alatt tiltotta meg a papoknak az amulettek viselését Az ékkövek gyógy'tó erejébe vetett hitet a középkori egyház ugyancsak az antik világtól vette át. Keresztény egy­házatyák ugyan azt állítják, hogy nem a drágaköveknek van gyógyító erejük, ha­nem a beléjük vetett bizalomnak, de ä pápák, a püspökök meghatározott ékkö­vekkel díszített ruhákat, gyűrűket hord­tak, arra hivatkozva, hoyg az isteni Jeru­zsálem alapkövei is ezekkel voltak dí­szítve. A smaragd volt az első igazi drágakő, amelyet az ókor megismert. Hérodotos szerint Polykratés híres gyűrűjében is egy művészi metszésű smaragd volt. A smaragdok túlnyomó többségükben Egyip­tomból származtak. Ezzel magyarázható, hogy a zsidók már jóval előbb ismerték e követ, melyet főpapjuk a mellvértjén, az első sor harmadik köve gyanánt, mint Lévi törzsének szimbólumát viselte. Elsőnek Theophrastos ír a smaragd gyógyító hatásáról. Szerinte jót tesz a szemnek. E megjegyzést az összes későbbi írók is átvették. Plinius a smaragd gyó­gyító hatásáról már részletesebben ír. — Ha a szemek meggyengültek a megeről­tetéstől, akkor a smaragd nézése megerő­síti őket, s a kőmetszők szeme számára semmi sem gyógyítóbb, mint e kő szelíd, zöld színe, melytől megszűnik a szem fá­radtsága. A smaragd visszaszerzi. a fog­lyok szabadságát, és a tengerészeket meg­óvja a vihartóL Egy római történetíró a smaragd szé­leskörű gyógyászati alkalmazásáról tett említést. — A követ szétmorzsolják és attikai mézzel keverve, szembetegségek és elefántiázis ellen külsőleg alkalmazzák: sőt, utóbbi betegségeknél belsőleg alkal­mazva alapjában gyógyítja meg. Szent Hildegard a smaragdról azt ál­lítja, hogy jó szer a gyenge emlékező te­hetség ellen, de használható szerelmi itatok ellenszereként is. Az ametisztről (ametystos) azt tartot­ták, hogy viselőjét megóvja a részegség­től. (Neve magyarul: részegségtől óvó.) A középkorban pedig az ametisztet a földi szenvedések, a szomorúság, de egyúttal az igaz szerelem és a sírig tartó hűség jel­képeként tekintették. A középkori egyház tanítása szerint, ha a drágakő amuletteket bűnös kézzel érintik — elvesztik hatóerejüket, s csak bűnbocsánattal és szenteléssel nyerik azt vissza. Jellegzetes egészséget óvó amulett volt a hiúz-köröm. Az állat körmeit aranyba vagy ezüstbe foglalták, s a nyak­ban láncon viselték. Görcs, zsába ellen használták'. A' XVI—XVII. századból szár­mazó vagyonjegyzékekben gyakran emle­getik a hiúzkörmöt, mint értékes tárgyat. Vajon tudja-e az olvosó, hogy az új­szülött csuklójára miért kapcsolnak piros koral-láncocskát? Elég hihetetlenül hang­zik, de mégis igazság, hogy a piros korall betegség elhárító erejében már az ó-egyip­tomiak is hittek. Magának a piros színnek is bajűző erőt tulajdonítottak. A tenger­ből kimerített szép piros koraitokat, meg­kövesedett virágállatok vázát darabokra tördelték és a nyakukba aggatták. Amit a kisgyermekek csuklójára fűznek, az nem tengeri korall, hanem egy piros bogyót termő fa gyümölcse, de használatának cél­zata ugyanaz, mint a több ezer évved ez­előtt élt egyiptomi rabszolgáknál a tengeri eredetű piros ékszer. A nyakban hordott kereszt, Jézus­fej, Mária-portré, a különböző nyakon függő kegytárgyak, mind őshitek származéka, amelyek arra hivatottak, hogy megóvják hordozójukat a bajtól, betegségtől. Az amulettek gyógyító erejébe vetett hit bizonyítására még két példát raga­dunk ki. Az egyik a gyomorbaj ellen le­nyelendő szentkép, amelyre 1903-ban adott engedélyt a pápa. (1903. parvas imagines charteceas BMV in aqua liquefactos deg- lutire...) Ezeket a lenyelhető Mária-ké- peket lelki és testi gyógymódként ismer­ték a XX. században Bajorországban Ausztriában és Olaszországban. Még a II. világháborúban is forgalomban voltak! A következő mondás állt rajtuk: — Az ige vérré, hússá válik és közöttünk lakozik... — Vásároljon Zalement karkötőket és talizmánokat! Villamos delejű ékszer — bár elektromos erő nem táplálja! Csodás fluidummal telített tárgy — bár vegyi folyadék nincs benne! A betegségek le­küzdésének egyetemes eszköze — bár a gyógyászat szokott módszereitől távol áll! — Így hirdette most, 1959-ben Heidelberg- ben Hugo Bauer, az emberi hiszékenység kúfárja a portékáját, amelyekért 24 már­ka 80 pfenniget kért, Bauer úr 80 000 da­rabot adott el a három drótszálból készült karkötőből, amelynek az előállítási költ­sége 60 pfennig volt. Bauer urat lecsuk­ták, s most azon tűnődhet, hogy őt magát miért nem védte meg talizmánja az egész­ségre káros börtönélettől. a tiszaföldvár—homoki MÉK átvevőtelepen. A telep vezetői nem gondoskodnak a szövő­lepke irtásáról. Ax udvar fáit megeszik a hernyók.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents