Szolnok Megyei Néplap, 1961. február (12. évfolyam, 27-50. szám)
1961-02-15 / 39. szám
1961. február i5. SZOLNOK, MEGYEI NÉPLAP n m Lakatosból főmérnök Délelőtt fél tíz. A mozdonyosztályon siói a 60-as puska. A kazánkovácsok hüvelyknyi szegecsekkel erősítik az egyik javítás alatt álló kazán palástját. A Járműjavító Vállalat főmérnökét, Szekeres Ernőt keresném, akit „sürgős, halaszthatatlan tennivalója’’ szólított ide a mozdony osokhoz. — Érdeklődöm: nem látták-e? — Dehogynem — eőrsítgetik a kovácsok, de ő olyan — mármint a főmérnök —, hol itt, hol ott bukkan fel. Naponta végigjárja az üzemet Ahol szükséges, ott tovább időzik. Utasít sürget, intézkedik, mindig úgy, hogy a dolgozóknak könnyebb legyen, viszont a munka is haladjon ... — Most is — magyarázzák — a háromdugattyús kompresszor főtengelyének megmunkálásán töri a fejét... Talán az irodában megtalálja, úgy hisszük, oda ment vissza. • Szerény, takaros iroda. —- Igazi „műszaki bábéi”, amilyen az üzemben számtalan akad. A falon a Járműjavító távlati képe. Az íróasztalon műszaki rajzok, dossziék, jegyzetek >.. Milyen jegyzet? Naplók a tervteljesítésről, jegyzetek az osztályok mérnökeink értekezletéről. Az asztal sarkán főiskolás, egyetemi tankönyvek. Meglepődöm, mert tudom, hogy a házigazda évekkel ezelőtt szerezte meg az .erőgépészeti tagozaton a mérnöki diplomát. Es most? — Ismét tanulok. Máskor is szoktam — magánszorgalomból. Most — magyarázza Szekeres elvtárs — a diplomám megvédésére készülök. Az iroda jó meleg, igaz, odakinn is meleg februári délelőtt koptatja a télutói hayat. A főmérnök ismét megszólal. — Aztán tovább tanulok. Közgazdász akarok lenni. • Mindez alig egy napja történt, s azóta sem tudok meg- illetődés nélkül visszaemlékezni Szekeres elvtársra. Tudom, nem nagy eset az övé, hozzá hasonló számtalan akad a megyében, az országban. — Kérgeskezű munkásemberek szabadidejüket, szórakozásukat feláldozva könyv fölé hajolnak esteien te. Emlékszem rá, mikor „kiemelték”, 1948-ban lakatosból lett művezető. Már akkor sem nyugodott. Hajtotta a tudásvágy. Elvégezte a dolgozók gimnáziumát, leérettségizett. Aztán ment tovább, a műszaki egyetem gépészmérnöki karára. Délután 4 óráig dolgozott, aztán — szabadidejét feláldozva — utazott Pestre előadást hallgatni. Minden nap szorgalmasan megtette az utat és éjfélkor érkezett vissza családja körébe. De azért reggel újrakezdte. Egy percet sem késett a munkából. Becsülettel elvégezte az egyetemet. A műszaki osztály vezetője lett és később, 1960. szeptemberében a vállalat főmérnöke. Sokat küszködött, tanult, igazán ráférne legalább ünnep-estéken egy kis kikapcsolódás. Nem lehet! Miért? Két oka van rá. Az egyik: a Járműjavító Vállalat 1957-ig 10 alkalommal volt élüzem, s azóta egyszer sem került a fémcsillag a vállalat homlokzatára. Pedig nagyon is rászolgálnánk — mondogatják a Járműjavító Vállalat dolgozói. És nemcsak mondogatják, hanem mindent elkövetnek, hogy ismét a büszke cím tulajdonosai lehessenek. Csupán a főmérnök maradjon ki ebből? Nem, Azt nem lehet, A másik: az üzem napról napra fejlődik. A régi, elavult gépek helyét újak váltják fel. örömmel újságolják: megérkezett az NDK-ból egy újtípusú tompahegesztő automata. Az új géppel jelo-.tős mértékben növekedik a termelékenység. Nyolc óra alatt háromszor annyi tűzcsövet hegesztenek vele, mint' előtte. Április elsejével az üzem-, ben bevezetik a teherkocsik szalagszerű javítását. Ezzé), a munka termelékenysége 6 százalékkal fog növekedni. Amióta Szekeres elvtárs vezető beosztásba került, ú.1 nemzedék zárkózott fel az élvonalba. Az iskolából kikerülő élgárda mögött nem akar lemaradni a főmérnök sem. Szép cél és tiszteletre méltó cselekedet... — Arnóth — Rend a lelke mindennek legalábbis a Szolnok megyei Építőipari Vállalat raktárában, ahol az építőipari gépek és autók motoralkatrészeit tárolják — ez a gyakorlat. Balogh Lukács raktáros a közel 1400 féle alkatrész és anyag között pillanatok alatt eligazodik. Kimutatásai alapján minden nap pontosan tudja, miből mennyi van a polcokon. A raktár készlete 1 millió 300 ezer forint értéket képvisel. Mezőtúri számadás III rész Meg kell jegyeznünk, hogy ^ rendkívül magas baromfi elhullásban a keltetőállomás- nak is része volt. Tífuszom, meg ahogy mondják „toron- gyos”, — azaz fejletlen, korábban kikelt, csibéket Is kiadott. Múlt évben a nagymérvű baromfi elhullás városszerte, sőt az egész mer gyében tapasztalható volt. A Sallai Tsz-ben most ugyanazok a gondozók vannak, mint tavaly — Polgár Irén és Ladnai Katalin. Jelenleg ketten 6000 csibét nevelnek lés négyhetes korig az elhullás mindössze 1 százalék. — Harmincöt százaléknyi különbséget pedig nem lehet csak a gondozás rovására írni. A többi állatelhullás és az állattenyésztés gyenge eredményei miatt viszont felelősség terheli a gondozókat is. — Másként nem 11 hónapos korra érnék el a hízók a kívánt átlagsúlyt, s nem volna olyan rendkívül alacsony — 13.3 a daraértékesítési százalék. Ilyen körülmények között az állattenyésztés sem teljesítette tervét, nemhogy némi terven felüli produktummal pótolta volna a növénytermelés veszteségeit. A Sallai Tsz gazdasági helyzete ennek ellenére jó. Bár majdnem két millióval csökkent a bevétel, a tiszta vagyon egy év alat mégis 800 ezer forinttal' növekedett, s jelenleg 8,54 millió forint. Gyarapodása elsősorban az állatlétszámon mérhető: minden 100 hold szántóra 5.3 tehén és 5 koca jut. A tanács illetékes szakemberei szerint legjobb baromfitörzsállo- mánnyal szintén ők rendelkeznek a városban. Nem nagylétszámú törzs, 880 darab, de a tyúkok évi tojáshozama 136 és minden tojást tenyészanyagként értékesítenek. . — Mit ér a jő gazdasági helyzet,' ha jövedelmet nem lát belőle a tagság — kérdezhetné valaki. Nos, a Sallai Tsz-ben „csak” 25.10 forintot ért egy munkaegység, viszont az egy dolgozóra jutó átlagmunkaegység 495,56. így a munkaegység részesedésből szármázó évi jövedelem 12 438 forint, ami a háztájival, s a prémiumokkal együtt eléri a 15 ezer forintot. Nem sok ez, sőt — különösen a nagyobb családi! gazdáknál — kevés, de a már említett körülmények mellett az egyesülést követő első esztendőben nem sokkal lehetett volna több. Mindez nem ejtette kétségbe a szövetkezeti gazdákat és vezetőket Tanultak az elkövetett hibákból, s azok lehetőségét már a tervkészítésben igyekeznek kiküszöbölni. Kevesebb lesz a rizs, nő a takarmányterület. Változik a munkaszervezés is: a négy brigád helyett két üzemegységet létesítenek — ezzel elejét veszik a korábbi tsz-ek nyomaként még fellelhető brigád-sovinizmusilletve fejezte be a tavalyit elnökük: Rédai István is. — Túl sok társadalmi funkciója miatt kevesebb ipeje maradt a szövetkezetre. Volt olyan eset, hogy egy hétig sem tudott kimenni a területre. Pedig „gazda szeme hizlalja a jószágot”, — azaz ha többször látják az elnöMezőtúri tapasztalataink alapján megpróbáltuk elemezni a hibákat, feltárni a gyengébb eredmények okait. Azt hihetnék, hogy ilyen zárszámadások után borúlátó a mezőtúri szövetkezeti gazdák hangulata. Kétségtelen, hogy nem örülnek az alacsony munkaegységértéknek, de — mert nyitott szemmel járnak — nem csüggedtek el. Tudják, nem a szövetkezeti gazdálkodási forma a hibás. Nyári aszály, utána özönvizes ősz — két ilyen elemi csapás még a legerősebb tsz-eket is megrázza. Embertelenül • megdolgoztak pedig, hogy betakarítsák a termést. Sárba beledőlt, s az erőlködésben elpusztult lovak, elakadt, s tönkrement gépek a „tanúi” e hatalmas erőfeszítésnek.. Kérdezzék erről a Sallai Tsz-nek azt a nyolcvan tagját, Bogdán Lajos brigádját, akik — mert minden szállító jármű megrekedt a dágványban — sa- roglyán hordták le 50 hold rizs termését. A középkori, faekét húzó paraszt sem küzködött többet, mint ők. Sokat kínlódtak hát, de sókat is tanultak. Például azt, hogy semmivel sem szabad megkésni! A késés — ráfizetés. Egyszer s mindenkorra megtanulták azt is: jobban fel kell készülni az öntözésre és többet öntözni! Ameny- nyit csak lehet! Addig öntözni, amíg el nem tapad a Körös, vagy a Berettyó. Kicsikarni, elvenni a fukar természettől, amit nem ad meg magától. Most viszont igér, mégpedig sokat. Mióta szövetkezetek gazdálkodnak a városban, ilyen szép búzák, őszi árpák még nem voltak. Az esős ősz ellenére párszáz hold kivételével sikerült idejében elvetni. A hosszú nak. S ami legfontosabb: már most készülnek az öntözésre. MégegysZer nem akarnak elkésni, öntözési tervük már számaiban is impozáns: a múlt évi M)00 holdat idén 1450-re növelik. Ha ezt a tervet is olyan mértékben túlteljesítik, mint a tavalyit, akkor nem kell félniük a szárazságtól. köt, jobban megy a munka. A társadalmi megbízatások egyrészéről hát lemondott — a tsz javára. Tar Mihály főkönyvelő irányításával készül már az önköltségszámítás, aminek adatai nagy segítséget adnak a valóban jövedelmező gazdálkodás kialakításához. esőzés ugyan károkat is okozott, de jó volt a kalászosokra. Mire beállt a fagy, a vetések jól megerősödtek, s még a kényes olasz búzák is veszteségmentesen vészelték át a telet. Eddig több, mint 2000 holdat fej trágyáztak, most várják a növényvédő állomás repülőgépeit — azoic elvégzik a többit. Másik tény az, hogy ennyi trágyát még egyetlen évben sem hordtak ki Mezőtúron. Az összes cukorrépa, s a kukorica nagyrésze trágyázott és ősszel felszántott (!) földbe kerül. A rizsföldék kivételével alig 500 hold maradt szántattan a városban. Valamivel több igy keze tét, jobb munkaszervezést a gépállomáson és az idén annyi sem marad. ■ Remélhetőleg az állattenyésztés is kitesz magáért, hiszen az utóbbi két évben másfélszeresére nőtt a tehén- és kétszeresére a kocaállomány. Jórészt megoldódtak az egyesítéssel járó problémák, s az új elnökökkel, újra választott vezetőségekkel sókat javult a, vezetés színvonala is. Mindez bizalommal tölti el az embereket. Erről tanúskodott a közgyűlések hangula- la, de ezt mutatják az egyre sokasodó belépési nyilatkozatok is. Különböző vállalatoktól, ipari üzemekből jönnek haza és jelentkeznek a termelőszövetkezetekbe. — A tavalyinál tehát lényegesen jobb felkészültséggel kezdik Mezőtúr szövetkezetei az idei évet, s a múlt évinél minden téren jobb eredményekre számíthatunk. Ez mezőtúri tapasztalataink végső eredménye. Patkós Mihály Jó kilátások — bizakodó emberek Önkritikával kezdte az új éve% A szívekből is eltűnnek a mesgyék Váratlanul érkeztem haza a minap a szülői házhoz és az édesapám gondterhelten fogadott. — Gyűlés lesz estére az iskolában. Elígérkeztem — mentegetőzött. — Nem baj. Béla bátyámék idehaza maradnak. Velük leszek, amíg hazajön — bátorítottam az öreget. Am 6 nem nyugodott meg. — Az a baj, hogy ők is készülnek — nézett rám tanácstalanul. Erre már elcsodálkoztam. Kezdtem önvádat érezni, h-ogy rosszkor érkeztem, de hirtelen mentő ötletem támadt. — Elmegyek éh is — javasoltam. — Ügy is régen láttam már a szomszédokat, meg kíváncsi vagyok arra is, hogy miről lesz sző. Az öreg hüm- mngött egy keveset, de aztán ráállt a dologra Amikor kezdett esteledni, együtt indultunk a magános tanyai iskola felé. A megérkezés után azonban alaposan meglepődtem. Nem gyűlés, hanem olyan baráti beszélgetésbe torkolló előadásféle fogadott az öreg falak között. A tanító beszélt a legfrissebb politikai eseményekről, majd a szövetkezet mezőgazdásza a jószágnevelés téli sajátosságairól adott szakmai tanácsokat. Aztán pedig a vita következett. Bevallom, nem nagyon érdekeltek az előadók, sőt a vita sem keltette fel először az érdeklődésemet. Én életem nagyrészét, egész ifjúkoromat itt töltöttem el a jászsági tanyavilágban. Megismertem az itteni emberek önzését, bizalmatlanságát, az országos meg a helyi politika iránti közömbösségét. Szinte biztosra vettem, hogy most se érinti őket közelebbről ez a gyűlés. Azt vártam, hogy hamarosan felállnak és mennek hazafelé. Legnagyobb meglepetésemre azonban nem ez történt. A cigarettafüsttől homályos teremben nyoma sem volt a régi zárkózottságnak, közömbösségnek Mintha nem is a sw4 régi szomszédaink ültek volna a gyerekek által tele- firkált padokban. * Különösen az öreg Cserháti Sanyi bácsi magatartása ragadott meg. ö szófukarságáról, bizalmatlanságáról volt mindig nevezetes a tanyavilágban Bezárkózott a maga pár hold földjének mesgyéi közé és többnyire csak a köszönését fogadta vagy viszonozta a szomszédoknak. Tengernyi szenvedésen, kínlódáson ment keresztül amíg kicsi tanyáját felépítette és utána úgy begupózott a maga világába, mintha várfallá magasodott volna körülötte a tanya kerítése. Ott a gyűlésen azonban nem így viselkedett. Kényelmesen előredőlve, pipáját szortyogtatva figyelt minden szóra és amikor megjött az alkalom, elsőként kezdte kérdezgetni az előadókat. Előbb a világ dolgairól, aztán a helyi problémákról. Mintha egyszerre kitárult volnai a szive az idős embernek mintha pótolni akarta volna a sokéves némaságot. Őszinte hévvel érdeklődött, vitatkozott és én nem győztem csodálkozni. Az igazi megelepetés azonban még ezután következett. Cserháti bácsi után mások is egyre jobban belemelegedtek a beszédbe. Amikor a szövet- Icezet, a tanyavilág jövője került szóba, szinte gátat szakított a sokféle vélemény. Azok az emberek, akik valaha kétszer is megrágtak minden nyilvánosság előtt elmondott szót, sőt akik irtóztak politizálni, a jövőről véleményt alkotni, most úgy beszéltek, mintha örökké ezt csinálták volna. S ami legjobban megfogott: valami tiszta, . f riss, egészséges szellem sugárzott szavaikból. Olyan légkör forróságát éreztem, mely mindig ismerctlep volt itt a tanyavilágban: ezek között, a talán ' mindenkinél jobban magukrahagyott emberek között. Néztem a beszélgetésben felhevült barázdált arcokat és valami jóleső melegség járta át a szívemet. Csodálkozva fedeztem fel, hogy a legtöbben külsőre is megváltoztak egy kicsit az utóbbi esztendőben. Az emberek, tekintete nem árult el tétova tanácstalanságot. kisebbségi érzést és az arcokat nem fell)őzte a korábban oly Jólismert tűnődő gond. Frissen, szabadon szárnyalt minden szó, őszinte, kötetlen érzések hevítettek minden gondolatot_ Nem a vagyon, hanem a munkásérdem, , a gondolat tisztasága adott pangót minden szónak. S ami még csak folcozta meglepetésemet, álmodoztak is egy kicsit az idős parasztemberek. A máskor oly nehézkesnek ismert képzeletük a meghitt légkörben nekilendült és messze túlszárnyalt az öreg iskola falain. Akik valaha egy-két lóról, néhány hízóról, pár kilóval jobb termésről álmodoztak, most traktorokról, bonyolult gépekről, agrotechnikai eljárásokról, a közelgő tavaszi munka fortélyairól beszéltek. Szavaik befonták az egész sokezerholdas határt. Es én, aki kicsit fölényesen, magabiztosan jöttem ide, nem győztem figyelni, a sok rám- zúduló furcsa tapasztalatot rendszerezni. Később aztán csendesedett a beszélgetés. A közösség ügye mellett bőven esett szó a családi élet, a megélhetés gondjairól is. Ekkor aztán lassan alábbhagyott (tz én csodálkozásom is. Átültem Cserháti Sanyi bácsi mellé és úgy ahogy bennem kavargóit, rázúdítottam kérdéseimet. Az öreg azonban nem jött zavarba. Csendesen mosolygott. — Nem tudom, mit vagy úgy oda ezzel a mi gyűlésünkkel? — nézett rám ta- máskodva. — Most már nem szorít az. adó, az istállóban nyűglődő jószág, meg a? időtől való félelem gondja és jobban ráérünk- Van időnk és ezért néha összejövünk magyarázta csendesen. — Kitapasztaltuk, hogy jobb ez, mint otthon a kemencepadkát nyergein!., Itt jobban fog az ember esze, meg jobban meg is ismerjük egymást. Enwji az egész, ezen nincs mit csodálkozni — dohogott kicsit tréfásan az idős ember. Szót fogadtam, mert hirtelen rádöbbentem, hogy valóban nincs mit csodállzozni a tanyai változásokon. Az élet rendje ez, hogy a külső körülmények után megváltoznak az emberek is. Odakinn, a határban immár másfél éve eltűntek a mesgyék és most lassan megszűnnek fi szívekben is. Szabadabban, egészségesebben lélegzenek így at emberek és a közösségi érzés erősödése, a szép és jó utáni vágy növekedése csak egyik biztató jele a lelkekben érlelődő változásoknak. Ballagó László
