Szolnok Megyei Néplap, 1960. december (11. évfolyam, 283-308. szám)

1960-12-04 / 286. szám

I960, december 4. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Százezer készülék — félmillió néző Mit láthatunk decemberben a kébernvőn ? Ez év január 17-én érdekes esemény szemtanúi lehettek a Magyar Televízió vasárna­pi riportműsorépak, az ,,Élő- űjság”-nak a nézői: Megyeri Károly, a televízió népszerű riportere az ötvenezredik te­levíziós készülék tulajdonos­sal beszélgetett a stúdióban, a kamerák előtt. Azóta egy esztendő sem telt el, pontosabban még tizen­egy hónap sem... S ezekben a napokban az „Élőújság” szerkesztője nagy izgalomban van: várja a posta illetékese­inek telefonhívását, amely arról tudósít, hogy megvásá­rolták a százezrediket... — Igen, ezekben a napokban va­laki, valahol az országban megveszi a százezredik televíziós-készüléket... Ez évben tehát ötvenezer új ké­szülék talált gazdára. S e tény kapcsán két érdekes szám kívánkozik ide: Az egyik: ma már — ha szerény becsléssel öt nézőt számolunk egy készülékre — mintegy félmillió néző lát­hatja a Magyar Televízió műsorait. A másik: nem egészen egy “sztendő alatt hazánk lakos­sága hozzávetőlegesen há- "omszázm'llió forintot köl­tött televíziós-készülékre. ügy vélem, mindkét szám önmagáért beszél! Izgalmasabbnak tűnik te­hát annál a kérdésnél időzni, hogy mennyire lehet elége­dett ez a félmillió néző a te­levízió műsorával? A váro­sokban és falvakban jónak tartják-e az egyes művészeti, vagy úgynevezett aktuális műsorokat? Örülnek, vagy bosszankodnak az emberek, amikor esténként leülnek a képernyő elé? A televízió szerkesztőségé­be sűrűn érkeznek levelek az ország minden részéből... A nézők dicsérnek — és bírál­nak is. Elismerően nyilat­koznak, ha jó színházi vagy sportközvetítést, érdekesen szerkesztett, a figyelmet meg­ragadó politikai műsort lát­nak. Szóváteszik azonban, ha a játékfilm felirata nehezen olvasható, ha az aktuális ri­port unalmas, egyhangú. A nézők nem elégedettek, ha a művészeti vagy politikai mű­sor tartalma ugyan jó, szín­vonalas — a formája azon­ban gyenge, sablonos. és mindenre kíváncsiak, ami hazánkban és a nagyvilág­ban történik. Jól akarnak szórakozni, gyorsan szeretnek tájékozódni, meg ismereteiket is gyarapítani kívánják. A közvéleménykutatás és a televízióhoz érkező levelek tanulsága szerint a Magyar Televízió műsora hónapról- hónapra jobban megfelel a követelményeknek, örömére szolgált a nézőknek a sok ki­tűnő színházi közvetítés, — szemtanúi lehettek az olim­piai eseményeknek, elkísér­hették 11 napos franciaorszá ei útjára a szovjet kormány­főt, sok-sok érdekes riport­műsort láthattak... S tapasz­talták a nézők, hogy a tele­vízió címére küldött bíráló meeiocmzéseik sem maradtak hatástalanok... A korszert" mondanivaló egyre érdeke­sebb, ötletesebb formában kerül a képernyőre. Roppant izgalmas volt például, amiko” az „Élőújság” egyik számát maguk a nézők szerkesztet­tek... Nagy népszerűségnek őr ven-* az ifjúság problémá­it sokoldalúan, a nézők bevo­násával feszegető „Nyilt tár­gyalás” sorozat, meg a falu új arcát bemutató rendszeres mezőgazdasági műsor... S közkedveltek a 15—20 perces kisfilmek is, amelyek messzi tájak és országok szénséeei- -ől, lakóinak életéről tudósí­tanak ... És így sorolhatnánk tovább. Egyre több tehát a néző öröme, s egyre kevesebb a bosszankodni valója. Természetesen televíziónk műsora ma még nem kifogás­talan. Nálunk is — mint mindenütt a világon, ahol te­A nézők igényesek levízió van “= a kísérletek egész sorára van szükség, — hogy kifejlődjön az a sajátos formanyelv, amely legérde­kesebben tolmácsolja a mon­danivalót. A lehetőségek vég­telenek. S éppen a kísérlete­zés biztosítja, hogy a mű­sor napról-napra több örö­met szerezzen minden néző­nek. A Magyar Televízióban már hónapok óta folyik a munka, az 1961-es műsor tervezése. S az újesztendő számos meg­lepetést hoz majd a jelenlegi s eljövendő televízió tulaj­donosoknak. Most a tervekről még nem árulkodhatunk. — Szóljunk inkább arról, hogy mii láthatunk még a képernyőn az 1960-as év utolsó hónapjában. December bővelkedik a színházi közvetítésekben. — Csak néhány példát mon­dunk: 8-án Shakespeare Vi- har-ját láthatjuk a Madách Színházból. 21-én Cassona nagysikerű darabja (A fák állva halnak meg) kerül a képernyőre.... 26-án a Sze- listyei asszonyok, 28-án pe­dig a Cyrano de Bergerac gyönyörködteti a TV néző­Benedek Katalin, a TV munkatársa Idegen utcában címmel televíziós drámát írt. Ezt 17-én láthatjuk. Televí­ziós játék készült Maupas­sant Gömböc című novellájá­ból is. Ezt 25-én mutatja be a televízió. Egyébként kará­csony előestéién első ízben ad műsort a Magvar Televí­zió: délután másfélőrás gyer­mekműsort sugároz, este pe­dig „Csillagszóró” címmel a TV karácsony estjét láthat­ják a nézők. Szilveszter este népzenei öszeállítás lesz, — maid a TV saját műsorát köz­vetíti a Vidám Színpadról. Jó hír a sport barátainak: decemberben közvetítés lesz az ökölvívó csapatbajnokság­ról, a nemzetközi jégkorong- mérkőzésről. ellátogat a ka­mera a műjégpályára is, — majd 29-én „Az év sportja” című összeállítás zárja a de­cemberi sportműsort. S néhány cím még a de­cemberi műsorból... Kincske­reső kamera (ipari műsor). Karácsonyi vásár (helyszíni adás a Corvin Áruházból), A karácsony története (népsze­rű-tudományos műsor). Zár­számadás (helyszíni adás Do- moszlóról). Elloptak egy vil­lamost (olasz filmvígjáték — immár salát feliratozással) Kicfiim Záhonyról és a lilla­füredi Palotaszállóról... És még sok egvéb érdekes ese- mártv széfs^oztatja a TV ré­gi és új nézőit H. 3. F. A Szolnok Városi Tanács Vég­rehajtó Bizottsága értesíti a vá­ros dolgozóit, hogy ma, december 4-én részleges tanácstagi válasz­tásokat tart, — tehát nem az egész város területére kiterje­dően. A választás a kővetkező választókerületekre terjed ki: 24. sz. választókerület: Beloian­nisz út páratlan oldala 21. 23 sz. házak, Batthyány u. mindkét ol­dala végig, Sallai I. u. páratlan oldala végig, Vécsei u. mindkét oldala, Hősök tere 5—6—7. Sza­vazóhelyiség: SZTK Rendelőin­tézet, Hősök tere. 31. sz. választókerület: Ady E. u. páratlan oldala 103-tól végig, Thököly u. páratlan oldala 9, 11, 13 sz. házak Csokonai u. pá­ratlan oldala 1—11-ig, Gerle u. páros oldala 8—12-ig és páratlan oldala végig, Sarló u. páros ol­dala 2—20-ig. — Szavazóhelyiség: Dimitrov úti napközi otthon. 32. sz. választókerület: Kes­keny J. u. páratlan oldala 45— 51-ig, Kassai út páratlan oldala 1—Iliig és páros oldala 2, 4 sz. házak. Remete u. mindkét olda­la, Kút • u. mindkét oldala. Ko­lozsvári u. páros oldala 22—30- ig. Szavazóhelyiség: Kassai úti iskola. 50. sz. választókerület: Vasge­reben u. páratlan oldala 7—25-ig- Sziget u. páratlan oldala 1—21-ig és páros oldala 2—20-ig, Csalo­gány u. páros oldala 2-től végig, Maros u. páros oldala 2-től vé­gig. — Szavazóhelyiség: DélibáD úti iskola. 77. sz. választókerület: József A. u. páratlan oldala 1—23-lg, Beloiannisz út páros oldala 46— 68-ig, Család u. páratlan oldala 1, 3, 5 sz. házak, Tóth P. u. mindkét oldala végig. Szavazó­helyiség: Közgadasági Techni­kum. 105: sz. választókerület: Thö­köly u. páros oldala 46-tól végig, Puszta u. mindkét oldala. Va­dász u. mindkét oldala, Halom u. mindkét oldala, Szarvas u. mindkét oldala, Űjszászl u. Sza­vazóhelyiség: Megyei Ép. Ip. Vállalat Rékasl úti kultúrterme. 116. sz. választókerület: Az Al- csiszigeti Állami Gazdaság te­rülete. Szavazóhelyiség: Alcsi- szigeti Állami Gazdaság. A Városi Választási Elnökség felhívja az érintett választóke­rületek választolt, hogy a sza­vazáshoz a személyazonosság igazolására személjd igazolványt hozzák magukkal. Vörös „céklabor“ mint aperitif Az alkoholmentes, vitamin­dús üdítő italok választéká­nak bővítésére különböző zöldségfélék feldolgozásával kísérleteznek a Kertészeti és Szőlészeti Főiskola techno­lógiai tanszékén. Nyáron és kora ősszel céklából, sárga­répából, petrezselyemből, re­barbarából, káposztából és spenótból készítettek steril le­vet, s most kezdik meg ezek kombinálását, ízesítését. A sok országban már igen népszerű zöldségle- vek elkészítésénél gondosan ügyelnek a hazai ízlés köve­telményeire. A kellemes za­Lott őtájékoztató A 49. játékhéten 4 072 694 lottószelvény vett részt a sor­soláson. Öt találat nem volt. Négy találatot 27 szelvényen értek el, amelyekre egyen­ként 113 130 forintot fizetnek. Háromtalálatos szelvény 2434 darab volt, ezeknek nyere­ménye egyenként 627 forint. A 71 768 kéttalálatos szel­vényre egyaránt 21,27 forin­tot fizetnek. (MTI) o- Nincs különös története... Valahogy másnak képzel­tem el Koczka József TMK lakatost: a jászberényi Apri- tógépgyár kiváló dolgozóját... öregebbnek gondoltam, szá­raz, szikár, csontos embernek. S a mester — sötétkék mun­karuhában dolgozik az egyik meghibásodott esztergagép javításán — vonásai lágyait, szeméből fiatalos derű sugár­zik. ... Huszonöt éves. Telve életerővel, ambícióval... Kezében csavarhúzó, azzal szereli az előtoló szekrény meghibásodott szerkezetét... Közben megfeledkezik arról, hogy odakünn aranysárgán ragyog a napfény és decem­beri esen „meleg” a délután. FIGYELEM! FIGYELEM! Termelőszövetkezeti tagok, egyéni termelők, földnélküli sertéstartók! Kormányunk újabb rendelkezése a sertéshizlalást ta­karmánnyal is segíti Azok a termelőszövetkezeti tagok, egyéni termelők és földnélküli sertéstartók, akik 1961 januártól októberig történő átadásra kötnek hizlalás! szerződést minden darab sertés után 2 mázsa takarmányt kapnak állami áron. A takarmányt utalványra lehet átvenni 1961 január 1-től a Terménvforpalmi Vállalat telepein. Részletes felvilágosítást a községi felvásárlók és járási kirendeltségek adnak. Szolnok - Heves megyei Állatforgalmi Vállalat Most csak a munkájának él. Szíwel-lélekkel itt van az üzemben, munkája, munka­társai között. Mellette a bri­gádtagok — Kpcsis Jani és Vakos Andris — szorgoskod­nak. Nincs különös története éle­tének. Egyszerű, mint a mun­kája. — Ezerkilencszázötvenegy- ben kerültem az üzembe. Azóta itt dolgozom a TMK- nál — mondja csendesen. — Nemrég vagyunk együtt — mutat munkatársaira. — De már összeszoktunk és nem­csak munkatársak, hanem ba­rátok is lettünk. Segítünk egymáson az üzemen kívül is. Nemrég közös erővel Kocsis Janinak építettünk fásfé­szert ... — Csak összeszokjunk tervezgették egy éve —, meg­mutatjuk, mire képesek a TMK-sok. És megmutatták. November 7-re elérték a szo­cialista munkabrigádoknak meghatározott szintet. — Hogy sikerült? — érdek­lődöm. Elgondolkozva maga elé néz, mintha onnan idézné ’a múltat... — Ügy kezdődött — mesé­li —, a brigád minden tagja elhatározta: tanulni fogunk. Kocsis Jani, meg Bakos And­ris azóta is rendszeres hall­gatója a szakmai előadások­nak. Jómagam pedig a gép­ipari technikum esti tagoza­tára járok. Sok segítséget ka­nunk Rékasi Ferenc műveze­tőtől és Ke1r"á- Frigyes elv­társtól ... Magányos óráiban a Kole- szov-féle gyorsfo- -fác3oló el- iárást tanulmányozza és másnanra kelve kíDróViálic Rékasi Ferenc művezetővel, mit jelent a gvsimrlati mun- kéhnn a „széles előtolásé gva- lulás”... Mennyi az időmegtakarí­tás? Hány százalékos a gépi kihasználás? Hogy lehet csökkenteni az> önköltséget? Ilyen kérdések "foglalkoztat­ják a brigádvezetőt. — Terveik? — Vállaltuk: 10 százalék­kal csökkentjük a szerszám- felhasználási értéket, egy újí­tást elfogadásra benyújtunk, tökéletesítjük a gyártástech­nológiát és a továbbiakban 6 ezer forint értékű anyagmeg­takarítással dolgozunk. Min­den erőnket latbavetve, arra törekszünk, hogy április 4-re megszerezzük a szocialista munkabrigád megtisztelő cí­met, — És síkerülni fog? Koczka József nem vála­szol, csak mosolyog... Amóth József Egy héttel előbb kézbesítik a nyugdíjakat A karácsonyi postaforga­lom zavartalan lebonyolítása érdekében a Postavezérigaz­gatóság az Országos Nyug­díjintézettel egyetértésben úgy döntött, hogy a januárra járó nyudíjellátási díjak ki­fizetését egy héttel előbb kez­dik meg, így már december 24-ig valamennyi nyugdíjas megkapja a járandóságát. (MTI) Időjárásjeientés Várható időjárás: Párás, ködös idő, többfelé ködszitá- lás, északon 1-2 helyen kevés, eső. Gyenge légáramlás. A magasabb hegyeken enyhe, ködmentes idő. Várható leg­magasabb nappali hőmérsék­let: 0 plusz 5 fok között. —- ■ Köszönik a kedves délutánt A Szolnoki Cukorgyár KISZ- fiataljai az Iskola kisdobosai ré­matot különféle fűszerek és esetleg gyümölcsök adják majd, a vitamintartalmat a legjobb fajták kiválasztásá­val és a tartósítás megfelelő módjával biztosítják. A cék- , - ----------------------­Iá ból ecetes-cukros savanyí- jSZÉre december 27-én nagysíke- tással készül a vörösboréhoz r“ furfangos versenyt rendez- hasonló színű, aperitifnek al- jtck> amiért ezúton mond köszö­netét a KISZ vezetőségnek, a fiataloknak, valamint a közre­működő SzMK-nak a Cukorgyári Iskola vezetősége. kalmas ital. Az elgondolások szerint a zöldségleveket zárt üvegek­ben hozzák majd forgalomba. (MTI) Olt a harag, a szesz Jövő hétfőn tárgyalják Márki Elek bűn perét Október 24-én munkahe­lyére igyekezett Márki Elek, a karcagi Lenin Tsz juhásza. A Madaras! úton három fél­deci kevertet, s körülbelül félliter bort ivott. A vasútál­lomás táján találkozott báty­jával: Márki Istvánnal, to­vábbá három gazdával: Disz- nós Lászlóval, Fazekas Imré­vel és Sebesvári Antallal. — Ötösben két palack bort ittak meg, beszélgettek. A báránynevelésre terelő­dött a szó. Ekkor Márki Ist­ván megjegyezte: — Nem szép tőled, öcsém, hogy nékem mindig az alja­bárányt juttatod; magadnak bezzeg megtartod a javát... Az indulatos természetű Márki Elek erre nagy erővel tarkón ütötte bátyját, aki elterült a földön. A haragvó juhász korosabb testvérét lá­bainál ragadta meg; a szó szoros értelmében fejére állí­totta, s mindaddig szorította, míg az eszméletét vesztette. Az események oly gyorsan játszódtak le, hogy a jelenlé­vőknek nem jutott idejük a beavatkozásra. Márki Istvánt előbb a kar­cagi, majd a debreceni kór­házba szállították. Mint az orvosi vizsgálat megállapítot­ta, csigolyafieamból eredő nyaki gerincvelő-sérülést szenvedett. Ebből eredőn ke- ze-lába megbénult, érzéket­lenné vált. A debreceni orvosok — amint azt hiteles feljegyzések tanúsítják, — mindent meg­tettek Márki István megmen­téséért. A hatvanadik évét meghaladt juhász mindennek ellenére november harmadi­kén meghalt. Sokat szenve­dett addig. A Karcag városi ügyészség halált okozó súlyos testi sér­tés bűntette miatt adott ki vádiratot Márki Elek ellen. Perét jövő hétfőn — 12-én — tárgyalja a városi bíróság Pénz áll a házhoz Az Országos Takarékpénz­tár közli, hogy az 1946. július 1-én kibocsátott búzakölcsön kötvények ez év december hó 31-én elévülnek. A búzaköl­csön kötvényeket — a köt­vény eredeti beszerzésének igazolásával — december 31-ig bármelyik OTP-fiók be­váltja. Ezen az időn túl a kötvényeket már nem let be­váltani. (MTI) Hírmagyarázónk írja: Tizen­négy évvel ezelőtt a népgazda­ság akkori helyzete szükségessé tette, hogy államunk búzaköl­csönért forduljon a dolgozó pa­rasztsághoz. A tetőfokához kö­zelítő infláció alatt a pénz örá- ról-órára veszített vásárlóerejé­ből; a búza értékének megfize­tése gyakorlatilag megoldhatat­lan volt. A hazafias gondolko­dású gazdák — tehetségükhöz mérten — 25, 50, 100 kilogramm búzáról szóló kötvény ellenében adták át a kenyérgabonát. A különböző időpontokban kibo­csátott kötvények jelentős há­nyadát az állam már visszavál­totta. Ez év végéig a még be­váltatlan kötvényeket vissza­váltja az OTP s egyidejűleg ki­fizeti a névérték mellé a törvé­nyesen előírt kamatos kamatot. fuutL&nj^A-Z* áru bdju> t&n&JL. Részleges tanácstag' választások Szolnokon

Next

/
Thumbnails
Contents