Szolnok Megyei Néplap, 1961. június (12. évfolyam, 127-152. szám)
1961-06-30 / 152. szám
E SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1961. június Sí). Ma : Kosárlabda osztályozó az NB Il-he jutásért j7olnokon rendezik meg ma 10 órai kezdettel, valamint szombaton és vasárnap a Közgazdasági Technikumban a kosárlabda NB II-be jutásért folyó os-tályozók II. csoportjának selejtezőit. A férfi és női csoportban az első napon a következő mérkőzéseket bonyolítják le 10 órától folyamatosan: Férfiak Debreceni EAC — Borsod megye II., Soproni MAFC— Salgótarjáni Kohász SE. Nők: Vasas Izzó—Szegedi Postás SE, Zalaegerszegi Dózsa —Hatvani Kinizsi. Jól szerepeltek a Szolnoki 1TSK atlétái Budapesten A szolnoki 605 Ipari Tanuló Sportkör atlétái az elmúlt napokban a fővárosban megrendezett országos iparitanuló atlétikai bajnokságon álltak rajthoz. A szolnoki fiatalok jól megállták helyüket. Különösen kiemelkedett az első napon az ügyességi számokban Szarka Albert. Nevezett magasugrásban elért 180 cm-es eredményével második lett. A második napon a nagy meleg ellenére a futó atléták is szépen szerepeltek. Itt az 1000 méteren rajthoz álló Fuchs eredménye emelkedett ki. 2:47-es idejével az előkelő második helyet szerezte meg, a serdülő korosztályban. A SZOLNOKIAK RÉSZLETES EREDMÉNYE: IFJtJSÁGI FIŰK 400 m: 5. Beregszászi 55.7 mp. Magasugrás: 2. Szarka 180 cm. Gerelyhajítás: 2. Szarka 42 m. 800 m: 6. Beregszászi 2:08.3 p. LÁNYOK Sűlylökés: 6. Újvári 890 cm. Gerelyhajítás: 4. Molnár 23.42 m. 100 m: 4. Holonic 14,3 mp. 200 m: 5. Holonic. SERDÜLŐ FIŰK 1000 m: 2. Fuchs 2:47 perc. 4. Rapp 2:56 perc. A Jászberényi Lehel úszói Szarvason A Jászberényi Lehel úszói a IIIC osztályú csapatbajnokság első fordulójában Szarvason álltak rajthoz. Az egyes számokban a jászberényiek az alábbi eredményeket érték el: 100 m férfi gyors: 1. Czakó Viktor 1:09. 100 m férfi hát: 2. Kiss Zoltán 1:26.2 p. 400 m férfi gyors: 2. Nagy Gyula Jászberény 6:30 p. loo m férfi pillangó: 1. Hagyó László Jászberény 1:30.8 p. 4x50 m férfi vegyes váltó: 1. Jászberényi Lehel 2:26.3 p. 100 m női gyors: 2. Ojfaluai Klára 1:27 p. 100 m női hát: 1. Ujfalusi Klára 1:46.8 p. Az összesített pontverseny eredménye alapján a Jászberényi Lehel csapata a második helyen végzett 45 ponttal, megelőzve Gyula és Szarvas versenyzőit. A Magyar Autóklub megyei elnökségének közleménye — Túra a Balatonhoz — A Magyar Autóklub megyei elnöksége július 8—9-én túrát rendez Balatongyörök — Hévíz — Keszthely útvonalon. Indulás július 8-án M órakor lesz a Szakszervezetek Megyei Tanácsa Ságvárf Endre úti székház» elől. Szállást térítés ellenében az elnökség biztosít. Túravezető: dr. Rácz György, a Megyei Autóklub titkára. A jelentkezéseket legkésőbb július 5-ig kell bejelenteni az alábbi címre: Magyar Autóklub megyei elnöksége, Szolnok. Irodaház MSZBT. Második nyári bemutató Török- szentmiklóson A törökszentmiklósi városi művelődési ház nyári programjában a második színdarabot mutatta be. A Tündérlaki lányok nagy sikere után most Tóth Miklós Boldogságfelelős című vígjátékát adták elő Molnár Dániel rendem zésében. Néhány apró hibától eltekintve a bemutató jól sikerült és a közönség nagy tapssal jutalmazta a lelkes, öntevékeny színjátszókat. Molnár Imre Törökszentmiklós Ökölvívó csapatbajnoki mérkőzés az MTE pályán Nagyszabású ökölvívó csapatbajnoki mérkőzésre kerül sor július 1-én (szombaton) 18 órakor Szolnokon az MTE sporttelepen. A Szolnoki MTE és a Nagykőrösi Kinizsi jóképességű ifjúsági és felnőtt vegyes csapatai lépnek szorí- tóba. A kép csapat találkozója jó sportot Ígér. Ua tudjuk Kártérítési kötelezettség közlésének határideje Ha egy dolgozó a vállalatnak vétkesen kárt okoz, a kár nagyságát és a kártérítés összegét a kár felfedezésétől számított nyolc napon belül vele írásban közölni kell. Amennyiben a vállalat igazgatója a kártérítési kötelezettség megállapítását elmulasztja és az annak írásbeli közlésére megállapított határidőt nem tartja meg, a kártérítési igény csak a járásbíróság előtt érvényesíthető. A Munka Törvénykönyve 122. §-ának ezt a rendelkezését a vállalatok egyes esetekben tévesen élelmezik. Előfordul, hogy a vállalat igazgatója a kártokozó cselekményről tudomást szerez, a bűncselekmény elkövetője ellen feljelentést tesz, de a kár megtérítésével kapcsolatos intézkedését a büntető- eljárás eredményétől teszi függővé. Ez azzal a következménnyel járhat, hogy amennyiben az ügyészség vagy a rendőrség a nyomoKik távoznak a megyei NB II-es csapatokból? A labdarúgó átigazolás hírei A Népszabadság június 29-i száma közölte, hogy a Szolnoki MÁV játékosának Roz- rnisnak átigazolási kérelmét a Bp. Honvéd benyújtotta az MLSZ különbizottsága elé. A Dunántúli Naplóból értesültünk. hogy Szekeres József a Szolnoki MÁV labdarúgója a most NB I-be jutott Komlói Bányásszal folytat tárgyalásokat, A Komiéi Bányász átigazolási kérelmeit csütörtökön délelőtt tárgyalta az MLSZ. Balogh Zoltán a Jászberényi Vasas NB U-es labdarúgó csapatának volt kapusa ugyancsak a Komlói Bányászhoz írta alá az átigazoló lapot. Sportemberek lesznek A szolnoki helyiipariak sportköre kis egyesület. A sport tömegesítése, megked- veltetése területén mégis figyelemreméltó munkát végeznek a vasasok. Az elmúlt napokban a vidámkerti pályán érdekes, színes sportdélutánt rendeztek, ahol a vállalat mintegy 60—70 dolgozója vett részt. Sokan voltak olyanok, akik életükben először öltöttek magukra sportmezt. Nagy volt a készülődés, és vidám jelenet is bőven akadt. A délután 2 órakor kezdődő versenyen először a labdarúgó-selejtezőt bonyolították le, melynek során a Fémtömeg-részleg 0:0 eredEgy mozgalmas nyári vasárnap Vasárnap reggel korán kisütött a Nap és bőven ontotta melegét. Ekkor talán még senki sem gondolta, hogy milyen hőség nehezedik majd a sportolókra, akik a strandot cserélték fel „szerelmükkel”, a sporttal. Ilyen gondolatok jegyében vettük kezünkbe a megyei sajtót, melyből értesültünk, hogy van bőven sportműsor e napra. Ekkor mi is gondolkodóba estünk, hogy hova menjünk. Végülis a strand helyett mi is a sportnál döntöttünk, hiszen a strand megtalálható más napokon is, de a június 25-re tervezett sportműsor már nem. Így indultunk el Török- szentmiklóson kőrútunk első állomására, a sporttelepre. Itt népes mezőnnyel rendeztek Kilián atlétikai versenyt. A nagy hőség ellenére Is egész sor jó eredmény született. Legjobb volt ezek közül is talán a tiszatenyői Kemencei 800 méteres eredménye, valamint Kalló Dezső 100 méteren vívott párharca és ideje. Kemencei 2,15-t, míg Kallóék 11,9-t futottak a nagy melegben. Éppen ezért nem is bántuk meg, hogy kijöttünk, hiszen itt is napoztunk és emellett még szép versenyt is láthattunk. További utunk a Vasas Művelődési Otthon udvarán lévő röplabdapályára vezetett, ahol a megyei ifjúsági férfi válogatott a városi férfi válogatottal mérkőz.ött. Ebből a küzdelemből a megyei válogatott került ki győztesen. Ezután a Szolnok Városi Női Válogatott a Törökszentmiklósi Járási Válogatottal mérkőzött és győzött is igen szép küzdelemben. Volt még egy kis időnk délig, így elindultunk a vasutas tekepályára, hogy megA Mezőtúri Lábbelikészítő KTSZ Mezőtúr, Kálvin tér 3. sz alatti üzemében VÁLLAL: mindenfajta férfi és női cipők, valamint csizmák mérték ntáni készítését. JAVÍTÓ RÉSZLEGEI PEDIG: minden e szakmába vágó javítást elvállalnak. SZÖVETKEZETÉNEK BOLTJÁBAN (Dózsa Gy. u. 8.) a legújabb divatú női és férfi cipők, valamint ruhák kaphatók. tekintsük a városi egyéni bajnokság küzdelmét. Nem kevesebb, mint 182 dobó mérte össze tudását ezen a versenyen. Az első helyet Juhász József szerezte meg társai előtt. Ezután ebédelni mentünk, hogy ünnepi hangulatban fogyasszuk el a jó falatokat. Rövid pihenés következett, majd barátommal ismét elindultunk a labdarúgó pályára, ahol két mérkőzésnek lehettünk szemtanúi és hat parádés gólnak örülhettünk ezen a vasárnapon, amikor sok szép, de igazi „nyári versenyeket” láthattunk. , A műsor befejezésével elmondhattuk, hogy nem bántuk meg, a reggeli újság- olvasás után a sport örömeinek hódolhattunk a meleg, igazi nyári vasárnapon. Ma: KISZOV megyei labdarúgó bajnokság döntője A KISZÖV ez évben is megrendezte a megye KTSZ-ei között a labdarúgó bajnokságot. — A selejtező mérkőzések mintegy két hónap óta már folynak kieséses rendszer alapján. A döntőbe a Kunszentmártoni Vegyesipari Szövetkezet és Karcag város szövetkezeti csapata került. A döntőt ma délután fél 6-kor (semleges pályán! Szolnokon az MTE sporttelenen látsszák, meny után 2x5 perces hosz- szabbításban legyőzte a Műszakiakat. A Kazános-részleg —Autójavító-részleg eredménye 1:1, döntetlen volt. Végül is sorsolással a Kazánosok jutottak a döntőbe. A szünetben az MHS csoport összetett atlétikai versenyt bonyolított le. Az 1500 és 3000 méteres futás és súlylökésből álló számokban 37-en indultak. Eredmények: III. korcsoportban: 1. Simon, 2. Nagy J., 3. Murovecz. II. korcsoportban: I. Gál István. A labdarúgás döntőjét a késő délutáni órákban játszották le. Fémtömeg—Kazá- rtős 1:0 (0:0). Góllövő: Csé- nyi. A győztes csapat tagjai: Nyitrai — Fehér, Juhász, Bajkó — Farkas, Ragó — Ozsvár, Gál, Péntek, Balázs, Baranyi, Sz. Kiss, Csé- nyi, Szász. Intéző: Takács Sándor. A döntőt mindvégig nagy küzdelem jellemezte, ahol nagy szerepe volt a nézőtéren elhelyezkedő munkatársak, feleségek, hozzátartozók biztatásának is. A győztesek és legjobban szereplők értékes díjakat nyertek, mások okleveleket kaptak. A versenyt a Kilián-moz- galom keretében szervezték meg és azon huszonheten 27—27, nyolcán 25—25, kilencen 21—21, huszonhármán pedig 6—6 pontot szereztek, azonban ami még ennél is fontosabb, hogy a vállalat dolgozói elindultak a legnemesebb szórakozás, a sport felé vezető úton. A szép siker a szakszervezet és MHS csoport társadalmi aktiválnak összefogásából született. Igazi eredmény azonban csak akkor lesz belőle, ha a kezdeti lendületet további fáradhatatlan szervezőmunka követi. H. Gy. A televízió káros hatása a szemre Belga szemorvosok hosszas vizsgálatokkal megállapították, hogy egyórai televízió nézés ugyanolyan munkát jelent a szemnek, mintha valaki nyolc órán keresztül megállás nélkül írógépen dolgozik« zást megtagadja vagy megszünteti, a vállalat igazgatójának a Munka Törvény- könyvében megszabott határidőn belül esetleg már nem áll módjában kártérítésre kötelező határozatot hozni. A Legfőbb Ügyésznek a Munkaügyi Minisztériummal és a SZOT-tal egyetértésben kialakított állásfoglalása rámutat arra, hogy a kártérítési intézkedésre megállapított harmincnapos határidőt a kár felfedezésétől kell számítani tekintet nélkül arra, hogy a vállalat tett-e büntetőfeljelentést vagy sem. Ha azonban a vállalat igazgatója a kártokozó magatartásáról a nyomozó hatóság közlése alapján értesül, a harmincnapos határidő a hatósági közlés időpontjával kezdődik, mert a károkozás a vállalat igazgatója előtt ezt megelőzően ismeretlen volt és így kártérítési határozatot sem hozhatott. /Mesterséges holdakat bocsátottak fel az Egyesült Államokban Cape Canaveral (MTI). A- amerikai légierő csütörtökcr hajnalban Cape Canaveral ban kétlépcsős „Thorable— Star” rakétával egyszerre hé rom, összesen 125 kilogramn súlyú kis mesterséges holda röpített ki. Későbbi jelentések szerint a szállító rakéta jól működött és a három kis mesterséges hold körülbelül 920 kilométeres magasságban rátért pályájára, de pályáik eltérése egymástól kisebb a számított náL A mesterséges holdaknál; műszerei megkezdték műkő désüket. A három mesterséges hold legnagyobbika — súlya 80 kilogramm — egy kétkilós. atomerővel működő generátort visz magával, amely a tervek szerint több éven keresztül 2,5 watt elektromos eneregiát fejleszt, működteti két műhold rádiókészülékeit Negyvenezer pedagógus ideológia i továbbképzésen Az 1960—1961-es oktatási évben több mint 31000 vidéki és körülbelül 9000 budapesti pedagógus vett részt állami ideológiai továbbképzésben. A konferenciák munkáját ■— amint a Pedagógusok Szakszervezetében elmondották — általában élénkség, s az időszerű politikai események, kérdések iránti fokozott érdeklődés jellemezte Az állami ideológiai tovább képzés mellett más oktatási formák is segítették a nevelők világnézeti fejlődését Sokan kapcsolódtak be a pártoktatásba, számosán a marxista—leninista esti egyetemeken bővítették ismereteiket (MTI) (apróhirdetések^) ÁLLÁS OKLEVELES bognármester állami gazdaságba elhelyezkedne. Lakás szükséges. — Címeket a szolnoki hirdetőbe kér. ÁLLAMI Gazdaság vizsgázott traktoros gépészeket keres felvételre, munkásszállást biztosítunk. Cím: Nagykunsági Állami Gazdaság, Ecsegfalva. KARBANTARTÓ lakatost állandó munkára felveszünk. Szolnoki Malom. A FALOTASI Állami Gazdaság, Besenyszög—Palotás, keres felvételre féjőgulyásokat. Érdeklődők forduljanak a gazdaság központjához. AZONNALI belépésre felveszünk gyakorlattal rendelkező férfi munkaerőt anyaggazdálkodási előadónak. — Jelentkezés: Szolnok megyei Terményforgalmi Vállalat Műszaki Osztályán, Szolnok, Zagyvarékaai úti irodaház, IL emelet, ADÁS — VÉTEL FIGYELEM! Az 51. 6Z. Autóközlekedési Vállalat készpénzért elad, acetilén gázfejlesztő készüléket. Megtekinthető: Szolnok, Verseghy út 5 szám alatt« INGATLAN EGYSZOBÁS családi ház eladó, azonnal beköltözhető, Szolnok. Horog üt V«. '• , családi ház: Szolnok, SaJBEKOLTOZHETO részben is, eladó, tó utca J, GÉPJÁRMŰ IZS S50-es sivatagi kitűnő álla pótban eladó tanítónál. Érdeklődni idős Polgár József Törökszentmiklósi, Alvég, Damjanich utca 61. AT 501 M televízió és egy azflst- tankos 125-ös Csepel eladó. Tl- szaföldvár, Petőn út 51. ELADÓ NSTJ 350 köbcentis teleszkópos motorkerékpár Jő állapotban. Szolnok, Vasvári Pál u. 27, VEGYES a Szolnok] épületkárban TARTÓ KTSZ VALLAL.IA MIN DENFELE V ILLAN Y SZERELT S, munka elveozeset gs ja VITÁSÁT. LAKÓHAZAK VILA GITASI ES HÁZTARTÁSI ARAM BTSZTRTLESET. MEGRENDELHETŐ SZOLNOK. ADY ENDRt OT 63. SZÁM. TELEFON: *g—IS Szőlőtermelők, földműresszöretkezetek FIGYELEM! A jászberényi Építőipari Sző rét kezet kádár részlege vállalja új boroshordók, kádak valamint szüretelő edények készítését és Javítását Boroshordók 200 litertől 800 literig azonnali szállf* tásra kaphatók. Júliusban a naposcsibe ára darabonként 3—Ft Kapható a baromfifelvásárlónál