Szolnok Megyei Néplap, 1961. február (12. évfolyam, 27-50. szám)
1961-02-18 / 42. szám
1961. február 18. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Okosan szeresd gyermeked Nem kell az apának mindig és mindenben a fiával lennie. A gyermek szokjék ahhoz, hogy az ember a feladatait általában maga intézi el, mások segítsége nélkül. Tamilján a saját erejéből; ne várja el, hogy az apja még az ismeretek elsajátításáért folytatott erőfeszítéseket is átvállalja tőle. Az apát érdekelje, hogy fia mit tanul, mennyire halad a munkájában, nincs-e szüksége — önhibáján kívül — valami felnőtt segítségre, időnként ellenőrizze, hogy el- végzi-e feladatait, de ne legyen folyton a nyakán azzal, hogy „én jó apa, gondos apa vágyóic”. Az olyan apával szemben, aki túlságosan nyomja túlhajtott követelményeivel a fiát, ellenzékbe megy a gyermek, úgy védekezne, ahogy tud: túl lassú, esetleg közömbös lesz, úgy tesz, mint akinek minden mindegy, bárhova taszigáljík. Természetesen azt se engedje, hogy a gyermeke őt zsákmányolja ki: lógjon rajta, unos-untalan igénybe vegye fáradozását, szabad idejét. A kényeztető apa esődbe viheti a gyermek nevelését. Rendszerint ott, ahol az anya a szigorúbb, a kényeztető apa •— mintegy kárpótlásul — ki- engeszteli a gyereket még a megérdemelt büntetésért is. Egyik családban rendszeresen előfordult, hogy a gyengén tanuló kislány az intőért az anyjától szidalmazást, az apjától („Ne sírj, kislányomr — felkiáltással) mozijegyet kapott A szülők közötti ellentét eredményezi, hogy az egyik gyerek az anya, a másik az apa pártjára áll, s messzemenően visszaélnek ezrei a viszályokkal terhes helyzettel. Még szomorúbb, ha a gyermek az apjától folyton azt hallja, hogy „komisz anyád van”, az anyjától pedig effélét, hogy „most mehetsz az apádhoz panaszkodni!^ Elvált szülők esetében gyakran kerül a gyermek abba a helyzetbe, hogy képtelen tájékozódni szülei igazi jelleme felől. Hol az egyiktől, hol a másiktól hallja szidni vagy az apját, vagy az anyját. Haszontalannak, hitványnak bélyegzik egymást s a gyermekben lassan kialakul egy olyan kép, hogy azt érzi rossznak, aki mondja, s azt tisztának, jónak és szépnek, akit folyton ócsárolnak- He neveljük soha az egyik szülő gyűlöletére, mert a gyermek megzavarodik, eldurvul, meg- kérgesedik, s egyik szülőjét sem fogja tiszta szívből szeretni. Még az egymás között tett olyan egyszerű kijelentések, mint „ehhez én jobban értek, mint te”, is megtapadnak a gyermek emlékezetében, s az ilyen szülő előbb- utóbb saját gyermekétől kapja meg az ilyen fölényes, egyáltalán nem okos megjegyzést. Heti ÉTREND Vasárnap: zöldségleves, tűzdelt nyúlgerinc sütve, makaróni körítéssel. Kakaóslepény. Hétfő: csontleves, zöldbab- főzelék bundászsemléveL Kedd : karalábéleves, vese tojással* burgonyasalátával. Szerda: cseresznyeleves, sajtosmetélt. Csütörtök: pirítottleves, töltöttkáposzta, Péntek: burgonyaleves, mazsolástészta. Szombat: sólet SZÁZSZORSZÉP TERÍTŐ A bemutatott terítő 8x8 csillagból áll és 60-as horgoló cérnából készült. Mérete 58x58 cm. A csillagok számának emelésével tetszés szerinti nagyságban horgolható. A CSILLAG LEIKASA Első sor: ll láncszemből gyűrű. Második sor: 1 háromráhajtásos pálca és 3 láncszem váltakoznak, összesen tizenhatszor. Az első pálcát láncszemekkel képezzük. Harmadik sor: Rövidpálcákből áll. Minden láncszembe és minden pálcába 1—1 rövidpálcát öltünk. Negyedik sor: 4 egyszerre befejezett négyráhajtásos pálca és 14 láncszem váltakoznak körbe a soron. Ötödik sor: 5 rővldpálra, 1 négyláncszemes plkó, 4 rövidpálca, l négyláncszemes plkó és 5 rövidpálca Ismétlődnek minden Ívben. Szebb lesz a csillag, ha a fonalat a sor végén eltépjük és az első pikóhoz erősítjük, de a következő sor kiindulási pontja rövidpálcákkal Is elérhető. Hatodik sor: Az első plkóból kiindulva 8 láncszem, 1 rövidpálca, 15 láncszem és 1 rövidpálca váltakoznak a négyláncszemes pikóba öltve. A sort 9 láncszem után 1 háromráhajtásos pálcával fejezzük be. Hetedik sor: 7 láncszem és 1 háromráhajtásos pálca Ismétlődik kétszer a 8 láncszemes Ívbe, 7 láncszemet 1 rövidpálcával öltünk a soronlevő Ív nyolcadik szemébe. Ezután a minta körbe- Ismétlődlk. > ' Az a baj, hogy zsíros... Zsíros, tapadós a hajunk. Az egyes szálak nem maradnak külön-külön, hanem 10- 20 szálanként összeragadva cipőfűző vastagságú hajnak látszik. A frizura órák alatt összetapad, lelapul, a gondos kefélés utáni laza esését egykettőre elveszíti. A fejpárna napok alatt elpiszkolódik, átzsírosodik és ha egy cigarettapapírt végighúzunk a hajon, az átlátszóvá válik a zsírtól. Az első és legfontosabb tennivaló a rendszeres, hetenkénti hajmosás. Mosáshoz lágy vizet és kénes gyógy- szappamt ajánlunk. A kénes gyógyszappant patikában vagy illatszerboltban szerezhetjük be. Ezt a nedves hajra rádörzsöljük, miközben a másik kezünkkel — újjhe- gyekkel és hüvelykpárnával — úgyszólván csipkedő mozdulatokkal habbá dolgozzuk fel. Amikor ebből a kissé nehezen habzó szappanból habot vertünk a fejen, abbahagyjuk a dörzsölést és 4-5 percig a hajon hagyjuk, míg rászikkad. Ezután bő vízzel dörzsölés közben, a szokott módon leöblítjük. A kénes szappanos hajmosás után az utolsó öblítővízben feltétlenül legyen ecet vagy citromlé. A zsíros haj más kezelést is kíván. Eredményes, ha a hajmosás előtt gyógypakolást alkalmazunk. Ez általában olyan egyszerű, hogy minden különösebb probléma nélkül házilag is megoldható. Ilyen például: Fehérjepakolás: A haj tömegétől függően 2 vagy 3 tojás fehérjét kemény habbá verünk. Ezt a kemény habot a teljesen száraz hajra alaposan bedolgozzuk, beledörzsöljük. A pakolás addig marad a fejen, amíg teljesen megszárad. Utána leöblítjük és a szokásos módon hajat mosunk. Clesztőpakolás t . Mogyorónyi élesztőt egy evőkanál langyos vízben folyékony péppé dörzsölünk, ezt a keveréket felverés közben két tojásfehérje habjába belekeverjük. Egyébként ugyanúgy alkalmazzuk, mint a fehér- jepakolást. Gyógynövénypakolás: Sötét hajúak zsályalevelet, világos hajúak kamillát használjanak. Egy evőkanál gyógyfüvet két evőkanál forró vízben áztatunk legalább 5 órahosszat. Utána kinyomkodjuk és ezt a levet keverjük a felvert tojások kemény habjába. Alkalmazása azonos az előzőkkel. Kerülni kell zsíros hajnál az olajos samponok használatát, valamint a haj olajozását, zsírozását, brillantino- zását is. Egy kivétel van csak, ha a zsíros haj mellett ráadásul még vastagon korpás is a fejbőrünk. Ebben az esetben a fejbőrt étolajjal alaposan be kell olajozni. Mégpedig úgy, hogy számtalan választékban olajba mártott vattával bedörzsöljük a fejbőrt. Aztán 5-6 órára szorosan lekötjük, de nem hajhálóval. hanem kendővel. Az olaj felpuhítja a tapadó korparéteget. Ezután a zsíros hajnál szokásos mosószerrel megmossuk a hajat m N*' V’mC y i- "X «Jrs - »V-L z~ 'te wá r*. j* CT* JflRfe * * m ... *. W & J** Nyolcadik sor: 7 rövidpálcát horgolunk az első Ívbe, 3 rövidpálca, 1 ötláncszemes pikó és 3 rövidpálca kerül a következőbe, végül 7 rövid pálca a harmadikba. Utána a minta körbe ismétlődik. A csillagokat két-két őtlánc- szemes pikóval kapcsoljuk egymáshoz és 4 csillag között keletkező teret pókkal töltjük ki. A POK LEÍRÁSA Első—harmadik sor: Azonos a csillag első három sorával. Negyedik sor: 7 láncszemet 1 rövidpálcával kapcsolunk az egyik csillag középső szabad pi- kójába, majd 7 láncszemet a negyedik rövidpálcába öltünk. 7 láncszem és 1 rövidpálca következik kétszer, mindig a negyedik rövidpálcába öltve, majd a mintát körbe Ismételjük. KÉT JO ETEL SÓLET Fél kiló babot este megmosok és beáztatok, másnap leszűröm, fazékba rakom és két kiskanál liszttel beszórom. Késhegynyi pirospaprikát, két kanál zsírt, szükség szerint sót, kevés vöröshagymát és egy gerezd fokhagymát teszek bele, az egészet fakanállal jól összekeverem, annyi vízzel felöntöm, hogy bőven ellepje és addig főzöm, amíg a víz elforr. Utána sütőbe teszem és átsütöm. Ha a sóletet hússal készítem, akkor a húst együtt teszem fel a babbal, tehetek bele füstölt húst, libacombot vagy libamellet. A sóletbe keménytojást is szoktak főzni. A tojásokat előzőleg megmosom és a babbal együtt főzöm, amikor már gondolom, hogy kemény, kiszedem, meg hámozom és amikor a babot a sütőbe teszem, visszarakom QyERhteKEKMEK Miért nem ég a víz? Némely anyag meggyullad, ha felhevítjük. Más anyagokat viszont nem i3 kell túlságosan melegíteni ahhoz, hogy meggyulladjanak. Vannak olyan anyagok is, amelyek nem égnek. A víz például nem ég. Akarjátok tudni, miért? Azért nem, amiért a hamu sem ég. Ugyanis a víz is égés terméke, akárcsak a hamu. Mit kell vajon égetni, hogy vizet kapjunk? Egy gázt, a hidrogént. Ugyanazt, amelyet léggömb töltésére használnak. Ma már ugyan többnyire nem hidrogénnel, hanem héliummal töltik meg a léggömböket. A hélium nem ég, így a héliummal töltött léghajón veszélytelenebb az utazás. Szellemi pélcec A jelenlevők körben ülnek. A feladat az, hogy híres ember nevét vagy földrajzi helyet mondjanak olyképpen, hogy mindenki csak egy betűt mond. Tehát a játékkezdő azt mondja: K. A mellette ülő véggigondolja, kit ismer K betűvel, s eszerint hozzátesz a K-hoz egy betűt. Kossuthra gondol, tehát azt mondja: Ko. A mellette ülő azt mondja: Kos és így tovább. Mikor a név végéhez érnek, tehát azt mondják: Kossuth, akkor a soron következő játékos azt mondja, kész. S mindjárt mond egy új kezdő betűt A feladat az, hogy minél nehezebbé tegyük az utánunk következőnek a játékot, ezért úgy alakítjuk a nevet bogy minél ismeretlenebb név jöjjön ki belőle. Jelen esetben pl. a harmadik játékos s helyett 1 betűt tesz a Ko után, mert Kolumbusra gondol. De még ebből is lehet Kolumbus helyett Kolumbiát csinálni az utána ülőknek. Az a játékos, aki nem ismeri a nevet, illetve, aki nem tudja folytatni azt mondja: passz és zálogot ad. Ilyenkór az utána ülő folytatja a játékot. Előfordulhat, hogy vaiamebele a keményre főtt tojásokat. MAZSOLÁS tészta Vékony metélt tésztát készítek, sós vízben kifőzöm és a tésztaszűrőben hideg vízzel leöblítem. Ha a víz jól Ie- csurgott róla, tálban átkeverem 5—6 dkg olvasztott vajjal. Egy másik edényben 2 deci tejfölt, négy tojássárgáját és három evőkanál cukrot jól összekeverek, hozzáadok 6—8 dkg tisztított mazsolát és a négy tojás habját, ezzel a keverékkel leöntöm a tésztát, átkeverem és vajjal kikent formában pirosra sütöm — HARMINCÖTÉN sajátították el a szabás-varrás tudományát Szolnokon a Ság- vári Endre Művelődési Ház tanfolyamán. A háziasszonyok kívánságára febri ár 20-án új tanfolyam kezdődik. amelyre a művelődési ház irodájában lehet jelentkezni lyik játékos megtévesztésül rossz betűt mond, tehát a Ko- lu után nem azt mondja, hogy Kolum, hanem azt, hogy Ko- lut Ha az utána ülő gyanút fog, megkérdezi, kire gondoltál. Ha nem tud válaszolni elfogadhatóan, akkor zálogot ad. Viszont ha tud válaszolni, akkor a kérdező ad zálogot. Előfordulhat az is hogy a játékos azt hiszi, hogy a név kész van, pl. a Kossuth nevénél elfelejti a t után következő h-t, s hibásan válaszol késszel. Ilyenkor ő k zálogot ad. — A SZIGLIGETI Színház mai műsora (18-án) este 7 órakor BEKOPOG A SZERELEM. Építkezéshez már most gon- doskodjon telekről, Vásároljon megfelelő HÁZHELYET bt. Országos Takarékpénztárnál, ahol kedvező fizetési feltételekkel választhat telkekben a megye egész területén. Részletes tájékoztatást nyújt valamennyi OTP fiók. Helyesírás — l-es ! Pisti mér nagy fiú mert hadmadikba jár. A téli szünetben édesapja levitte vidékre nagyszüleihez. Pisti már másnap levelet írt édesanyjának. A levelet később kisöccse, a másodikos Gyurka is elolvasta és rengeteg helyesírási hibát talált benne. Mindjárt alá is húzogatta őket. Hány hibát húzott alá Gyurka? Megtaláljátok-e mindet? írjátok le a levelet hibátlanul! Pisti levele: „Szeretet Anyukám! Tudatom, hogy apukáva l tegnap este szerencséssen megérkesztünk. Alig néhány percig ált az alomáson a vonat úgy hogy alig tuttunk a sok csomagjainkat septiben lepakolni. Már a tavaji kiskutya szép nagy let és úgy játcik, mind egy mókus. En nagyon jó érzem it magam Bár csak ez 8 szünidő huzs- vétig tartana. Kézit csókolja: Pisti* Beküldte: Berkes Jmre KERESZTREJTVÉNY 1— 1 M a a* mim iS tz 1i w <o Vízszintes: 2. „Kellemetlen” főzelék. 4. Te is ez vagy 6. Végh Balázs Antal. 8 Vissza: helyhatározó. 11. Két fontos közlekedési eszközünk. 12. Logika mássalhangzói. 13 Lánynév. 14. Vissza: papírpénz régies neve. 17. Kettőzve: öreg néni. Függőleges: 1. Ezt fejtesz most. 2. Kicsinyítő képző. 3 Lát mássalhangzói. 4. Ló lábán van. 5. Vissza: kinti ellentéte. 6. Birtokosrag. 7. Búgócsiga teszi. 9. Hajó hál. só fele. 10. Időhatározó. 15. Kén mássalhangzói. 16. A-k. Megfejtésül a vízszintes 11-et és függőleges 1-et küldjétek be. Beküldési határidő: február 23. Legutóbbi keresztrejtvényünk helyes megfejtése: Technikum. Banán, füge. Könyvjutalmat kaptak: Kiss Júlia, Homok ás Jáki Agnes, Szolnok. yT77/T77 /f