Szolnok Megyei Néplap, 1960. október (11. évfolyam, 232-257. szám)

1960-10-12 / 241. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP i960, október 12 Az ENSZ-közgyűlés hétfői ülése Péter János beszéde Figyelmeztetés a feledékenyeknek New York (MTI). Az MTI New York-i tudósíja je­lenti: Az ENSZ-közgyűlés hétfőn este befejezte az általános ügyrendi bizottság javaslatá­nak megvitatását arról, hogy milyen kérdéseket tűzzenek a közgyűlés és az egyes bi­zottságok napirendjére. En­nek keretében megvitatták az úgynevezett magyar kérdést is. A kérdés vitájánál a ma­gyar küldöttség nevében Pé­ter János, a külügyminiszter első helyettese mondott be­szédet. — Amit mi most cselek­szünk — mondotta többek között Péter János —, az a közgyűlés egymást követő ülésszakain már-már gépies eljárássá válik. Gépies eljá­rássá, amelyet közvetlenül, vagy közvetve az Egyesült Államok delegációja kezde­ményez és a közgyűlés auto­matikuson jóváhagy. Ez tör­ténik az úgynevezett magyar kérdéssel az Egyesült Nem­zetekben. Az úgynevezett ma­gyar kérdés megmerevedett eljárások során ugyanúgy ke­rül elő és múlik el, mint a megnyitó és záró eljárások formaságai. Mondjuk ki nyiltan, aho­gyan a gépies eljárások rend­szerint senkit sem érdekel­nek, ugyanúgy van a magyar kérdéssel is a közgyűlés ülésszaka. Ha figyelmesen el­olvassák az Egyesült Álla­mok delegációja által beter­jesztett magyarázó memoran­dumot, megállapíthatják, hogy még az amerikai dele­gációt sem érdekli komolyan. Senki sem vár semmit a vele kapcsolatba hozott vitától és határozatoktól. Az itt jelen­levő delegációk, amelyek bi­zonyos oknál fogva nem sza­vazhatnak mellettünk, állan­dóan azt mondogatják ne­künk, hogy ne törődjünk ezekkel az eljárásokkal, hi­szen ezek csupán gépiesek. Bármennyire egyetértünk is az ilyen értékeléssel — folytatta Péter János —, mégis meg kell állapítanunk, hogy az ilyenfajta gépies el­járás ártalmas lehet a szer­vezet működésére, minthogy valóban az is. Ártalmas vol­tát különböző módon tapasz­taltuk. Az ilyen gépies eljá­rás olyasféle légkört teremt, amelyben a cinizmus egyre erősödő tényező. A jelenlegi világhelyzet főproblémáinak hatása alatt álló delegációkat arra kényszerítik, hogy egy tagállam belső ügyeit érintő napirendi! kérdéssel foglal­kozzanak, olyan kérdéssel, amelyet az Egyesült Államok küldöttsége politikai manőve­rekre használ fel a haladó erők ellen. A delegációk kénytelenek résztvenni a vitában és azt végigülni, többségükben annak teljes tudatában, hogy az egész el­járás hidegháborús célokat szolgál, nemcsak Magyaror­szág, hanem a Szovjetunió el­len és törvénytelen, értelmet­len. Az ilyen gépies eljárás a szervezet életében mutatkozó káros tünetek jelenlétét mu­tatja. Az alapokmány értel­mébe.. és az emberiség jelen­legi követelményei szerint az Egyesült Nemzeteknek meg kellene ragadnia a lehetősé­geket a feszültség enyhítésé­re, a fegyveres összetűzések veszélyének kiküszöbölésére, a népek szabad fejlődésének biztosítására az'egész világon. Az Egyesült Államok delegá­ciója ehelyett az alapok­mánnyal éles ellentétben azt javasolja, hogy avatkozzanak bele egy tagállam belügyei- be régi és alaptalan állítások alapján. Az ilyen gépies eljá­rás a magyar népben — és nemcsak a magyar népben — azt a benyomást kelti, hogy az ENSZ-et fel lehet használ­ni olyan kísérletekre, ame­lyek célja egy tagállam népe sikeres fejlődésének megza- varásr Péter János felszólalása vé­gén hangoztatta: a közgyűlés legfőbb segítsége a magyar nép számára az lehetne, ha hathatós védelmet nyújtana azzal szemben, hogy az ame­rikai delegáció hidegháborús célokra használja fel. Amit a magyar delegátus hangsúlyozott — hogy tudni­illik az egész ügy nem érde­kel jóformán senkit —, az bebizonyosodott a vitánál, mert a magyar küldöttön kí­vül csupán a javaslatot be­nyújtó amerikai delegáció szónoka szólalt fel. A dolog érdekessége az, hogy az ame­rikai delegáció nevében nem Wadsworth, a delegáció veze­tőié beszélt — aki az általá­nos ügyrendi bizottságban megindokolta a javaslatot —, hanem Wajne Morse szená­tor. A szenátor „tájékozottsá­gát' a kérdésben mutatta többek között az is, hogy az 1956-os események időpontját szeptemberre tette. A dolog érdekessége még az, hogy Morse szenátor vasárnap ki­jelentette: „Úgy látszik, a Kí­nai Népköztársaság felvétele elkerülhetetlenné válik az ENSZ-be.” Morse szenátort ezért a hétfői lapokban éles támadások érték és lehetsé­ges, hogy e támadások hatása alatt tartotta helyesnek, ha ő szólal fel a magyar kérdés­ben. Több felszólaló nem is je­lentkezett. Az úgynevezett magyar kérdést a közgyűlés 54 szavazattal 12 ellenében, 31 tartózkodással napirendre tűzte. A szocialista tábor or­szágain kívül Jugoszlávia, a Mali Köztársaság és Indo­nézia küldöttsége szavazott a kérdés napirendre tűzése el­len. Az ázsiai és afrikai or­szágok többsége tartózkodott a szavazástól. NEW YORK (MTI). Hrus­csov szovjet miniszterelnök hétfőn este résztvett a kubai ENSZ-küldöttség fogadásán. Az AP és a Reuter jelenté­se szerint a szovjet minisz­terelnök a fogadáson csak­nem egyórás szívélyes meg­beszélést folytatott Raul Roa külügyminiszterrel, majd el­beszélgetett a jelenlévőkkel. Egy újságíró kérdésére vá­laszolva közölte, a Szovjet­unió továbbra is kívánja, hogy az ENSZ-közgyűlés vi­tassa meg az amerikai kém- repüléseket. A Szovjetunió nem ejtheti el panaszát, mert Eisenhower amerikai elnök azonosította magát az ag­resszióval, kijelentette, hogy maga is tudott a kémrepülő­gépek kiküldéséről. A szovjet kormány kíván­ja, hogy az ENSZ bélyegez­ze meg az amerikaiak agresz- szív akcióját, hiszen az Egye­sült Államok mindmáig nem mondott le a légi kémkedés­ről. Még az ENSZ-közgyűlés vi­haros eseményeinek sodrá­ban is nagy figyelmet keltett az a szovjet jegyzék, amely a nyugatnémet atomjegy vét­kezés veszélyeire figyelmez­teti az emberiséget. A legkü­lönbözőbb országok sajtójá­nak reagálása erre az ok­mányra azt bizonyítja: a szovjet kormány ismét a né­pek nevében emelte fel intő szavát egy létező és min­den nap növekvő ve­szély, a német militarizmus feltámadása ellen. Mi tette szükségessé ennek a nem egyszer elhangzott fi­gyelmeztetésnek a megismét­lését — éppen ezekben a na­pokban? Az, hogy a bonni mesterkedéseket jelző szeiz­mográf az utóbbi időben kü­lönösen aggasztó mértékben kilengett. Az adenaueri állam új és minden eddiginél na­gyobb militarista-revansista hulláma az új Wehrmacht, a Bundeswehr tábornokainak vérlázító nyilatkozatával in­Hruscsov megelégedéssel nyilatkozott arról, hogy az amerikai televízióban sike­rült szólnia az amerikai köz­véleményhez, eljuttathatta hozzája a béke és barátság üzenetét. Elítélte viszont, hogy a televíziós társaság két- fzben is megszakította a köz­vetítést és a szünetben a hírhedt Szabad Európa rádi­ót reklámozta A fogadáson a szovjet mi­niszterelnöknek bemutattak egy spanyol politikust, aki a polgárháború idején táborno­ki rangban a fasiszta Fran­cé ellen harcolt. Hruscsov melegen átölelte a táborno­kot, és kifejezte reményét, hogy egy napon még talál­kozni 'ognak, a „szabad Spa­nyolországban, a szabad Madridban”. Egy vendég megkérdezte Hruscsovtól, mik a benyomá­sai New Yorkról. A szovjet kormányfő elmondotta, hogy sajnálja mindazokat a bol­dogtalan gyermekeket, akik­duft el. Ez a Heusinger, Spei­del és Gailand nevével „fém­jelzett”, kipróbált hitlerista együttes most már nyiltan követelte „a német katona hagyományos erényeinek” fel­elevenítését, a Harmadik Bi­rodalom határainak visszaál­lítása A következő láncszem a nyugatberlini provokációs re- vansista gyűlések megrende­zése volt A nemzetközi lég­kör hivatásos mérgezőinek nem volt elég maga a revan- sista kampány szervezése, még arról is gondoskodtak, hogy a színhely — az NDK szívében lévő és a világpoli­tika porondján amúgyis egyik központi problémaként sze­replő Nyugat-Berlin legyen. Az utcákon fáklyák lobog­tak, a nyárias estéken fel­hangzottak az Európa által annyira meggyűlölt náci ka­tonadalok, a szónokok recse­gő hangon üvöltözték, hogy Szilézia nem Lengyelországé, nek ebben a rettenetes vá­rosban ,,ebben a hatalmas kőrengetegben” kell élniök. Nincsenek parkok, nincsenek növények, szinte még levegő sincsen, jegyezte meg. Mint Ismretes a szovjet miniszterelnök televíziós nyi­latkozatában elmondotta, hogy az Egyesült Államok a közelmúltban újabb kémre­pülőgépet akart küldeni a Szovjetunió fölé. Az UPI köz­lése szerint, Francistully, az amerikai külügyminisztérium szóvivője hétfőn tagadta, hogy az Egyesült Államok­nak ilyen szándékai lettek volna. Mindazonáltal megje­gyezte, hogy az amerikai gé­peknek „joguk van elrepülni a Szovjetunió közelében a nemzetközi vizek felett”. A szóvivő arra célzott, hogy a közelmúltban NATO légiegy­ségek hadgyakorlatot tar­tottak a Fekete-tenger térsé­gében. hanem az NSZK-é, a Szudéta­vidék nem Csehszlovákiáé, hanem az NSZK-é, a Kur- Sürstendamon, a neonfény­ben úszó főútvonalon pedig e sorok írója látta a kiraka­tokban azokat a tölgyfalom­bos érmeket, amelyeket a „Führer” Csehszlovákia és Lengyelország lerohanóinak adott — vagyis azoknak, akik parancsára elindították a má­sodik világháborút. A tragi­komikus ezekben az érmek­ben az, hogy mai változatuk­ban a horogkeresztnek csak egy része van rajtuk, vi­szont a félreértések elkerülé­se végett ott díszeleg rajtuk a háború kitörésének évszá­ma: 1939. A szónokok nem mondták ki nyiltan, de célzásokkal éreztették, hogy Adenauer „Negyedik Birodalma” nem mondott le Elzász-Lotharin- giáról sem. Megérezte ezt a francia sajtó is, amely heve­sen támadta a revansista gyűléseket — és aligha Len­gyelország vagy Csehszlová­kia védelmében. Nos, éppen Franciaországgal kapcsolatos a bonni hullám következő ál­lomása: Strauss hadügymi­niszternek az a bejelentése, hogy a Bundeswehr támasz­pontokat létesít francia terü­letei A haladó sajtó a mártírok meggyalázásának bélyegzi azt, hogy másfél évtizeddel a háború befejezése után ismét német katonák csizmái tapos­nak francia földet. A kor­mány kritikáját csak fokozta az a hír, hogy ilyen előzmé­nyek után napokon belül ma­gas szintű tárgyalások indul­nak Párizs és Bonn között. A haladó publicisták emlékez­tetnek arra, hogy Bonnban Hitler utódai ülnek, akik nemcsak Franciaországnak ártanak ott, ahol tudnak, ha­nem az egész nemzetközi helyzetnek is: amíg az NDK egész Németország általános és teljes leszerelését javasoló nyilatkozattal fogadta az ENSZ-ülésszak megnyitását, az NSZK eddigi legnagyobb hadgyakorlatával „üdvözölte" ezt a napot. Ennek a Bonnak ad most Polaris-rakétákat Washing­ton, ennek a Bonnak ad vérrel áztatott francia földön támaszpontokat Párizs és ennek a Bonnak az élet- veszélyes terveire figyelmez­tette ismét a feledékeny Nyu­gatot Moszkva. — ar — Hruscsov a kubai ENSZ-küldöttség fogadásán Hírek az E\SZ-ből 7. Egy fiatal televíziós ripor­ter engedélyt kapott arra, hogy közvetlenül az indulás előtt interjút kérjen az öt űrhajóstól, akik ezekben a pillanatokban a Kozmoszp­lán nem messze egy hiper­modern épület — a Központ uráli tudományos állomásá­nak — klubjában tartózkod­tak. A riporter apró televí­ziós kamerát szorongatott a kezében, mely nem volt na­gyobb egy normális méretű könyvnél, és amikor felvétel­re került sor, egyik kezével könnyedén kezelhette, szinte úgy tarthatta az egész kis szerkezetei, mint egy akta­táskát. Batalov kíséretében érkezett a klubba, odakinn pedig a kordonon túl kollé­gái kissé irigyen, de annál iz- gatottabban várták a fejle­ményeket. A sajtópalotában adásra álltak a televízió köz­vetítőállomások, a rádión- porterek szédületes gyorsa­sággal számoltak be az ese­ményekről, a sajtótudósítók oedig a rádióelektrónikvs géptávírók előtt görnyedve olvasták be a legfrissebb ese­ményeket lapjaik számára. Batalov az expedíció tag­jaihoz vezette a riportert, sorra bemutatta valamennyit. Az apró kis kamera haik zümögéssel dolgozott a ripor­ter jobbkezében, és mintha mikrofont tartana, úgy irá­nyította lencséjét az éppen soron levő riportalany felé. — Kérem, Pjotr Zsukov elvtárs, mondjon néhány szót a világ lakóinak, milyen ér­zések töltik el, most, ezekben a pillanatokban, a Kozmoszp­lán indulása előtt alig né­hány perccel? Zsukov elgondolkozott kis­sé, majd lassan beszélni kez­dett. — Nehéz szavakat talál­nom, kérem, nézzék el ezt nekem... Már minden gon­dolatommal az indulásra ké­szülök, és ez nem könnyű... Egy óra múlva már sokszáz­ezer kilométer messzeségben leszünk a Földtől. Érzik, mi­csoda nagyszerű és lenyűgö­ző dolog ez ? ... Gyorsan rohant az idő és gyorsan közeledett az indulás pillanata. Mihail Remizov a Kozmoszplán technikai fel­építéséről nyilatkozott, Ko­vács Pista és Elisa Dabrows- ka speciális feladataikról, Donszkov pedig ígéretet tett arra, hogy a világ legóriásibb szencációjáró1, az Ikarusz II. által felfedezett elpusztult Mars-metropolisról kitűnő te­levíziós adást fog küldeni... Már éppen újabb kérdés­sel hozakodott volna elő a szemfüles és ügyes riporter, amikor megszólalt egy rejtett hangszóró. — A pontos idő: 4 óra 45 perc. Kérem a Kozmoszplán utasait, fáradjanak az öltöző­be, készüljenek fel. Batalov felemelte a kezét. — Az interjút be kell fe­jeznünk. E pillanattól kezd­ve minden óraműpontosság­gal történik. Barátaim: in­duljunk, a start-parancsnok átvette tőlem a vezetést. Most már ő irányít... A riporter a utolsó pilla­natig közvetített mindent. A televízió készülék előtt ülő milliók jól láthatták, hogy Batalov és az öt űrhajós ki­lép a klubszobából, utánuk pedig a tudóscsoport tagjai siettek. Leghátul Sztepán Gorncsevics öreges, de mégis fürge léptekkel. A közvetítés­nek ezzel végeszakadt... A képernyőkön újból feltűnt a Kozmoszplán ezüstösen fény­lő teste, majd oldalt kúszott a kép, és megállapodott az egyik dombhajlat felett egy pirosán hunyorgó csillago:» • a Mars köszöntötte a televíziók millió és millió földi nézőjét. Ólomlábakon jártak a per­cek. Lassan hajnalodott, a ke­leti égbolt peremén halvány sávot húzott a kelő nap első fénynyalábja. A tudományos állomás tetején nyolc külön­leges fémhangszóró erősítette fel a start-parancsnok min­den szavát. A riporterek ha­da egyenésadásban közvetí­tette az idegfeszítő percek mozzanatait, a televízió-ka­merák pedig az űrhajó büsz­ke testén nyugtatták lencse­szemeiket ... — Figyelem! Figyelem! A pontos idő: 5 óra 22 perc. A Kozmoszplán utasai most érkeztek a rakétához. — Kérem, foglalják el he­lyeiket A csapóajtót elfordí­tani! Pár pillanat szünet követ­kezett. Az izgalom tetőfokra hágott. A start-parancsnok lélegzetvételeit is tisztán köz­vetítette a nyolc fémhang- szórő. — Pjotr Zsukov! Pjotr Zsu­kov jelentést kérek! A Kozmoszplán utasai és a start-parancsnok most már csak rádión beszélhettek egy­mással. Kisvártatva megszó­lalt az űrhajó parancsnoka. — Itt Pjotr Zsukov. Min­den rendben. Elhelyezked­tünk. E pillanatban adtam ki a parancsot a belső csapó­ajtó lezárására. Batalov és a tudóscsoport a tudományos állomás tanács­kozótermébe sietett, ahol óriási, kivetített televíziós képen figyelték az indulás előtti utolsó pillanatokat. ... És amikor elérkezett a nagy pillanat, iszonyatos ro­bajjal, kékesen fénylő, izzó gáztenger tört elő a Koz­moszplán fúvókáin, a másod­perc tört részéig még moz­dulatlan volt az ezüstszínű test, majd emelkedni kezdett, három másodperc múlva már 50 méter magasságban dü­börgőit és nem telt el talán 5 másodperc sem: csak apró, fénylő pontocskát láttak a riporterek és a televízió ké­szülékek előtt ülő százmil­liók ... A Kozmoszplán elindult az 55 millió kilométerre szágul­dó ismeretlen, titokzatos bolygó felé... * III. Tíz órával azután, hogy a Kozmoszplán fénye tűzcsóvát húzva maga után elhagyta a Földet, már az ötödik millió kilométer felé közeledett. Az Ural hegység táján napsütöt­te délután volt, az óceánon túl pedig kora délelőtt. Az Amerikai Űrhajózási Centrum tudósai lázas igye­kezettel és figyelemmel kö­vették az "rhajó útját. Nem egy tudós elragadtatással be­szélt a Kozmoszplánról és fő­ként az keltette fel az óceá­non túli tudományos világ érdeklődését, hogy az Ika­rusz II-ről automatiku­san leadott televíziós felvétel nyomán kialakult vélemény egy marsbeli atomrobbanás­ról — megfelel-« a valóság­nak? Á tudósok nagy része igennel felelt, hiszen — akár­csak szovjet kollégáik — a felvételen világosan megfi­gyelhették a különös pusztu­lás jónéhány olyan jellemző­jét, mely nukleáris robban­tást bizonyít. A Centrum parancsnoka, Hastings tábornok egész éj­szaka dolgozószobájában tar­tózkodott és ezekben a per­cekben türelmetlenül várta a kormány titkos értesítését. Tíz óra után néhány perccel magához kérette a Centrum különböző osztályainak veze­tőit: Home tábornokot, Cor­ding és Brown ezredeseket. A három magasrangú katona egyszerre érkezett. Hastings türelmetlenségét és izgatott­ságát nehezen tudta leplezni, és miután helyet mutatott beosztottjainak, azonnal meg­szólalt: — Remélem, uraim, nem lepődtek meg azon, hogy ide­kérettem önöket... Sőt, biz­tos vagyok abban is, hogy tudják már, miről lesz szó. — Sejtjük, tábornok úr — bólintott Brown ezredes, a Centrum nukleáris szekciójá­nak parancsnoka. Hastings tábornok éppen folytatni akarta szavait, ami­kor halk berregéssel hívást > jelzett íróasztalán a rádióte­lefon. A tábornok a készü­lékhez sietett, lenyomott egy apró gombot. — Tessék. Kellemes csengésű női hang szólalt meg a készülék hangszórójából. SASS ERVIN — Folytatjuk. —

Next

/
Thumbnails
Contents