Szolnok Megyei Néplap, 1960. december (11. évfolyam, 283-308. szám)
1960-12-25 / 304. szám
t SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1960. december 25. A2 idén kedvező fordulat bontakozott ki az öntözéses termelésben. Nagyobb területet öntöztünk mint korábban bármikor az országban. — A több, mint 160 ezer hold öntözése nem pusztán mennyiségi fejlődésről tanúskodik, hanem minőségi változásról is. A mezőgazdaság szocialista átszervezésében elért sikerek nyomán mindinkább kialakulnak az öntözés műszaki feltételei, s annak üzemi, agronómiái lehetőségei is. Ezek csak együttesen vezetnek az öntözés teljes értékű hasznosítására. Az országos eredmények elérésében kimagasló szerepe volt Szolnok megyének, ahol atz öntözéses gazdálkodás nagy lendületet vett. Tavaly a megyében 40 ezer holdon folytattak öntözést és ebből 31 ezer holdon rizst termeltek. Az idén már 60 ezer holdra emelkedett az öntözött terület. A rizsterület némileg visszaesett és örvendetes fejlődésnek indult a szántóföldi öntözés, a kapás- és takarmánynövények öntözése.^ Ezek részesedése a múlt évi 17,5 százalékról az öntözött terület 40 százalékára emelkedett. Szemben a szántóföldi öntözés 25 százalékos országos részarányával. — A Szolnok megyei öntözéses termelés _ országos jelentőségét mutatja, hogy az ország termőterületének 6 százaléka esik a megyére, az öntözött területben ' való részesedése ennek több, mint hatszorosa. Eléri az ország összes öntözött területének 37 százalékát. E kiugró eredmények eléréséhez adva voltak bizonyos kedvező előfeltételek is. Nagy szerepük volt ebben az állami beruházásoknak, amelyeket a Tisza mentén létesítettünk. Főleg a Szolnoktól északra eső térségben teremtettük meg az öntözéses gazdálkodás elterjedésének lehetőségét. Kiépítettük a tiszafüredi nagy öntözőrenü szert és a nagyteljesítményű úszó szivattyútelepekre támaszkodó öntözőrendszerek egész sorát hoztuk létre. A megye területén már korábban nagykiterjedésű területen épültek öntözőtelepek. Ezek bői azonban több tízezer hold nem üzemelt. E területek új ra bevonása az öntözésbe ugyancsak kedvező előfeltételeket jelentett az előrehaladáshoz. Mégsem csupán ezeknek tulajdonítható az elért kimagasló eredmény. Hanem a szocialista mezőgazdasági nagyüzemek térhódításának. A régebbi termelőszövetkezetek megerősödésének és a mezőgazdaság szocialista átszervezésének. S ezeknek a magasabb terméshozamok elérésére irányuló célkitűzésekkel történő összekapcsolása volt a biztos alapja és fő mozgató rugója az öntözés nagyarányú fejlődésének. A meo—i párt- és állami szervek helyesen ismerték fel feladatukat. Tudták, hogy a kukorica termesztésében, a takarmánybázis biztosításában, az állattenyésztés fellendítésében kijelölt célok másként nem érhetők el. Szolnok megye az országnak csapadékban különösen szegény területe — ahol a nyári félév átlagos csapadéka mindössze 325 millimétert ér el. Itt a terméshozamok növelésének és biztonságosabbá tételének egyik legfontosabb eszköze az öntözés széleskörű elterjesztése. _A lehetőségeket és a helyes célkitűzéseket azonban' valóra is kellett váltani. Szolnok megyében az ország számára példamutató módon ennek is megtalálták a helyes útját. A megyei pártbizottság átfogó, előremutató terve alapján, a megyei párt-, tanácsi, vízügyi szervek egységes összefogással, jó szervezettséggel vitték sikerre az öntözés fejlesztésének egy évvel ezelőtt még merésznek tűnő céljait. Az eredetileg mindössze 2 ezer holdra előirányzott területnövekedés helyett ennek kereken tízszeresével, 20 ezer holddal növelték az öntözött területeket. Ami különösen tanulságos és követendő a Szolnok megyei példában, az elsősorban a vízben rejlő nagy lehetőségek kiaknázásának a termelési célkitűzések- i kai való szoros egybekajscso-1 /ó úton halad Szolnok megyében [ az öntözés írta: Dégen Imre, az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője lása. Valamint az állami és helyi erők helyes egyesítésén kívül a termelőüzemekben végzett gyakorlati szervező munka. Üttörő módon, bátran rátértek az egyszerű, olcsó eszközökkel, részleges terep- rendezéssel, ideiglenes csatornahálózat kihúzásával megvalósítható öntözésre. Az öntözőtelep-építésnek és öntözésfejlesztésnek ez a módja a szolnoki példa nyomán vált új fogalommá a magyar öntözőgazdálkodásban, és mint népi öntözés” vált általánosan ismertté. A nagyüzemekben egyre jobban jelentkezett az öntözési kedv. A belterjes gazdálkodás követelményei mindinkább előtérbe helyezték az öntözés szükségességét. Ám egyedül az állami beruházási eszközök és kizárólag a költséges, korszerű öntözőtelepépítés alkalmazása igen szűk határok közé szorították volna az öntözés kiterjesztését. Ezért a megyében helyesen ismerték fel, hogy az öntözés megkezdésével nem lehet megvárni a korszerű öntözéses gazdálkodáshoz szükséges összes feltételek létrejöttét. Természetesen amíg ezek kialakulnak az öntözés gazdaságossága elmarad a tökéletesebb műszaki berendezéssel megvalósított öntözéstől. Azonban, ha az egyszerű telepépítési módszereket, öntözési eljárásokat kellő mű- szaki-agronómiai irányítás mellett úgy végezzük, hogy azok alapját képezzék a magasabb színvonalú öntözés kialakításának, már kezdetlegesebb fokon is magasabb hozamok érhetők el, mint száraz gazdálkodással. így az öntözést jóval az állami erőforrások adta lehetőségeken túlmenő mértékben terjeszthetjük ki. És az ezzel elért többletjövedelem megadja az alapot a magasabb színvonalú öntözés fokozatos kialakításához. Helyes, hogy a Szolnok megyeiek ezt az elvet követik a jövőben is. Hiszen az öntözéssel a helyenként még kezdetleges módszerek ellenére is már ebben az évben 170—190 millió forint értékű terméstöbbletet értek el. A karcagi Dimitrov Termelőszövetkezet 45, a Lenin Termelőszövetkezet 40, a Május 1. 40, a November 7. Tsz 38. a kunhegye- 'orös Október Termelőszövetkezet 52 mázsás kukorica- termést takarított be holdanként. A kisújszállási Ady Tsz ugyancsak 46,6 mázsát termelt kukoricából öntözéssel. Az ottani Búzakalász Termelőszövetkezet öntözött silója pedig 230 mázsát adott. — A mezőtúri Sallai Termelőszövetkezet 160 hold legelőjén 8 vagon többlet szénatermést hozott az öntözés. Ezek az eredmények, az öntözés kimagasló sikerei adják meg a biztos alapot a fejlettebb ön' tözés megteremtéséhez. A jövő évi öntözésfejlesztési program Szolnok megyében újabb nagy lépéssel viszi előre az öntözéses termelés ügyét. Az öntözőtelepek területének 104 ezer holdra, a ténylegesen üzemelő öntözéseknek pedig mintegy 901 ezer holdra való növelése meg nagyobb erőfeszítést ki- ván. Még körültekintőbb, megalapozottabb szervező irányító munkát igényel’ mint az eddigi öntözésfejlesztési tervek megvalósítása. Jövőre és még jó ideig alkalmazni kell az öntözés ideiglenes jellegű kevés ráfordítást igénylő egyszerű termáit. Ugyanakkor törekedni ^ kell a korszerű, jól megépített műszakilag, agro- nómiailag megfelelően berendezett öntözőtelepek kialakítására. Ezekkel lehet magas színvonalon az öntözést megvalósítani. Szükséges, hogy a megalapozottabb öntözésfejlesztés agronómiái feltételei is mielőbb kialakuljanak. Végső soron az öntözés teljes hatékonysággal úgy érvényesül, ha a műszaki feltételekkel együtt gondoskodunk a talaj fokozott tápanyagellátásáról . gondunk van a talajjavításra, a nagyobb állatállományra, az öntözéses gazdálkodáshoz szükséges speciális gépekre. Az egyszerű telep- epitesi eljárásoknál is olyan módszert kell követni, hogy az állandójellegű csatornákat az előirt műszaki követelményeknek megfelelően építsék ki. így a részlegesen terep- rendezett, ideiglenes jelleg- gél épített telepek a műszakilag tökéletesebb berendezések kiépítésének alapját képezhessék Csak helyesléssel lehet említem a Szolnok megyei öntözésfejlesztésnek azt az irányzatát, amely a rizsterület csekély növelésén kívül továbbra is — elsősorban < szántóföldi kultúrák és a rét- legelő öntözés nagyarányú ki- terjesztésére törekszik. Ez azonban magasabb színvonalú szervezőmunkát igényel. Többet tenni azért, hogy valóra váljék a szántóföldi öntözött kultúráknak az ezévi 25 ezer holdról jövőre 52 ezer h°ldra emelése. Az öntözött rét-legelő területnek pedig 4600 holdról 10 800 holdra kiterjesztése, a rizs mono- Kulturas termelésének meg- szüntetése során nagy lépést Jfjfrit előre a rizstelepek átállítása füveshere termelésre Am ahol a szántóföldi gazdálkodás lehetősége fennáll I ufí .Cs,a.k az e,sö lépésnek le-! hét tekinteni. Ezt követni kell , a belterjes szántóföldi öntözésnek, az okszerű teljes vetésforgó kialakításának. Az öntözött területek elhe- helyezésénél fontos a rendelkezésre álló vízkészlet, a víz- nyerési lehetőségek figyelem- bevétele. A jövőben azonban ez már önmagában nem elég Mindjobban magunkévá kell tennünk a talajtani adottságok és a víznverési lehetőségek együttes szemléletét Törekedni kell a minél jobb minőségű talajoknak az öntö- zésere ahol az öntözővíz jó gazdálkodás mellett legjobban hasznosul. Ezért előfon dúlhat, hogy — a gazdaságosság ésszerű határain belül — valamelyest messzebbre kell vezetni az öntözővizet. Azért, i hogy az a jobb termőképeis- ségű talajokon magasabb terméshozamot adjon, mintsem vízforráshoz közel eső, silány termőképességű talajokat öntözzük, ahol kisebb hozamok érhetők eL Szolnok megyében eddig nagyrészt a rossz termőképességű talajokon használták fel az öntözővizet. Igaz, hogy ennek haszna sokesetben nemcsak a viszonylagos terméstöbbletben jelentkezett, hanem abban is, hogy az öntözés hatására talajtani szempontból minőségi változás következett be. Ez történt a Szolnok—Tiszasüly közötti rossz szikes legelők feltörésével elindult rizsöntözés után. továbbá a kisújszállási és a karcagi térségben. A jövőben törekszünk az öntözővíz céltudatosabb felhasználására, a jó minőségű, jó termőképességű talajokon. így a tiszafüredi öntözőrendszer északi részén, Tiszabő, Mezőtúr, Túrkeve határában. Ennek jelentősége nagy, ha számításba vesszük, hogy a szolnoki térségben 1 köbméter öntözővíz felhasználásával elérhető többlethaszon a legjobb minőségű talajokon 6,70 forint, míg a legrosszabb minőségű talajokon csupán 20 fillér. A szolnoki öntözések is bizonyítják, hogy a belterjes gazdálkodás magas foka az öntözéses termelés. Ha azt helyesen alkalmazzuk sokszorosan meghálálja a ráfordított munkát és költséget. Sőt nemcsak magasabb terméshozamot ad, hanem a talaj termékenységének tartós megjavítását is elősegíti. A helytelenül folytatott öntözés, a túlöntözés különösen szikes és kötött talajokon, amilyenek Szolnok megyében túlsúlyban vannak, kedvezőtlenül változtatja meg a talaj vízforgalmát. A talajszerkezet leromlásához és termékenységének csökkenéséhez, a talajvízszint káros emelkedéséhez, elmocsarasodásá- hoz vezethet. A korábbi helytelen öntözések folytán elvi- zenyősödött területek példája arra int, hogy a kötött, szikes talajokon kij vízsugárral öntözzünk és a túlöntözést kerüljük el Ez egyébként a víztakarékosság érdekében is kívánatos. A vízkincs — figyelembe- véve az ipar, a mezőgazdaság és a lakosság mind nagyobb ütemben növekvő igényét — országszerte korlátozott mértékű. így van ez Szolnok megyében is. Száraz időszakokban helyenként már most is vízhiánnyal kell számolni. Az ötéves terv 140 ezer holdas megyei öntözési célkitűzését figyelembevéve a Tiszából, a Körösökből és a Hortobágyból ezidő szerint meglévő másodpercenkénti 49 köbméter vízmennyiség már nem elenendő_ Ez is int a fokozott víztakarékosságra. Hogyan takarékoskodjunk? A csatornák szivárgási veszteségének csökkentésével. A takarékos vízfelhasználással, az öntözés üzemelési idejé- j nek a napi átlagos 16 óráról 22 órára emelésével. Ezenkívül korszerűsíteni kell a meglévő úszó szivattyútelepeket és szükséges új úszó szivattyús vízkivételek létesítése is. Többek között a Szolnoktól délre eső Tisza- szakaszon. Most azonoan elsősorban a meglévő öntözőművek jobb 'hasznosítására összpontosítsunk. A Körös-völgyi vízkészletek korlátozottak. Itt lényegében a fejlesztés felső határának tekinthető a megépített, de üzemen kívüli öntözőtelepek üzembevonása. Ám a tiszai öntözőrendszereknél, különösen a Tisza jobbpartján, a tiszasülyi, ti- szavárkonyi öntözőrendszerekben még jelentős szabad vízkészlet van. Végső soron a Szolnok megyei öntözések nagyarányú fejlesztése, az öntözésnek 150 ezer holdnál jóval nagyobb területre való kiterjesztése távlatilag ném oldható meg beruházás nélkül. Csak a tervezett Tisza- burai Duzzasztómű és az ahhoz kapcsolódó Nagykunsági és Jászsági Főcsatornák építésével. Az öntözésben elért eddigi sikerek egyik jelentős tényezője volt, hogy a helyi feltételekhez igazodó változatos öntözési módokat alkalmazik a megyében. A permetező öntözés figyelemreméltó fejlődése mellett helyesen ismerték fel, hogy a Szolnok megyei kötött talajú, sík te- reP.ű _ vidékeken a felületi öntözés nagy előnnyel jár. Országosan a permetező öntözés az összes öntözött területnek már közel 27 százalékára terjed ki. Addig Szolnok megyében csak 10 ezer hold körüli területen, az összes öntözött területnek 17 százalékán folytatnak perme- öntözést. A permetező öntözéshez szükséges gépek és anyagok korlátozottak. Másrészt a felületi öntözés számára kedvező terepadottságok vannak. Így továbbra is a felületi öntözés lesz túlsúlyban. Szolnok megyében ®, permetező öntözőberendezések hasznosítása igen magas fokot ért el. Nyolcvankét permetező berendezéssel több, mint tízezer holdat öntöztek. Ez berendezésként 133 holdas átlagot jelent. De voltak olyan berendezések, amelyekkel 250 holdat is megöntöztek. Ilyen a kőtelki Ezüstkalász Termelőszövetkezeté Ez nagy segítséget jelent ahhoz, hogy a szárazság legkritikusabb időszakait a növényzet átvészelje. Azonban a növényzet teljes vízigénye egy öntözési idényben legalább 150 milliméteres mesterséges esőt kíván meg a permetező öntözéstől. S nem 15—25 ^ millimétert, mint amennyit jelenleg permetező öntözéssel adagolnak leiének rövidesen befejeződik a feltárása. Utána a termelőszövetkezetek kútfúró brigádjainak megszervezése és kútfúró berendezéssel ellátása következik. így még gazdaságosabbá válik és meggyorsul a kútöntözés fejlődése. A továbbiakban egyre nagyobb mértékben építünk az állami és a helyi erők észszerű párosítására azért, hogy a megye az állami terven felüli öntözésfejlesztési előirányzatait megvalósíthassa. Ennek különösen kedvező formája az öntözésben érdekelt szomszédos nagyüzemek összefogása. A vízgazdálkodási társulat röviden. A belvízrendező társulatok fejlődése a megyében jobban előrehaladt, mint az öntözőtársulatoké. A Tama-vidéki tiszakécskei, jászfényszarui, kiskörei és kisújszállási vízgazdálkodási társulatok munkája a példa. Ez az útja, miként lehet megsokszorozni a rendelkezésre álló erőket, ha az öntözésben érdekelt üzemek összefognak. S az állami támogatáson kívül, döntően saját erőből és kellő szervezettséggel megvalósít ják a kisebb őntözőcsatomák építését. Ugyanígy a telepépítést, permetező öntöző- berendezések, kisebb vízkivételi művek üzemelését. Sokat vitatott téma, hogyan lássák el az öntözési feladatokat az üzemekben. Álmegoldás a szocialista mezőgazdaság létrejöttével leegyszerűsödött. Nyilvánvaló hogy a nagyüzemeket, vagy a szomszédos nagyüzemeket összefogó vízgazdálkodási társulatokat kell szervezetileg, műszakilag alkalmassá tenni az üzemen belüli öntözési feladatok ellátására. Amíg e2 nincs meg, átmenetileg jelentős segítséget nyújthat a vízügyi igazgatóság vízhasznosítási csoportja. Különösen az új termelőszövetkezeteknek ajánlom. Szakmai irányítás, tanácsadás útján, az ideiglenes csatornák kitűzésével, a permetező berendezések jobb kihasználását elősegítő gépjavító szolgálattal, öntözési bemutatókkal, üzemelési útmutatással. A Középtiszavidéki Vízügyi Igazgatóságnak az eddigiekben is kimagasló szerepe volt a megye öntözőgazdálkodásában. A vízügyi szervek a további, még nagyobb célkitűzések megvalósításának is fontos és biztos pillérei. Feladatukat akkor tölthetik be eredményesen, ha úgy, mint eddig s a termelési célkitűzéseknek rendelik alá vízügyi-műszaki tevékenységüket. Ha szorosan együttműködnek a párt és tanácsszervekkel, termelőszövetkezetekkel, állami gazdaságokkal. Üzemenként, a helyi feltételek felmérése alapján már most kell előkészül- niök. A munkaszervezésnek azt a jól bevált formáját válasszák amellyel a telepépítések zöme házilag, olcsó megoldással adódott. Ez a vízügyi igazgatóság műszaki tervei, művezetése és a gépi munkához nyújtott segítsége . útján legeredményesebben ] megvalósítható. Egyre jelentősebb szerepe van — különösen a Jászságban, főleg a kertészeti öntözésben — a kútöntözésnek. E terület felszín alatti, öntözésre hasznosítható vízkészA NAGYKÖRŰI XISZA-PARX. | A Foldmuveiesugyi ívu- ! nisztérium és az Országos I Vízügyi Főigazgatóság eddig is nagy várakozással tekintett Szolnok megyére. S az öntözéses termelésben kibontakozó, lendületes fejlődésre. Ehhez igyekezett is támogatást adni. A jövőben is fokozott gondot fordítunk a Szolnok megyei egészséges kezdeményezések támogatására. Az előirányzatok szerint jövőre mintegy S3 millió forintot fordít az állam a szolnoki öntözések fejlesz tésére. Megerősítettük a szolnoki vízügyi igazgatósága szakemberekkel, növelt,il1 gépállományukat. Az ipar is jobban felkészült a műszakilag tökéletesebb permetező öntözőberendezések gyártására. S ezek nagyrésze olyan időben gyártódik, hogy lehetővé váljék a termelési idényben hasznosításuk. Az egész magyar öntözésügyben jövőre még nagyobb lesz a megye részesedése: megközelíti az öntözött területek felét. E kimagasló Szolnok megyei eredmények nem tulajdoníthatók kizárólag egyik, vagy másik szerv munkájának. Igazi forrása éppen az, hogy sikerült társadalmi üggyé, közüggyé ten- A3 ÖAtÖZés