Szolnok Megyei Néplap, 1961. április (12. évfolyam, 78-101. szám)
1961-04-02 / 79. szám
II SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1961. április 1 Kegyes csalók ájtatos gengszterek Monsieur Gerard, Entrevaux francia falucska kicsiny, de piszkos szállodájának tulajdonosa hitbuzgó férfiú volt „Uramisten — zso- lozmázott az ő sanyarú érzésektől kicsorduló lelke —, tégy csodát, mert különben becsukhatom á boltot Látnod kell, hogy Entrevauxba csak néhanapján téved be egy-egy vékonypénzű utas. Szállodám kong az ürességtől. Az adó viszont tetemes. Én hű szolgád vagyok, Uram, nem fordíthatod el a fejedet keserveim láttán 1” Így szólott Monsieur Gerard, és várta a csodát. Mert ő ugyan együgyű lélek volt, de azt tudta, hogy ahol az ég csodát művel, ott i földi üzlet is föllendüL A csoda nem Is sokáig váratott magára. Nem sokkal azután, hogy Monsieur Gerard az ő üzleti gondjaival az egek urához folyamodott* Entrevaux ódon templomában Szent Anna szobráról letörött a kisujj, és a sebből vér szivárgott elő! A csodát Monsieur Gerard fedezte fel elsőnek, mivel a templom éppen a kis hotel tőszomszédságában meresztette tornyát az égnek, és a szállodás napjában többször is átruccant oda, a szent hajadon közelébe. Nem is késlekedett széthordani a csoda hírét Erre aztán ezer meg ezer zarándok tódult Entre- vaux-ba. A kis falu felkapott kegyhellyé lett. Színültig telt a kis hotel hívekkel, akiknek Monsieur Gerard természetesen csak busás felárral tudott szállást biztosítani. A vérző szent úgy fellendítette a hotel forgalmát, hogy Franciaország összes szállodatulajdonosai Monsieur Gerardot irigyelték. Nyolc éven át csepegett a vér Szent Anna ujjpercéből, nyolc éven át csörgött az arany Monsieur Gerard feneketlen zsebébe, aki hálás szívvel borult le a csodatevő úristen színe előtt: „Uram, mindig tudtam, hogy hatalmad végtelen. Megmentettél a csődtől, sőt, dúsgazdaggá tettél. Köszönöm neked, Uram, és ígérem, sűrűn fogok imádkozni a szegényekért”. Ám mindabból, ami ezután következett, jogunk van feltételezni, hogy az egek urát nem elégítette ki Monsieur Gerard felajánlása, sőt, imigyen szólhatott magában: „Mit, te pemahajder? Imádsággal akarsz engem kifizetni? Bezzeg az én egyházam szent perselyeibe egyetlen soust sem vetsz, mivel jómódodban nagyon elkanászkod- tál, kisfiam. De majd adok én neked csodát, csak várj!” Néhány héttel ezelőtt gyanakvó szemek kezdték fürkészni a vérző szent sebét Ámulva látták, hogy Szent Anna testébe tisztátalan kezek egy elmés szerkezetet építettek be, amely szabályozott időközökben vércseppeket adagol. Nem is igazi vércsenpeket, hanem csak olcsó festéket. Valaki tehát önkényesen művelte az Entrevaux-i csodát, beleártván magát az úristen reszortjába. Dehát ki merészelte Szent Anna vérét ontani? Az izgalmas nyomozás szálai Monsieur G^yardhoz vezettek. Monsieur Gerard pedig bevallotta, hogy nyolc év előtt sajátkezűleg idézte elő az Entrevaux-i csoda technikai feltételeit De hogy önkényesen cselekedte volna? Erről szó sincs! Az egek ura sugallta neki ezt az átletet amidőn a csőd szélétől menekvésért könyörgött hozzá. Avagy történhet-e a földtekén valami az ő legmagasabb beleegyezése nélkül ... ? Ám hiába hivatkozott Monsieur Gerard a magas pártfogóra, az ég semmiféle jelét nem adta támogatásának. Entrevaux idegenforgalmákeszakállát, mert nagy gond lakozott az ő lelkében. „Nézd, Giuseppe — mondta végül — ez így nem jó, mert hogyan tudjuk mi ellenőrizni a zsákmány nagyságát?, És ha ti becsaptok minket? Nem, ez nem Jó. Hanem majd veletek tart néhány kolostorbeli barát is, akkor igen.” Giusep- pének nem volt kifogása, így aztán a munka kezdetét vette. nak befellegzett, a kis hotel üresen tátong, jónéhány hiszékeny emberrel megcsappant a csodákban hívők amúgy is gyérülő tábora. Monsieur Gerard pedig nem mer az úristen szeme elé kerülni. ö érzékeny lélek, nem úgy, mint a hórihorgas Giuseppe, a szicíliai gengsztervezér, aki egykedvűen vette tudomásul vállalkozásának kudarcát, amelybe pedig az úristen szentéletű szolgáit is bevette csendes társként. Ez meg úgy történt, hogy a hórihorgas Giuseppe gengszterbandája jónéhányszor melléfogott az utóbbi időkben, kellő tájékozottság híján üres páncélmackókat fúrt meg, és kispénzű emberekbe fektette reményeit. Ez így tovább nem mehet — jelentette ki a hórihorgas Giuseppe. — Nem tapogatózhatunk, nem lophatjuk a napot, nekünk pénzt és ékszereket kell lopnunk. De ehheZ előre tudnunk kell, kinek mennyi a pénze és hol rejtegeti? Benito, a banda alvezé- re sűrűn helyeselt: ez az, főnök, nekem régi életelvem, hogy „segíts magadon, az isten is megsegít!” Ezekután Giuseppe bekoA gazdag polgárok, akiket földi életükben annyi titokzatosság vesz körül, örömest tárták fel szívük titkait a gyóntatószékben. Bízvást elárulták vagyoni helyzetüket, és pénzük dughelyét Ettől fogva a daliás Giuseppe •—• immár a rend jeles tagjaival kibővült bandái élén — mindig biztosra utazhatott, nem kellett üres mackókkal bíbelődnie. — Ha a bűnügyi rendőrség nem jutott volna a gengszterbanda nyomára, talán még a végítéletkor esedékes harsány trombitaszó is kasszafúrás közben érné a napsugaras Szicília áldott életű banditáit. Ám el tudom képzelni, hogy ha az Ég valaha számon kéri a hórihorgas Giuseppe szemtelen vakmerőségét, ő ártatlan ábrázattal imigyen fog védekezni: „Node uram, én csak gyarló embereket csaptam be a te bű szolgáid segédletével, s ha engem megítélsz, vajon mit cselekszel Gaillard úrral, aki téged merészelt becsapni?1' Meglehet, hogy ^z úristen hosszan töpreng majd erre az érvelésre, mivel Gaillard úr csakugyan személyesen őt próbálta „ótejteni". Gaillard úr egy dúsgazdag TUDOMÁNY-TECHNIKA Az automata „gondolkodni“ fog írta: V. Sztanco A 20—25 évvel ezelőtt megjelent folyóiratokat lapozgatva találhatunk néhány olyan illusztrációt, amely tudományos, fantasztikus regényekhez és űrrepülésekhez szóló elbeszélésekhez készült. Ezek az illusztrációk csaknem mindig sisakban, űrruhában ábrázolták az embert, amint a kozmikus messzeségekbe tekintve keményen markolja a rakéta kormányrúdját. Bizony a közelmúltban igen kevesen gondoltak arra, hogy a Földet elhagyni csupán • automatizált űrhajókon lehet, mivel az óriási kozmikus sebességek közepette az ember nem irányíthatja a rakétát. Az űrhajósok csupán a műszerek mutatóit fogják majd figyelni és utasításokat adnak a különféle automatáknak. A repülés irányítása pedig a „gondolkodó” gépekre hárul. önkéntelenül is ezekre az illusztrációkra gondolunk, midőn A. B. Cseljuszkinnel, a Szovjet Tudományos Akadémia Automatizálási és Távirányítási Intézetének igazgatóhelyettesével beszélgetünk, bár kizárólag földi dolgokról, az ipar automatizálásának távlatairól van szó. Mi is az a „teljes automatizálás” — Hogyan képzeli el a termelés teljes automatizálását, amelyre törekszünk? — kérdezte Cseljuszkin. — Ez nem üres kérdés — tette hozzá, mindőn látta meglepőldése- met.— Nemrég az egyik vállalat képviselője kijelentette: „mi már a termelést teljesen automatizáltuk”, s midőn megkérdeztük tőle, mit ért ezen, így válaszolt: „mi már mindenütt automata szerszámgépeket állítottunk be. Ez a válasz azt jelenti, hogy még a termelés egyes [parancsnokainak sincs teljesen világos elképzelésük a teljes automatizálásról. A hibalehetőség minimumra való csökkentése érdekében minden üzemben megfelelő utasításokat dolgoznak ki. Egész sor egyszerű folyamat szempontjából ezek az Utasítások azon egymást | követő műveletek programját jelentik, amelyek pontos megtartása közepette a folyamat normálisan végbemegy. Az ilyen műveletek teljes automatizálása elég egyszerű dolog, j Igen ám, de csupán néhány technológiai eljárást lehet egyetlen állandó prograrn- ;mal meghatározni. Hiszen a [gyártás folyamatában rengeteg különböző, előre nehezen számításba vehető tényező érvényesül. Az acélgyártásban például számításba kell venni a nőterhelés Aránytalan elosztását, a Martin-kemence elhasználtságának fokát, a nyersvas, a tüzelőanyag és az elegy fizikaivegyi sajátosságait egyaránt A mindenttudó gépek..« Hogyan automatizáljuk tehát ezt a folyamatot? Ebben az esetben már nem szorítkozhatunk merev utasításokra. A folyamat eredményei különböző feltételek mellett nem lesznek azonosak, a kemence termelékenységének viszont mindig maximálisnak, a termelés minőségének pedig a lehető legjobbnak kell lennie. A folyamatot a műszerek jelzései alapján figyelemmel kísérő olvasztár ismereteinél fogva világosan tudja, mi történik az adott pillanatban a kemencében és mit kell tenni annak érdekében, hogy a folyamat a lehető legjobban menjen végbe. Az olvasztár tehát tettekre váltja következtetéseit. Ehhez azonban szükség van olyan automata berendezésre, amely tökéletesen végrehajtja az olvasztár elgondolásait. Ennek az automatának mindent „tudnia kell” az olvasztás lefolyásáról, „fel kell fognia” milyen eredménye lesz egyik vagy másik eljárásnak. Másszóval az automatának gondolkodnia” kelL Az üzemben az ilyen ideális automata teljesen pótolhatja az embert. Maga az automata fogja irányítani az anyagok v .rakását, a gépcsoportok be- és kikapcsolását, a technológiai művelet lefolyását, a minőség ellenőrzését. Elvileg az automatának kell kiküszöbölnie az esetleges töréseket, üzemzavarokat is. Lám, ez a termelés teljes automatizálása. Ilyen tökéletes automatikus irányítórendszerek nin-. csenek még sem a Szovjetunióban, sem külföldön. Megteremtésük azonban egyáltalán nem fantasztikum. A Szovjet Tudományos Akadémia Automatizálási és Távirányítási Intézetében már U- dolgozták a világ első olyan automatikus irányító-rendszerét, amelyben megvannak a „tudás”, a „következtetés”, és a „tapasztalat” elemei. Ez a rendszer a csőhegesztést irányítja Az Intézetben most számos új, még tökéletesebb rendszert dolgoznak ki, Hogyan működik az élő viilanyerőmfí ? A délamerikai folyók egyik furcsasága a villamos-angolna. Halászok, fürdőzők sokat mesélhetnének erről az „élő villanyerőműről”. Ez a békés halfajta ugyanis úgy védekezik támadói ellen, hogy érintésre villanyáramot bocsát ki magából. Harry Grundfest professzor, a Columbia egyetem tanára hosszú éveken át tanulmányozta a villamosangolnát és megállapításai szinte hihetetlennek tűnnek. A villamos-angolna teste 40 százalékban olyan szerves „áramtelepből” áll, amely elégséges volna egyszerre 10 villanyégő működtetéséhez. Igaz, hogy más élőlények izmai és idegei is termelnek áramot, de annak mennyiségét úgyszólván nem lehet lemérni. Pl. az emberi szívizom is áramot termel, de ennek feszültsége alig egy ezred Volt. A villamos-angolna „erőműve” is izomzatból épült, amely azonban képtelen összehúzódni és kilazulni, tehát ezt a hiányosságát úgy. pótolja, hogy erős villanyáramot termel. Az élő erőmű 1—2 millió parányi „zseblámpaelemből”, áramtermelő sejtekből áll. A sejteken kívül és azokon belül keringő különféle vegyianyagok körülbelül 0,1 Volt feszültséget termelnek. De ejkkora feszültséggel még nem lehet semmiféle zsákmányt szerezni, ezért a természet olyan „kapcsolást” teremtett a sejtek között, hogy úgy működjenek, mint egy akkumulátor. A hal hátgerincével párhuzamosan 800 ilyen sejt oszlopszerfien helyezkedik el, úgyhogy az általuk termelt áram feszültsége ösz- szesen 500 Volt. De hogy egyúttal hatásos áramerősség is fejlődjön, ezért 140 ilyen elemoszlop tömörül egymás mellé, s így egy ampert képeznek. Az erősáram természetesen csak akkor lép fel, ha a hal „bekapcsolja”. Nyugvó helyzetben a sejtek „elemei” nem adnak áramot. Az angolna „kapcsoló-szerkezete” elképesztő: egy század másodperc alatt megváltoztatja a kétmillió elem felének pólusát úgyhogy a feszültség azonnal fellép Felmerül a kérdés: ha a „parancsnoki hídról” egyszerre indul el a kétmillió sejtnek szóló üzenet vajon a hal farkában lévő sejtek nem kapják-e később a jelzést mint az agy közelében lévők? Grundfest professzor most bebizonyította, hogy minden idegvezetékben szabályos „várótermek” vannak, amelyekben a rövidebb távolságra szóló impulzusok addig „Várnak”, amíg a legtávolabbi sejt is megkapja a riasztást így képződnek azok a félelmetes áramütések, amelyekből a viUamos halfajták másodpercenként 1500-at is elő tudnak állítani. pogtatott a vidék kolostoraiba. Szentéletű szerzetesek őszinte megértéssel fogadták a segélykérést „Mindössze arról van szó, atyám — magyarázta Giuseppe —, hogy egy kissé tüzetesebben meg kell gyóntatni a polgárokat, hol tartják készpénzüket és ékszereiket? A többit mi elvégezzük, és persze szépen megosztozunk.” A szentéletű páter hosszan simogatta kecs(Gácsi Mihály rajza) párizsi építész volt De egyszerűen nem tudott mit kezdeni a millióival, a az életé-' vei. Ha nem lett volna mélyen vallásos, nem habozott volna a Szajnába ugrani, avagy a Bruxelles-i expresszvonat elébe vetni megfáradt testét. De emlékezett a katekizmusra, amely a legszigorúbban tiltja, hogy valaki önkezével vessen véget életének, mivel ezt a jogot az úristen feltétlenül fenntartja magának. Gaillard úr felkereste lelkiatyját, Poisson abbét is, és feltárta előtte szándékát. Ö, hogyan is merészel ön ilyesmire gondolni! — dör- rent rá az abbé. — Nincs gonoszabb vétek, mint az ön- gyilkosság, Gaillard úr! Ámbár egyházközsgégünknek ön a legderekabb tagja, nem vállalhatnánk a temetést, sőt, nem érinthetnénk az ön hagyatékát sem, Gaillard úr, amely pedig bizonyára tetemes összegre rúg, és mondhatom, rendkívül fontos adomány volna a hitélet fellendítéséhez!” Gaillard úr szomorúan ballagott haza, de szívében eltökéltség sarjadt. Ha az úristen nem_ egyezik bele szépszerével ‘az öngyilkosságba, hát majd 6... igen, majd 6 becsapja az úristent. No és, ml van abban rendkívüli? Hány pápa csalta már meg az urat, ő, pedig azok egyházfők voltak, nem megfáradt építészek. És Gaillard úr hozzálátott, hogy tervét valóra váltsa. Leült a reggeliző asztalhoz, s úgy tett, mintha falatoznék, de nem evett. Szintúgy délben, sőt, este sem. A környezete, valamint az úristen azt hihette, hogy Gaillard úr mindent megtett porhüvelyének fenntartása végett, pedig nem, ő éhezett, és így gyengítette testi ellenállását. Amint előrehaladt a kegyes csalásban, mindinkább elvesztette a fizikai erejét. A tizedik napon már csak lézengett, és szörnyű szenvedést állt ki, De abban a reményben, hogy sikerült átejtem az úristent« folytatta küzdelmét a halálért. Élelmét villámgyors mozdulattal táskájába rejtette az asztalterítőről, és a Szajnába lökte. Semmi jel sem mutatta, hogy az ég felfedezte volna a szélhámosságot, ezért Gaillard úr boldog volt, s imára kulcsolt kézzel készült a halál órájára. A tizenötödik napon Gaillard úr úgy elzuhant az utcán, mint egy zsák, és meghalt. Poisson abbé fényesen eltemettette, minthogy Gaillard úr élete, természetes halállal ért véget. Hogy aztán a mindenható mit tudott meg, mit nem Gaillard úr csalásából, ez még idáig nem derült ki. Lehet, hogy a megtéyesztés sikerült A dúsgazdagok számára —- amint hírlik — még a mennyországban sincs lehetetlen. — thf
