Szolnok Megyei Néplap, 1960. október (11. évfolyam, 232-257. szám)
1960-10-27 / 254. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1960. október 27. Ülést tartott a Vöröskereszt szolnoki járási vezetősége Kilencven éves a Meteorológiai Intézel Harminc vöröskeresztes járási vezetőségi tag gyűlt ösz- sze hétfőn Szolnokon. Az egésznapos értekezleten megjelent Harczos György, a Vöröskereszt megyei elnökségének tagja és dr. Kusztos Gábor, a Vöröskereszt járási elnöke. Az ülés első napirendi pontjaként Pintér Béláné, a Vöröskereszt járási titkára értékelte az első félév munkáját. Bevezetésül az országos elnökség szeptemberi üléséről számolt be, melyen Szolnok megyét az első helyezettek közé sorolták. — Ezt az elismerést — mondotta Pintér elvtársnő — többek között a taggyűlések pontos megtartásával, új szervezetek létesítésével és a taglétszám szaporításával értük el. Kiváló munkát végzett kétszázötvenhét aktívánk a „tiszta udvar, rendes ház” mozga'om keretében Ujszász, Szászberek, Zagyvarékas, Rá- kóczifalva, Martfű, Tisza- földvár és Besenyszög községekben. Az 'skolai vöröskeresztes szervezetek is igen jól dolgoztak a tanárelnökök irányításával. A legtisztább osztályok vándorzászlót, ötven gyermek kitüntetést, két pedagógus „Kiváló egészségügyi nevelő” címet kapott. Járásunkban negyvenhét egészségügyi felelőst állítottunk a tsz-ekbe, gépállomásokra, állami gazdaságokba, akiknek kiképzését a mező- gazdasági munkák megindulás? előtt elvégeztük. Harmincnyolc orvosi előadást is tartottunk az első félévben. Többszörös véradóinkat kitüntettük. Besenyszögön és Rákóezifalván öregek napját tartottunk. Sok munkát igényelt — fejezte be az értékelést Pintér Béláné — Szászberken a három egészségügyi állomás megszervezése és a zagyvaré- kasi tapasztalatcsere. A tapasztalatcsere sikerét elsősorban Gömöri Rózsa vörös- keresztes titkárnak, Szebeni Mihályné titkárhelyettesnek és dr. Taródi Béla orvos-elnöknek köszönhetjük. A második napirendi pont az egészségügyi oktatási év tervének ismertetése volt. Dr. Lengyel Bertalanná oktatási felelős beszámolt arról, "hogy elsősegélynyújtó tanfolyam 15, anyák iskolája 6, házi betegápolási tanfolyam 3, továbbképző tanfolyam 5, üzemegészségügyi tanfolyam 4 működik majd a járásban. Ezek egy része már beindult. Az ifjúsági vöröskeresztes szervezetek eddigi munkáját Antalóczi József ismertette. Elmondotta, hogy a járás csaknem minden iskolájának tantermeit élő virágok díszítik. Különösen szép Tisza- fölrjváron a fiúiskola. Ennek egyik tanterme — amelyben Zádor Béláné tanít — országos viszonylatban is a legszebbek és legtisztábbak közé tartozik. Dicséretet érdemel ebben a községben a belterületi és a virághegyi, valamint az újszászi, a martfűi és a kőtelki óvodás napközi. Iskoláik udvarát nagyon szépen rendben tartják Szajolban, Szan- daszöllősön, Martfűn és Ti- szavárkonyban a diákok. A beszámolók elhangzása ut:.n elsőként a mezőhéki Táncsics Tsz egészségügyi felelőse szólalt fel. Mint mondotta: munkájukat segíti a Hazafias Népfront, a községi tanács és a tsz vezetősége is. így érték el, hogy minden munkacsapatban van egy képzett egészségügyi felelős. Mint mondotta: a nyári munkák idején náluk egyetlen súlyos baleset sem történt. A zágyvarékasi Vöröskereszt szervezet titkára örömmel jelentette mennyire beférkőztek a községbeliek szívébe segítő szeretetükkel. — Amint meghallják, hogy valaki beteg, vagy kisbaba született, ebédet visznek a kismamának, s gondozzák, míg lábraáll. Dr. Taródi Béla, a helybeli orvos-elnök a zagyvarékasi egészségügyi állomás munkájáról beszélt. Vándorkelengye, hőmérők, kötszerek állnak itt a betegek rendelkezésére. Mennyit tettek eddig a Vöröskereszt szervezetei, s mennyi a tennivaló még! — Segítsük őket a mindnyájunk érdekében végzett munkájukban. K. E. Hadd járjunk baleset mentesen — gyalog sőbb november 15-ig hozassa helyre. Ellenkező esetben a tanács építési és közlekedési csoportja lesz hivatott arra, hogy az élet- és testi épség megvédésére a törvényesen előírt intézkedéseket megtegye. Helyeseljük a városi tanács határozott állásfoglalását, útmutató javaslatát. November 15-ét követően megvizsgáljuk és megírjuk: mit tett a TITÁSZ igazgatója a szolnoki gyalogközlekedés zavartalanságáért, biztonságáért. *— b. z. “ „Óhajt ön sarat taposni?” és „Temetőnél nem jó lakni” című, nemrég megjelent írásainkban helytelenítettük, hogy a TITÁSZ többhelyütt felbonttatta a járdát, de helyreállításáról időben nem gondoskodott. Furcsáljuk, hogy a vállalat cikkeinket válaszra sem érdemesítette! Merőben más tapasztalatokra tettünk szert ez ügyben a Szolnok városi tanáccsal kapcsolatosan. Kapás Rezső elvtárs, a VB elnöke betekintésre rendelkezésünkre bocsátotta annak a levélnek másolatát, melynek eredetijét, első cikkünk megjelenése előtt négy nappal küldte a TITÁSZ igazgatójának. Ebben többek között rámutatott arra, hogy helyre- állítatlan úttesteken idén már két halálos baleset történt. A VB-elnök arra is felhívta a TITÁSZ igazgatójának figyelmét, hogy az esős őszi időben a feltúrt járdákon megnő a baleseti veszély. Befejezésül arra kérte Kapás elvtárs a TITÁSZ igazgatóját, hasson oda. hogy a helyi üzemvezetőség felbontotta útszakaszokat, járdákat legkéAz 1870-ben alapított Országos Meteorológiai Intézet fennállásának 90. éves jubileuma alkalmából ünnepi ülést rendeztek az Országos Meteorológiai Intézetben, a magyar és külföldi meteorológusok s a hazai tudományos intézmények küldötteinek részvételével, dr. Béli Béla, a pestlőrinci obszervatórium vezetője ismertette a nagy múltú magyar meteorológiai kutatás történetét, részletesen beszámolt az intézet eddigi fejlődéséről. (MTI). Villamosítiák a szafoli TÜZÉP-telepet Az a jó kereskedelmi hálózat, mely együtt fejlődik a lakosság igényeivel. Ilyen a szajoli kereskedelem s ez a földművesszövetkezet érdeme. Az ellenforradalom leverése után az fmsz erkölcsileg is, anyagilag is megszilárdult s a megye elsői között emlegetik. Az eredmények elérését a felsőbb szervek is segítették. így korszerű ruházati, hatalmas vas-műszaki boltot, nagy TÜZÉP-telepet létesítettek Szajolban. Az ÁFOR-telepen büfét nyitott az fmsz, egy boltját nemrég korszerűsítette. A szajoli fmsz jövőre saját erőből kíván hídmérleget állítani a TÜZÉP-telepen, hová a villanyt is be akarja vezettetni. A további — megvitatás alatt álló — modernizálási tervek valóraválása szervesen illik a fejlődő, új létesítményekkel gazdagodó szövetkezeti község fejlődésébe. Dobó Jenő a szoc. pol, állandó bizottság elnöke Meg lehet szüntetni a tumultust Szombatonként a szolnoki üzletekben igen nagy a tumultus a kenyérvásárlásnál. Legtöbb helyen már déli tizenkettőkor vagy egy órakor fejeződik be a munkaidő. — Mindenki igyekszik vasárnapra vásárolni. Helyes volna, ha a kereskedelem és a Sütőipari Vállalat vezető: megbeszélnék (és intézkednének), hogy szombaton az üzletekben — amikor a vásárlás zöme van — megfelelő mennyiségben álljon kenyér a dolgozók rendelkezésére. Egy másik kérés az volna a két szerv felé, hogy szombati napon nagyobb mennyiségű egy kilogrammos fehér kenyeret biztosítsanak a vásárlóknak. Sólyom István, Szolnok A Nap kél: 6.20 h-kor, nyugszik: 16.36 h-kor. A Hold kél: 13.05 h-kor, nyugszik: 23.09 h-kor. Időjárásjelenté s Várható időjárás: változó felhőzet, sokhelyen eső, helyenként zivatar. Élénk déli, délnyugati, később nyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: 16—20 fok között. — JÁSZÁROKSZÁLLÁSON a Táncsics Tsz-ben 60 vago- nos magtár épül. A 835 ezer forintba kerülő mezőgazdasági létesítményt november 1- én adják át rendeltetésének. = A KARCAGI AUTÓ- és motorklub külföldi túrák rendezését tervezi a jövő évre. A jó idő beálltával a járműtulajdonosok Romániába és Csehszlovákiába látogatnak el. — ITTAS személynek adott italt Szolnokon Cs. Sebestyén Pálné boltvezető. A városi és járási rendőrkapitányság szabálysértési előadója 180 forintra bírságolta. — Ä KISZ ifjúsági akadémia első előadása ma este 6 órakor lesz Szolnokon, a Koltói út 10 szám alatt. A szolnoki munkásság hősi harcairól Szabó Lajos, a TIT történelmi szakosztályának tagja beszél. Az előadás után a részvevők megtekintik a dokumentációs fényképkiállítást. — BŐVÍTIK A SZÉKES- FEHÉRVÁRI Könnyűfém Művet. A legnagyobb gép: a szovjet gyártmányú ötezer tonnás prés már helyén áll. Az új gép biztonságos szállítása érdekében külön vasúti pályát kellett építeni egészen a gyárig. “ KÖZSÉGFEJLESZTÉSI alaoból ebben az évben 20.281 méter vízvezeték és 28.117 négyzetméter műút készült megyénkben. “ A SZAJOLI és a túrke- vei tanács a község belterületén, valamint a merőarzdasá- oi művelésre alkalmatlan külső területeken 20—20 hektár fasort létesít. — UJ APAÁLLATISTÁL- LÖT építettek Karcagon. Az építkezésre állami beruházásból 60 ezer forintot fordítottak. — A VÖRÖSKERESZT Szolnok városi szervezete október 28-án délután 5 órakor összevont vezetőségi- és alapszervi titkári értekezletet tart. Az ülésen az elmúlt félév eredményeinek értékelése és az új munkaterv megbeszélése lesz napirenden. — AZ ÉVSZÁZAD negyedik legszárazabb éve volt az 1959—60-as gazdasági év — állapították meg a Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatóriumban. Tavasszal a csanadék 41, nyáron 34 százalékkal volt kevesebb az 50 éves átlagnál. — TÖRÉSBŐL eredő rokkantságért kártérítésül 3.800 forintot fizetett a Kunszent- mártonban lakó Bíró Mátyásnak az Állami Biztosító. — TISZAJENÖN a művelődési otthonban 9, a Széchenyi úti iskolában 3, a Cibakí úti iskolában 2 ismeretterjesztő előadás lesz októbertől márciusig. Az előadások keretében nevelési, földrajzi, mezőgazdasági és egészség- ügyi kérdésekről lesz szó. A SZIGLIGETI Színház mai műsora (27-én) este 7 érakor a „HAMLET”, Kisújszálláson: az „ALKALMI FÉRJ”, Megkönnyíti Mzeladását ha a NÉPLAPBAN hirdeti! iiiiiiiiiiiiiiHiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiNiss A Törökszentmiklósi Mezőgazdasági Gépgyár műszaki képzettséggel rendelkező beruházási előadót keres azonnali belépéssel. Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi osztályán. IIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIMIIIlflIHIlIflIIIIHIII OKTÓBER 27 Csütörtök Szabina most már leplezetlenül Mc Clay — még segített is nekik, Mister Hastings! Hastings felugrott. — Ezt kikérem magamnak, tábornok! McClay nyugodtan válaszolt. — Majd az Elnöknek fejtse ki ugyanezt... Bár erre nem is lesz szükség — mutatott a magnetofonra. hogy Brown ezredes aggályait fejezte ki a terv sikerével kapcsolatban. Feltette a kérdést: mi történik akkor, ha a vörös űrhajó manőverezni kezd, és az RB—285-ös radar-szeme elveszti a célpontot? — Home tábornok... — Ne szóljon közbe, Mister Hastings. Home tábornok erre kifejtette: ha a Kozmoszplán kilendül pályájáról, soha többé vissza nem térhet arra, felgyorsul és esetleg a Jupiteren köthetne ki hosszú évek után. így van? Hastings reménykedve kapaszkodott a szalmaszálba. — Pontosan, tábornokom! Számításaink technikailag, elméletileg megalapozottak voltak. Még ma is hihetetlen előttem, hogy a vörösök miként tudtak megszökni az RB—285-ös radar-szeme elől, de az még érthetetlenebb, hogy viszonylag rövid idő alatt: egy óra múlva visszahelyezkedett az űrhajó eredeti pályájára!... Elképzelt útvonala csak annyiban módosult, hogy oontosan 3 órával hamarabb ér a Marsba, mint t°rve7+ék ... — Na látja — dühöngött a vörösöket. Tudnék felhozni erre egy néhány példát, tábornokom ... Nemcsak a múltból, de a közelmúltból is... Javaslom, hogy ténykedéseiben okuljon az én példámból. Beosztottjaim, bocsánat: volt beosztottjaim kitűnő szakemberek. Megérdemlik a bizalmát. McClay legyintett. Hastings lerogyott a fotelbe. — Vége a karrieremnek — gondolta összeroskaúva —kineveznek valahová, valamiféle eldugott helyre, vagy le is út, fel is út... — Kérem, tábornok, hajlandó vagyok arra, hogy egy szakbizottság vizsgálja felül az egész akciót... — mondta ezután már hangosan Hastings. — Bízom abban, hogy kiderül: mi mindent megtettünk a siker érdekében ... Csak eey hibát követtünk el; kifelejtettük számításainkból — Ezt bízza rám, Mister Hastings. Még egy kérdés: az RB—285-ös II. számú rakétáját kilőhetjük-e még a Marsra, vagy más közeli bolygóra? A kormány határozott kívánsága ez, hogy mentsük a látszatot. És még egy: a Világűrkutató Központ bizonyára ''.rákon beiül újabb tiltakozást jelent be. Ezt meg kell előznünk, és sajnálatunkat kell kifeieznünk a majdnem „végzetessé” vált „műszaki hiba” miatt. Has+ines most má~ korántsem látta olyan reménytelen« nek a helyzetét, mint néhány perccel ezelőtt. — Ami a rakétát illeti, a kilövéssel elkéstünk. A Mars és a műbolygó között már olyan óriási a távolság, hogy semmi szín alatt nem képes a rakéta célba érni. Számításba jöhetne még a Hold, de erről — véleményem szerint megint csak le kell mondanunk, mert lakott területnek számít. Legalább is egy része. Ha a rakétát mégis kilőnénk a Holdra, ez minden eddiginél nagyobb baklövés lenne. Tehát ezt el kell vetnünk. Ami a sajnálkozó közleményt illeti — mosolygott kissé epésen Hastings — ez már nem az én hatáskörömbe tartozik, tábornokom, ön a parancsnok, tegye meg... McClay érezte, hogy majdnem elvesztette a játszmát, és erről az elnök is tudomást szerez, hiszen a magnetofon egyhangú surrogással forog körbe-körbe. Sietve igyekezett hát helyreállítani az egyensúlyt közte és Hastings között — Tehát elismeri, Mister Hastings, hogy az akció sikertelensége miatt felelősség téri .éli? — Elismerem. Annyi a felelősségem, amennyi a kormányt is terheli. Ehhez ragaszkodom. McClay elnyomta a szivarját. — Én az ön helyében másként fogalmaznám meg, Mister Hastings. (Folytatjuk.) SASS ERVIN McClay fiatalabb lehetett Hastingsnél. Nem sokkal, de a néhány év korkülönbssg feltétlenül megnyerőbbé, és érdekesebbé tette McClay arcát. A megnyerő külső mögött azonban éppen olyan farkaslélek tobzódott és élte ki magát, amilyen Hastings- ban is uralkodott, mióta az eszét tudja. Ebben a dologban úgy hasonlítottak egymásra McClay, Hastings, Home, Brown, vagy Cording — mint egyik tojás a másikra. Az egész életük nem más, mint egy halálig tartó hazárdjáték. Egyiknek is, másiknak is. És a rulettkorong rovátkáiba nem számok, hanem ilyesmik vannak írva: karrier, pozíció, panama, profit, vagyon, korrupció, protekció ... hosszú lenne mind felsorolni. Nos, a megnyerő arcú McClay ezekben a percekben kegyetlen, lesújtó tekintetet vetett Hastingsra, aki önmaga ellen „ácsolta a kínpadot”: a magnetofon beindításával szcszmötölt... — Siessen, tábornok, nincs időm. A magnetofon motorja halk zúgással indította meg a két korongot. Hastings a kerek asztalkára helyezte a mikrofont. — Kérdezzen. Mister McClay ... — szólalt meg fakó hangon Hastings. — Tábornok, az elnök arra kíváncsi, hogyan történhetett meg ez a gyalázatos kudarc, azzal a rakétával?! Hastings akadozva kínlódott a szavakkal. McClay szivarra gyújtott. — Kérem, én vallásos ember vagyok... Én hiszek az istenben ... és a csodákban is... McClay meglepődve bámult Hastingsre, s a kövér szivart majdnem a szőnyegre ejtette. Hastings lehajtotta a fejét. •— Csoda történt, tábornokom ... Minden emberi számítás stimmelt. A vörös űrhajó semmiképpen sem szabadulhatott a rakéta elél. Home, Brown és Cording megerősíthetik állításomat. A beterjesztett tervet a kormány is jóváhagyta. McClay idegesen dobolt ujjaival az asztalon. — Jelentést kaptunk arról, rn^tTrwl7?»1i