Szolnok Megyei Néplap, 1960. november (11. évfolyam, 258-282. szám)

1960-11-03 / 260. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! (szom^^ XI. évfolyam, 260. szám. Ara 50 fillér I960, november 3, csütörtök. A nyugati hatalmak nem merészelnek nyíltan fellépni az általános és teljes leszerelés ellen New York (MTI). Az ENSZ közgyűlés Politikai Bizottsá­gának keddi ülésén a lesze­relés kérdésében a bizottság elé terjesztett öt határozati javaslatot három újabb ha­tározattervezettel egészítették ki. Ezidőszerint tehát a követ­kező leszerelési javaslatok várnak megvitatásra: Szovjet határozattervezet az általános és teljes leszere­lésről; Szovjet javaslat a tízhatal­mi leszerelési bizottság össze tételének kibővítéséről; A nukleáris fegyverkísérle­teket eltiltó lengyel határo­zati javaslat; Az Egyesült Államok, Ang­lia és Olaszország közös ha­tározattervezete; Anglia javaslata a leszere­lés ellenőrzésének kérdéseit tanulmányozó műszaki szak­értői bizottság alakításáról; Írország határozattervezete a nukleáris fegyverek ter­jesztésének korlátozását cél­zó egyezmény megkötéséről; Kanada, Svédország és Nor­végia közös határozati javas­lata az általános és teljes le­New York (MTI). Az ENSZ-közgyűlés I. számú Politikai Bizottságában, a leszerelés kérdésének vitájá­ban magyar részről felszólalt dr. Sík Endre külügyminisz­ter, a delegáció vezetője. A bizottság tárgyalásai­nak mostani szakaszában — mondotta Sík Endre — indo­kolt megkérdezni, mi várha­tó ettől a vitától és milyen perspektívája van az általá­nos éa teljes leszerelésre vo­natkozó javaslatnak és terv­nek. Ha valaki az általános és teljes leszerelés javasla­tát és tervét csak úgy tekin­ti, mint az ENSZ-közgyűlés és az I. számú bizottság egyik tárgysorozati pontját, az nem sok kedvezőt mond­hat, figyelembe véve a vita jelenlegi állását. Minden jel azt mutatja, hogy a jelenlegi közgyűlés az általános és tel­jes leszerelés javaslatával kapcsolatban a nagy lehető­ségek ellenére tehetetlen. Ha azonban megmaradnának en­nél a megállapításnál, akkor nem értenénk meg ennek a javaslatnak és tervnek a lé­nyegét. Ez a javaslat és terv nem­csak egy napirendi pont a világszervezet tárgyalá­sain, hanem az egyetlen ésszerű és reális alternatí­va az emberiség jövője számára. Ez a javaslat és terv az F.NSZ-től függetlenül is léte­zik és a történelem erői dol­goznak megvalósításán. — Maga a vita is mutatja, sőt a három nyugati hatalom közös határozati terve is, hogy az általános és teljes leszerelés javaslata és terv makacs ellenállásokat győz­ve le, milyen erővel tör utat magának. A vita azt is mutatja, hogy azoknak az alaptényezőknek a felismerése is terjed, ame­lyek a Szovjetunió kormá­nyát a javaslat kidolgozásá­ra és benyújtására késztet­ték. Egyre többen mondják ki, hogy az általános és teljes leszerelés nemcsak hogy \ szerelésre irányuló nemzet­közi tárgyalások mielőbbi megújítására, valamint külön leszerelési bizottság alakítá­sára és Etiópia határozati javasla­ta a nukleáris fegyverek al­kalmazásának eltiltásáról szó­ló egyezmény megkötésére. ATASZSZ New York-i ösz- szefoglaló jelentése szerint a Politikai Bizottságban fo­lyó vita azt mutatja, hogy a nyugati hatalmak nem merészelnek nyíltan fellép­ni az általános és teljes le­szerelés eszméi ellen, de ugyanakkor mindent elkö­vetnek, e nemes cél meg­hiúsítására. Etiópia küldötte kijelen­tette, hogy az általános és teljes leszerelés az egyedül ésszerű megoldás. Felhívta a küldötteket, hogy keressenek kompromisszumos formulát a szovjet leszerelési javaslatok és a nyugati ja­vaslatok egybehangolására. Bisbe, kubai küldött ki­emelte felszóla1ásában, hogy az imperialista országok nem akarnak komolyan nem utópia, avagy reális lehetőség, hanem szüksé­ges és egyetlen biztosíték a felmérhetetlen katasztró­fát jelentő nukleáris hábo­rú veszélyével szemben. — Mivel tudná a jelenlegi közgyűlés elősegíteni az álta­lános és teljes leszerelés ügyét? Erre egy lehetőség van. Ha a nyugati hatalmak, elsősorban az Egyesült Álla­mok képviselői hajlandósá­got mutatnak olyan javaslat megtárgyalására és elfoga­dására, amely nemcsak hasz­nálja az általános és teljes leszerelés kifejezést, hanem ki is tűzi ezt a célt s megje­löli elérésének útját és alap­elveit. Világos, hogy sem ez a bizottság, sem a köz­gyűlés nem vállalhatja ma­gára az általános és teljes leszerelésre vonatkozó egyez­mény részleteinek megtár­gyalását, de azt megteheti és meg is kell tenni, hogy kijelölje az általános és tel­jes leszerelésre irányuló tár­gyalásokkal kapcsolatos fel­adatokat. — Az itteni vita alaphjng- í ját a közvetlen tárgyalások sürgetése adja meg. Ázsia, Afrika, Latin-Amerika or­szágainak képviselői az álta­lános és teljes leszerelés ter­vének minél gyorsabb közös kidolgozása végett nagy erő­vel sürgetik a közvetlen tár­gyalások felvételét. Tükrö­zik ezek a felszólalások a dolgozó tömegek véleményét, amely a tárgyalásokat tekin­ti a vitás kérdések rendezé­se egyetlen eszközének. E közvélemények erejé­nek hatása érezhető a nyu­gati vezető hatalmak kép­viselőinek megnyilatkozá­saiban is. Sík Endre ezután arról be­szélt, hogy az Egyesült Államok és a nyugati hatalmak az ellen­őrzést akarják a leszerelés helyett, majd befejezésül hangoztat­ta: — Mindebből arra a szo­morú következtetésre kell jutni, hogy bég az Egyesült tárgyalni az általános és teljes leszerelésről. Ám mondják ezt meg nyíl­tan a népeknek — folytatta Bisbe — és vessék le maguk­ról a leszerelés híveinek pa­lástját. A nyugati országok­kal ellentétben — hangsú­lyozta Kuba képviselője — a Szovjetunió, a világ legna­gyobb államainak egyike, amely a leghatalmasabb és legpusztítóbb fegyverekkel rendelkezik, azok első sorai­ban halad, akik a leszerelés­re törekszenek. A történelem megmutatta, hogy a nagyhatalmak kö­zül csak a Szovjetunió ta­núsított rugalmas magatar­tást és tett jelentős enged­ményeket a szembenálló félnek. Ezt meggyőzően bizonyítják a közgyűlés jelen ülésszakának előterjesztett újabb szovjet leszerelési javaslatok. Bisbe kijelentette, hogy Kuba hatá­rozottan támogatja a szovjet javaslatokat. Az ülésen felszólaló Roa kubai külügyminiszter szor­galmazta a tízhatalmi lesze­relési bizottság kibővítését. Államok jelenlegi kormánya minden módon kimutatja ugyan tárgyalási készségét, ezt azonban nem leszerelési megállapodás céljából, ha­nem adatok gyűjtése, ellen­őrzése és hitelesítése érdeké­ben teszi. Ebben a megvilá­gításban kell látni az Egye­sült Királyságnak az ellen­őrzési szakértők konferen­ciájára vonatkozó javasla­tát is. Sík Endre végül kifejezte reményét, hogy a leszerelés ügyében egy rendkívüli köz­gyűlés a jövő év elején már olyan körülmények között ülhet össze, amglyekben a megegyezés nagyobb remé­nyével folyhatnak majd a tárgyalások. (MTI). Kisházi Ödön nyilatkozata középkeleti útjáról Hazaérkezett a Közép-Ke­letről Kisházi Ödön munka­ügyi miniszter, aki Buda Ist­ván főosztályvezető kíséreté­ben 12 napot töltött az Egye­sült Arab Köztársaságban. A miniszter útjukról az MTI munkatársának a többi között elmondotta, hogy az EAK kormányának vendége­ként meglátogatták a köztár­saság két tartományát, Egyip­tomot és Szíriát. Jártak ipari üzemekben, kohó- és acélmű­ben, textil-, műtrágya- és gu­migyárban, erőművekben, va­lamint a mezőgazdasági köz­pontban. Különösen az utóbbi években mindkét ország gaz­dasága, kultúrája, szociális viszonyai sokat fejlődtek. A gyarmati elnvomás idején tel­jesen hiányzott szociális in­tézmények ma már megtalál­hatók. Most térnek rá a ka­pitalista rendszerű társada­lombiztosításra, amely a múlthoz képest jelentős hala­dás az életkörülmények javí­tásában, láttak egészséges munkáslakásokkal, iskolával, bölcsődével, üzemi konyhával ellátott új gyárakat. Ezeknél a szocialista országokban szerzett tapasztalatokat is felhasználták. A Kairó köze­lében levő mezőgazdasági központban keresik a nagy­üzemi gazdálkodási formá­kat. A miniszter a továbbiak­ban elmondotta, hogy az egyiptomi és sziriai minisz­terekkel, szakszervezeti veze­tőkkel történt megbeszélé­seik, nemkülönben találkozá­saik egyszerű munkásokkal, arról győztek meg, hogy az eddigi gyümölcsöző kapcsola­tok a jövőben még szorosab­bak és hasznosabbak lehet­nek, mert megvan a kölcsö­nös óhaj a jóviszony mélyí­tésére. Erős alapja ennek a többi között a magyar építé­sű El-tabini erőmű, amely üzemeltetőinek megelégedé­sére jól működik, valamint az ugyancsak magyar építésű heluani híd. (MTI) KEREK EGY ÚJSÁGOT! SÍK ENDRE BESZEDE az ENSZ-közgyűlés Politikai Bizottságában November 7-re késsülnek üzemeink Vjabb felajánlások a Járműjavítóban A Szolnoki Járműjavítóban hétfőn röpgyűléseken emlé­keztek meg a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfor­dulójáról. Ezalkalommal több részlegen újabb felajánláso­kat tettek a dolgozók. Meg­fogadták, hogy az ünnep tisz­teletére megszűntetik a kü­lönböző munkaterületeken ta­pasztalható lemaradásokat. Ugyanezen a napon rendkí­vüli termelési tanácskozást is tartottak Ezen választották meg az üzem legjobbjai kö­zül a kiváló dolgozókat. Ti- zenketten „Kiváló dolgozó” jelvényt, tizennégyen pedig oklevelet kapnak. A hét vé­gén tartandó ünnepségen mintegy 68 ezer forint értékű jutalmat osztanak ki a leg­jobbak között. Ssoeialiata munkabrigádokat avatnak A november 7-re való fel­készülés során ma délután nevezetes eseményre kerül sor a Közlekedési Építő Vál­lalatnál és a Hídépítő Vál­lalatnál. A Közlekedési Épí­tő Vállalat délután 3 órakor két szocialista munkabrigá­dot avat. Ezek közül az egyik úgynevezett komplex bri­gád, a különböző munkate­rületeken dolgozókat foglalja magába. A hídépítőknél dél­után 4 órakor egy brigád kapja meg ezt a megtisztelő címet. Peati asínéasek a Fémnyomóban A Jászberényi Fémnyomó és Lemezárugyár kollektívá­ja november 5-én délután a Fémnyomó klubban emléke­zik meg a Nagy Októberi Szocialista Forradalom év­fordulójáról. Erre az ünnep­ségre fővárosi művészeket — köztük filmszínészeket, operaénekeseket — hívtak meg. Ezalkalommal huszon­hármán kapják meg a „Ki­váló dolgozó” jelvényt, töb­ben a „Kiváló dolgozó” ok­levelet. A kimagasló munka­sikereket elérők között mint­egy 85 ezer forint jutalmat osztanak szét A Cukorgyár kollektívája jó munkával köszönti n% ünnepet Ismeretes, hogy a Szolnoki Cukorgyár a közelmúltban jónéhány napon keresztül csak fél üzemmel dolgozott, mert az esőzések miatt a cu­korrépafelszedés vontatottan halgdt. Az anyagellátás ja­vulásával az üzem dolgozói kimagasló munkasikereket érnek el. Néhány nap óta már ismét teljes üzemmel dolgozik a gyár s napi répa- feldolgozási tervét átlag húsz vagonnál túlteljesíti. Csök­ken a cukorveszteség is. Az üzem dolgozói tehát rászol­gáljak arra az 50 ezer forint jutalomra, amelyet a hétvé­gi ünnepen szétosztanak kö­zöttük. NAPIRENDEN A TAKARÉKOSSÁG Tegnap a megyei pártbi­zottság, az SZMT, a KISZ, a nőtanács és más tömegszer­vezetek, valamint a szolnoki vállalatok vezetői a takaré­kossággal kapcsolatos felada­tokról tanácskoztak. Az ankétot Pallai Sándor- né, a Hazafias Népfront me­gyei titkára nyitotta meg, utána Tóth János, az Orszá­gos Takarékpénztár helyi fiókjának vezetője tartott be­számolót. Tóth János többi : között elmondotta, hogy me­gyénk lakosai közül 132 ezer azoknak a száma, akiknek betétkönyvük van, vagy a Kölcsönös Segítő Takarék- ; pénztár tagjai. A tanulóifjú­ság is bennfoglaltatik ebben a számban. Érdemes takarékoskodni, azt a következőkből is láthat­juk: Szolnok megyében a ta­karékoskodó embereknek 1959 év végén 4 millió forint ka­matot fizetett ki az OTP. Ennyivel gazdagodtak anél­kül, hogy bármit is tettek volna azon kívül, hogy betet­ték pénzüket a takarékba. Amikor a takarékosságról be­szélünk, nem azt akarjuk, hogy a lakosság ne vásárol­jon, ne szórakozzék és ne művelődjön, hanem megta­karított forintjait biztos helyre, a takarékba tegye — mondotta az előadó. A beszámolót számos hoz­zászólás követte. A felszóla­lók mindannyian egyetértet­tek abban, hogy az eddiginél szélesebb propagandát kell kifejteni a lakosság között. Lapzártakor érkezett: A jásztelki Mucii Tsz lefejezte a vetést és betakarítást A jásztelki Tolbuchin Tsz szorgalmas gazdáinak már nem okoz gondot az eső, szer­da reggelre a legfontosabb őszi munkákat befejezték. Ez azt jelenti, hogy 440 holdon tették földbe a kenyérgabona vetőmagját, lassan már el is felejtik a kukoricatörést és 70 hold cukorrépa termését is felszedték, elszállították. Sikerük titka a szorgalom, s a jó munkaszervezés. Száz­hetven főnyi taglétszámukból száznegyvenen a betakarítás­ban, illetve a vetésnél mun­kálkodtak. A legutóbbi im­már a negyedik vasárnapjuk volt, amit munkában töltöt­tek. De ez nem volt elég. A talajelőkészítés, vetés egy ré­szét éjszaka végezték. A jásztelki Tolbuchin Tsz gazdái nemcsak szorgalom­ból, szolidaritásból is jelesre vizsgáztak. Ugyanis még a múlt hét végén kölcsönadtak az alattyáni Vörös Csillag Tsz-nek egy lánctalpas trak­tort és egy nagyteljesítményű szovjet vetőgépet. Saját mun­kájuk befejezését ezzel egy­két nappal eltolták, de a meglehetős nehéz helyzetben lévő alattyániaknak sokat se­gítettek. Az anyagi ösztönzés módszerei a szövetkezetekben A ma és a jovS teendőit vitassák Pénzügyi botrány Washingtonban

Next

/
Thumbnails
Contents