Szolnok Megyei Néplap, 1960. november (11. évfolyam, 258-282. szám)
1960-11-18 / 272. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEKt XI. évfolyam, 278. szám. Ára 50 fillér I960, november 18. péntek. A cukorrépaszedésről jelentjük Tartós száraz időt már nem várhatunk, sőt lassan már a fagy veszélye fenyeget. A cukorgyár alig néhány napi tartalékkal rendelkezik. A répaszedést tovább halogatni nem lehet. A vetésen kívül minden más munkát félretéve, ezt kell mielőbb befejezni — ez az álláspont alakult ki tsz-einkben. Hol hogyan csinálják — erről szól mai hírösszeállításunk. Hatszáz ember a földeken A túrkevei Vörös Csillag Tsz-ből jelentette Gál Antal elnökhelyettes: — Mintegy 200 hold répánk szedetlen, betakarításához körülbelül 15 napra van szükségünk. A tsz munkaerejét err> mozgósítottuk, leállítottuk a kukoricatörést is és most hatszáz ember szedi és szállítja a répát — még esőben is. Rendkívül nehéz a szállítás, csak lófogattal tudunk rámenní a földre. Ha négy ló sem bírja a rakott szekeret, elébefogunk hatot — de haladunk. Vezetőségünk úgy határozott, hogy a munkaegységjóváíráson felül A kormány tájékoztatási hivatala közli: A minisztertanács csütörtökön ülést tartott. Jóváhagyta a Magyar Tudományos Akadémia módosított alapszabály-tervezetét. A módosítást az tette szükségessé, hogy a Magyar Tudományos Akadémiáról alkotott 1960. évi 24. számú törvényerejű rendelet újonnan meghatározta az Akadémia tudományt irányító, művelő szerepét és feladatkörét. A kormány elfogadta a bányászatról szóló törvénytervezetet, s úgy határozott, hogy azt az országgyűlés legközelebbi ülésszaka elé terjeszti. A minisztertanács meghallgatta és elfogadta a fővárosi Az országoshírű mezőhéki Táncsics Termelőszövetkezetben az idén is példamutatóan gazdálkodtak. Rendszeresen négyszázkilencven—ötszáz ember dolgozott a földeken. A szorgalmas és lelkiismeretes munkának köszönhető, hogy az őszi betakarítás is befejezéshez közeledik. A szorgalmas munka után talán egyedülálló teljesítménnyel dicsekedhetnek a Táncsics Tsz tagjai. Jelenleg tizennégy olyan családot tartanak nyilván, akiknek az idén szerzett munkaegységük meghaladja az ezret. Bessze Sándor például harmadmagával 1787 munkaegységet szerzett eddig. Panyik Sándornak és családjának a növénytermesztésben végzett jó munkája után 1034 munkaegységet tartanak nyilván. Az állattenyésztésben dolgozó Tóth Imre juhász még ennél is szebb eredménnyel dicsekedhet, hiszen egymaga 1243 munkaegységet gyűjtött minden 110 négyszögöl terület után 20 forint készpénzt, 1 nőid répa felszedése után pedig 10 kilogramm cukrot adunk prémiumként. Abádszalókon az elnök is teljesíti a normát az abádszalóki Lenin Tsz vezetői nemcsak a szó erejével, hanem saját példájukkal is a betakarítást segítik. Varjú Sándor, a tsz elnöke például járandóság nélküli szabadságot vett ki és a tagokkal egy sorban szedi a répát. Jövedelme erre az időre any- nyi, amennyit teljesít. Egyik értekezletről is azzal búcsúzott: — Sietek, mert a répaszedésben is teljesítenem kell a normát. Természetesen nemcsak az elnök, s a vezetőség, hanem az egész tagság lelkesen dolgozik, hogy mielőbb befejezhessék a betakarítást. Az Ezüstkaiász Tsz-t pedig a patronélók, a tanács, ktsz és fmsz dolgozói segítik. Maga a községi tanács titkára Is részt vesz a répaszedésben. tanács végrehajtó bizottsága elnökének jelentését Budapest vízellátási helyzetéről. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság előterjesztése alapján a kormány javasolja az Elnöki Tanácsnak a vízgazdálkodási társulatok működésének továbbfejlesztéséről szóló törvényerejű rendelet megalkotását. A kormány az élelmezésügyi miniszter javaslatára elhatározta, hogy előterjesztést tesz az Elnöki Tanácshoz a vágóállatok forgalmával és levágásával kapcsolatos szabálysértési pénzbírságok felső határának 1000 forintról 3000 forintra történő felemelésére. A kormány ezután folyó ügyeket tárgyalt. (MTI) eddig. Hasonlóan jól dolgozott Burányi Sándor, akinek 1250 munkaegységet számoltak össze. A tagság többsége sem dolgozott rosszul, hiszen az átlag munkaegység már eddig meghaladja a négyszázat és az év végéig további százra számítanak. Mezőhéken egy munkaegység értéke a tavalyihoz hasonlóan eléri a 40 forintot, így több olyan család lesz, akiknek a hozzávetőleges számítások szerint évi jövedelme megközelíti a 100 ezer forintot Osvaldo Dorticos, a Kubai Köztársaság elnöke nyilatkozott a moszkvai barátság egyetem jelentőségéről. Mint mondotta, az egyetem kétségkívül sokat tesz majd a világkultúra eredményeinek terjesztéséért, az új társadalom építőinek műveléséért Aki csak mozogni tud A mezőhéki Táncsics Tsz- ben még mintegy 150 hold répa szedetlen. A vezetőség határozata értelmében „aki csak mozogni tud” — beleértve a ráérő állatgondozókat, irodai dolgozókat is — mindenki ezen a munkán dolgozik. A földekről a Vízig, lánctalpas traktora húzza ki a cukorrépával megrakott vontatót a kövesútra. Míg egyikkel fordul, a másikat megrakják. A kövesútról a tsz hat saját teherautója, három gépállomási és egy TEFU gépkocsi , valamint három pótkocsis Zetor szállítja tovább. Igen jó termést adott az idén a répa, átlagosan meglesz a 200, helyenként a 220—230 mázsa is. Ilyen munkatempóval kb. 10 nap alatt végeznek a betakarítással. Meggyorsult a munka Fegyverneken Mintegy 190 hold cukorrépa volt szedetlen kedd este a fegyvemeki határban. E terület a község öt termelőszövetkezete között oszlott meg, mert eddig csak az Aranykalász Tsz gazdái végeztek a répaszedéssel. Az esős idő miatt elmaradt munkával már nem lehet várni. Erről tanácskoztak kedd este a Vörös Csillag Tsz pártvezetőségi ülésén. A megbeszélésen olyan határozat született, hogy már másnap reggel minden épkézláb ember — vezetők, irodai dolgozók, állattenyésztők és műhelymunkások — menjenek cukorrépát szedni. Arról is döntöttek, hogy a munkaegységjóváíráson felül holdanként 20 kiló cukorral premizálják • tagok szorgalmát. A helyes határozat, s a mozgósítás nem váratott magára. Szerdán reggel kiürültek a tsz irodái, műhelyei, aki csak tehette, a határba igyekezett. Hasonló intézkedéseket tettek a többi terme- lőszövekezet pártszervezetei és gazdaságvezetői is. Az Angol Országos Nőszövetség akciója a polaris támaszpont ellen London (MTI). Az Angol Országos Nőszövetség nyilatkozatot adott ki és ebben aggodalmát fejezi ki a skóciai Poláris búvámaszád-támasz- pontot engedélyező egyezmény miatt. Felhívja az angol nőket, használják hatalmukat saját népük és a világ összes népeinek megvédésére. Az elnök hangoztatta, hogy a barátság egyetem nagyjelentőségű a latin-amerikai népek ifjúsága számára, majd a kubai forradalmi kormány és a kubai nép legmelegebb jókívánságait tolmácsolta az egyetem tanárainak és hallgatóinak. A Minisztertanács ülése Ezer munkaegységen feli családok, 100 ezer forint év: jövedelem Dorticos elnök nyilatkozata a moszkvai Barátság egyetemről Változatos téli program várja az asszonyokat Felkerestük Borsányi Jánosné elvtársnőt, a nőtanács megyei titkárát. Megkértük, tájékoztassa lapunk olvasóit arról, mi a nőmozgalom programja a közeljövőre vonatkozóan. — Mindenek előtt — hangsúlyozta Borsányi Jánosné — legfontosabb feladatnak tartjuk. hogy az asszonyok is segítsék az őszi betakarítást. Igyekeztük a falusi asszonyokat és leányokat meggyőzni arról; munkájuk, segítségük elengedhetetlen ahhoz, hogy minden termést betakaríthassunk. Tehát ez most a legsürgősebb dolgunk nekürk is. Azonban ha az őszi betakarításnak vége lesz, változatos lesz a programunk. — Megkezdjük az oktatás különböző formáit. Különösen a kedvelt, a szívesen látogatott gazdasszonyköröket, olvasóköröket indítjuk be. Az ősz elején úgy terveztük, hogy e kétféle körből összesen mintegy 205-öt szervezünk. A jelek azt mutatják, hogy ennél több lesz. A szakköri foglalkozások színvonala emelésének biztosítására járásonként összehívjuk a felelősöket, a különböző körök vezetőit. Tanácskozunk velük, mit tehetnek azért, hogy a foglalkozások még eredményesebbek legyenek. Ilyen tanácskozást előreláthatólag a jövő héten a kunszentmártoni én a szolnoki járásban tartunk. A nők általános műveltségének emeléséért az ősszel sokat beszélgettünk azokkal az asszonyokkal, akiknek hiányzik a VII—VIII. osztálya. Törekvésünk nem volt sikertelen. Egy példával bizonyítom: A jászberényi járásban pl. 1959-ben 38 nő tanult az általános iskola felsőbb osztályaiban, most 85-en kezdték el. Szeretnénk a tsz-ekben dolgozó nőket is tanulásukban segíteni. Ezért mozgósítunk a politikai oktatásra, a Hazafias Népfront szervezte előadásokra, ugyanakkor mi is szervezünk legalább 50 előadást és 20 szakkört. Főleg a baromfitenyésztésben dolgozó nőket szeretnénk jó szakemberekké nevelni. — A jövő év elején járási ankétokra hívjuk a termelőszövetkezeti nőbizottságok vezetőit. Azzal a céllal, hogy átadják egymásnak tapasztalataikat, és a legjobb módszereket mindenütt hasznosíthassák. E hó végén a jászberényi járásban értékelik a 200 munkaegységes versenymozgalom eredményeit Az a szándékunk, hogy e mozgalom tapasztalatait is kívül visszük a járás határán. Szeretnénk ezt az egész megyében meghonosítani. Az eddigieknél eredményesebben szeretnénk mozgósítani azokat a falusi asszonyokat is, akik nem tsz-tagok, de elfoglaltságuk mellett segíthetnék ott a munkát. Ilyen céllal beszélgetéseket, családlátogatásokat, tsz-látogatásokat szervezünk. —■ Hogyan segít! a nőtanács az iskolai nevelést? — Legtöbbet a gyermekek szocialista szellemben való neveléséért kell tennünk. Ezen célért a szülői munka- közösségekkel együtt tevékenykedünk. Mindenütt a tanácsok művelődési osztályával együtt szerveztük az iskolareform-tervezet vitáit. Különös gonddal segítettük az elsőosztályosok szüleit. Az iskolai év kezdete előtt több járásban tanácskoztunk velük. Az apákkal, pedig legalább tíz ankéton szeretnénk ismertetni, milyen feladat hárul rájuk az iskolásgyermekek nevelésében. — Milyen terveik, elgondolásaik vannak a nők nemzetközi ismereteinek bővítésére? — Feltétlenül gyarapítani akarjuk asszonyaink, leányaink nemzetközi tájékozottságát. Egyrészt úgy, hogy a világban zajló események helyes elbírálására, megítélésére neveljük őket. így talán legjobban megértik, átérzik a békeharc jelentőségét Ezen túlmenőleg külföldön járt asszonyokat kérünk meg, tartsanak a nőtanács asszonyainak élménybeszámolókat. S reméljük, külföldi vendégeink is jönnek ismét. Amellett mindenkori hű segítőink a könyvek, amelyekből sokat tanulhatnak asszonyaink a különböző összejöveteleken, felolvasásokon. Mindenképpen arra törekszünk, hogy a következő hónapokban a nők szakmai, politikai és általános műveltségét, tájékozottságát növeljük. Mert ez is egyik feltétele annak, hogy gazdasági feladatainkat úgy lássuk el, ahogyan azt a társadalom elvárja tőlünk. A Kínai Államtanács egyes volt kínai háborús bűnösök közkegyelemben való részesítéséről tárgyalt Peking (Cj Kína). A Kínai Népköztársaság államtanácsa csütörtökön megtárgyalta és elfogadta a Csang Kaj-sek klikk és Mandzsukuo bábállam ama háborús bűnöseinek megkegyelmezésére vonatkozó államtanácsi javaslatot, akik valóban megváltoztak és kifogástalan magaviseletűek. Az ülés részvevői úgy döntöttek, hogy a javaslatot áttanulmányozás és végső döntés céljából az Országos Népi Gyűlés illetékes bizottsága elé terjesztik. (MTI). Államcsínvkisérlet J San Salvadorban Salvador (AFP). San Salvador kormánya szerdán este bejelentette, hogy összeesküvést leplezett le, amely államcsínyt akart végrehajtani. Hivatalos körök hangoztatták, a Luis Flores ezredes vezetése alatt álló összeesküvők a nemrég megdöntött diktátor kormánj’át kívánták visszajuttatni a hatalomra. (MTI). síaasiixBiaagmiisaaauasmmaaiVijmm Negyvenezer ródli és 50 000 pár korcsolya már a sportboltokban várja a vásárlókat A gyermekek kedvelt téli Járműve ,,a ródli” már nem hiánycikk, a boltokban 40 000 különböző méretű (a- és lémszánkö várja a vásárlókat és az idén a tavalyinál több gyermeksltalp között is válogathatnak. Télre országszerte összesen 50 000 pár felnőtt és gyermek- korcsolyát hoznak forgalomba. A minden évben igen keresett külön koresolyacipőkböl sajnos az Ipar még mindig keveset gyárt, ügy hogy az idén sem lesz elegendő a boltokban. Sícipőből viszont több mint 3000 párat szerzett be a kereskedelem, and bőven fedezi az igényeken Ilyenkor jó a gumicsizma A termelőszövetkezeti gazdák a sok esőzés miatt csak gumicsizmában végezhetik munkájukat. — A tiszaföldvári Aranykalász Termelőszövetkezet gazdái a martfűi Tisza Cipőgyártól 75 forintos áron 180 pár felújított gumicsizmát kaptak,-------, - V v «— J U, l L^t\l „R épás*4 hajósok Többet, gazdaságosabban, olcsóbban / " Évi — a nagylány Termelőszövetkezeti élet