Szolnok Megyei Néplap, 1960. szeptember (11. évfolyam, 206-231. szám)

1960-09-11 / 215. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! A M ÍGY.EI JÁRT BIZ OTT SÁG ÉS A M/ GYEI .TAN ÁC S LAPJA ^ienlan XI. évfolyam, 215. szám. A FelsS-Dunántúl példája Orvosadé hitetlenkedőknek Gyorslista az első békekölcsön sorsolásáról Kardvívócsapatunk aranyérmet nyert Ara 60 fillér I960, szept. il, vasárnap. Wilhelm Pieck elvtárs temetése xA KISZ Megyei Végrehajtó Bizottság BERLIN (ADN), A Német Szocialista Egy- ségpárt Központi Bizottságá­nak berlini székházában szombaton 14 órakor kezdő­dött meg Wilhelm Piecknek, a Német Demokratikus Köz­társaság elhunyt államelnö­kének temetési szertartása. Ezzel egyidőben a gyászme­net körülbelül 17 kilométer hosszú útvonalán sokezer berlini lakos, valamint kül­döttségek gyűltek össze az ország minden területéről, hogy elkísérjék utolsó útjára a német nép nagy fiát Walter Ulbricht vezetésé­vel az NSZEP Központi Bi­zottsága Politikai Bizottságá­nak tagjai és póttagjai, Gro- tewohl vezetésével a kor­mány tagjai, dr. Johannes elkerülhetetlen többé, akkor ehhez sokban hozzájárult né­pünk nagy fia, a volt aszta­los és később munkásfunk- cionárius: Wilhelm Pieck, amikor hajlíthatatlan politi­kai következetességgel har­colt Németország jobb jövő­jéért Az egész német nép, elsősorban a fiatalság tanul­hat Wilhelm Pieck példás életéből”. ».Megfogadjuk, hogy min­den erőnket és képességünket latbavetjük, hogy a szocializ­mus győzelme a Német De­mokratikus Köztársaságban előmozdítsa Nyugat-Német- országban a munkásosztály egységét és a béke összes erő­inek összefogását a német nép javára és azért hogy Né­metország újraszülessék, mint békeszerető, demokratikus. ponti Bizottságának kezében amelynek élén Walter Ulb­richt elvtárs áll. A gyászolók között volt a német munkásmozgalom sok régi funkcionáriusa, akik évtizedeken át álltak Wil­helm Pieck oldalán, például Rosa Thälmann-nak, a né­met munkásosztály felejthe­tetlen vezetőjének özvegye. — Megjelentek továbbá a kapi­talista országok és a leg­utóbbi időkben függetlenné vált fiatal nemzeti államok huszonhárom kommunista és munkáspártjának képviselői is. Brezsnyev beszédének el­hangzása után váltották a tábornokok díszőirségét. Majd Max Reimann, a Német Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára lé­kongresszusi felhívása ( a fiatalokhoz FIATALOK, KISZESEK! Nagy esemény előtt állunk! Kong- sszusra készülünk. Kongresszusra, ame­lyen számot adunk magunknak, s az egész országnak arról, amit az elmúlt három év során végeztünk. Készüljünk erre az alka­lomra méltó módon. A második ötéves terv irányszáma] ragyogó perspektívát mutatnak dolgozó népünknek. Nekünk, fiataloknak még töb­bet jelentenek ezek a célkitűzések, hiszen életünk java részére hatással lesznek. Mindezért mindannyiunknak részt kell vállalni a hároméves terv utolsó évének. betakarításban. Akarjátok mindezt, hisz • ti javatokra Is teszitek, a magatok, az egész ország boldogulására! FIATAL TRAKTORISTÁK! Lelkiismeretes, gyors munkával segít­sétek elő, hogy az őszi kalászosok Időben jól előkészített vetőmagágyba kerüljenek. Munkátokra eddig is bizton számítottunk, s mindenkor helytálltatok. Tanúsítsatok most Is ilyen bátor helytállást! Állattenyésztésben DOLGOZÖ FIATALOK! A német dolgozók hosszú sorokban vonulnak el Wilhelm Pieck ravatala előtt. A rava­talnál díszőrséget áll Willy Stoph, Bruno Leuschner, Alfred Neumann és Heinrich Rau. Dieckmann vezetésével a Né­pi Kamara elnökségének tag­jai és dr. Correns-szel az élen a Demokratikus Németország Nemzeti Frontja Országos Ta­nácsa elnökségének tagjai, valamint a kül- és belföldi vendégek elfoglalták helyü­ket, majd az ünnepi szertar­tás kezdetéül felhangzottak az új, demokratikus Német­ország nemzeti himnuszának hangjai. A már leszögezett koporsó mellett — amelyet az NDK állami zászlaja borított — a Nemzeti Hadsereg négy tá­bornoka állott utolsó dísz­őrséget. A himnusz elhangzása után a gyászoló gyülek^et perce­kig tartó meghatott hallga­tásba merült. Ezután az NSZEP Központi Bizottságá­nak első titkára, az NDK mi­niszterelnökének első helyet­tese, Walter Ulbricht, aki öt­ven éven át együtt harcolt Wilhelm Pieckkel a közös célért, mondotta el gyászbe­szédét. Ulbricht méltatta Wilhelm Pieck tevékenysé­gét, amelyet a munkásosztály pártjáért, a német és a nem­zetközi munkásmozgalomért, a Német Demokratikus Köz­társaságért és a német nem­zetért kifejtett ».Wilhelm Piecknek — mondotta — megadatott, hogy megérje annak a célnak a megvalósu­lását amelynek több mint félévszázaddal ezelőtt életét szentelte és amelynek meg­valósításáért azóta minden erejét áldozta”. Ulbricht a továbbiakban kifejtette: „Ha ma a Szovjet­unióban kibontakozó kom­munista építőmunka hatal­mas lendülete és a szocia­lista világrendszer növekvő ereje alapján joggal mond­hatjuk, hogy a háború nem haladó és egységes állam.’* A mintegy nyolcszáz gyászoló vendég között van a szovjet párt- és kormányküldöttség, amelyet L. I. Brezsnyev, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnöksége elnöke vezet; az Albán Népköztársaság, a Bol­gár Népköztársaság, a Kínai Népköztársaság, a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság, a Mongol Nép- köztársaság, a Lengyel Nép- köztársaság, a Román Nép- köztársaság, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság, a Magyar Népköztársaság párt­ós kormányküldöttsége, élén dr. Münnich Pereccel, a Ma- gyor Forradalmi Munkás-Pa­raszt Kormány elnökével, a Vietnami Demokratikus Köz­társaság párt- és kormány- küldöttsége. L. I. Brezsnyev, a szovjet küldöttség vezetője őszinte részvétét fejezte ki Wilhelm Pieck halála miatt. „Wilhelm Pieck élete példátlanul álló nagy tett a német nép és va­lamennyi dolgozó boldogsá­gáért — mondotta. — A szor­galmas és tehetséges német nép joggal lehet büszke rá — mondotta —, hogy ilyen nagy harcos került ki soraiból és vált vezető személyiségé­vé. A halál elragadta tőlünk Pieck elvtársat, de világító példája örökké él és ösztönző erő lesz minden ember szá­mára, aki szívén viseli a dol­gozók boldogságát, és a tar­tós békéért, a szocializmus német földön való győzel­méért vívott harcot. Wilhelm Pieck ennek az ügynek szen­telte egész életét, s ez az ügy legyőzhetetlen. Megbízható kézben van a dolgozók kipró­bált vezetőjének, a Német Demokratikus Köztársaság­nak, a Német Szocialista Egységpártnak, a párt Köz­pett a szónoki emelvényre. — Max Reim_nn 1919 óta a Né­met Kommunista Párt sorai­ban az elhúnyt közeli harcos­társainak egyike volt. A nyu­gatnémet munkásosztály és valamennyi nyugat-németor­szági haladó ember hevében vett utolsó búcsút Wilhelm PiecktőL Nevükben megkö­szönte az NDK elhúnyt elnö­kének az NDK békepolitiká­ját, amelynek egyik megala­pítója volt Az utolsó szónok Johann Koplenig, az Osztrák Kom­munista Párt 69 éves elnöke volt. aki több mint ötven éve vesz részt a munkásmozga­lomban és harcokban gazdag élete során többszőr is talál­kozott Wilhelm Pieckkel. — Koplenig a kapitalista orszá­gok és a független nemzeti államok kommunista és mun­káspártjai nevében búcsúzott Wilhelm Piecktől Koplenig szavai után fel-i hangzott az Itemacionálé. A temetési szertartás után; a néphadsereg tábornokai 1 a gyászinduló hangjai mellett; vállukon vitték ki a NSZEP! Központi Bizottságának szék-; házából az első német mun-1 káselnök zászlókkal borított; koporsóját. Előttük haladt a! néphadsereg díszalakulata,; amely a drága halott kitünte-| téseit és a koszorúkat vitte.; A koporsót követték a legkö-! zelebbl hozzátartozók, azj NSZEP Központi Bizottsága) Politikai Bizottságának tag­jai és póttagjai, a Miniszter- tanács, a Népi Kamara, a; Nemzeti Front Országos Ta­nácsának tagjai, a külföldi; párt- és kormányküldöttsé-; gek és a gyászoló közönség.; (MTI). ötéves tervünk előkészítő évének sikeres befejezéséből. Ez év decemberében lesz a kongresz- szusunk. Megyénk ifjúsága úgy készül méltóképpen erre a napra, ha az őszi be­takarítási és talajelőkészületi munkák gyors, jó elvégzéséről, az iparban a terme­lés! tervek túlteljesítéséről számolhatunk be a kongresszuson. IFJÚMUNKÁSOK! MŰSZAKI ÉRTELMISÉGIEK! Ez évben az ipar termelését 11 száza­lékkal, a termelékenységet 7 százalékkal kell növelni. A KISZ kongresszusa tiszte­letére fiatalos lendülettel, az új Iránti fo­gékonysággal segítsétek ennek teljesítését. Javítsátok a munkafegyelmet, a munkaidő teljes kihasználásával járuljatok hozzá a termelékenység növeléséhez. ÜZEMI KISZ SZERVEZETEK TAGJAI! Nevelő tevékenységgel, szervező erő* tökkel, a gazdasági vezetéssel való együtt­működéssel dolgozzatok a jobb eredmé­nyekért. Növeljétek a „Szakma Ifjú Mes­tere” és a termelési mozgalmakban részt­vevő fiatalok számát, ösztönözzétek a fla tatokat a „Szocialista Munka Ifjúbrlgádja” cím elérésére, ÜZEMEK IFJÚMUNKÁSAI! FIATAL MÉRNÖKÖK! Vállaljatok határidő rövidítéseket, vál­laljátok el egy-egy régi gép kiszerelését és helyére új gépek gyors beállítását. A fia­talokra jellemző lendülettel és fantáziával kutassátok fel a termelést gátló tényezőket és szüntessétek meg azokat. Növeljétek a gépek kihasználási fokát. ÉPÍTŐIPARI FIATALOK! MÉRNÖKÖK! IFJÚMUNKÁSOK! Vállaljatok részt második ötéves ter­vünk során a mintegy 700 millió forintos beruházással épülő vegyikombinát építésé­ben. Növeljétek az építőipari gépek ki­használási fokát. Nyújtsatok segítséget az előregyártott szétszedhető, többszőr is fel­építhető korszerű felvonulási épületek ter­vezésében. Készüljetek fel a középblokk- elemekkel való lakásépítésekre. TERMELŐSZÖVETKEZETI FIATALOK! FIATAL MEZŐGAZDÁSZOK! Vállaljatok védnökséget a kukorica, cukorrépa, rizs, burgonya betakarításában, járuljatok hozzá a talajelőkészítés és a ve­tési munkák gyors és időbeni elvégzésé­hez. Szervezzetek brigádokat és a patro­náló, valamint a területi KISZ szervezetek brigádjaival közösen vegyetek részt az őszi betakarítási munkákban. A 30 mázsás ku korica termelési versenybe benevezett if­júsági munkacsapatok szorgos munkájuk­kal mutassanak példát az őszi termény­SzakszerG takarmányozással, az álla­tok jobb gondozásával segítsétek elő a termelőszövetkezetekben a Jövedelmezősé­get. Minden erőtökkel a hússertés fajták elterjesztését és az állatállomány növelését segítsétek. A téli takarmánybázis biztosí­tásáért az ifjúsági silózóbrigádok a silóku­korica mielőbbi betakarításán dolgozza­nak, és biztosítsák számosállatonként a 10 köbméter jóminőségfi silótakarmányt. Vállaljatok védnökséget a baromfitenyész­tés felett, küldjétek minél több fiatalt a baromfitenyésztésbe. Társadalmi munká­val segítsétek a tsz-ek építkezéseit, az ál­latok férőhelyeinek növelését. Vegyetek részt a KISZ őszi fásítási akciójában, ültessetek fákat a dülőutak mentén, a majorok körül, telepítsetek új erdősávokat és ligeteket. Hadd legyen még szebb, még egészségesebb, vonzóbb a mi vidékünk. KÖZÉPISKOLÁS FIATALOK! Ebben az évben még jobb tanulmányi munkával készüljetek a szocializmus épí­tésére. A középiskolai KISZ szervezetek neveljék tagjaikat és a KISZ-en kívüli fi­atalokat az Iskolai rend és fegyelem meg­tartására, segítsétek eszmei-polltikai-erköl- csl formálásukat. Különös gonddal s gítsé- tek a marxista világnézetet kialakító tan­tárgyak és a gyakorlati, politechnikai tár­gyak oktatását. A Kilián és az Ifjú Kommunista pró­bák előkészítésével és lebonyolításával végezzetek fokozottabb politikai nevelő­munkát. A próbákat az iskolai feladatok teljesítésének és az őszi terménybetakarí­tási és fásítási munkák szolgálatába állít­sátok. KEDVES BARÁTAINK! A rohamosan fejlődő technika, a meg- nővekedett feladatok megkövetelik a szak­mai és általános műveltség növelését. Je­lentkezzetek minél többen a dolgozók ál­talános- és középiskoláiba. Vegyetek részt üzemi szakmai tanfolyamokon, ezüstkalá­szos- és a mezőgazdasági szaktanfolyamo­kon. Sajátítsátok el az új technikát, nö­veljétek tudásotokat! Legyetek a párt cél­kitűzéseinek harcos, lendületes megvaló­sítói. IFJÚMUNKÁSOK, TERMELŐSZÖ­VETKEZETI FIATALOK, DIÁKOK, ÉR­TELMISÉGI FIATALOK! EGYÜTTESEN KÜZDJÜNK, TEVÉKENYKEDJÜNK A KONGRESSZUS SIKERÉÉRT. HADD LÁSSA AZ ORSZÁG NÉPE. HOGY HASZ­NOS segítői vágtunk, s méltó UTÓDAIK LESZÜNK A NAGY MUNKÁ­BAN, A SZOCIALIZMUS ÉPÍTÉSÉBEN! A KISZ Szolnok megyei Vérehajtó Bizottsága

Next

/
Thumbnails
Contents