Szolnok Megyei Néplap, 1960. szeptember (11. évfolyam, 206-231. szám)
1960-09-23 / 225. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP I960, szeptember 23. \ Bemal professzor a Föld alakulása [előtti időben keresi az élet keletkezését 1 Szerdán esti a Magyar Tu- I dományos Akadémia zsúfolásig megtelt dísztermében elődadást tartott J. D. Bernal professzor, a Royal Society ; tagja, a Tudományos Dolgo- • zók Világszövetségének alel- I nőké az élet eredetének bio- ♦lógiai, geológiai és egyéb vo- ♦natkozású problémáiról. Elmondotta többek között, hogy Oparin, szovjet akadé- ’ mikus elméletéből kiindulva ’ vizsgálta az élet keletkezését még az élő sejtek megjelené- «se előtti időszakban. Részletesen ismertette feltételezését arról, hogy milyfen anyagok és milyen energiák ösz- szetalálkozása következtében, milyen vegyi folyamatok hozták létre az első, már életnek minősíthető megnyilvánulásokat. Szerinte az élő anyag kezdete legalábbis egyidejű lehetett a föld keletkezésével, de elképzelhető, hogy ezt meg is előzte. Ezek szerint tehát az élet eredetét még a Földön kívüli térben kell keresnünk. Ezt az elképzelést bizonyos széntartalmú meteoritok vizsgálatára alapozza, amelyekben megtalálhatók az élet létrejöttéhez szükséges energiagazdag anyagok. V ’lószínű ugyanis, hogy a Föld is ilyen meteoritokból keletkezett és akkor ezek már magukkal hozták az élet legelső csíráit (MTI) Íj művelődési ház Jászágón A jászberényi járás legkisebb községében, Jászágón nemrégen avatták fel a művelődési házat, amely modern, szép és máris élénk tevékenység folyik benne. Peronoszpóra veszélyezteti a dohányültetvényeket, sürgős megelőző rendszabályokra van szükség Alig másfél évtizede tűnt fel Amerikában a dohány- peronoszpóra, mint a dohánypalánták egyik betegsége. A legutóbbi években azonban már Nyugat-Németországban, majd a Német Demokratikus Köztársaságban, Csehszlovákiában és Ausztriában, sót az idén hazánkban is megjelent. A dohány-perbnosz- póra egészen új növénybetegség, amelynek spórái szeles időben napi 80—100 kilométeres sebességgel terjednek. Az idei dohánytermés javát még a peronoszpórafertőzés előtt sikerült betakarítani, a sarjleveleken azonban érzékeny károkat okozott máris. A betegségre jellemző: először áttetsző, sárgás-zöld foltok keletkeznek a leveleken, majd sárgulni, bámulni kezd a levél, végül egészen elszárad. A dohány-peronoszpóra ellen egyelőre csak megelőző rendszabályokkal lehet védekezni: a fertőzött leveleket azonnal le kell szedni, el kell égetni vagy földdel betakarni, a dohánytáblákon a szárat minél előbb szántsák alá a termelők. (MTI) r £csx-c éd fniUoi, MEGYEI FILMSTÚDIÓ? Egy újsághír margójára ... „Érdekes és figyelemre méltó kezdeményezés nyomán megyei filmstúdiót kozták létre Debrecenben. A lelkes és kitartó társadalmi munkaközösség tagjai... először csak híradó filmeket készítettek, amelyek beszámolnak a megye gazdasági, társadalmi és kulturális életéről. Ezek sikerén felbuzdulva a film szerelmeseinek kis csoportja nagyobb vállalkozásba kezdett: dokumentum- és riportfilmek készítésébe fogtak. Az elkészített filmeket a megye összes mozijaiban játsz- szák.’t (Népszabadság, 1960.) A fenti idézetnél alig hosz- szabb tudósításban számolt be a Népszabadság a Hajdú megyei Filmstúdió létrehozásáról és működéséről. Ez alkalommal a Szolnok megyei filmstúdió létrehozásának előzményeiről beszélünk. Azért csak az előzményekről, mert még mindig az előzményeknél tartunk. 1959 nyarán néhány fiatalember felkereste a TIT megyei titkárságát és aziránt érdeklődtek, hogy a TIT művészeti szakosztályán belül — vagy mellett — lenne-e lehetőség megyei filmstúdió létrehozására, illetve működtetésére, A válasz egyértelműen igenlő volt. A TIT megyei szervezete vállalta volna a filmstúdió működtetésével járó költségeket, de nagyobb összegű beruházásra — vagyis a filmfelvevőgépek megvásárlására — nem futotta a társulat „erejéből”. Néhány nappal később a megyei tanács népművelési csoportja fogadta örömmel a tervet, de a gépek vásárlásához szükséges p 'nzf nem tudták „kiszorítani”. „Esetleg a megyei népműi rlésl tanácsadó megveheti, ott most van pénz ilyen célra” — mondották a megyei tanácsnál a lelkes fiatalembereknek. S tényleg, ott volt pénz, de a felvevőgépek megvásárlásához meg kellett volna szerezni a Népművelési Intézet hozzájárulását — amit nem sikerült. Drága szakkör (!) lenne az, nincs köze a tömegkultúrához — hangzott az érv, s az álmok semmibe foszlottak, ped:'- addigra már munkatervi elképzelések is születtek. (Azóta már bizonyára elkészültek volna a i Szolnoki Művésztelep, a me- 1 zőhéki Táncsics Tsz, a Szolnok 1919-ben és a Mezőtúri fazekasok című Jdsfilmek.) A kilinc^elgetés tovább folytatódott, s a megyei szervek sora ismerte be nincste- lenségét, a filmstúdió létesítésének nagyszerűségét hangoztatva. Pedig — 1959 telén — a Budapest Filmstúdió is felajánlotta segítségét, sőt a Filmtudományi Intézet is támogatást ígért. Az előbbi vállalta a filmek előhívását, vágását, míg a Filmtudományi Intézet a stúdió tagjainak szakmai képzését ígérte. A felvevőgépek vásárlására azonban nem akadt gazda, pedig a szervek többsége szinte versenyt futott azért, hogy „kié” legyen a filmstúdió. A vitát a megyei tanács zárta le: biztosította a felvevőgépek vásárlásához szükséges összeget és megbízta a népművelési tanácsadó egyik munkatársát és a Budapest Filmstúdió operatőrjét a szükséges felszerelés beszerzésével. A filmstudiq a megyei népművelési tanácsadó égisze alatt működött volna. Működött volna — ha a kereskedelem biztosította volna a szükséges felszerelést. Fel- vevőgép? — az kérem, nincs, de a jövő hónapban lesz — Napjainkban már minden OFOTÉRT üzletben lehet felvevőgépet vásárolni és még mindig minden lehetőség megvan a megyei filmstúdió létrehozására. A TIT köré tömörülő fiatal mérnökök, tanárok, orvosok, színházi szakemberek és képzőművészek a tudomány és a művészet szeretetével fognának hozzá a munkához. Szabó Lajos a Megyei Népm. Tanácsadó munkatársa 1 A Nap kél: 5-31 Szeptember h-kor, nyugszik: 23 17.41 h-kor. A Péntek Hold kél: 803 T«t,i h-kor, nyugszik: 1,1111 19.08 h-kor. Időjárásjelentés Várható időjárás: túlnyomóan felhős idő, többfelé még eső, zivatar, mérsékelt, időnként élénk északi, északkeleti szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: nyugaton 14—17, keleten 17— 21 fok között. Távolabbi kilátások: kevesebb felhő, hűvösebb éjszakák. — NYOLC GYÓGYSZER- TÁRAT helyeznek át új épületbe a második ötéves terv során megyénkben. A gyógyszertárakhoz szolgálati lakásokat is építenek— ŰJ MŰANYAGBÓL, po- relonból készítenek a jövőben esőkabátokat, ruhákat és egyéb használati tárgyakat A porelon előnye, hogy jobban átengedi a levegőt, mint a nylon. — Ötvennyolc mezőgazdasági épületet készítettek ebben az évben Szolnok megye ktsz-ei termelőszövetkezeteink részére. — VESZEKEDÉS közben sértő kijelentésekkel illették egymást Diós József és Erdei Miklós, a Járműjavító dolgozói. A becsületsértőket 200 —400 forintra büntette a járásbíróság. — ÖNKISZOLGÁLÓ bolttá alakítják szeptember végéig Kisújszálláson az élelmiszerkiskereskedelmi vállalat minden boltegységét. — EZÉVBEN eddig 250 férőhelyes süldőszállást, 50 férőhelyes növendékmarhais- tállót, két 30 férőhelyes ser- tésfiaztatót és egy 2500 férőhelyes csibenevelőt épített a tiszaföldvári Szabad Nép Termelőszövetkezet tizennyolc fős építőbrigádja. KÖNYVEKRŐL Szőnyi Sándor: Álarcos istenek Meghökkentő és nyugtalanító regény. Méreteiben is jelentős kísérlet a ma is eleven hatású közelmúlt majd húsz esztendős periódusának átfogására. Alakjainak társadalmi helyzete a legszélsőségesebb. A regény főalakja, Katona Márton-kispolgár, örökké és reménytelenül kispolgár az élet legkülönbözőbb helyzeteiben. Résztvesz a háború előtti munkásmozgalomban, de mindez nem érinti belül- ! ről. Ezenfelül kapcsolatba jut ; a Hahn (később Hárshegyi) j bárói családdal, amelyik min- i dénáron be akar épülni a de- ! mokráciába. Ez a főhős vesz- | te, akit ki akar nyírni a rósza cJ'rmn<2,7'. «rá+lác+alart hangzott az OFOTERT illetékeseinek felvilágosítása 1959 decemberében s 1960 januárja már bizonyította igazukat: Budapest bármelyik OFOTERT üzletében lehetett kes- kenyfilmfelvevő gépet vásárolni, de ekkor már nem volt erre pénz. Később újra a gépvásárlók rendelkezésére állt volna a szükséges néhány ezer forint, de ekkor meg ismét nem lehetett gépet kapni. Olyan lett ez a viszony, mint a sör és a nyári meleg kapcsolata: amikor meleg van, nincs sör — és fordítva. A Szolnoki Rádió műsora 223 méter — I9.S0—20.30-U Jászkunsági krónika; hírek, riportok a nap eseményeiből. — Szív küldi szívnek szívesen. — Falusi híradó; tartalmából: mezőgazdasági szaktanácsadás, — gondolatok a szolnoki piacon, — köszöntő muzsika. szaság, a gonosz gátlástalan karrierizmus megtestesítője, Hárshegyi Tibor, mert tart tőle, hiszen a hős ismeri a család múltját. Hárshegyiék lelepleződnek, de addig a regény „hősének” a pokol különböző stációin kell keresztül vergődnie. Nem szakítja szét a köré te- keredő hálót, mert gyáva kispolgár, akit csak a kommunisták mentenek meg, az ő példájukon keresztül nyilvánul meg az az erő, amely előreviszi fejlődésünket és lehetetlenné teszi a Hárshegyi- Hahnok huzamosabb garázdálkodás.... A regény érdekes meseszövése, eredeti jellemei mellett néhány hibával Is terhes. Az első: olyan hőst választ, akinek sorsa az események kavargásában nem lehet csomópont. Ráadásul va; lósággal halmozza körülötte a gonosz, rosszindulatú embereket, hogy az alapgondolatot keresztülvihesse, ezzel viszont a valöszerűségen esik csorba. Ami viszont nagy erénye a regénynek és a feltétlenül el- olvasandók közé sorolja, az a felszabadulás utáni élet páratlanul érdekes leírása, annál is inkább, mert egy jószándékú, a népi demokráciát helyesen és pozitiven értékelő, de kispolgári módra élő gyámoltalan kisember szemüvegén át mutatja be. Megragadó erejűek és líraiak a visszaemlékezések a nyilas és náci pokolra, az emberek összetartása és összetartozásának gyönyörű példái. Ezen a könyvön sokat lehet vitatkozni, jó és rossz vonásait taglalni — de mindenesetre: el kell olvasni. — KEDDEN ESTE befejezték a kunmadarast Uj Barázda Tsz-ben az őszi árpa, ta- karmányrepce, valamint a takarmánykeverék vetését. Csütörtökön 50 holdas búzatábla bevetéséhez fogtak o termelőszövetkezeti gazdák. — MEGALAKUL a Filmbarátok Köre október 7-én a Ságvári Endre Művelődési Házban. A kéthetenként tartandó filmvetítések előtt a Filmtudományi Intézet munkatársa tart ismertető előadásokat. — NÉGYSZÁZ—ÖTSZÁZ liter tejet takarítanak meg egy-egy borjú mesterséges felnevelésével a csepregi Petőfi Termelőszövetkezetben. A szövetkezeti gazdák a jövő évben 100 férőhelyes mesterséges borjúnevelő létesítését tervezik. — AZ ALFÖLDI ÁLLAMI ÁRUHÁZ dolgozói közül tizennégyen jelentkeztek az MSZBT által rendezett orosz nyelvtanfolyamra. Elindult az első menetrendszerű MALÉV repülőgép- járat a Ferihegyi repülőtérről Párizsba A MALÉV tovább bővíti nemzetközi forgalmát; szeptember 22-én, csütörtökön üzembe helyezték a Budapest —Frankfurt—Párizs repülőjáratot. Az első menetrendszerű járattal magyar közlekedési küldöttség utazott a francia fővárosba. (MTI) — A SZIGLIGETI Színház mai (23-án) műsora 3 árakor a „Cigánybáró’*. Új családi hetilap: a Képes Újság A Képes Újság 32 oldalon írásaival és képeivel teljes tájékozódást és egész heti szórakozást kíván nyújtani a család minden tagjának. A felnőttek megtalálhatják benne a bel- és külpolitika minden fontos eseményét, s hetenként találkozhatnak a láp hasábjain a kulturális élet, a tudomány, a művészet jeles képviselőivel. Az irodalmi rovatban kiváló íróink és költőink szólalnak meg. A fiatalok képeket és írásokat találhatnak a sportról, a divatról; a nagymamák mesét olvashatnak fel unokáiknak a Képes Űjságból. Kereszt- rejtvény, sakk, heti rádió- és televízióműsor, tréfás oldal és sok-sok kép hazánk és a világ eseményeiről — ezt akarja nyújtani olvasóinak minden héten a Hazafias Népfront új családi hetilapja: a Képes Űjság. A mi népünk az elmúlt tíz-tizenöt esztendő alatt vált olvasó néppé, ma már alig van ház az országban, amelyben ne szólna a rádió, s amelyben ne találhatnánk könyvet, újságot. S régi tapasztalat, hogy a művelt, olvasott ember jobban megállja a helyét a családban, a társadalomban, a mindennapi munkában is, sokkal eredményesebben dolgozhat az új, szocialista falu kialakításáért. A Képes Űjság szerkesztősége azt szeretné, ha ez a lap jóbarátja és segítőtársa lenne minden olvasójának. A Képes Űjság első száma október elején jelenik meg. 19 egyhifján 20 viszont szeptemberben, októberben a 20 eggyel több mint a 19. De csak akkor, ha megkezdte a libatömést és a hízott libát, kacsát még októberben átadja a földművesszövetkezet felvásárlójának. Az öthetes j totó-pályázók figyelmébe! I A Szolnok megyei Néplap és a Szolnok megyei Ipar- < cikk Kiskereskedelmi Vállalat öthetes olimpiai totó-pá- < lyázata befejeződött. A pályázat tizenöt kérdését és a • helyes választ az alábbiakban közöljük: ; 1. Melyik nemzet csapata nyeri a labdarúgó < olimpiai bajnokságot? Jugoszlávia < 2. Ki (név, ország) nyeri az 5000 méteres síkfutást? Murray Haiberg < 3. Ki (név, ország) lesz a 100 m-es férfi síkfutás olimpiai bajnoka? Annin Háry . Németország * 4 Ki nyeri a 800 m-es női síkfutást? (Név, ország.) Ludmilla Sevcova ! Szovjetunió 5. Melyik ország női tornászcsapata nyeri meg az olimpiai bajnokságot? Szovjetunió j 6. Ki lesz a kalapácsvetés olimpiai bajnoka? (Név, ország.) Vaszilij Rugyenkov ! Szovjetunió 7. Ki lesz az egyszemélyes kajak olimpiai bajnoka? (Név, ország), Erik Hansen Dánia 8. Ki nyeri a kenu páros olimpiai döntőjét? (Név, ország). Szergej Makarenko és Leonyid Gesiter ! Szovjetunió 9. Melyik ország kardcsapata nyeri Rómában az olimpiai aranyérmet? Magyarország 10. Ki nyeri a 100 méteres női gyorsúszást? (Név, ország). Dawn Fräse i Ausztrália 11. Ki lesz a kötöttfogású birkózás pehelysúlyú olimpiai bajnoka? (Név, ország). Müzahir Sille Törökország 1 12. Melyik ország vízipoló csapata nyeri az ; olimpiai bajnokságot? Olaszország ; 13. Törölve J 14. Melyik ország kosárlabda csapata nyeri az olimpiai aranyérmet? USA 15. Törölve * 3 A beküldött megfejtések^ száma igen sok. Eredmény- - hirdetés szeptember 24-én, szombaton este 8 órakor lesz < a Tisza Szállóban, divatbemutatóval egybekötve. Minden | pályázót szeretettel várunk.