Szolnok Megyei Néplap, 1960. október (11. évfolyam, 232-257. szám)

1960-10-01 / 232. szám

1960. október 1, SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 c Szikraszóró legények Gomolygó, fullasztő füstöt árasztva égnek a tüzek a ko­vácsműhelyben. Nyurga fia­talemberek sürögnek az Ajax-kalapács üllője körül, legalább ötkilónyi pöröllyel lazítva az éket. Az azonban alaposan beszorult, nem akar engedelmeskedni, hiába zápo­roznak rá milliónyi szikrát szórva az ütések. Első pillanatra eí ötlik szemembe, s utána könnyű a következtetés: a törzsgárdá­hoz tartozó Nádas-brigád másik műszakban dolgozik, hiába keresem őket Kísérőm megjegyzi! —• Ezek még ipari tanulók. — Csak voltunk — repliká- zik az egyik —, de már fel­szabadultunk. Nézem őket. Valahogy más­ként képzeltem el a kovácso­kat. Behemót, megtermett emberekre gondoltam, ezek meg inkább vékonydongájú, filigrán legények. Míg cseng az üllő, pattan a szikra, beszédbe ele­gyedek egyikőjükkel, Búza Antallal. Nyílt tekintetű, közvetlen legény. A közel­múltban szabadult áz egyik kisiparosnál („ott aztán nem­csak nyolc órát dolgoztunk” — emlékezik), máj 1 lakatos lett a gyárban, most meg ko­vács. Nem tudom, ki hogy van vele, de ha az üllő vidám csengését hallom, a csillag­szórónál is szebben villanó szikraözönt látom, mindig valami já ékos, vidám han­gulat ejt rabul. Vajon így vannak ezzel a kovácsok is? Búza Antal megvonja a vállát. Tekintete végigfut az alacsonyra sza­bott műhelytetőn, megpihen a kormos transzmisszión. — Nehéz munka ez — mondja —, különösen annak, aki odakerül hátra, a két tűz közé. Ny. n is hiába nyi­tunk ablakot, nemigen jön friss levegő. — Ezek szerint nem ko­vácsként akar megöregedni? — Gimnáziumba járok, az­tán tovább szeretnék tanul­ni.., — Hát a többiek? — Én meg kazánkovács­ként szabadultam a Jármű­ben, nem akarok tűzikovács lenni — mondja a kis Ju­hász, aki különben a gyár csapatában, a Törökszentmik­lósi Vasasban játszik. A harmadik mesterlegény Posta József talán marad. Ezekután jogos a kérdés a közben előkerülő Kelemen Györgyhöz, a Mezőgépgyár kovácsműhelyének vezetőjé­hez: — Nem lesz baj az után­pótlással? A kovácsmesterség jövője A művezető az irodába tes­sékel, hellyel kínál, majd tű­nődve megszólal: — Nem tudni, hogyan ala­kul a kovácsműhely jövője. Leghamarabb itt várható a munkaidőcsökkentés, s rövi­desen új műhelyt is kapunk. A mostaniba gépekét se tu­dunk beszerelni, annyira ré­gi az épület, félünk, hogy összedűL — A fiatalokról annyit mondhatok, nem kell doppin­golni őket. Ahogy mondani szokás: hajtós emberek ezek, inkább visszatartani kell őket, mint noszogatni. Arra nehéz volna válaszolni, hogy ebben a szakmában öreged­nek-e meg, mert kihalóban van a mai értelemben vett kovácsmesterség. Az alkatré­szeket úgy szerkesztik, hogy préseléssel megmunkálhatok legyenek, vagy úgy, hogy ne kelljen hozzá kovács-munka. Minden jel arra mutat (töb­bek között az is; havonként két újításuk van a kovácsok­nak), hogy gépesíthető, köny- nyebben elvégezhető a nehéz fizikai munka. Ezek szerint nem sokáig cseng az üllő a Mezőgépgyár­ban. a sokkal „prózaibb” prészörej lesz az uralkodó. — De azért most még van munkájuk? Néha sok is. A nyáron a nyugdíjasokat is be kellett hívnom. Jöttek js örömmel. Szilágyi Rudi bácsi egyre kí­nálta a cigarettát, sietett tü­zet adni társainak, ezzel is mutatva: őrzi, nagyon meg­becsüli a tőlük búcsúzáskor Nemzetközi hegesztési kongresszus Csehszlovákiában A csehszlovákiai Szmoleni- ce városkában a közelmúlt­ban megtartották a X. nem­zetközi hegesztési kongresz- szust. A kongresszus munká­jában Csehszlovákia, a Szov­jetunió, Lengyelország, Ma­gyarország, Franciaország Belgium, Ausztria, a Német Szövetségi Köztársaság, Ro­mánia és a Német Demokra­tikus Köztársaság szakembe­rei megvitatták a nagy ter­melékenységű hegesztési módszerek, elsősorban pedig a nagyprofilú nemesített acél hegesztésének problémáit. kapott tárcát és az oldalán munkástársai nevével díszi- tett gyújtót Nyugodt élete van az öregnek, több mint ezer forint nyugdíjat kap, mégis elhomályosult a szeme, majdnem elsírta magát, mi­kor végképp le kellett tenni a szerszámot Azért szép szakma... Mert úgy van ezzel az em­ber: zsörtölődik a műhelyre, más szakmák felé kacsintgat, ha meg el kell menni a száz­éves gyár itt-ott már omla­dozó falai közül, akkor meg elfogja valami nehezen kife­jezhető, szorongató érzés, s maradna. Mégha gondtalanabb, köny- nyebb élet várja, akkor is. S. B. Teljesítik a 3004|2-es rendelet szabta feladatokat Az idén már 8S.0C0 tenyészsertést, 35.000 tenyész-szorvasmarhát 25.000 tenyészjuhot és csaknem másfélmtHió ten-y ész barom fit kaptak a termelőszövetkezetek A 3004/2-es kormányrende­let alapján már az idén nagy- mennyiségű tenyészállattal segítik az újonnan alakult vagy területileg lényegesen megnövekedett termelőszö­vetkezeteket A Tenyészállatforgalmí Iro­da igazgatója elmondotta, hogy az évi előirányzat sze­rint a termelőszövetkezetek közös állatállományát száz­ezer tenyészsertéssel kell gya- rapítaniok. Eddig nyolcvanöt­ezret szállítottak el, s előre­láthatólag november végére már a teljes mennyiséget át­adják. A sertésállomány mi­Munliában a takarmányos 1 ■­Jf* ,X„ X Pásztor Andrásnak, a törökszentmiklósi Búzakalász Termelőszövetkezet fogatosának naponta bőven akad tennivalója. Gondot okoz és fáradságos munkát jelent a szépszámú közös jószágállomány takarmányozása. Pásztor András lovaskocsival hordja a korpát, a borsó, árpalisz­tet és a vizet a jószágoknak. nőségí Javítása érdekében az idén kétezerkétszáz tenyész­kant is átadtak a termelőszö­vetkezeteknek. Év végéig két- ezemyolcszázra növelik a ki­szállított sertés apaállatok létszámát. Tenyész-szarvas marhából 35 500-at kaptak eddig a kö­zös gazdaságok. A hátralévő 2500-at november végére ugyancsak átadják. A tenyészjubolí szállítása ugyancsak jó ütemben halad és általában túlteljesítették a tenyészbaromfi szállítási elő­irányzatokat is. Eddig 973 000 naposcsibét, 120 ezer napos­kacsát, 50 ezer naposlibát, 114 ezer napospulykát, továbbá 42 600 naposgyöngyöst, vala­mint 177 ezer előnevelt csi­bét adtak át a termelőszövet­kezeteknek közös baromfiál­lományuk gyarapítására. — A Szolnoki Járműjavító fiataljai vállalták a KISZ kongresszus tiszteletére Az üzem fiataljai már au­gusztus 20-án elhatározták, hogy a társadalmi munkában, termelésben, szakmai tovább­képzésben mozgalmat indíta­nak be a KISZ kongresszus tiszteletére. A KISZ üzemi VB határozatára szinte egy- emberként mozdult meg a fiatalság. Vállalták, hogy a kongresszusig 95 ezer forint értékű ócska színesfémet és vashulladékot gyűjtenek. Je­lenleg 180 ezer forintnak fe­lel meg az összegyűjtött hul­ladék értéke. Különösen ki­emelkedő volt a „kongresszu­si vasnap” eredménye. Mint­egy száz fiatal 46 tonna va­sat és fémet gyűjtött' A fiatalok vállalása kiter­jed az üzem tisztaságának megőrzésére, parkosítására és a MÁV strand csinosítására is. összesen 1630 munkaórát ajánlottak fel, melyből 588 órát már teljesítettek. A kongresszus tiszteletére tett termelési vállalásaik az üzemrészek tervteljesítését, illetve túlteljesítését segítik. A fiatalok üzemrészenként if­júsági brigádokat szerveztek és versenyeznek a „Szocialis­ta ifjúsági brigád” címért. A jól bevált „Szakma ifjú mes­tere” mozgalom második év­folyamát beindították, s így a terv szerint kb. kétszáz fi­atal részesül szakmai tovább­képzésben. Decs! Mária. tudósító. Széles táblák — okosabb diákok Két-három évvel ezelőtt többnyire fejcsóválva távoz­tak a népművelés emberei Jászfényszaruról: ijesztően magasnak találták — s nem ok nélkül — az általános is­kolákból hiányzók számát. A szövetkezeti mozgalom térhó­dítása értékes eredményeket hozott ebben a megyeszék­helytől messze fekvő jász fa­luban. Az 1958—59-es tanévben a belterületi iskolában egy di­ák átlagosan 20.75 napot mu­lasztott, a homoktanyaiban huszonkettőt, a vasuttanyai- ban 9.6-et. Az idén zárult tanévben örvendetesen csök­kent a mulasztók száma? A belterületi általános iskolá­7K bagymamáüfáő ban már csak 9.62, a homok­tanyaiban 7.13, a vasuttanya- iban mindössze 1.8 napot hi­ányzott évi átlagban egy ta­nuló. Az órák látogatottságának növekedése és a közös gaz­dálkodás között mutatkozó összefüggés kézenfekvő. Míg a nagyüzemi munka megin­dulása előtt a gazdák javaré­sze földjének 70—80 százalé­kán munkaigényes eszközök­kel termesztett zöldárut —, addig ma már ez a munka korszerűbben, nagyüzemi szinten folyik. Nincs szükség tehát arra, hogy az iskolás­korú gyermekeket segítségül hívják palántázáshoz, vagy — jószágőrzéshez. A falusi iskolások ennek ellenére megtanulják apáik mesterségét. Szabad idejük­ben résztvesznek a tsz-ek munkájában; ezért munka­egységrészesedést kapnak. A Zöld Mező Tsz gazdái ez év­ben meg sem várták a zár­számadást; a megszerzett munkaegységek teljes értékét- készpénzben fizették az álta­lános iskolásoknak. A gyer­mekek ebből a tisztes sum­mából a Bükkben táboroztak. Mezőgazdasági ismereteiket a politechnikai órákon is gya­rapítják. A művelődési állandó bi­zottság a községi tanács ,vb- elnökével, a szülői munkakö­zösségek tagjaival és a KISZ- szel szoros együttműködés­ben dolgozik a hiányzások to­vábbi redukálásáért. A ta­nács anyagi segítséget sem tagad meg a tanulnivágyók- tól* így egy szüleitől elha­gyott gyermeket télikabáttal, cipővel ajándékozott meg, nehogy a hideg időkben ott­hon kényszerüljön maradni. Jászfényszarun helyes irányban folytatják ezen az őszön is a szülőknek szóló fel- világosító munkát. Értekezle­tek, családlátogatások során tudatosítják a faluban: tanul­ni lehet, tanulni kell. A gyer­mekes családok jelentéktelen hányadtól eltekintve tud­ják: a fiatalok taníttatása, ál­talános iskolai ismereteik megszerzése az alapja annak, hogy pár év múltán techni­kumi, sőt egyetemi szintű képzettséggel bíró szakembe­rek dolgozhassanak a terme­lőszövetkezetekben. 7latra leragadt, de aztán fel­engedett, kacagásban tört ki: — Legalább megették, amivel maga becsapta őket, mert a mosásért tejbe egyez­tünk, nem savóban. Még tzt is elharácsolja a szegény em­bertől! Földi úr dühtől izzadó ké­pén hirtelenül helyet cserél­tek a méreg és az elképedés vonásai. Ment az asszony fe­lé, hogy erélyesen csendre ta­nítsa. Az asszony nem várt. — Két fülénél fogva felkapta a kopott kis kéktálat az asztal­nak használt támlás székről, és oda! A leveskés mártás cafatok­ban csöpögött az úr kemé­nyített fehér ingéről, alma­zöld zakójáról, le a hegyes or­rú sárga cipőre is. Néhány másodpercig hebegett még valamit, aztán gyorsan elin­dult a legközelebbi úton a kastély felé. D orziné lassan letette ke- zéből az üres kistálat, s lassan elindult kenyeret szegni a gyerekeknek. A szomszél lakások ajtói mögül is kidugták fejüket a cseléd­asszonyok. Csendben mentek, ki malacot etetni, ki csutka­szárért, ki vízért a kútra. — Ment minden úgy, mint az­előtt. Csak Borzi Gábor indult harmadnap neki a határnak, hogy új helyet keressen. ...Ahol nem tesznek kárt a gyerekek. SORSI ESZTER ismét a gyerekeket és azt mondta: — Tudjátok, mit találtam ki? Főzzünk inkább hagyma­mártást. Apu is, én is azt sze­retjük nagyon. A kicsik elszontyolodtak. — Joli, a torkos, majd sírásra fakadt. — Én azt nem szeretem — kezdte durcásan. — Nem sze­retem, és akkor miért is ígér­tél tejbegrízt? A kicsi is duzzogott, csak ** Erzsiké, a legnagyobb kezdte sejteni anyja keserű­sége és' a menüváltozás kö­zötti összefüggést. — Jó az! — nyelvelte túl a többieket, bár hangjából cseppnyi lelkesedés sem áradt a sűrűn fogyasztott étel iránt. Hagymamártás lett hát a vacsora. Az mégis csak el­megy savóval is, ha habar­nak bele egy kis lisztet. A gyerekek kicsit még mindig duzzogva, de éhesen húzták a gangra a zsákot. Azon szok­tak kint enni. Borziné meg mégegyszer megkavarta a bő lére eresztett mártást. Rozika tágyérját tartotta ke­zében, mikor odaért Földi, az úr. Savó színű szeme szikrá­kat szórt, eleinte csak dado­gott a méregtő1, de aztán rá- ripakodott az asszonyra: — Kicsapta a kölykeit, azok meg beszemtelenkedtek a kertbe, s összeharapdálták az almát. Ha a kertész észre nem veszi, két fa alját is megdézsmálnak! — üvöltötte. Borziné nyelve egy pilla­tthon kinyitotta az aj- tót, s megrökönyödve kereste a gyerekeket. A kis bestiák! Hiába zárta rájuk az ajtót, kimentek az ablakon. Kiszöktek! Egy pillanatra el­fogta az indulat a rakoncát- lanság miatt. De aztán az egész nap benne lappangó gondolattól egyszerre meg­könnyebbült. Nem szívták hát egész nap a földes szoba nyirkos levegőjét. De mégis, merre mehettek? Joli rontott be elsőnek. — Itt vagy már, anyu? Van-e már tejbedara? Kar­sai néni is azt főz? Borziné megenyhülten kér­dezett a többi gyerek után, s hogy mind előkerültek, kipa­kolt a kamrából a konyhai székre. Főzni. Hozta a köcsö­göt is ki a szobából, nehogy valamelyik beletorkoskodjon és esetleg elejti, vagy kibo­rítja, mert akkor oda lesz az egész vacsora. Köcsöggel a kezében majd megtántorodott. — Ha volna Isten, nem tűrne ilyet! — bukott ki belő­le a keserűség. — Akinek ennyi vagyona van, így bán­jon a szegénnyel! Tejet ígér­tek a mosásért, és most látni, hogy ez savó! Égette a keserűség, nem mert a gyerekekre nézni sem. Hogy mondja meg nekik, hogy nem ő a hibás, hogy az urak miatt nem fpz cukros tejbedarát. Mert Janóban azt ne mlehet. Keserves töpren­gés után maga köré gyűjtötte Ha hamarabb felemelitek, még valamelyik szelet kenyér megszökik. Ezzel hagyta ott őket. S bár sietnie kellett már, hogy nyolcra pontosan a kastély mögötti mosókonyhára érjen, csak az járt eszébe: egész napra bezárta ezeket a ra­koncátlan gyerekeket, pedig milyen szép őszi nap ígérke­zik. Úgyis jön a hideg tél, le­hetnek még eleget bent. Fő­leg a két kicsi, akiknek nincs téli cipője, mert még nem mennek iskolába. Aztán meg hogy elpakolt-e előlük min­dent, amivel kárt tehetnének magukban. Mosás közben is folyton erre gondolt. Nem is vigasztalta más, csak ha az esteli vacsorára gondolt. A cukros tejbedarára, amit mind nagyon szeret. A mosással mindannyian siettek, ö is, Karsainé is, meg a többi is, mert hisz mind be­zárták a gyerekeket. Délután fél négyre lettek készen. — Földiné, a nagysága még meg is dicsérte őket, milyen jól haladtak, s belemerte a tej­járandóságot mindegyik kö­csögbe. Még egy darabka pa­pírral is letakarta, ne lepje a por, míg hazáig viszik. Hogy felteregettek, Borziné fogta a köcsögöt, foghegyről kezit- csókolqmot köszönt az úrasz- szonynak és már perdült is kifelé a mosókonyhából. > JJOV fojtogatták a köny- nyék, hogy alig tudott beszélni a gyerekekhez. Nem is szólt, ha csak azok nem kérdezték. Igyekezett nyu­godt lenni. Ne tudják, ne lássák e kicsik, de főleg Hal- lerné ve lássa, mennyire szen­ved. Neki még nincs gyereke, úgy sem értené meg, milyen szörny-., fájdalom, hogy me­gint csak hagymát tud főzni a családnak. Pedig reggel mást ígért. — Tejbedarát! Finomat, kris­tálycukorral, ahogyan vasár­naponként szokta. Most pe­dig még csak csütörtök van. Hogy kdrülszaladozták, kö- rültáncolták a kicsik. Mind ott toporzékolt körülötte, mintha máris falhatnák az ételt. Az pedig még messze volt. Akkor jutott eszébe, hogy sietnie kell, mert rögtön nyolc óra. Menni kell mosni az űrékhoz, azért kap tejet a dara alá. Gyorsan elhesseget­te a gyerekeket, a legkisebbet, Rozikát két karjánál fogva még megsergette, Bözsire, a 1ennagyobbra meg ráparan­csolt: — Elosztottam a cukros­kenyeret, mind a négyötöké az asztalon van, a cseréptál -dalt. Vigyázz, Joli meg ne -gye a kisebbektől. Aztán a.:ik akkor szabad a cserép­ül it felemelni, ha mind a ét mutató a tizenkettesre ér.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents