Szolnok Megyei Néplap, 1960. szeptember (11. évfolyam, 206-231. szám)

1960-09-08 / 212. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK1 (SZOLNOK MEGYEI) J1 / ^ _ W _____Ä ' tT ien A MEGYEI, PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XI. évfolyam, 712. szám. Ara 50 fillér I960, szeptember 8. csütörtök Lumumba azonnali katonai segítséget kért a független afrikai országoktól — Jelentések a kongói helyzetről — LEOPOLDVILLE (MTI.) A Reuter jelenti, hogy Lumum­ba, kongói miniszterelnök szerdán reggel azonnali ka­tonai segítséget kért a füg­getlen afrikai országoktól. Lumumba ugyanakkor fel­szólította az ENSZ-t, hogy ürítse ki az általa megszállt kongói repülőtereket és a ie- opoldvillei rádiót tegye is­mét hozzáférhetővé számára. Leopoldville (MTI). Leo- poldvilleben, ahol — mint nyugati hírügynökségek Je­lentéseiből kitűnik — Lu­mumba kormánya továbbra is szilárdan kezében tartja a hatalmat — nagy érdeklő­déssel várják a parlament két házának szerdára kitű­zött rendkívüli ülését. Egyes jelentések szerint az ülésen megjelenik Ilee, a Kaszavubu által kinevezett ,,miniszterel­nök” is. Mint a Reuter jelenti, a kongói hadsereg egysége: megszállták Leopoldville kulcsfontosságú pontjait. A városban ezzel egyidejűleg megerősítették az ENSZ-jár- őröket is. Kedden a késő esti órák ban a kongói ENSZ-parancs- nokság utasítására lezárták a leopoldvillei rádiót és szi­gorú utazási korlátozásokat léptettek életbe az egész or­szágban. Az ENSZ megaka­dályozta, hogy Lumumba miniszterelnök használhassa Magyar tudományos sikerek a Nemzetközi Geodéziai és Geofizikai Unió helsinki kongresszusán Helsinkiben befejeződött a Nemzetközi Geodéziai és Geo­fizikai Unió tizenkettedik kongresszusa. x A kongresszuson a magyar tudomány is képviseltette magát és a nemzetközi talál­kozó újabb elismerést szer­zett számunkra. Nagy sikert aratott például vízrajzi térképeink bemuta­tásával a magyar hidrológia. A geodéziai tanácskozáso­kon megtárgyalták dr. Barta Györgynek, a Geofizikai In­tézet tudományos munkatár­sának egyik javaslatát. Régi feltételezés ugyanis, hogy a Föld belsejében anyagátren­deződések mennek végbe, de erre megfigyelésekből eredő bizonyíték nincs. A magyar kutató javaslatára most az Egyenlítő körül négy állandó gravitációs állomást létesíte­nek, amelyeknek folyamatos méréseitől remélhető a kér­dés eldöntése. Ezek a méré­sek egyébként igazolhatják majd a Föld mágneses közép­pontjának eltolódását, Barta György, elméletét is. Magyar siker az is, hogy Bath svéd tudós a kontinen­sek és óceánok kéregszerke­zetére vonatkozó vizsgálatai­ban igen erőteljesen támasz­kodott azokra az adatokra, amelyeket négy magyar geo­fizikus, Bisztricsány Ede, Csömör Dezső, Gálfi János és Stegena Lajos határozott meg a magyarországi kéregvastag- ságra vonatkozóan. ÜZEMEINKBŐL ieleniik Egyed László Kossuth-díjas egyetemi tanár földtágulási elmélete újabb alátámasztást kapott a szeizmolóigai-föld rengéstani vitában. Az elmé­let iránti érdeklődést bizo­nyítja, hogy azt Egyed pro­fesszornak külön konferen­cián kellert ismertetnie a saj­tó képviselői előtt. (MTI). IIIWmillllHlillMHIIUIIIIIIIIItlinillllllllllMII Megkezdődtek a lengyel és cseh­szlovák államférfiak tárgyalásai VARSÓ (MTI). Az Antonin Novotny vezette csehszlovák párt- és kormányküldöttség tiszteletére hétfőn fogadást adott a LEMP Központi Bi­zottsága és a lengyel kor­mány. A fogadáson Wladys- law Gomulka, a LEMP Köz­ponti Bizottságának első tit­kára és A. Novotny, a Cseh­szlovák Szocialista Köztársa­ság elnöke mondott pohárkö- szöntőt. Beszédükben éles szavakkal ítélték el a nyugat­német revansistákat. Szeptember 8-án délelőtt a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának küldöttsége A. Novotny ve­zetésével találkozott a Len­gyel Egyesült Munkáspárt vezetőivel, élükön Wladys- law Gomulkával, a Köz­ponti Bizottság első titkárá­val. Délután a kormánykül­döttségek folytatták a tárgya­lásokat. (MTI). Közel kétszázezer forint a tsz-tagok üdültetésére pegj'énk szövetkezeti gazdái közül minden év­ben többen jutnak el az or­szág legszebb vidékeire és vesznek részt a külföldi társasutazásokon. Az idén a tsz-tagok biztosítási- és önsegélyezési csoportja je­lentős összeget, csaknem kétszázezer forintot költött a közös gazdaságokban dolgozó parasztemberek üdültetésére. Ebből az ösz- szegből száztíz fő az idei nyár legszebb két hetét Balatonbogláron töltötte. Negyvenketten az Alföld híres fürdőhelyén, Hajdú­szoboszlón pihentek és öten pedig a Szovjetunióban tettek hatnapos látogatást. A tsz-tagok zöme első íz­ben üdült. Többek között a túrkevei Vörös Csillag és a Búzakalász Tsz-ekből har- minchatan, a kunhegyes! Lenin Tsz-ből pedig tizen­hármán utaztak a Balaton mellé. a leopoldvillei rádiót, s ezen keresztül az ország népéhez forduljon. Ugyanakkor a szomszédos köztársaság, a volt francia- kongó fővárosának, Brazza- villenek rádiója kedden este közvetítette Kaszavubu be­szédét. Mint a Reuter jelen­ti, a beszédet Leopoldvilleben hangszalagra vették és úgy jutatták el Brazzaville-be. Kaszavubu ismét hangoztat­ta, hogy „elmozdította” Lu- mumbát és a kormány öt mi­niszterét. Azt állította, hogy „továbbra is betölti az állam­fői tisztséget”, és reményét fejezte ki, hogy számíthat az ENSZ támogatására. Kaszavubu beszédét a braz- zavillei rádió háromszor is megismételte. Ezzel egyidejűleg az ENSZ- csapatok lezárták Leopold- ville-nek és a Kongói Köztár­saság több más nagy váro­sának — köztük Luluabourg- nak. Bakvangá-nak és Stan- leyville-nek a repülőtereit. Az országban teljesen szü­netel a légiforgalom. Ezt az intézkedést az ENSZ szóvi­vője azzal magyarázta, hogy a Biztonsági Tanács határo­zatai „felioeosftják” az ENS7 oarancsnokságot „a rend fenntartása érdekében szük­ségesnek Vélt intézkedések megtételére.” — Nyilvánvaló azonban, hogy az ENSZ ily- médon akarta megnehezíteni a kongói köznonti kormány tervezett katonai akcióját a szakadár Katanga ellen. Lumumba magyarázatot kér Mint az AP jelenti, Lu­mumba miniszterelnök az éj­szakai órákban tiltakozó le­velet írt Cordi érnék. az ENSZ rendkívüli kongói megbízott iának és magyará­zatot kért a repülőterek le­zárására. Az ADN tudósítója rámu­tat., hogy Leopoldville-i nyu­gati körökben leplezetlen örömmel fogadták az ENSZ- oarancsnokságnak a kongói kormány ellen irányuló in­tézkedéseit. Különösen a leo- no'dvillei rádió bezárása keltett nagy „megelégedést” imnerialista körökben. A DPA nyugatnémet hírügy­nökség tudósítója rámutat hogy az ENSZ állástfoglalt Kaszavubu mellett. Megerő­síti ezt a jelentést az a leg­újabb hír, hogy az ENS7 rendkívüli megbízottja eluta­sította Lumumba miniszter­elnöknek a repülőterek le­zárásával kapcsolatos tilta­kozását. Csőmbe küldötteinek kudarca MONREVIA. A szakadár Katan'ga „kormányának” öt­tagú küldöttsége Monreviá- ba érkezett, hogy megnyerje a libériái kormányt Csőmbe számára. Mint az AP jelenti a küldetés teljes kudarcba fulladt, mert libéria! részről semilyen hivatalos, vagy ma gánjellegű megbeszélést sem hajlandók Csőmbe küldöttel vei folytatni. Taubman elnök kormányának szóvivője hangsúlyozta, hogy a kor­mány elítéli a katangai sza­kadár mozgalmat. A harmadik évnegyed utolsó hónapjához, úgy is mondhatnánk „finiséhez” érkeztünk. Két hónap telt már el a harmadik negyedévből, de már képet alkothatunk arról, hogy üzemeinkben hogyan tartották be a termelés ütemességét, az időben való tervteljesítés elvét Kisebb kivételektől eltérően elmondhatjuk, az elmúlt két hónap­ban, így fő’eg augusztusban nem volt lényeges tervlema­radás, tehát a finisben, vagyis szeptemberben nem kell túlságosan „hajtani" a tervtelj esitésért, Szolnok megyei Gépjavító Vállalat Sokirányú, jelentős és fo­rint értékben is nagy össze­get kitevő munkát végeztek a szolnoki „gépjavítósok” au­gusztusban is. Megjavítottak — többek között — 63 Zetor és 33 DT motort, továbbá 8 db SZ—80-as típusú lánctalpas erőgépet és ugyanennyi SZ— 80-as motor felújítását is el­végeztek, aminek értéke 1 millió 200 ezer forint Sor került még 30 kisvasúti répa­szállító kocsi elkészítésére, csináltak traktor alkatrésze­ket, ezenkívül hűtőarmatúrá­kat. (Utóbbit, több mint más­fél millió forint értékben.) Anyaghiány miatt azonban csak 95 százalékra teljesítet­ték augusztusban a készter­melési tervet, s most az a céljuk, hogy szeptemberben pótolják a lemaradást, amire van is lehetőség, mert szűnő­ben az anyaghiány. Ha nem is részletesen, né­hány szóval érdemes vázolni a vállalat utolsó negyedévi programját. Export munkához is hozzáfognak ugyanis, a Szovjetunió részére 500 darab fagyasztó baromfiszállító ko­csit készítenek, ezenkívül ha­zai szükségletre csibekeltető­gépet. Szolnok megyei Tejipari Vállalat Valahogy itt is az ismétlő­dött meg, ami a gépjavító vállalatnál. Anyaghiánnyal küzködtek. Ami azt jelenti, ' hogy nem tudtak megfelelő mennyiségű tejet felvásárolni. Emiatt a tervezettnél 10 szá­zalékkal kevesebb árut szál­lítottak a fővárosba. A múlt hónap elején kezd­ték meg a fehérsajt gyártását amiből eddig 113 mázsát ex­portáltak. A Cascaval-sajt exportja még nagyobb volt, mert április közepétől a múlt hó végéig 20 vagon Cascaval- sajtot készítettek, amely a budafoki érlelőpirtcéből „in­dul” útra Libanonba, az arab államokba és az USA-ba. Eb­ben az é"ben az ország Casca­val-sajt termelésének felét a Szolnok megyei Tejipari Vál­lalat gyártja, s érdemes még azt is megjegyeznünk, hogy tavaly április közepétől au­gusztus végéig mindössze 8 vagonnal készítettek a liba­noniak kedvenc csemegéjéből az idei 20 vagonnal szemben. Jászberényi Aprilógépgyár \ herényi „aprítósok” való­ban elmondhatják, eredmé­nyesen dolgoztak augusztus­ban. Júliusban ugyanis lema­radás volt az exportterv tel­jesí' ésében, amit az augusz­tusi exportterv 186.1 százalé­kos túlteljesítésével megfele­lően ellensúlyoztak, ami azt jelenti, hogy most már a harmadik negyedévi tervük­kel is „egyenesben” vannak. Mind a három üzemrész (for­gácsoló, szerelde, lemezmű­hely) dicséretes munkát vég­zett, egyformán kivették ré­szüket a Lengyelországnak készített golyósmalom haj­tóművek elkészítéséből, a lá- batlani Cementgyár részére készített 75 méteres forgóke­mence elkészítéséből stb. A forgókemence dobtestét már összeszerelték, s a tervek sze­rint október végén ejtik meg a próbaüzemelést, Tisza Bútorgyár Megyénk üzemei közül az egyik legjobb teljesítményt elérő üzem a méltán országos hírű Szolnoki Tisza Bútor­gyár. Jó szereplésüket au­gusztusban is folytatták, a kitűzött termelési programot 123.2 százalékra teljesítették, az egy főre eső termelés pe­dig 111.2 százalékra növeke­dett. Mi van e számok mö­gött? Az, hogy augusztusban a tervezett 935 garnitúrával szemben 1110 garnitúrát gyártottak és augusztus végé­ig a harmadik negyedévi ter­melési program 80 százalékát teljesítette Kovács Mihály gépmunkás, K. Molnár István és Szolnoki István asztalos és a többi bútorgyári dolgozó. S minden remény megvan arra, hogy a „finisben” még jobb eredmények születnek a Tisza Bútorgyárban. Rendkívüli intézkedéseket biztonsági készítenek elő az ENSZ székhelyén NEW YORK (MTI). Nyugati hírügynökségek je­lentése szerint az amerikai hatóságok rendkívüli bizton­sági intézkedéseket készíte­nek elő az ENSZ-közgyűlés szeptember 20-án nyíló ülés­szakára. A Reuter úgy érte­sült, hogy az ENSZ központ 14 hektáros területét egy idő­re teljesen lezárják és csak az ENSZ-titkárság munkatár­sai, a diplomaták és az akk­reditált sajtótudósítók léphet­tek be a világszervezet szék­házába. A jelentések szerint a rend­kívüli biztonsági intézkedések addig maradnak érvényben, amig Hruscsov New Yorkban tartózkodik. Cabot Lodge, a köztársasági párt alelnökj elölt je egy vá­lasztási gyűlésen kijelentette: „Ha Hruscsov propaganda- offenzívára készül az ENSZ- ben, ezzel legjobban éppen ezen a fórumon szánhatunk szembe.” Az AP értesülése szerint a közgyűlés amerikai küldöttsé­gének vezetője Herter kül­ügyminiszter lesz. Eisenho­wer nem vesz részt a tanács­kozásokon és hivatalosan nem vesz tudomást Hruscsov ame­rikai tartózkodásáról. A nyu­gati küldöttségek vezetőinek f többsége ugyancsak külügy­miniszter lesz. Az AP értesü­lése szerint Eisenhower „Hruscsov távozása után nem fog az ENSZ-be sietni, hogy azonnal válaszoljon. Válasza feltehetően hetekkel később hangzik csak el”. Az AP sze­rint politikai megfigyelők azt várják, hogy Hruscsov ismét síkraszáll majd az általános leszerelésért, s ebben a kér­désben igyekszik fokozottan támaszkodni az ázsiai és az afrikai országokra. Londoni Reuter-jelentés szerint kevés az esélye, hogy Macmillan részt vegyen az ENSZ közgyűlésén, bár a vég­ső döntés a nyugati kormá­nyok között folyamatban lévő tárgyalások után, a világpoli­tika legújabb eseményeinek fényében születik meg. (MTI) Komócsin Zo'tán elvtárs Szolnokon Komócsin Zoltán elvtárs. az MSZMP Politikai Bízott ságinak póttagja ma Szolnokra látogat. A délelőtti órákban megtekinti a város néhány üzemét. Beszélget munkások­kal és vezetőkkel. Üzemlátogatás után délután 4 órakor a Járműjavítóban nagygyűlésen találkozik ismét az üze­mek, s a város dolgozóival. A gyűlésre ezúton hívja meg a Városi Pártbizottság a város dolgozóit. A termény fel vásárlásról jelentjük Megyénkben az idei szá­razság ellenére is jónak mondható termést értek el a termelőszövetkezetek. Több közös gazdaság a szerződés­ben vállalt mennyiségen fe­lül is adott el gabonát az államnak. A megyében eddig 7500 va­gon búzát és árpát vett át a Terményforgalmi Vál­lalat. A terven felül átadott ga­bona jelentős többletbevételt jelent a tsz-eknek és emeli az egy munkaegységre járó ré­szesedést. A jászalsószentgyörgyi Uj Elet Tsz gazdái például 211 mázsával többet értékesí­tettek a tervezettnél. A mezőhéki Táncsics Tsz egyedül 70 vagon búzával já­rult hozzá az ország ellátásá­hoz. A kunhegyesi Vörös Csijjjpg, az abádszalóki Le­nin, a jászberényi és a tö­rökszentmiklósi közös gazda­ságok szintén jelentős meny- ny’ségű terményt értékesí­tettek terven felül. Több he­lyen, mint például Karcagon, Túrkevén, Rá- kóczifalván a tsz tagok kö­zösen értékesítik a szükség­leten felüli búza járandó­ságukat, így nagyüzemi felár is illeti őket. A Terményforgalmi Vállalat legutóbbi összesítése szerint az egy tételben át­adott gabona után, eddig több mint hét millió forintot fi­zettek ki a termelőszövetke­zeteknek és a szövetkezeti gazdáknak nagyüzemi felár címén. i A dpSgyári kiszisták tettekkel készülnek a kongresszusra KÖRHINTA A TANYÁN Olimpiai híradónk

Next

/
Thumbnails
Contents