Szolnok Megyei Néplap, 1961. március (12. évfolyam, 51-77. szám)
1961-03-17 / 65. szám
1 Öd. március 17. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Tervszerűen halad a munha a szolnoki Tisza híd építésén Nagyobb Az iskolareform, az ok* tatás és az élet szorosabb kapcsolatba hozása nem hagyja érintetlenül az érettségi közel 200 éves intézményét sem. Az új feladatokhoz javítani, módosítani keli ezt a nagy vizsgát, hogy ne csak szavakban, hanem ténylegesen is az életbelépés bizonyítványa legyen. Az érettségi új módszerei tükrözik azokat a változásokat, amelyeket az utóbbi években elértünk és el akarunk érni az oktatás területén. Eddig a tételejc karácsonyi szünetben történő kiadása a négyéves középiskolát lényegében három és félévessé degradálta, mert az utolsó félévben jóformán kizárólag csak a tételekre készültek és így a második félév anyaga csak részben tudatosodott a diákokban A tételeket ezentúl nem adják fái és így a negyedik év második féléve is teljes értékű tanulási időszakká válik. Ami talán a leglényegesebb: igen kevés lesz a tételek száma, tantárgyanként legfeljebb 32. Ezzel elérhető, hogy ne apró részletkérdések adják a tételeket, hanem átfogó, a tananyag egy nagyobb részének tudását feltételező ismeretek. Ugyanakkor megszabadítja a diákokat a tanulást gyűlöletessé tevő magolástól, e lélektelen isme- rethalmaz gépies betanulásától. Az új rendszer lehetővé teszi, hogy azt vizsgálják meg, mennyiben ura a jelölt az anyag összefügTEK ÉS Állami gazdasagok ifjü Állattenyésztői; Az ifjú állattenyésztők me- gyi tanácskozásának résztvevőiként megvitattuk a baromfi-, a sertés- és szarvasmarhatenyésztés tavalyi tapasztalatait Elhatároztuk, hogy ebben az évben lelkiismeretesebb munkával még nagyobb állattenyésztési hozamok elérésére törekszünk. Részt veszünk a KISZ Központi Bizottsága és a KISZ megyebizottsága által 1961-re meghirdetett ifjú baromfitenyésztők, fejőgulyások, sertéstenyésztők megyei- és országos szocialista munkaversenyében. Kedves ifjú baromfitenyésztő barátaink* A baromfiállomány növelése és a hústermelés fokozása érdekében biztosítsuk, hogy: — az általunk gondozott áru baromfi 10-hetes korig 90 dekagramm** súlyt érjen el; — 1 kilogramm súlygyarapodáshoz 4 kilogrammnál kevesebb abraktakarmányt használjunk fel; — a ránk bízott baromfiállományt úgy gondozzuk, hogy az elhullás 6 százaléknál kevesebb legyen; — évi átlagban 150 darab tojáshozamot érjünk el; — törekedjünk arra, hogy minden holdra egy törzsba- romfi jusson. Kedves ifjú tehenész-, fejőgulyás barátaink! A tejtermelés fokozása érdekében vegyetek részt ti is a szocialista munkaversenyben. Érjük el, hogy az általunk gondozott teheneid távlatokban géseinek, mennyire érti azt, amit megtanult és hogyan tudja azt alkalmazni, az ismeretek rendszerében. Tagadhatatlan, hogy az eddigi módszerekhez szokott tanároknak és tanulóknak nem lesz könnyű feladat áttérni az új érettségi rendszerre. De az erre fordított fejtörés, fáradozás feltétlenül megtermi gyümölcsét, hiszen az érettségi az önálló gondolkozás, az életben való helytállás valóságos próbaköve lesz. Az ilyen típusú vizsgára való felkészülés megkönnyíti az egyetemi felvételi vizsgát is, hiszen annak egyik a lapfeltétele aZ önálló gondcü- kozási készség. De azoknak is hasznos, akik nem tanulnak tovább. A módszeres gondolkozás, az önálló véleményalkotás az élet minden területén rendkívül fontos, a munkát elősegítő tulajdonság. Azok a fiatalok, alak a következő félévben már az új szempontok szerint készülnek az érettségi vizsgára, arra gondoljanak, hogy az oktatási reform előkészítő szakaszának egyik jelentős vívmányát élvezhetik, amikor a vizsgabizottság előtt kihúzzák tételüket és hozzákezdenek annak bebizonyításához: megértették, ismerik, birtokában vannak annak a tudásnak, amely akár az egyetemen, akár az élet bármelyik területén további munkájukhoz, tanulmányaikhoz, fejlődésükhöz elengedhetetlenül szükséges. — ht —> — évi fejési átlaga 3500 fiter legyen; — a zsírtartalom haladja meg a 3,9 százalékot; — törekedjünk arra, hogy az általunk gondozott tehén- állomány évi 78 százalékos borjúszaporulatot érjen el; — okszerű, takarmányozással tegyük olcsóbbá a tejtermelést. Kedves ifjú sertéstenyésztő barátaink! Az ifjú sertéstenyésztők megyei tanácskozásának résztvevőiként a sertésállomány növelése és a hústermelés fokozása érdekében harcba hívunk minden ifjú sertéstenyésztőt. Az ötéves terv első évében* 1961-ben érjük el, hogy: — a fehér hússertések 9 hónapos korra 110 kilogramm súlyúak, a zsírsertések pedig 1 éves korra legalább 130 kilogramm súlyúak legyenek; — 1 kilogramm sertéshús előállításához a fehérhússertéseknél 4,25 kilogramm, a, zsírsertéseknél 4,75 kilogramm vegyes abrakot használjunk fel; — a malacszaporulat növeléséért a hússertéseknél évenként kétszeri, a zsírsertéseknél kétévenként háromszori fialást érjünk eL TERMELŐSZÖVETKEZETEK ÉS Állami gazdasagok ifjü Állattenyésztői ; Dolgozzatok velünk együtt az 1961. évi tervfeladatok maradéktalan teljesítéséért. Az ifjú állattenyésztők megyei tanácskozásának résztvevői Az építési, munka ez évi tapasztalatairól érdeklődtünk Szolnokon a Hídépítő Vállalat irodájában Zelei Sándor technikustól. — A szokatlanul enyhe téli időjárás — mondta — ez évben segítette a hídépítők munkáját. Dolgozóink — mondhatnám — csaknem megszakítás nélkül dolgoztak, csak kis számmal mentek ^agyszabadságra." — Terv szerint haladt a munka a mederpillérek építésénél. Hidegebb időben ponyva alatt dolgoztunk és olajkályhákkal biztosítottuk a plusz tíz Celsius fokot, ami elengedhetetlenül fontos a beton kötéséhez. — Jelenleg a tavaszi és nyári munkák kijelölésén dolgozunk. Vincze Dezső és munkatársai megszakítás nélA szóbanforgó kezdeményezés vasutas fiataloktól származik. A szolnoki vasúti csomópont fiataljai elhatározták: „megszüntetik azt a tűrhetetlen állapotot, ami az állomást és környékét uralja .. .** Csatlakozva az országos mozgalomhoz* többszáz facsemetét és virágot ültetnek el munkahelyük közelében. Parkosítanak. EGY KIS TÖRTÉNELEM A szolnokiak évek óta úgy ismerik az állomásuk környékét, mint a megkezdett, s aztán félbeszakadt építkezés színhelyét. A nagy felfordulás számos művészetkedvelő embernek adott ihletet. Glosszát, krokit írtak róla... Jónéhány írás látott napvilágot a sajtóban. Az állomás KISZ-fiataljai erejükből telhetőén sokat tettek, hogy munkahelyük arculatát megváltoztassák. Az elmúlt évben a gyorsáru-rak- tár környékén parkosítottak. Számos facsemetét ültettek el és az épület mellett virágokat. Többet is tettek volna, ha az állomásfőnökség jobban támogatja önként vállalt többletmunkájukat. „AZ IDÉN SOKKAL AKTÍVABBAK LESZÜNK...’* Találomra nyitottam be a vasútállomás kiszeseinek irodájába. Egyszerű, fehérre meszelt szoba. Bútorzata: asztalok, székek, állófogas, szekrény. Az egyik barnára mázolt íróasztal mellett jókedé- lyű fiatal. — Cserháti József vagyok. A parkosításról érdeklődik? Hogy miért csináljuk? Nem... kül végzik az út és hídtengelyek bemérését. A Tisza és az ártéri híd közötti töltésen folyamatosan halad az egy kilométer hosszúságú, 7 méter széles út építése. — Milyen egyéb munkát végeznek még? — A híd város felőli oldalán az utat készítjük, az aluljárót és a trafóházat. — Sietni kell, mert ezt a munkaterületet április végén ót kell adni a Ganz MÁVAG- nak. Azok építik majd a négy főtartót, a többi munkát pedig mi végezzük. «— Az ártéri híd új építési — utófeszített — eljárással készül.' Előnye: a munka olcsóbbá válik, csökken az önköltség, ezzel szemben a híd teherbírása meghatványozódik. Az előregyártóit elemeket a helyszínen wrázóbako- kom” készítjük. Ez az eljárás is újkeletű, eddig hazánkban nem, senki sem mondta. Az ilyesmire nincs paragrafus. Tavaly is parkosítottunk. — Igaz, keveset. Az idén sokkal aktívabbak leszünk. A fiatalok elhatározták: otthonosabbá teszik munkahelyüket Az őrhelyek környékét parkosítják. Ez már évek óta így szokás. Kis szünetet tart. Kinéz az ablakon, aztán folytatja: — Elég régen érkeztünk az új irodánkba. Mondom* az épület új, a környéke maradt a régi. Köröskörül kupacok, és vadon burjánzó gaz ékte- leníti. Elhatároztuk, megszüntetjük ezt a lehetetlen állapotot. Ha befejeződik a csatorna építkezés, mi is elkezdjük a munkát. Teljes lendülettel parkosítunk. i>HOGY SZEBB LEGYEN A MUNKAHELYÜNK’* Beszélgetésünket egy belépő fiatalasszony zavarja meg. Mihályi Györgyné, szervezőtitkár. — Tavaly kezdtük ei szépíteni az épületek környékét, — kapcsolódik a beszélgetésünkbe Mihályiné. —■ Igaz, a fűtőházi fiatalok sokkal többet tettek, mint mi. Nemcsak a munkahelyük környékén ültettek facsemetéket, virágokat, hanem a futballpályát is rendbehozták. Az idén mi sem akarunk lemaradni. Az állomás környékét nyárfákkal ültetjük be. Ahol csak lehet, virágokat palántálunk. Végre eltűnik ez a romhalmaz és szebb lesz a munkahelyünk. Cserháti József csendesen mondja: — A pályaíesnntar tásnál a alig ismerték. A betonból készülő, előregyártott elemekhez így nem kell alkalmazni méregdrága import fűrészelt- árut. Ezzel jelentős megtakarítást érünk el. Vibrátorok segítségével addig rázzuk a formába helyezett nedves betont, amíg meg nem szilárdul és minden hézagot ki nem tölt. Az eljárás kikísérletezése sikerrel járt. Előreláthatólag májusban megkezdjük a rázóbakok beépítését* júniusban, júliusban pedig a tartók'előregyártásót. Az év második felében megérkezik a portáldaru* ami meggyorsítja a beruházás mielőbbi üzembehelyezését. — S mikor lesz kész a híd? — Valószínűleg a jövő év végére, vagy 1963 tavaszára. Ezért is sürgetjük a munkát és kihasználunk minden percet műszaki rajzolók már készítik a tervet Költségvetést csinálnak: hová kerül facsemete, hová virágágy. A, J. Hirdetmény A Szolnok megyei Rendőr- főkapitányság értesíti a megye összes gépjármű vezetőit, hogy az időszakos orvosi vizsga 196L március 16-tól kezdődően — az orvosi hivatal átköltözése miatt — a Tiszi Révkapitányságon lévő orvosi rendelőben lesz megtartva (hajóállomás mellett) hétfő és pénteki napokon délelőtt 9—12 óráig. Körösi György r. ezredes megyei rendőrfőkapitány Megkezdték a kukoricaföld vegyszeres gyomirtását a Középtiszai Állami Gazdaságban A tavaly őszén alakult 40 ezer holdas Középtiszai Állami Gazdaságban tervszerű, nagyüzemi módszerekkel végzik az időszerű tavaszi tennivalókat. A mélyebb fekvésű vizenyős talajok kivételével teljesen gépesítették a tavaszi munkákat Több mint száz traktor és többszáz munkagép végzi a talajelőkészítést a koratavaszi magvak vetését. A legfrissebb jelentés szerint cukorrépából 353, mákból 70, rostlenből 200 holdat vetettek és kevéshíján 400 hold pillangóst telepítettek. i Az utóbbi napokban megkezdték a kukorica vegyszeres *,kapálását** is. Jelenleg tíz gép szórja a vegyszert, de csütörtöktől kezdve már 13 gépel állítanak erre a munkára. Az utóbbi években szerzett kedvező tapasztalatok alapján kétezer hold kukoricaföldet vegyszereznek és ezzel mintegy százötven kézi erő munkáját helyettesítik. A rizstelepekea is teljes erővel megindult a talajelőkészítés. Ügy számítják, hogy tíz-tizenkét nap múlva befejezik a 2800 hold rizstábla előkészítését. Ennek érdekében a traktorok zöme két műszakban üzemel és vasárnap is dolgoznak a földeken. Kik kaphatnak „Kiváló népművelő" kitüntető jelvényt A művelődésügyi miniszter most kiadott rendelkezése szerint a „kiváló népművelő” kitüntető jelvény azoknak adományozható, akik az isko- lánkívüli művelődés valamely területén (művelődési otthon, könyvtár* ismeretterjesztés, műkedvelő művészeti mozgalom, stb.) kiemelkedő munkájukkal azt kiérdemelték. A kitüntető jelvényt évenként adományozzák, első alkalommal 1961 augusztus 20- án. A kitüntetett a jelvény adományozásáról okiratot, valamint háromezer forint összegű pénzjutalmat is kap. Szántóföldön és gyümölcsösben egyaránt van már mjt tenni A túrkevei Vörös Csillag Tsz-ben teljes erővel végzik a tavaszi munkát. Több mint 3000 holdon szórták ki eddig a műtrágyát, közel 3000 holdon pedig a talajnedvesség megőrzése miatt símítóznak. Ezerhatszáz holdon megfoga- solták az őszi kalászosokat. Elvetettek közel 600 hold árpát. A szövetkezet 228 holdas gyümölcsösében is nagy a sürgés-forgás. Metszik, permetezik a fákat, s ahol arra szükség van* új csemetéket ültetnek. A HIVATALI GÉPKOCSIRÓL JUT ESZÜNKBE — Ne türelmetlenkedj Misi! Estére odaérünk a N agy mamáékhoa. A fiatal állattenyésztők felhívása Ä KISZ megyebizottsága* más megyei szervek közreműködésével, az elmúlt két hétben tanácskozott a növénytermesztésben és állattenyésztésben dolgozó fiatalokkal Március 2-án a baromfitenyésztőket és az ifjú traktorosokat hívták meg Szolnokra. Március 8-án a fiatal növénytermesztők, 10-én a fejőgulyások, 14-én pedig a sertéstenyésztők vitatták meg az 1960-ban szerzett tapasztalataikat, az idei feladatokat. Mindegyik tanácskozáson neves szakemberek tartottak előadást és adtak hasznos gyakorlati útmutatást a tennivalók megoldásához. A magasabb terméshozamokat biztosító versenyben résztvevő fiatalok eredményeit is értékelték ás megjutalmazták a legjobbakat. A fiatal állattenyésztők felhívással fordulnak a megye ifjú állattenyésztőihez: TERMELÖSZÜVETKEZEEgy kezdeményezés, ami visszhangra talált Szocialista munkabrigád címéri küzd a Hídépítő Vállalat Domoniczki Sándor kőfaragó brigádja