Szolnok Megyei Néplap, 1961. június (12. évfolyam, 127-152. szám)
1961-06-25 / 148. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1961. június 25. MOSTOHA GYEREKEK ? Elnézést a félrevezető címért. Semmiféle gyermekekről nem lesz most szó. írásom szereplői régen ott hagyták az iskolapadokat, s jelenleg sokkal különb tanintézetbe járnak; az életiskolájába... Tulajdonképpen ott kellene kezdenem, hogy —■ 13 év alatt — a Törökszentmiklósi Mezőgazdasági Gépgyárban kétszer került a kapu fölé az élüzem jel vény. A vállalat gazdái négyszer kaptak elismerő oklevelet, s egyszer — 1954-ben — elnyerték a SZOT és a Minisztertanács Vörös Vándorzászlaját. Nem akarom ugyan a mezőgépgyáriak érdemeit felsorolni, de el kell ismerni; jól dolgoztak, ügy munkálkodtak, hogy a becsületükön sohasem essék csorba. Híven az igazsághoz A korábbi évekhez hasonlóan. az idén sem volt könnyű a dolguk. A termelés és termelékenység nagymérvű növelése mellett új cikk — a járvazúző — gyártását is meg kellett valósítani. Első negyedévi tervüket teljesíteni tudták, annak ellenére, hogy olykor-olykor a mindinkább növekvő anyaghiány kemény erőpróba elé állítottta a gyár dolgozóit: A tavalyi fogadkozások ellenére is gyakran került sor hóvégi hajrára. A műszaki és gazdasági vezetők állandóan anyaghiánnyal küzdöttek. Sajnos a második negyedévben sem javult a helyzet. — Tervünk a II. negyedévre 7 millió forint értékű áru termelését írja elő — mond- i ja Székely Lajos igazgató. — Ebből 3 millió forint az Orkán gyártásából adódik. Az igazsághoz híven, minden kertelés nélkül megmondhatom: nem tudjuk teljesíteni félévi tervünket. Hengerelt áruból 11 féle eikk, kereskedelmiből 23, kooperációs alkatrészből csaknem 5 fajta hiányzik. Hiába volt minden erőfeszítés, a legtöbb árut a kooperációs vállalatok csak a III. negyedévre igazolták vissza. Csodát tenni máról, holnapra nem lehet. Anyag nélkül elképzelhetetlen a munka: A szereidében több mint 40 járvazúzó áll. Anyaghiány miatt nem tudjuk befejezni. »Nem akarok babért” mondja. — Mostoha gyerekek. Csak néha löknek elénk valamit. Mindig az az átkozott anyaghiány. Ez akadályoz bennünket. De különben beszéljen a művezetőkkel. Szuromival vagy Kovács Dezsővel ők többet tudnak erről mondani. Nem akarok magamnak babért.:. Nem akarom mások elől learatni. A szerencsések Á szerelőcsarnok előtt sorakoznak a kész alvázak. Kovács Dezső művezető csoportjának a feladata, hogy a ki- ömlő és a terelőcsatornákat rájuk szerelje. ■— Anyaghiány? Szerencsére nálunk még nem fordult ilyesmi elő. Tudjuk is teljesíteni a tervet. Szuromiéknál más a helyzet Sajnos ők nem tudnak ütemesen dolgozni. Nem tudják befejezni a szériát Pedig hajtanának erősen, csakhát nem érkezett meg a kardántengely meg a hajtómű. Amihez megvolt az alkatrész az már elkészült. Ott állnak, cakon-pakk befestve, szállításra várva. * Mostoha gyerekek? Ha nem is olyan találó Papp Károly diszpécser megjegyzése. mégis igazat kell neki adnunk. Egy gyár, anyaghiány miatt nem tudja teljesíteni tervét. Gondolatom szerint érdemes volna az anyagellátó vállalatoknak is elgondolkozni ezen, olyankor amikor a törökszentmiklósi, vagy más ipari üzem követeli az édesgyermek jogát: az anyagot, mert ők is dolgozni szeretnének jobban, mint eddig. AJ -• Szputnyik Jászárokszálláson ? Igen. A jászárokszállásiak ötletes módon egy hatalmas űrhajó makettjét helyezték el a főtéren, melynek különösen a gyermekek örvendeznek Aratnak és előznek a szajoliak Szőkülő, aranyló gabona ring a száj öli Vörös Csepel Tsz 1650 holdján —, azaz ma már kevesebb, hiszen napok óta igen jó ütemben aratnak a gazdák. A jóerejű talajon — a sok szél, csapadék miatt — úgy hatszáz holdnyi területen megdőlt, kúszálódott a gabona. Fáradhatatlan derekú, kemény- markú kaszásokat követel az ilyen. Munkaerőben még- sincs hiány. Százhúsz kaszás, ugyanannyi marokszedő munkálkodik a földeken. Ügy igaz, hogy nem csekély hányaduk kívülálló, aki méltányos részesedésért vállalkozott a szövetkezeti munkára. A közös gazdaság tagjainak nagyobb része ugyanis asszony —, kaszára nem fogható. Sokuk azonban férjét birta rá, hogy kivegye részét az aratásból. Magyar Géza a közösben szorgoskodó férjek egyike. Vasúti ember, mostanában a szolnoki állomás épületét szépíti. Építésvezetője úgy gondolta, hogyő is eszik abból, ami a Vörös Csepel Tsz- ben termett, — így szívesen szabadságolta munkását néhány napra. Most az őszi árpában munkálkodik a Magyar-család. Mint illő, a férfi vágja a rendet; asszonya s három gyermeke veri a markot, köti a kévét, rakja a keresztet A gyerekek leg- idősebbike második gimnazista. Magyarék négy nap alatt négy hold őszi árpa gondját tudták le. Kemény munka volt. Mint paraszti ajkon mondják: Meg kellett magázni a nedves aljú, dús, dőlt gabonát... Itt persze nem nyelvtani formuláról van szó, hanem emberpróbáló erőfeszítésről. A Magyar- família szusszanásnyi B idő után a búzatáblába készük A szövetkezeti gazdák természetesen nem részre, hanem premizált munkaegységre aratnak Két holdon felül a megdolgozott munkaegység mellett 15—25 kilogramm terményt kapnak jutalmul. S merre jár az, aki nem arat?... — Nem a hűvösön heveré- szik, ez bizonyos — nyugtat meg Vágó Mihály elnök. — Mintha nem is aratási napokat élnénk, úgy kapálják tagjaink a kukoricát, úgy gyűjtik a lucernát, úgy kazlaznak, úgy tisztítják az őszi árpát. Abból tíz vagonnyi már magtárban, szérűn található. Ezek mellett már eddig harminc holdon fejeződött be — holdanként 200 métermázsájával — a trágyázás; magától értetődően azonnal leszántva. Tizenöt holdnál tart eddig a 40 cm-es mélyszántás. Hirtelen az is eszébe jut az elnöknek, hogy 40 hold repce gondját is letudták már. Sok munkával sok tsz-t előztek meg így a szajoliak. Határszerte érzik a levegőben a lankadatlan munkakedv hangulata. A jóhangulat — ez az igen fontos gazdálkodási tényező — nem maga-magától született. Azt a rátermett vezetőségnek meg kellett teremtenie. A szajoli Vörös Csepel Tsz parasztjai — ha szabad így mondanunk —, nyelvükké; ízlelik a vezetőség gondoskodásának zamatát. A főzésre megfogadott, kitűnő szakácsnak bizonyult Szekeres Imre hentesmester három szövetkezeti asszonnyal együtt teljesíti az aratásban megéhezett gyomrok óhaját. Kétszáz gazda kap napi háromszori étkezést — nyolc forint ötven fillérért. A szövetkezet kertészetéből kerül ki a kondér- ba való; de még így is egy tízest „csap hozzá” a tsz a gazdák fizette 8.50-hez. Azt is tudják az emberek, hogy a látszólag nagyra méretezett munkaegység-érték nem afféle szófia-beszéd a vezetőség részéről. Az elvégzett munkák mennyiségét figyelembe véve tudott a szövetkezetiek körében, hogy eddig mintegy 10 000 munkaegységet sikerült megtakarítani a gumiskocsik jobb kihasználásával, az üresfuvarok megszüntetésével —, továbbá azzal, hogy sem jószággondozó, sem raktáros (de senki más sem) remélheti akárha egyetlen megdolgozat- lan munkaegység jóváírását. Hétágra sütő napnál világosabb, hogy — terméskiesés eddig nem lévén — a munkaegység értéke inkább több, mintsem kevesebb lesz a tervezettnél. A kitűnően szervezett munka lehetővé tesz afféle aprób udvariasságot, melyet éppen hétfőn kíván tanúsítani a tsz a Termény- forgalmi Vállalattal szemben. A vállalattól dunántúli gazdák kértek árpát —, a Vörös Csepel Tsz 400 métermázsa erejéig teljesíti óhajukat. t— borváró —’ Véradó nap Kunhegyesen Június 20-án reggel megérkezett a véradó-állomás autóbusza Kunhegyesre. Dolgozói nekiláttak és rövid idő alatt ideiglenes véradóállomássá rendezték át az általános iskolát. Hét tanteremben folyt az adatfelvétel, a laboratóriumi és belgyógyászati - kivizsgálás, két tantermet ideiglenes műtővé alakítottak át. A véradónap szervezésében a Vöröskereszt társadalmi aktíváin kívül a párt- és tanácsszervek, az egészség- ügyi ÁB tagjai is részt vettek. A jó szervezés eredményeképpen 268 véradó jelentkezett A Vízgépészeti Vállalattól negyvenen, a gépállomástól húszán voltak. A véradónapra ellátogatott Kárpáti József, a Vörös- kereszt országos főtitkára is. — JÖLSIKERÜLT hangversenyt . rendezett Tiszafüreden a zeneoktatói munkaközösség. A tanulók közül fi- gyelemreméltóan játszott Lelkes György, Oláh György, Bende Klári, Mező Judit, Nagy Erika és Mohácsi Zoltán. A hangverseny második részében Demeter János hegedűművész. Sebestyén Péter művésztanár és Kalmár Gyula zongoratanár részesítették magasszínvonalú zenei élményben a közönséget BALÁZS ANNA* Ajándékok S munkások többségét bántja a szokatlan kudarc. Kardántengely, hajtómű, kup- fogaskerék hiányában nem lehet teljes egészében megvalósítani a termelékenyebb munkát biztosító ütemes gyártást. Pedig hónapokkal ezelőtt készülődtek, szerszámokat, emelőbereridezéseket gyártottak. A műszaki vezetők tanácstalanok; hirtelenében nem tudtak mit válaszolni a munkások kérdésére. — Mi lesz ha minden anyag elfogy? Vagy: —■ Tudjuk-e a tervet teljesíteni? Jobb híján kitérő választ adnak. Még mindig reménykednek. Hátha ma, vagy holnap alkatrészekkel megra- kottan gördül be a kocsi a gyár udvarára. Sikerül anyagot szerezni; vagy kölcsön kérni. Sok utánjárással könyörgéssel. Úgy mint máskor. Papp Károly diszpécser kitérő választ ad kérdésemre. Hiába no? az ember nem szívesen beszél kudarcáról. — Ilyenek vagyunk mi <— — E HÓ VÉGÉN ADJÁK ÁT Jászíényszarun a községfejlesztési alapból épült körzeti orvosi rendelőt, egészségvédelmi tanácsadót és a védőnői lakást. A korszerű, hideg-meleg vízzel ellátott új létesítményen a Szolnok megyei Éfcutő- és Szerelőipari Vállalat minőségi munkát «Ass«**. S zületésnapi ajándékot akartam venni. Elgondolkoztam azon, mily nehéz kitalálni, kinek, mi okoz örömet. Kép, könyv, hangszer, de talán csak néhány szál virág, amire jó rátekinteni... Az egyik kirakat előtt porcelánokat szemlél egy-két ember. Mások is megállnak percekre, vagy járás közben csak futó pillantással végigsimítják a szép tárgyakat. Kis kínai váza áll oldalt a kirakatban Vékony, finom vonalakkal tüzessárga pikkélyü, fehér sárkány van beleégetve. A sötétkék zománcon a színjátszó fehér sárkány nagyon szép. Közelebb hajolok, és meglátom, hogy finom vonalkában aranyszín futja körül a sárkányt, ügy pillanat alatt beleszeretek a vázába. Már megyek is befelé, magyarázom; azt, azt a hasas kis vázát, szűk nyakával, apró, kerek szájával, amelybe talán ha egy szál virág belefér... —Tán valami különleges virágra vár... odateszem a lányom szobájába — gondolom biztosan örülni fog ennek az ajándéknak. Születésnapi ajándék! Sokáig nem kaptam születésnapi ajándékot. Úgy nőttem fel, hogy még csak nem is hallottam róla. Anyám árva leány volt, apám is árva gyerek. Nem ismerték az ajándékozás örömét: de hogyan is adhattak volna, hiszen öten voltunk gyermekek, öt tátongó, jó étvágyú kölyök. Öt pár cipő, ruha, fehérnemű, iskolaszer; jobb volt hallgatni az ilyesmiről. Hiszen játékom sem volt. Egyetlenegy babára emlékszem ■— vidéki rokonunk hozta. De csúfos véget ért szegény. Nagyobb testvéreim nem tudták megállni, lecsaptak rá. Emlékszem keserves sírásomra, mikor kivitték. Az udvaron aztán ősz- szekaptak rajta. Egyik húzta jobbra, másik balra; mindegyik jobb játékot tudott a babával, mint a többi. A baba karok, lábak és fej nélkül került vissza hozzám. Akkor temettem életemben először. Soha nem felejtem a gyászt, amit éreztem. Ültem a baba roncsai felett a padlón, és már nem sírtam. Rám sötétedett, és én csak néztem a babát. Anyám keresett meg este. Meglátta a babát, sopánkodott, megsimogatta a fejemet. Csak mikor nagyobb lettem, és vékonyka inas fizetést vittem haza hét végén, változott meg családunknál ez az ajándék nélküli állapot. Én voltam a forradalmár. Titokban gyűjtögettem a filléreket, és anyám születésnapjára vettem egy pár vastag gyapjúharisnyát. Sose felejtem el meglepetését, mikor a rózsaszín papírba csomagolt ajándékot zavartan, piros arccal letettem elé. Féltem, hogy testvéreim kinevetnek érte, mert mi akkoriban minden gyengédségen nevettünk. Sose csókoltuk meg egymást; a kamaszfiúk megrántották vállukat, eh, mit... eltoltak, ha csak e3V kicsit közelebb léptem hozzájuk. Ha sírtam, mert megvert valamelyik a házban lakó vásott kölyök közül, zavartan összeráncolták a homlokukat, és az egyetlen, ami szereteteket mégis kifejezte, hogy mentek megkeresni a verekedőt, és ha nem menekült el idejében, alaposan elpáholták. De én emlékszem, hogy harciasságuk, csetepatéik ellenére, mégis milyen erősen ragaszkodtunk egymáshoz. Mindent megosztottunk, de anélkül, hogy egyetlen -jő szóval kiértük volna. Berniem azonban hiányérzet volt, honnan szorult belém, nem tudom ma sem. Nem neveltek gyengédségre. Mégis, mikor anyám elé letettem a kis csomagot, arcom tűzben égett, és belül valami olyan fájdalmas gyönyörűséget éreztem, hogy majdnem sírva fakadtam tőle. m nyám ott ült az asztal mellett. j/M A mosatlan tányérok még a vörös mintás, csúnya térítőn voltak, a család éppen befejezte a vacsorát. Kisebbik bátyám már a karjára dőlt, és álmosan pislogva bámulta a lámpát. Az asztaltól egyenesen az ágyba mentünk. Sokat dolgoztunk mindnyájan, csak nagyobb nővérem tanult még. ö volt a családban a jó tanuló, akkor még mindenáron orvos akart lenni. Nem sikerült neki. Anyám a sok figyelő szempár előtt felbontotta a csomagot. Meglátta a harisnyát, és kérdőn rám tekintett. Kis cédula volt a csomagban, de nem vette észre mindjárt. Aztán elolvasta. Félig kinyílt a szája, furcsa, torz kis mosoly maradt rajta, szeme tétován nézett körül. Drága mamának születésnapjára sok szeretettel gyermekei — hangosan olvasta, és r? asztal körül csend támadt. Aztán Sándor bátyám halkan azt mondta: — Mi nem is... De én gyorsan félbeszakítottam: *— De igen, ti is. Így aztán az ajándék közös lett. és új szokás vert gyökeret ettől fogva. Ajándékot vásároltunk, de csak anyánk születésnapjára. Vacsora után kis csomagok vándoroltak az asztalra. Később mi, lányok már előre összeszedtük a csomagokat, és szépen odakészítettük az asztalra. Idővel virág is került mellé. Aztán már apám is hozzájárult. Megszoktuk, hogy anyánknak születésnapja van, és az mindnyájunknak öröm. Csak nagyon sokára, mikor már valamennyien kerestünk, kezdtünk el egymásnak is ajándékot vásárolni. De ebből aztán furcsa dolog derült ki: nem egyformán szerettük egymást. Nem emlékszem, hogy nekem Miklós bátyámon kívül, aki nálam csak két évvel volt idősebb, valamelyik testvérem ajándékot vett volna. De mi ketten egymásnak egész éven át gyűjtögettünk. Augusztusban születtünk mind a ketten, és nagyon hasonlók voltunk. Jól tudtuk minek örülne a másik. Előfordult hogy a többiek lefitymálták, amit egymásnak adtunk, de mi mindig azt kaptuk mégis, aminek akkor legjobban örvendtünk. Aztán elkerültünk egymás mellől, kissé el ii idegenedtünk. Az ajándékok ottmaradtak az üzletek polcain... Az én kislányom oly piciny volt még, mint a borsszem, és már tud ta, hogy a születésnap ajándékokat jelent. Nem lehettem olyan szegény, hogy az ő születésnapja üresen peregjen le. És persze, négyéves se volt, már kuporgatott, ösz- szerakta a cukorra kapott filléreket, hogy nekem születésnap-e ajándékot vegyen. Én pedig most. ezt a vázácskát neki viszem, tudom meglátja szépségét, és örülni fog. Odahaza forgatom a kis vázái. Odateszem a lányom szekrényére, és gyönyörködöm benne. Szép. Fényesre dörzsöltem, és most életre
