Szolnok Megyei Néplap, 1961. január (12. évfolyam, 1-26. szám)

1961-01-17 / 14. szám

1961. január 17, SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Est hálniuk szombat este Egy délelőtt a bélyeg-kubban Minden jegy elkelt Karcagon. A tanyákról — 7—8 meg 10 kilométerről is bejöttek, ki kerékpáron, ki gyalog. A tsz tagok csopor­tosan vették a jegyeket- Elég az hozzá, hogy este hétkor »»egy gombostűnyi hely” fis alig akadt a kíváncsiskodó­nak. Gergely bácsi meg Mari néni úgy látszik igen-igen befészkelte magát a karcagi­ak szívébe, s hát nem hagy­hatták ki az alkalmat, hogy szemtől szembe is megis­merjék őket. Volt is nevetés meg taps olyan, hogy ren­gett az épület! A két öreg zsörtölődése. s a kései lako­dalom, sok könnyes és ne­vettető pillanatot szerzett. Röviden: a „Tegnap asszony, ma menyasszony” nagy si­kert aratott Karcagon is. Ezt mi sem bizonyítja job­ban, mint az, hogy egyet­len előadást terveztek csak, s az érdeklődés olyan nagy­nak bizonyult, hogy beállí­tottak soronkívül egy dél­utánit is. Nagyon örültek ennek a karcagiak — a ma- darasiak annál kevésbé. Ere­deti terv szerint délután ugyanis náluk szerepeltek volna a pesti művészek. Bosszúság a presszóban De rég nem láttalak! — ki­áltott fel egy karcagi isme­rősöm az eszpresszó ajtajá­ban. ö ki akart lépni, én be. — Ne menj ide, ne menj! Bár azt hallottam, te türel­mes ember vagy. Én nem vitatom egy percig sem- De kérlek, ha valóban így igaz, akkor csak ülj be a presz- szóba. Ülj nyugodtan és tü­relmesen. Kavargasd a for­Tavaly jó munkát végez­tek a Megyei Mesterséges Megtermékenyítő Állomás in- szeminátorai. A tervezett 26 ezer helyett 26 554 szarvas- marhát termékenyítettek meg, hétezerrel többet, mint 1959-ben. A számszerű növe­kedés mellett javult a vem- hesülési százalék is. s ez azt jelenti: egyre eredményesebb munkát végeznek. Tavaly hat gépkocsi-körjá­ró feketét, s esetleg gyújts rá. Nincs cigarettád? Kérj egy doboz Tervet. Nincs? Akkor Harmóniát, Szimfó­niát, Mátrát, Mentát, Tuli­pánt ... Hogy semmi mást nem kapsz, csak ezüst Kos­suthot? Hát kérlek, akkor azt vegyél... Még jó, hogy egyféle cigarettát csak árul­nak itt szombat este >.. Idill Jó hatvanassal megy a kocsi a sötét országúton. A bentülők nótázgatnak. Egy- egy nagy málnát ittak indu­lás előtt, a nótát az fakaszt­ja. Hirtelen csikordul a fék, a kocsi megáll. Vezető és utas kiugranak, s óvatosan közelítik meg az úttesten ke­resztben fekvő sötét töme­get. Egy kerékpár, s rajta elnyúlva egy férfítest, fek­szik. Baleset?! — nyilai át bennük. — Mi történt magával? — kérdezik, hátha megszólal. Meg is. Nyög egy nagyot, de úgy, hogy nyilvánvaló, nem baleset áldozata, csak a po­hár fenekére nézett. Lassan felemeli a fejét — csupa sár, haja az arcába hullott, ke­zével bizonytalan mozdula­tot tesz, hogy félresimítsa- Szétkeni a sarat egész arcán. — Szedje össze magát, az­tán menjen le innen, mert elüti valami, a sofőrt meg lecsukják* maga miatt... Hallja?! — Hallom, hallom... csak éppen nem tudok fölkelni..-. Lábra állítják, a kerék­párt meg lejjebb tolják, az árokba. Imbolyogva indul utána. Nagyot bukfencezik. — Hogy hívják kendet? Itt lakik a közelben? — Negyvenkét szám — dadogja. — Beszólunk ide egy ház­rat üzemelt és 15 inszeminá- tor dolgozott. Idén megindít­ják a törökszentmiklósi és a szolnoki körjáratot, s egyide­jűleg az inszeminátorok lét­száma is 17-re emelkedik. Az idei tervben 30 ezer szarvas- marha megtermékenyítése szerepel. Közel 30 ezer faj­tiszta, nagyhozamú elődöktől származó borjúval gyarap­szik tehát megyénk tsz-einek állatállománya. ba, mert itt nem maradhat, megfagy..» — Jaj, ne... csak azt ne... nem tudnám elviselni a szé­gyent. Egyébként az idill Szapárfalu határában tör­tént . • Fűts — ha fázol Utasember — ha fázik, melegedni betér valami fo­gadóba tél idején. így volt ez már régen is, bizony szombat este sem történt másként. Hanem a török­szentmiklósi fmsz étterem­ben ugyan senkinek sem lett melege! Azt beszélik, a pincérek­nek kellene fűteni. S mind­kettő arra várt, hogy majd a másik ... Nem tudni mi­féle szokás ez, úgy hiszem a fűtő Törökszentmiklóson is arra való, hogy fűtsön, s nem arra veszik igénybe munkáját, hogy söröspoha­rakkal megrakott tálcát egyensúlyozva vendégeket kiszolgáljon. No, de lehet, hogy szerepcsere történt — farsang van. A vendégek azonban gon­doskodtak magukróL Ej, mit! Csak nem szedünk fel náthát szombat este tisztele­tére — gondolták, s táncra perdültek télikabátban» Iga­zán olyan impozáns lát­ványt nyújtottak a nagyka­bátban keringő párok, — hogy szomorú volt nézni. — rónai — Vadász, aki élve fonja el a tigriseket Kína-szerte nevezetes va­dász az 55 éves Jen Sou- sung, aki eddig összesen 45 tigrist, leopárdot, illetve med­vét fogott el élve. Nem vé­letlen tehát, hogy az idén is Anhuj tartomány „élmunká­sává” választották. A neveze­tes vadász nemcsak azzal szolgálja hazáját, hogy rend­szeres szállítója a pekingi állatkertnek, hanem azzal is, hogy nagymennyiségű ter­mést ment meg a mezőgazda­ságnak. Jen Sou-sung kora gyermeksége óta foglalkozik a vadászattal. Vélemények szerint eddigi vadász-tevé­kenysége során több mint 1200 tigrist, leopárdot, med­vét, farkast, rókát és egyéb állatot ejtett el, illetve fogott el élve. Abban a népi kom­munában, amelynek tagja, több mint 80 vadászt nevelt. Idén tovább bővítik a mesterséges megtermékenyítő állomást Vasárnaponként benépesedik a szolnoki Ságvári Endre Művelődési Ház egyik ter­me. Sok bélyeggyűjtő teregeti szét az asztalokon féltveőrzött gyűjteményét. Képün­kön: Nagy József, MÁV dolgozó olyan bélyegre akadt, amely hiányzik gyűjtemé­nyéből. Nagylelkűség Alig világosodik még. Szol­nok éled. Ki erre, ki arra s.et a dolgára. Az Ady Endre ut­ca gránitkockáin vontató csö­römpöl. A pótkocsi tele csö­veskukoricával. A kukorica tetején bundás, báránybőr- sapkás ember ül. Ahogyan a vontató elhalad, az utcaseprő egy pillanatra megáll munkájában, jobbkéz­zel odaint a kukoricára. A bundás megérti, belemarkol a rakományba és négy egész­séges csöv t odaperdít az út szélére. Egy sarokkal tovább egy másik utcaseprő kapja az ajándékot és amennyire szemmel tudtam követni, a báránybőrsapkás ember „nagylelkűsége” négy eset­ben nyilatkozott meg. Megjegyzem, hogy a meg­ajándékozottaknak nagy haszna nem volt az egészből, mert hiszen a csontszáraz kukoricacsövekről a szem egy része szétpergett az úttes­ten. Befejezésül szeretném megkérdezni a bundás em­bert, akit biztosan azért ül­tettek a pótkocsira, hogy a társadalmi tulajdonra vi­gyázzon: vajon hogy állt vol­na a nagylelkűséggel, ha az a teher kukorica nem köztu­lajdon, hanem az ő háztáji gazdaságában termett volna. — A KOSSUTH KÖNYV­KIADÓ első negyedévi könyvujdonságai között Ruffy Péter: Varsói hajnal, J. Kon- dzurov: A szabadság filozó­fiája és Marx: Polgárháború Franciaországban című műve is megjelenik. KÖMVESm Dickens: Nehéz idők Tizenhat évvel a regény megírása előtt utasember tűnt fel a walesi iparvidé­ken. Meglátogatta a gyára­kat, bekukkantott a sötét műhelyekbe, hosszasan idő­zött el egy-egy családnál és látta azt a leírhatatlan nyo mórt, amely a korai angol kapitalizmust jellemezte. Ez az utas Charles Dic­kens volt. Nem sokkal ké­sőbb azt írta Fitzgerald-nak, a kitűnő fordítónak: „Lát­tam, hogy a tőlem telhető le­hető legsúlyosabb csapást e szerencsétlen teremtvények érdekében tartogatom.” Dickens beváltotta szavát Ez a regény a legélesebb, legirányzatosabb valameny- nyi műve közül. Láthatjuk, a meztelen kizsákmányolást, a kapitalizmus jólolajozott, embertelen géprendszerét. Addigi regényeiben volt még valamilyenfajta idilli­kus jelleg is. Itt ez teljesen eltűnik» A teljes rosszat lát­juk itt, amelyet reformál- gatni nem, csak felrobban­tani lehet. Ez a forradalom útja. Azonban Dickens nem tudja megmutatni a kiutat. A regény munkásalakjai in­kább szánalomraméltóak, mintsem lázadók. Ez Dic­kens polgári korlátainak tudható be. Igaz. érdekes, szívbemar- koló. És ha művészi hiteles­ségéhez néhol kétség is fér, ezt a regényt ismernie kell mindenkinek. MARK TWAIN: 7K bibliai tanítás és a vallásos gyakorlat A nagy amerikai humorista, Mark Twain: „A bibliai taní­tás és a vallásos gyokarlat” c. pamflet-cikke először 1923- ban, tizenhárom évvel az fró halála után jelent meg. Ma­gyarul most jelenik meg elő­ször, rövidített formában. — Twain nem egyszer zúdította sza­tírájának tilzét a vallásos ál­szentség és képmutatás ellen, a „szentatyák” ellen, akik a templomok szószékeiről szen­tesítik az imperialista rablást, háborút, rabszolgatartást. — Nincs is szükség arra, hogy részleteiben elemezzük Twain nézeteit. „Ne beszéljetek az író helyett — ajánlotta Twain. — Hagyjátok, hogy ő maga mu­tatkozzon be. Mindig jobban el tudja ezt végezni, mint ti”. Követjük bölcs tanácsát. A zok a módszerek, ame- lyeket a papok és szer­zetesek követnek, igen sok­félék, és történetük rendkí­vül tanulságos. Annak idején a római egyház is tartott rabszolgákat, vette és eladta őket, és szentesítette, támo­gatta a rabszolgakereskedel­met. Sok-sok idő múlt el, s mikor egyes keresztény né­pek már felszabadították rab­szolgáikat. az egyház még mindig rabságban tartotta őket. Vajon lehet-e kételked­ni abban, hogy az egyház nem tehetett másképp? Hi­szen mindez az uralkodó osz­tály akarata szerint történt, amelynek az egyház egyértel­mű, teljhatalmú képviselője volt, amelynek akaratát vi­tathatatlanul képviselte. Volt egy szentírás, amit nem lehetett megváltoztatni, csak a meglévő formájában lehetett tolmácsolni. Az egy­házat nem lehetett meg­hazudtolni, hiszen csak úgy lépett fel, ahogy azt a biblia előírta. Saját igazáról meg­győződve, az egyház évszáza­dokon keresztül soha nem emelte fel a szavát a rabszol­gaság ellen. Ha végre azt halljuk, hogy a római pápa a rabszolga­kereskedelmet bűnnek nyil­vánította, sőt speciális expe­díciót küldött Afrikába, hogy az ott akadályozza meg újabb rabok beszerzését. Vagyis a dogmák megmaradtak, de a taktika megváltozott. Miért? Csak azért, mert az emberi­ség elhatározta, hogy kiiga­zítja a bibliát. li/f aga az egyház soha nem teszi ezt meg, de viszont soha nem mulaszt­hatja el, hogy beálljon az események sodrába, és szük­ség esetén idegen áramlatok szolgájának vallja magát. Éppen így járt el a jelen esetben. A keresztény Anglia fenn­tartotta és igazolta a rabszol­gaságot 250 éven keresztül, és papjai nyugodtan szem­lélték ezt, s szüntelenül részt vettek személyesen is a rab­szolgakereskedelemben, fenn­tartották az egyenlőtlensé­get. Vagy talán lehet abban kételkedni, hogy azok az ér­dekek, amelyeket akkor Anglia követett, keresztény érdekek voltak, s az egész rabszolgakereskedelem tisz­tán keresztény jellegű volt? Az angol parlamentek tá­mogatták és szentesítették a rabszolgakereskedelmet. Két angol király személyesen is részvényese volt rabszolga­kereskedelmi társaságoknak. Az első hivatásos angol rab­szolgafelhajtó, John Hokkins, akinek emléke ma is él, had­járata során olyan eszközö­ket használt, hogy váratlanul rátámadt a benszülött falvak­ra, lángba borította, meg­semmisítette azokat, s össze- fogdosva, rabszíjra fűzte az ártatlan lakosokat, amiért a hálás királynő lovaggá ütötte őt. Sir John tevékenysége va­lóban keresztényi tett volt, és egy negyed évezreden ke­resztül ez a véres, szörnyű monopólium a keresztények kezében maradt. A keresz­tény egyház segítségével fal­vakat romboltak le. családo­kat zúztak szét. külön-külön fűzték rabszíjra a férfiakat és a nőket, számtalan sok ember szívét törték össze. És mindezt csak azért, hogy a keresztény nemzetek virá­gozzanak, bőségben éljenek, hogy keresztény templomo­kat építhessenek, s a szelíd és irgalmas szívű Megváltó birodalmát kiterjeszthessék. TÁe eljött az idő, mikor 17 egy törvénytelen szüle­tésű angol keresztény felkelt a rabszolgaság ellen. Érde­kes tény: ha egy keresztény felkel a törvényerőre emelt gonoszság ellen, az mindig törvénytelen születésű, a megvetettek kasztjába tarto­zik. Kegyetlen harc lángolt fel, de végül is meg kellett tagadni a rabszolgakereske­delmet. A biblia hatalma megmaradt, de a taktika megváltozott. Aztán egészen megszokott dolog történt. Meglátogatva országunkat egy angol — egyike azoknak, akik mindig meglátják a szálkát a más szemében —, s ájtatosan ég­re emelte a kezét, és egészen elszörnyülködött a mi rab­szolgáink láttán. Bánata le­írhatatlan volt, szavai meg­vetéssel teltek. Valóban, ő éppen a mi rabjainkat sirat­ta, a valamivel kevesebb, mint másfél millió amerikai rabszolgát, akkor, amikor Angliának éppúgy, mint ré­gen tengeren túli birtokain tizenkét millió rabszolga dol­gozott. Az a tény. hogy valahány­szor elődeink meg akartak azat 'nini a rabszolgájáétól, éppen Anglia állított elénk mindenféle korlátokat és hiú­sította meg terveinket, nem befolyásolta őt ebben. Hisz mindez a régmúlt történe­lem emléke csak, amire már nem kell emlékezni. De végre már mi is új hit­re tértünk. Mi is kezdjük felemelni a hangunkat a rabszolgaság ellen. A lágy­szívű emberek felfegyverkez­nek, s az ország minden sar­kában meg lehet találni, ha csak a legkisebb jelét is a rabok iránti sajnálatnak. Az ország minden sarkában — kivéve a templomokat. Századokon keresztül vol­^ tak boszorkányok. Leg­alább így is állította a biblia. Éppen a biblia írta elő a boszorkányok megsemmisítését. Ezért az egyház, E"0 éven keresz­tül, bár fájó szívvel és nem szívesen, de szigorúan telje­sítette szent misszióját. Akasztófák, kínzóeszközök, máglyák segítségével fárad­hatatlanul dolgozott ezen a feladaton. Kilenc évszázad alatt börtönbe ültette, meg­kínozta, felakasztatta, mág­lyára küldte a boszorkányok egész hadseregét, tisztára mosva kiöntött tisztátalan vérükkel az egész keresztény világot. Aztán hirtelen kiderült, hogy nincsenek semmiféle boszorkányok és soha nem is voltak. Az emberek nem tud­ták, hogy sírjanak, vagy ne­vessenek. Ki fedezte fel. hogy nincsenek boszorká­nyok? Lehet, hogy a papok? Nem, ezek soha ilyen felfe­dezést nem tettek. A salemi szentatya továbbra is tisz­teletreméltó buzgalommal hivatkozik a szentírásra, amely felhív a boszorká­nyok megsemmisítésére, még azután is, hogy a hivatalos egyházi szervek, eltérve ez­úttal a bibliától, krokodil­könnyeket ejtenek azok mi­att a kegyetlenkedések mi­att, amelyeknek elkövetésére kényszerítették őket. Skóciában még akkor is ölt meg a pap boszorkányo­kat, ha a városi elöljáróság ártatlanoknak minősítette őket. És amikor a könyörü­letesebb polgári hatóságok azt javasolták, töröljék a törvények közül az idevonat­kozó cikkelyt, ami a boszor­kányok ellen szólt, megje­lentek a papok, és kérések­kel, könnyekkel, átokkal igye­keztek rávenni őket, hogy hagyják érvényben a szóban forgó törvényt. Ti oszorkányok nincsenek. u De a szentírás, amely állítja létezésüket, ma is megvan. Csak a taktika vál­tozott. Nincsen semmiféle pokol tüze, de a szentírás továbbra is állítja, hogy van. Több, mint kétszáz olyan tör­vénycikk, amely halállal bün­tette a ’vajákosságot, már ki­maradt a törvénykönyvek­ből. De az írás, amely létre­hozta ezeket, megmaradt

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents