Szolnok Megyei Néplap, 1960. november (11. évfolyam, 258-282. szám)

1960-11-26 / 279. szám

6 SZOi-NOK MEGYEI NÉPLAP 1960. november 26. Rangadó mérkőzés három félidőn át Csak így tovább Az emberi ügyesség és a reflex harmóniájának egyik legszebb sportja az asztalitenisz, me­gyénkben is egyre népszerűbb lesz. Nem kivétel e tekintetben a Jászebrényi Lehel Gimnázium sem. A kauesuk labda itt is meghódította a diákságot. Csak­nem minden félévben rendezünk osztály, kollégiumi és iskolai bajnokságokat. Nem csoda, hogy a járási asztalitenisz bajnoksá­gokat mindig a gimnazisták nye­rik, mind egyéni, mind csapat- versenyben. Lendülettel rajtolt az idén is a szakosztály. Kovács József szak­osztályvezető sikeresen rendezte meg a házi bajnokságot. Hama­rosan sor kerül a kollégiumi há­zi bajnokságr. is. Már „nemze­ti” találkozók Is voltak. A Szol­noki Verseghy Ferenc Gimná­ziummal rendezett összejövetel alkalmával csapatunk egyetlen egy vereség nélküli, fölényes győzelmet aratott. Legutóbb a helybeli MTH csapatával talál­koztunk, melyen az asztalitenisz csapatunk 11:4 arányban ismét győzött. A fiúkat dicséret illeti azért is, mert a sport mellett a köteles­ségükről sem feledkeznek meg. Bánhidi Emil, Dunay Miklós és Hultn György a tankönyvekkel is „sikeresen mérkőznek”. Jeles tanulók, példás mágatartásúak és a KISZ-ben is vezető szerepet töltenek be. Szántai József test­nevelő tanár az utánpótlás neve­lésére is gondol. A gimnázium dísztermében három asztal ál­landóan a „kezdők” rendelkezé­sére áll. A tehetségesebbek test- nevelési órákon is gyakorolhat­nak. A fiatalabbak között már többen vannak — például Far­kas Bálint volt megyei úttörő bajnok — akinek nagy lövőt ló­góinak ebben a sportágban. Re­méljük nem csalódunk bennük. Elődjeikhez méltóan sok dicső­séget szereznek öreg iskolánk­nak ezzel a „fiatal” sporttal Bállá Gábor Tamás Jászberény Csépa község tanácsi malmának felszámolása Csépa Községi Tanáns Vég­rehajtó Bizottsága értesíti a vállalatokat, intézményeket, szövetkezeteket, hogy a ke­zelésében lévő tanácsi ma­lom 1960. évi november hó 30-ával felszámolást nyer, illetve megszűnik. Az érde­kelt vállalatok az esetleges követelésüket Csépa Községi Tanács Végrehajtó Bizottsá­gánál 1960. december 15-ig jelentsék be. (x) Községi Tanács VB. Csépa. A Szolnoki MÁV Játékosgárdá­ja szerda délután bonyolította le az immár hagyományos „Nő­sök — Nőtlenek” mérkőzést, — amely egy-egy évre volt hivatva eldönteni; „ki a legény a Szol­noki MÁV pályáján”. Mindkét tábor hetekig készült a találko­zóra. A mérkőzés a nagy téthez illően heves iramú és izgalmas volt és meglepetésre a Nősök biztos 2:0 (1:0) arányú győzelmét hozta. A két csapat összeállítása az első félidőben: Nősök: Donka — Sándor, Ma­kai, Kegyes — Kiss M., Fazekas — Csák, Tóth, Szekeres, Csábi, Pintér F. Nőtlenek: Cselényi — Urbán, Abonyl, Tamás — Dras- kóczí, Kolláth — Serfőző, Szűcs, Horváth (Kajla), Sós, Dobos. — Gőllövő: Csábi. Szünet után a Nősöknél: Pintér B., Rontó és Korom állt csatasorba: a Nőtle­neknél: Balázs, Vígh, Szurdi, Szabó, Karkecz, Rontó, Maglód! jött be, hogy megpróbálja a sors kerekét megfordítani. A Nősök azonban most sem hagy­ták magukat és Tóth Laci remek góljával végül is biztosították győzelmüket. Nyilatkozatok: Fazekas László: ,»A Nősök sportszerűbben ké­szültek fel és megérdemelten nyertek " Horváth (Kajla; János: „A mérkőzést megóvjuk, mert mindhárom játékvezető (Bállá Gyula, Horváth Lajos, Almás! János) nős és szerintünk elfogul­tan vezették a sorsdöntő talál­kozót. Ilyen mérkőzést jól csak „özvegy”, vagy „elvált” minősí­tésű játékvezető vezethet le”. — Korom Pál — aki bár a Nősök csapatában Játszott, de civilben a nőtlenek edzője — már óvato­sabban nyilatkozott, szerinte „a mérkőzés nyílt volt és az igaz­ságos eredmény a döntetlen len­ne”. A harmadik félidőre a klubhe­lyiségben került sor. Megjelent itt az üzemi háromszög vezető­sége, a sportkör és a szakosztály vezetősége, az érdekelt Játékos­gárda minden tagja és több meg­hívott vendég is. A rajtnál legnagyobb izgalom­ban Tassi Kálmánt találtuk, aki ízes vacsorával várta a küzdőfe­leket, s izgatottsága csak akkor tűnt el. amikor a jógyomrú tár- j saság az utolsó harapásig min­dent elfogyasztott. A két rivális csoport itt is „sportszerűen ve­télkedett” és különösen kitűnt Donka Miska, aki messze meg­előzte társait. Nagy sikert ara­tott a gyorsan megalakult „Csim- bum” zenekar. Szekeres Jóska tangőharmonlkán, Abonyl Feri szakszofonon, Kolláth Feri bőgőn mutatta be tudását, s amikor a kistermetű Csák n. hegedűjével élére állt a zenekarnak — elemi erővel tört ki a tetszésnyilvání­tás. Volt néhány rosszmájú Is, alti szerint „azért futballozni Jobban tudnak”. A többségnek azonban tetszett a produkció és ez a fontos. „Élményt jelentet­tek” a bohókáskedvű Szekeres és Donka tánckettőse, — Bállá Gyula operettrészletei és Maglódi Gyula magyamétái is. Az est fénypontja meghívott olimpikonok. Boros Ottónak és Vágó Ervinnek megérkezése volt. A két kiváló sportembert olyan viharos ünneplésben részesítet­ték a MÁV fiúk, ami mindennél melegebben és őszintébben fejez­te ki megbecsülésüket a Dózsa vízilabdázói és sportkörük tránt. A harmadik félidő végeredmé­nye nem tisztázódott — nem tud­ni, kik a vesztesek. Mi azonban úgy láttuk, hogy az igazi győztes a klubszeretet, a sportbarátság eszméje volt. H. Gy. Közlemény Az OSZK Szolnok megyei Ki- rendeltsége az ideiglenes műkö­dési engedéllyel rendelkező zené­szek részére dob és harmonika tanfolyamokat indít. A részvétel kötelező. Jelentkezés: Szolnok, Ságvárl Endre u. 14 sz. alatt. Országos Szőrakoztatózenei Központ Szolnok megyei Kirendeltsége niiimiiiiiMiiiiiiiiiiimmiiiiiiiiiHimiiiiiiiHi ÉRTESÍTJÜK ügyfeleinket, hogy I960, november 30-tól de­cember 3-ig leltározás miatt te­lepünket zárva tartjuk. Aruki- adás és áruátvétel szünetel. — MÉH Vállalat szolnoki telepe. MOTORTULAJDONOSOK! Javí­tási árainkat 25 százalékkal le­szállítottuk I Vállalunk: motorok, kerékpárok, áruszállító triciklik nagyjavítását, duecozást, crómo- zást, hengerköszörülést, főten­gely görgőzést, eszterga munká­kat. Berva — Panni kismotorok. Danuvia, Pannónia, Tünde nagy­motorok, Csepel varrógépek és kerékpárok garanciális javítá­sát, Megyei Service állomás. Vasipari Vállalat motoros rész­lege Szolnok, Malinovszki u. 2. Telefon: 20—25. ROYAL irodai Írógép eladó. Ha­lász Gyula Szolnok, Zrínyi u. 3/a. NŐI fodrászsegédet azonnali be­lépésre keresek. Cím a szolnoki Hirdetőben. R AKT ARN OKOT keres VAS­IPARI Vállalat Mezőtúr, Rákó­czi u. 21. Fizetés havi 1350.— Ft. Erkölcsi bizonyítványt ké­rünk. Feladata az anyagok ke­zelése és azoknak az egyszeres feljegyzésü anyagkönyvelési módszer szerinti mennyiségi nyilvántartása, a napló vezetése és a naplón a mennyiségnek az egységárral való beszorzása és összeadása A szerszámok és munkaruhák nyilvántartása — Útiköltséget csak felvétel esetén térítünk. A TISZAFÖLDVA Rí Földműves­szövetkezet vegyesbolt vezetőt keres, azonnali belépésre. Erköl­csi bizonyítvány és működési bizonyítvány szükséges. Útikölt­séget csak felvétel esetén téri­tünk. Jelentkezni lehet szemé­lyesen vagy Írásban az fmsz központi irodájában. UJSZASZ és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet Igazgató­sága kisvendéglő vezetői állásra azonnali belépéssel pályázatot hirdet. Fizetés kollektív szerint. Erkölcsi és működési bizonyít­vány szükséges. Jelentkezni le­het a földművesszövetkezet Igaz­gatósági elnökénél személyesen vagy Írásban. 'APRÓHÍR A MEZŐTÚRI Mezőgazdasági Gé­pész Technikumban két betöltet­len levelező tanári állás van: egy mezőgazdasági gépészmérnöknek és egy fizika-kémia szakos ta­nárnak. Jelentkezni lehet: 1960. dec. 10-ig. Cím: Mezőgazdasági Gépésztechnikum levelező tago­zat. Mezőtúr, Tolbuchin u. 2. GYAKORLATTAL rendelkező ál­lattenyésztési brigádvezetőt azon­nali belépéssel alkalmazunk. Je­lentkezés levélben. Cím: Tisza- sülyi Állami Gazdaság. 51. AKOV elad üzemképes gumi­kerekű lovaskocsikat. Megtekint­hetők: Szolnok, Körösi út 33 szá­mú telepén. EGY hálószoba-bútor, egy asz­taltűzhely és egy stelázsi eladó. Szolnok, Bokréta u. 6. Kórház mögött. ______ A BESENYSZÖGI Földműves­szövetkezet szakképzett vegyes Doltvezetőt és vasszakmában jártas bolti eladót vesz feL A felvételhez erkölcsi bizonyít- vány é3 legalább 1 éves gyakor­lat szükséges. Jelentkezés sze­mélyesen a földművesszövetke­zet központi irodájában. SZÉP hálószoba-bútor eladó. — Szolnok, Sajtó u. 10. KELTETOALLOMAS vezetőt keresünk azonnali belépésre 10 gépes újonnan nyflő tiszafüredi keltetőállomásunk részére. Meg­felelő szakmai képesítéssel, er­kölcsi és működési bizonyít­vánnyal rendelkezők a Szolnok megyei MEK Központnál, Szol­nok, Kossuth tér 4. I. emelet jelentkezzenek. Telefon: 13—54. Felvétel esetén útiköltséget térí­tünk. detéseíT) SZAKKÉPZETT cipészsegédet felveszek, írásbeli ajánlatokat a Szolnoki Hirdetőbe „Szakem­ber” Jeligére. KÖNYVELÉSBEN Jártas általá­nos adminisztrátor munkaerőt felveszünk. Ajánlatokat „ALTA­LANOS” jeligére a szolnoki Hirdetőbe kérünk. DRÓTKERÍTÉS szükségletét most szerezze be, jelentős áren­gedményben részesül. Kapható minden méretben, lyukbőség­ben. Táblás hullámfonatos kerí­tések. — Drőtbetétes és lemezeit vaskapuk egyszerű és díszes ki­vitelben. Szén és kavics rosták. Rózsa sodronyfonó lakatosnál. Jászberény, Lagzl út 4. FIATAL forgalmi könyvelőnő 7 évi gyakorlattal állást változtat­na. „Képesített” Jeligére a szol­noki Hirdetőbe. BEKÖLTÖZHETŐ szoba-konyhás ház nagyobb háztól leválasztva eladó. Szolnok, Meder utca 22. BEKÖLTÖZHETŐ ház eladó. Kisújszállás, Kálvin u. 8. Ugyan­ott spaletta-ajtó és cserépkályha eladó. Cím: Gombos Llpőtné Bu­dapest, Attila utca 39. 2 SZOBA összkomfortos lakást keresek Szolnokon megegyezés­sel. Leveleket „Bányász” jeligé­re a szolnoki Hirdetőbe. Szol.Mk megyei néplap A Magyar Szocialista Munkás­párt Sz inok megy« Bizottsága és a Megyei ranacs lapja. Felelős szerkesztő» varga József Szerkesztőségi Szolnok, in öanáz. l emelet Telefon: 20—93 23—20 20-6». Kiadja a Szolnok megy« Néplap Lapkiadó Vállalat Igazgató Fülemen Lajos, Kiadóhivatal! Szolnok. Irodaház, rszt t Telefon: to—M. A tápot előfizetésben és árusí­tásban a Szolnok megy« pos- tamvatalok és fiókposták tér- lesztlk. A lap előfizetési dija: egy flóra 11— Ft Előfizethető Dármel- postahivatalnál es kézbesítőnél. Sz in ki Nv «da Vállalat 1960. november 25. — 4264 Feieiós nyomdavezető» Mészára« Sándor Várják Önt is takarékbetétes ügyfeleik sorába az Országos Taka­rékpénztár egységei, a postahivatalok és takarék- szövetkezetek. A takarékossági napon váltson betétkönyvet! Titkos, kamatozik, bármikor felvehető. KOSSUTH-RADIÖ Hétfő, november 28. 8.10: Reggeli hangverseny. — 9.UO: Az Óvodások műsora. — 9.20: Téli órák hasznos mulatságok. — 12.10: Operarészletek. — 13.00: A Gyermekrádió műsora. — 13.20: Tánezene. — 13.55: Napirenden ,.. — 14.00: Heti zenés kalendárium. — 15.10: Uttörőhlradó. — 15.30: A Magyar Rádió Gyermekkórusa énekel. — 15.45: Válaszolunk hall­gatóinknak. — 16.00: Szív küldi . — 16.40: Magazin. — 17.15: Ötórai tea. — 17.45: Emlékezés Engels Frigyesre. — 18.00: Zenés aján­dék műsor. — 18.45: Miniszter a mikrofonnál. — 19.00: Tánczene. — 20.20: Az álarcosbál. Opera. — 22.15: Nótaemlékeim. — 22.45: A Magyar Rádió énekkara énekel. — 23.05: Szíves emlékül. — 0.10: Kadosa Pál: H. vonósnégyes. petöfi-radiő 14.15: Mezei csokor. — 14.40: A Gyermekrádió műsora. — 15.00: A mosoly országa. Részletek. — 16.05: Peches ember. Elbeszélés. — 16.50: Lakatos Lajos cimbalmo- zik. — 17.15: Éjszakai őrjárat. — 17.30: Operarészletek. — 18.05: A ló, a lány, meg a sors Elbeszélés. — 18.25: Tiszay Magda és Petri Endre hangversenye a stúdióban. — 19.05: Tanuljunk könnyen, gyorsan magyarul. — 19.25: Fú­vószene. — 19.40: Falurádió. — 20.00: Mindenkinek szép a maga babája. — 21.05: Tánczene. — 21.40: Táriatlátogatáson. — 22.00: Szervénszky Endre: Concerto Jó­zsef Attila emlékére. — 22.45: Ope­rettrészletek. Kedd, november 29. KOSSUTH-RADIÖ 8.10: Régi magyar dalok. — 8-40: Egy katona-ének. — 8.45: Zon­goramuzsika. — 9.00: A Gyermek­rádió műsora. — 9.20: A Deb­receni Zeneművészeti Szakis­kola Kodály-kórusa énekel. — 9.40: Szórakoztató zene. — 10.10: Lányok, asszonyok __ — 10.30: Zs olnai Hédi énekel. — 11.00- Ta­nuljunk könnyen, gyorsan ma­gyarul ! — 11.20: Zenekart mu­zsika. — 12.10: Klasszikus ope­rettek. — 13.00: Ezüstkalászos gaz­datanfolyam. — 13.20: Az Állami Népi Együttes zenekara Játszik. — 13.40: A Gyermekrádiő műsora. — 14.00: Daiok Moszkváról. — 14.15: Az Ifiúsági Rádió műso­ra. — 15.10: Egy falu — egy nóta. — 15.30- Előszóval — muzsiká­val. — 17.45: Albán nemzeti ün­nep. — 18.15: Népszerű opera- operett hangverseny. — 18.45: Mai nőtaszerzők dalaiból. — 19,05: Gyári sziréna. — 19.25: Brahms: A-moll kettős-versenv. — 20.30 Akt a humorban nem ismerte a tréfát. — 21.25- Tánciskola kez­dőknek és haladóknak^ — 22.15: Mai szemmel... PFTfSFT-RAmft 14.15: Pú\V'c»7ene. — 14 50! Az őslények völgyében. — 14.45: Ze­RÁDIÓ- és televízió- MŰSOR November 28—december 4-ig: Állandó műsorszámok; KOSSUTH RADIO: 4.2«: Rákóczi induló. — 4.39: Hírek. IM­járásjelentés. — 4.35—7.59-ig: Vidáman — frissen! Zenés mű­sor. — Közben: 5.00: Falurádió. — 5.30: Hírek, időjárásjelen­tés. — 6.20: Pillanatfelvétel. — — 6.59: Pontos időjelzés. — 7.00: Hírek. Időjárásjelentés. — 7.10: Üj könyvek. — 7.25: A budapesti színházak, mozik és hangversenytermek műsora. — 7.59: Pontos időjelzés. — 8.00: Műsorismertetés. — 9.59: Időjel­zés. — 10.00: Hírek. Lapszemle. Időjárásjelenté9. — 11.59: Pon­tos időjelzés. — 12.00: Déli harangszó. — Hírek. Időjárásjelen­tés. — 14.59: Időjelzés. — 15.00: Hírek. — 16.08: Időjárásjelen­tés. — 16.59: Időjelzés. — 17.00: Hírek. — 19.50: Jóéjszakát, gyerekek! — 19.59: Időjelzés. —20.00: Esti krónika. Időjárásje- lentés. — 21.59: Időjelzés. — 22.00: Hírek. Néhány pere külpo­litika. Időjárásjelentés. — 24.00: Hírek. Időjárásjelentéo. 0.30c Himnusz, utána: Víz jelzőszolgálat. PETŐFI RADIO: 5.00—8.00-ig: Reggeli zene. — Közben: 8.30: Színházak, tárlatok, és hangversenyek műsora. — 6.50: Torna. 8.00: Hírek. Időjárásjelentés. — 8.10: Műsorzárás. — 14.00: Idő­járás- és vízállásielentés. — 19.08: Hírek. Időjárásjelentés. — 21.00: Hírek. — 23.00; Hírek, idő járás jelentés. « *3.15: Műsor­zárás. nekarj dalok. — 15.20: * .Milliók jönnek, egyre jönnek.’* — 16.05: Balettzene. — 16.30: A csillagok árulása. — 15.50: Nyugtalan bol­dogság. Operettrészletek. — 17.20: Időszerű nemzetközi kérdések. — 17.30: Forgács Éva és Frey- mann Magda hangversenye a stú­dióban. — 18.05: Lehoczky Éva énekel. 18.30: Rádióegyetem. — 19.06: Népdalcsokor. — 19.35: Ezüstkalászos gazdatanfolyam. — 19.55: Budapest hangversenyter­meiből. — 21.05: Zenekari muzsi­ka. — 21.45: Gyermeknevelés. — 22.00: Tánczene. Szerda, november 30. KOSSUTH-RADIÖ 8.10: Könnyűzene. — 9.00: Rá­dióegyetem. — 9.80: Operarész­letek. — 10.10: Úttörő-híradó. — 10.30: Napirenden. — 10.35: Do­menico Scarlatti három szonátá­ja. — 10.50: Offenbach: Fortunio dala. Egyfelvonásos daljáték. — 12.10: Népi muzsika. — 12.40: Szó­rakoztató zene. — 13.00: A Gyer­mekrádiő műsora. — 13.20: Fú- vőszene. — 13.45: Válaszolunk hallgatóinknak. — 14.00: Soszta- kovics: XL szinfónia. — 15.10: Az Ifjúsági Rádió hallgatóinak ön­képzőköre. — 15.55: Lukács Pál brácsázik. — 16.15: A barátság hullámhosszán ... — 16.25: A sze- bényl fonóházban. — 17.15: Gon­dolat. — 17 55: Szív küldi ... — 18.30: A Hamburgi Rádió aján­dékfelvételeiből. — 19.05: Munkás­klub. — 19.25: Operettrészletek. — 20.25: Lajtha László népdal-fel­dolgozásaiból. — 20.40: Van új a nap alatt. — 20.55: Salzburgi Ün­nepi Játékok 1960. — 23.10: Re­viczky Gyula két verse. — 23.15: Könnyűzene. — 23.50: Kórusmu­zsika, — 8.16: Váradl Zsuzsa éne­kel. PETÖFI-RÁDIÓ 14.15: Angol és észt népdalok. — 14.40: Orosz nyelvlecke az általá­nos iskolásoknak. — 15.00: Tánc­zene. — 16.05: Pereg a dob. Re­gény részlet. — 17.16: Rimszkij- Korszakov-művek. — 18.05: Rá­dió szabadegyetem. — 18.35: Hely­színi közvetítés az Újpesti Dó­zsa—Benfica Európa Kupa mér­kőzés n. félidejéről. — 19.20: Téli órák, hasznos mulatságok. — 21.47: Zenei műsor. — 22.00: Ope­rettrészletek. Csütörtök, december 1. KOSSUTH-RADIÖ 8.10: Tánomelődiák. — 8.55: Édes anyanyelvűnk. — 9.00: Ka­landos élet — 10.10: Zenés aján- dékműscr. — 11.00: Rádió szabad- egyetem. — 11.30: Napirenden. — 11.35: Népi muzsika. — 12.10: Hogy volt 1 Részletek a Buda­pesten Járt külföldi tánczeneka­rok és táncdalénekesek műsorá­ból. — 13.00: Ezüstkalászos gaz- datanfolyam. — 13.20: Paganini: H-moll hegedűverseny« 13.50: A cica és a tél. — 14.00: Magyar nóták. — 14.15: A korszerű üzem­vezetés. — 14.25: Operarészletek. — 15.10: A Gyermekrádió ének­szakköre. — 15.30: Az első kated­ra. — 15.50: Egy falu — egy nóta. — 16.45: Lányok, asszonyok. — 17.15: Erkel: Hunyadi László. Nyi­tány. — 17.30 Európa, vigyázz ! — 18.00: Ákos Stefi énekel. — 18.25: Ifjú Figyelő. — 18.45: Bartók: öt dal. — 19.05: Koldusopera. Dráma 3 felvonásban. — 22.15: Zenéjét szerezte Vincze Ottó. — 22.45: Házi koncert Shakespeare korában. — 23.40: Verbunkosok, népdalok. PETŐFI-RÁDIÓ 14.15: Könnyűzene. — 14.35: Es­küdj meg, pajtás. — 14.40: Régi magyar dalok és táncok. — 15.10: A külföldi sajtó hasábjairól. — 15.20: Zenekari muzsika. — 16.05: Országjárás. — 16.35: Monteverdi- művek. — 17.00: A Gyermekrádió műsora. — 17.20: Vidám játékok zenéjéből. — 17.45: Hangverseny­naptár. — 18.05: A Gyermekrádió műsora. — 18.20: Brahms: Válto­zatok egy Paganini-témára. — 18.45: Arcképek rivaldafényben. — 19.05: Színes népi muzsika. — 19.40: Ezüstkalászos gazdatanfo­lyam. — 20.00: Boccherini: D-dur fuvolaverseny. — 20.20: Uj cso­dák fából. Előadás. — 20.30: Élő­szóval — muzsikával. Péntek, december 2. KOSSUTH-RADIÓ 8.10: Operettrészletek. — 9.00: Az elsí magyar gyárkéménytől a futószalagig. — 9.15: Népdal­gyűjtésen Man kkóban. — 9.50: Középkori angol költők versei. — 10.10: Könnyűzene. — 10.30: Napirenden. — 10.35: A Mojsze- jev-együttes zenekara játszik. — 11.00: Gyári sziréna. — 11.15: Ze­nekari muzsika. — 12.10: Tánc­zene. — 13.00: Edénkért. Elbeszé­lés. — 13.20: Schumann-művek. — 13.45: Gazdaszemmel a nagyvi­lág mezőgazdaságáról. — 14.00: Szovjet fúvószene. — 14.15: Rejt­vényjáték úttörőknek. — 14.35: Népi muzsika. — 15.10: Az Ifjú- ségi Rádió műsora. — 15.40: Szív küldi szívnek szívesen. — 16.30: Pákolitz István és Polgár István versei. — 16.40: Az orosz forrada­lom dalaiból. — 17J.5: ötórai tea. 17.45: Rádióiskola. — 18.45: Orosz Júlia operaáriákat énekel. —■ 19.05: Az Ifjúsági Rádió műsora. — 19.20: Utóirat: Szeretlek. Ze­nés összeállítás. — 20.30: Emléke­zés Vörösmarty Mihályra. 21.05: Négy ária, négy híres tenorista. — 21.25: Moszkvai tudósítónk Jegyzete. — 21.35: Népi muzsika. — 22.20: Közvetítés a Zeneművé* szetí Főiskola nagyterméből. — 0.10: Könnyűzene. PETÖFI-RÄDIÖ 14.15: Opera részletek. — 14.45: Leckepénz és kamat. — 15.00: Magyar nóták, csárdások. 15.40: A HVDSZ „Liszt Ferenc” férfi­kara énekel. — 16.05: A vásárlók nyomában. — 16.15: Zenekari muzsika. — 16.50: Az Ijúsági Rá­dió nyelvtanfolyama. — 17.00: Al­bán szerzők operettjeiből. 17.15: Harmatcsepp. — 17.30: Várhelyi Endre ének- és Mérnök János zong irahangversenye a stúdió­ban. — 18.05: Verbunkosok, nép­dalok csárdások. — 18.45: Gyári sziréna. «• 19.40: Falurádió. — *0.00: Haydn: C-dvr vonósnégyes. — 20.20: Operettmuzsika. — 20.45: Sporthíradó. — 21.05: En Így sze­rettem ve ina élni. — 22.05: Judy Garland énekek Szombat, december 3. KOSSUTH-RADIÖ 8.10: Verbunkosok, magyar nó­ták. — 8.40: Lányok, asszonyok. — 9.00: Hegedűverseny. — 9.30: A Szabó család. — 10.10: Az óvo­dások műsora. — 10.30: Siró, ne­vető zenekar. — 10.55: Rádióis­kola. — 12.10: Négy ária, négy híres tenorista. 12.30: Népi mu­zsika. — 12.55: Mit olvassunk? — 13.10: Szív küldi szívnek szíve­sen. — 13.45: Válaszolunk hall­gatóinknak. — 14.00: A Máday— ifj. Nagy együttes játszik. — 14.15: Operarészletek. — 14.40: Gondolatok filmekről. — 15.10: Zengjen dalunk. — 15.40: Előszó­val — muzsikával. — 17.55: Zene­kari muzsika. — 18.25: Kortársak emlékezete. — 18.45: Szórakoztató zene. — 19.05: A Szabó család. — 19.35: Magyar nóta felvételeink­ből. — 20.30: Fantasztikus kabaré. — 22.15: Táncoljunk. PETÖFI-RÄDIÖ 14.15 Albán népi énekek, tán­cok. — 14.30: Szórakoztató hang- szerszőlók. — 14.55: Bélyeggyűj­tők ötperce. — 15.00: Operaka­lauz. — 16.05: Az Ifjúsági Rádió műsora. — 16.55: Mozart: A-dur klarinétötös. — 17.20: A Mars-bói jött ember. — 17.35: A zene vilá­ga... — 18.05: Könnyűzene. — 18.45: Professzor úr, mi az igaz­ság? — 19.05: Szórakoztató zene. — 19.30: Operaközvetítés. — 21.15: Glinka, az orosz opera megte­remtője. — 22.35: Egy bemutató­ról. Beszélgetés. Vasárnap, december 4. KOSSUTH-R ADI V 8.10: Szív küldi szívnek szíve­sen. — 9.00: A tizenötödik szüle­tésnapra. — 9.30: Beethoven: A- dur szonáta. — 9.55: Édes anya­nyelvűnk. — 10.00: Zenés vasári napi melléklet. — 11.00: Mikro­fonnal a Föld körül. — 11.30: Klasszikus operettekből. — 12.15: Jő ebédhez szól a nóta. — 12.50: Hétvégi jegyzetek. — 13.00: Gil­bert Becaud énekel. — 13.30: Szá­zados szenzációk. — 14.00: Schu- Dert műveiből. — 14.30: H. félidő. — 15.20: Népi muzsika. — 15.40: Nemzetközi kaleidoszkóp. 16.00: A Magyar Rádió tánczenekara játszik. — 16.40: Uj Zenei Újság. — 17.10: A szakma művésze: a pék. — 17.25: Legszebb operale- mezeinkböl. — 18.45: Irodalmi le­vél. — 18.55: Közvetítés a Lon­doni Albert Hall-ból. — 20.15: Amiről beszélni kell. — 20.25: A Rártjószínház bemutatója: Földi vendégjáték. — 21.51: Népdalcso­kor. — 22.25: Tánczene. — 23.00: Zenekari hangverseny. — 0.10: Csárdások. PETÖFI-RÄDIÖ 8.00: A római katolikus egyház vallásos félórája; — 8.30: Bach orgonaművek. — 9.00: Könnyű­zene. — 9.40: Mit haliunk a Jövő héten. — 10.00: Miska bácsi leme­zesládája. — 10.40: Közvetítés Frankfurtból. — 12.15: Zenei mű­sor. — 12.25: Urbán Ernő karco- latai. — 12.50: Művészlemezek. — 14.15: A Gyermekrádió műsora. — 15.00: Gazdaszemmel a nagy­világ mezőgazdaságáról. — 15.15: A természet hangja Händel és Haydn világában. — 16.10: Nagy íróink életéből. — 16.40: Tea ket­tesben. — 17.30: Mit láttam a dél- kinai tenger mélyén? — 18.45: Magyar nóták. — 19.15: Ősi vá­rak mesélnek. — 19.55: Reneszánsz negyedóra. — 20.10: Mindenki kedvére... — 21.45: Láttuk, hal­lottuk. — 22.00: Operarészletek. A TELEVÍZIÓ műsora Kedd, november 29. 18.00: Nyílt tárgyalás. — Esz­ménykép, 1960. {Folytatás). 19.00: TV-híradó. — 19.15: Hétköznapi tanácsok. A hajápolásról. 19.20: Albánia útjain. A TV kisfilmje. — 19.50: Lukácsi Pál mélyhege­dűn játszik, zongorán kíséri: Né­meth Éva. — 20.10: A Fekete­tenger lánya. Szovjet film. Szerda, november 30. 17.25: Az Újpesti Dózsa—Ben fica labdarúgó mérkőzés közvetí­tése. — 19.15 A TV ezüstkalászos előadása. II. — 20.00: Rövidnad rSgos ember. Olasz-spanyol film. Csütörtök, december L 18.00: Kisdobosok műsora. — 18.30: Kőbánya a holnapra gon­dol. Riportműsor. — 18 50: TV- híradó. — 19.00: Közvetítés a Ma­dách Színházból. Cseresznyés­kert. Szombat, december 3. 18.40: Az ötszög titka. Ország járó úttörők Vas megyében. A Magyar TV filmje. — 19.30: TV- híradó. — 19.45: Riportműsor. — 20.00: Fekete-sárga panoptikum. Vasárnap, december 4­10.00: Ifjúsági filmmatiné. 1. 49. Magyar Híradó. 2. Bűvös ecset. Kínai kisfilm. 3. Jégkirálynő. Ma­gyarul, beszélő szovjet mesefilm. — 12.10: A Honvéd—FTC labda­rúgó mérkőzés n. félideje. — 13.00: Az MTK—Újpesti Dózsa labda rúgómérkőzén követitése. — 18.40: Utazás a Föld körül. A hatodik földrész. Magyar kisfilm. 19.00: Előújság. — 19.50: Vasárna­pi vers. Utána: Hűtlen asszonyok. Magyarul beszélő olasz film, csak 18 éven felülieknek. IPARI ES KFRESKEDELMI ADAS Kedd. szerda, csütörtök és péntek 13.00—17.00-lg, szombatos lO.OO-töl 14.00-ig,

Next

/
Thumbnails
Contents