Szolnok Megyei Néplap, 1961. április (12. évfolyam, 78-101. szám)

1961-04-29 / 100. szám

2 SZOLNOK KEGYEI NÉPLAP 19CÍ. április 29. Szobrot emelnek Lumumbának Leopoldville (MTI). A Tan- jug jelentése szerint a kongói hatalombitorlók Coquilhat- vi Heben csütörtökön Csőmbe részvétele nélkül folytatták tanácskozásukat Mint a ju­goszláv hírügynökség rámu­tat Mobutu katonái elhatá­rozták, hogy egyetlen „poli­tikust” sem engednek távozni a városból, amíg az értekez­let be nem fejeződik. Hír szerint Csőmbe még mindig a város repülőterén tartóz­kodik katonai őrizetben. 1L Lipót belga király szob­rát csütörtökön eltávolították talapzatáról — és mint hiva­talos helyen az AP munkatá­rsával közölték — ezen a ta­lapzaton helyezik majd el Patrice Lumumbának, Kongó meggyilkolt miniszterelnöké­nek készülő nagy szobrát Összeütközött két amerikai hadihajó New York (TASZSZ). A Virginia állambeli Norfolk- ból, április 27-én a Karib- tengeren összeütközött a hatvanezer tonnás amerikai Indepedence repülőgépanya- hajó és a Diamond tizenöt­ezer tonnás hadihajó. Az összeütközés akkor követke­zett be, amikor a Diamond a repülőgépanyahaj ó mellé állt, hogy hadianyagot ve­gyen fel.> Színpompás felvonulással köszönti Moszkva népe május elsejét Moszkva (MTI) Az utolsó előkészületek folynak a szovjet fővárosban a nagyszabású május elsejei felvonulásra. A város köz­pontján csaknem minden ké­szen várja már az ünneplő­ket Az ünnepség ezúttal is délelőtt tíz órakor, a nagy­Az algíri puccs összeomlá­sát követő harmadik napon a franciaországi helyzet jellem­farin Gagi Prágába érkezett Prága (MTI). Jurij Gaga­rin őrnagy pénteken délelőtt Prágába érkezet­A Ruzny-i repülőtértől a városba vezető többkilomé­ter hosszú utat már a reggeli órákban százezres tömeg sű­rű sorfala övezte. Ország­szerte további milliók a tele­vízió képernyője és a rádió előtt kísértje figyelemmel Gagarin őrnagy Prágába ér­kezését. Jurij Alekszejevics Gaga­rin, a Csehszlovák Kommu­nista Párt Központi Bizott­sága, Antonin Novotnyi köz- társasági elnök és a csehszlo­vák kormány meghívására két napot tölt a csehszlovák fővárosban. A repülőtéren összegyűlt sokezer főnyi tö­meg leírhatatlan lelkesedés­sel köszöntötte az első űrpi­lótát. Közel negyedóráig tar­tott, amíg Gagarin számára utat szorítottak a tömegben. Jurij Gagarint Csehszlová­kia Kommunista Pártja, a köztársasági elnök és a kor­mány nevében Zdenek Fier- linger, a nemzetgyűlés elnö­ke, Václav Kopecky minisz­terelnökhelyettes, Jiri Hend- rych, a Központi Bizottság titkára köszöntötték. Jelen voltak a repülőtérén a Poli­tikai Bizottság tagjai, vala­mint a kormány és a külön­böző állami és társadalmi szervezetek képviselőt Gagarin őrnagy ezután á zászlókat, a virágokat len­gető prágaiak sorfala között prágai szállására hajtatott Az első űrhajóst a déli órák­ban a prágai várban Anto­nin Novotny, Csehszlovákia Kommunista Pártja Közpon­ti Bizottságának első titká­ra, a Köztársaság elnöke fo­gadta. A kubai elnök nyilatkozata Havanna (MTI). Dorticos kubai elnök ma­gához kérette az elnöki pa­lotába a latin-amerikai or­szágok diplomatáit és felol­vasta előttük ő maga és Fi­del Castro miniszterelnök által aláírt nyilatkozatot. — Kérte a diplomatákat, hogy a nyilatkozatot ismertessék kormányukkal. A nyilatkozat megállapít­ja, hogy az Egyesült Álla­mok újabb katonai táma­dást készít elő Kuba ellen, Castro kormányának meg­döntésére. Ha erre a táma­dásra sor kerül, Kuba népe utolsó csepp véréig harcolni fog a betolakodók ellen. A kubai kormány azonban — hangsúlyozza a nyilatko­zat — hajlandó tárgyaláso­kat kezdeni az Egyesült Ál­lamokkal a rendes diplomá­ciai módokon, hogy békés megoldást találjanak a két ország nézeteltéréseinek rendezésére. Befejeződött a foglyul ejtett kubai efilenforradalmárok társadalmi kihallgatása Havanna (TASZSZ). Ha­vannában befejeződött a fog­lyul ejtett kubai ellenforra­dalmároknak, az amerikai imperializmus bérenceinek nyilvános kihallgatása. A Kuba-ellenes bűnös expedí­ció több mint ezer részvevője állt április 26-án este az or­szág népének ítélőszéke elé. A havannai Sportcsarnok óriási termében a kubai új­ságírókon kívül Fidel Castro miniszterelnök is részt vett az ellenforradalmárak kihall­gatásán. Megcáfolhatatlan té­nyekkel és érvekkel zúzta szét az imperializmus béren­ceinek minden olyan próbál­kozását, hogy mentegessék az amerikai vezetőkörökkel együtt elkövetett bűntettei­ket. Kubán kívül egész Dél- és Észak-Ameri ka fültanúja le­hetett ennek a szokatlan vi­tának, amelyet Kuba nagy­teljesítményű rövidhullámú adóállomása is közvetített. — Semmi titkolni valónk nincs a kubai nép, a világ előtt — hangsúlyozta Castro —, mert kormányunk a nép véleményét fejezi ki, mert az igazságért harcolva került hatalomra és az egész nép támogatását élvezi. A foglyul ejtett ellenforra- almárok többnapos társa­dalmi kihallgatásának anya­gait részletesen ismertette a kubai sajtó. Ezek az okmá­nyok az egész világ előtt bi­zonyítják az amerikai impe­rializmus latinamerikai bű­nös gyarmatosító politikáját A kubai partraszállás után foglyulejtett ellenforr dal- márok száma a legutóbbi adatok szerint 1100-ra emel­kedett — jelenti a Prensa Latina. — A közelmúltban el- fogottak között van San Ro­man, az inváziós erők pa­rancsnoka is. San Roman — aki Batista volt kubai diktá­tor hadseregében századosi rangban szolgált — hamis néven igyekezett elrejtőzni. A foglyok között van továb­bá Ulises Carbo, az ellenfor­radalmárok Miamiban meg­jelenő - lapja kiadójának fia ÍSL San Juan. =» Jósé Miro Cardona, az úgynevezett ku­bai forradalmi tanács elnöke állítólag titokban Puerto Ri­cába érkezett, majd ismét el­tűnt. Az AP értesülései sze­rint az ellenforradalmár ve­zetők Viequesre, egy Puerto Ricótól keletre fekvő kis szi­getre mentek, ahol az Egye­sült Államok haditengerésze­ti támaszpontján ápolják a partraszállás során megsebe­m frtnnttai SM3 ző vonásai a következők: A kormány megkezdte a rendcsinálást, de a Debré miniszterelnök által kilátás­ba helyezett „keménység” kevéssé vehető fezre. Challe extábomokon kívül továbbra sem került a fran­cia igazságszolgáltatás kezé­re a lázadás egyetlen más vezére sem, és így egyelőre még akadémikus jellegű, hogy a hivatalos lapban meg­jelent a rendelet egy kilenc­tagú különleges hadbíróság létrehozásáa ÓL A népi tömegek és a balol­dal pártjai továbbra is köve­telik a bűnösök kíméletlen megbüntetését, a hadsereg­ben és az államappafátusban a legszélesebb tisztogatást, de már hallatszanak olyan hangok (például a jobboldali szocialista Populaire hasáb­jain), hogy „nem kívánnak vak és véres elnyomást.. A munkásosztály és a fran­cia nép fokozott erővel sür­geti a francia—algériai tár­gyalások megkezdését. Május elsején a munkás­ság újból hangot ad bérköve­teléseinek. Már csütörtökön is voltak munkabeszünteté­sek, s a fémipari munkások május első hetében újabb bérkövetelési napokat szer- vezn Mit sem tudnak a pártütő tábornokok — Sálán, Jou- haud, Zeller — és a hírhedt barikád-ezredesek" — Gar­des, Godard stb. — hollété­ről. Ezután is ellentmondóak a különböző híresztelések: vagy Dél-Algériában vagy Spanyolországban (Cordobá- ban) sejtik a puccs volt ve­zéreit. Algírban az európai lakos­ság beszolgáltatja a fegyve­reket, amelyeket a lázadás végén osztottak szét közöt­tük. Mintegy 10 000 • fegyver került vissza a raktárakba. Az algíri puccs fölött ara­tott győzelem nem feledtette el a francia munkássággal bérköveteléseit. Már csütör­tökön számos munkabeszün­tetésre került sor az iparvá­rosokban. SL Nazaireben az Atlanti Hajógyár és a Sud- Aviation Repülőgépgyár munkásai, mintegy 12 ezren, hosszabb-rövidebb időre ab­bahagyták a munkát, hogy hangot adjanak bérkövetelé­seiknek. T «MitiimuiumwummiuiiiiiiHiiiimHiiMiiu Az ünnepi közlekedés rendje — Rendőrségi közlemény — A Szolnok Városi és Járási Rendőrkapitányság értesíti a la* kosságot, valamint a közúti jár­művekkel rendelkező intézmé­nyeket és vállalatokat, hogy 1961. május elsején reggel nyolc órá­tól tizennégy óráig Szolnok vá­ros területén az alábbi útszaka­szokon forgalmi korlátozás lesz: Szabadság tér — Kossuth La­jos út —• Beloiannisz út — Thö­köly út — Ady Endre út sar­káig; József Attila út Vörös Hadsereg út és a Temető út te­rületén. Ugyancsak forgalom­korlátozás alá kerülnek a fenti útvonalakra betorkollö mellék­utcák. Ezeken az útvonalakon még a parkírozás Is tilos. Az' átmenő forgalom részére Debrecen felől Budapest felé a Balogh Kálmán út — Ady Endre üt —- Thököly út — Rékasi út — téglagyári bekötő-út Vonalát je­lölöm ki a 4. számú főútvona­lon. Budapestről Debrecen felé ugyanezt az utat jelölőm ki. Kis­kunfélegyháza és Tószeg felől Abony községen keresztül a fenti terelőútvonalakon kell a forgalmat lebonyolítani. Szolnok 1961. április 25-én. RÓZSÁS FRIGYES r. őrgy. § * tertta.rJii*d»g*«rqA m | 3» szabású katonai díszszemlé­vel kezdődik majd meg. — A díszszemlét a Szovjetunió honvédelmi minisztere, Ro­gyjon Malinovszkij marsall fogadja majd. A szemlén részt vesznek a rakétafegy­vernem alakulatai is. Minden eddiginél gazda­gabb, színesebb lesz a szov­jet főváros dolgozóinak ün­nepi menete. A menet élén hatalmas zászlót visznek: „Előre a kommunizmus győ­zelméért!” — felirattal. Ezt Marx, Engels és Lenin ha­talmas arcképe, az SZKP-t éltető feliratok követik. Te­herautókra szerelt fénykép­táblák mutatják be Moszkva építését, a szovjet főváros mindennapi életét, a kom­munista munka brigádjainak, üzemeinek tevékenységét. — Külön táblákon szemléltetik a Szovjetuniónak a világűr meghódításában elért sike­reit A sportolók ünnepi mene­tében tízezer fiatal vesz majd részt A felvonulás végén valamennyi sportoló egyszer­re a Vörös téren színes vi­rágcsokrot formál majd. Ha­talmas rakéta érkezik ekkor a térre úttörőkkel, akik vi­rágcsokrokat hoznak a párt és a kormány vezetőinek. A szovjet főváros üzemi dolgo­zói kilenc oszlopban több órán át vonulnak majd végig a felvonulás meghívott kö­zönsége előtt a Vörös téren. Fzcröiszáz szakembert kaptak az idén a termelőszövetkezetek A termelőszövetkezetekben jelenleg kereken 12 600 szak­ember dolgozik. Körülbelül egyharmaduk elnöki tisztsé­get tölt be. Az elnökök jelen­tős részének nincsen ugyan magasabbfokú iskolai vég­zettsége, de gazdag gyakorla­ti tapasztalataik, s részben egyéni tanulmányaik'alapján is joggal tartoznak a szakem­berek kategóriájába. A mező­gazdászok száma megközelíti a négyezret Igen tanulságos ezt az adatot összehasonlítani a néhány év előttiekkeL 1957- ben a szövetkezeteknek egy- harmada, 1959 végén pedig a szövetkezetek fele rendelke­zett csak mezőgazdasági szak­emberrel Most mindössze tíz százalék azoknak a szövetke­zeteknek a száma, ahol nem dolgozik képzett agronómus. A termelőszövetkezetek szakember-ellátásának javu­lásában nagy része van ez ál­lam közvetlen anyagi segítsé­gének is: a szakemberek 40 százalékának — több mint ezer elnöknek, 2500 mező­gazdásznak és 1300 könyve­lőnek — javadalmazásához az állam nyújt támogatást A szövetkezetek csak ebben az évben 1500 új szakembert kaptak, akik — a 3004-es és az 1006-os kormányhatározat alapján — egy, két, illetve három évig dolgoznak a szö­vetkezetekben. A Földműve­lésügyi Minisztérium a közel­múltban lehetővé tette, hogy a szövetkezetek nyúgdíjas mezőgazdászokat és könyve­lőket is alkalmazzanak. A szövetkezetek eddig ötven idős szakemberrel kötöttek 2—3 éves szerződést, akik az államtól továbbra is nyugdí­jat, a szövetkezettől pedig munkaegység szerinti java­dalmazást kapnak. (MTI) Félnek az igazságtól Tokió (TASZSZ). A sza­badságért és az emberi jo­gokért harcoló japán társa­ság küldöttsége, japán köz­életi személyiségek egy cso­portja azzal a kéréssel for­dult a Riukiu-szigetek ame­rikai közigazgatási vezetői­hez, hogy engedélyezzék uta­zásukat Okinawára, ahol a helyi lakosság polgárjogi helyzetét óhajtanák tanulmá­nyozni. A japán kormány tegnap közölte, hogy az ame­rikai hatóságok elutasították a küldöttség tagjainak kéré­sét. (MTI). Az amerikai imperializi sóiéi ügyei Moszkva (TASZSZ). A Pravda Szemleírója „A Fe­hér Ház és az amerikai im­perializmus fekete hollói” című cikkében rámutat, hogy az amerikai imperia­listák a Kuba elleni rablótá­madással „nyíltaa magukra vállalták a véreskezű zsan- dárnak, a kivívott szabadsá­gát és függetlenségét védel­mező nép ellen intézett gya­lázatos merénylet szervező­jének szerepét”. A cikkíró hangsúlyozza, hogy a nemzetközi közvéle­mény egyenes és egyértelmű választ vár az amerikai kor­mánytól azokra a világosan feltett kérdésekre, amelyek Nyikita Hruscsov Kennedy- hez intézett üzenetében vol­tak: hallgat-e az amerikai kormány a józan ész szavá­ra, megáll-e a háborús ka­landok síkos útján, levonja- e végre a józan következte­téseket a Kuba-ellenes szé gyenletes intervenció kudar­cából? A washingtoni vezetők azonban — jegyzi meg a Szemleíró — jóformán el sem olvasták a szovjet üze­netet, egy percnyi gondolko­dás nélkül kijelentették, hogy válaszul az üzenetre... nem válaszolnal Ép gondolkodású ember nem tekintheti másként az amerikai kormány zavart hallgatását, csak annak je­leként, hogy egyetért a szov­jet üzenetben vázolt tények­kel és értékelésekkel. „Az amerikai vezetők egyetlen érvet sem' tudnak felhozni esztelen politikájuk igazolá­sára, mert ilyen érvük nem lehet”. A Pravda cikkírója meg­jegyzi, hogy az amerikai külügyminisztérium azzal próbálja leplezni a Fehér Ház gyanús hallgatását, — hogy hangzatos szólamokat' kürtöl világgá a „szabadság­ról”, az „önrendelkezési jog­ról”, az ,,alapvető emberi koncepciókról”. Az ilyesféle tartalmatlan deklarációk „csak kiemelik a Fehér Ház teljes tehetet­lenségét, amellyel menteget­ni próbálja magát a közvé­lemény előtt”. Ez értehető is — mutat rá a szemleíró — hiszen nincs és nem is lehet Igazolás az amerikai vezető körök kalandor lépéseire. amerikai Szemleíró megje­gyezte, „John Kennedyt éle­tében először illették nyilvá­nosan testi fenyítékkel”. Ho­gyan is bocsátkoznék vitába a testi fenyíték okairól és körülményeiről? A dolognak csupán egyik oldala az, hogy a Fehér Ház némán beismerte, hogy sú­lyos felelősség terheli az egész emberiség előtt a Ku­ba ellen elkövetett felhábo­rító agresszióért. „Továbbra is nyitva áll a kérdés: mi­lyen irányban szándékozik Washington tovább menni — az esztelen kalandok út­ján, ahol épp az imént fáj­dalmasan megégette magát, vagy az értelem és a realitá­sok útján?” A Pravda cikkírója hang­súlyozza, hogy a szovjet üze­netet kővető amerikai hall­gatás mögött nyilván újabb háborús kalandok terve, olyan akciók kidolgozása áll, amelyek szöges ellentétben vannak a béke érdekeivel. Washington hallgat, köz­ben nagy amerikai haditen­gerészed erőket vonnak ösz- sze Kuba partjai előtt. Wash­ington hallgat, közben az Egyesült Államokban mester­ségesen szítják a vad Kuba­lázasan ellenes hisztériát, folyik egy újabb ideológiai előkészítése. „Mindaz, ami most az Egyesült Államokban törté­nik — folytatja a szemleíró —, hollók károgásához ha­sonlít Összeröppentek egy­kori elnökök és alelnökök és kárognak, mint a hollócsa­pat” A szemleírő rámutat, hogy az amerikai kormány politi­kája távolról sem a békés egymás mellett élésnek, a nemzetközi jog tiszteletben- tartásának politikája, hanem a Dulles-féle „háború szélén táncolás politikájának” foly­tatása. Minthogy Kennedy szemlátomást egyetért ezzel a politikával, szívesen talál­kozik Eisenhowerral, Nixon- nal, Truman-nal különösen az utóbbival, aki tudja, ho­gyan kell háborút kirobban­tani. És az új amerikai el­nöknek ezek a tanácsadói most sietnek új háborút kirobbantani Nyilván tetszik ez az el­nöknek — állapítja meg a Pravda cikkírója —, külön­ben nem kellene neki ennyit értekeznie a háborús kalan­dok levitézlett szervezőivel. Tisza Cipőgyár, Martfű Elfekvő alkatrészek az alábbi géptípusokhoz kaphatók: ' Sarokfolt szegezi Moenus Teutónia (34 tip. Sarokfolt szegező Svit 05 057 tip. Faszegkiszerelőgép Svit 0417* tip. 40 kg-os keverőgép alu. csapágy W137 Svit típj Sarokevlkkelőgép Moenus 1324 tip. Faszegezőgép 04 028 tip. Dopllzógép Moenus Vitess» 1048 tip. Kazánházi vízvezeték raktárban elfekvő készletek: db db 1" Sámson gőztorlő 2 25 mm karimás torló 10 1" Sámson gőztoíló 58 20 mm karlm. góz-sz. NNy 16 20 (7j 20 karimás visszacs. sz. 65 15 mm karim. gőz-sz. NNy 16 S 3/4 forrasztható áteresztő sz. 10 Acélvíztorló 150 mm 1 20 mm visszacsapó szelep 4 Acélvíztorló 125 mm 1 Hidrant összekötő 6 Acélvíztorló 100 mm 1 15 mm karimás visszacs. sz. 4 150/158 gőzreduktor 1 5/4 visszacsapó szelep 10 150 mm Bakos vlztolózár 8 6/4 visszacsapó szelep 10 « 1/2 visszacsapó szelep 20 3/4 visszacsapó szelep 10 200/200 Eternit ág B 5/4 kifolyócsap 10 • 200/100 Eternit ág 3 125 mm karimás visszacs. sz. 1 150/100 Eternit ág 6 65 mm karimás visszacs. sz. 8 150/150 Eternit ág 10 15 rom karimás torló 15 150/100 Eternit kereszt 6 A fentiekben felsorolt anyagok szállításával kapcso­latosan a Tisza Cipőgyár Martfű, telefon: 1. üzem» fenntartási Osztályán Deák Miklósnál lebet érdek­lődni A francia nspigmesek erélyes leszí ist

Next

/
Thumbnails
Contents