Szolnok Megyei Néplap, 1960. szeptember (11. évfolyam, 206-231. szám)
1960-09-30 / 231. szám
r 130 kiló búzavetőmagot használunk holdanként <— Látogatás az öcsödi Kossuth Termelőszövetkezetben — Gépek zúgása veri fel az őszi alkonyat csendjét. Mint szürke fátyol úszik utánuk a felkavart por. Az öcsödi Kossuth Tsz földjén vagyunk, s az itteni látvány nemcsak a laikus szemlélőnek (ámbár ilyen kevés akad falun, mert a parasztemberek ma már „értő szemmel” nézegetik a gépeket), hanem a szakembernek is kedvére való. Gép- csoportosítás, — oly sokszor hallottuk e szót. Nos, itt a ,,járandó”-nak nevezett területrészen ennek igen jó példájával találkoztunk. Egy gép műtrágyát szór, kettő a gyűrűshengerezést végzi, a negyedik pedig vet. Kissé távolabb tárcsát vontat egy lánctalpas. Alig számoltuk össze a gépeket, előkerül motorján Bodócs Imre, a szövetkezet fiatal agronó- musa. Borostás állát, szemöldökét por lepi, de szeme vidáman csillan. A község tsz- ei közül talán a Kossuth kezdte elsőnek a búzavetést. — Azért nem az árpával kezdtük — magyarázza —, mert az nagyon könnyen kicsírázik, s ha aztán nem kap elegendő neavességet, tönkremegy. A búzát ilyen veszély nem fenyegeti. Jól sejtettük ez nem I külföldi fajta (még nem érkezett meg a vetőmag. Pedig már jöhetne!), hanem a megszokott B—1201-es. — De 130 kiló vetőmaggal holdanként — teszi hozzá az agronómus. — Magam állítottam be a vetőgépet. És ezt nemcsak egyszerűen a felső tanácsra határoztuk el, tagságunk is egyetért vele. Csupán egy ember volt a tsz-ben, aki ellenezte. n. — Igen, Kardos Imre bácsi á-f mondja Zs. Varga elvtárs, I a tsz elnöke, aki határjáró I kőrútján szintén idetalált. — • „Hogy lehet ilyen őrültséget csinálni, elnök elvtárs?1’ — így támadt nekem a minap Imre bácsi, a 70 éves tsz-tag. „Ez tisztára pocséklás — 130 kilót egy holdra! Sose vetettem 90 kilónál többet, mégis jó búzám termett, ha ráfordult az idő.” — Imre bácsi afféle gépész- kedő, ezermesterkedő parasztember — magyarázta Zs. Varga elvtárs —, aki az SZ—100-ok korában is a Ford traktorra esküszik. Tagságunk viszont azt vallja: egyre mélyebben kell keresnünk az istent — azaz: minél mélyebb szántásba vetünk, annál jobban tűrik a növények a szárazságot. S a mélyen szántott, műtrágyázott föld bizony elbírja, sőt igényli a 130 kiló vetőmagot. — Nem volna itt semmi baj, csak ne lenne ilyen át- kozottan nehéz a magágykészítés — veszi át a szót az agronómus. — A normálisnak kétszeresébe, sőt néha háromszorosába kerül a talaj elmunkálása. Bizony, az időjárás még gyakran felborítja a szövetkezeti gazdák számítását. Az öcsödi Kossuth Tsz-ben például a magágykészítés hatszoros gépi munkát követelt a mélyszántáson kívül, ráadásul még így sem tökéletes. Ezért úgy határoztak, hogy a mélyszántást nem mindenütt alkalmazzák. A tavaly ősszel jó mélyen megszántott kukoricaföldön (ahová őszi vetés kerül) most csak felszíni — tárcsás — magágykészítést végeznek. Az idei év arra tanította őket, hogy azokon a területeken, ahol aratás után rögtön nyári mélyszántást végeztek, most sokkal könnyebb a magágykészítés. — Jövőre a legtöbb tarlót még nyáron megszántjuk — fogadkozik az elnök. S ha már itt tartunk, meg kell említenünk még egy tanulságot, amit a Kossuth Tsz gazdái szintén saját tapasztalataikból szűrtek le. Nevezetesen: a betakarítás sikere nemcsak a rendelkezésre álló munkaerőtől, Ranem főleg a szervezéstől függ. Nemcsak a brigádokat csoportosították célszerűen, hanem a vezetők is felosztották maguk közt a tennivalókat. Az agronómus az őszi talajmunkát, magágykészítést, vetést irányítja, a betakarítást pedig Szabó István elnökhelyettes. S az elnök szinte napontna mindkét munkát ellenőrzi. A munkaerő zömét jelenleg a kukoricatörésre irányították, hogy a silókombájn dolgozhasson. Egyidejűleg megkezdték a kukoricaszár betakarítását is, mégpedig „lá- tástól-vakulásig”, ahogy az agronómus a nyújtott munkaidőt jellemezte. Reggel fél 6-tól este fél 7—7-ig dolgoznak, tehát amíg csak látnak. Mindössze egy silókombájn áll a szövetkezet rendelkezésére, ezért jól ki kell használni. A szár betakarítása még a maximális napi 20 holdas teljesítmény esetén is jó ideig eltart. Kora reggeltől késő estig vetnek. Kitartó, munkabíró embert állítottak farosnak. Természetesen ilyen munkatempó mellett ■ nem más'él-kettő, hanem kettő és fél—három munkaegységet írnak jóvá számára naponta. Hat óra elmúlt, itt-ott már traktorlámpák fénycsóvája villan, de az egyre sűrűsödő sötétsé°ből még sokáig hallik a gépek zúgása, tanúsítva: az öcsöi Kossuth Tsz idejében végezni akar a vetéssel. P. M. Jé őzlet a Irfakahatá* Egy bécsi bérhúz fasses lakúi kétségbeesett kér- vényt intéztek a kerületi elöljárósághoz. A házba* lakó 15 családot a háztu- lajdonosnő ki akarja ío- kottotni, jóllehet még egyiküknek sincsen új otthona. A házat, amelyet az illetékes hatóságok Hlakhatatlannak* nyilvánítottak és egyébként is egy modernizálásra kijelölt negyedben fekszik, a háztulajdonosnő lebontatja, hogy jövedelmező öröklakásos házat építtessen helyette. A lebontás eredeti dátuma 1961 nyara volt, • háztulajdonosnő azonban már mostanra kisürgette, hogy minél előbb jó üzletet csinálhasson az öröklakások eladásával. A rövid felmondási idő alatt a 15 lakó egyike sem volt képes más lakást szerezni. Noha az osztrák törvények előírják, hogy az újjáépített hátiakban a lakásokat először a régi bérlőknek kell felajánlani, ezeknek legnagyobb része képtelen 50—70 000 schillinget lefizetni a lakásokért és megfizetni az 5—600 schillinges lakbért. A különböző lakás- építési társaságok és szövetkezetek, amelyeknek hivatalos célkitűzése a nagy lakáshiány enyhítése, valójában csak visz- szaélnek a kényszerhelyzettel és remek üzleteket csinálnak. (Az „Arbeiter Zeitu7ig”-ból) Am, nemcsak az idő, hanem az anyagmegtakarítás is nehéz ezreseket hoz a népgazdaság „konyhájára", az Alföldi Kőolajfúrási Üzemnél. Ahogy az előbbiekben sem törekedtünk teljességre, ezúttal is csak néhány példával bizonyítjuk állításunkat. A 65/s colos béléscső helyett 5»/a colos béléscsövet használnak és az idén a kb. félmillió forint értékű acélmegtakarítást biztosító eljárás a könnyebb, gyorsabb csőbeépítést is lehetővé teszi — Milyen stádiumban áll a szovjet-rendszerű turbina- fúrás bevezetése? — kérdeztük befejezésül. — A kísérletek sikerrel kecsegtetnek, nemsokára világos képet kaphatunk arról, hol alkalmazhatjuk területünkön legnagyobb eredménnyel, sikerrel ezt a fúrási eljárást. Jövőre már be is vezetjük — ahol csak lehet, bár eddig is említésreméltó 1813 méter — a turbina-fúrási eredményünk. Feladat még a turbinafúrások tökéletesítése. Ezt szolgálják az üzemeltetésre kerülő iszaptartályrendszerek és hydro- ciklonok. Előbbivel a megfelelő iszaptisztítást, az utóbbival az eddig importált nehezítőanyag (barit) visszanyerését kívánjuk megoldani. * Sok olvasónknak talán bonyolultnak tűnik írásunk. De sok szakembernek még nem is oly régen újdonságot jelentettek kisebb-nagyobb mértékben a fenti fogalmak, módszerek, elgondolások. Ma azonban megtanulták, és sikerrel alkalmazzák az új műszaki, technológiai eljárásokat, melyek közül nem is egv „házi”-eredetű. És a „gyümölcs” beérését, a tavalyinál közel 20 ezer méterrel nagyobb fúrási eredmény elérését, minden nap közelebb hozza. Közelebb, mert az „olajos-emberek” nem a jószerencsében, hanem saját erejükben, tehetségükben és szorgalmukban bíznak elsősorban. — bubor — 20 ezer méter nyomában... Hogyan fúr kevesebb berendezéssel többet a tavalyinál az Alföldi Kőolaj fúrási Üzem ? 20 ezer méter. 20 kilométer. Nem nagy távolság. Egy 60-assal száguldó gépkocsi 20 perc alatt „lefutja” — minimális üzemanyagfogyasztással. Ám, ha a vízszintes helyzetben száguldó járművektől eltérően, a felfelé törő lök- hajtásos repülőgépekhez, vagy a többlépcsős rakéták pályájához hasonlítunk 20 kilométert — méginkább elenyésző távolságnak tűnik. — Lefelé viszont, a föld méhébe „kissé” már lassabban halad a fúrófej, mint a földi és „égi” járművek — jegyzi meg Németh Ferenc, az Alföldi Kőolajfúrási Üzem mérnöke. — És drágább is a fúrófejek útja — veti közbe az újságíró. Németh elvtárs bólint, majd egy jókora füzetet vesz kezébe. Közben magyaráz: — Tavaly, 99 ezer 436 métert fúrtunk 9 berendezéssel. Idén 115 ezer—120 ezer méter közötti teljesítményt várunk — 8 és fél berendezéssel. Hangja nyugodt, magabiztos, olyannyira, hogy az újságíró csak csodálkozik. Hiszen ez újabb rekordot jelent majd üzemi szinten ... És következnek a kérdések, maid a válaszok, s lassanként kialakul előttünk is a „hogyan”, a megvalósítás útja. — Először is: mi a „fékberendezés ... ? Mintha várta volna már a kérdést Németh Ferenc ... — Amikor csak félévig dolgozik egy berendezés... — Hogyan fúrnak kevesebb berendezéssel — többet, mint tavaly? — Célunk nemcsak a több, hanem a gyorsabb fúrás is — egészíti ki a kérdést Németh elvtárs. — Hiszen, ha időt nyerünk, pénzt is nyerünk — és természetesen nagyobb fúrási eredményt. Lapoz egyet a füzetben, melyben a már megvalósított és a hátralévő Intézkedések találhatók, a 20 ezer méteres többletfúrás megany- nyi haditerve. A kérdezett válasza precíz, mégis sokatmondó, akár a füzet tartalma. Mert e „haditervben”, a megoldásokban, javaslatokban bennefoglaltatik az egyszerű fúrómunkásétól kezdve a főmérnöki, igazgatói elgondolás is, szinte valamennyi alföldi kincskereső gondolata, ötlete, tudása és leleménye. Persze, ezek a gondolatok csak egy-egy elejtett mellék- mondat alapján születnek az újságíróban, aki hallgatja Németh Ferencet: — Ma már kétszer annyi jet-furót használunk, mint tavaly. A jet-fúró a fúrások mechanikai (1 órára eső) métersebességét növeli. Hogy mennyivel? Kb. 20 százalékkal — a régi normál öblítésű görgős fúrókkal és a szárnyas fúrókkal szemben. — Milyen „időlopási” lehetőség van még a fúrásoknál? — A berendezések jobb kihasználása. Ezt leginkább a berendezések költözési idejének csökkentésével érhetjük el. Előfordult már, hogy némely berendezésnél 2 nappal is sikerült redukálni a költözési időt, a tavalyi szinthez viszonyítva, de egy nap „ellopása” már általános — Évvégéig kb. 2 ezer—2 ezer 500 méter lyuk fúrásához szükséges időt, illetve fúrási többleteredményt várunk, csupán a berendezések átszerelési ideiének csökkentéséből. Azt is megtudtuk, hogy az idén kevésbé vették igénybe a fúrási rétegvizsgálatoknál a fúróberendezéseket. Lecsökkentették továbbá 105 órára (az eddigi 122 óráról) az egy réteg kivizsgálására fordított időt, hogy gyorsabban követhessék a lyukbefejező berendezések a fúrótornyokat. Több műszaki intézkedés szolgálja a berendezések át- szerelési idejének csökkentését. Példa erre az újtípusú lyukbefejező berendezések munkábaállítása is: a nehéz, „BU—40”-es berendezés helyett, az önjáró Salzgitterek alkalmazása. A nehezen szerelhető légüstök helyett pul- zációs (nitrogéntöltésű) légüstöket állítottak munkába. Az „olajos-mérnök“ ismét lapoz egyet a füzetben. Szeme felcsillan. — Ezt ki ne felejtse! S már mondja is: — Eddig a lyukaknál a ce- mentezés után várni kellett — egészen a cement megkötéséig — s csak utána határozhatták meg a cementmagasságot. — És most? — És most a rádióizotópok alkalmazásával lehetővé vált a cementmagasság azonnali meghatározása. Csökkent a műszaki várakozási idő, hamarább leszerelhető a berendezés és Így tovább. Ez is idő, tehát pénzmegtakarítást jelent. — Ügy tudjuk, a toronymunkapadokat is átalakították ... — Valóban. Hogy gyorsabban szerelhessük össze a kitörésgátlókat, melyeket most már összeszerelt állapotban szerelünk a kútfejre. — Szakembereink, dolgozóink joggal fűznek nagy reményeket a szivattyúrendszer gyorsabb összeszerelését szolgáló flexibilis gumitömlők alkalmazásához is KÉPEK a Szolnoki Tejüzemből Töltik a tejeskannákat Sziráki Józsefné és Gáspár Pálné tejíejtők. A szolnoki üzletekb e szállítják az úgynevezett kanna tejet György Ferenené laboráns a beérkező tejet és a kimenő árút nagy körültekintéssel megvizsgálja. lukács Gyuláné és Simon Ibolya a 10 dekás vajat csomagolja fél-automata gépen i960, szeptember so.
