Szolnok Megyei Néplap, 1960. november (11. évfolyam, 258-282. szám)
1960-11-09 / 264. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1960. november 9. Szívünkhöz szóló müvek — Szolnoki művészek alkotásai megyénk nagyjairól, életéről — Jelentős kollektív alkotással gazdagodott megyei képzőművészetünk ; a Szolnoki Művésztelep négy lakójának rézkarc-sorozatával. Bokros László, Gácsi Mihály, Mészáros Lajos és Palicz József azokról készített portrét, kiknek munkássága szorosan összefonódott megyénk fejlődésével. Rézkarcról pillant -eánk Verseghy Ferenc köl- ő, az egyre élőbb József Attila, a szabadsághős Damjanich János Déryné Széppataki Róza, a magyar színészet úttörője, Móricz Zsig- mond, a hazai kritika realizmus legnagyobbja, s forradalmi munkásmozgalom há- ,/im hőse: Szamuely Tibor, 5th Ferenc és F. Bede Jó-f. A megújhódott, szocialista mezőgazdaság új arculatában is a szolnoki művészek szocialista-realista stílű alkotásain gyönyörködhetünk. Élet- szagú és közös munkára lelkesítő az Öntözés, a Gépjavítás, a Silókombájn, a Kombájnaratás, a Kombájnszérű című kép. Ezek megteremtésénél művészeinknek számos technikai nehézséget kellett '< A gottwaldovi vasgyárban 300.000 köbméteres gáztartály építését kezdték meg. Ez a legnagyobb gáztartály, amelyet eddig a Csehszlovák Szocialista Köztársaságban építettek. Magassága 104 méter, lesz, átmérője 62 méter, súlya pedig 2400 tonna. Az ériás gáztartály az NDK megrendelésére készül. ^ (A „Volksstimme”-bői.) legyűrniük. Anélkül, hogy a fénykép másolóivá váltak volna, felvételek s gépek alapos tanulmányozása után vetették azokat papírra. A megyei pártbizottság, s a megyei tanács kezdeményezésére, biztatására születtek ezek az alkotások. A szolnoki mesterek művei pompás alkotások. Ez azonban csak az út kezdete. A portrésorozatból kimaradt Györffi István, a nagy néprajztudós, Aba-Novák Vilmos festőművész képe, és gazdagodó életünk is sok papírra, vászonra kívánkozó témát tartogat fiatal művészeink számára. Várjuk a folytatást. Z. J. Palicz József: Déryné. (Rézkarc) Felhőkarcoló Rómeó és lulia városában Az ősi Veronában, Rómeó és Julia híres városában modern városrészt terveznek. Az új kereskedelmi városrész legjellegzetesebb épülete a város felhőkarcolója. Az épület 60 méter magas, 39 lakás és mintegy 30 hivatali helyiség van benne. Körülötte modern kiképzésű tér terül el. Az új városrészre azért van szükség, mert a műemlékekkel teli régi város nem egyeztethető össze a modern kereskedelmi élet követelményeivel. (Az „II Popolo’’-ból) HiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiiniiiiiiiMiiiiiiiiiiiiiiiniu — A SZIGLIGETI Szánház mai műsora (9-én) este 7 órakor „AZ ALKALMI FÉRJ”. A Nap kél: 6.40 h-kor, nyugszik: 16.17 h-kor. A Hold kél: 21.11 h-kor, nyugszik: 11.30 h-kor. — MAJDNEM 3 EZER méter villanyhálózat-bővítés készül ebben az évben Szolnokon. A munkák során az új Zagyva-hídnál a régi izzókat 34 modern kivitelű gombalámpára cserélik ki. — HÚSZ TSZ-BEN indít egyéves ezüstkalászos tanfolyamai a szolnoki járási tanács mezőgazdasági osztálya. A tanfolyamokon előreláthatólag 500 tsz-tag vesz részt. — VÁNDOR építőbrigád dolgozott Kuncsorbán a Vörös Október Tsz-ben. A Dan- kó István és Buczkó János által vezetett brigád a közös gazdaságban 100 férőhelyes növendékmarha-istállót és 12 ezer férőhelyes csibenevelőt épített. A létesítmények értéke fél millió forint. — SZABADPOLCOS rendszerűvé alakították át Szolnokon a Beloiannisz út 2. sz. alatti könyvesboltot. A vásárlók ezentúl kedvükre böngészhetnek az ízléses kivitelű új kiadványok között. — GONDATLANSÁGBÓL elveszítette katonakönyvét a tiszaföldvári Hegedűs János A járási szabálysértési előadó 100 forintra bírságolta. November 9 Szerda Tivadar Szeszszereti gépjárművezetők Hetenként számos gépjárművezető kerül a szolnoki járásbíróság, közlekedési tanácsa elé, mert szomjas torkának nem tud parancsolni. — I Szeszt kíván a gége — gazdája pedig készséggel tölti kedvét... A tiszaszöllősi Ferge Pál, a szolnoki Vízügyi Építő Vállalat alkalmazottja, italos állapotban vezette motorkerékpárját. A bíróság közlekedés rendjét sértő bűntett miatt jogerősen ötszáz forint — börtönbüntetésre átváltoztatható — pénzbüntetésre ítélte. Ismerősét kereste Szelvényen Szotyori Ferenc. A keresett Sándorfi János a Körös-parton halászott; kisfia vállalkozott arra, hogy Szo- tyorit elkíséri motorkerékpárján. A motoros ittasan vezette gépét, a gátoldalon felbukott. Ö maga lábtörést, a gyermek nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A szolnoki járásbíróság jogerősen 600 forint pénz- büntetésre, behajthatatlanság esetén 30 nap börtönre ítélte Szotyori t. Három üveg sört, egy fröccsöt ivott a tiszaföldvári Csitári László. Ilyen állapotban vállalkozott arra, hogy próbaútra viszi a motorját megvásárolni szándékozó Ró- nyai Imrét. Egy szembejövő tehergépkocsitól annyira megriadt a kapatos Csitári, hogy gépével s utasával az árokba fordult. A közlekedési tanács tudatos veszélyeztetés bünette miatt jogerősen ezer forint oénzbüntetésre, behajthatatlanság esetén 20 nap börtönre ítélte Csitárit. — SZOCIALISTA kollégiummá avatják a Szolnoki Szamuely Tibor Gépipari Technikum diákotthonát. Az ünnepség november 12-én, — délután 3 órakor a Ságvári Endre Művelődési Ház színháztermében lesz. — FÁSÍTÁSI BEMUTATÓT rendezett november 1-én a Kisalföldi Erdőgazdaság Vitnyéden, a Petőfi Tsz új majorjában. Az előadások után gyakorlatban mutatták be a mezővédő erdősáv létesítését. Ez alkalommal több, mint ezer akácfa-csemetét ültettek sl gépi erővel. Köszönetnyilvánítás Szívből Jövő köszönetét mondunk a Megyei Pártbizottság, a KISZ Megyebizottság, a Nyersbőrgyűjtő Vállalat dolgozóinak, a szolnoki MÁV Járműjavító V. énekkarának, valamennyi Jóbarátunknak, ismerősemkek, akik drága Édesapánk elvesztése felett érzett fájdalmunkat enyhítették. Bíró és Molnár család Szolnok Antanas Vene’ova: A szülüétna^ Antanas Venclova litván író nemrég fejezte he „A születésnap'* című regényét. Cselekiné nyének ideje az 1941-es év, azok a napok, amikor Litvániában létrejött a népi hatalom. A regény főszereplői, Edvardas Gedrius, munkáscsaládből származó fiatal újságíró, aki végigjárta az Illegális mozgalom és a börtönök útját, és szerelme, Eliana Kareivaite, egy nemrég elhúnyt egyetemi tanár leánya. Edvardasnak olyan szerencséje volt, hogy Moszkvában lehetett, amikor a Szovjetunió Legfelső Tanácsa ünne pélyesen, egyhangúlag jóváhagyta Szovjet-Litvánia „születése napját”. Es most Edvardas ismét szülővárosában, Kaunasban van, s temérdek dolga és gondja elől menekülve, Elianával kirándul a város környékére. Jt/M ilyen fenséges, milyen csodálatos az erdő! A vá- rosi tülekedés után oly boldogok voltak most a csendben, a zöld lomb, ezernyi illat, madárcsicsergés közepette, oly mámorosán gondtalanok, hogy nehéz volt elhinni, ennyi szépség van a világon. Fülükben csengett egyik kedves, gyerekkori versük, melyet még a hajón hallottak: Gyönyörű a Nyeman hajnali fénye, Mikor ünnepi pírral ébred a táj, És a folyóban csillog messzi határ, Kigyúl a habok ragyogó kékje És ömlik az égszínkék víz tükrére És tiszta levegő lebegő lassan Oly csendesen ... Hogy hallani halkan Szárnyával éri a vitorlát már a madár... Edvardas megállt és Eliana szemébe nézett. Ott lépkedtek az erdőszéli lágy mohaszőnyegen. A kis gőzös, mely idáig hozta őket, kürtőit és tovább indult, ők pedig kettesben maradtak — kettesben, s egy egész nap állt előttük! Van-e szó, mely kifejezhetne ekkora boldogságot! Szabad-e az estére gondolni, hisz még olyan távol van, és talán el sem jön soha ... — Emlékszel, ki írta ezt a verset? — kérdezte Edvardas, ravasz pillantást vetve Elianára. *— Hogyne, még az iskolából... — Szóval ki Irta? — Kicsoda, kicsoda... Ne kötekedj, Edvardas! Az biztos, hogy nem te. Hiszen te nem írsz a természetről. Minden versed a forradalomról szól. Edvardas gúnyosan elmosolyodott. — Tudhatod, hogy manapság más vers meg sem jelenhet. Ilyen időt élünk — tette hozzá komolyan. — Üj költészetre van szükség. Noha, szerintem, igazi vers nem lehet természet, szerelem, emberi érzések nélkül. Az erdőn át mentek, s Eliana kicsiny tenyere belesimult Edvardas nagy, izmos kezébe. Eliana agyában még mindig az imént hallott vers zsongott. — Tudod, ebben a versben oly bámulatosan egyszerű, és mégis oly pompásan cseng minden szó, minden hang. szín... Hogyan születik a vers? Mi h.vja életre? ff dvardas eleinte csodálkozott a lány kérdésein majd elttor.da'kodolt Eliana gyönyörködött benne: olyan komoly, sőt egy kicsit szigorú volt most a férfi, még ráncolta is a magas homlokát. — Mélységes, nagy, lélékbe markoló, megrázó szenvedély nélkül, bánat, fájaalom, gyűlölet nélkül azt hiszem, semmit sem alkothat az ember. A művész mércéje az érzések ereje. A börtönfal mögött néha pokolian nehéz volt. Odakint tavasz, napsütés, madarak, szinte egy lépésnyire... Nos, egyszóval, magad is érted. Akkor úgy rémlett, hogy új szavakat leltem szomorúságom kifejezésére és feltettem magamban: költő akarok lenni, és leszek is. Azután, amikor kiszabadultam, és most, hogy láttam Moszkvai, az utcáit, a tornyait, a Mauzóleumot, amelyekről annyit ábrándoztam — most megint írtam valamit. Nem tudom, lelkesednek-e majd érte az olvasók, én azonban igyekeztem beléönteni egész telkemet, szívem szeretetét. Edvardas torkán akadt a szó. „Miért szavalok ilyen sokat önmagámról? — gondolta. — Mintha valóban nagy művész volnék...” — Bocsáss meg, Eliana. Azt hiszem, túl sokat fecsegek. Az erdőszélen kószáltak, ahol sűrűn tarkállottak az őszi virágok. Edvardas ledobta a két esőköpenyt és elnyújtózott a fűben. Karját szétvetette, egész testével érezte maga alatt a napsütötte föld melegét, s az égre bámult. — Nézd csak, Eliana, milyen mulatságos az a felhő. Látod: madárfeje van. Nálunk a gimnáziumban egy vénlány tanította a németet. Kakucskának neveztük, mert valahogy kakukkhoz hasonlított... — Kakucska... — ismételte szomorúan Eliana, mintha meg akarná jegyezni ezt a nevet4 — Tavasszal leteszem az utolsó vizsgáimat, én is tanárnő leszek. A tekintély kedvéért szemüveget fogok viselni, engem is csúfolnak majd a gyerekek. Edvardas felült. Kedvese szeméből már eltűnt az előbbi háborítatlan égszínkék szín: most szürkéskék volt, mint az ég eső előtt. — Hát igen. Te sem úszód meg madár-csúfnév nélkül. Csakhogy nem kakukknak fognak nevezni, hanem galambnak. Volt nekem két galambom a padláson, de aztán megették őket a macskák. — És engem is megesznek a macskák? — Ugyan! Veled leszek, és megvédlek mindenkitől. Akarod? Edvardas megij dt saját elszántságától, és megint elnyújtózott a fűben. S megint ott úszott fölötte a nyugodt, közelinek tét ő ég, amely szavak nélkül is értésére adta, hogy semmit sem kell kérdeznie, mikor Eliana itt van mellette. A lány tűnődve, csendesen ült, mintha nem is hallotta volna a férfi kérdését. — Kíváncsi vagyok, milyen lehettél gyermekkorodban — folytatta a ferfi a be zélgetést. — Arra emlékszem, milyen voltál, két, három, sőt négy évvel ezelőtt, de kicsinek, egészen kicsinek sehogy sem tudlak elképzelni. — Nincs is mit elképze.ni. A leghétközf.pibb kis dundi voltam: ke ek arcocska, duzzadt száj, valóságos gömböc. Mást se hallottam: „Milyen mulatságos kislány” — Mulatságos? Miért? — Nem tudom. Hiszen vannak mulatságos gyerekek... Te akkor is ilyen komoly voltál? — Csak azt tudom, hogy szörnyen szerettem fára, kerítésre mászni. Egyszer elnáspágolt az apám: a háztetőről húzott le ott sé*áHam. Aztán verekedős voltam, betört orral jártam haza ... — A kisfiúk mind verekedősek. Nálunk csak Ka- rolis nem verekedett soha, még gyermekkorában sem Szeretett kérdezősködni, vitatkozni, de nem verekedett. Túl sokat okoskodott, gondolkozott... Viszont Petras, a másik bátyám, szívesebben verekedett, mintsem okoskodott. Amilyen gyerek volt, olyan most felnőtt korában: engesztelhetetlen ellensége mindannak, amit te és Ka- rolis szerettek, amiben hisztek. — Hát te? — Hogy én? — szólalt meg a lány némi töprengés után. — Tudod, Edvardas, bennem még úgy kavarog ez az egész új világ. Az eszméitek tetszenek nekem: az emberek testvérek, a társadalomban megszűnnek az ellentétek. És aztán is, egészen a kommunizmusig, amikor mindnki szép, egészséges, bátor és derűs lesz — akárcsak az ókori hősök — eltűnnek az előítéletek, a kicsinyes érzések, megszűnik a bosszú, a féltékenység, a gyűlölet... Gyönyörű, irigylésre méltó ábránd ... Megvalósításától azonban félek, Edvardas. Egyelőre persze még nem történt semmi, de máris hányán estek pánikba nálunk, Kaunasban. Mást sem hallani, mint hogy az árak emelkednek, a lakókat össze akarják költöztetni, a házakat államosítani szándékoznak — temérdek kósza hír kering. És végül... a börtönök... Azelőtt ti ültetek ott, most pedig mások. — Hát nem látod a különbséget, Eliana? Gondolkozzál csak rajta: ki van ma börtönben, és ki van szabadiéban ... — Igen, tudom, Edvardas; vannak dolgozók és vannak kizsákmányolók. De én teljesen emberi szempontból nézem a dolgot. Most már tudod, s én is tudom, menynyi áldozatot követelt a forradalom Oroszországban. Néha azonban ez jut az eszembe: megéri-e ezt a sok áldozatot az, amit mindeddig kivívtak. Magyarázd meg nekem, Edvardas, de világosan — hiszen te többet olvastál, többet tudsz erről. — Nézd, kislány, a forradalmat milliók csinálják Milliók, nem pedig lángelmék. A forradalom szüli a lángelméket. Amikor azonban kitör, nem kérdezi senki, hogy ő lángelme lesz-e vagy közkatonaként pusztul el. És nem számolgatja senki, hány áldozatra lesz szükség. Megkezdődik a harc, s ez a harc elkerülhetetlen, mivel új rendszer születik, a régi pedig nem akar nem hajlandó elpusztulni. Tehát most harc folyik, amely győzelmekkel, vereségekkel, veszteségekkel jár. Nevetséges azt hinni, hogy mihelyt megdől a régi rend, nyomban beköszönt a paradicsom, anélkül, hogy bárkinek a tyúkszemére lépnének, aki azelőtt bőségben, gondtalanul élt... Nem: kesztyűs kézzel nem lehet forradalmat végrehajtani, a forradalmat milliók csinálják, és minden kit érint: azokat is, akik a forradalom hívei, és azokat is, akik ellenségei. Ugyan ki adná oda birtokát, gyárit, bankját harc nélkül, nyílt vagy titkos ellenállás nélküli Senki! Tehát kényszeríteni kell. Inkább meggyőzéssel, de szükség esetén erőszakkal is. — Látom, neked sok minden egyszerű — nem, nem is egyszerű, hanem inkább világos. Én pedig bizonyára nem tudok gondolkodni — ismerte be Eliana őszinte elkeseredéssel. — Én csak érzek __Most is érzem: a szoci alizmust a legbecsületesebb, a legderekabb embereknek kell megteremteniük. De miért van az, hogy ezek mellett már most is... hogy ti mellettetek már most is mindenféle hitvány emberkék bukkannak fel. akik csupán a miauk hasznával törődnek? Hiszen magad is bizonyára temérdek ilyen esetről tudsz. (Folytatjuk.)
