Szolnok Megyei Néplap, 1960. november (11. évfolyam, 258-282. szám)
1960-11-05 / 262. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1960. november & Ma avatjuk .. . Eles Játékvezetői sípszó har- sant. Félidő! A Jászberényi Vasas sporttelepén a gimnázium helyi tanulói és a kollégisták közötti labdarúgó mérkőzés állása 3:1 volt. Az eredmény reális volt, hiszen a diákotthon létszáma a negyedrészét sem éri el az iskoláénak. Meg hát, a városiak. A kollégisták pedig falukból, többnyire tanyákról jöttek. Ekkor végignéztem a tribün baloldalán ülő kollégista kisebbségen. Az arcokon egy kis szomorúság és csalódottság volt látható. Az okot keresve gondolatban végig futottam a diákotthon sporttörténetén. Két évvel ezelőtt, amikor idekerültem csak egy ócska futball, egy korhadt, szakadt-hálós plng-pong asztal és két kopott sakktábla volt a sportfelszerelésünk. Csoda, hogy a diákotthonban nem volt sportélet? Ebben a tanévben azonban a kollégium nevelő tanárai közé került Szántai József, Iskolánk testnevelő tanóra. Ekkor kezdődőt* el a „második félidő”. A kollégium kihasználatlan kertjéből — társadalmi munkával — vezetésével tomakertet létesítettünk. Kiszedtük a bokrokat és a fákat, elegyengettük a földet, s a város széléről hozott sárga- homokkal, magas, távol, hármas és rúdugró pályát létesítettünk. Készen van már a súlylökő kör és a nyújtó Is. Elkészítettük a leendő kosár- és röplabdapálya salakalapját is. Az avató ünnepségre ma kerül sor. Ezeken kívül még sok szép terve van Bánhldl Emilnek, a diáktanács sportfelelősének. A sakk és asztalitenisz házi bajnokságon kívül, a közeljövőben bonyolítjuk le a jászapáti diákotthonnal az atlétikai, sakk, asztali tenisz, labdarúgó, kosárkézi és röplabda sporttalálkozót. Könnyíti a helyzetünket, hogy Igazgatónk és a tanári kar is segít bennünket. S ekkor gondolataimat megszakította a második félidő kezdetét jelző sípszó. A vezető „városiak” könnyedén jászottak, a kollégisták viszont nagy erőfeszítéssel küzdöttek az egyenlítésért. Ekkor én — az úszás és atléika hódolója — nagyon rokonszenvesnek találtam a „focit”. Mély lélegzetet vettem és tüdőmből harsányan tört elő a hang, amely talán nem Is ennek a balsikeres félidőnek, hanem az Intézeti sportunk új, „félidejének’! szólt. „Hajrá kolesz!’! Bállá Gábor Tamás Jászberény Szombati sportműsor LABDARÚGÁS November 7-e tiszteletére rendezik meg Szolnokon az MTE sportelepen ma 14 órai kezdettel a KPVDSZ és a Közalkalmazottak Szakszervezete válogatott labdarugó csapatainak találkozóját. VÁROSI BAJNOKI A Szolnok városi labdarúgó bajnokság keretében ma a következő mérkőzésekre kerül sor: Honvéd—Helyipari Vasas, Szolnok, Alcsi-i pálya. 14 óra; Bútorgyár—Spartacus, Szolnok, Bútorgyári pálya, 14 óra; Vegyiművek— MTH, Szolnok, kénsavgyári pálya, 14 óra. KOSÁRLABDA A megyei kosárlabda bajnokságban az alábbi férfi mérkőzést játszák ma le. Szolnoki Vörös Meteor—Jászberényi Lehel, Szolnok, Köz- gazdasági Technikum, 14 óra iiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiHiHMiniHiiiiiimiiiiiHiii A szolnoki Szív küldi szívnek szívesen. — Hétvégi krónika: hírek, riportok, tudósítások. — Indu- lók-tömegdalok. — Sporthírek. Mit vá/hatunk a Szolnok—Ózd rangadón? Az NB rr-es labdarúgó bajnokság finisében a mezőny egyik legjobb együttesét: az Ózdi Kohász csapatát látja vendégül a MÁV. A mérkőzés lránt olyan nagy az érdeklődés megyeszer- te, amilyenre nem volt példa az utóbbi években. De az egész ország sportközvéleménye figyelemmel kíséri ezt a jelentős sporteseményt. Különösen nagy várakozással tekint az összecsapás elé a szolnoki tábor, hiszen csaknem egy évtizede, hogy a MÁV nem tudta magát felküz- deni az élmezőnybe, s most arról kellene bizonyságot tennie a csapatnak, hogy nem érdemtelenül került az előkelő negyedik helyre. A tét nagy, mert az ellenfél kétségtelenül a mezőny legkiegyensúlyozottabb együttese és ebben az idényben kiválóan szerepelt. A játékosgárda évek óta együtt van, s a rutinos, tapasztalt játékosaik mellett, néhány kiváló tehetségű fiatal is van a csapatban. Különösen a védelmük kitűnő, hiszen az utolsó négy mérkőzésen egyetlen gólt sem kaptak. A tabella állása Így fest: 2. ózd 13 7 5 1 17: 5 19 4. Szolnok 13 7 4 2 24:13 18 Az ózdiakra jellemző még. hogy különösen idegenben szerepelnek Jól. Ebben az Idényben Szeged (1:0), Borsod (1:0). Bp. Spartacus (2:1), BVSC (2:1), Jászberény (3:0) ellen Idegen pályán szerezték meg mindkét bajnoki pontot. Nem érdektelen megemlíteni, hogy az utóbbi két évben Szolnok ellen mind a négy mérkőzést megnyerték: 1:0. 2:0, 2:1, 4:2 arányban. A tények szerint úgy tűnik, mintha Szolnoknak jóformán semmi esélye sem lenne a győzelem megszerzésére. Természetesen erről szó sincs! A szolnoki csapatnak Is vannak olyan esélyei, hogy ezek maradéktalan bedobásával méltó ellenfelei lehetnek a kitűnő kohászoknak, sőt képesek a győzelem kiharcolására Is. Mindenesetre annyi bizonyos, hogy ritkán látható nagv harc lesz, mert az ózdiak győzelem esetén őszi balnokok lehetnek, másrészt a MÁV Is szeretné a kétéves vereségsorozatot egy győzelemmel szépíteni. Sokan vannak, akik borúlátóak, de még többen, akik bizakodással tekintenek a nagy próbatétel elé. A ml véleményünk az, hogy az esélyek egyenlőek és a küzdelem nyílt. A hazai környezet csak akkor jelentene előnyt, ha a szurkoló tábor felhagyna „ceglédi” formájával és a nehéz pillanatokban biztatásával átsegítené a holtponton a szolnoki fiúkat. Másrészt a csapat tagjai átérzik a feladat nagyszerűségét és mindannyian az utolsó percig küzdenek. Az egész napos program méltó keretet biztosít a nagy küzdelemnek. Az érdekesnek Ígérkező árutombola mellett, nagy érdeklődésre tarthat számot a labdarúgó szakosztály propaganda bizottsága által kiadott új „Képes Híradó”, amely sok érdekes képes karikatúrával érzékelteti a szakosztály múltját és jelenét. A MÁV csapata valószínűleg a múlt vasárnapi összeállításban lép pályára. Pillanatnyilag Cse- lényi szereplése kétséges, mert mandulagyulladása miatt a hét elején nem edzett. Ha nem vállalhatja a játékot, akkor Danka lesz helyette. Részletes program: Délelőtt fél 11 órakor: Szolnoki MÁV Ifi __ Sz olnoki Kinizsi Ifi mérkőzés, háromnegyed 12 órakor: Szolnoki MÁV n. — Szolnoki Kinizsi megyei bainokl, 14 órakor: Szolnoki MÁV—ózd NB n-es rangadó. A mérkőzés szüneteiben kerülnek kisorsolásra a tombola értékes nyereménytárgyal, amelyeket a szerencsés nyertesek azonnal át Is vehetnek. A torlódások elkerülése végett kéri a szakosztály a közönséget, hogy a szokottnál kissé korábban jöjjön ki a sporttelepre. Jegyelővétel a Sport-cukrászdában. *- H. Gy. — — - - - ■- |— |-l~l ~ Közlemény Az MSZMP Szolnok városi bizottsága és a KISZ városi bizottsága új helyiségbe, Tisza Antal u. 2. szám alá költözött. A városi párt- és KISZ bizottság csak a Tisza Antal utcáról közelíthető meg. (apróhirdetések) BÁNHALMI Állami Gazdaság I gyakorlattal rendelkező gépíró-1 nőt keres azonnali belépésre. — Bánhalmi Állami Gazdaság I Kenderes. A NAGY-ALFÖLDI Kőolajfúrási Vállalat segédmunkásokat vesz fel állandó munkára. Munkaruhát kedvezményes ebédet biztosítunk. Jelentkezni lehet: Szolnok, Körösi út 46. I. emelet 11 szobában november 8-án reggel 8 órától. A JÁSZBERÉNYI 84. sz. Autó- közlekedési Vállalat elad, vagy könyvjóválrással átad 10 db jó állapotban lévő kétlovas gumikerekű kocsikat. Érdeklődni lehet: Jászberény, Petőfi tér 2. — Telefon: 344. TISZATENYOI November 7. Mezőgazdasági Termelőszövetkezet állattenyésztői agronó- musra és brigádvezetőre felvételt hirdet. Családosok részére lakást biztosítunk. Fizetés megállapodás szerint. Jelentkezni lehet Tiszatenyő, Novemer 7. Mezőgazdasági Termelőszövetkezet székházában. EGYSZOBÁS főbérletet vagy leválasztást keresünk magános férfi részére megegyezéssel. — Szolnok. Ságvári út 1, I. 4. 125-ös Danuvia motorkerékpár alig használt állapotán eladó. Szolnok, Beloiannisz 74. 100 n-öl házhely eladó. Szolnok, Veder u. 14. SZAKKÉPZETT szakácsnő elhelyezkedne, csak Szolnokon. — Cím a Kiadóban. 740 n-BI telek eladó, két utcára nyílik a Cukorgyárnál. Érdeklődni lehet Szolnok, Attila út 55. SZOLNOKI Rádióállomás felvételre keres technikust és gyakorlattal rendelkező rádió (elek- tró) műszerészt. Lehetőleg helybeliek jelentkezzenek személyesen, naponta 8—14 óráig, a rádióállomáson (Alcsi). KÖZGAZDASÁGI technikumi érettségivel több éves gyakorlattal elhelyezkednék. Megkereséseket „Könyvelő’: jeligére a Szolnoki Hirdetőbe kérek. SZOLNOKON lakást keresek. — Levelet „Megegyezéssel’! Jeligére a Törökszentmiklósi Hirdetőbe. — A SZIGLIGETI Színház mai műsora (5-én) este 7- órakor ünnepi műsor a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójára. A KOZÉPTISZAVIDÉKI Vízügyi Igazgatóság Szolnok, Arany János üt L tervező mérnököt vagy technikust keres. Fizetés: „műszaki előadó I” 626. kulcsszámnak megfelelően + prémium. Jelentkezés az Igazgatóság vezetőjénél. A JASZAGOI földmüvesszövetke- zet ruházati-vegyesboltjába boltvezetőt és eladó segédet november 1-ével felvesz. Fizetés kollektív szerint, erkölcsi bizonyítvány szükséges. Telefon: 3. ÜJSZASZ és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet igazgatósága pályázatot hirdet önkiszolgáló boltvezetői állás betöltésére. Szakképzettek és házaspárok előnyben. Fizetés kollektív szerint, erkölcsi és működési bizonyítvány felvételnél szükséges. Felvétel esetén útiköltséget térítünk. Jelentkezni lehet személyesen, vagy Írásban a földművesszövetkezet Igazgatósági elnökénél a földművesszövetkezet', központi Irodájában. BEKÖLTÖZHETŐ kétszobás családi ház eladó. — Érdeklődni: Szolnok. Hanzély Pál u. 17. ELCSERÉLNEM 1 szoba konyha előszoba kamrás lakásomat udvarral, mellékhelyiségekkel kétszobásért. Szolnok, Ponty u. 2,'b. KÉTSZOBÁS családi ház eladó. Szolnok, Tompa Mihály u. 9. Szol.iCk megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja. Felelős szerkesztő: Varga József Szerkesztőség: Szolnok, Irodaház, L emelet. Telefon: 20—93, 23—20, 20—69. Kiadja a Szolnok megyei Néplap Lapkiadó Vállalat Igazgató: Fülemen Lajos. Kiadóhivatal: Szolnok. Irodaház, fszt. 3. Telefon: 20—94. A lapot előfizetésben és árusításban a Szolnok megyei postahivatalok és fiókposták terjesztik. A lap előfizetési dija: egy hóra 11.— Ft. Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél. Szolnoki Nyomda Vállalat 1960. november 4. — 3947 Felelős nyomdavezető: Mészáros Sándor. RÁDIÓ " h televízió MŰSOR November 7—13-ig. Állandó műsorszámok: KOSSUTH RÁDIÓ: 4.26: Rákóczi Induló. — 4.30: Hírek. Időjárásjelentés. — 4.35—7.59-lg: Vidáman — frissen! Zenés műsor. — Közben: 5.00: Falurádió. — 5.30: Hírek. Időjárásjelentés. — $.20: Pillanatfelvétel.-------$.59: Pontos időjelzés. — 7.00: Hírek. Idojárásjelentős. — 7.10: Üj könyvek. — 7.25: A budapesti színházak, mozik és hangversenytermek műsora. — 7.59: Pontos időjelzés. — 8.00: Műsorismertetés. — 9.59: Időjelzés. — 10.00: Hirek. Lapszemle. Idői árás jelentés. — 11.59: Pontos időjelzés. — 12.00: Déli harangsző. — Hírek. Időjárásjelentés. — 14.59: Időjelzés. — 15,00: Hírek. — 1G.0S: Időjárásjelentés. — 18.59: Időjelzés. — 17.00: Hírek. — 19.50: Jóéjszakát, gyerekek! — 19.59: Időjelzés. —20.00: Esti krónika. Időjárásjelentés. — 21.59: Időjelzés. — 22.00: Hírek. Néhány perc külpolitika, Időjárásjelentés. — 24.00: Hírek. Időjárásjelentés. 1L30: Himnusz. Utána: Vízjelzőszolgálat. PETŐFI RADIO: 5.00—8.00-ig: Reggeli zene. — Közben: $.30: Színházak, tárlatok, és hangversenyek műsora. — $.50: Torna. 8.00: Hírek. Időjárásjelentés. — 8.10: Műsorzárás. — 14.00: Időjárás- és vízállásjelentés. — 19.08: Hirek. Időjárásjelentés. — 21.00: Hírek. — 23.00: Hírek. Időjárásjelentés. — 23.X5: Műsorzárás. Hétfő, november 7. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.10: Népdalcsokor. — 8.40: Vásárhelyi gyerekek. — 9.45: Mindent zenével. — 11.05: A Magyar Rádió szimfönikuä zenekara Játszik. — 13.00: Népi muzsika. — 13.10: Munkás hétköznapok. — 14.00: Szív küldi szívnek szívesen. — 15.10: Sőtér István Irodalmi levele. — 15.20: Mindenki kedvére. — 17.10: ötórai tea. — 17.40: Amiről beszélni kell. — 17.50: Hangképek Johann Strauss életéből. — 19.00: Világot formáló október. — 20.10: Vidám országjárás. — 21.40: Tánczene. — 22.10: Közvetítés a Kulacs Étteremből. — 22.40: Kilakoltatás. Regényrészlet. — 23.00: Zenekari hangverseny. — 0.10: Könnyűzene. PETŐFI RÁDIÓ: 14.15: Az Ifjúsági Rádió vidám műsora. — 15.20: Indulók. 15.33: Az istenhegyi székely leány. Rádiójáték. — 16.10: Közvetítés a Montreux! Fesztiválról. 17.10: Pohárköszöntő. — 18.00: Részlet Madarász Emil: Csihajda c. költeményéből. — 18.06: Dalok. — 18.30: Soha senki nem hal meg. Elbeszélés. — 19.00: Verbunkosok, népdalok. — 19.30: Könynyűzene. — 20.00: Bánk bán. Opera. Kedd, november 8. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.10: Operettrészletek. — 9.00: A Gyermekrádió műsora. 9.20: Iskolai kórusok énekelnek. — 9.40: Fúvószene. — 10.10: Heti zenés kalendárium. 11.00: Ezer forint. Elbeszélés. — 11.20: Népi muzsika. — 12.10: Könnyűzene délidőben. — 13.00: A világirodalom gyöngyszemei. —13.15: Operarészletek. 13.40: A Gyermek- rádió műsora-— 14.00: A Máday —Ifj. Nagy együttes Játszik. — 14.15: A Gyermekrádió műsora. — 14.30: Uj Zenei Újság. 15.10: Egy falu — egy r.óta — 15.30: Előszóval — muzsikával. — 17.40: Szót kérünk. — 18.00: Táncdalok. — 18.15: A berchtesgadeni sasfészektől a berlini bunkerig. — 18.30: Beethoven: VII. szimfónia. — 19.05: Gyári sziréna. — 19.25: Nebáncsvirág. — 20.25: Villámfénynél. Rádiójáték. — 22.30: Mai szemmel. — 22.40: Virágénekek. — 22.55: Szimfőnlkus zene. — 0.10: A Szabó—Beamter kettős játszik. PETŐFI RÁDIÓ: 14.15: Szórakoztató szimfónikus zene. — 15.10: Fazekas Mihály verseiből. — 15.20: Massenet-mű- vek. — 16.05: Kamarazene. — 16.30: Majakovszkij: Csodáló. Elbeszélő költemény. 16.50: Köny- nyűzene. — 17.20: Időszerű nemzetközi kérdések. 17.50: Szend- rei Imre hangversenye a stúdióban. — 18.05: Giuseppe Valdenge énekel. — 18.30: A jó ember. — 19.05: Magyar nóták. — 19.40: Falurádió. 20.00: A MÁV Szimfonikusok hangversenye a stúdióban. — 21.05: Tánczene. — 21.45: Politikai változások a munkáspártok programjában. — 22.00: Kórusművek modern magyar költők verseire. — 22.20: Operettrészletek. Szerda, november 9. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.10: Reggeli hangverseny. — 9.00: Csibe nyomában. — 9.20: Könnyűzene. — 10.30: Napirenden. — 10.35: Hangképek Johann Strauss életéből. — 11.45: Magamban bíztam eleitől fogva. Versek. — 12.10: Magyar nóták. — 12.50: A Lenin Kohászati Müvek Művészegyüttesének énekkara énekel. — 13.00: Timur és csapata. — 13.20: Brahms: dmoll szonáta. — 13.45: Válaszolunk hallgatóinknak. — 14.00: Fúvósátiratok. — 14.25: Radnóti Miklós két verse. — 14.30: Zenekari operarészletek. — 15.10: Az Ifjúsági Rádió műsora. — 15.45: Tanczene. — 16.30: A barátság hullámhosszán. — 16.40: Kórusművek. — 17.15: Szív küldi szívnek szívesen. — 17.50: Gondolat. — 18.30: Operettrészletek. — 19.20: Kedves prímásaink lemezeiből. — 20.25: Tánczene. — 21.22: Gyermeknevelés. — 22.25: Budapest, Budapest, te csodás. — 23.15: Vers. — 23.20: Wagner zenedrámáiből. — 0.10: Népdalok. PETŐFI RÁDIÓ: 14.15: Verbunkosok, népdalok. — 14.40: Orosz nyelvlecke az általános Iskolásoknak. — 10.00: Operettrészletek. — 16.05: Hitvita és nászinduló. Regényismer- tetés. — 16.30: Könnyűzene. — 17.15: Az örökifjú gőz. Előadás. — 17.30: Zenekari muzsika. — 18.05: Putnokt Gábor énekel. — 18.30: Rádióegyetem. — 19.40: Falurádió. — 20.00: Operai esték. — 21.05: Népi muzsika. — 21.40: A féltékeny asszony. Rádiójáték. — 22.00: Kamarazene. Csütörtök, november 10. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.10: Fehér fuszulykavirág. Nép- daljáték. — 8.50: Édesanyanyelvünk. — 8.55: Van-e ki e nevet nem Ismeri? — 9.35: Ritkán hallott operákból. — 10.10: Zenés ajándékműsor. — 11.00: Rádióegyetem. — 11.30: Fúvószene. — 12.10: Tánczene. — 13.00: Zenekari muzsika. — 13.50: Gyermekversek. — 14.00: Operettkettősök. — 14.30: Az új árurendszer hatása üzemeinkben. Előadás. — 14.40: Szórakoztató hegedűmuzsika. — 15.10: Geszty Szilvia énekel. — 15.35: Magvar századok: A nagyenyedi De- mokritos. — 16.00: Egv falu — egy nóta. — 17.15: Haydn: C-dur nottumó. — 17.30: Európa vigyázz. — 18,00: Tánczene. — 18.30: Ifjú Figyelő. — 18.50: Dj magyar nóta felvételeinkből. — 19.10: Mozart: Szöktetés a szerájböl. — Daljáték. — 21.12: Üj módszerek az Iskolában. — 22.15: Könnyűzene. — 23.15: Minnesänger énekel. — 23.30: Evelyn Rothwell oboázik. — 0.10: Operett- és filmzene. PETŐFI RÁDIÓ: 14.15: Zenekari muzsika. — 15.10: A külföldi sajtó hasábjairól. — 15.20: Könnyűzene. — 16.05: Az Ifjúsági Rádió műsora. — 16.30: Operaáriák. — 16.50: Az Ifjúsági Rádió nyelvtanfolyama. — 17.00: Népdalcsokor. — 17.15: Óriás folyók — óriás tavak. Előadás. — 17.30: Oscar Nedbal operettjeiből. — 18.05: Liszt: A munka dala. — 18.15: Modem orosz dekaméron. — 18.30: Könnyűzene. — 18.50: Láttuk, hallottuk. — 19.05: Tánczene. — 19.40: Falurádió. — 20.00: Bartók zongoraművek. — 20.20: Orvosi szemmel az epéről. — 20.30: Élőszóval — muzsikával. Péntek, november 11. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.10: Operarészletek. — 9.00: Gyári sziréna. — 9.15: A Pjat- nyickij Együttes műsorából. — 9.30: Napirenden. — 9.35: Hangszerszólók. — 9.50: Az Ifjúsági Rádió műsora. — 10.10: Vidám országjárás. — 11.40: Váry Ferenc: A gyulai vár regéje. — 12.10: Hangverseny Millöcker operettjeiből. — 13.00: A Gyermekrádió műsora. — 13.20: Székely Endre: Szinfónia. — 13.45: Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról. — 14.00: Zenés műsor. — 14.15: Sportoló Ifjúság. — 14.35: Hegedű és koldúsbot. — 15.10: A Gyermekrádió énekszakköre. —15.30: Az Ifjúsági Rádió műsora. — 15.50: Szív küldi... — 16.30: Versek. — 16.40: A munkásmozgalom dalaiból. — 17.15: Ötórai tea. — 17.45: Rádióiskola. — 18.30: A Magyar Rádió népi zenekar Játszik Boross Lajos, Kozák Gábor József és Lakatos Sándor vezetésével. — 19.05: Fórum. Az anyagiasságról. — 19.20: Zenekari muzsika. — 20.30: Könnyűzene. — 21.05: Emlékezés Tímár Józsefre. — 21.50: Alpár Gitta énekel. — 22.20: Világjáró virtuózok. — 23.05: Könnyűzene. — 0.10: Vonőstrió. PETŐFI RÁDIÓ: 14.15: Romantikus operákból. — 14.40: Az elöljáró papucsa. Elbeszélés. — 15.00: Tánczene. — 15.40: Mozart: F-dur szonáta. — 16.05: Tíz perc a bíróságon. — 16.15: Pavel: Couperin emlékezete. — 16.30: Operettrészletek. — 16.50: Az Ifjúsági Rádió nyelvtanfolyama. — 17.00: Sík Olga hangver- senye a stúdióban. — 17.25: Az Egyesült Izzó irodalmi körében. — 17.45: Fúvószene. — 18.05: 150 éve született Erkel Ferenc. Előadás. — 18.45: Gyári sziréna. — 19.05: Menyasszonytánc. Színmű. — 21,05: Tánciskola kezdőknek és haladóknak. — 22.00: Szerenád-est. Szombat, november 12. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.10: Tánczene. — 8.40: Lányok. 10.10: Óvodások műsora. *- 10.30: Janacek: Három darab a „Járatlan utakon’! c. cikklusból. — 10.40: Bemutatjuk Jaroslav Je- zek zeneszerzőt. — 11.10: Rádió- Iskola. — 12.10: Népszerű operákból. — 12.50: Mit olvassunk? — 13.05: Népi muzsika. — 13.45: Válaszolunk hallgatóinknak. — 14.00: Elisabeth Schumann énekel. — 14.20: A magyar próza stílusproblémál. Előadás. 14.35: Operarészletek. — 15.10: Élőszóval — muzsikával. — 16.50: Hét nap a külpolitikában. — 18.00: Szív küldi szívnek szívesen. — 18.30: Moszkvai tudósítónk jegyzete. — 18.40: Nagy mesterek muzsikájából. —19.05: A Szabócsalád. — 19.35: Magyar népdalok. — 20.20: A ház közbeszól. Zenés komédia. — 22.55: Táncoljunk. PETŐFI RÁDIÓ: 14.15: Az Izraeli Rádió aján- dékfelvételelből. — 14.35: I! o rgászok ötperce. — 14.40: Román fúvószene. — 15.00: Operakalauz. — 16.05: Nat King Cole énekel — 10.15: Az Ifjúsági Rádió műsora Radnóti Miklósról. — 16.50: A Gyermekrádió műsora. — 17.00: Kamarazene. — 17.25: Régi idők tanára. Elbeszélés. 17.40: Hanglemezgyűjtők húszperce. 18.05: Harminc év művészek között. — I. 8.40- Professzor úr, mi az igazság? Beszélgetés. — 19.05: Operarészletek. — 19.40: Falurádió. — 20.00 Kodály-hangverseny. — 21.20: Színházi jegyzet. — 21.30: A Kodály-hangverseny folytatása. — 22.45: A három szépség. Vasárnap, november 13. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.10: Eartha Kitt énekel. — 8.50: Őszi fák. Versek. — 9.00: Beszélgetés a zenéről. — 9.50: Édes anyanyelvűnk. — 9.55: Vasárnapi melléklet. — 10.50: Az operettszerkesztő postájából. — II. 40: Táska-rádió. — 12.15: Jó ebédhez szól a nóta. — 12.50Hétvégi Jegyzetek. 13.00: Tánczene. — 13.25: Közvetítés a Magyarország—Lengyelország válogatott labdarúgó mérkőzésről. — 15.20: Szív küldi szívnek szívesért. — 15.50: Nemzetközi kaleidoszkóp. — 16.10: Svéd Sándor Kálmán Imre operettdalaiból énekel. — 16.40: Uj Zenei Újság. — 18.10: Könnyűzene. — 18.30: Egy orvosi diploma története. — 18.45: Delibes: Copnelia — balett. — 20.15: Naplómból. — 20.25: A Magyar Rádió Tánczenekara játszik. — 21.05: Emberek kis hibával. — 22.10: Salzburgi Ünnepi Játékok 1960. — ■2.50: Dalaimban élsz. — 0.10: Csárdások. PETŐFI RÁDIÓ: 8.00: A Magyar Orthodox egy- ház vallásos órája. — 9.00: Szív küldi szívnek szívesen. — 9.40: — 10.40: Közvetítés a Zeneművészeti Főiskola nagyterméből. — 12.20: Az orvos és a páciens. — 12.35: Zenei műsor. — 12.50: Művészlemezek. — 14.15: A titkos kert. — 15.15: Fúvószene. — 15.35: Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról. — 15.50: Uj magyar nóta felvételeinkből. — 16.10: Rádiólexikon. — 16.40: Erdélyi Nóra énekel. — 17.00: Operarészletek. — 17.45: Naikowska elbeszélése. — 18,00: Világjáró virtuózok. — 18.45: Színes népi muzsika. — 19.20: Magyar tájak. — 19.50: Daljátékok zenéjéből. — 20.25: Ismeretterjesztő előadás — 20.45: Benedetto Michelangeli zongoraestje. — 21.55: Magyar könnyűzenei est. A TELEVÍZIÓ műsora Hétfő, november 7. 10.00: Ifjúsági filmmatiné. 1. Harcban születtek (magyar kis- film). 2. Ut az életbe (szovjet Játékfilm). — 18.45: Ekét a kardokból (dokumentumfilm). — 18.35: Lakatos Sándor és népi zenekara játszik. — 18.55: Majakovszkij: A Szmolnijban. (Részlet a csudajó című költeményből). — 19.00:' Közvetítés a József Attila Színházból: Felnőnek a gyerekek (vígjáték három felvonásban). Szerda, november 9. 18.00: Iskolások műsora. 1. Varázsszem. 2. Miki a Marson, a TV bábfilmje. — 19.00: Közvetítés a Nemzeti Színházból. — Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok. Csütörtök, november 10. 18.10: Kincskereső kamera. — 18.50: A jövő hét műsora, műsorismertetés. — 18.55: TV-hír adó. — 19.10: Vagyok olyan legény, mint te. — 20.00: Áru Ka- talóniának (NDK film. 14 éven aluliaknak nem ajánljuk). Szombat, november 12. 19.00: TV-híradó. — 19.15: Riportműsor. — 19.40: Az utolsó pillanat. (A Magyar Televízió játékfilmje.) Utána: A spessartl fogadó (nyugatnémet film. 10 éven aluliaknak nem ajánljuk). Vasárnap, november 13. 9.30: Közvetítés a prágai Nemzeti Színházból. — Hamupipőke (mesejáték három felvonásban). — 12.00: Könnyű zenei fesztivál. — 13.50: A Magyarország—Lengyelország labdarúgó mérkőzés közvetítése, majd 46-os számú Magyar Híradó. — Ezt követően 19.40: Utazás a Föld körül. — Mesél a Nilus. Magyar klsfilm. — 20.00: Élőújság. — 20.50: Vasárnapi vers. — 21.00: Könnyűzenei est. (A Magyar Rádió és Televízió műsorváltoztatás jogát fenn- tartia-1 ...... nanunK a jovo netenz — zsika. — 9.30: A Szabb-csai»—* —110.00 Miska bácsi lemezesládája. 0PQGSS