Szolnok Megyei Néplap, 1960. szeptember (11. évfolyam, 206-231. szám)

1960-09-28 / 229. szám

VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEKI Nem lehetünk elégedettek a betakarítási munkák ütemével Az elmúlt héten is kedve­zett az idő a mezőgazdasági munkákra. Csütörtökön esett néhány millimétemyi csapa­dék, ez azonban nem gátolta a betakarítási és vetési mun­kákat. Az idő tehát jó, a betakarí­tás ütemével azonban nem lehetünk elégedettek. To­vábbra is problémák vannak a kukoricatöréssel, rizsara­tással és nem utolsó sorban az őszi gabonafélék vetésé­vel. Tavaly ebben az idő­szakban a törést már 40 szá­zalékban elvégezték megyénk Szövetkezeti gazdái, jelenleg ennek még a felénél sem tar­tanak. Egyedül Jászberény várost említhetjük, ahol jól halad ez a munka. Itt már a kukorica 70 százalékát letör­ték. Lemaradás mutatkozik Karcagon, Túrkevén, Kisúj­szálláson, valamint a jászbe­rényi és szolnoki járásban. — Ezeken a helyeken még a 10 százalékot sem érték el. — Ugyanezt lehet elmondani a kukoricaszár betakarítására is. A kukorica betakarításában való lemaradás komoly mér­tékben hátráltatja az őszi gabonafélék, ezenbelül is leg­jobban a búza vetését. Ta­valy szeptember 26-ra az őszi árpa és takarmánykeverék vetőmagja már földbe került. Jelenleg még 13 ezer hold őszi árpa és 3000 hold őszi takarmányvetés hiányzik. A kenyérgabona vetése mini­málisnak mondható, még az 5 százalékot sem értük el. — Törökszentmiklós és Szolnok város termelőszövetkezetei hozzá sem fogtak a vetéshez. Legtöbb búzát a jászapáti já­rásban vetettek el, itt a telje­sítmény megközelíti a 4000 holdat. A rizsaratás is vontatottan halad. Igaz, hogy későbben ért be a rizs mint máskor, így a lecsapolás is késett. E munkában a kisújszállásiak járnak élen, már csak 400 hold rizs vár betakarításra. A többi helyen még nem érik el az 5. százalékot, sőt a kun- hegyesi, törökszentmiklósi já­rásban meg sem kezdték a rizsaratást. Tavaly erre az időre megyei szinten 60 szá­zaléknál tartottunk a rizs be­takarításával, most pedig még a 30 százalékot sem értük el. Az őszi mélyszántás, vala­mint istállótrágyázás arány­lag jó ütemben halad. Jó né- hán> területen e munkáknál sokkal nagyobb az ered­mény, mint tavaly volt. A kapásnövények betakarí­tásában, valamint a vetésben mutatkozó lemaradás komoly veszélyt jelent. A meteoro­lógiai állomások tudományos szakemberei arra figyelmez­tetnek, hogy a hosszú száraz­ságok után nagy esőzések várhatók. Október közepétől az év végéig sok csapadékot jeleznek. Az időjárást az 1952. évi őszi időjáráshoz hasonlít­ják. Emlékszünk arra, hogy 1952 őszén sok helyen nem tudták elvégezni a betakarí­tást, illetve a szántás-vetési munkákat. — Vágási — Felszólalások az ENSZ-közgyűlés kedd délelőtti ülésén Újfajta középblokk készült üreges téglaelemekből /Mintegy hétezer lakást építenek a második ötéves tervben az új falelemből Az építőipar nagyipari ter­melésének kialakítására a második ötéves tervben sok­ezer lakás épül majd a kor­szerű kohóhabsaiak anyagú közép- és nagyblokkból. Az országnak azon a vidékein azonban, ahol nincs a közel­ben olcsó és korszerű építő­anyagnak megfelelő ipari hulladék — kohósalak, kazán­salak stb. —> más előnyös anyaggal kell megoldani a nagyipari építkezést. Ezért az Építésügyi Minisztérium műszakj fejlesztési főosztá­lyának és téglaipari igazga­tóságának kezdeményezésére közös kísérleteket végzett az Építéstudományi Intézet és a Kőbányai Téglagyár. Az NDK meisseni blokk­üzemének tapasztalatai alap­ján üreges téglaelemekből készítettek előrefalazott kö­zépblokkot, ehhez külön gyár­tottak 5,5 tégla nagyságú üre­ges téglaelemeket, s e szerke­zeti részek hézagaiba vibrá­torral dolgozták be a habar­csot. Az így előállított blokk ikertestvére a kohóhabsaiak falelemnek, éppen akkora, Ezért nem kell külön épület­terveket készíteni, hanem az előrefa azott téglablokkos házak építéséhez változtatás nélkül fel lehet használni a kohóhabsalakos lakások kor­szerű típusterveit. Az újfajta falelem mintegy 750 kiló, s ez is megfelel a kohóhab- salak-blokk súlyának. Egy beemeléshez sem kell más­fajta gép és a falazás terme­lékenysége is a kohóhabsala­kos szerkezetekhez hasonlóan mintegy négyszeresére növel­hető. A második ötéves tervben az ország különböző vidékein mintegy hétezer lakás elké­szítését Irányozták elő ilyen szerkezetekből, amelyek nem­csak az építkezést, hanem a téglagyárak termelését is je­lentősen korszerűsítik. (MTI) New York (MTI). Az ENSZ .közgyűlés kedd délelőtti ple- Jnáris ülésén elsőnek Gheor- ghiu-Dejr a Román Munkás­párt Központi Bizottságának első titkára, a román ENSZ- küldöttség vezetője szólalt fel. Beszédében hangsúlyozta, hogy a román nép és a Ro­mán Népköztársaság kormá­nya igen nagy jelentőséget tulajdonít az ENSZ-nek, mint olyan szervezetnek, amelynek legfőbb feladata, hogy bizto­sítsa az országok és a népek sokoldalú kapcsolatainak ki­bővítését, megóvja az embe­riséget a háború borzalmai­tól és tartósan megszilárdítsa a békét Hogy ezt a történel­mi jelentőségű küldetését tel­jesíteni tudja, az ENSZ-nek valóban az egész világot át­fogó szervezetté kell válnia, amelyről minden ország és nép jól tudja, hogy megbíz­ható. támasz, igazságos és pártatlan bíró, olyan testü­let, amely már összetételénél és struktúrájánál fogva is hű az alapokmány magasztos el­veihez — mondotta a román küldöttség vezetője, í Gheorghiu-Dej határozot- Jtan támogatta az ENSZ főtit­kári tisztségének megszünte­♦ tése, valamint a leszerelés és ♦ a kongói helyzet kérdésében »előterjesztett szovjet javasla­tokat. Görögország és Török­ország képviselőihez fordulva újból indítványozta, hogy hozzanak létre kollektív biz­tonsági szerződést a Balká­non és tegyék ezt a területet külföldi katonai támaszpon­toktól és atomfegyverektől mentessé. A román küldöttség veze­tője bírálta Hammarskjöld kongói politikáját és kifogá­solta, hogy fasiszta menekül­tek, felbérelt csőcselék igyek­szik zavarni New Yorkban egyes küldöttségek munká­ját. Ezután Nasszer, az Egye­sült Arab Köztársaság elnö­ke szólalt fel. Mint nyugati hírügynöksé­gek jelentik, Nasszer java­solta, a közgyűlés indítvá­nyozza, hogy Hruscsov szov­jet miniszterelnök és Eisen­hower elnök akár négyszem­közt, akár „a közgyűlés által választott más személyiségek részvételével” találkozzék és dolgozza ki azokat az elve­ket, amelyeknek értelmében az ENSZ védnöksége alatt új leszerelési értekezlet kezdőd­het. Hosszasan foglalkozott Nasszer a kongói helyzettel és rámutatott, hogy a leg­nagyobb veszélyt az a tény rejti magában, hogy az im­perializmus az ENSZ leple alatt igyekszik terveit végre­hajtani. Kongó — mondotta — az imperialista mesterke­dések áldozata. Követelte, hogy hozzák helyre a Kongó­ban elkövetett hibákat és az ENSZ biztosítsa a Lumumba vezette törvényes kormány működését. Az Egyesült Arab Köztár­saság elnöke követelte, hogy haladéktalanul adják meg a Kínai Népköztársaságnak az őt törvényesen megillető he­lyet az ENSZ-ben és sürget­te, biztosítsák az algériai nép önrendelkezési jogának gya­korlását Nasszer javasolta továbbá, hogy az ENSZ-közgyűlés te­gye magáévá az 1955. évi bandungi értekezleten elfo­gadott elveket és határozato­kat A gyarmatosítás politi­káját elítélve hangoztatta, a szuezi válság visszavonhatat­lanul végét jelentette annak a korszaknak, amelyben az imperialista erők hadseregek mozgósításával és flottatün­tetésekkel el tudták fojtani a nemzeti felszabadítás! moz­galmakat. Az EAK elnöke őszinte re­ményét fejezte ki, hogy a közgyűlés lß. ülésszaka, mint „a béke ülésszaka” vonul be a történelembe. Hruscsov szovjet miniszterelnök az ENSió-közgyűlés szü­netében JELENTÉSEK NEW YORKBÓL háromszor gépkocsi hordja k az éles vasakat a határban dolgozó gépekhez, hogy s trakto osoknak ne kelljen ci­pelni ők. Kövessük a gépkocsi útját: a használt ekevasakat épper most rakták le a kovácsmű­hely előtt. A füstös helyiség­ben jelenleg ketten dolgoz­nak: idős Horner István és Ángyán Károly. Beszélgetés­re nincs sok idő, a tűzben máris vörösen izzik a vas, s ha nem vigyáznak vele: „meghiecel“, azaz egy része elég. Tapasztalt kovácsokkal azonban ez nem fordul elő, Horner István máris kikapja az egyik ekevasat, ráhelyezi az üllőre, lábával lenyomja & féderkalapács indítóját és máris repül a szikra, élese­dik az ekevas. Amíg társa az újabbat me­legíti, van egy perc szussza- aásnyi idő. — Nagyon okos találmány ez a géppel hajtott kalapács — Jegyzi meg —, négy éve ezzel dolgozunk. Azelőtt kéz­zel vertünk rá, az sokkal fá­rasztóbb volt és lassabban haladt A kiélezett ekevas a csomó tetejére kerül, naponta átlag 250-et éleznek. Képünk a ci- bakházi gépállomás kovácsait mutatja munka közben. ! ÉLÉNK DIPLOMÁCIAI TE­VÉKENYSÉG NEW YORK­BAN : N E W Y O R K (MTI) Hruscsov szovjet miniszter- elnök hétfőn találkozott Neh­ru indiai kormányfővel és beszélgetést folytatott vele. Az ind'ai kormányfő előzőleg Eisenhower amerikai elnök­kel tárgyalt. Reuter-tudósítás szerint Nehru hétfőn este fel­kereste Nasszer elnököt és egy órán át beszélgetett vela Nasszer elnök hétfőn szin­tén több találkozót bonyolí­tott le. Mint nyugati hírügy­nökségek közlik, félórás ven­dége volt Mulaj Hasszán trónörökös, marokkói minisz­terelnökhelyettes. Később Ti­to jugoszláv elnök látogatott el Nasszerhez — három na­pon belül immár másodíz­ben. Nasszer elnök előzőleg megbeszélést folytatott már Eisenhower elnökkel. — Mint az UPI közli, az EAK szóvivője szerint Nasz- szer elnök meghívta Eisen­hower! látogasson az Egye­sült Arab Köztársaságba. Az AP jelentés« szeriig Hammarskjöld főtitkár is több megbeszélést folytatott i hétfőn. Hivatalában udvarias- sági látogatást tett nála Nasz- szer elnök, Macmillan angol miniszterelnök és Nehru in­diai miniszterelnök. A főtit­kár ebéden látta vendégül Nkrumah ghanai elnököt, ezenkívül találkozott még Mulaj Hasszán marokkói trónörökössel és miniszterel- nökhelyettesseL AZ ENSZ-KÖZGYÜLÉS KEDDI PROGRAMJA NEW YORK (MTI) Az AP és az UPI jelentése szerint az ENSZ-közgyűlés keddi ülésén folytatódott az általános vita. A délelótti ülés szónokai: Románia, az Egyesült Arab Köztársaság és Thaiföld kép­viselője. Délután Lengyelország, Pa­raguay Guatemala és Pakisz­tán képviselője mondott be­szédet. Az UPI úgy értesül, hogy Gomulka, a lengyel államta­nács tagja, a LEMP Központi Bizottságának első titkára, a lengyel küldöttség vezetője előreláthatólag magyar idő szerint röviddel a délutáni ülés megnyitása után, este 8 óra tájban kezdte meg beszé­dét A Nasszer-beszéd magyar idő szerint 16J5 órakor kez­dődött BELKASSZEM SAJTÓÉR­TEKEZLETE NEW YORK (ADN) Krim Belkasszem, az algériai ide­iglenes kormány külügymi­nisztere hétfőn New York-i sajtóértekezletén felhívta az ENSZ-et, járuljon hozzá az algériai kérdés rendezéséhez. Ez az utolsó alkalom, hangoz­tatta, hogy békésen rendezzük az algériai kérdést és megaka­dályozzuk a konfliktus kiter­jedését. Nehezen érthető számunkra — folytatta a kül­ügyminiszter, — hogyanagy­hatalmak képviselői, akik szavakban elítélik a gyarma­ti rendszert, megengedik a francia gyarmatosítóknak, hogy folytassák algériai ke­gy eilen kedésüket Ők is a szövetkezeti gazdák segítői A traktoros csak akkor tud J4^munkát végezni, ha éhhez a megfelelő feltételek ren­delkezésére állnak. Egyik ilyen feltétel: éles legyen az ekevas. Az ilyen száraz, rögös talajban különösen sok kell belőle. A Cibakházi Gépállomáson újítottak az idén: hetenként XI. évfolyam, 229. szám. Ara 50 fii lér I960, szeptember 28. szerda, Búzatermesztési ankét a Szolnok megyei Néplap szerkesztőségében Levelezőink írják Fegyelmezetlen gépjárművezetők

Next

/
Thumbnails
Contents