Szolnok Megyei Néplap, 1960. november (11. évfolyam, 258-282. szám)

1960-11-10 / 265. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NEPLAI 1960. november 10. A KISZ kongresszus tiszteletére Mint már korábbi lapszá­munkban közöltük, a Kézi­labda szövetség a törökszent­miklósi járásban november 6-tól 20-ig járási kézilabda bajnokságot szervezett a KISZ kongresszus tiszteleté­re. Az első fordulóra vasár­nap került sor négy férfi és négy női csapat részvételével. A fotoriporter egy női és egy férfi mérkőzés küzdelmének egy-egy izgalmas pillanatát örökítette meg lencséjével. A Törökszentmiklósi MTH—Tiszapüspöki férfi mérkőzé­sen a törökszentmiklósiak 10:8 (5:3) arányú győzelmet arattak. A kép a Törökszentmiklósi MTH-sok védelmé­nek eredményes tömörítését mutatja. Szajol—Törökszentmiklósi Fáklya női csapatainak össze­csapásából a szajoliak 8:3 (4:1) arányú győzelemmel ke­rültek ki. A képen a szajoliak egyik szép dobása látható. (Foto: Ágotái) TOTO főnyeremény csak 21 éven felülieknek Diepold Ute 18 éves német lány az angol futball-totón 45 856 fontot nyert. Szelvényét postán küldte be Németországból és személyesen utazott Londonba a hatalmas nyereményt felvenni. Ekkor azonban kiderült, hogy az angol törvények értelmében 21 éven aluli személy nem ve­het részt szerencsejátékban, a fiatal leány tehát nem kap sem­mit. Diepold Ute háztartási al­kalmazott egy német vállalati igazgató otthonában, akinek fiá­tól kapta ajándékba as angol totó-szelvény árát. <AP). .1 SZERZŐDÉSES mziAMS ÁLLANDÓ BIZTOS JÖVEDELME A TSZ-NEK szeiződést AZ ÁLLAT F0 RG ALMI VÁLLA LATTAL A szolnoki súlyemelők lettek az elsők Egyenlített a Törökszentmiklósi Fáklya A Törökszentmiklósi Fáklya NE. III-as labdarúgói leg­utóbbi mérkőzésükön a Kecs keméti TE ellen játszottak és 1:1 arányú döntetlent értek el. A felvétel a törökszent­miklósiak egyenlítő gólját örökítette meg. (apróhirdetése K~) Hosszú idő után vasárnap is­mét súlyemelő versenyen Izgul­hattak a sportág hívei. A Szol­noki MEDOSZ súlyemelő szak­osztálya Alkotmány Kupa pont­szerző versenyt rendezett a Var­ga Katalin Leánygimnázium tor­natermében. A Szolnoki ME­DOSZ I. és n., valamint a Bu­dapesti Vasas Dinamó L és n. csapata lépett dobogóra. A test- súly-levonásos versenyen a szol­nokiak bizonyultak Jobbaknak és Így ők szerezték meg az első helyet. Ki kell emelni a szolnoki csapatból a váltósúlyú Fülöp Lászlót és Tamás Józsefet. Di­cséret Illeti az ugyancsak szol­noki Futó Ferencet, aki serdülő kora éa 63 kilós testsúlya elle­nére 212.5 kg-os összeredményt ért eL Kiemelkedő eredményt értek még el a szolnoki Imre Barna és Boros József. Mindket­ten serdülő korúak. A verseny jó rendezés mellett, nem nagy­számú, de annál lelkesebb kö- ziffiség előtt zajlott le. Hiányosságként megemlíthet­jük, hogy az egész verseny ren­dezése és lebonyolítása úgyszól­ván egy emberre, a szolnoki szakosztály társadalmi edzőjére. Hollói Tamásra hárult, aki kü­lönben mint versenyző műkö­dött. Sürgősen javítani kell ezen a helyzeten. Olyan szakosztályi vezetőséget kell létrehozni, — amely segítséget nyújt a szak­osztálynak. A szolnoki csapat eredményei Szolnoki MEDOSZ I.: Fülöp László <75. 30 1101 270 kg. Tamás József (70. 75, 100) 245 kg. Rtmó- czl Mihály (80. 70, 901 240 kg. Csordás Gábor (62,5 65. 92.5) 220 kg, Busi Zoltán (70. 55, 87.5) 212.5 kg, Futó Ferenc (70, 60, 82.5) 212.5 kg. Meleg Gyula (52.5, «0, 22.5) 195 kg. Szolnoki MEDOSZ EL: Lukács János (57.5, 52.5, 72.5) 182.5 kg. Szabadi Mihály (47.5, 52.5, 70) 170 kg, Hegedűs Miklós (55, 52.5. 80) 187.5 kg Solti Sándor (55, 50, 67.5) 172.5 kg, Imre Barna (57.5, 50, 67.5) 175 kg, Boros József (55, 45, 70) 170 kg. Felnőttek: Hollói Tamás (80, 80, 105) 265 kg. Ez az eredmény 1. osztályú szintnek felel meg és ezzel Hollói Tamás továbbra Is biztosította utánpótlásválogatott­ságát. Szendrel Endre (80, 80, 102.5) 262.5 kg, Nagy István (75, 75, 105) 255 kg. Meg kell jegyez­ni, hogy Nagy István mindössze másfél hónapja kapcsolódott he a súlyemelő sportba, de máris szép eredményekkel hívta fel magára a figyelmet. Ha tovább­ra Is szorgalmasan dolgozik, bi­zonyára még sok szép sikerrel gazdagítja szakosztályának hír­nevét. A verseny összesített végeredménye 1. Szolnoki MEDOSZ I. csapa­ta 1136 kg összteljesítménnyel, 2. Budapesti Vasák Dinamó I. csapata 1113 kg-al, 3. Budapesti Dinamó n. csapata 802.5 kg-al, 4. Szolnoki MFTIOSZ TT. csapata 790 kg-al. (Egy emberhátrányai — mivel csak hatan álltak ki.) A látottak alapján megállapít­hatjuk. hogy a szolnoki verseny­zők formája felfelé ível. Most sokkal kisebb raitlázzal Indul­tak. mint legutóbb a Szegeden megrendezett országos vidéki bajnokságon. Ez megmutatkozott eredményeiken is. Ha Szegeden Így szerepeltek volna, ezzel az eredménnyel másodikok lehet­tek volna. ■Reméltük, hogy a jö­vőben Ismét szolnoki sikerekről adhatunk majd számot. GYORS-gépirő többéves gya­korlattal állást keres. Címeket a szolnoki hirdetőbe kérek. GÉPÍRNI tudó adminisztrátor elhelyezkedne. Megkereséseket „Szorgalmas*: Jeligére a szolno­ki hirdetőbe. NAGYALFÖLDI Kőolajtermelő V. felvesz esztergályosokat, vil­lanyszerelőket, autogén- és vil­lany hegesztőket. Jelentkezni le­het 1960. november 14-én reggel 8 órától Szolnok, Körösi út 46. sz. I. emelet 11. szobában. A CEGLÉDI Kertlmagtermelö Gazdaság jófelkészültségű főgé­pészt keres legalább 5 éves álla­mi gazdasági gyakorlattal. La­kást biztosítunk. Jelentkezés: a gazdaság Irodájában, -» Cegléd. Kecskéscsárda. A JÁSZBERÉNYI 54. sz. Autó- közlekedési Vállalat elad, vagy könyvjóválrással átad 10 db jó állapotban lévő kétlovas gumi­kerekű kocsit. Érdeklődni te­het: Jászberény, Petőfi tér 2. •- Telefon: 344. A Jászberényi Lehel birkózói Győrben léptek szőnyegre Győr- Soprón megye válogatottja el­len. A felnőtt csapat nyolc súly­csoportban mérkőzött. A kiegé­szítő serdülő és ifjúsági mérkő­zésekre utazott Jászberényi ver­senyzők közül pedig csak Turő- czlnak és Hamar K.-nak akadt ellenfele. A felnőttek jő küzdelemben 4:4-es eredményt értek el. A két kiegészítő számban Jászberényi siker született. így az összesített eredmény alapján a Lehel birkó­zók 6:4 arányú győzelemmel térhettek haza. A jászberényiek részéről a következők értek el győzelmet: TuróczL Hamar K., Mizsel I., Farkas, Ivanlcs, Farkas A. Az utóbbi kettő kölcsönversenyző- ként szerepelt a Lehelben a Szol­noki MAV-tóL TÖRÖKSZENTMIKLÓSI Járási Tanács VB Igazgatási Osztálya szabálysértési előadó állásra ál­lamigazgatásban jártas dolgozót keres. Fizetés: a 116/1960. MŰM sz. utasítás alapján. Erkölcsi bizo­nyítvány szükséges. Jelentke­zés: személyesen vagy Írásban. BÁNHALMI Állami Gazdaság gyakorlattal rendelkező géplró- nőt keres azonnali belépésre. — Bánhalmi Állami Gazdaság Kenderes. OJSZASZ é3 Vidéke Körzeti Földművesszövetkeze* Igazgató­sága pályázatot hirdet fűszer­csemege önkiszolgáló és ruhá­zati boltvezetői áliás betöltésé­re. Szakképzettek és házaspárok előnyben. Fizetés kollektív sze­rint, erkölcsi és működési bizo­nyítvány felvételnél szükséges. Felvétel esetén útiköltséget té­rítünk. Jelentkezni lehet szemé­lyesen, vagy Írásban a földmű­vesszövetkezet igazgatósági el­nökénél a földművesszövetkezet: központi Irodájában, DISZNDPERZSELO, pásztor­cikk, csapda Kulcsár kisiparos­nál Budapest, Rákóczi út 6. BEKÖLTÖZHETŐ egyszobás csa­ládi ház 496 n-öl telekkel eladó. Szolnok, Véső utca 43. BUDAPESTI egyszobás lakáso­mat elcserélném szolnokiért. Ér­deklődni délután. Pillangó ut­ca 10. SÜRGŐSEN vennék 5.25x16-os gumiabroncsot. Szedő Lajos, — Szigligeti Színház, ELADD Jó állapotban lévő üzemképes 6 HP Martos féle stabil benzinmotor 1400 forint. Német gyártmányú 2000 mm csúcstávolságú simaágyas vas­esztergapad összes tartozékaival 7000 forintért. Szőnyl, Dévavá- nya, Árpád utca 45. GYAKORLATTAL rendelkező esztergályos szakmunkást ke­res a Kunmadarasl Állami Me­zőgazdasági Gépállomás. Fize­tés megegyzés szerint, Jelentke­zés személyesen a gépállomás telephelyén. Útiköltséget csak felvétel esetén térítünk. TELEK 300 n-öl Rékasl út mel­lett építőanyaggal eladó. Érdek­lődni lehet: Szolnok, Gutenberg tér 6. BEKÖLTÖZHETŐ ÚJ családi ház melléképületekkel, 400 n-ől gyü­mölcsössel eladó. Szandaszöllős, Béla u. 3. ELCSERÉLNEM kaposvári két szoba összkomfortos kertes la­kásomat hasonló szolnokiért, — Címeket „Kaposvár* Jeligére a szolnoki hirdetőbe. ÉRTESÍTJÜK kedves vásárlóin­kat, hogy a 12. sz. Papírboltunk november 14—20-ig leltározás miatt zárva tart. Kérjük kedves vásárlóinkat, hogy szükségletei­ket ez Idő előtt szíveskedjenek beszerezni. Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkás­párt Szolnok megye) Bizottsága és a Megyei Tanács lapja. Felelős szerkesztői Varga József Szerkesztőség: Szolnok. Irodaház. L emelet. Telefon: 20—93, 23—20. 20—69. Kiadja a Szolnok megyei Néplap Lapkiadó Vállalat Igazgató: Fülemen Lajos. Kiadóhivatalt Szolnok. Irodaház, fszt. 2. Telefon: 20—94. A lapot előfizetésben és árusí­tásban a Szolnok megyei pos­tahivatalok és fiókposták ter­jesztik. A lap előfizetési dija: egy hóra 11.— Ft. Előfizethető bármelv postahivatalnál és kézbesítőnél. Szolnoki Nyomda Vállalat i960, november 9. — 3990 Felelős nyodavezető: Mészáros Sándor TERMELŐSZÖVETKEZETEK! ÁLLAMI GAZDASÁGOK! KÍSÉRLETI ÉS TANGAZDASAGOK! A Földművelésügyi Minisztérium Anyagellátó Vállalata KIUTALÁS NÉLKÜL hozza forgalomba a T—28 traktorokat, UB—28 traktorokat, MTZ—5L traktorokat, PN—252 ekéket: — — PN—3—35 ekéket: — 4—PN—30 ekéket: — PP—330 ekéket: — — Zetor kompresszorokat: Zetor hidraulikákat: — SzI.N—18 vetőgépeket, D—352 szervestrágyaszóró pótkocsikat, RS—76 szervestrágyaszóró pótkocsikat, UFK—5 fűkaszákat: — zetor K—25 KPN—4/ szántóföldi kultiv átorokat, ZR—3 répalazítókat, HT—VT hazai háromágú műtrágyaszórókat, SZTN—2 .8 műtrágyaszórókat, BTCU lengyel tárcsásboronákat, Zetor K—25 és UB—28 traktorokhoz, MTZ—5 traktorokhoz, Zetor Super traktorokhoz, Utos—45 és UE—28 traktorokhoz, Zetor K—25 traktorokhoz, Zetor K—25 traktorokhoz, H—1 gy űrűshengereket, SR—II s zénarendsodrókat, Kálló—3 burgonyaszedőket, UB—28 traktorokhoz, ET egyirányú tárcsákat, E—062 (Mählader) kaszálvarakodó- kat. A szállítást a BEÉRKEZÉS sorrendjében VÉGEZZÜK ÉS A KÉSZLET EREJÉIG TELJESÍTJÜK. Megrendelőink vásárolhatnak: BERUHÁZÁSI HITELBŐL, SAJÁT ERŰBŐL, VÁLLALATI FEJLESZTÉSI ALAPBŐL stb. A fedezeti forrást megrendeléskor jelezni kell! A gépek árairól és a vásárlással kapcsolatos egyéb tudnivalókról mindenkor készséggel ad felvilágosítási központunk. BUDAPEST, VI., BAJCSY-ZSILINSZKY ÚT 57. TELEFON: 317—188 nemeséposztály és KIRENDELTSÉGÜNK: SZOLNOK, ÜJSZASZI ÜT TELEFON: 19—77. HMM mm A jászberényi birkózói! sikere fivérben mai

Next

/
Thumbnails
Contents