Szolnok Megyei Néplap, 1961. április (12. évfolyam, 78-101. szám)
1961-04-09 / 83. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1961. április 9. LUKÁCS IMRE: Csikós Bözsit megdobálják N em öreg ember még Petras Áron. Szinte — vé- lekszem — tegnap történt, amikor párt keresett magának. Talált is takarosai, szálasat, jó szájasat, Csikós Bözsit. Mintha az isten is neki szánta volna az asszonyt, ugyanazzal a tulajdonsággal ruházta fel, mint Áront: a kapzsisággal. Hiába, nem tehettek róla, velük nőtt az, mint esővel a búza. Petrás Áron napszámos, szolgáló ember volt világéletében. A tomaji uradalmak, a gróf Nemes Jánosok, a Cza- páryak gondoskodtak róla, hogy az legyen. Máról holnapra élt, a mindig benne bújkáló vággyal: ha egyszer a maga ura lehetne, ha csak annyi földecskéje volna, mint a szegény ember nadrágszíja Miután egybekeltek, egy hold föld lett a Csikós Bözsi hozománya, a földosztás pedig két hold földdel könnyített a nászajándékok gondján. Szerényen éltek, krajcárokat kuporgatva, és ha úgy adódott, hogy ünnepnapokon kifordult kezükből a munka, akkor kocsira ültek, kikocog- tattak a Gózsenba, beleálltak a tábla végibe és olyan gyönyörűséggel nézegették a zsendülő búzát, mintha minden szála arannyá lenne. Olyankor szívüket átjárta a gazda büszkesége. Az esztendők futottak, Pet- rásék meg módosodtak. A Poresiny utcában házat vettek, olyan portát, hogy mindenkinek ütőerébe nyilallt a fájó irigység, ha átalnézett rajta. Akadt ott mit tejbe aprítani. Csakhogy a vanra több kellett: összeszorítani a bukszát Ment az „könnyen”, Szokás volt náluk, hogy az ember kamrába zárt mindent: zsírt, lisztet, cukrot, ne pocsékolja el az asszony. Reggelenként kiporciózta egy napra a készletet, majd zsebre csúsztatta a kulcsot. A föld is mintha érezte volna, hogy Petráséknak több kell, kövérebbre hizlalta kalászait, félkamyivá a kukorica csöveit. Minden szemre vigyáztak. Egyik ősszel pofont is kapott Csikós Bözsi egy cső kukorica miatt. Akkor már két napja nem voltak otthon, a Gózsemban törték a kukoricát Éjszakára bebújtak a csutkakúp alá, szenderegtek valami keveset, és a harmatos hajnal munkában találta őket így attól se tarthattak, bogy a közeli tanyás szekérre valót lop a kukoricájukból, no meg két nap alatt pakkba rakták a jó két holdat. Hazafelé igyekeztükben az úton elérte őket a vihar. Egymás mellett gyalogoltak, mezítlábas talpuk alól szétfröccsent a latyak, fáztak, arcukba csapta az esőt a szél, de a kocsira nem ülhettek, mert nehéz volt a lovaknak a teher. Az egyik kátyúnál megcsúszott az oldaldeszka, és néhány kukoricacső bele- lottyant a sárba. — Bözsi lökd már fel azokat a csöveket! K ettőt se kapott utánuk, egyenesedett is fel az asszony. Igaz, félrébb egy satnya kis cső még ottmaradt a sárban, de nem gondolt rá. Hanem az ember meglátta, elöntötte az indulat és visszájáról arcul legyintette a feleségét. Szipogott is Bözsi hazáig. Így gürcöltek Petrásék, míg tele lett az erszény. Okoskodtak: földet vesznek Tomajon, visszajön abból a pénz. Hiába pergett a szomszédoktól a szó: — Bolond dolog, hiszen minden föld a mienk, ami a határban ölelkezik, kereke van annak, könnyen elgurulhat Petrás Áron keveset adott az intésre. Tavalyelőtt két holdat vásárolt jő pénzért. Ha példálóztak előtte a komák, barátok, csak mosolygott, és szűkén mérte a „fél- világosítást”. — Mit bánom én a szövetkezetei! Úgyse mozdítanak ki a vanból, az enyémből. Nem leszek másnak a cselédje, a világba se bócorgok dolog után, élek a magam valóságában, szűkösen, ahogy éppen adja, engedi a föld, még akkor is, ha minden másnap jut betevő falat .a számba. Ha van a faluban szövetkezet, hát legyen, tőlem elfér, nélküle is boldogulok, én ugyan a közösbe nem megyek. Ügy lett. Petrás Áron belefeszült a maga öt holdjába csakazértis-akarással, hogy majd megmutatja, kinek lesz év végén több a bugyelláris- ban. Eggyé tehette azonban a nappalokat az éjszakával, nem sokra haladt. A maga cselédje lett, minden percét, erejét kiszívta a föld. Különösen a tavalyi év sikerült rosz- 6zul, sovány terméssel fizetett verejtékéért. Az adó is nyomta, meg a szégyen. Egyedüli volt a faluban, aki kívül rekesztette magát a közösségen. Ha az utcabeli gyerekek meglátták, összesúgtak, hátának eresztették fullánkjaikat: a „kapzsi Petrás”, a „maszek Petrás” titulussal. A szövetkezetiek nevettek rajta. Akadtak, akik úgy érveltek: „megissza most a gazdálkodásának a levét Munkával nem győzi, segítséget nem kap, félig se lesz a kamrája. Ha nem jött amikor hívtuk, bajlódjon most nélkülünk!’' w* gyes, eszes ember Petrás II Áron. Nem is nagy számadás kellett ahhoz, hogy bebizonyosodjon: ha a szövetkezetben dolgoznak annyit mint a sajáton, jobban kijönnek. Mert olyan az egyéni gazdálkodás hozama, mint a lyukas zsáké: ha felül beletöltik a búzát, kifolyik aluL Sok esztendő kell ahhoz, míg összekuporgatnak valamit így aztán Petrásék a téli tépelődés múltával közösben kezdték a tavaszt Ahogy emlegette: ő is „aláírta a jobb életmódot”. Nincs velük semmi baj. Jobban igyekeznek, mint akárki más; szégyenkeznének, ha valaki mege’őzné őket a munkában, fájlalják a többi keresetét. Hanem gaz- dulni akarnak, pedig az ember motoron jár, rádió, szép bútor a házukban. A fösvénység azonban néha-néha a nem-egyenes útra is rácsábítja Áront meg a feleségét Tegnapelőtt emiatt meg is járta Petrás Áron. Szalmát hordtak hazafelé a tagok, s mindenki megrakta a kocsit Ügy mondták, ki-ki egy szekérrel. Az ám, de sokfé'e- képpen lehet rakodni. Gondolta, nincsen olyan tömött kocsi, amelyre még egy villával ne férne, de ha van, az övé legyen. Lett is. Annyira mutatós csomót viliázott fel a vallásos Gönczinek, hogy alig fért be az utcán. A nagy kapuján becsúszott valahogy az eleje, de tovább egy centit sem. Megbiztatták a lovakat, mire beterpeszkedett a kocsi az udvarba. Hanem a kerítés a tartóoszloppal egyetemben kidőlt, a nyomásnak engedelmeskedvén. Nevettek, akik látták, mert Petrásnak többe került a leves, mint a hús. Ezek olyan hagyján, mosolyogni illő dolgok. De a Majomé malacával történt história, az már komoly eset. Ügy kezdődött, hogy elszaladt a malac, senki se futott utána. Sajnálta is Majomé, csakhogy nem iramodós lábak az övéi. Az meg röfögve kocorászott, fittyet hányva a gazdára, a szóbeli szerződésre. Bürokratikus állat lehet, mert úgy látszik, csak írásos kontraktusra hajlandó respektálni a tulajdonjogot. Majoménak, ilyesmi nincs. Minek? Szót ért az ember. Különben is, tudja azt már az egész falu, hogy Majomé a Gyócsi tanya meszeléséért kapta malacát. No, most aztán szaladhat utána, úgyis hiába. M ég jó, hogy a másik utcában gyerekek játszanak. Több se kell azoknak. Usgyi, utánavetik magukat, s hiába minden sival- kodás, röfögés, kézbe kerül az ebadta. Hanem kinek adják, hol a gazda? Ahogy így tanakodtak, • Csikós Bözsi odatoppan. A Trenka-lány fogja a jószágot, s kérő szóra adja máris. Hiszen ismeri Petrás- nét, egy utca van köztük, látta, sok náluk az apró malac. Ha a többitől szaladt el, tessék, vigye vissza. Arra térül későbben Majomé is, kérdi, nem látták-e az ő tulajdonát Megütődnek a gyerekek, hogy mind a kettőjüknek elveszett volna a malackája, de nem gondolnak sokat a dologgal, mondják, elvitte Pet- rásné. Indul tovább Majomé, sarkában az este. Hanem uti- társnak nem szegődött mellé a szerencse. Hiába lát Csikós Bözsiéknél nyolc egyforma malacot, ha állítólag egy sem övé. Hiába bizonygatja: elszaladt a malaca, s a Trenka- lány is mondta, hogy Petrás- né vitte haza. — Lárifári, gyerek-beszéd, ne üljön fel annak! Minek nekem még egy malac, ha enni nem adnak? — küldi útjára a háziasszony. Szegény Majomé azt se tudja, mihez fogjon. Menjen-e a malac után, vagy készítse el a vacsorát? De mivelhogy egyedül él, nem esik jól a friss kenyér. Azt gondolja nemsokára, megyen ő a tanácsházba. Bár este hivatal nincs, mégis reménykedik, hiszen Veres Kerék Pali bácsi, a bakter állandóan ott hitvallás Gn, ki magányos áhítattal szavak után sóvárogva kutatok az élet áramában szeretetre szomjas arccal, ~ én, ki húsz éves vagyok, egy kezdődő szerelemmel, «■» róluk írok verset, kik a barátság hullámhosszain, bárhol a földön, egyenlőnek tudják egymást; kik a jelen gyermekeinek arcát a pusztulás nyomai helyett a szép alkotás fölé emelik; kik nem érdemért, de a munka öröméért élnek. Meglátjuk közösen a virágzást, a csinos épületeket, utak tisztaságát, — kezünkben visszük a jövő ígéretét, s öröm ragyog majd mindenütt. Gn, ki magányos áhítattal szavak után sóvárogva kutatok az élet áramában szeretetre szomjas arccal, — róluk írok. kik segítenek nekem szeretni mindenkit e világban. Szegedi Pál található. Nagy behemót ember ez a törvény szolgája, amikor lefekszik, ropog alatta az ágy. Ettől eltekintve Veres Kerék Pali bácsi ismeri a mórest, azért ez a nagy hivatal. Most is szigorúan konstatálja a Majomé malacával történteket, és feje- búbjára tolja a törvény sapkáját, amiből Majomé tudhatja: jó helyen tette le a garast, foganatja lesz annak. A hivatali közeg pedig addig erőlteti eszét, mígnem kijelenti: „Helyszíni szemle szükségeltetik”. Eme megállapítása fogcsikorgató igyekezetre serkenti és kevéssel később megzörgeti a Petrásék kilincsét. — Hé, ti más világra kár- hoztatottak, nyissatok kaput a törvénynek! Hiába az ész, nem bogozhatja ki ezt az esetet egykönnyen. Mert kétségtelen: nyolc malac van az ólban, csakhogy mind egyformák, na már most, melyik a Ma- joméé, ha egyáltalán Major- néé valamelyik? Az igazság megállapításához előhivatta- tott a kis Trenka-lány, aki azonban kevés bizonyíték a törvénynek. Meglehet, máig Is ott toporognak, tanakodnak az udvaron, ha át nem szól a kerítésen Rózsa szomszéd. Már pedig ha ö mondja, hogy délután hozott egy malacot Petrásné, azon változtatni lehetetlen. Nyeregben ül Majomé, viszi a jussát, a leghitványabb malacot. R eggel krumplit szed az asszonybrigád. Csikós Bözsi még hiányzik. Valamennyien tudják már az esetet, összebeszélnek: ha kijön, egy kukkot se szólnak hozzá. Arra kerül a brigádvezető, kérdi tőlük: „Birják-e még az iramot?” — Én csak bírom — így Baktiné. — Más baj van itt — No, micsoda? — Hogy az emberem nem bírja. Ezen kuncognak. A brigádvezető nem érti, de később kivirul az ábrázata, ahogy továbbmegy. Messziről visszakiált: — Majd megmondom az urának. Később jön Csikós Bözsi. Közéjük áll. Csend van. Hallani lehet, amint lélegzenek. Félóránál tovább nem állja Baktiné a csendet. — Tegnap találkoztam Kanfi Horváth Bálinttal. — Csak néztem, miért kormányozza a közös lovait a saját portájára. Egy kocsi tököt vitt. Kérdeztem: lopta. Mire ő: dehogy, lányom, a földemről hoztam. Mondtam neki: ne hazudjon, a szövetkezeté az egész határ, nincs magának földje. — Látjátok, hat hízót tart, és a szövetkezeti tökre fájdult meg a foga — kontrázik Gulyásné. — Azt hiszi, meghízhat, meggazdagodhat más ember kárára, a mi rovásunkra. És az a baj, többen vannak ilyen Kanfi Hor- váth-félék. Csikós Bözsit megcsípi a szó. Érzi: neki szánták, hozzája dobták. Felveti a fejét, porol nyomban. — Jól teszi, ha viszi. A helyében én is úgy csinálnám. — Tőled kitelik, még a malaclopás is. E lfojtják a szót, csak az indulat viliódzik a levegőben. Petrásné érzi, alulmaradt Hogy az utolsó szó az övé legyen, csípőre rakja a kezét, és gúnyosan megjegyzi: — No és, kinek fáj az, ami nekem jólesik ...? Folytatná, de egy krumpli a fejéhez csapódik. Aztán — mint első cseppre az eső — hull a többi. Csikós Bözsi megszalad, hátát fordítja a többieknek. Valami kusza sajnálkozás ötlik fel benne... De hogy megszégyeníttetését fájlalja-e vagy a szétpattogó krumpliszemek kárbaveszé- sét. azt maga se tudja. , Tavasz a gyárnegyedben A magasságot babráló kémények ujjnyomot hagynak a fellegeken; a műhelyekből minden fiatalt kiperget mézként a szerelem. Lépjünk ki a sugaras terekre, süssünk át az árnyas házakon! Kezembe hullik egy félkész szivárvány, s én neonfényekből továbbfonogatom. Ostorszíjként suhognak az utcák, — a tavasz bőre iít-ott felreped; figyeld a szerelő-csarnokok ritmusát futószalagon készül az életed. Kópiás Sándor , * TÖRVÉNY önmagam perlekedése hadonászó vitám... És kiáltásom ébredése a szépnek. Betűket érlel bennem az osztódó csend; Törvény vagyok; a holnap emelkedése, Emberarcú minden, mi idegeimben épül. A vér színéhez hasonlítom a Magasba-pirosló házak tűzfalait. ■— Anyám intése bennem a táj-szép tisztaság!... Még nem élek nehéz, homlok-ráncoló Emlékezetekben; egy darabja vagyok csak az Egésznek! De hiszen a törvényt és az embert..« Amit építünk az a holnap emelkedése!... Serfőző Simon SORSOK ALLOMASA Magyarul beszélő szovjet film. ilyen filmek, és közülük egy a kazah filmgyártás új alkotása, a SORSOK ÁLLOMÁSA. Túlzás lenne azt állítani, hogy ez a film remekmű. — Megtekintésekor mégis jó, elégedett érzés tölti el a nézőt. Megfogja a mű egyszerűsége, a sok szép gondolat, szép megoldás, és örül annak, hogy lám, ilyenek vagyunk mi, sorsunk, problémáink, gondolataink érdekesek lehetnek- mások számára is. nyelvére. — Mihail Aranisev operatőr szép képei kitűnően állítják elénk a szinte kézzel fogható csendet, amely alatt sorsok, szenvedélyek, vágyak izzanak. Bicskov és Bruszilovszkij zenéje hangulatosan festi alá a cselekményt A jólsikerült szinkron Gerhardt Pál irányításával készült Pálos György, Agárdi Gábor, Kohut Magda és Bán- hidv László tolmácsolásában. mmsm Szpntiványi Jenő: A GÖRÖG GÁLYA TITKA Marseille-ben, a parti tenger iszapjából egy kétezeréves ógöéög gályát emeltek ki, szinte teljes felszereléssel és rakománnyal. A regény cselekményének egyik szála az ókori evezős-vitorláshajó katasztrófáját eleveníti meg, a másik szál pedig napjainkban játszódik: megismertet bennünket a régészek tudományos kutatómunkájával. Szentiványi Jenő ifjúsági regényének különleges értéke, hogy a szerző csupán valóságos történelmi és régészeti adat felhasználásával írta meg művét. Turgenyevi ELSŐ SZERELEM A kamaszkor sok titoktól sejtelmes varázsát idézi a történet: a gyermekszerelem szorongó pillanatai feledhetetlenek maradnak. És a csalódás. a keserű ébredés órája örökre ott kísért a felnőtt életben is. Az Első szerelem című elbeszélés hőse, egy kamaszfiú, ráébred, hogy apja — a bálványozott apa — elszereti az ő szerelmét. Az apa és fiú vetélytársak lettek. Turge- nyev lírai erővél jellemzi figuráit többi elbeszélésében is. Felvonultatja korának jellegzetes alakjait. A kötet tizenegy elbeszélést .tartalmaz. A szocialista filmgyártásról folyó vitáknak vezérgondolata mindig az, hogy a ma emberének életéről, — problémáiról, a munka szépségéről kell filmet csinálni. Olyan filmet, amely tükrözi az új ember életét, érdekesen, izgalmasan beszél hétköznapjainkról. Születtek már Borisz Tyotkin forgatókönyvírónak volt bátorsága, hogy talán túl egyszerűnek látszó témához nyúljon, — és tehetsége —, hogy nagyon jót alkosson. Szerencsés volt találkozása Alekszandr Karpov rendezővel, aki az írói elgondolásokat maradéktalanul tudta lefordítani a film
