Szolnok Megyei Néplap, 1961. január (12. évfolyam, 1-26. szám)

1961-01-25 / 21. szám

2

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

1961. január 25.

Nemzetközi jogászbizottság alakult Lumumba védelmére

Csőmbe „Idegenlégiót** szervez — martalóeai ENSZ-jelvényt

viselnek

Róma (MTI). Lumumbá- nak, Kongó törvényes miniszterelnökének megkínoztatása Csőmbe, a katangai áruló börtönében, mélységes felháborodást keltett világszerte.

Lucio Luzzatto, az olasz képviselőház egyik alelnöke kezdeményezésére Nemzetközi Jogászbizottság alakult, amely feladatának tekinti, hogy jogi védelmet nyújtson Lumumbának, amennyiben rabtartóinak „bírósága” megkezdi perének tárgyalását.

Elisabethville. — Ugyanakkor Katangában Csőmbe — külföldi gazdáinak megbízásából és segítségével — teljes lendülettel nekifogott „idegenlégiójának” szervezéséhez. A hét végén belga „önkéntesek” érkeztek repülőgépen Elisabethvillebe. Hétfőn 300 francia, olasz és nyugatnémet zsoldos szállt ki a repülőgépből Katanga fővárosának repülőterén mint „a külföldön toborzott önkéntesek” első csoportja. A marta- lócokat azonnal ismeretlen helyre szállították, ahol „kiképzés” után csatlakoznak Csőmbe csendőrségéhez.

Ez a csendőrség eddig is 750 belga tiszt és altiszt irányítása alatt állott, állapítja meg az egyik katangai jugoszláv sajtótudósító. Közlése szerint az „idegenlégió” szervezésének befejezése után Csőmbe a fehér kalandorokból és rablókból összeverődött és Kongóban igen tekintélyes erőnek számító 2000 főnyi martalóchadával akarja biztosítani a belga gyarmatosítók uralmát.

A jelek szerint azonban Csőmbe nem szándékozik vállalni a felelősséget azokért a gazságokért, amelyeknek elkövetését előkészíti. A Dagens Nyheter svéd napilap

elisabeth viliéi tudósítója

ugyanis azt jelentette lapjának, hogy Csőmbe megbízottja az ENSZ rendfenntartó erők katonáinak jólismert kerek, kékszínű jelvényét hor- datja az idegenlégiósokkal. A tudósító az egyik „légióst” lefényképezte — jelvényét sáv keresztezte „Svédország” felírással. Az esetet azonnal közölte az ENSZ elisabethvillei parancsnokságával, amely a svéd kormánynak jelentette az esetet, de nem tartotta szükségesnek, hogy tiltakozzék Csőmbe hatóságainál.

Brüsszel. — A belga kormány szóvivője hétfőn sajtó- értekezletet tartott. Azt állította, kormányának nincs tudomása róla, hogy Csőmbe megbízottai önkénteseket toboroznak Belgiumban. Megemlítette, hogy Belgiumban törvény tiltja a „propagandát” önkéntesek toborzására. A következő kijelentéseivel azután megcáfolta önmagát, mert — mint mondotta — „a ható. 'gok és a rendőrség vizsgálata” megállapította, hogy a toborozás „kizárólag magánjellegűén” folyik — most is. (MTI)

Az utasok egy csoportja birtokába Tett egy portugál óceánjárót

Ottawa (MTI). A Santa Maria nevű portugál óceánjárót utasainak egy 69 tagú csoportja nyugati hírügynökségek jelentése szerint a nyílt tengeren birtokába vette. A hajó kapitányát foglyul ejtették, egy hajóstiszt életét vesztette, több más tiszt megsebesült. Mint AFP jelentés közli, a 21 750 tonnás hajó január 13-án indult Te- nerifeből Venezuelába és .20- án kellett volna a Guaira-i kikötőbe befutni. Elindulása alkalmából 1150 utasa volt, ezek nagy része Curacao-ban kiszállt és jelenleg 560 utas tartozik fedélzetén. Legénysége 370 fő, köztük 18 nő.

A Companhia Colonial de Navegacao hajótársaság tulajdonában lévő óceánjárónak kedden kellett volna megérkeznie végcéljára, de

I

most a hajót birtokába vett utascsoport utasítására nem Venezuelába, hanem Brazília felé tart. A portugál hajóstársaság miami kirendeltsége hétfőn este olyan jelentést kapott, hogy a hajó géphiba miatt késik.

Az eseményt kanadai lapjelentések közölték először. A portugál hajóstársaság kérésére most amerikai és angol hadihajók, két felderítő repülőgép indult a Santa Maria felkutatására.

Nyugati jelentések szerint Henrique Galvao, az utascso- poiji vezetője bejelentette, ho|y ha hadihajók közelítik meg az óceánjárót elsüllyeszti. Galvao százados Salazar portugál diktátor ismert ellenfele. — Két évvel ezelőtt kormányellenes összeesküvés címén 16 évi börtönre ítélték, de a lisszaboni rabkórházból 1959 januárjában sikerült megszöknie. Galvao menedékjogot kért Argentina lisszaboni nagykövetségétől, majd 1959 májusában Argentínába utazott.

Február eke tét 51 száz százalékkal megdrágulnak a jugoszláv napilapok

Belgrádi (MTI). A Jugoszláv Lapkiadó Vállalatok Egyesülete közölte, hogy a napilapok ára február elsejétől az eddigi 10 dinárról 20 dinárra emelkedik. A napilapok száz- százalékos megdrágulásának okát azzal indokolják, hogy egyebek között emelkedtek a nyomdaköltségek — jelenti a Tanjug.

Je|ni

Becsben

BÉCS (MTI). A bécsi munkások szolidaritási gyűléseken vonják le a belgiumi nagy sztrájkharc következtetéseit A Bayrischerhofban tartott első nagygyűlésen, amelyen Johann Koplenig, az Osztrák Kommunista Párt elnöke és Friedl Fürnberg. a párt főtitkára is megjelent, a Volksstimme brüsszeli tudósítója számolt be a belga munkások sztrájkharcáról- Franz Marek, az Osztrák Kommunista Párt Központi Bizottsági tagja mondott beszédet

A gyűlésen megállapították, hogy az osztrák munkásoknak ugyanazon erők ellen kell harcolniok, mint belga társaiknak, s az 1945. óta eltelt időszak legnagyobb európai osztályharcának tanulságait az osztrák munkásságnak is le kell vonnia.

„Amerika változást vár6*

MOSZKVA (TASZSZ). A Pravda nemzetközi szemléjének a szovjet — amerikai viszonnyal foglalkozó részében emlékeztet a szovjet vezetők és Kennedy az új amerikai elnök beiktatása alkalmából történt táviratváltására.

Az a jószándék, amely a szovjet vezetők üzenetét áthatja, valamint az Egyesült Államok elnökének pozitív jellegű válaszüzenete megelégedést váltott ki a nemzetközi közvéleményben — állapítja meg a Pravda. Az U—2 incidens és az elmúlt évi csúcstalálkozó meghiúsítása óta Moszkva és Washington első ízben folytat eszmecserét egymás; 1 — írja a Daily Mail washingtoni tudósítója.

A Kennedy kormány a hír- ügynökségek jelentése szerint első ülésén a szovjet — amerikai viszonnyal foglalkozott. A New York Times szerint új lehetőségek nyíltak arra. hogy megjavítsák a Szovjetunió és az Egyesült Államok kapcsolatát. A lap szerint „már fordítják a kor- mánykertket, hogy eljussanak az újabb tárgyalások felé..« A légkör szemmel- láthatóan javul”.

A jószándékú emberek csak örülni fognak annak, ha az események menete beváltja ezeket a jóslatokat és ha az ausztrál Age szavaival élve ..Az új realista hangnem” teret nyer az Amerikai Külügyminisztérium tevékenységében, — írja a Pravda.

A Trud idézi Drew Pear- sonnak az egyik legrégibb amerikai politikai szemleírónak a cikkét, aki Kennedy hivatalbalépésével kapcsolatban megállapítja, hogy az új elnök számtalan problémával találja magát szemközt a Fehér Házban. Ken- nedynek olyan világgal lesz dolga, amely egykor leghatalmasabb vezetőjét látta az Egyesült Államokban, most pedig úgy tekint rá, mint a

kéregetőre, mint egy olyan országra, amely főfeladatának azt tekinti, hogy gondoskodjék az aranytartalékok fennmaradásáról és amelyet nyugtalanít a munka- nélküliség növekedése és a gazdasági élet válsága.

A lap szerint figyelemreméltó az a tény, bogy a New York Times első oldalon közölte Hruscsov és Brezsnyev Kennedyhez küldött üzenetének teljes szövegét és hangsúlyozta, hogy a távirat kifejezd a szovjet — amerikai viszony „gyökeres megjavításának” reményét

A Trud cikkében, amelynek címe „Amerika változást vár”, rámutat hogy az amerikai népnek elege van a .katonai kalandokból s a fegyverkezési versenyből, azt várja, hogy megjavuljon a viszony a Szovjetunióval. Erről tanúskodnak a Gallup Intézet kutatásai is. A megkérdezettek többsége pozitív választ adott arra a kérdésre, lehetségesnek tartia-e a viszony békés rendezését Oroszországgal- Az Egyesült Államok közvéleménye hisz a Szovjetunióval való békés együttélésben és ez az optimizmus elsősorban az ifjúságra, valamint az értelmiség legtájékozottabb rétegeire jellemző —> írja cikkében a Trud.

Ha fe’rolant volna?

Goldsboro (MTI). Észak- Karolinában lezuhant egy nukleáris bombát szállító B—52—W típusú amerikai bombázó repülőgép: Az AP szerint a töltet nem robbant fel. /

A washingtoni hadügyminisztérium úgy akarja megnyugtatni a lakosságot, hogy kijelentette: „A lezuhanás körzetében nem kell tartani sugárzási veszélytől”.

(2. folytatás)

Nem az ismert hangyaösvényen indultam el — Szerb Antal jellemzi így nagyon találóan Velence útjait. Valóban: a szűk, sokszor méternyi széles utcák, a lagúnák és hidacskák útvesztőjében néhány kipróbált út vezet a főbb pontokra, a Szent Márk térre és a Rialtóra, a neves palotákhoz és ezen kívül mintha nem is utcák lennének, hanem csupán a tenger: a hangyaösvényről senki le nem tér, s ha kereszteződéshez érsz, nem kell kérdezősködnöd, merre fordulj, csak arra haladsz, amerre a többiek. Most nem erre mentem és egy új várost fedeztem fel. Sokszor zsákutcába torkollott utam, de — csoda Velencében — aktatáskás emberekkel találkoztam, akik órájukra nézve, sietve fordultak be a sarkom. Ilt-ott láttam, amint nyúzott, fáradt férfiak a teherszállító hajókat mosták — ott álltak kikötve a ház előtt *— míg az asszonyok reggelit készítettek a csatornára nyíló kis udvaron. A bárkások háza előtt kis bambino ténfer- gett és az apa rárivallt. A piacon a k~>fák még csendesen rendezgették árujukat, a banánt és narancsot, almát, szőlőt, friss fügét, halakat és polipokat, kagylókat és őszibarackokat. A Riqltó hídján egy kereskedő felhúzta a redőnyt s nagyot nyújtózott, mielőtt belépett volna. Velence élt. A hajnalban nyitó bárokban hajósok és zöldségesek ittafc pohár tejet kenyérrel, és panaszkodtak, mert jön az ősz, csökken a forgalom. „Talán okosabb lesz elmenni másfelé erre a télre” — mondta érv markos ember csíkos trikóban. A bár pincére — az olasz bár megfelel a mi Mackó büfénknek — kimért egy adag tejet, aztán a foga között odavetette: JWiért, azt hiszed, hogy

másutt talán nagyobb szerencséd lesz?”

Később minden megváltozott: a napfény vonzóvá varázsolta a rideg, büszke, megtépázott, színes palotákat, a Nagy Csatorna, a Canal Grande turistákkal népesült be, suhantak a bárkák, a fekete gondolák, a szállítóhajók, elegáns angol és német társaságok könyvvel kezükben haladtak a Szent Márk tér felé, tekintélyes polgárok sétáltak bottal a kezükben, a fényes üzletekben hajlongva kínálták a ravasz kereskedők a muranói üvegeket — itt készülnek a szomszédban, egy félóra motoroshajóval — a csipkéket és a finom olasz cipőket.

És mégis — én éreztem a hajnal Velencéjét, a velenceiek Velencéjét. Éreztem ebben a kavargásban az olasz természetességet, ami magyarázta és érthetővé tette a külföldiek lelkesedését, éreztem az olasz büszkeséget is, amely valaha megteremtette a hatalmas hajósköztársaságot, színpompás ünnepeivel és a Doge tekintélyével. Akkor urak voltak, most a külföld szolgái, de azért a gondolás, gondolom, ma is büszke gazdája ennek a városnak és a vendég mindig csak alázatos csndálója maradhat Emberi tehát a szépség, a gazdag ősök teremtették meg. de csak a szegény unokák méltóságával marad az, ami. Velence. *

Később más formában éreztem ugyanezt. Egyetlen napom volt csupán — és így megtekintettem az Akadémiát és a Biennálét egyaránt. Tudom, bárki szememre vetheti. és joggal, nem szabad így dőzsölni: hiszen egy napra. egy hétre és még tán tovább be kell érni Velence köveivel. De mégsem bántam meg. Egyetlen nap látni * klasszikusok nagyszerű vász*

nait és s mai festészet kétévenként megrendezett világ- kiállításán, a Biennálén a jelenkor néha dermesztő próbálkozásait, egyetlen nap átélni a forma harmóniáját és a formátlanság zűrzavarát: különös élmény ez, és nagyon tanulságos.

Az elsőről — szóban — nincs mit mondanom. A tökéletességről, a betű úgysem mesélhet, de még a fénykép, a gyenge reprodukció sem. Az egyszeri, a visszaadhatat- lan — ez minden képkeretbe fogott végtelen. Olyan egyszeri, mint az ember. Szereltem volna mégis, Tintoretto és Tizian hatalmas vásznai mellett, meg a hajdani velencei csodákat és a fényes követi parádékat megörökítő, falakat betöltő pompás ecsetkrónikák mellett — hazavinni valamit. Egy Bellini-madon- nára emlékezem. Sötéthajú,

szép, olasz madonnáé volt ez az arc, valamit keresett, valami elérhetetlent a tiszta szem, a sötét pillák alól furcsa vágyódás sütött rám századok távolából, és rámnézett, szépen metszett ajkát felém fordította a kisjézus. Zöld és barna, meg kék uralkodott a képen. Magamban őrzöm, de kalauznak, eligazítanak el szerettem volna vinni kicsiny mását: hiába. A képeslapon a színek oly hamisak voltak, oly talmiak, hogy éreztem, csak elrontanák az emléket. A színtelen pedig — széles mozdulattal tárta szét karját a guardiano, az őr — elfogyott. A minta- példányt nem adhatja...

így hagytam ott a tökéletest, s emlékét csak valahol mélyen értelem és emlékezet találkozásánál hordom magamban.

Aztán a vaporettőra ültem, * a Canal Grande hullámain — úgy csobogtak ma is, mint

egykoron, csak éppen mi ha- a pavilonokban a Biennálé sítottuk valaha nem volt molo- háromezer képe kapott ott- roshajón — elindultam a hont. Háromezer vallomás — park felé, ahol a fák között, miről?

III. Védőbeszéd Burri mellett

Zabaletánál még nem volt semmi baj. Friss volt, harsogó és erős. A spanyol pavilon mindjárt a bejáratnál állt, s az első teremben az ő színei kiabáltak. Pirost dobált vidáman, sárgát, kéket, zöldet, s aktot formált belőle, háttérben paradicsomi tájjal. Kicsit olcsó, de merész és vidám. Aztán paraszti arc vált ki a színek orgiájából, meg csók. Kissé gyanús volt ez a har- sányság, de itt még nem sejtettem semmit. A következő teremben azonban eltűntek a színek. A keretekbe foglalt síkokon fekete és fehér, meg vörös színek gomolyognak. Fények villantak fel és homályok — csak egy tűnt el végleg: az értelem. S aztán egy képkeret mellett, ahol — hiába néztem — csak egy fekete foltot láttam sók fehér festéken, kis tábla állott: Különdíj. Dehát miért, mit mond el ez a fekete folt? Mi ez? Micsoda művészet? A teremben még vagy nyolc kép függött a mestertől — egyik fehér folt feketén, a másik vörös feketén, aztán 'megint fekete és fehér.

— Hogy tetszik? — kérdem az őrt, aki együttérzően tekint felém.

— Mát? — von vállat, ezzel az utánozhatatlan, röviden, staccato ejtett ólasz szóval, má, mi közöm hozzá, mit szólnék, lehet ehhez szólni valamit? Mindez benne volt egy szótagban. Aztán elmosolyodott és én Indultam tovább.

Riasztó volt. Kint a lagúnák tökéletes valósága — itt a sötét víziók váltakoztak az ostoba ákom-bákomokkal. Mintha minden, ami a művészetet művészetté teszi, itt tiltott vendég lenne. Pokolba a formával! Pokolba a mondanivalóval! Figurákat szerkeszt egy olasz „művész”, Fabri Agenore — drótból, csövekből, lemezekből. Fejük sincs, lábuk sincs, szemük helyén szög mered. Hogy túlságosan fel ne háborodjunk, odabiggyeszti címként:

„Marslakó”,-S (Folyt, köv.)

A vaporetto kikötő Velencében.

Baracs Dénes

UTAZÁS DÉLRE