Szolnok Megyei Néplap, 1960. december (11. évfolyam, 283-308. szám)
1960-12-17 / 297. szám
VÍLAG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! t: iénlan A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XI. évfolyam, 297. szám. Ara 50 fillér I960, december 17., szombat. Egy év alatt a háromszorosára nőtt a termelőszövetkezetek közös baromfi-állománya A tanácsi irányítás alatt működő keltető állomások országosan 35 millió baromfi keltetését irányozták elő erre az évre, a ténylegesen kikeltetett és értékesített napos-baromfiak száma azonban a 38 milliót is meghalad ta- A nagyarányú fejlődés elsősorban a termelőszövetkezetek fokozott érdeklődésének, a közös baromfiállományuk kialakításának köszönhető. A termelőszövetkezetek teljes baromfiállománya a legutóbbi egy év alatt. 3,392 OOO-ről 10,^72,000- re növekedett A közös gazdaságok törzsbaromfi állománya az 1959 évi 418.000-ről 1.154.000-re nőtt . Gyors iramban emelkedett az utóbbi években a terme- ’ őszövetkezetek árubaromfi és tojástermelése. A tervek szerint 1961-ben a közös gazdaságok már csaknem 76 millió tojást és 1020 vagonnyi baromfi húst szállítanak piacra, illetve szerződéses alapon a kereskedelmi és a feldolgozó vállalatoknakA közös baromfiállomány további fejlesztését a termelőszövetkezetek újabb, a baromfi férőhelyek építésével alapozzák meg. Az idén már csaknem 4 millió baromfi számára építettek nevelőházat, a jövő évi előirányzat 5,374.000 új férőhely. (MTI). Teljesítették áruforgalmi tervüket A Szolnok megyei Élelmiszer Kiskeroskedelmi Vállalat dolgozói jelentik, hogy 1960. évi áruforgalmi tervüket december 14-én teljesítették. MEGKEZDŐDÖTT A KISZ I. KONGRESSZUSA Pénteken reggel az Építők Rózsa Ferenc Művelődési Házában megkezdődött a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség I. Kongresszusa. A magyar fiatalok küldöttei mellett 21 ország ifjúsági szervezetének delegációja vesz részt a kongresszuson. Képviselteti magát a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség és a Nemzetközi Diák- szövetség' Pullai Árpád, a KISZ Központi Bizottságának titkára üdvözölte a kongresszus részvevőit, a kongresszus vendégeit, majd megválasztották a kongresszus elnökségét munkabizottságait. A kongresszus elnökségében foglalt helvet Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, Kállai Gyula. Marosán György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai. Komócsin Zoltán, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Tervkészítés előtt a jászapáti járásban A zárszámadással szinte egyidejűleg jelentkezik a tsz- ekben egy újabb fontos feladat: a jövő évi gazdálkodási tervek . elkészítése, Néhány ember számára, bármennyire is ismerjék a .szakmát”, egy többszáz, gyakran többezer holdas nagyüzem egész évi részletes gazdálkodási programját elkészíteni túl nagy tehertétel lenne. Esetleges tévedésüknek az egész közösség látná kárát. Ezért a megyei tanács mezőgazdasági osztályának javaslatára — de saját elhatározásból is — a tsz- ek nyolc-tizennégy tagú bizottságokat alakítanak a tervkészítés- lebonyolítására. Ezüstkalászos gazdák ' előnyben A jászapáti járás tsz-eiben szintén életrehívták ezeket a bizottságokat. Azokat a jól dolgozó, gazdálkodáshoz értő embereket választották: be, akiknek tapasztalatára leginkább számíthatnak — brigádvezetőket, ezüstkalászos tanfolyamot végzett gazdákat. Nemcsak a vetésterületnagyságát, a növényféleségek elhelyezését. a várható termésátlagokat állapítják meg, hanem kitérnek a premizálás, munkaerőfelhasználás problémáira is. A járás több termelőszövetkezetében például az idei tapasztalatok alapján már most elhatározták, hogy jövőre a munkacsúcsok ideién korábban kezdik a munkát Minden ta?ot bevonnak a tervezésbe A jászdózsai Petőfi Tsz-ben már elkészítették az előterv javaslatot, brigádokra lebontották, s meghatározták az egyes növények területét, termésátlagát, s a felhasználható munkaegységet. Esténként brigádértekezleteken tárgyalják meg a tervjavaslatot és figyelembeveszik a tagok által javasolt módosításokat. örvendetes, hogy az ilyen megbeszéléseken általában emelik a tervjavaslatban szereplő termésátlagokat. Bugvi István és brigádja például 120 helyett 140 mázsás cukorrépatermést vállalt, a másik két brigád pedig 160-ról 180-ra „javította” az öntözött cukorrépa term ős óda gát Ugyanakkor — amiről a tervkészítők megfeledkeztek — még nyolc munkaegységet kértek az öntözés lebonyolítására holdanként. A Petőfi Tsz gazdái pénteken befejezik a brigádtervek megvitatását, szombaton pedig már a közgyűlés elé terjesztik az előtervet. A járási tanács gondia Nagypál Bélának, a járási tanács főagronómusának is a tervkészítésben fő a feje. A tsz-ektől — községenként összesítve — már bekérték a tervjavaslatokat a legfontosabb termékekre (kenyérgabona, állat- és állati termék) s a megye kívánalmait most egyeztetik a községek javaslataival. Jobbára — s ez a jó — összetalálkozik és egybevág a két tényező, de néha eltér. Például a dohánynál Nem egy tsz kevesebb területen akar termelni, mint amennyire oaítával rendelkezik. Ez helytelen. A meglévő épületeket, se az ideiglenes pajtákat i. ki kell használni. Még nagyobb az eltérés a napraforgótermesztést illetően. Tavaly meglehetős anarchia uralkodott e fontos ipari növény termesztésében, s a vetésterület a korábbi évekhez képest nagyon lecsökkent. Termesztését pedig jövedelmezősége mellet nemzetgazdasági szempontok is indokolják. A belőle sajtolt étolaj fontos exportcikk, nem szabad tehát elhanyagolni. A járási tanács vezetői, mezőgazdasági szakemberei és üzemszervezői mostanság gyakran megtalálhatók a termelőszövetkezetekben. Segítik, nem egy esetben javaslataikkal irányítják a tervkészítő bizottságok fontos munkáját — pm — KISZ Központi Bizottságának első titkára, Benke Valéria, Czinege Lajos és Sándor József, az MSZMP Központi Bizottságának tagjai, a Kommunista Ifjúsági Szövetség több vezetője és kiváló aktivistája. A kongresszust Pullai Árpád, a KISZ Központi Bizottságának titkára nyitotta meg. Szólt a magyar kommunista ifjúság forradalmi hagyományairól, majd arról a lelkesedésről, amellyel fiataljaink a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség első kongresszusára* készülődtek, ifjúságunk kifejezésre juttatta — mondotta. — hogy tevékeny részese akar lenni most és a jövőben is terveink, vágyaink valóra váltásának. Ezt bizonyítja az is, hogy szerte az országban az alap- szervezetek beszámoló vezetőségeket újjáválasztó tag- evűlésein több, mint százezer fiatal vett részt a vitákban De a számnál még többet mond az. hogy ezrek és ezrek érzik saiát felelőss-Sztel- jes üeviiknek szervezeteink iigves-baios dolgait, a céljaink eléréséért folytatott eredményesebb munkát. A kongresszus ezután a következő napirendet fogadta el: 1. A Magyar Kommunista Iriúsági Szövetség Központi Bizottságának beszámolója. Előadó: Komócsin Zoltán, a KISZ Központi Bizottságának elsőtitkára. 2. A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Reviziós Bizottságának jelentése- Előadó: Simon Ferenc, a Központi Reviziós Bizottság elnöke. 3. Javaslat a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség szervezeti szabályzatának módosítására. 4. A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottságának és Központi Reviziós Bizottságának megválasztása. A kongresszus ezután megkezdte az első napirendi pont, a KISZ Központi Bizottsága beszámolójának tárgyalását. A beszámolót Komócsin Zoltán, a KISZ Központi Bizottsága első titkára mondta el. Komócsin Zoltán beszéde Komócsin Zoltán bevezetőül hangsúlyozta: Kongresszusunk irányvonalát a Magyar Szocialista Munkáspárt VII. Kongresz- szusának határozatai szabják meg. Munkánkban kezdettől fogva érezzük a párt segítő kezét. Mint a magyar kommunista mozgalom négy évtizede alatt már annyiszor. az utolsó négy évben is bebizonyosodott: az ifjúság a kommunisták vezetésével minden nehézséget le- küzdhet elérheti céljait. Az ifjúság és a KISZ csak a kommunista párt verésével haladhat helves úton. Elért eredményeink elválaszthatatlanok a párt sikereitől, politikájától Az első KTSZ- szervezetek létrehozásától, a fiatalok felvilágosításától, az ifiúcáei brigádok megalakításától kezdve mindenütt éreztük' a kommunisták, a pártszervezetek és pártbizottságok segítségét- Áldozatos munkájukért, szívből jövő gondoskodásukért hálánkat és köszönetünket jejezzük ki az ifjúság legnagyszerűbb vezetőinek, nevelőinek, minden magyar kommunistának. — (Hosszantartó nagy taps). Hazánk belső helyzete, népgazdaságunk eredményei egyaránt igazolják, a Magyar Szocialista Munkáspárt politikájának helyességét és egész dolgozó népünk tettrekészsé- gét. Elért sikereinkért, a nagyszerű forradalmi változásokért az előttünk álló biztató jövőért az egész magyar ifjúság köszönetét küldjük kongresszusunkról (Folytatás 2. oldalon) A Ruházati Vállalat teljesítette évi tervét A tervteljesítés eddigi tapasztalatairól beszélgettünk Bene Béla elvtárssal, a szol noki Ruházati Vállalat igazgatójával. — Évekkel ezelőtt mindig a lemaradó üzemek között emlegették vállalatunkat. — mondta Bene elvtárs. 1957' 58-ban a vállalat nem tudta teljesíteni tervét. Ez év elején a gyártásteehmka korszerűsítésével és a munkafo'va- mat jobb megszervezésével sokat iavult termelésünk. — E°ész évben nagv gon dot okozott a nyersanyagok Kettő helyett öt mozdony beszerzése, ezért az I negyedévi tervünket csak 98.3 százalékra, a másodikat 96-2 százalékra tudtuk teljesíteni. A harmadik necv^dévbeh ^ vu.lt az anyagellátás, s így vállalatunk 115 százalékra teljesítette tervét. — A negyedik negyedév ismét rosszul kezdődött, mert a megrendelőnk 60 ezer férfiing helyett, csak 40 ezer férfi ing gyártásához eleeendő anyagot biztosított. Évi tervünk 20 millió 290 ezer tr rint értékű árutermelést határozott meg. Segítettünk magunkon úgy. ahogy tudtunk Hallottam: a Ruházati és,Exportcikk Értékesítő Vállalat A csütörtöki nap is úgy kezdő ott. mint a többi. Az öttagú Szentesi-brigád birtokba vette a két 411-esl, hogy elvénezzék rajta a szük- sénes villanyszerelési munkát. Mikor meglátogattuk őket, éppen a mozdonyosztály szerelővágányán állt a két mozdony, az egykori reszelővágó üzem melletti vágányon. Jókedvűen dolgoztak mindahányon, hisz valamennyien fiatalok: Szabados Béla, Novák Sándor, Ondók István és Kovács Sándor. Villanyszerelők, Hogy mit jelent ez a Járműben? — Azt, hogy nálunk általában kevés egy szakma, így hát értenek ezek a fiúk a mozdonylakatos mesterséghez is — így Szentesi Győző, a brigádvezetö. Csütörtök délelőtt valame- lyikőjük gondolt egyet. Bementek Bernáth Gézához, a VI-os osztály versenyfelelőséhez. — Hogy állunk a versenyfelajánlással? — kérdeztek Bernáth Gézától. — Ti vagytok a legjobbak — hangzott a válasz, hiszen felajánlásotokat, vagyis a két mozdony korszerűsítését — férvén falvi — teljesiiottéfek Ezt persze jól tudták á Szentesi-brigádban is, sőt még többet is. Ez pedig így hangzott: — Nemcsak a két mozdonyt, hanem még másik hármat is korszerűsítettünk, tehát összesen ötöt. — Ezt Novák Sándor, az alacsony olajossapkás, feketeképű villanyszerelő mesélte másnap. S ahogy villanyfúrógéppel kezében, ott állt a ka- zánfutóhidon, lyukakat fúrva a híd szögvasába, lassan megeredt a szó az említett öt mozdony történetéről. — Régóta készültünk erre a csütörtöki napra S bár október közepén már hozzáfogtunk, mégsem gondoltuk, hogy így sikerül. Hiszen eléa rosszul indult, több napig A P (páncél) cső hiányunk volt, s nem tudtuk emiatt a villany- vezetékeket „csőbehúzni” Mikor aztán lett cső, már gyorsabban haladtunk és december 2-án már teljesítettük is a felajánlást. — Hogy miért „hajtottunk” tovább? -— veszi át elgondolkozva a kérdést Ondók István. — Egyszerű a válasz Elsők akartunk lenni a Járműben. Hogy sikerült-e döntsék el az erre hívatottak Már eldöntötték. A Szentesi-brigád a KISZ kongresz- szusra indított munkaversenyben a legjobb lett és Tímár Gyula/ az üzem KISZ- titkára elutazása előtt pár órával feljegyezhette a Szentesi-brigád nevét is, hogy elvigye hírüket, sikerüket, nagyszerű munkájuk eredmé nyét a KISZ kongresszusára is. Persze, a siker nem önmagától született. „Hagyomány” immár évek óta a tervtúlteljesítés a Szentesi-brigádban Tavalyplqtt és tavaly is egyaránt 25 százalékkal szárnyalták túl kiszabásaikat. A brigád többsége hét esztendeje együtt dolgozik már, összeko- vácsolódott, lelkes kollektíva, akiket vezetőjük, Szentesi Gvőző — aki már 23 esztendeje villanyszerelő — jó szakemberré, jó villanyszerelővé, önálló emberekké nevelt., olyanokká, akik mindig tudják, hogy „mi a lecke”. — Hogy mik a további tervek? Erről már Kovács Pista, a brigád másik tagja beszél. — Szeretnénk elérni, ha si - kerülne, ami félévkor elmaradt. A Szocialista brigád cím. Ezt akarjuk elnyerni ezért is dolgozunk most, B. Gy. több ezer méternyi elfekv készletéből 14 ezer méter ba Ion anyagot kínál eladásra. Megvettük és 14 ezer aratónadrágot készítettünk belőle. S így december 8-ra sikerült ez évi tervünket teljesítenünk. Az év hátralévő időszakában várhatóan egy millió forint értékű ruházati cikket gyártunk terven felül. A gyártástechnika tovább1 korszerűsítésével és a szabad kapacitás jobb kihasználásába) arra törekszünk. — hogy az 1961-es évi tervünket is az ideihez hasonlóan, túlteljesítsük. A. J. Gazdagodik a rákőczifalvai Petőfi Tsz ezer forinttal járult hozzá. Teljesen saját erőből történő építkezés volt az 5 holdas dohánypajta, a 8 vagonos kukoricagóré, a sertésgondozók számára készített szállás, valamint a juhhodály is. Ennek faanyagát a tsz erdőiből termelték ki és szalmabála, valamint bontott anyagok felhasználásával készítették el. A rákóczifalvai Petőfi Tsz- ben állami segítséggel és saját erőből, jelentős beruházással istállókat építettek. Az 50 férőhelyes tehénistálló állami segítséggel készült, az ugyancsak 50 férőhelyes növendékistállót pedig, valamint a 200-as süldőszállást saját erőből építették. Há- tömezer férőhelves baromfi- nevelő beruházási összegéhez a termelőszövetkezet 80 Szocialista munkabrigád-vezetők tanácskozása A napokban a MÉSZÖV kultúrtermében tanácskozásra ültek össze a földművesszövetkezetek, állami kis- és nagykereskedelmi vállalatok „Szocialista munkabrigád”- jainak vezetői. A tanácskozás résztvevői elhatározták, hogy az irányításuk alatt álló kollektíváknál az 5 éves terv első évé-j ben úgy fognak tevékenykedni, hogy a „szocialista módon dolgozni, tanulni, élni” a brigádmozgalom jelszava fokozott mértékben érvényesüljön. Jelenleg az állami kis- és nagykereskedelmi vállalatoknál és a földművesszövetkezeteknél 105 szocialista brigád dolgozik 563 taggal. A gyógyulás vize Családi kör TÓM- i >