Szolnok Megyei Néplap, 1961. április (12. évfolyam, 78-101. szám)
1961-04-21 / 93. szám
SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1961. április 21. A verseny kezdete: a világ-űrrepülés első napja - Versenyzők: a kőtelki Gagarin brigád traktorosai Hasznos kezdeményezés A kisújszállási Búzakalász Tsz vezetősége olyan általános iskolát végzett fiúk és lányok részére, akik még nem választottak szakmát és szüleik a közös gazdaság tagjai, valóságos tsz előiskolát szervezett. Ezek a fiatalok egy munkacsapatban dolgoznak és ismerkednek a nagyüzemi gazdálkodás alapfogalmaival. A tsz vezetőségének ez a kezdeményezése komoly sikerrel jár. A tervismertető közgyűlésen 15 fiatalt vettek fel szövetkezeti tagnak. Most Zsadányi Sándor idős, tapasztalt tsz tag irányításával újabb 30 fiatal dolgozik egy munkacsapatban, ötven hold cukorrépa és ötven hold kukorica megművelését bízták gondjaikra. Ezek a fiata- j lók az ősszel, vagy a későbbiek folyamán lépnek majd a tagok soraiba. A termelőszövetkezetben így pótolják annak az 50 idős szövetkezeti gazdának a munkáját, akik tízéves tagságuk után már nyugalomba vonultak. Mit érdemes termelni ? Erre a kérdésre kapnak választ ma reggel (21-én) a kunhegyes! községi tanács nagytermében tartandó értekezleten a tsz elnökök, főag- ronómusok és szakemberek, akik előtt a Karcagi Kísérleti Intézet tudományos munkatársai ismertetik a kunhegye- si járásra vonatkozó felmérésük eredményeit Az egész járásra kiterjedő tudományos felmérés alapján ismertetik: hol, mii yen növényféleséget érdemes, illetve lehet sikerrel termelni. Érdekes patronálási szerződést kötött a Szolnoki Gépállomás és a kőtelki Ezüstkalász Termelőszövetkezet. A szerződésben már az sem mindennapi, s ezt a több példányban sokszorosított írásbeli rögzítés is számontartja, hogy a világűrrepülés első napján, április 12-én szöve- gezték. S a patronálásban résztvesz a Gagarin-traktoros brigád, amely versenyre hívja a Szolnqjci Gépállomás legjobb traktoros brigádjait. Ügyszintén a megye traktorosait is. Ám azokról a traktorosokról van szó, akik termelőszövetkezeti traktóris- ták. Vagyis azokban a termelőszövetkezetekben nyílik versenyzésre mód, ahol a szövetkezetek megvásárolták a gépállomási gépeket. A mezőgazdálkodás történetében ez teljesen új dolog. Tapasztalat, gyakorlat nem járul még hozzá. Ezért értékes a Szolnoki Gépállomás és a kőtelki Ezüstkalász elgondolása. És hasznosítható. Mit lehet átvenni belőle? A gépállomás vállalta, hogy a kőtelki Ezüstkalász Termelőszövetkezet gépeit ellátja üzemanyaggal, alkatrészekkel, soronkívül elvégzi a tsz gépjavítását. Az adminisztrációs munkákhoz szükséges nyomtatványokat, szakmai tanácsokat ugyancsak biztosítja a termelőszövetkezet számára. Rendszeresen ellenőrzi a termelőszövetkezet gépállományának karbantartását, üzemeltetését. Az elhasználódott gumikat soronkívül megjavítják. A gépállomáson tartandó gépjármű szemlére minden esetben bevonják a termelőszövetkezet gépeit. A szövetkezeti traktorosok szakmai oktatását ugyancsak a gépállomáson tartják a téli időszakban, együttesen a gépállomási traktoristákkal. Ha a termelőszövetkezet saját gépeivel nem győzi a munkát, akkor a gépállomás szabadkapacitásával, a gépállomási díjtételekkel besegít. A gépállomás vezetői részt vesznek a termelőszövetkezet vezetőségi ülésén, közgyűlésein, párttaggyűlésein és a traktoros brigád megbeszélésein, ahol segítenek a termelőszövetkezetnek. A termelőszövetkezet a traktoristák segítségét nagyra becsüli és ezért vállalja, hogy hízóbeadási tervét háromszázzal túlteljesíti. Azonkívül vállalták a szövetkezeti gazdák, hogy a közös hizlaláson kívül a háztájiból is leadnak 300 sertést. S terven felül 10 000 tojást értékesít a termelőszövetkezet 1961-ben. A gépállomás dolgozóit, akik a szövetkezeti gépek javításában résztvesz- nek, jutalomban részesíti a termelőszövetkezet. Alapos, kimunkált patronálási szerződés. Példa lehet a megye gépállomásai, termelőszövetkezetei előtt. fű-félék képezik, tehát olyan gyomok, amelyek ellen hatásos gyomirtószerekkel még nem rendelkezünk — a ga- bonasortávolsógra történő vetés igen megnehezíti a gyomlálást és a taposási kár következtében jelentős terméskieséssel is számolni kell. A gabonasortávolságra vetett fajták különböző csiraszámú, illetve vetőmagmeny- njiségű kezeléseinek terméseredményeit az alábbiakban ismertetjük: A rizs csiraszáma es a termés közötti összefüggés írták: Szabó János és Pál Károly II. rész — Terméseredmények. A gabona- és a kétszeres gabona-sortávolságra vetett faj24 cms Linr-a 45 17.4 Precoce Allorio 22.3 Dubovszkij 129 20.9 Ounghan Shali 25.0 A közölt adatokból megállapítható, hogy valamennyi fajta lényegesen nagyobb termést ad gabonasortávolságra vetve. A jelentkező terméstöbblet — figyelemre méltó már csak azért is, mert minden különösebb be2.8 mill/kh 3.1 mill/kh 3.4mill/kh 3.7 mill/kh q/kh % q/kh % q/kh % q/kh •/„ Jelentős sikereket érnek el Linea 45 24.16 100 27.05 112.0 25.04 103.6 24.75 102.4 Precoce A. 27.62 100 28.79 104.2 27.04 97.9 25.89 93.7 Dubovszkij 129 20.43 100 23.31 114.1 24.46 119.7 25.32 123.9 Dunghan Shali 24.17 100 27.62 114.3 25.32 104.8 24.17 100.0 a mezőgazdaságban dolgozó fiatalok Az ipari üzemekhez hasonlóan a mezőgazdaságban és a gépállomásokon dolgozó fiatalok az év második felében igyekeznek megalapozni az idei terv sikerét. Jelentős felajánlással, társadalmi munkával segítik a termelőszövetkezet gazdáit. Sok helyütt — vasárnapi műszakkal — még egyenletesebbé teszik a munkát, javítják a gazdálkodást. A jászfényszarui Petőfi Tsz KXSZ-fiataljai elhatározták, hogy szocialista munkaversenyre hívnak minden olyan járási és megyei termelőszövetkezetet, ahol KISZ munkacsapat van. A termelő- szövetkezet ifjúsági munkacsapatának 10 tagja elhatározta, hogy ez évben 12 hold kukorica, 5 hold paradicsom, 3 hold paprika, csaknem 5,5 hold konyhakerti növény ápolását szakszerűen elvégezi. Megfogadták még. hogy 2000 négyszögöl szőlőt az előírások szerint művelnek és teljes létszámmal részt vesznek az aratásban. A kiszesek javasolták. — ha a többi tsz-ek fiataljai elfogadják a versenykihívást, akkor — a járási KISZ VB alakítson egy versenybizottságot, amely két havonként ellenőrzi a munkacsanatok' ver-senyvállalásának teljesítését. A gazdasági év végén nedía a bizottság döntené el. melyik munkacsapat végzett az első három helyen. Negyvenegy fiatal dolgozott a napokban a fegyvernek! Vörös Csillag Termelő- szövetkezetben. Két gépállomás: a fegyvemeki és a törökszentmiklósi, a Vörös Csillag Tsz . fiataljaival karöltve vasárnapi műszakot tartott, önként vállalt többlet munkájuk során 134 méter hosszú csatornát ástak, több mint 2460 munkaóra ráfordítással. A csatorna elkészültével lehetőség nyílik arra, hogy a- termelőszövetkezet gazdái 129 kataszteri holdon öntözéses kukoricát termelj ene' A tíszaföldvári Lenin Termelőszövetkezet hat ifjúsági munkacsapatának 80 fiatalja 65 hold cukorrépa, 180 hold kukorica és 160 hold silókukorica termelésére kötött megállapodást a termelőszövetkezet vezetőségével. Az újszászi községi KISZ- szervezetnéí 205 fiatal jelentkezett az Ifjúság a Szocializmusért mozgalomba. Ebből 63 KISZ-tas. 65 szervezeten kívüli és 77 úttörő. A fiatalok elhatározták, hogy a mozgalom egyik követeimé-, nyét — társadalmi munkát — a helyi tsz-ben végzik. — Vállalták 40 hold öntözéses kukorica háromszori kapálását. A kísérlet időtartama alatt végzett megfigyeléseink és vizsgálataink eredményei alapján az alábbi következtetések vonhatók le: A kísérletben szereplő külföldi fajták a fejlődésük első szakaszában — a keléstől a bokrosodásig — rendkívül érzékenyek a vízborítás magasságára, s optimális vízborításuk 5—8 cm között ingadozik, míg a fejlődés későbbi szakaszában — a bokrosodástól az érésig — a magas — 14—19 cm-es vízborítást nemcsak megkívánják, de meg is hálál' A sortávolságot illetően mind a bokrosodás mértékét, mind a termés mennyiségét tekintve a gabonasortávolságra vetett kezelések adtak jobb eredményt. Itt kell felhívni a figyelmet a rizs vetésforgóban történő termesztésének, az okszerű és időben történő talajművelésnek, és a helyes vízkezelésnek szükségességére. Ezeknek bevezetésével, illetve alkalmazásával az újonnan épített telepeken elejét vehetjük, s a már elgyomosodott telepeken pedig megszüntethetjük a gabona- scrtávolságra történő vetés egyetlen akadályát, a gyomo- sodást. A csfraszám emelése nem vonia maga után a tenyész- idő lényeges csökkenését Kísérletünkben mindössze 4—5 nappal csökkent a tenvészidő a csíraszám emelésével. A termés menyiségét illetően a 12 cm-es sortávolságra vetett kezelések bizonyultak jobbnak, s a Linea 45, a Precoce Allorio és a Dunghan Shali a 3,1 milliós (104—114 kg/kh) kezelésnél, míg a Dubovszkij 129-es a 3,7 milliós (128 kg/kh) kezelésnél adta a legnagyobb termést. 1 Kísérleteink a gyakorlat számára igen hasznos útmutatásul szolgálnak. A termelőszövetkezetek általában nagyon alacsony vetőmagnormákat használnak, melynek káros következménye —. a ritka növényállomány miatt — egyrészt az alacsony termésátlagokban, másrészt a te- nyészidő kitolódása mellett az epvenlőtlen érésben jelentkezik igen határozottan A Dunghan Shali szerződéses termesztése országosan 70 kg/kh-ban megállapított vetömagnormával történik. Azonban feltétlenül lehetőséget kell adnunk a termelők számára, hogy ennél jóval magasabb — a tápanyagellátástól függően 100—110 kg-os — vetőmagnormákat alkalmazhassanak: A külföldi fajták vetőmagnormáját a tápanyagellátástól függően a Linea 45-ös esetében 110—120 kg/kh, a Precoce Allorio esetében 115—125 kg/kh, a Dubovszkij 129-es esetében pedig 120—130 kg/kh-ban javasoljuk meghatározni. (Vége.) A mezőgazdasági szak- propaganda új vonása Huszonkét bemutató üzem lesz Szolnok megyében A mezőgazdaság szocialista átszervezése óta megváltozott körülmények között folyik a gazdálkodás. A mezőgazdasági propagandának sem az a célja most már, hogy bebizonyítsa a nagyüzemi gazdálkodás fölényét a kisüzemekkel szemben, hanem mindinkább előtérbe kerül a termelési propaganda. Az a feladat, hogy a fejlett termelési- és tenyésztési módszereket széles körben elterjesz- szék, megvalósítsák. Ennek érdekében a megyei tanács VB mezőgazdasági osztálya — egyetértésben a járásokkal, városokkal *— kiválasztotta azokat a legjobban gazdálkodó állami-, tan- és kísérleti gazdaságokat, termelőszövetkezeteket, amelyek példát mutathatnak a többieknek. A megyei tanács végrehajtóbizottsága kedden tárgyalta és hagyta jóvá a 22 bemutató üzem kijelölését. E feladat megoldásánál figyelembe vették, hogy olyan bemutató üzem jelölhető ki, amelyben: a) a gazdálkodás példamutató, eredményeivel a környező tsz-ek előtt jár, meggyőzően szemlélteti azokat a fejlett, korszerű módszereket, amelyekkel az eredmények és a jövedelmezőség gyorsan növelhető, illetve az önköltségek csökkenthetők; b) a termelőszövetkezeti vezetők és tagok megismerhetik és elsajátíthatják valamely termelési ág korszerű nagyüzemi termelési-, üzem- szervezési-, üzemgazdasági-, gépesítési-, újítási módszereit és eljárásait; c) a gazdaság vezetői* szakemberei alkalmasak arra, hogy a termelőszövetkezeti vezetők és tagok részére a helyszínen szakmai kérdésekről általános- és szakosított elméleti oktatást, gyakorlati bemutatókat tartsanak, szakmai termelési tanácsokat, szakköri kísérletezéshez útmutatást adjanak. Ezek figyelembevételével hagyta jóvá a végrehajtóbizottság a bemutató üzemeket, illetve szaktanácsadókat. Minden bemutató üzemhez 10—15 termelőszövetkezet tartozik. A bemutató üzemek között van a Középtiszai Állami Gazdaság (több üzemegységével), a Nagykunsági Kísérleti Intézet, a Héki Állami Gazdaság, a Jászberényi Tangazdaság, a jászteleki Tolbuchin, a jászapáti Alkotmány, a mezőhéki Táncsics, a kunszentmártoni Zalka Máté, a karcagi Lenin, a túrkeve! Vörös Csillag Tsz is. A legjobb szakembereket bízták meg a szaktanácsadói tevékenység ellátásával. A szaktanácsadók között van Lázár József, a jászteleki Tolbuchin Tsz elnöke, Zöld István, a kunszentmártoni Zalka Máté Tsz főagronómu- sa. Tresser Pál, a mezőhéki Táncsics Tsz főagronómusa, Hegedűs Kálmán főagronó- mus, Bíró István főállattenyésztő a Jászberényi Tangazdaságból és még számos olyan szakember, aki eddigi munkájával bebizonyította, hogy ért a gazdálkodáshoz. A bemutató üzemek állandó szoros kapcsolatot tartanak a hozzájuk beosztott tsz- ekkel, azok vezetőivel. A jövőben ezeken a helyeken rendezik meg a tapasztalatcseréket, szakmai oktatásokat. Vágási Kálmán Levelezőink írják a tavaszi munkákról MÁR MŰKÖDIK TŰRKEVÉN A BAROMFIKELTETŐ A túrkevei Vörös Csillag Tfermelőszövetkezetben ^ a vezetőség fontos feladatának tartja a baromfi törzsállomány gyarapítását. Jelenleg 22 ezer háromhetes csibét nevelnek a .tsz-ben, ennek egyrészét a törzsállomány felfrissítésére, más részét az ország húsellátásának biztosítására szánják. A közös gazdaságokat naposcsibével ezután már a város tsz-ei- nek közös baromfikeltető- állomása fogja ellátni. Most 30 ezer tojás van a keltetőben, melyet újabb 30 ezer követ majd. * A túrkevei Vörös Csillag Tsz-ben a tavaszi vetés befejezés előtt áll. 1200 holdon rövidesen végeznek a kukorica vetésével is. A szövetkezetben a kukoricatermesztést premizálni fogják. Azok a tagok, akik a követelményeknek megfelelően kapálják a kukoricát és a betakarítással is időben végeznek, mázsánként 15 százalékos prémiumban részesülnek. — Mindenek előtt azok a tsz tagok • járnak jól, akik családtagjaikat is bevonják ebbe a munkába Csótó Géza levelező FAKAD A SZŐLŐ A cserkeszöllői Magyar— Román Barátság Termelő- szövetkezetben Kocsis András brigádja 30 holdon nyitotta ki a szőlőt. Meg is metVásárnaptár Országos állat és kirakodó- vásárt tartanak április 22-én Kengyelen, 23-án Rákóczifal- ván és Jászkiséren, 25-én Jászszentandráson és 30-án Mezőtúron. A vásárokra vészmentes helyről szabályos járlatlevél- lel mindenféle állat felhajtható. szették azt. Közben a brigád Forgács János vezetésével a gyümölcsfák permetezését is elvégezte. — Szabó Imre munkacsapata 21 holdon nyitotta ki és metszette meg a szőlőt. Naponta 10— 12 órát dolgoztak a csapat tagjai, Pinczés Pál levelező MEGNŐTT A MUNKAKEDV A SZOLNOKI LENIN TSZ-BEN A tsz legutóbbi kőgyűlé- sén szó esett a tavaszi m«n~ kákról is. Az idén jól haladtak a talajelőkészítéssel, nem maradtak le a vetéssel sem — állapították meg ezen. A szolnoki Lenin Tsz-ben a tagok most szorgalmasabban, jobb kedvvel dolgoznak, — mint az elmúlt években. A kapásnóvények megművelésére a szövetkezet vezetősége szerződést kötött a tagokkal. így a szövetkezet és a tagság is jóljár. Seller István levelező A CSALÁDTAGOK IS DOLGOZNAK Zúgnak a gépek a ballai határban. A rizs alá készítik a talajt. A tsz tagok a kukoricát vetik, de már a mák és a cukorrépa sarabolását is elvégezték. Az óballai Búzakalász Tsz-ben is, mint más termelőszövetkezetben, területre osztották fel a kapásokat Ez a módszer igen előnyös, mert a soronlévő mezőgazdasági munkákat idejében el tudják végezni. A tsz tagok családtagjaikkal dolgoznak a közös földön. Azt sem nézik már, hogy letelt a munkaidő, hanem amíg este látnak, addig dolgoznak. A szövetkezet az idén ki fogja használni az öntözési lehetőségeket. Jelenleg az öntözőcsatornák áz- tatás alatt állnak. A tsz tíz esőztető készüléke már kevés lesz. A vezetők minden nap a tagok között vannak és ha hibát észlelnek, meg is szüntetik azonnal azt. Barna József levelező ták terméseredményeit q/kh- ban az alábbiakban közöljük: ís 12 om-es Terméskülőnbség oríávolság q/kh •/» 21.0 3.6 20.6 25.9 3.6 16.1 24.2 3.3 15.8 31.0 6.0 24.0 fektetés nélkül pusztán a sortávolság csökkentésének hatására jelentkezik. — Az olyan elgyomosodott rizstelepeken, ahol a gyomok legnagyobb részét a kakasláb-