Szolnok Megyei Néplap, 1961. május (12. évfolyam, 102-126. szám)
1961-05-11 / 109. szám
1961. május 11. SZOtJVOK MEGYEI NEPI.AP 6 Napjainkban történt Szovjet film Májusban lesz az ötödik magyar onkológus- kongresszus Az Orvosegészségügyi Dolgozók Szakszervezetének onkológus szakcsoportja május 18—19—20-án a Semmelweis- teremben rendezi meg az ötödik magyar onkológuskongresszust, amelyen a magyar szakembereken kívül számos külföldi orvos is előadást tart. Megvitatják a hazai rákellenes küzdelem eddigi eredményeit és a továbbfejlesztés lehetőségeit. (MTI). Az OTP tavaszi eredménye: 16, nt ini 0 000-íh kaptak házépítési kölcsönt' Ä tavasz beköszöntével az építő ipari vállalatok erőtel- iesebben láttak munkához, s ez az Országos Takarékpénztárnál a különféle lakásépítési akciókban is megmutatkozik. A fővárosban mintegy kétezer, vidéken pedig két- ezernyolcszáz szövetkezeti lakást adnak át az év végéig. Megélénkült a családiházépítési akció is. Március végéig több mint kilencezer családi ház építéshez adtak kölcsönt, s az engedélyezések után ezeknek az építkezéseknek a zöme azonnal elkezdődött. Az öröklakáson és az építési kölcsönökön kívül a fővárosban és vidéken egyaránt nagy az érdeklődés a házhelyek iránt. A vidéki OTP fiókokban összesen 38 000 házhely kapható. Az idén eddig mintegy 1600 telket vásároltak. Harkány-fürdőn például új villanegyedet alakítanak ki, ahol az idén már több mint 100 telket adtak el. A Dunakanyarban — Dobogókőn, Pócsmegyeren, Gödön — száz nyaralásra alkalmas telket értékesít a takarékpénztár. Még az idén 300 részben vikend célra, részben állandó, 'családi ház építésére alkalmas telket értékesítenek. Nagyobb ütemben kezdődött az állami házingatlanok eladása. Eddig több mint 10 000 lakást értékesítettek. Az utóbbi hónapokban átlagosan ezer lakást vásároltak. Olyan emberekről mesél ez a film. akik a nehezebb, járatlanabb utat választották: az építőkről. Nemcsak annak a filmbeli tajgai útnak az építőiről beszélnek, a mai szovjet fiatalság közös vonásait próbálták megtalálni az alkotók. Anatolij Grebnyev újságírónak ez volt az első film- forgatóliönyve. Foglalkozásánál fogva alkalma volt személyesen, közvetlen közelségben végig kísérni a fiatalság történelmi megmozdulását kelet felé, a szűzföldekre. Gennagyij Cseresko fiatal operatőrnek is ez az első önálló munkája. Sok fiatal, eddig ismeretlen színészt is láthatunk a filmen: például a Szovjetunió Filmművészeti' Főiskola végzős hallgatónője: Marija Lvova (Aszja), vagy a középiskola tanulója VszeK a r a c s i (Reuter). Hét órán át tartó nagyerejű ciklon pusztított kedden Kelet- Pakisztánban. Bár a ciklon következtében megszakadt a távbeszélő és távíró összeköttetés az ország többi részével, a szórványosan beérkező első' jelentések arra mutatnak, hogy a súlyos elemi csapásnak jelentős áldozatai voltak mind emberéletben, mind anyagi javakban. volod Abdulov (Kosztya). de a már tapasztaltabb színészek is új, ismeretlen oldalukról mutatkoznak be és tudásuk legjavát adják. Nehéz megállapítani, ki a tényleges főhőse a filmnek. Lonyka taxisofőr-e, ez a szertelen. kissé cinikus fiatalember, akit igaz emberré változtat egy nagy szerelem, vagy Filipp-e, ez a szerény, jószívű és bölcs kis őrmester. Vagy talán Vologya az? A volt bűnöző, aki itt, az építkezésen találja meg az utat a becsületes élethez, a boldogsághoz? De nem kisebb szeretettel beszélnek a film alkotói a kis Kosztyáról. ö egyenesen az iskolapadból jött ide, és nemcsak megállja a helyét, hanem másokat is vezet — ő a Komszomol-titA Bengáli-öbölben több hajó elsüllyedt. Daccaban súlyosan megrongálódott a kormányzósági épük Ajub Khan pakisztáni elnök haladéktalanul intézkedett a mentési munkálatok és a segélyakció megindítására. Mint ismeretes, tavaly októberben több mint 14 000 halálos áldozata volt egy hasonló nagyerejű ciklonnak Kelet- Pakisztánban. (MTI) kár. Nagyerejű ciklon pusztított Kelet-Pakisztánban Tiszaiitokán valami történt Két-három héttel ezelőtt oly néptelen volt az inokai határ, mintha a falu valamennyi házában lakodalom lett volna; alig Tehetett embert látni a földeken. Akadt nap, melyen a Szabadság Tsz parasztjai közül csak öten-hatam lézengtek a földön — mostanában pedig százötven-százhatvanan vonulnak ki reggelente. A határ mutatja meg, hogy Ti- szaimokán valami történt... Megjött az emberek munkakedve. Lakatos László, a Szabadság Tsz elnöke az utóbbi esztendőben megfeledkezett arról, hogy őt elnöküknek, nem pedig teljhatalmú parancso- lójuknak választották a szövetkezetiek. Nem irányított, hanem dirigált; nem tanácsolt, hanem utasított. Hasonlóképp viselkedett Csekei Tibor főkönyvelő is, továbbá — kisebb mértékben — Kollár József elnökhelyettes, a tsz párttitkára. Vezetésük alatt semmivé lett a szövetkezeti demokrácia; a közgyűlések formálissá váltak. Aki szót emelt a hibák ellen, nyomban „kegyvesztetté” vált Az elégdetlen- séget fokozta a vezetőség őszintétlensége. A zárszámadáson tűnt ki, hogy a 25 forintra tervezett munkaegység csak 17 forint, valahány filléres lett. Az elnök és szűkebb vezérkara a gazdákat okolta ezért, mondván: nem dolgoztak olyan buzgalommal, mint kellett volna. Pedig a valóságban a tiszainokai Szabadság fsz parasztjai tudták le a járásban elsőnek a kukoricatörés, a répaszedés gondját Egészen más volt a bajok valódi oka Mint említettük, először az, hogy a vezetőség nem hallgatott a tapasztalt gazdák tanácsaira. Hiába bírált a bátrak közül erélyesen R. Kiss Imre könyvelő, Győré János szőlészeti brigádvezető, s a köztiszteletben álló Gá- csi István... Noha üresen álltak a gó- rék, a kukoricát előbb be- prizmáztatták, majd csak tíz százalékos rothadási veszteség _után szállíttatták be a mezőről. A kapkodásban a hangácsi baromfiszállást nem hozatták tető alá; az épület összeomlott. A zűrzavarban 200 hektoliterrel kevesebb mustot nyertek, mint nyerhettek volna. — Annak ellenére, hogy a jószág elhelyezése nem volt biztosított, a vezetőség százötven sertést vásárolt. Két hónap múltán derült ki, hogy az értékes állatok — az azóta eltávolított Beke László „gondozásában” (?) — nem híztak, hanem veszítettek súlyukból. Mindezeket tetézte, hogy j A tiszaroffi Kossuth Termelőszövetkezetben többezer baromfit nevelnek. A csibegondozók legnagyobb meglepetésére a 4—5 hónapos jércék már elkezdtek tojni. Igaz, hogy a tojások aprók, de mégis naponta szaporodnak. Képünkön Wendi Ottó főállattenyésztő, Kiss András állattenyésztési brigádvezető és Tóth Lajos telepőr az 5 hónapos jércék tojásait nézegeti mind Lakatos, mind Csekei magas lóról — nemritkán gorombán — beszélt a gazdákkal. Kollár pedig szótlanul tűrte a sokasodó hibákat. Az első kedvező változásra februárban került sor, mikor a népszerűtlen brigádvezetők helyett újakat választottak. Az igazán előnyös fordulatot azonban az április végén megtartott közgyűlés hozta. Ekkor — a járási és megyei vezetők támogatásával — új vezetőséget választott a tiszainokai Szabadság Tsz tagsága. Elnökük a falubéli Gácsi János, a kunszentmártoni já- ■ rási Népi Ellenőrzési Bizottság elnöke lett. Az a Tóth Károly szavazott reá elsőnek, kit pár nappal előbb az elnökjelöltek sorában emlegettek. A régi főkönyvelő helyébe a népszerű R. Kiss Imre került. Az MSZMP megyei bizottsága Dósa Jánost, a Szakszervezetek Megyei Tanácsának munkatársát küldötte Tiszainokára, hogy segítse a nagyüzemi munkaszervezést, állítsa méltó helyére a pártirányítást, támogassa a szövetkezeti demokrácia megszilárdítását Már néhány nappal a vál-' tozások után kiderült, hogy az új vezetőség megválasztása milyen nagy arányban növelte a párt és az állami apparátus tekintélyét. A gazdák saját maguk győződhettek meg arról, hogy helytelen álláspontjához ragaszkodnia senkinek sem lehet büntetlenül. Lakatos Lászlót nemcsak elnöki tisztétől fosztotta meg a tsz. de a párt is kizárta tagjai sorából. Kollár Józsefet visszahívták párt- titkári és elnökhelyettesi megbízatásából; eltávolították a szövetkezetből Csekei Tibort. A termelőszövetkezet leg- bölcsebbjei azóta gyakran figyelmeztetik gazdatársaikat arra, hogy az új vezetőséghez fűzött remények valóra- válása rajtuk is áll vagy bukik. — Tudják, hogy fel kell lépniök a munkaegységhígítással szemben; hogy a jó zárszámadáshoz mindany- nyiuk szorgalma, ügyszeretete szükséges... Borváró Zoltán EGYSZERŰ TÖRTÉNET imiiuiiiiUiiiiitiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiimiiiHiHiuiuiuiuimuiuuuiitiiHi EGY ÜREG Ä okd indul még a vonat, rajtam kívül ketten ülnek a fülkében. Két öregasszony. Talán észre sem vettek, annyira belemerültek a beszédbe. Egyikük, fekete ruhás, fekete kendős, hetven körüli néni azt mondja. *— Valami jogászgyűlés van a bíróságon, azért nem tartották meg a tárgyalást. A bíróval'mégiscsak sikerült beszélnem. Meg kell fizetni a fiúnak az 1300 forintot és ki kell menniök a házamból. Mire a másik, városiasán öltözött, valamivel fiatalabb asszony. — Én bizony nem csinálok olyan bolondot, hogy rájuk írassam a házat. Majd ha meghalok, az övéké lehet. Ne bízzon ma az ember a saját gyerekében sem. Nekem, hálistennek, nincs semmi bajom a fiammal, de jobb az így, ahogy van. Tőlem ellakhatnak nálam, de a ház az én nevemen lesz, míg élek. Az öregebb nőne keserűen lesi úti- társa szájáról a szavakat. Mélyen beesett. szinte sötétkék gödörben ülő szénié minduntalan megnedvesedik. Reszket a keze. még két oldalt, az orra tövénél megtörli. Fehérsárga kezek gyűrögetik, hajtogatják a fekete szegélyű, ázott zsebkendőt. Görcsös, nehéz munkában elidom- talanodott csontkezek, melyeken már a kiszikkadt bőr is csakt kopik, kopik. Alig van már hely alatta a lassan csörgedező vérnek, lehet, azért dudorodnak )á anyagira a kacskaringós, lilaszínü erek. — Én bolond voltam — szipogja a reszkető kezek gazdája — a nevére írattam azt a kis házat... Mikor megnősült, a felesége családja is odaköltözött... Hadd jöjjenek — gondoltam —, megférünk ... Oszt odajutottam, azt érdemeltem, hogy most már öten szoktak nekem esni... Valamelyik nap az ágyban voltam MAMÁRÓL még... Hogy megvertek. édes istenem, hogy megvertek! A házamban... Pedig ezerkilencszázötvenben én, ezzel a két kezemmel hordtam össze hozzá a köveket. Onnan a laktanya mögül. Három hétig jártam napszámba, hogy megkeressem a fuvardíjat, ö akkor még tizenhét esztendős volt, tanult a gyárban... Száz forintot kellene neki fizetni a tartásomba, de már régen nem ad semmit. Az ügyvéd is biztat, hogy mind megkapom, ami elmaradt... Meg ki kell nekik ‘ költözni. Mondogatja, hajtogatja az öreg néne. Ebbe is, abba is belekap, ahogy fáradt agyától telik. — Ezért jobb. ha nem jószívűsködik íz ember halála előtt — ismétli nézetét a városias öltözetű. Sóhajt is — szánakozásképpen a másik iránt —, de szavai hangsúlyában benne van a saját biztonsága felett érzett megelégedettség, büszkeség: lám, én milyen okosan tettem! Érzi ezt a vénebb anyóka is. Annál zavarodottabban morzsolja ujjal közt a zsebkendőt. Idetekint, odahajlik, megfogná az ablak párkányát, de riadtan kapja vissza kezét a fehérzománcos tábláról, mely a kihajlás veszélyeire figyelmeztet. *— Pedig ötesztendős kora óta én neveltem. Az apjának nem kellett, mikor az anyja meghalt — panaszolja alig hallhatóan. Mintha a múltba nézne, az ablak felé fordul. Jó darabig hallgatja az üvegre ferdén hulló nagy esőcseppek koppaná- sát. Akkor jut eszébe szembenidé szomszédja. mikor az elsóhajtja magát. — Én nem tudom, hogy van? Annyi fiatal elfelejti, mit tettek értük az öregek. — Mikor már keresni kezdett az üzemben — folytatja emlékezéseit a fekete kendős — hazaküldtem. Eriaav. fiam. otthon nagyobb szükség van a pénzedre. Az apjának akkor se kellett. — Biciklije nem volt. A többiek azon jártak a gyárba, csak 6 ment mindig gyalog a városba... Kétórahosszás út... Vettem neki négyszázért egy használtat. Ez is el van felejtveMég azt meri mondani, hogy ő tart engem. Van nyugdijam, meg eljárok még most is dolgozni... Vettem kétszáz négyszögöl telket is a ház megett. Azon is csak haszonélvezetem van... Keze zavartan motoz az ölében, majd megigazítja kendője bogját, világossá kopott zöldesfekete mellénykéjét és elsírja magát. — Borzasztó ez. Egy házban lakunk, egy szobában élünk és nem szólunk egymáshoz. Hozzám senki sem beszél. Csak nézünk, mint a lőtt medvék... Tudom, megint megver, ha megkapja az idézést... Mindig... mindig a kezem akarja eltörni... Csak egyszer lenne még nyugodt percem ... Meg fog verni ... Meg fog verni... Szinte szükölve kesereg a kisöreg. Néha-néha lassú fejcsóválással kíséri kavargó gondolatait. Egyszer csak megkérdi a városias néni. — Miért nem kéri tőle. hogy adja be magát a szociális otthonba? Mintha tűvel szúrták volna, úgy kapja vissza a fejét az ablaktól amaz. Mielőtt szólna, ottlétem óta először pillant rám, gondolkodik egv picit, mintha mérlegelné, ki lehetek, aztán közelebb hajol szomszédjához. Titokzatos képpel, csaknem súgja neki. — Kértem már, kértem... De akkor is durván ellökött. „Mit — aszongya —, azt hiszi, nem túladtam volna már magán, vén büdös? Ha nem keresnék olyan jól, meg nem lenne házam, sikerülne.” Mert nagvkutya ez, tudja, ö adja ki a gyárban a munkaruhákat, irányítja a konyhát. Felemelkedik a pádról a,z öregasszony és a következőket amannak a fülébe mondja. “ Lop az annyit!... Mondják a szomszédasszonyok, akiknek az ura ott dolgozik, hogy legutóbb az ellenőrök rajtakapták: feleannyi hús volt a fasírtban, mint amennyi járna. De nem lett semmi baja. Váratlanul egészen megélénkül most a néni. Csaknem lelkesen folytatja. — Most már elhatároztam, nem hagyom magam. Tudja, lakik mellettünk egy magányos öregember. Évek óta hív magához. Nyugdíjas, de el-eljárogat dolgozni, mert nincs senkije a galambjain kívül. Azokat borzasztóan szereti. Ha otthon van, naphosszat elül a galambház előtt, beszél hozzájuk. „Be-be-be-be, tu- bikák... Na, siessetek már! Nem értitek hogy munkába kell mennem,.." De sokszor elhallgatom, ő nem is veszi észre. Mos is bekísért a városba, meg... Nem érkezik befejezni az öregasz- szmy, mert nyikordul o fülkeajtó. Alacsony, szabályos kerekfejű, micisapka bácsi jön. Hatalmas krumpliorra akkor ií barátságossá tenné ráncos, piros képét ha nem volna a kezében egy gyönyörj fekete galamb. Meleg jónapottal köszön, s egyenesen a kendős néni mellé ül. — Sikerült, Erzsiké — újságolja és hasával felfelé mutatja a galambot a néninek —, sikerült. Sérve volt szegénynek .,. így fogtam, míg az orvos felvágta kivette belőle a csúfságot, aztán meg bevarrta. Tizenöt forintba került. Sajnáltam volna ezt a kedves kis purszlit. Ez' festette le a múltkor eoy művész. A májú elsejei felvonuláson láttam a képét égi nagy táblán, fehérben is, feketében if Nézze. Erzsiké, milyen szabályos a fésűje ezüstpacalos a szeme, domború a hóm loka, fehér a csőre... Megszeretik ezel magát is... Most már vissza se ménje azokhoz. Én veszem a kezembe a maga ügyét, Erzsiké... — Jól van, Mihály — fogadja bele- egyezően a közeledést a néni és óvatosan átveszi a kisgalambot. Beleteszi abba n puha fészekbe, melyet kötőjéből formál. az elébb. Kocák Gábor
