Szolnok Megyei Néplap, 1960. december (11. évfolyam, 283-308. szám)
1960-12-30 / 307. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1960. december 30. Szolnok város kösrendészete a tanácsülés előtt A Szolnok városi tanács legutóbbi ülésén Rózsás Frigyes rendőrőrnagy, a járási és városi kapitányság vezetője a város közrendvédelmi helyzetéről adott tájékoztatást. A tanácstagok nagy érdeklődéssel tanulmányozták a beszámolót és sok hasznos javaslatot tettek a közrend és vagyonvédelem megszilárdítására. Több tanácstag a helyenként elszaporodott lopásokra és a mértéktelen italozásokra hívta lel a városi kapitányság figyelmét. A szolnoki közbiztonság 1959-hez képest sokat javult. Változott a bűncselekmény' elkövetésének módja és csökkent a súlyossága. Ez az eredmény a rendőrség jó munkáját -zonyítja, a tanácstagok és a lakosságg összefogását és segítőkészségét dicséri. A városi tanács VB. is több hathatós intézkedést tett a közrend megszilárdítására. A megőrzőhelyek felállításával csökkent a kerékpár-lopások száma. Az italboltvezetők eligazítása után kevesebb ittas ■ embert szolgálnak ki, ezáltal kevesebb lett a közbotrány. A közbiztonságról Az utóbbi hónapokban elszaporodtak az önkiszolgáló üzletekben elkövetett lopások. Az üzleti tolvajok többsége nő és nem egyszer fiatalkorú. L. J. fiatalkorú lány a 61-es számú üzletben egy nap alatt kétszer lopott. Demjén Lajosné az 1-es számú csemegéi .létből 270 forint értékű árut tulajdonított el. A tolvajok nagy részét a helyszínen — a bolti dolgozók; é- -rsége tán ártalmatlanná te;zik. Többször az ellenőrző őrszemek és a nyomozók fogják el a közveszélyes bolti szarkákat. Ez év első felében nagyarányú volt a kerékpár-lopás. Az idén 42 kerékpárt emeltek el az italboltok és a forgalmasabb üzletek elől. A lopott kerékpárok egy részét a sza- joli halászok a Hot-Tiszából húzták ki, más részét pedig a rendőrség találta meg a tet- > tesek lakásán. A lopásokat A statisztika szerint túlnyomó többségben a biztosítási összeget maga a biztosított veszi fel, s emellett az életbiztosítás megkötésétől kezdve — nem várt esetekre — gondoskodik hozátartozóiról. Például a M éves korban kötött 20 éves tartamú, 20 000 Ft összegű életbiztosítás havi dija 72 Ft. A biztosítási összeget aa Állami Biztosító a 20 év elteltével a biztosítottnak, vagy annak korábbi halála esetén a kötvény bemutatójának azonnal kifizeti. Az életbiztosítás adó- és illetékmentes, 2 év után kölcsönt lehet rá felvenni, tőkésíthető és visszavásárolható« Kérjen szaktanácsot az Állami Biztosító körzeti el ügy élőjétől lényegesen csökkentette a megőrzőheiyek felállítása és további javulást lehetne elérni, ha megszűnne az emberek könnyelműsége és nem hagynák őrizetlenül járművüket Biztató, hogy az idén nem volt Szolnokon rablás. Keve- sebo lett a betöréses lopás — a társadalmi tulajdon söreimé. a. A rendőri szervek jó munkája nyomán a társadalmi tulajdonban okozott károknak . 3. 92 százaléka megtérült A lakosság nvugalma és biztonsága érdekében határozottan eljárt a garázda és botrányosan viselkedő, verekedő egyének ellen. Több ilven személyt a lakosság segítségével sikerült ártalmatlanná tenni. Az ifíúsá^ elleni bűnök Az ifjúságra nem jellemzőek a bűncselekmények. Az utóbbi időben — az önkis'zol- gá'ó boltokban elkövetett kisebb lopások kivételével — a fietalkoriiaVi-ái megszűnt a bűnözés. A KISZ és a nőtanács sok segítséget adott ehhez a munkához. Sokkal veszélyesebb jelenség az iszákos, gondatlan szülők magatartása. Elhanyagolják gyermekeik nevelését, a züllés és a bűnözés útjára sodorják őbet. Sajnos, sok ilyen elszomorító esetnek lehetnek szemtanúi rendőreink. Bódi Ferenc, a Gőzfű’-^ozem dolgozója kocsmába hordja gyermekeit. Fodor Mihályné magára bp^'la négv gverme- két. amíg ő kocsmázik. Fehér Mihály Hol lm utcai lakosnak szintén négy gvermeke sfmdi meg a gondatlan apa iszákosságát. A közlekedés- rendészetről Szolnokon rendkívüli arányban megnövekedett a közlekedő járművek száma. A sok-sok új kerékpár, motorkerékpár és gépkocsi zsú- fc-uá teszi a közlekedést. Súlyosbítja a helyzetet, hogy több fontos útvonalat le kellett zárni az építkezések miatt. Ez egyidejűleg növelte a baleseti veszélyt is. Az idén 36 közlekedési baleset volt Szolno'mn. A balesetek többségét az ittas és gyorsan hat+ó motorkerékpárosok idézték elő. Az áldozatok a ko^éb-nárorok és gyalogosok voltak. Az utóbbiak szabályppfn pö'vszer okozta a balesetet. M. L. Jó jövedelem Ducza Kálmán, a túrkevei Táncsics Tsz dolgozója. A mai napig négyszáznyolc munkaegységet gyűjtött De most nem erről akarok beszélni. Ducza bácsi arról nevezetes a városban, hogy rendszeresen hizlal szerződéses disznót. — Nem is egyet! — mondja Ducza bácsi. — Hanem mióta van hízlalási szerződés, minden esztendőben leadok két csapatot. Ez hat-nyolc hizót jelent, amik darabonként leg- keveseLb 140 kilót nyomnak. Ebből ruházkodur.k. Ebből hozattu.. szépen rendbe a házunkat, az idén konyhabútort vettünk a hizlalásból. — No, aztán van már ujaoő hízlalási szerződése? — Van bizony! Még eggyel meg is toldtam, mert nagyon jel jött a legújabb rendelet. Eszerint minden leszerződtetett süldőre négyszáz forint előleget kaptam és ami a legfontosabb, minden jószágra kapok kétszázötven kiló morzsolt kukoricát kétszáz hisz forintos áron. így még in-.^bb érdemes hizlalni. R. K. Üzembe helyezték a bhilai kohómű 5. Martin-kemencéjét A bhilai kohómű 5. Martinkemencéje is megkezdte az acéltermelést. Az idén három ilyen kemncét helyeztek üzembe Bhilaiban. A hatodik és egyben az utolsó kemence üzembenelyezését január 26- ra tervezik. (TASZSZ) A Mezői úri Lábbe ikészítő Szövetkezet a lakosság szolgálatában. MÉRETES RÉSZLEGÜNK a legújabb divat szerint vállal megrendelést 1AV1TORÉSZLEGEINK a város különböző pontjain állnak a lakosság szolgálatában. Minden kedves megrende'őpVnok és vásárlónknak boldog ŰJ ÉVET kívánunk. Mezőtúri Lábbelikészítő Kisipari Termelő Szövetkezet ML MARION: Szent Willibrord éjszakája (3. folytatás.) — Akkor néhány támpontot nyújtojc a további elmélkedéshez, amire bőven lesz ideje. Maguk egészen a legutóbbi időkig, amíg — ha nem tudná — a gyártást máshová nem helyezték át, az Atlas-tipusú rakéták hajtóműveihez készítettek alkatrészeket. A vizsgálatok azt bizonyítják, hogy tervszerű szabotázs-akciók folytak a kísérletek eredményes folytatásának meggátlására. Pillanatnyilag ebben az , összefüggésben foglalkozunk a maga nézeteivel és kijelentéseivel. Megértette? Kíván valamit hozzáfűzni? — Megértettem. Nincs mondanivalóm. *— Az utolsó kérdésem: ismeri-e Jack Flannagant? — Igen. Egy műszakban dolgozunk. Esztergályos. — Ügy értettem, a politikai nézeteit ismeri-e. «— Nem. Nagyon zárkózott ember. Ügy vettem észre, bizalmatlan velem szemben. — Pedig együtt laktak, nem? — Egy ideig. Amíg nem volt szállásom, megengedte, hogy a kamrájukban húzzam meg magam. — Mit tud róla? Kik a barátai? Kikkel érintkezik? — Nem tudom. — Pedig maga udvarol Susie Flannagannak. — Gondolom, ez magánügy. — Nos, igy is jó. A felügyelő csengetett. Ásított, majd egy szendvicset kezdett rágcsálni. Kinyílt az ajtó. — Na, mi lesz, fiúk? Meddig várjon az ember? Vigyétek ezt a Hrusesov-fiókát, és frissítsétek fel az emlékezetéti Nagyon buzog benne az öntudat, rólunk meg azt hiszi, hogy csecsszopók vagyunk. De csak gyengéden, nehogy a lelke valami szputnyikon kiröppenjen a világűrbe... 3. Szinte alig akarta elhinni, hogy kiengedték. Visszavisszanézett, nem követik-e. Senki. A kis utca teljesen néptelen volt. A sarkon beleütközött valakibe. — Halló, Susie! Micsoda véletlen... — Halló Steve! Nem véletlen. Apa szeretne Magával beszélni; kéri, hogy jöjjön jci hozzánk. Üljünk fel a buszra? — Ha lehet, inkább sétáljunk egyet. Hat hónapig oly gondosan vigyáztak bent az egészségemre, hogy még a levegőtől is óvtak. Hosszút szippantott a benzin-szagú levegőből. Valahogy furcsa volt a beszéde, s a fejét elfordítva tartotta. A lány csak most vette észre, hogy csupa véraláfutás az arca. Barna haja fénytelenné vált, a bőre fakó. így, lefogyva még szembetűnőbbé váltak kiugró, mongolos arccsontjai, amelyek kissé ferdére szorították a szem mandulaalakú nyílását. A hangja fáradtabb, de sokjcal határozottabb. Idegenszerü, minden szó elejét hangsúlyozó kiejtése, amit annyiszor megmosolyogtak, sokkal kevésbé érezhető igy. De a szemel Alig látszik; egészen bedagadt. *— Szegény, Steve! Bántották? — Hát nem mondom, szorgalmasan dagasztottak. Mint a keletien kenyeret. Mi van az öregúrral? ■-— Apát a múlt héten engedték ki. — Ö is bent volt? — Persze. Nem tudta? — Nem. Nem mondták- De kérdeztek felőle. Magáról is. — Rólam? — Bizony. Azt mondták, hogy udvarolok Magának. •— Szegény Steve! Nem elég, hogy kínozták, még össze is akarták boronálni velem. Borzasztó lehetett. — Csak annyiban, hogy nincs alapja. Tudja, odahaza egészen más. El lehet beszélgetni a lányokkal. Az irodaiakkal is. Itt mindegyik úgy felhúzza az orrát, ha egy melós meg meri szólítani, őket. mintha legalábbis tönkretennénk az esélyeiket arra. hogy egy milliomost horgásszanak M maguknak. Aztán majdnem mind egyA Nap kél: 7.32. h-kor, nyugszik: 16.01 h-kor. A Hold kél: 14.35 h-kor, nyugszik: 4.52 h-kor. Időjárásjelentés Várható időjárás: felhős, párás, helyenkint ködös idő. Többfelé havazás. Mérsékelt északi szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 1—plusz 3 fok között. Távolabbi kilátások: a hét végén az éjjeli lehűlés fokozódik. — TÚRKEVÉN a Vörös Csillag Tsz-ben huszonöt fős csoport foglalkozik a Szolnok megyei Néplap terjesztésével. A lelkes kollektíva néhány nap alatt ötven előfizetőt szerzett. — KIGYŰLT A NEON- FÉNY Martfűn. A Lenin úton és a művelődési ház előtti téren befejeződött, a jövő évben a Tisza Cipőgyár lakótelepének többi utcájában is elkészül a neonvilágítás. — KARCAGON Szilveszterkor a Déryné Művelődési Ház színjátszó csoportja Tahi László: Különleges világnap című darabját mutatja be. — A SZIGLIGETI Színház mai műsora (30-án) este 7 órakor a „LEÄNYVAsAR”. — SZAJOLBAN a Vörös Csepel Tsz-ben tavaly csak 13 forint volt az egy munkaegységre eső jövedelem. A közös gazdaság tagjainak jó munkája eredményéül az idén több, mint 40 forintot fizetnek ki munkaegységenként. — FELFEDEZTÉK a Bakony legnagyobb barlangját. A barlang 136 méter hosszú és legnagyobb mélysége 43 méter. A felfedezés megkönnyíti az ajkai szénmedence bányáiban tapasztalható karsztvíz-betörések körülményeinek tisztázását. — BOTRÁNYOS verekedés miatt Tóth János újszászi lakost a szolnoki járási és városi rendőrkapitányság szabálysértési előadója 140 forintra bírságolta. — VIDÁM MŰSOROS szilveszteri mulatság lesz december 31-én este 7 órakor Szolnokon, a Ságvári Endre Művelődési Ház színháztermében. Az esten a Szigligeti Színház művészei lépnek fel. Lesz szivküldi és tombola is. — MEZŐTÚR lakossága 99.1 százalékra teljesítette ez- évi községfejlesztési tervét Az előirányzott 5 millió 672 ezer forintból 5 millió 625 ezer forint értékű új létesítményt építettek. December 30 P«n ek Szabina Az üzletek és vendéglátóhelyek szilveszteri nyitvatartása A lakosság ünnep előtti zavartalan áruellátása érdekében a Belkereskedelmi Minisztérium az üzletek nyitva- tartását a következőképpen szabályozza: A fővárosban, a megyeszékhelyeken, a megyei jogú városokban és egyéb városokban: 1960. december 31-én, szombaton reggel 6, illetőleg 7 óidkor nyitó egyműszakos élelmiszerboltokat 18 óráig kell nyitvatartani. A későbbi időpontban nyitó egyműszakos élelmiszerboltok reggel 7 órától 18 óráig árusítanak. A csarnokok és a piacok a szokásos időponttól délután 18 óráig várják a vásárlókat. A kétműszakos élelmiszerboltokban az Iparcikk üzletekben és az áruházakban a szombati napokon szokásos nyitvatartási rend szerint lehet vásárolni. A zenés vendéglátó helyek reggel 5 óráig, a többi vendéglátóipari egységek pedig éjjel 1 óráig várják a vendégeket. 1961. január 1-én, vasárnap: az élelmiszerüzletek közül csak a vasárnap egyébként is árusító egységeket kell nyitvatartani a szokásos rend szerint. A többi élelmiszerboltok az iparcikk üzletek és az áruházak, valamint a csarnokok és a piacok ezen a napon zárva lesznek. A vendéglátóinari egységek a szombati napokon, a dohányos édességboltok a vasárnapi napokon szokásos nyitvatartási rend szerint árusítanak. Az ország egyéb helységeiben az üzletek nvitvatartását a felsorolt napokon úgy keli szabályozni, hogy a lakosság áruszűksén’ietét z^» »’--t alánul megvásárolhassa (MTI). forma. Kék szem, szőke ha), a kedvenc filmsztár frizurája, mosolya, ruhája ,.. — Köszönöm a bókot. — Nem Magára gondoltam. — Az én hajam is szőke. — De magával lehet beszélgetni. És a szeme aranybarna, mint az apjáé. Hogy van az öreg fiú? — Nem jól. Még mindig nehezen jár. Hiába, már nem fiatal. És ez a rakétahistória... Apus alaposan belemászott. Bartos lába a földbe gyökeredzett. Megkínzott arcát a lány felé fordította, és fojtott, indulatos hangon valósággal ráripakodott: — Hallgasson! Ne beszéljen erről! Honnan tudhatja, hogy nem vagyok besúgó? A lány arca derűs maradt. Nem lett volna semmi feltűnő ezen az aranyos, nyugodt arcon; de az aranyszőke haj és a nagy, aranybarna szemek szokatlan összetalálkozása, az ellentéteknek ez a harmóniája izgatta és vonzotta Steve-t. Arra kényszeritette, hogy újra és újra próbálja megfejteni e különös varázs titkát, és ellenőrizze, mit csinál búzakalászokkal koszorúzott fészkében az a két huncut, barna madárfióka. «— Csacsiság — mondta a lány. — Menjünk tovább, majd megmagyarázom. Először is: é:ek óta ismerjük Másodszor: a spicliket nem szokták hónapokig bent tartani. Azt hiszik, hogy néhány napi hüsöltetés már patyolatfehérre mossa őket. Utána gyorsan kiszabadulnak, hogy szimatoljanak, és nyomot fogjanak. Harmadszor: kikkel szembesítették1 Magát? — A magyarok közül Kovács, Somos és Berkes... Aztán Dougherty, a fiatalabbik Murchison és Penrose... Igen, ezekkel. — Látja. Ismerjük ezeket a jómadarakat. Apa kihallgatására is ezt a bandát vonultatták fel. Mit gondol: ha Maga mondott volna Apára valamit — vagy fordítva —, nem szembesítették volna magukat? — Lehet, hogy igaza van. Mégis vigyázni kell. Az emberekben nem lehet megbízni. Ezt már megtanultam. — Téved. Steve. Majd meg fogja tanulni, hogy kikben nem szabad és kikben kell megbíznia. Ha nem bízunk az emberekben, nincs értelme n veszödésnek. Csak értük és velük... Kérdezhetek valamit? (Folytatjuk.)