Szolnok Megyei Néplap, 1961. május (12. évfolyam, 102-126. szám)
1961-05-28 / 124. szám
Í981. május 28. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP s Egy akarattal,.. Kádár elvtárs legutóbbi beszédeiben arról szólt, hogy nem mindegy, egyetértenek-e a tömegek a párt intézkedéseivel, vagy sem. A mai helyzetről szólva, hangsúlyozta, hogy azt a párt és a nép egyetértése jellemzi. Ez az egyetértés erőt és bizalmat ad a jövő feladatainak megoldásához. A párt és a nép egyetértésének fontos feltétele a tömegek helyes nézőpontja; az, hogy milyen szemszögből, hogyan vizsgálják a helyzetet. Ha a dolgozók érzik — ami most valóban kézzelfoghatóan érezhető —, hogy „volt értelme a szocialista céljainkért kifejtett közös erőfeszítésnekakkor szívesen vállalják azt a jövőben is. Most az ellenség sem tud rólunk sok rosszat mondani, pedig a kapitalista bértollno- kok nem mennek a szomszédba egy kis koholmányért, ha rágalmazni akarnak. A nyugati sajtó is általában úgy ír, hogy Magyarországon „rendben mennek a dolgok.” Nálunk most valóban rendben mennek a dolgok. Ha a mai helyzetet helyes nézőpontból vizsgáljuk — visszatekintve az örvendetesen gyors fejlődés éveire — minden okunk megvan az örömre és bizakodásra. De nem a megelégedettségre, a babérokon való pihenésre. Mert mi tovább akarunk előrehaladni és mind gyorsabb ütemben. Ez nemcsak a párt óhaja. Általános emberi tulajdonság. Mint Kádár elvtárs mondta: „Az ember ugyanis mindig jobbra törekszik, s mindig többet akar, mint amit már elért.” Ennek a többnek és jobbnak az eléréséhez, a mind gyorsabb előrehaladáshoz szükséges a párt és a tömegek teljes egyetértése — e nagy erőfeszítés értelmének felismerése Gondoljunk vissza az elmúlt évekre. Milyen nagy dolgokat oldottunk meg. Jelentősen tovább fejlődött iparunk. Forradalmi változás ment végbe a falun. Kialakultak a szocialista nagyüzemi gazdálkodás keretei. Megnyugodtak a ..hogyan tovább?” gondolatával tusa- kodó paraszti lelkek, véget ért a nagy lelkitusa és ingadozás — ma már parasztságunk fő figyelme a termelés kérdéseire irányul; arra, hogyan adhatnak többet és gyorsabban gabonából, tejből, húsból az országnak. E nagy feladatok elvégzésével nagyot lépett előre hazánk a szocializmus útján. Ez mindannyiunk haszna. De nincs ebben az országban olyan dolgozó, aki ne mondhatná el: neki és családjának is haszonnal jártak az elmúlt évek. Nincs ma már kenyér- és munkagond. Jól öltözött, jóltáplált emberek élnek az országban. Uj igények merülnek fel és nyernek — ha nem is mindig azonnal — kielégítést. Ki rádiót vesz, ki televíziót, sokan motorkerékpárra, autóra gyűjtenek, új bútorra. Igaz. ezzel még gondok is járnak. De ha e gondokat helyes nézőpontból vizsgáljuk, nem is olyan kellemetlen az elviselésük. Sőt. a tény, hogy ma már ilyen jellegű gondjaink vannak, még egy kis belső örömet is okoz — különösen az idősebb nemzedéknek, amely még jól emlékszik arra, hogyan éltek a munkások éa parasztok az átkos emlékű kapitalista világba... Milyenek a mi jelenlegi gondjaink? Egytől egyig a növekvő igényekből fakadnak. És ez jó, — mert a szocialista társadalomban az élet törvényé, hogy növekedjen az emberek igénye, s az kielégítést nyerjen. Merje ezt így kimondani bármelyik kapitalista ország! Itt vannak például a lakásgondok. Ma már nincs Magyarországon olyan ember, aki földbevályt putriban húzza meg magát családjával. Mert valaha tízezrével voltak ilyenek. Meg laktak egy szobában nyolcán, tízen. Igaz, akkor minden ház kapuján ott függött a cédula: „lakás kiadó”. Tudjuk, a múlt ilyen emlegetése nem vigasz egyetlen olyan fiatal párnak sem, amely indulni készül ez élet átián. a ezt szeretné a saiát — nem is akármilyen, hanem kétszoba összkomfortos! — lakásának berendezésével kezdeni. Mégis el kell mondani a múltat is; azt is, hogy az elmúlt három évben több lakás épült, mint a megelőző évtizedben; s azt is, hogy van tizenöt éves lakásépítési programunk, amelynek megvalósítása után megoldódnak a lakásproblémák. Ma még előfordul, hogy nincs minden nap sertéshús az üzletekben. Sőt, néha sorba is állnak érte az asszonyok; néhány napig kevesebb a tojás, vagy a csirke a piacon; estefelé már nincs egyik-másik üzletben vaj. A múltban a proletárcsalád egy héten egyszer evett húst, vajat csak a betegnek, csirkét meg a súlyos betegnek adtak. Ma mindezekből napi fogyasztási cikk lett. Egynémely gyermek, ha a vajaskenyérhez nem kap szalámit, duzzogva megy az iskolába. Ez a jelen. És az is a jelen, hogy minden üzemi konyhán, vagy magánháztartásban naponta egyszer húsos ételt esznek, vagy legalább is kétnaponként. Magyarországon az élelmiszerfogyasztás kalóriaértékben eléri a világ legfejlettebb országainak színvonalát. S rohamosan emelkedik. A fejlett nyugati országok átlagos 2 százalékával szemben nálunk egy év alatt majd 10 százalékkal nőtt az élelmiszerfogyasztás. Az idén eddig mintegy 15—25 százalékkal több vajat, zsírt, tojást, cukrot, 50 százalékkal több baromfit fogyasztottunk, mint 1959 hasonló időszakában. Pedig akkor sem éheztünk. Ezek tények, de valljuk be, nem jelentenek kellő vigaszt annak a munkásnak, aki vasárnap két kiló sertéskarajt akar kirántani, s csak egy kilót kap, vagy néha azt sem, „csak" baromfit. Rosszindulatú hangadók azt mondják most, hogy ime: csődöt mondtak a termelő- szövetkezetek, nem tudják a várost úgy ellátni, mint a magángazdaságok. Ez így nem igaz. A számok csupán azt bizonyítják, hogy az igények növekedésével nem tudott lépést tartani a mezőgazdasági termékek termelése. Az tény, hogy az átszervezés jelentett — főleg az állatállomány fejlődésében — megtorpanást és visszaesést, mégis Szolnok megye mezőgazdasága 1960- ban, az átszervezés utáni első gazdasági évben több árut adott a népgazdaságnak, mint a megelőző évben. Igaz, a nagyon fontos hízósertésből kevesebbet, mint amire a népgazdaságnak szüksége lett volna — de azok az erőfeszítések, amelyekről a múltheti Szolnok megyei mezőgazda- sági aktíva résztvevői is tanúskodtak, joggal keltik azt a reményt: a közellátás nehézségei átmeneti jellegűek, belátható időn belül úrrá lehetünk azon. Kádár elvtárs er- ről azt mondta a budapesti munkásoknak: ,Jtz idén aü9 tudunjc valamivel több húst adni, mint tavaly”, de azt is hozzátette, hogy egy év • múlva már több lesz a sertéshús, a baromfihelyzet javulása pedig már az idén várható. A párt által sokszor hangoztatott igazság az, hogy elfogyasztani csak azt lehet,[ amit megtermelünk. S ebben is — a dolog értelmét felismerve — egyre teljesebb a párt és a nép egyetértése. Van-e az országban becsületes, jóhiszemű ember, aki nem értene egyet azzal, amit Kádár elvtárs így fejez ki: „Soha nem gondoltunk arra,, hogy bárkiből szerzetest ne- j véljünk, aki lemond ételről, italról s mindig csak a munkán jár az esze. Jól élő egészséges embereket akarunk e hazában, áfák munkaidőben becsülettel dolgoznak, amikor viszont itt az ideje, szórakoznak"-. (V. J.) „Optimista, felelősségteljes dolgozókat ismertem meg“ Dr. Gergely István főagronóm us és Pólyák János igazgató arról tájékoztatják Münnich elvtársat, valamint Csák elvtársat, hogy gazdaságukban milyen területen termelnek intenzív búzafajtákat Dr. Münnich Ferei látogatása r Gépkocsija pont délben érkezik a Középtiszai Állami Gazdaság igazgatósági épülete elé. Fogadtatása sokkal inkább közvetlenül elvtársi, mintsem keresetten ünnepélyes. Sorra kezel az őt s kíséretét váró Oláh János országgyűlési képviselővel, a kunhegyesi járási pártbizottság titkárával s a fogadtatására megjelentekkel. Az üdvözlések után Pólyák István igazgató, a fiatal Középtiszai Állami Gazdaság történetét, főbb eredményeit ismerteti. Dr. Münnich elvtárs köz- bevetőleg a tehenek tejhozama iránt érdeklődik. — Gazdasági átlagunk évi 3600 liter — felel kapásból, de pontosan dr. Gergely István főagronómus. — Köszönöm! Szívesen hallanék valamit terveikről s— így a miniszterelnök. — Erre az évre eredetileg tizennégy millió forintos tiszta jövedelmet terveztünk — feleli Czimbalmo9 András főkönyvelő. — A megyei párt- bizottság felhívására új tervet készítettünk, tizenkilenc millió forintról.., — ... s azután dolgozóink felajánlása alapján harminc- három millióra növeltük a tervet —, fejezi be a megkezdett mondatot Muka Sándor elvtárs. a pártbizottság titkára. — Nagyszerű! — bólint elismerően a kormány elnöke. Ismét ez igazgatóé a szó: — Száz holdanként egymillió hatszázezer forint értékű terményt, terméket állítunk elő. Ekkora területegységre előbb 14 ezer liter, majd 16 ezer liter tejet terveztünk. Száz holdra eső hústervünket 76 métermázsáról 100 métermázsára növeltük. — Merészek az elvtársak! — jegyzi meg elismerően dr. Münnich elvtárs. — Nos, akkor koccintsunk ez önök egészségére, a felemelt terv sikerére' Fenékig ürülnek a poharak, s a miniszterelnök ismét kérdez: — Áz alföld nem éppen gazdag csapadékban... Mi módon öntöznek? F“ Ahogyan csak tudunk, — hangzik a tömör válasz. — Ebben az évben kilencezer holdnál negyobb terület kap vizet. Ahol kell: árasztunk; ahol kell: csörgedeztetünk; ahol kell: esőztető berendezést alkalmazunk. ic miniszterelnök legyénkben Sző esik a gazdaság szervezeti felépítéséről a vezetési módszerekről is. Dr. Gergely István főagronómus elmondja. hogy az önelszámoló kerületek vezetői saját legjobb belátásuk szerint jutalmazhatnak, fegyelmezhetnek. Minden szakember szívesen meghallgatja beosztottai véleményét, javaslatát. Mielőtt a vendégek a bánhalmi központ megtekintésére indulnának, dr. Münnich elvtárs óhajára belátogatnak a gazdaság ebédlőjébe. A barnapiros Kápok Imre mezőgazdasági tanuló bizonyára nem sejtette még ma reggel, hogy délben nem más kíván néki jóétvágyat, mint maga a — miniszterelnök... A borjúnevelőben Tajnai Margit gondozóval vált néhány kedves szót dr. Münnich Ferenc, majd a tehenészet felé indul. — Ferenci József vagyok, Kunhegyesről —, fogadja el a felé nyújtott kezet a napbarnított arcú gulyás. — Ott nagy lagzi volt Vo- náéknál —■, vidul fel a látogató. — Szinte sajnálom, Nagy érdeklődéssel nézegette Münnich elvtárs, milyen szénen fejlődik a cukorrépa István élvtárs. — Ahányszor hozzáért a villa, annyiszor pergett a levele. A gépműhely mellett hat vadonatúj Szk—3 mintájú kombájn dohog. Oláh János elvtárs nem mulasztja el megjegyezni: — Ezeknek a kezelői nyugodtan vághatnak neki az aratásnak. Ebéd titán- megcsodálhatják a vendégek, mint szippantja fel a csatorna két partján haladó lánctalpasra szerelt berendezési a vizet, s mint szőrja- szórja szivárvá- nyos permetben a zsendülő táblára. Akad látnivaló László-maj árba n is. Lengyel gyártmányú, friss-sárga repülőgép szálldos fürgén az ötven holdas, ■ ikersoros cukorrépa tábla fölött. A tábla Iron vízét. Felülről pedig hull a pétisóból készített levéltrágya. A Simazinnal gyomtelaní- tott — tavaly 52 métermázsás szemestermést adott — kukoricatáblánál is érdemes megállni. Nem különben a Kun Istvánné gozdozta baromfiak szálláséinál. Azokból s társaikból ebben az évben huszonhat vagon baromfihús kerül a dolgozó nép asztalára. Alkonyul. Vendégek és vendéglátók búcsúzóra, beszélgetésre érkeznek a tisza- szentimrei kerületbe. Megil- letődött csendben szól az egybegyűltekhez dr. Münnich elvtárs: — Számítottan! árrá. Rogy sok szépet, érdekeset látok az önök gazdaságában, elvtársak. Nem csalódtam: a reméltnél is szebb élményben volt részem. Emlékezetes számomra az az optimizmussal párosult felelősségtudat, mellyel vezetőig vezetettek munkálkodnak a Középtiszai Állami Gazdaságban. A további munkasikerekhez kívánok önöknek lankadatlan energiát, erőt. egészséget! Kendő-, kalaplengetés Közepette száll gépkocsijába a miniszterelnök. S mikor h gépkocsikaraván az útkanyar- hoz ér. messzecsengő kiáltás hangzik utána! — Viszontlátásra, MünníeS elvtársi 8b borvárS a hogy nem én voltam a vő- fény! Ferenci bátyánk elcsodálkozik, hogy a miniszterelnök még a kunhegyesi lakodalomról is tud, de a „honnan?”-ról nem tartja illőnek faggatóz- ni. Annál magabiztosabban mondja, hogy fia is a mező- gazdaságban dolgozik. Agrár- egyetemet végzett mezőzag- dasági mérnök. Rupcsó Jánosné, vezető óvónő a látogatók érkeztekor annak örül. hogy védencei még nem merültek ebéd utáni álomba. így pihenésük megzavarása nélkül kérheti őket: felülve köszöntsék a vendégekc — Hogyisne, feküdjenek csak nyugodtan, — intett dr. Münnich elvtárs. — Az ő dolguk ebben a pillanatban a pihenés. Az e módszer, ahogyan Bánhalmán a lucernaszénát kezelik, külön felkeltette a minden iránt érdeklődő miniszterelnök figyelmét. Elgondolkodva hallgatta Gergely dr. magyarázatát; — A lekaszált lucernaszénát némi fonnyasztás után : azonnal a szérűre szállítjuk, hol alacsony ágasokra rakjuk, így könnyedén járja a levegő. : a nap pedig nem pusztítja el i benne a karotint., A szénát nem kell gyakran forgatnunk, ] így az sokkal jobb minőségű , marad. — A régi metódusnál fogyasztás nélkül is apadt a i széna sí fűzi hozzá Csáki A kis Kun Marika, Kun Istvánné baromfigondozó kislánya az első pillanatban kissé meglepődött, de búcsúzáskoi mezei virágcsokorral köszöntötte a kedves vendéget
