Szolnok Megyei Néplap, 1960. szeptember (11. évfolyam, 206-231. szám)
1960-09-23 / 225. szám
vtlag proletárjai, egyesüljetek "ü i enlan A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XI. évfolyam, 225. szám. Ára 50 fillér I960, szeptember 23., péntek. Biztassuk, bátorítsuk a fiatalokat! Egy hete folynak a KISZ alapszervezetek vezetőségeit újjáválasztó taggyűlések. Ez a hét sok elevenséget hozott a fiatalok életébe. Kiszese- ink megmutatják, mennyi tett, mennyi bátor vállalkozás telik ki tőlük, ha erre biztatást, bátorítást kapnak. A választások kezdetétől eddig eltelt időszak arra enged következtetni, hogy ezt a megmozdulást, az ifjúsági vezetők újjáválasztását legtöbb helyen alaposan, gondosan előkészítették. KISZ- szervezeteink, pártalapszerve- zeteink, s felsőbb pártszerveink is legtöbb helyen jelentőségének megfelelően törődtek a választással. Párt- és KISZ-vezetők már a kezdet kezdetén egyeztették elgondolásaikat a választás ütemét, tartalmát, szervezeti megoldását illetően. Sok helyen párttaggyűlésen is megvitatták hogyan segíthetnek a fiataloknak. Karcagon a városi párt végrehajtó bizottság csak azért összehívta az alapszervezeti párttitkárokat, hogy megbeszélje velük az „idősek" feladatait a fiatalok segítésében. Ahová kellett, oda aktívákat küldtek ki, hogy fölösleges tanácstalankodás nélkül készülhessenek a taggyűlésre. Máshol a titkár néhány párttagnak megbízatásként adta: mozgósítsák a fiatalokat, támogassák őket a gyűlések összehívásában. Helyenként veteránokat, vagy régen az ifjúsági mozgalomban dolgozókat kértek meg az elnöklésre, s azok szívesen vállalták ezt. A közös ténykedésnek megvan az eredménye: Fiataljaink okosan kapcsolják össze a választási előkészületeket azokkal az időszerű gazdasági munkákkal, amelyben leghamarább lemérhető az adott szó hitele. A választási készülődés során szinte mindenütt belelendültek fiataljaink a kukoricatörésbe, répaszedésbe. Mezőtúron ötszáz főből álló ifjúsági brigád segíti a szövetkezetek őszi munkáját A kunszentmártoni járásban összesen 15 ezer órát ajánlottak fel a fiatalok azzal, hogy ezt az időt az ősziek betakarítására fordítják. A Járműjavító VL KISZ alapszervezetének tagjai úgy határoztak: a vállalat vezetőivel szocialista szerződést kötnek az üzem régi, elavult gépei helyett érkező új gépek beszerelésére. , Az eddig lezajlott választások azt tükrözik, hogy párt- szervezeteink segítsége, s ifjúságunk megfontoltsága megadja a megfelelő tekintélyt a KISZ vezetőségeket újjáválasztó taggyűléseknek. Erre vezethető vissza az az érdeklődés is, amivel a fiatalok — a szervezeten kívüliek is — kísérik a gyűléseket. Az érdekeltek döntő többsége ott van, s elmondja véleményét a gyűléseken. Emeli a gyűlések színvonalát az is, hogy pártvezetőink az előkészítés után sem vették le szemüket az ifjúság- rák A választásokon is ott vannak, felszólalnak, s amiben még lehet, kell — segítenek. Az eredmények azzal a tudattal tölthetnek el bennünket, hogy ifjúságunk tettekkel bizonyítja: szilárd segítője a szocializmus építésének. Most pártszervezeteink legfőbb törekvése az lehet, hogy segítsenek a választások további időszakában fokozni ezt a hangulatot, ezt a tettre- készséget, s hogy segítsenek azt megőrizni a későbbi időkre is. Segítsenek szinte minden fiatalt magávalraga- dóvá tenni a hangulatot ->tt is, ahol a választásra később kerül sor. Adjanak útbaigazítást ahhoz, hogyan töltsék meg politikai tartalommal az egész megmozdulást. Sok tanácsot adhatnak, s kell hogy adjanak pártszervezeteink a fiataloknak a beszámolók összeállításában is. Segítsenek mindenekelőtt eldönteni: mit mondjanak el a taggyűlésen. Ügy, hogy abban ott legyen az elmúlt évek munkája, de az egész beszámolót mégis inkább a jövő, a közeljövő uralja. Világos és egyértelmű legyen, mit akarnak elérni ifjúsági szervezeteink. S a feladatok felsorolása mellett lelkesítsen tettekre, tüzeljen vállalkozásokra a fiatalok előtt elhangzó beszámoló és határozati javaslat. Ilyen beszámolót nem könnyű elkészíteni. Épp ezért ehhez nemcsak a fiatalok tudására, a párttitkárok gyakorlatára, tapasztalataira is nagy szükség van. Nemcsak a fiatalok, a pártszervezetek mulasztása is, ha a beszámoló s az elhangzott vita után sem tudják a fiatalok, hol, s hogyan dolgozzanak tovább a kongresszusi készülődés szellemében. A fiatalok, ha egyszer belelendülnek a munkába, sokszor szinte nem ismernek határt. Elvtársaink, a párttagok épp úgy, mint a titkárok és pártvezetőségi tagok — legyenek ott, s ahol kell, szítsák — s ahol kell, mérsékeljék ezt a felbuzdulást. Nehogy mindent most, egyszerre akarjanak kiszeseink megoldani. Nehogy sok mindenhez hozzáfogjanak,, majd sikertelenség esetén, kedvüket veszítve megtorpanjanak. Mindig csak azt kezdjék el, süni a legfontosabb, s csak annyit, amennyire erejükből futja. Napjainkban más nem lehet fontosabb, mint a gazdasági munkák sikere — falun az őszi betakarítás, üzemekben a tervteljesítés — és az oktatási év előkészítése. Ha ezekért a tőlük telhető legtöbbet teszik fiataljaink, ha pártszervezeteink e tekintetben segítenek és követelnek legtöbbet, mindenki elismerésére számíthatnak kiszeseink. Sikerük nyitja az, ha a tennivalókat alaposan átgondolják, hogy vállalásaiknak mindenki szemében becsülete, hitele legyen. Ne mondhassa senki, hogy csak az ígéretekig telt erejükből, mert ez torz kép volna fiataljaink képességeiről. B. E. Megnyílt az ENSZ-közgyűl és általános politikai vitája NEW YORK (MTI). Mint a TASZSZ jelenti, newyorki idő szerint csütörtökön délelőtt 10 óra 20 perckor (magyar idő szerint délután 15 óra 20 perckor) Hruscsov, a szovjet küldöttség vezetője az ENSZ épületébe érkezett. Az épület előtti térre, amelyet az ENSZ tagállamainak zászlai díszítenek, egymás után érkeztek Novotny csehszlovák köztársasági elnök, Castro kubai miniszterelnök valamint a többi küldöttség vezetőinek gépkocsijai. Az ENSZ épületének előcsarnokában Hruscsov szívélyesen üdvözölte a küldöttségek vezetőit és tagjait, majd Tito elnökkel beszélgetett. Az ülésteremben Fidel Castro kubai miniszterelnök felkereste a szovjet küldöttséget. Hruscsov melegen üdvözölte a kubai kormányfőt és bemutatta neki a szovjet küldöttség tagjait. Mint az ADN jelenti, Eisenhower amerikai elnök, aki csütörtökön érkezett New Yorkba, az ENSZ-közgyűlés üléstermébe > egy hátsó ajtón jutott be és került minden kapcsolatot a küldöttekkel. Eisenhower számára ezt a megoldást az amerikai kormány követelésére tették lehetővé. Az amerikai kormány ugyanis el akarta kerülni, hogy Eisenhowernek az ülésterembe menet el kelljen haladnia Hruscsov szovjet miniszterelnök mellett. Csütörtökön — magyar idő szerint 15.45 órakor — az ENSZ-közgyűlés 15. ülésszaka megkezdte az általános politikai vitát. Miután Boland, a közgyűlés elnöke az ülést megnyitotta, felolvasta I. Hailé Sze- lasszie etiópiai császárnak a közgyűléshez intézett üdvözlő táviratát. Az általános vitában elsőnek Lafer brazil külügyminiszter szólalt fel. Beszédében azzal foglalkozott, hogy békés úton kell rendezni az ellentéteket és minden eszközzel meg kell akadályozni a pusztító háborút.' A „békés együttélés különösen fontos napjainkban — mondotta — amikor az atomfegyver fejlődése kizárja a háborút a politika fegyvertár ából.” A továbbiakban a brazil külügyminiszter rámutatott, hogy a világnak tárgyalásokkal kell rendeznie Az NDK külügyminisztériumának jelentése Berlin (TASZSZ). Az NDK, külügyminisztériuma nyilatkozatban ítéli el a nyugatnémet hatóságok újabb önkényes lépését, amellyel megakadályozták, hogy keletnémet művészek Nyugat-Né- metországon keresztül Svájcba utazzanak. A fenti intézkedésekért — jegyzi meg a nyilatkozat —, valamint azok komoly következményeiért minden felelősség a bonni kormányra hárul. (MTI) Salart tábornok az ultrák élére állt Párizs (MTI). Sálán tábornok, aki az algíri puccs idején a francia hadsereg algériai főparancsnoka volt, az elmúlt hetekben egy alig burkolt De Gaulle-ellenes nyilatkozatával az ultrák élére állt. A júniusban nyugalomba vonult tábornok Algírban is telepedett le. Nyilatkozata miatt Messmer hadügyminiszter Párizsba rendelte a tábornokot. Salant a francia fővárosba érkeztekor fasiszta csoportok „Algériai francia!” kiáltásokkal, lelkes ünnepléssel fogadták. a nézeteltéréseket. Indítványozta végül, hogy külön nemzetközi értekezlet foglalkozzék a fegyverkezési hajsza megszüntetésének kérdésével és a fegyverkezés csökkentésével megtakarított ösz- szegeket bocsássák egy ENSZ fejlesztési alap rendelkezésére . Ezután Eisenhower, az Egyesült Államok elnöke mondotta el beszédét. Eisenhower beszéde nagyrészben kongói helyzettel foglalkozott a tények teljes elferdítésével úgy igyekezett feltüntetni, mintha nem a nemzetközi imperializmus erői avatkoznának be nap mint nap az újonnan függetlenné vált afrikai országok belügyeibe,.„ Hangoztatta, — hogy „az ENSZ-nek egységesen támogatnia kell Hammarskjöld főtitkár kongói vállalkozását” és az ENSZ leple alatt folytatott neokolonializ- must védelmezve javasolta, létesítsenek százmillió dolláros ENSZ technikai segélyalapot „az afrikai országok gazdasági fejlődésének elő- mozdítására.’’ Más nemzetközi kérdésekben Eisenhower megismételte korábbi javaslatait. Nevezetesen sürgette, hogy az ENSZ „mozdítsa elő nemzetközi rendőri erő” létrehozását. Azt állította, hogy az Egyesült Államok kormánya szeretné a leszerelési tárgyalások mielőbbi újrakezdését, ugyanakkor azonban semmi konkrét javaslatot sem tett erre. Homályos javaslatokat tett a hasadóanyagok katonai célokra történő előállításának korlátozására, valamint a kozmikus térség kizárólag békés felhasználásának biztosítására. Ez utóbbira /vonatkozóan indítványozta, hogy „helyezzék az ENSZ kizárólagos ellenőrzése alá az összes űrrakéták felbocsátását." A beszéd elmondása után Eisenhower — magyar idő szerint néhány perccel délután 5 óra előtt — elhagyta az ENSZ épületét. Az amerikai elnök után Tito, a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság elnöke mondott beszédet. Sportvezetők és olimpikonok kitüntetése Fogadás a parlamentben A minisztertanács ülése A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A minisztertanács csütörtökön ülést tartott. Megtárgyalta a Baranya megyei tanács végrehajtó bizottságának jelentését a megye egészségügyi helyzetéről. A kormány határozatában megállapította, hogy a megyében a tanácsok és szerveik az utóbbi évek alatt fejlődést értek el a lakosság egészségügyi ellátásában, s meghatározta további munkájuk irányelveit. A minisztertanács megvitatta a külkereskedelmi miniszter jelentését a magyar kiállítás tapasztalatairól, s az Egyesült Arab Köztársaság alelnökével folytatott gazdasági tárgyú megbeszélésekről. Meghallgatta a művelődés- ügyi miniszternek az iskola- reform téziseivel foglalkozó nyilvános vita megindításáról és annak eddigi tapasztalatairól, majd az egészségügyi miniszternek a szocialista országok egészségügyi minisztereinek moszkvai konferenciájáról szóló beszámolóját. A minisztertanács a jelentéseket és a beszámolókat tudomásul vette: végül folyó ügyeket tárgyalt. (MTI) A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa és a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány csütörtökön délután fogadást rendezett a parlament kupola-termében, a római XVII. nyári olimpiai játékon résztvett sportküldöttség tagjainak, tiszteletére, s ebből az alkalomból sportvezetők és versenyzők kcrmány- kitüntetésben részesültek. Ott volt a fogadáson Dobi István, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, — Marosán György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, Kf'lai Gyula, az MSZMP Politikai Bizottságá- ngjj tagja, a minisztertanács első elnökhelyettese, Kristóf István, az Elnöki Tanács titkára, Sándor József, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezetője, Bárányos József, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezetőhelyettese, Barcs Sándor az Elnöki Tanács tagja, az MTI vezérigazgatója, Hegyi Gyula, az MTST elnöke & Balogh István, az MSZMP Központi Bizottsága ifjúsági alosztályának vezetője. Négy óra előtt néhány percei kezdődött meg az ünnepség, amelyen Dobi István, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke mondott üdvözlő beszédet. A kitüntetések átadása után a sportolók nevében Parti Janos olimpiai bajnok mondott köszönetét. Hangsúlyozta többek között, hogy sikereikhez a párt és a dolgozó nép segítette őket s azért külön köszönettel tartoznak. Elmondotta, hogy mindegyikük további célja az, hogy a jövőben is újabb sikereket szerezzenek a Magyar Népköztársaságnak. Az ünnepség után a fogadáson megjelentek hosszabb ideig maradtak együtt s meleg baráti hangulatban elbeszélgettek az olimpiáról. ■ nnf I UJULU TÁVIRATOK az ENSZ magyar küldöttségének New-Yorkba A Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalat háromezer dolgozója szeretettel köszönti Kádár János elvtársat és az általa vezetett ENSZ-küldöttség tagjait, valamint Hruscsov elvtársat és a szocialista országok küldötteit Mi bizakodva tekintünk a béke megszilárdításáért vívott kemény, áldozatos munkájuk elé. Alkotó, építő munkánkhoz békére van szükség, csak így haladhatunk előre a szocializmus építésének útján. Kívánunk munkájukhoz sok sikert, erőt, egészséget. Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalat dolgozói KEDVES KÁDÁR ELVTÁRS. Szeretettel köszöntjük önt mi, a Szolnoki Alföldi Állami Áruház összdolgozói! Kérjük Kádár elvtársat, tolmácsolja szívből jövő kívánságainkat a testvéri szocialista országok küldötteinek, a Szovjetunió delegációjának és annak vezetőjének, Hruscsov elvtársnak! Míg Önök a magyar nép érdekeit képviselik távol hazánktól, mi itthon becsülettel dolgozunk és helytállunk a munka frontján. ígérjük, hogy a hároméves tervünket november 30-ig befejezzük. Kívánunk Kádár elvtársnak és a delegáció tagjainak tó és jó munkát Szolnoki Állami Áruház dolgozói VÁLTÓ-TÁRSAK Termelőszövetkezeti élet Míg földbekerül a mag