Szolnok Megyei Néplap, 1961. március (12. évfolyam, 51-77. szám)
1961-03-17 / 65. szám
1991. március 17. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A tiszabői határjárás néhány tanulsága Hétágra süt a nap. A határban dolgozó emberekről lekívánkozik a kabát. Nemcsak a Nap melege, de a munka is hevíti őket. Bármerre járunk, mindenütt eleven élet lüktet a nagy táblákon. így van ez Tiszabő határában is. Az egyik hatalmas táblán vagy 12 fogat dolgozik. Az olajlent vetik. Szemmel is elég kísérni a vetőgépet, olyan hosszú a tábla. Azt is kiszámította az egyik szövetkezeti gazda, hogy egy vetőgép egy fordulóban közel egy holdon teszi földbe a vetőmagot. Nem csoda tehát, hogy Márkus Éváról is leszorul a melegítőfelső, s csak blúzban, vékony pöttyes kendőben vezeti a lovat. — Horváth Sándort, a vetőgép farosát úgy mutatta be a tsz elnök, mint az egyik legszorgalmasabb növénytermesztőt. Rászolgált az elismerésre, hiszen tavaly is 565 munkaegységet teljesített, most pedig már ötvennél többre szaporította egységei számát. A vetőgéphez is azért osztották be, mert pontos, lelki- ismeretes ember. A többiekre sem lehet panasz. Olyan szép munkát végeznek a len vetésnél, hogy megérdemlik a dicséretet. De az a tsz agronőmus, Vagy brigádvezető már nem, eki elmulasztotta megnézni, milyen munkát végez a szántótraktor. így történhetett meg, hogy mire észbe kaptak, vagy 14 holdon több kárt okoztak, mint hasznot. — A nedves, kötött talajt hatalmas hantokban forgatta fel az eke. A széltől, naptól sziklakeménnyé szárad a föld, ember legyen a talpán, aki azt elmunkálja úgy, hogy még a tavaszon vetni is lehessen bele. Ha elmunkálják is, többszörös munkadíjat kell majd érte fizetni. S a kár csak tetőződik az- Bal, hogy rengeteg nedvességet veszít a talaj. Kiss Kálmán, a tsz elnöke azon mérgelődik, hogy bár nem volt itthon (a szabad- szállási elnökképző iskolán tanult), mégis azt tanácsolta levélen keresztül, hogy a Nyilason (így nevezik ezt a határrészt) várjanak még a szántással. Jól ismeri ő ezt a talajt, látatlanból is tudta, hogy még nem alkalmas a szántásra. Ismert tény, hogy tavaly ősszel sok föld szántatlan maradt, s most pótolni kell a mulasztást. Szántani kell! De csak ott, ahol a talaj állapota lehetővé teszi a jó minőségű vagy legalább is a megfelelő munkát. Tiszabőn az oktalan sietség, az ellenőrzés elmulasztása miatt történt a hiba. szerencsésnek, hogy a kora reggeli, vagy esti órák helyett tűző napsütésben poroztak, amikor tudvalévőén csökken a vegyszer hatása. Nem nagyon figyelték azt sem, hol vannak a fertőzött gócok, hogy azt körülzárják. Márkus Éva ügyességétől is A hátát másik részén szépen zöldéi a búza. Itt a fogasolás hiányzik, meg az, hogy szakszerűbben végezzék a gabonafutrinka irtását. S itt újból az agronómusok, a szakemberek felelősségét kell említeni. Nekik kellett volna megmagyarázni Máfügg a len-vetés minősége. Nagyon elkelt volna itt a szakember tanácsa, a helyszínen adott segítsége. Ennek elmulasztását rovásukra írjuk, csak úgy, mint azt, hogy az ősszel felszántott talaj lezárásáról elfeledkeztek. Jókora területet bejártunk az ötezer holdas gazdaságMányi Lajos, Maga Aladár és Gombik Sándor HCH-val pusztítja a gabonafutrinkát nyi Lajosnak, Mága Aladárnak, Gombik Sándornak, akikre rábízták a HCH kiszórását, hogyan is végezzék ezt a munkát, hogy minél hatásosabb legyen a vegyszeres védekezés. Egyáltalán nem mondható ban. S a hibákat azért szedta nem szabad szántani! tűk csokorba, hogy abból Tiszabőn és máshol is tanuljanak. Nagy a felelőssége a szövetkezeti vezetőknek, szakembereknek abban, hogy mindenkor biztosítsák a jó minőségű munka feltételeit és időbeni elvégzését. — Ez fontos feltétele a jó termés elérésének. A jó hírű tiszabőd Petőfi dolgoskezű gazdái is tudják, hogy aki mulasztásból, nemtörődömségből kárt okoz a köznek, az saját magának is árt Ezért igyekezzenek, ahol csak lehet minél előbb kijavítani a hibákat. Nagy Katalin A háztájiban is hizlalnak a tiszafüredi gazdák Hegyi András, a tiszafüredi Üj Ütőn Termelőszövetkezet tagja öt hízottsertést adott át szerződésre háztáji állományából a múlt esztendőben. Ügy látszik kifizetőnek találta a szerződéses sertéshizlalást, mert erre az évre már nyolc hízottsertésre szerződött. Hasonlóképpen gazdatársa Kovács Lőrinc, aki ugyancsak az Űj Ütőn Tsz tagja. A múlt évben 4, ez évben 8 sertést hizlal szerződésre. A FEGYVERNEKI IVÁNYI MIHÁLYNÉ TYÜKJAI SOKAT TOJNAK Csiga Imre elvtárs, a törökszentmiklósi járási felvásárlási kirendeltség vezető tájékoztatást adott a boromfi és tojás szerződéskötésekről. A járásban a fegyverneki Vörös Csillag Termelőszövetkezet emberelte meg legjobban magát. A Vörös Csillag 117 000 tojásra, 115 mázsa baromfihús értékesítésére kötött szerződést a baromfifeldolgozó vállalattal. S ehhez még 3000 pecsenyekacsa leszállítását is vállalta. Törökszentmiklóson a Dózsa Termelőszövetkezet adja a legtöbb baromfihúst és tojást a szerződéskötések eddigi állása szerint. A Dózsa 90 000 tojást és 102 mázsa baromfihúst szerződött le. A háztáji gazdaság árufeleslegének szerződéses értékesítésében ugyancsak Fegyvernek a járás legjobbja Csőke Jánosné, a földművesszövetkezet fegyverneki felvásárlója igen jó munkát végez. Vannak is a községben olyan gazdák, mint Szőke István, Fegyvernek, csobánkai lakos, s Iványi Mihályné, ugyancsak fegyverneki gazdaasszony, akik külön-külön 2500—2500 tojás értékesítésére szerződtek. Védjük gabonáinkat a csócsárolótól Megyénk kötött talaja különösen alkalmas a gabona- futrinka megtelepedésére és elterjedésére. Gabonaféléink közül főleg az őszi vetéseket károsítja, leggyakrabban az őszi búzát. Ősszel is volt megyénkben fertőzés Túrkeve, Jászboldogháza, Kétpó környékén, de a védekezés nem < történt meg mindenütt, hátráltatta ezt a rendkívüli esős időjárás is. A gabonafutrinka veszélyességét növeli az, hogy talajlakó lévén, rejtett életmódja szerint éjszaka károsít. Már ősszel megkezdi az őszi vetések pusztítását, s tavasszal, ha az idő felmelegedett, egyik napról a másikra nagy területeket pusztít eL A csócsároló jellegzetes kártétele könnyen felismerhető. Földalatti járataiba lehúzza a gabona levelét és ott csócsárolja, vagyis a keményebb levélrészeket meghagyja. Elterjedésének kedvezett a kisüzemi gazdálkodás, amikor a búza, búza után került földbe. Nagyüzemeink nagykiterjedésű tábláin is hatalmas károkat okozhat, ha idejében nem figyelünk fel megjelenésére, s nem védekezünk ellene. A gabonafutrinka elleni védekezést jelenti a vetésforgó betartása, a nagy szemveszteség nélküli aratás, mivel így a kifejlett futrinkának nem lesz elég tápláléka. Ezért tanácsos a keresztek helyét és a tarlót is azonnal felszántani és a szalmát is gyorsan lehordani. Ha mindezek ellenére is felüti a fejét a fertőzés, szántsuk körül a fertőzött gócokat és HCH-val porozzuk be az árkot. A vegyszeres védekezésnél a HCH-porozás hatásos módszer, mely elejét veheti egy nagy csócsároló-kámak. HCH-ból 30 kilo- gramm/kh. a bevált poradag. Ezt a korareggeli, vagy esti órákban szórjuk ki, mert a napfény hatására a HCH veszít hatásosságából. Kolláth Sándor körzeti agronómus Kenderes 1.263 hold talajjavítás a kunszentmártoni járásban A tavaszi munkákkal szinte egyidejűleg fogtak hozzá a kunszentmártoni járás termelőszövetkezetei a talajjavításhoz is. Idén igen nagy tervet tűztek maguk elé: összesen 1263 hold földet javítanak meg, ebből 810 holdat digó- zással, a többit kémiai úton. Gserkeszöllőn és Öcsödön már terítik a mésziszapoi. A járási kereten felül a kunszentmártoni Zalka Máté önerőből — 800 000 forint beruházással — 400 holdon végez kémiai talajjavítást. Itt is hozzáfogtak a cukorgyár i mésziszap, illetve mészkőpor kiszórásához. AMIT TUDNI KELL az esőztető öntözőberendezések üzemeltetéséről Az utóbbi évek során az esőszerű öntözés igen elterjedt és közkedveltté vált hazánkban. Sok gazdaság vásárolt esőztető öntözőberendezést, legtöbbje állami hitelek felhasználásával és azzal a kedvezménnyel, hogy a hitel 50 százalékát a vásárlástól számított három év leteltével —<1 amennyiben addig a berendezést rendeltetésszerűen és megfelelően kihasználták — nem kell visszafizetni. A Földművelésügyi Minisztérium Növénytermesztési Fő- igazgatóságának öntözési Igazgatósága 1960 őszén széleskörű felmérést végzett az esőztető berendezéseket üzemeltető termelőszövetkezetekben és állami gazdaságokban a berendezések kihasz- náltsági fokának és üzemeltetési körülményeinek megállapítására. A felmérés során örvendetesen sok szép eredménnyel találkoztunk, melyek méltán szereznek év- ről-évre újabb és újabb híveket e módszernek. De sajnos, rengeteg hiányosságot is észleltünk, mert alkalmazói sok helyen a szakszerűtlen kezelés, a nem megfelelő hozzáértés vagy éppen hanyagság következtében komoly hibákat követtek el a berendezések használata közben. Az eredmények forrásának és a hibák okainak, valamint kiküszöbölésük lehetőségeinek vizsgálatával értékes tapasztalatokat szereztünk a helyes üzemeltetésben és jó kihasználásban. Most ezek hasznosítása — vagyis a hiányosságok elhagyása, továbbá az eddigi eredmények minél szélesebb körben való kiterjesztése és fokozása — érdekében az alábbiakra hívjuk fel esőztető öntözőberendezéseket üzemeltető termelőszövetkezeteink vezetőségének és tagságának figyelmét. 1. Fordítsanak nagy gondot az esőztető berendezések min- den részének szakszerű téli tárolására, azok meghibásodott alkatrészeinek mielőbbi kijavítására, valamint a hiányzó csövek vagy Idomok haladéktalan beszerzésére, 2. Készítsék el a nyári üzemeltetés tervét, a csővezeték, valamint a szórófejek táblánként! telepítési vázlatát. Döntsék el, hogy milyen növényeket, mekkora területet és mely táblákat kívánják a berendezéssel megöntözni. Ez megkönnyíti a munkát, kiküszöböli a kapkodást és minimálisra csökkenti az áttele- püiéseknél jelentkező kiesési időt. 3. Jelöljék ki az öntözőberendezéseknél dolgozókat, lehetőleg olyanokat, akik valamilyen öntözési tanfolyamot vagy szakiskolát végeztek. Ha nincs elég képzett szakember — márpedig ezek nélkül ritkán lehet biztosítani a helyes öntözést — akkor használják ki a megyei tanács és országos szervek által is szervezett különböző tanfolyamok lehetőségeit. és küldjék el kiszemelt dolgozóikat ezekre. Bebizonyosodott, hogy a képzett öntözőmunkások jobban üzemeltetik berendezésüket, nagyobb eredményeket érnek el vele. A berendezésekhez kijelölt dolgozókat állandó jelleggel állítsák az öntözések folyamatos és zavartalan végzésének szolgálatába, jelöljék ki részükre a feltétlenül megöntözendő területeket és az FM kiadásra kerülő javaslatai alapján alakítsanak ki számukra kellő érdekeltséget, de eredményességet is biztosító bérezést 4. Gondot kell fordítani az öntözésre kerülő táblák agró- technikai előkészítésére is: a megfelelően nagyobb számú növényállomány biztosítására vetésnél, a nagyobb táplálóanyagigény kielégítésére szerves — és műtrágyázásnál, valamint a növényápolások feltétlen elvégzésére a nyár folyamán. 5. Az Időjárás alakulásától függően, de minél előbb (esetleg már áprilisban) meg kell kezdeni az öntözéseket. Ezért a berendezéseknek már április elején kijavítva, kipótolva, üzemelésre készen kell állniuk. Az öntözéseket lehetőleg az előre elkészített terv szerint kell végrehajtani. A nyári főidényben (június— augusztus) igen ajánlatos a kétmfiszakos üzemelés megszervezése. 6. Az öntözések megkezdésétől rendszeresen vezessenek üzemnaplót, mert csak hiteles és tényleges adatok alapján lehet később következtetni a kihasználás és a teljesítés mértékére. Az üzemnapló adataira vonatkozóan *— de az üzemelés egyéb problémáival kapcsolatosan is — forduljanak a megyei tanács mezőgazdasági osztályához, a megyében működő nagyüzemi öntözéseket szervező ag- ronőmusokhoz, vagy a vízügy i igazgatóságok vízhasznosítási csoportjához. Amint látjuk, kezünkben van az esőztető öntözőberen" dezések helyes, szakszerű és eredményes üzemeltetésének kulcsa. Még nincs késő az 1961. évi tökéletes felkészüléshez, s reméljük, mind szervezettebben gazdálkodó termelőszövetkezeteink jól kihasználják a hátralévő időt és a rendelkezésükre álló lehetőségeket. Megfogadják tanácsainkat és a megyei tanácsoknak az esőztető berendezések fölött még az öntözési idény megkezdése előtt tartandó szemléje nem talál majd kifogásolnivalót a rendeltetésszerű használat feltételeit illetően. Vermes László mezőgazdasági mérnök uimiiiuiiiiHimiHiHimiiiiiimiHHinmmHi Vásárnaptár Országos állat- és kirakodó vásárt tartanak március 19- én Kisújszálláson, március 20-án Tiszaföldváron, március 21-én pedig Jászfénysza* run. A vásárokra vészmentes helyről, szabályos járlatlevél- lel mindennemű állat felhajts ható.