Szolnok Megyei Néplap, 1961. június (12. évfolyam, 127-152. szám)
1961-06-29 / 151. szám
5 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1961. Június 29. Szovjet—vietnami barátsági gyűlés Moszkvában HÍREK Kuwaitról (Folytatás az í. oldalról.) meg a józan gondolkozás, amelynek a világon kialakult erőviszonyok elismeréséből kellene erednie. Hruscsov kijelentette, hogy a Szovjetunióval való diplomáciai kapcsolatok megszakításának ötlete botrányos kudarcba fullad. Emlékeztetett, hogy a Nyugat már megpróbált úgy élni, hogy ne legyen diplomáciai kapcsolata a Szovjetunióval, sót megkísérelte a szovjet állam el nem ismerését is. „Akkor ez a kísérlet sikertelenül végződött Nem nehéz előre látni, hogy ugyanilyen kudarc várja a hasonló kísérleteket napjainkban is A szovjet kormányfő rámutatott, Nyugat-Németor- szág Adenauer kancellár személyében visszautasítja, hogy tárgyalásokat folytasson a kelet-németekkel, bár a Német Demokratikus Köztársaság kormánya ezt több ízben javasolta, mert csak így lehetne megtalálni a Németország megosztottságának legyőzéséhez vezető utakat. A szocialista Németország — folytatta Hruscsov — létezik és sikeresen fejlődik. Szövetségesünk ez a Németország, és mindig számíthat segítségünkre és támogatásunkra. Azoknak válaszolva, akik azt állítják, hogy a békeszerződés megkötése a Német Demokratikus Köztársasággal — egyoldalú aktus — Hruscsov kijelentette: „ha az Egyesült Államok azt tartotta, hogy joga van a Szovjetunió nélkül aláírni békeszerződést Japánnal, akkor meg kell értenie, hogy a Szovjetuniónak és a többi békeszerető államnak is joga van békeszerződést kötni Németországgal’ . Mint korábban, ma is azt mondjuk, hogy készek vagyunk tárgyalni — mondotta Hruscsov. — Annak örülnénk a legjobban, ha az egykori Hitler-ellenes koalíció minden részvevőjével együtt kötnénk meg a békeszerződést a két német állammal. A szovjet miniszterelnök hangoztatta: „mi a nyugati hatalmakkal való tárgyalások mellett vagyunk a német kérdés békés rendezésével összefüggésben”. De rámutatott arra is, hogy ha valaki végnélküli tárgyalásokba szeretné belevinni a Szovjetuniót, hogy befagyassza a békeszerződés kérdését, akkor az tévedne. Ebbe rrd nem megyünk bele — mondotta a szovjet kormányfő. A továbbiakban kijelentette, hogy a Szovjetunió senkit sem fenyeget, amikor javasolja, hogy kössék meg a német békeszerződést és ennek alapján rendezzék a nyugat-berlini kérdést. Nyugat- Berlin szabad kapcsolatokat tarthat fenn saját belátása szerint minden állammal. De minthogy a Nyugat-'erl’nbe vezető utak a Német Demokratikus Köztársaság területén vezetnek át, következésképpen azok felhasználására megegyezéseket kell kötni az NDK kormányával Ha néhány nyugati állam nem akarja tiszteletben tartani az NDK szuverenitását, és ha úgy gondolná, hogy joga van erőszakhoz folyamodni, az „rablójog” lenne. Hruscsov ehhez hozzátette, hogy „a rablóktól csak bottal lehet megszabadulni”. A szovjet kormányfő beszédében hangsúlyozta, hogy Montgomery angol tábornagy cikkének néhány tétele alapjában véve ésszerűnek tekinthető. Montgomery javasolja, hogy' az összes külföldi csapatokat vonják ki Európából, számolják fel a külföldi katonai támaszpontokat és vonják ki a külföldi csapatokat Berlinből. Ez egybeesik a mi javaslatainkkal is — mondotta Hruncsav. Nem mondanak ellent ami álláspontunknak Montgomery azon kijelentései sem, melyek szerint a Német Szövetségi Köztársaságnak valahogyan összeköttetésben kell lennie Nyugat-BerlinneL De az NSZK vezető köreinek olyan kijelentéseit, melyek szerint Nyugat-Berlin a bonni állam része, mi soha nem ismertük el és a jövőben sem fogunk elismerni. A Szovjetunió ég barátai egyet akarnak — hangoztatta Hruscsov — és ez a béke megerősítése, g a nemzetközi helyzet javítása Európában. Semmi mást nem akarunk. Semmiféle előnyöket, semmiféle hódításokat De béketörekvéseinknek fenyegetésekkel nem lehet elejét venni. Ezt tudniuk kell a nyugati hatalmak urainak is. Hruscsov kijelentette, hogy a Szovjetunió békét és barátságot akar az Egyesfiit Államokkal, bár a két ország felfogása sok kérdésben ellentétes. Újra hangsúlyozta, hogy taHAVANNA (MTI). A kubai rádió ismertette Fidel Castro miniszterelnök nyilatkozatát, amelyben leleplezte, milyen képmutató módon jár el az Egyesült Államok azokkal a tárgyalásokkal kapcsolatban, amelyek arra irányulnak, hogy megtérítsék Kubának az ellenforradalmi betörés okozta károkat Castro megállapította, hogy tulajdonképpen a washingtoni kormány alakította meg azt a bizottságot, amelyet a Kuba által kártérítésként követelt traktorok felvásárlásával bíztak meg. Mindamellett a bizottság tagjait úgy válogatták össze, hogy az ne tűnjék hivatalos szervezetnek, mert a washingtoni kormánynak valójában nincsen szándékában a kérdés tényleges megoldása. Castro elmondotta, hogy a bizottság ultimátumszerűén azt követelte a kubai kormánytól, hogy egyezzék bele olyan traktorok szállításába, amelyeket az amerikaiak saját belátásuk szerint válogattak össze. A kubai kormány ugyanis ötszáz nehéz traktort kért, de az amerikai fél azzal az ürüggyel, hogy az ilyen traktorokat katonai célokra is fel lehet használni, másféle traktorokat javasolt. Kuba ehhez is hozzájárult, de az amerikai fél nemtelen manőverekhez folyamodott, hogy megszakíthassa a tárgyalásokat és a felelősséget a szakításért a kubai kormányra háríthassa. — Az Egyesült Államok propagandahad járatot kezdett. amelynek során úgy nróbálta beállítani a dolgot, hogy a havannai kormány emberi életeket szeretne elcserélni traktorokra. A kubai kormány azonban világosan kijelentette: nem arról van szó. hogy foglyokat cseréljenek ki traktorokra, hanem arról, hogy megtérítsék a. Atlantisz Helgoland part iáinál? A napokban indult el Cuxhaven kikötőjéből egy expedíció. amely az elsüllyedt legendás Atlantisz földrész nyomait keresi. Az expedíció vezetője a német Jürgen Spanuth és Emile Biollay francia egyiptológus. Jürgen Spanuth német lelkész kutatásai nyomán arra a meggyőződésre jutott, hogy néhánv kilométerre Helgoland szigetétől nyomára bukkant Atlantisz fővárosának. 1953-ban egy búvárexpedíció során állítólag megerősített település nyomaira talált a tenser alatt lálkozása és megbeszélése Kennedy elnökkel „hasznos volt, minthogy elősegítette több fontos nemzetközi kérdés alaposabb megértését”. Az ilyen találkozók a jövőben is hasznosak lesznek — tette hozzá Hruscsov Mi síkra szálltunk és síkra szállunk amellett, hogy a Szovjetunió és a nyugati hatalmak kapcsolatai kiszélesedjenek a különböző területeken — mutatott rá Hruscsov. — Hasznosnak tartjuk a tudósoknak, üzletembereknek, a kultúra és a művészet képviselőinek kölcsönös látogatásait. Ezzel kapcsolatban hasznosnak mondta azt a vitát, amely az amerikai televízióban zajlott le a szovjet és az amerikai sajtó képviselői között. * Nagyra értékeljük — mondotta Hruscsov —, h°gy Kennedy elnök fogadta újságíróinkat és elbeszélgetett velük, csakúgy, mint ahogy valamivel korábban elbeszélgetett egy másik szovjet újságírócsoporttal. (MTI). Kubának okozott anyagi károkat. Ugyanakkor közölte, hogy hajlandó lemondani az ilyen kártérítésről és a foglyokat az Egyesült Államok« Guatemala, Spanyolország, Nicaragua és Puerto Rico börtöneiben sínylődő politikai foglyokért kicserélni. Amerikai részről kifogásolták, a Kuba által, szabadon- bocsétandó foglyok jegyzékét is. Castro kijelentette, hogy a jegyzékben nem szerepel azoknak a háborús bűnösöknek a neve, akik Batista diktatúráját szolgálják. Castro a továbbiakban elmondotta, hogy kormánya újból fogolyküldöttséget küldött az Egyesült Államokba a kubai javaslatok megvitatására. Az északemerikai hatóságok azonban kihallgatásnak vetik alá a küldöttség tagjait és akadályozzák szabad mozgásukat. Mindez azt bizonyítja, hogy az Egyesült Államok tulajdonképpen nem óhajt tárgyalni, nem kívánja az anyagi károk megtérítését, és nem hajlandó semmiféle lépésre annak érdekében sem, hogy a foglyokat politikai foglyokért kicseréljék. Ernst Lemmer 1898-ban Remscheidben született. A marburgi egyetem elvégzése után néhány esztendeig a hadseregben szolgált, majd újságírói pályára lépett. Politikai karrierjét viszonylag fiatalemberként — 24 éves korában — kezdte meg: az úgynevezett Hirsch—Dun- cker-féle szakszervezetek főtitkára lett. Ezt a szervezetet a német burzsoázia a munkásmozgalom aláaknázására hozta létre. Lemmer, saját bevallása szerint, 16 éves korában önkéntes frontszolgálatot teljesített, 26 éves korában pedig a Reichstag legfiatalabb képviselőjeként tartották számon. Lemmer a weimari Németország parlamentáris burzsoá demokratikus politikusainak platformján állt. Hivatalosan — jobban mondva kifelé — tehát a náci párt ellenfele volt. A sajtóban Lemmer több ízben állást foglalt a parlamenti rendszer védelmében. A döntő pillanatban azonban — 1933. március 23- ón — Ernst Lemmer képviESEMÉNYEK sorokban Washington (UPI). — Kennedy amerikai elnök kedden aláírt egy katonai építési törvényt, amelyet a kongresszus jún. 13-án szavazott meg és amely közel 330 millió dollárt irányoz elő a szárazföldi hadsereg, a hadi- tengerészet és a légierő építményeinek fejlesztésére az Egyesült Államok tengerentúli támaszpontjain. • Kairó (AP). Az EAK Legfelső Állambiztonsági Törvényszéke kedden kezdte meg hat egyiptomi személy perének tárgyalását, akik ellen az a vád, hogy kémkedtek Izrael javára. • New York (Reuter). Az amerikai elnök megbízásából kedden összeült egy ténymegállapító bizottság, amelynek feladata, hogy eldöntse, vajon a 12 napja tartó tengerész-sztrájk indokolja-e a Taft—Hartley-törvény alkalmazását * Moszkva (TASZSZ). A moszkvai egyetemen kedden megnyílt a gravitáció kérdéseivel foglalkozó értekezlet amelyen neves fizikusok és matematikusok vesznek részt • Washington (UPI). — Washingtoni jelentés szerint a világbank 15 millió dollár kölcsönt nyújtott a pakisztáni hitel- és beruházási banknak anélkül, hogy megszabta volna akár a visszafizetés határidejét, akár a kölcsön után esedékes kamatot • UJ Delhi (AFP). az Indiai Luknau-ból érkezett jelentések szerint Uttar Pra- des államban kolera-járvány tört ld. A város kórházába kedden felvett négyszáz kolerabeteg közül eddig őtven meghalt (MTI) Kádár János fogadta a Kínai Népköztársaság új nagykövetét Kádár János elvtárs, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára szerdán bemutatkozó látogatáson fogadta Csei Ce- min elvtársat a Kínai Nép- köztársaság új magyarországi nagykövetét és szívélyes baráti beszélgetést folytatott vele. (MTI) selő megszavazta, hogy Hitlert rendkívüli jogokkal ruházzák fel. Rövid időre rá, Lemmer- nek búcsút kellett vennie a képviselői bársonyszéktől Pártját feloszlatták, akárcsak a többi pártot — a náci párt kivételével Lemmer számos svájci, magyar és belga újság berlini tudósítója lett A többi közt ő képviselte a Neue Zürcher Zeitung, a Die Tat a Berner Bund, a Pester Lloyd, a Paris Soir című la- pökat. Ebben a minőségben körülbelül 12 évig Berlinben élt, a háborús esztendőket is beleszámítva. Göbbels minisztériumának irattárában olyan dokumentumokra bukkantak, amelyek éles fényt vetnek Lemmer tevékenységének erre az időszakára. A dokumentumok 1936-ból tehát a hitleri diktatúra első időszakából származnak. A barnaingesek vezérkara abban az időben mindent elkövetett, hogy „nemzetközi tekintélyre” tegyen szert. És Ernst Lemmer segédkezet nyújtott ebben. Bagdad— Kairó(MTI) Mint az AFP jelenti, az iraki-kuwaiti kapcsolatok kiéleződése nyomán megélénkült a diplomáciai tevékenység Bagdadban. Kedden az iraki külügyminisztériumban egymásnak adták át a kilincset a külföldi országok diplomáciai képviselői. Dzsavad külügyminiszter hivatalában fogadta Szaud- Arábia, Anglia és Szovjetunió bagdadi nagykövetét és tárgyalt velük a kuwaiti helyzetről. A Reuter szerint általános vélemény, hogy irak a közeljövőben nem kezd katonai akcióba Kuwaitért Egy ilyen iraki lépés ugyanis súlyos politikai bonyodalmakkal járna — fűzi hozzá a Reuter. Másrészről viszont az angolokat nyugtalanítja, hogy Kasszem törvénytelennek nevezte a nemrég kötött an- gol-kuwaiü barátsági szerződést, mert ez angol szempontból kedvezőtlenül befolyásolhatja az iraki kormány és az Iraki Petróleum Társaság augusztusban folytatódó tárgyalásait Az AP jelentése arról számol be, hogy nyugodt az iraki-kuwaiti viszony. Irak és Kuwait között nem szűnt meg az országúti és vasúti forgalom, s Kuwaitban nem tartóztattak le iraki állampolgárokat A kuwaiti sejk mindazonáltal hazájában marad, lePEKING (TASZSZ) A Renmin Ribao szerdai vezércikkében „Itt az ideje, hogy aláírják a némert béke- szerződést” címmel Hruscsov június 21-én elhangzott beszédével foglalkozik. A szovjet miniszterelnök nyilatkozata — hangsúlyozza a lap — kiváló eszköz arra, hogy józan belátásra térítse az új háború bajnokait A Szovjetunió szilárd álláspontja, amikor kijelentette, hogy más békeszerető országokká, együtt még ebben az évben aláírja a német békeszerződést ha a nyugat továbbra is szabotálja e kérdés megoldását érzékeny csapás az Egyesült Államoknak és szövetségeseinek bűnös terveire. A Renmin Ribao utal arra, hogy az Egyesült Államok számos katonai és politikai GÖBBELS MEGBÍZÁSÁBÓL 1936-ban Göbbelsnek az a gondolata támadt, hogy külföldi „komoly" lapok tompítva közöljék a hitleri Németországban meghonosított antiszemita terror arányait. Svájci náciügynökök, akik kapcsolatot tartottak fenn a Bemer Bund című lap külpolitikai rovatával, azt sugalmazták a szerkesztőségnek, hogy kérjen cikket Lemmer- től a németországi zsidók helyzetéről. Miután ez megtörtént, Lemmer Göbbels minisztériumától kért „szempontokat” a cikke megírásához. Itt részletes utasításokat kapót Hogy miként teljesítette Lemmer a Göbbelstől kapott fenti megbízást, az kitűnik abból a levélből is, amelyet ő maga Irt 1936. november 2-án Göbbels egyik legközelebbi munkatársának, Die- werge kormánytanácsosnak. Ebben a levélben, amelyet Göbbels minisztériumának irattárában találtak meg, a többi közt szó szerint ez áll: m... Nézetem szerint követmondott a tervéről, hogy Bei- rutba utazzék és tárgyaljon az Arab Liga főtitkárával Kairói jelentések szerint az Arab Liga Tanácsa hamarosan rendkívüli ülést tart és valószínű, hogy már a hél végén vagy a jövő hét elején sor kerül kuwait felvételének megvitatására. Az Egyesült Arab Köztársaságban kedden este Hatem éllamminiszter hivatalos nyilatkozatban jelentette be. hogy kormánya ellenzi Kuwait Irakhoz csatolását A közvélemény szerint Nassze' elnök érdeklődéssel figyel az iraki-kuwaiti viszonyba: kialakult „meglepő helyzetet”. Az Egyesült Arab Köztársaság azonban „elképzelhetetlennek” tartja, hogy hari robbanjon ki. A MEN hírügynöksége köz lése szerint az Egyesült Arai Köztársaság hivatalos kül döttséget meneszt Kuwaitbí s e küldöttség kifejezi Nasz szer szeren csekívánatait a: ország függetlenné válása alkalmából Washingtonban az amerikai külügyminisztérium szóvivője bejelentette, hogy az Egyesült Államok „szuverén államnak” ismeri el Kuwai- tot Megfigyelők véleménye szerint ez a bejelentés arra mutat, hogy az Egyesült Ál lamok is ellenzi Kuwait Irakhoz csatolását CMTi; vezetője igyekszik elferdíteni a Szovjetunió békés szándékainak eme újabb megnyilvánulását és a szovjet miniszterelnök beszédére fenyegetésekkel válaszolnak Ha az imperialisták — írja a lap —megkísérlik az új vi lágháború kirobbantását csak saját pusztulásukat gyorsít ják meg. A kínai nép — mutat rá befejezésül a Renmin Ribao — szilárdan támogatja a Szovjetunió javaslatait s együtt a szocialista táborral valamint az egész világ béke- szerető népeivel következetesen küzd e javaslatok megvalósításáért, az Egyesült Államok vezette imperialista tömb háborús terveinek meghiúsításáért és a világbéke megvédéséért. (MTI) keztetéseim ldelégítőek érdekeink szempontjából és úgy fogalmaztam, hogy ez minden bizonnyal élfogadható legyer a liberális irányzatú svájci lap számára is, amelynek dolgozom .. Ernst Lemmer hosszú évekig együttműködött a náci propagandami nisztériummal és nemcsak követte enne) irányelveit, hanem végrehai tóttá mindazokat az utasítá sokat, amelyeket közvetlenül Göbbelstől vagy ennek legközelebbi munkatársaitól Kapott. Ebben az időben Lemmn. számos külföldi lapban cikkek tucatjaival dicsőítette a hitleri rendszert, nagy reklá mot csapott az „új európai rendnek”, hozsannázóit, a hitleri Wehrmachtnak és a nád tábornokok győzelmei nek, égig magasztalta Hitlert. Abban az időben, amikor a hitleri Németország alattomosan megtámadta a Szov jetuniót, a °ester Lloyd című németnyelvű budapesti lap rendszeresen közölte Lemmer berlini tudósításait, amelyek a fasiszta Wehrmachtot és a2 európai „új rendet” dicsőítették. 1941. június 28-án megjelent dkkében a Szovjetunió elleni agressziót próbálta igazolni. Göbbels fegyver- tárából szedte hamis érveit, köztük „Európa antibolssvisFidel Castro nyilatkozata '■ J.UL ————————i——Mi—i——— A bonni Göbbels Ernst Lemmer náci Ggynök pályafutása Itt az ideje, hogy aláírják a német békeszerződést