Szolnok Megyei Néplap, 1960. szeptember (11. évfolyam, 206-231. szám)

1960-09-11 / 215. szám

c SZOt.NOK MEGYEI NÉPLAP I960, szeptember 11. <J)aid (Qobtien: ITT ÄLIOK... Kedden, szeptember 13-án Jászberénybe látogat Paul Robeson világhírű néger énekművész, a Béke Világ- tanács tagja, és részt vesz a délután 5 órakor kezdődő békenagygyűlésen. Jászberényi látogatása alkalmából Itt állok című önéletrajzi regényének bevezető részét közöljük. Ebből az írásból megismerhetjük környeze­tét, amelyben él és eszméit, amelyekért harcol. Néger vagyok. A ház, amelyben élek, Harlemben van, város ez a városon be­lül, Amerika néger metropo­lisa. És ahogyan agyamat és jókedv adományát... Dalun­kat, izzadtságunkat, derűn­ket ... Amerika lenne-e va­jon Amerika — négerei nél- kü'T tómunkásokkal, tengerészek­kel, szakácsokkal és pincé­rekkel, szűcsökkel, bányá­szokkal és acélmunkásokkal; a különböző nemzetiségű csoportokkal, a zsidó néppel és a középosztálybeli haladó emberekkel, a művészet és a tudomány művelőivel, a diá­kokkal, Leginkább a néger nép ügye foglalkoztat, s azok a kérdések, amelyeket nége­rek intéznek hozzám, amikor találkoztam velük Amerika megannyi Harlemjében. A (legutóbbi években sok vita és ellentét középpontjába kerül­tem, „s ezért e kérdések egy része elkerülhetetlenül néze­teimmel és tevékenységemmel kapcsolatos. A Pittsburgh Courier munkatársa jut az eszembe, aki becsületesen tö­rekedett arra, hogy a kérdé­sekre már cikke címében is választ adjon: „Kicsoda, mi­csoda Paul Robeson — és miért?" Ez az újságíró azt ír­ta: a rólam alkotott képet „bonyolulttá teszi, hogy Ro- besonnak igen sok amerikai szemében két élesen elhatá­rolt személyisége van. Az egyik a faji egyenjogúság és az emberi jogok harcos hit detőjéé, a másik a szovjet kommunizmus szenvedélyes apostoláé.” És volt egy ame­rikai néger író, aki egy ha­sonló tanulmányt ilyen sza­vakkal fejezett be: „Ha van Paul Robeson-rejtély —- az a következő: ha spirituálékat énekelne, népszerű lehetne és dúsgazdag. Mert fajtájáért harcol, megvetik, s az ajtók bezárulnak előtte. Ha vá­laszt akarunk kapni, hogy miért választotta ezt az utat, lelkének legmélyebb rejteké- be kell leszállnunk.” Az esztendők során néhány helyen, egy-egy cikkben és nyilatkozatban megkísérel­tem magyarázatát adni éle­tem és gondolkodásom egyik vagy másik oldalának. E kap­kodó villanások és töredékek azonban nem elégségesek. — Teljesebben szeretném el­mondani a történetemet A román sajtó a Madách Színház vendégjátékáról Bukarest (Agerpres). A ro­mán sajtó nagy elismeréssel méltatja a Madách Színház vendégjátékát. A Scinteia, a Román Munkáspárt központi lapja cikkében többek között így ír: „A vendégjáték első két előadásából, Bródy Sán­dor: Tanítónőjének és Csehov Cseresznyéskertjének előadá­sából megbizonyosodhattunk, hogy a budapesti együttes re­pertoárja és stílusa méltó nagy névadójához”. A Contemporanul című he­tilap megállapítja, hogy a két színház cserejátéka siker­rel hozzájárult országaink kulturális kapcsolatainak erősítéséhez. (MTI) — ............................................................................... Lo ttó tájékoztató A 37. játékhéten 4 032 247 lottó- szelvény vett részt a játékban, öt találatot nem értek el. Négy találatot II szelvényen értek el és ezekre egyenként 274 925 fo­rintot fizetnék. A háromtalálatos szelvények száma 1390, nyeremé­nyük 1087 forint. — Kóttalálatos szelvény ezúttal 56 381 volt, — ezekre 26 80 forintot fizetnek. AUfigy ei Bőr- és Nemibeteggondozó Intézet dr. Guszman József ne?ét Teszi fel A megyei tanács újonnan átalakított Bőr-, Nemibeteg- gondozó Intézete ma, szep­tember 11-én, a világhírű magyar dermato-syphilidolo- gus emlékének megörökítése céljából a Guszman József Megyei B5r-, Nemibeteggon- dozó Intézet nevet veszi fel. Ebből az alkalomból a Ha­zafias Népfront megyei bi­zottsága és a Bőr- és Nemibe- teggondozó Intézet ma dél­előtt ünnepséget rendez Szol­nokon. Az ünnepség keretében az Orvos-Egészségügyi Szakszer­vezet bőrgyógyász közepká- der szakcsoportja országos vándorgyűlést tart Szolnokon, a Ságvári Endre Művelődési Házban. A vándorgyűlésen több tudományos előadás hangzik el. Az alábbiakban ismertet­jük dr. Guszman professzor életrajzát. Guszman József 1875. szep­tember 16-án született Buda­pesten. 1899-ben avatták or­Ungi Nagy István: O Vissza kell nézni Majd ha tizedek állnak már mögötted tömör sorokban, mint a katonák, ne feledd el: vissza kell nézni, búcsúzás nélkül nem léphetsz tovább. Mert ha tűz gyűlt: lángjában te égtél, szíved vérétől izzott a zsarát, virág ha nyilt: sebeidre szórta, mint anya könnyét: szirmát, himporát. Hajnalpírnak égő, vörös fénye sugaraiból néked vert hidat, rőt tömegén megtörött az árnyék, mint lány csókján a férfiindulat. S ba kacagtál, örömödben részes testvéred volt társunk: a világ, százezer szív tűzte homlokodra szerelme örök mosolycsillagát. Ne feledd el hát: vissza kell nézni, akkor is, ha megsajdul a szív, akkor is, ha az elszállt ifjúságért dacos, könyörgő, könnyes vágy feszít, s örülnöd kell, megpihenő vándor, legyen kacajod csak egy pillanat, meglátod majd: felderüinek tőle sorra, rendre az esztendőhadak. RÓNAY GYÖRGY: C LINA NÉNI Egy nyár derekán váratlanul le­velet kaptam Lina néném férjétől, Balázstól. Van két süldője, nekünk szánná az egyiket, tél elejére szé­pen fölhízik együtt a kettő, eny- nyibe meg ennyibe kerül, „soha ilyen jó boltot nem csináltál". Ba­lázs jó üzleteit szerte ismerték már a megyében s óvakodtak tőle, mint a túztől. Mégis ráálltam a dologra. Persze, hogy ez 6 süldője is a mi kukoricánkon hízik, de legalább egy télre Lina nénié knek is lesz a komrában zsírjuk, kolbászuk, sza­lonnájuk. Némi halvány lelkiismeretfurda- lást is éreztem, amiért olyan keve­set törődtem anyám nővérével, Lina nénivel. Ahogy fölnőttem, messze szakadtam a családtól; Pes­ten éltem, Lina néni meg egy kiet­len nagy házban az Alföld köze­pén, csak Balázzsal találkoztam olykor, ha feljött Pestre a lóverse­nyek idején. Jobb napjaiból halá­lig megmaradt szeretete a „lovacs­káid’ iránt. „O, remekül, remekül!” — harsogta ilyenkor, ha köteles- ségszerűen megkérdeztem, hogy van Lina néni, Többnyire magam is beértem ennyivel. Akkoriban azonban, mert a süldő miatt gyakrabban emleget­tük őket, mind több és több régi, gyerekkori emlékem ébredt föl Li­na néniről, abból az időből, ami­kor édesanyám halála után pár esztendeig együtt élt velünk a nagyszülői házban. Milyen jó volt hozzám, hogy szeretett, hogy pártfogolt hirtelenkezű nagyanyám elleneben. Balázs azidőben kint kó­borolt valahol a világban, csak nagyapám temetésére érkezett ha- i za. Megkapták az örökrészüket, el­költöztek a házból, s amikor a kö­vetkező vakációban újra láttam Lina nénit, már fél oldalára béna volt. Nagyon mohón szerette az életet, negyven felé járt már s úgy érezte, sietnie kell habzsolni az örömöt, mely ilyen későn hullt az ölébe. Négy hónappal nagyapám halála után egy lakoma kellős kö­zepén ütötte meg a szél. 0 maga kívánkozott el a világ­ból, abba az Isten háta mögötti nagy rideg házba az Alföldön, ahol azóta is éltek. Talán tíz esztendeje is elmúlt, hogy nem láttam. Magas, vállas, erős asszony volt, a béna­ság mozdulatlanságra kárhoztatta, odabilincselte a karosszékbe, óriá­sira hízott. Kezdetben még re­ménykedett: hátha felszívódik. De állapota semmit sem javult, s a maga gunyorkás módján lassan­ként ő is beletörődött. Balázs, nehogy tollat kelljen a kezébe vennie, táviratot küldött: ekkor meg ekkor ölünk. Gondol­tam, leviszem magammal a kisfiá­mat is, Lina néni biztosan örülni fog neki, mindig szerette a gyere­keket. Az úton váltig magyarázgattam: — Nézd, kisfiam, az a néni, aki­hez megyünk, az én anyukámnak, akit te már nem ismertél, a nővé­re. Beteg szegény, nem tud járni és nagyon kövér. De ezt nem sza­bad. mondani, mert nagyon fájna neki. Ügy kell beszélni vele, mint akármilyen más nénivel. Megér­tetted? — Értettem — mondta határo­zottan és látszott rajta, hogy min­dent jól elraktároz a négyéves kis eszében. Szerencsésen átestünk az első találkozáson. A kietlen, kopár te­remben, amelyből Balázs már régen eladott minden jobb bútort, ko­pott, szakadozott, lógó rugózatú garnitúra állt; három karosszék, egy kerevet t egy ovális asztal, mö­göttük a sarokban ütött-kopott nagy szekrény, a falon csorba ke­retben a nagyapám képe. A kere- veten egy kolosszus ült, botra tá­maszkodva, pokrócokba burkolva, óriási villain valami bundamara­dékkal, püffedt balkezén ujjatlan, tenyerén lyukas pamutkesztyű. Jobbkeze mezítelen volt, hidegmar­ta, vörös, óriási kéz, melyet kissé megemelt, ameddig a bénaság en­gedte, különös, várakozó, sóvárgó, vagy talán áldó mozdulattal. A kisfiam egy pillanatig megdermed­ve nézte. Észrevette talán azt a könnycseppet, amely lassan meg­gyűlt a beteg kidülledő, eres, kék szemének sarkában és súlyosan vé- giggördült idomtalan arcán? Kurta kis nevetéssel odafutott hozzá és szőke fejét meghitten, mintha na­gyon régóta ismernék egymást, odahajtotta a zsírtnltos pokrócra Lina néni ölébe. A böllér már feltúrt ujjakkal dolgozott a kádakban. Érdeklőd­tem, hány kiló volt a hízó, Balázs válasz helyett aprólékosan mesélni kezdte a hizlalás apró esemé­nyeit: mikor ettek, mikor nem akartak enni, csillogtatta a szak­értelmét — „hja, barátom, ti nyá­pic városiakF — s végül is beval­lotta, hogy még be kell mennünk a faluba a községházára, különféle iratokért „tudod annyi bajom volt ezzel a két kis malaccal, nem ér- t -n rá”. Bementünk, s hamarabb hazaér­tünk, mint reméltük. Balázs a konyhába sietett, a böllér körül lá- batlankodott, jómagam, torkig már a zsír meg a fűszerek szagával, be­felé indultam a házba. Már a fo­lyosón hallottam a kisfiam neve­tését. Megálltam a küszöbön, nem vett észre. Lina nénivel szemközt a karosszéknek támaszkodott. Nagy beszélgetés folyt köztük — És azelőtt tudtál járni? ■— — kérdezte éppen a kisfiam. — Régen — mondta Lina néni. — De amióta megütött a szél, azóta nem tudok. — Azóta csak ülsz itt és hízol, ugye? vos doktorrá. Kezdetben ana­tómiai intézetben dolgozik, majd 1915-ben vette át a ré­gi János-kórház bőrosztályá­nak vezetését. Ebben az idő­ben jelenik meg legismer­tebb műve, a „Szifilisz” cí­mű könyve. Úttörő munkát végzett a szifilisz megelőzé­sében. 1925. évi állásfoglalá­sa a mai felfogásunk alapja. 1928-ban kapta meg a c. rk. tanári címet. Közleményei a bőrgyógyászati irodalmat értékes új megfigyelésekkel gazdagították. 1941-ben ke­rült a nemibeteggondozó há­lózatba és a fővárosi intéze­tek igazgató főorvosa volt 1954-ig. A felszabadulás után — 70 éves volt — töretlen mun­kabírással állott posztján, a nemibeteggondozás, megelő­zés, gyógyítás szolgálatában. Személyes érdeme van mai nagy eredményeink megala­pozásában!. 1947-ben nyerte el a nyilvános rendes tanári címet. 1949-ben kiemelt tudós lett. 1951. március 15- én nyerte el barátai és tanít­ványai nagy büszkeségére a Kossuth-díjat 1952-ben a Magyar Tudományos Akadé­mia a gyógytudományok dok­tora minősítéssel tüntette ki. Ugyancsak 1952-ben Munka­érdemrendet kapott. A Kórhá­zi Orvosi Társulat főtitkára, alelnöke volt. A Magyar Der- matológiai Társulatnak 10 éven át főtitkára, elnöke, Il­letve 1949-től díszelnöke volt. 1954 tavaszán visszatért a kli­nikára, mint az Országos Bőr- Nemikórtani Intézet he­lyettes igazgatója. Guszman József korunk egyik legnagyobb tudósa volt, szerette a művészetet, szeretett mindent, ami szép volt, jólelkű, emberszerető, tapasztalt, bölcs, megértő ve­zető. 1956-ban — 80 éves ko­rában — bekövetkezett halá­lával nagy veszteség érte a hazai és nemzetközi derma- tológiai életet. Dr Lengyel Bertalan — Bizony, bizony. Nagyon kövér vagyok? — Csúnya kövér vagy, Lina né­ni, de azért én szedetlek téged. Hízelkedve odadörgölte hozzá a fejét. Az asszony erőlködött, de nem érte el az ajkával. — Ágaskodj föl egy kicsit — mondta. S mikor a gyerek lábujj- hegyre állt, hirtelen, szégyenlősen megcsókolta a homlokát. — Te Jtís majom — suttogta neki melegen. — Te kis őszinte majom. Tudod, hogy te vagy az egyetlen őszinte ember a világon? A kisfiú ránézett, kis kezével végig simította az elhízott arcot. — Te pedig nagyon jó néni vagy, Lina néni. Csak kár, hogy nem tudsz járni. Ha tudnál járni, ki­mennénk és én lennék a ló, te meg a kocsis. Gyial Nyihogva körülfutotta a kopár hoaályt, aztán visszament Lina nénihez, újra odasimult hozzá és bámészkodva hallgatott. Az lassan átkarolta a jobbjával, amit még mozgatni tudott valamennyire. — Nem fázol? — kérdezte. A kisfiú nem felelt, csak a fejé' rázta. — Mondd csak... — S a lompo arc megrándult, mintha átfénylet volna rajta valami, mélyről, halvá nyan, talán a rígi Lina néni. -— Mondd, ha nem az anyukád kisfic volnál... Lennél az én kisfiam? — De én az anyukám kisfia va gyök! — mondta a gyerek majd nem dacosan. — Jó, jó... — s valami riadalorr volt a hangjában. — Persze, hogy az anyukád kisfia vagy. De he anyukád megengedné ... A gyerek felkapaszkodott medé a kerevetre, hozzábújt, fejét égé szén az ölébe hajtotta s már fél­álomban válaszolt: — Akkor eljönnék egy kicsit r te kisfiádnak is... Ekkor — láttam — Lina néni is lehunyta a szemét, hogy egészen magába zárja ezt a kikönyörgött boldogságot. De törődöm — mélységesen törődöm — az egyszerű em­berek Amerikájával. Azok­kal az emberekkel, akikkel az országban széltében-hosz- szában találkoztam. A mun­kásokkal és munkásasszo­nyokkal, ak;knek sztrájkőr­ségeihez csatlakoztam, az au­szívemet feszítő dolgokról írok, szinte érzem mindan- ( nak a szorítását, ami körül- ) vesz otthonomban, népem j között r Kinn az utcákat népem s élettel tölti be... hangosak 1 az utcák lépésük ritmusától, i nevetésüktől, köszöntésüktől. í Jómagam alig néhány mér­földdel arrább, Peekskillben ® hallottam a lincselésre tódu- y ló tömeg üvöltését, az élete-" met követelő kiállásokat gyű- Ü lölettorzltotta szájakból. Itt A pedig a szeretet ölelését ér- zem. Hello, Paul, örülök, hogy jl látlak! örülök, hogy újra kö- 1 zöttünk vagy! És oly jó közöttük! Ez az g én városom. Minden utcából, 'É minden utcajelzésből ifjúsá- g gom szép napjainak, álmai- M nak emléke árad ... Harlem. S az első világháború után. Itt 1 ismertem meg Essie-t s itt vettem feleségül; itt kezdőd- § tek életre szóló barátságok; fl itt indultam meg művészi | pályámon. Alig néhány ház-1 tömbbel odább léptem elő-1 szőr színpadra az YWCA szék- I házában; itt énekeltem, csak úgy kedvtelésből, klubokban | és zenés kávéházakban; itt * izgultam nagy kosárlabda-f mérkőzéseken, itt táncoltam. | Igen, ez az én otthonom. En 1 és az ország valamennyi né- f ger közössége. Ide tartozom. | S én ma azt kérdezem: 1 milyen jövője lehet Ameri-1 kának a mi tizenhatmilliós | népünk szabad és korlátlan 4 együttműködése nélkül? — f Miféle tiszteletre számíthat f hazánk a vajúdó világban, ha f a mi örökségünket még min- j| dig megtagadják? Semmit sem törődöm j azzal — a semminél is keve- , sebbet —, hogy rólam és esz- \ méimről mit gondolnak az or- j szág urai, a Nagy Fehér Em- f berek. Több mint tíz észtén- ! dőn keresztül üldöztek min­den lehetséges módon. Rága- ‘ lommal és a csőcselék erősza- ) koskodásaival. Azzal, hogy j megtagadták tőlem művésze- \ tem gyakorlásának lehetősé- ! gét, hogy nem érvényesíthet- j tem a külföldre utazás jogát, i Ezeknek a valódi amerika- ; elleneseknek csak annyit mondok: „No, jól van, a ti képetek sem tetszik ám ne- kemin

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents