Szolnok Megyei Néplap, 1960. november (11. évfolyam, 258-282. szám)
1960-11-05 / 262. szám
I960, november 5. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Szandassöllőson eltemettek egy asszonyt Október 25-én kapta az utolsó injekciót Czudarhelyi Józsefné, 52 éves szandaszöllősi-kocsorosi asszony. Czudarhelyi Józsefné évek óta beteges már. — Szervi szívbajjal, tüdőtágulással kezeltette magát. Ezen a napon dr. Juhász Pál szolnoki orvos délelőtt 10 óra tájban a penicilin injekció beadása után azzal búcsúzott tőle, ha valami baj van szóljanak. A súlyos beteg tiltakozott; már jobban érzi magát. S másnap reggel már csak a fia kereste fel Juhász doktort bejelentvén, hogy édesanyja tegnap délután meghalt* De addig még lejátszódott valami. Czudarhelyi Józsefné férje alkalmi fuvaros. Nekik telefonjuk nincs. A legközelebbi telefon a Középtiszai Vízügyi Igazgatóság gátőrházában van. Holló Szabó József ugyancsak kocsorosi lakos, Czudarhelyiék szomszédja, délután hallotta meg, Czudarhe- lyiné jajveszékelését. A segíteni kész ember azonnal rohant is a gátőrházba, hogy mentőkért telefonáljon. Délután háromnegyed három körül lehetett ez. Pintér János gátőr, “ ahelyett, hogy azonnal maga telefohált volna szolnoki központjukba, tiltakozott. Ez nem magántelefon. Ezzel nem lehet közvetlen városi vonalat kapni. Mire a mentők kijönnének úgyis késő. S meg hogy neki kell fizetnie a mentőautó díját, ha ő telefonál. Summa- summárum az emer- telen gátőr nem engedélyezte a telefon üzenetet. S Czudarhelyi Józsefné még ezen a délután meg is halt. Megszoktuk már, hogy egy emberélet megmentéséért, ha kell az egész ország megmozdul. Ha kell ezren keresnek egy kisgyermeket Parádhután a Mátrai erdőben, ha kell a rádióállomások szüntelenül sugározzák milyen gyógyszerre van sürgősen szükség, ha kell repülőgépek szállítják, a gyógyszert, a beteget. S akkor itt akadt egy ember, akinek csak egy kézmozdulatába 5 tellett volna ... Nem állítjuk — nem vagyunk orvosi szakértők — hogy Czudarhelyi Józsefnét megmenthették volna. Az is igaz, a Vízügyi Igazgatóság telefonját vízügyi szolgálatokra szerelték fel. Az ember viszont arra született, hogy segítsen társain. Ezt mulasztotta el lélektelen felelőtlenségével Pintér János gátőr. Czudarhelyi Józsefnét már eltemették, Halálesete azonban orvosszakértőt, ügyészt kíván. — Vizsgálják ki, állapítsák meg, Pintér János felelősségét, s ha bebizonyosodik, hogy része van a halálesetben méltóképpen büntessék meg» B. Li Óriás szálloda épfii Moszkvában Moszkva (MTI). Óriási szálloda építését kezdik meg jövőre a szovjet fővárosban. Az új szálloda, amelyben háromezer négyszáz szoba, illetve lakosztály lesz, a Moszkva folyó partján, a Kreml közvetlen közelében épül fel. Méreteire jellemző, hogy az épület 875 000 légköbméteres lesz, szobáiban egyszerre hatezer vendég kaphat helyet. A szálloda garázsában háromszáz személygépkocsi helyezhető el, az étteremben kétezerötszázan foglalhatnak helyet, a telefonközpontban hatezer mellékállomást kapcsolnak. Az óriási szállodakomplexumnak saját háromezer személyes színház-, illetve moziterme és két kisebb moziterme is lesz. (MTI) Öregeket patronál a cserkeszöllői Nőtanács A cserkeszöllői Nőtanács élénk tevékenységet fejt ki a község kulturális életében. Csányl Károlyné titkár ért az asszonyok nyelvén, sokakat megnyert az együttműködésre. A Nőtanács figyelemre méltó téli programot dolgozott ki. Kéthelyütt rendez kézimunka tanfolyamot: a községi pártbizottság székházában s a belterületi iskolában. A két kurzuson legalább hatvan résztvevőre számítanak. Dancsó Béláné s még néhány cserkeszöllői asszony igen szép, de munkásságuk nélkül feledésre ítélt népi motívümot ismer. Azok hímzésére megtanítják asszonytársaikat is. Az együtt készített kézimunkákat a tiszaugi szociális otthon gondozottjainak szánják. A mezőtúri Szőnyegszövőben negyedévenként háromezer négyzetméter torontáli szőnyeget készítenek exportra. —- Képünkön Bagdán Erzsébet látható, amint egy 120x180-as torontálit sző. Üzemi levelezőink írják november 7-e megünnepléséről Ez az ünnep a mienk is A szolnoki Járműjavító dolgozói november 7-e tiszteletére egyhetes műszakot indítottak. A kocsiosztály munkásai már sok esetben bebizonyították, hogy helytállnak és a műszak alatt is egymás után születtek a jobbnál jobb eredmények. Az alvázrészlegen Lendvai István alvázlakatos évi tervét ezidáig 20 teherkocsi fővizsgával teljesítette túl. Kukri József al- vázlakatos-brigádja a korszerűsítési munkáknál mutat kiemelkedő teljesítményt. A bognárok közül Dobó Gyula brigádja két teherkocsi fővizsgával vezet a többi brigád előtt. Utána Básti László brigádja következik. A szekrénylakatosok közül a Tisza-, Tassi-brigád jár élen. A hegesztőknél Somogyi-, Bede-, Simon-, Csabai-brigádok tűnA szolnoki TITÁSZ Üzlet- igazgatóság a három megye versenyében a harmadik negyedévi teljesítménye alapján az első helyet érdemelte ki. A 16 üzemvezetőség közül az első hat a Szolnok megyei üzemvezetőségek közül kerüli ki. A legjobban dolgozó Mezőtúr 125,6 százalékra teljesítette a hálózatszerelő- és építő tervét. Különösen jó ez az eredmény, mert a tervidőszak alatt baleset nem fordult elő. A szolnoki TITÁSZ dolgozói az eredményes munka mellett több, mint 350 ezer forint értékű anyagot takarítottak meg. Munkával ünnepeljük a Nagy Okóberi Szocialista Forradalom 43. évfordulói ít. A vállalat dolgozói közül tizenketten Kiváló Dolgozó oklevelet kapnak, többek között Madarász Tibor, Bagi József, Kiss József, Sin- del János, id. Sipos István és mások részesülnek összesen 10 750 forint pénzjutalomban is. .. A karcagi üzemegységünk különösen kitűnt a tsz-ek megsegítésében. Több, mint 20 ezer forint értékű társadalmi munkával segítették a közös gazdaságokat tek ki minőségi munkájukkal. A mennyiségi és minőségi termelés mellett a takarékosságban is szép eredményt értek el a kocsiosztály dolgozói. A bognároknál az ócska, használható anyagok feldolgozásában Kelemen Sándor jár az élen. A bádogosok 1500 kilogramm ócska, de használható bádogot dolgoztak be új helyett október hónapban. Dicséretet érdemel a Balogh- brigádból Rácz István és a fiatal Sós József. Üzemünkben nemcsak a külsőségekben megmutatkozó készülődésekben nyilvánul meg a Nagy Októberi Szocialista Forradalom tisztelete, hanem a munkához való viszonyban is, ami bizonyítja, hogy ez az ünnep a mienk is: Cseh Zoltán levelező Műszaki és fizikai dolgozóink november 7 tiszteletére több szocialista brigádot alakítót ak. így Ondók Béla, Kiss Antal brigádjai vállalták, hogy segítséget nyújtanak a karcagi és a mezőtúri termelőszövetkezetekneki A vállalás havonta minden egyes brigádtag részéről 8 társadalmi munkaóra. Rövidesen megkezdik Besenyszö- gön a patronált termelőszöA gyarmati sorból felszabadult és nemzeti függetlenségük megszilárdításért küzdő országokkal mind szélesebb körűvé válnak az egyenjogúságon, kölcsönös előnyökön alapuló gazdasági kapcsolataink. Az utóbbi időben ehhez számos küldöttség cseréje és több szerződéskötés hozzájárult. Ebben az évben a Guineái Köztársasággal is létrejött új gazdasági megállapodásunk. Ennek értelmében Magyarország ipar- fejlesztési célokra hiteit nyújt Guineának] vetkezet 400 folyóméter se- kunder-hálózatának megépítését. Szűcs László brigádja vállalta, hogy a megye termelőszövetkezeteinek villamosítási terveit társadalmi munkában végzi el. A fizikaiakból alakult szocialista brigádok sem tétlenkedtek. November 7-e tiszteletére felújították és kibővítették vállalásukat, hogy méltóan ünnepelhessenek. Szlama Ferenc levelező Megduplázzuk a fúrási métert Az Alföldi Kőolajfúrási Üzem dolgozói lelkesen készülnek november 7. méltó megünneplésére. A fúrási brigádok egymás után döntik meg a korábbi rekordokat. — RD—10-es berendezésen dolgozó Eszenyi-brigád november 1-ig 14 670 métert fúrt, míg 1958-ban 8 ezer méter volt az átlag, s 1959-ben is csak 11 ezer méter. Második az Újvári-brigád 13 965 méterrel. Széli József brigádja sem szégyenkezhet a 13 302 méteres fúrási teljesítményével. A lyukbefejező brigádok közül kimagasló eredményről számolhat be Nagy Lajos brigádja, mert ez évben a 73. rétegvizsgálatot is befejezték. Vass Gyula levelező A gazdasági kapcsolatok fontos tényezői a külföldön működő magyar kereskedelmi kirendeltségek. Az ázsiai országokban tíz, Afrikában hat, Dél-Amerl- kában pedig három nagyvárosban működnek kirendeltségeink. Néhány hónappal ezelőtt Conakry ban, Guinea fővárosában alakult magyar kereskedelmi ki- rendeltség és a legutóbb létrehozott kirendeltségünk most kezdte meg munkáját Akkrában, Ghana fővárosában. (MTI). Elsők lettünk a három megye versenyében Bővültek gazdasági kapcsolataink a gyarmati sorból függetlenné vált országokkal / VALENTYIN URIN: ( A SZÍV SZAVA Az elmúlt nyáron ismét az Oka partjára, Nyelido**■ vába utaztam. Művésznek valóságos paradicsom. Vagy két napon át, mintha megszállott lettem vo^na, úgy jártam, nézelődtem, válogattam, míg rábukkantam egy szép helyre. Az Oka széles, vízmosta fövénye meredeken kaptatott fölfelé. Az egész partot mogyoróbokrok, meg dús kecskerágó nőtte be, s falként sűrűsödő bozótban végződött, amelyen túl mélyzöM, százados fenyők övezte kis rozsföld terült el. Nagyon megtetszett ez a hely, s másnap reggel felállítottam összecsukható festőállványomat a meggyfák árnyékában. Senki sem zavart. A kis rozsföld félreesett a gázlóhoz vezető úttól, csak a szélén futott egy gyalogút, melyen a táborlakó úttörők jártak naponta a folyóra. Néhány napon át háborítatlanul dolgoztam. De egyszer délben váratlanul zajt, hangokat hallottam a hátam mögött: valaki árkon-bokron át csörtetett felfelé a folyó* partról. A tisztás szélén két kislány bukkant fel. Mikor megpillantottak, tétován megálltak. Egymásra mosolyogtunk, s akkor közelebb jöttek. Megismerkedtünk. Ira és Kátya moszkvaiak voltak, s a táborban nyaraltak. Szent fogadalmat tettünk a két lánnyal, hogy a szép hely titkát senkinek el nem áruljuk, és jóbarátságban váltunk el. Ettől kezdve a folyóról visszafelé jövet, minden alkalommal meglátogattak és én hamarosan úgy megszoktam látogatásaikat, hogy munkával töltött napomat el sem tudtam képzelni nélkülük. De egyszercsak nem jöttek el. Másnap sem mutatkoztak, és csak harmadnap hallottam újra az ismerős neszt. Kátyát pillantottam meg. Egyedül volt. — Hát Ira hol van? =» kérdeztem. Kátya egy tuskóra ült és alig hallhatóan suttogta: — Megbetegedett... — Mi baja van? Kátya a vállát vonogatta és mélyet sóhajtott: •— Mi baja? Senki sem tudja. Fekszik és sír. Marija Konsztantyinova azt mondja, hogy az idegei,., — Talán hazavágyik? Kátya sanda pillantást vetett rám, nagyra kerekedett a szeme, mintha méregetné, lehet-e bízni bennem, azután úgy döntött, hogy lehet, és most már teljes őszinteséggel mondta: — Nem akar hazamenni, pedig a csoportunk nemsokára hazaindul. — Hogy-hogy egyszerre nem akar hazamenni? — Mikor tegnap este mindannyian lefeküdtünk, azt mondta, hogy nagyon vágyódik a mamájához, de Pável Sztyepanovicsot nem akarja látni. — Ki az n Pável Sztyepanovics? — A mostanája — bökte ki Kátya; nem jutott eszébe a szokatlan szó. — Talán a mostohája? — mondtam. — No, igen... — Miért, talán nem szereti, rosszul bánik vele? Kátya szemrehányóan nézett rám, némi bizalmatlanság is volt a tekintetében. — De hiszen nem az édesapja! => ahogyan ezt mondta, abban benne volt a félreérthetetlen magyarázat. — Most mit csináljunk? — kérdeztem. Kátya felállt, megigazította a szoknyáját, s újra leült. Szüntelen gyűrködte úttörőnyakkendője csücskét. — Mi már foganatosítottunk bizonyos intézkedéseket — nyilatkozott elkomolyodva, mintha csapatgyülé- sen szólalna fel. — Ma volt a csapattanácsülés, holnapután én meg két másik lány Moszkvába utazunk íróval együtt, és mindé' t megtudunk. Marija Konsztantyinovna is velünk jön. Mi kértük meg rá... Ilyen bonyolult ügybe .emmi segítséget nem ad- ■* hattam, legfeljebb tiszta szívből velük érezhettem. Kátya még egy darabig elüldögélt a fatönkön, azután — pillantásra sem méltatva - tájképemet —» búcsúzott és elment. És én újra kora reggeltől a festővászon mellett álltam, de nem ment a munka. Ez a nem éppen világos história a kislánnyal engem is nyugtalanított. Vártam még néhány napot, aztán átmentem az úttörőtáborba. Kátya szavaiból eszemben maradt egy név •— Marija Konsztantyinovnáé — ő utána kérdezősködtem hát a hozzám futó copfos kis napostól. — Ó, Marija Konsztantyinovna, a vezetőnk — mondta örömmel a napos. — Látja ott a zászlórudat a tábor főterén, azon túl van a méhes, a méhesen túl egy kis ház, szárnyépületnek nevezik, ott van most Marija Konsztantyinovna ... A kis ház a nyárfaliget szélén állt. Marija Konsztantyinovna a teraszon foglalatoskodott. Amikor megpillantott, felállt és kérdően nézett rám. Kértem, szenteljen nekem néhány percet. Tikkasztó hőség ülte meg a teraszt. A falak mentén különböző növények díszlettek, középen, kavicsok között álmos sikló hevert. Az üvegmedencékben csodálatos kis halak úszkáltak, alig lebegtették uszonyaikat. Az ajtó fölött, egy kalitkában bebugyolált lábú borzas szarka üldögélt. Elmondtam, hogy mennyire nyugtalanít « két kislány esete. — Hát igen, vannak még kegyetlen emberek — sóhajtott fel Marija Konsztantyinovna. —■ Tudja, előző este, mielőtt Ira elindult a táborba, az udvarban az egyik szomszédasszony patáliát csapott valami miatt, és dühében odakiáltotta a kislánynak: „A te apád nem is édesapád, hanem csak mostoha". Megérti, ugye, mit váltott ez ki a gyermekből ?... — No, és a mostohaapja valóban... — Ugyan, ugyan! — legyintett Marija Konsztantyinovna. — Kátya fantáziáit. Bár minden édesapa úgy gondoskodnék gyermekéről. Minden világossá vált, elérkezett az ideje, hogy távozzam, de én esak ültem, hallgattam, ét vártam valamire. — No, hát ez minden — mondta végül Marija Konsztantyinovna, Felálltam, búcsúztam és indultam. A tornácon szigorú tekintettel végigmért egy vöröshajú szeplős legényke, aki kendőbe pólyáit kölyökmacskát szorongatott az ölében, A kendőből kikandikált a cica két nagy füle, finoman remegő cirmos farka. A legényke meg a macska körül gondba borult kislányok álldogáltak, s az egész társaság élénk suttogással megindult a házba. Reggelente újra elhelyezkedtem a tisztáson, de akármilyen különös is, a vászonra kívánkozó táj elvesztette számomra minden érdekességét. Most már senki sem látogatott meg, egyedül voltam a nyírfák ölelte rozsföld szélén, s a bozontos fenyők sötét fala ingerültséget váltott ki belőlem. Pár napig hozzá sem nyúltam az ecsethez. Csavarogtam az erdőben, s egyszer úgy rémlett. mintha a folyóhoz igyekvő gyereksereg élén Marija Konsztantyinovnát pillantottam volna meg, A partra siettem, de nem 6 volt. Még aznap átköltöztem a tisztásról a homokos folyópartra, hogy azt rajzolgassam, de nemsokára — be sem fejezve a tanulmányt — fogtam a festőállványt, és felállítottam az úttörőtábor közelében. Egyre szűkülő körben igyekeztem a tábor felé, míg egy reggel a méhe3 mellett, a tölgyfa alatt ütöttem fel az állványomat. Estére a folyó felől vihar jött. Dörgött, ömlött az eső, s én festettem a képet: a kis házat az esőfüggönyön át. A vihar épp oly váratlanul ért véget, mint ahogy kerekedett. Még mennydörgött az erdő fölött, de a nap már áttört a felhőkön, s az égen hatalmas szivárvány ívelt át. Félretettem a palettát, hogy elgyönyörködjem ebben a szépségben, de hirtelen remegés futott végig rajtam: a kis ház tornácán ott állt Marija Konsztantyinovna, aki szüntelenül az eszemben járt ezekben a napokban, anélkül, hogy számot adtam volna róla magamnak. ésőbb, amikor már a feleségem volt, gyakran felidézte megismerkedésünk történetét. Sokat foglalkoztatták ezek a véletlen „nem”-ek: — Mondd, mégis, ha nem megy az a kislány a partra, ha nem mesél Kátya a mostoháról, nem is találkoztunk volna egymással? — Honnan tudhatnám ?... A sors! — válaszoltam ravaszul. De ő nem tudott egyetérteni ezzel. — Nem, nem! Ez nem lehet véletlen — vitatkozott, és az arcomat kémlelte, miközben újra megismételte: — Én tudom, hogyan történt. A szíved vezetett hozzám. És ne is vitatkozz, kérlek... Én nem is vitatkoztam, bár ez természetesen merőben idealista botlás egy úttörővezető részéről. Igaz, el sem képzelhető, hogyan tudtunk volna élni, ha nem találkozunk egymással.
