Szolnok Megyei Néplap, 1960. augusztus (11. évfolyam, 181-205. szám)
1960-08-18 / 195. szám
SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1960. augusztus 18, A szakszervezeti labdarúgó bajnokságért AKÖV—Megyei Tanács 3:0 (1:0) Szolnok, MTE pálya. AKÖV: Szőkrön — Solymosl, Kovács, Szabó — László, Náttai — Hamar, Vereczkei, Beds, Gergely, Lökös. Megyei Tanács: Kuti — Závodszki, Bíró, Moldvai — Rát- fai. Kovács — Ignác, Beöthy, Jártas, Nagy, Tóth. Az A. és B. csoport győztese a Szolnok város szakszervezeti bajnoka címért Játszotta le a mérkőzést. A kezdés után változatos Játék alakult ki. A 4. percben Bede előtt adódott góiszer- zésl lehetőség, de kapu fölé felelt. A 6. percben feljöttek az AKÖV csatárok és Hamar nagy gólt lőtt, 1:0. Az AKÖV kicsi, de lelkes szurkolótábora nagy biztatásba kezdett. A Megyei Tanács is támadott és így, hol az egyik, hol' a másik kapu forgott veszélyben. A védők azonban mindkét oldalon hárítani tudtak. Szünet után még Jobban kitűnt az AKÖV fölény. — A 60. percben a szabadon hagyott Lö- kös volt eredményes, 2:0. A gól vitán a Játékvezető Kutit kiállította. A 10 főre csökkent tanácsiak védekezésre rendezkedtek be, a 80. percben újabb AKÖy támadás során Vereczkl szerzett gólt, 3:0. JŐ mérkőzést láthatott a közönség. 8» P. L — — ...............L.------— Pe rcenként 1700 liter, 55 fokos melegríz a MÁV uszodában Évek óta fájó pontja volt a szolnoki sportéletnek a MÁV uszoda vízhiánya. Az illetékes szervek sokat foglalkoztak ezzel a gonddal. Amilyen keserűséggel írtunk akkor a nagyértékű sportlétesítmény elhanyagoltságáról, olyan örömmel adunk hirt most annak újjászületéséről. Mint köztudomású, már a tavasszal megindultak a fúrási munkálatok az uszoda területén, s most — a még nem végleges eredmények szerint — sikerrel jártak. Kónya Ferenc vezető furő- mestertől nyert tájékoztatás szerint a fúrás eredménye mind mennyiségileg, mind hőfok szempontjából tovább növelhető. A nyert víz minősége kitűnő, ásványvíz jellegű. összetételét a most meginduló vizsgálatok állapítják majd meg. A bőséges melegvíz nagy lehetőséget jelent a Sport egyesület vezetősége számára, hiszen ez a forrós nemcsak a Jelenlegi uszómeden A III. osztályú atlétikai Égyesületi Bajnokságról A Szolnoki MÁV sporttelepen került megrendezésre a ni. osztályú versenyzők részére az Egyesületi Bajnokság. A versenyen Békés és Szolnok megye HL osztályú versenyzői indultak. A közel kétszáz résztvevő helyenként igen izgalmas versenyt vívott a pontok megszerzéséért. A Gyulai MEDOSZ, Orosházi Kinizsi, Békéscsabai Dózsa, Martfűi MSE, Jászberényi Vasas, Szolnoki 605- ös ITSK és a Szolnoki MÁV versenyzői indultak. JOBB EREDMÉNYEK: 103 méter! mp 1, Jordán József Martfű U.6 40« méter: 1. Kovács András Jberény 5«-0 1508 méter: 1. Vörös Zoltán Martfű 4:34.9 2. Lénárt Lajos Szó. MÁV 4:28.6 3. ülés Pál Jászberény 4:37.7 10 000 méter: 1. Szabó Ferenc Jberény 36:45.2 2. Csák László Szó. MÁV 37:08.0 U9 méter gát: 2. Tárnái István Szó. MÁV 17.6 3, Pintér Mihály Szó. MÁV 17.8 200 méter gát: 2. Pintér Mihály Szó. MÁV 31.8 T&volugrás; m 1. Kovács József Szó. MÄV 6.02 *. Szombati L. Sz. 805 ITSK 5.90 Rúdugrás: L Vadkerti Gy. Szó. MÁV 9.00 Súlylökés: 1. Biber Pál Szó. MÁV 12.25 3. Kovács József Szó. MÄV 11.12 Gerely hajítás: 1. Kovács József Szó. MÁV 53.79 9. Bihar Pál Szó. MÁV 52.53 I NŐKNÉL: 109 méter: mp 1. Száraz Irén Martfűi MSE 14.0 408 méter: 1. Bánszki Hona Szó. MÁV 68 0 S. Kun Júlia Martfűi MSE 69.2 Távolugrás: m L Balogh Judit Szó. MÁV 4.31 Súlylökés: 2. Mészáros Márta Jberény 9.81 Diszkoszvetés: 1. Zölle! Ilona Szó. MÁV 29.63 3. Nagy Júlia Martfű »7.10 A PONTVERSENY VEGEREDMENYE: Nők: 1. Szolnoki MÁV 91 pont, 2. Gyulai MEDOSZ 47 pont, 3. Martfűi MSE 29 pont, 4. Orosházi Kinizsi 20 pont, I, Jászberényi vasas 13 pont. Férfiak: 1. Szolnoki MÁV 192.5 pont, 2. Orosházi Kinizsi 38.0 p, 3. Martfűi MSE 36.5 pont, 4. Gyulai MEDOSZ 86.5 pont, 5. Jászberényi Vasas 27.0 pont, 6. Békéscsabai Dózsa 24.5 pont, 7, Szolnoki 605 ITSK 13.9 pont. Sz. J. — cét látja el vízzel; hanem újabb medencék létesítésére, az öltözők, mosdók vízellátására sőt fűtésére is felhasználható. Különösen nagy jelentőségű ez az esemény a szolnoki úszó és vízilabdasport tömegesítése szempontjából, hiszen mindenki tudja, hogy a viszonylag ki* esi Damjanich uszoda még a legmagasabb színtű sporteseményeknek is csak nehezen tudott helyet biztosítani. A jövő perspektívája tehát ragyogó. Köszönet jár mindazoknak, akik fáradhatatlanul küzdöttek a MÁV uszoda gondjainak megoldásáért. Reméljük, hogy már nein mesz- sze van az idő, amikor az újjászületett MÁV uszoda megnyitja kapuit és ott új „hasznosok’* „borosok” nőnek fel a magyar sport számára. H. Gy. Az olimpiai vízilabda kupáért Budapesti Honvéd—Szolnoki Dózsa 3:2 (1:0, íd, 0:1) Tüzér u., vezette: Schenker. Bp. Honvéd: Kökény — Vedlik, Babina — Gallov — Németh, Vá- czi, Papp. Szó. Dózsa: Szegedi — Heg- mann, Brinza — Pintér — Koncz, Hasznos IL, Kuczora, csere: Kelemen. Góldobók: Váczi 2, Németh, Illetve: Hasznos H., Kelemen. Végig a Dózsa fölénye jellemezte a mérkőzést. Helyenként egész jől Játszott a szolnoki csapat, de határtalan balszerencséje volt, a Játékosok több mint tíz kapufát lőttek. A Honvéd kemény Játékát a Játékvezető csak a mérkőzés vége felé torolta meg, addig egyoldalúan bíráskodott. A SZIGLIGETI Színház felhívja volt bérlőinek figyelmét, hogy amennyiben a múlt évi bérleteikre igényt tartanak, legkésőbb augusztus 22-ig a Szigligeti Színház szervező irodájában Jelentsék be, ellenkező esetben helyüket biztosítani nem tudjuk. SZOLNOKI SIKEREK az országos úttörő négytusa bajnokságon Csillebércen bonyolították le az úttörők országos négytusa bajnokságát. A megyei döntők győztes csapatai 22 fiú és ugyanannyi lány együttes gyűlt egybe, hogy eldöntsék, hogy melyik az ország legügyesebb négytusa csapata. A két napig tartó izgalmas versenyben a lányoknál a Szolnoki 136-os számú Zrínyi Ilona úttörőcsapat (Kohói úti iskola) szerezte meg a büszke bajnoki címet, 1696 ponttal. Az egyéni összetett versenyben a lányok csoportjában Szunyoghy Éva ugyancsak a szolnoki Kohói úti iskola tanulója 370 ponttal az előkelő második helyet szerezte meg. A győztes szolnoki csapat tagjai a következők voltak: Szunyoghy Éva, Fábián Julianna, Kozomboris Zsófia, Kafkeez Edit, Ládái Erika és Király Emőke. A esapatot Berta- loh Imréné testnevelő készítette fél és vezette. Említésre méltó, hogy a szolnoki Kohói Anna úti iskola volt az egyetlen az országban, amelynek leány és fiú csapata is négy- tusa megyei bajnok lett és részt vehet az országos bajnokságban is. Sajnálatos, hogy rossz magatartása miatt a fiú csapat egy tagját hazaküldtek Csillebércről és így a csonka szolnoki csapat csak a 10. helyen végezhetett. Dicséret illeti az iskola testnevelőit és a négytusa csapat tagjait jó munkájukért és elért szép eredményükért. Olimpiai híradó Az olimpiai láng útja Az Amerigo Vespucci nevű olasz iakolahajón, amely a görögországi Zeából Indult útnak, fedélzetén az olimpiai lánggal, ma érkezik meg Szicíliába, az olimpiai lángot állandóan egy tengerész-kadét őrzi. A tűz ma kezdi meg hétnapos útját az olasz félszigeten Róma felé, — ahová 20 váltáson keresetül tut be. • Dawn Fraser az ausztrálok úszócsiliaga edzései során eddig 200 mérföldet tett meg. Jelentette ki Harry Gallagher, a világcsúcstartó edzője. Dawn Fraser ma indul Ausztráliából Rómába. Redő rségi felhívás Felhívom Szolnok város és járás területén mindazok figyelmét, kiknek személyi igazolványa 1960-ban lejár, ■ azt ezldetg még nem cserélték ki, hogy augusztus 20-ig a cseréhez szükséges kérdőívet, fényképpel együtt haladéktalanul adják le a Szolnoki Városi és Járási Bendőrkapitányság 9. ffré- mú szobájában. Szolnok Városi és Járási Rendőrkapitányság Vezetője Elutazott megyénk sparíakiád válogatottja Egerbe Mint ismeretes augusztus 18, 19. és 20-án Egerben bonyolítják le az ország falusi sportolóinak minden évi legnagyobb seregszemléjét a Falusi Dolgozók IX. Spartakiádjának országos döntőjét. Megyénk spartakiád válogatottja tegnap délben a Szolnokról 12.29 órakor, a menetrendszerinti vonattal indult Egerbe. A mintegy 74 versenyzőből és 5 vezetőből álló Szolnok megyei csapatot Horváth András elvtárs, a Megyei Ifjúsági Sportbizottság elnöke vezeti ( APROHIRDET á s e k") MOTOROSOK figyelem 1 Lendkerék mágnes delejezését vállalom. Adám Zoltán műszerész, Szolnok. KÖNYVELŐT keres azonnalra a Lenin Mg. Termelőszövetkezet Szolnok, Beloiannisz u. 37. Telefon: 21—41. AUTO VILLAMOSSÁGI képzettséggel rendelkező, villanyszerelői és motorkerékpár vezetői Jogosítvánnyal rendelkező vizsgázott adagoló szerelőt felvételre keres a Talajjavító Vállalat Szolnok, Tóth Ferenc utca 5 sz. alatt. HOTELEM! HOTELEM! Termelőszövetkezetek! Termelőszövetkezeti tagok! Egyéni termelők! Beindult u 186L M új sertéshislalási akció 9 melynek keretében 1960. Július 1-161 köthet5 tate- lelási szerződés előnyös teltételekkel ét magas átvételi árak mellett. 110—130 kg súlyú fehér hússertésért 15.50 H/kg. 130 kg feiet« súlyú fehér hússert 16.— • 110—140 kg súlyú hús és húsJelL sert 14.80 ■> 140 kg felet« súlyú hús és húsj. •> 15.30 « 126—140 kg súlyú zsír és zsfrj. sert 14.50 t. 140 kg felet« súlyú zsír és zsírj. sert 14.80 a 170 kg és ezen felüli súlyú tenyésztésbe fogott koca, vagy kaalott ser- tésért u ~‘ , * ttmmt átvételkor an AUatforgatmi Vállalat Fenő árakon felül mezőgazdasági tsz-eknek és termelőszövetkezett csoportoknak aa alábbi nagyüzemi felárat fizetjük: T|||||| .| ^ y,__*■ 80 —50 db falkásttott egyöntetű ___ se rtés után 1.— Ft/kg 1.50 Ft/kg 50 db-on felüli falkásttott egy* Öntető sertés után 1.50 Ft/kg L— Ft/kg KAMATMENTES ELŐLEG! Késztetés tájékoztatást a Vállalat Központja, tártd kirendeltségei és községi felvásárló! adnak Spolnok—Hevea megyei Allatforgalmi Vállalat Szolnokon lesz az építőipari tanulók 11. országos spartakiádja Az ország építőipari tanuló in- itt Játszanak le két labdarúgó tézetél sportolói, részére mindén évben megrendezik az i országos spartakiádot. Ennek keretében labdarúgó, kézilabda, röplabda, asztalitenisz és sakk sportágakban vetélkednek az ország építőipari' tanuló intézeteinek tanulói. Az első helyen végző intézet a pécsiek által tavaly alapított szép vándorserleget nyeri el. A szabályok értelmében a spartakiádot minden évben a serlégét védő iskola rendezi. Tavaly a szolnoki építőipari tanulók szerezték meg az elsőséget és az ezzel járó szép vándorserieget, — ezért most ők a házigazdák. A versenyekre Szolnokon augusztus 20, 21-én kerül sor. Mintegy 300 építőipari tanuló vetélkedik majd az egyes sportágakban, a minél jobb helyezések eléréséért. A megnyitóra augusztus 2ö-án (szombaton) reggel fél 9 órakor kerül sor a Vidámkerti sporttelepen. Ennek keretében avatják fel ünnepélyesen a szolnoki 605. Iparitanuló Intézet által gyönyörűen újjáépített — Vidámkerti sportpályát. Az ünnepség után selejtezőt. A további versenyekre; labdarúgó selejtező, kézi-, röplabda, sakk vetélkedésekre a MÁV sporttelepen, — a Móricz Zsigmond kuhúrotthonban, az állomási diákotthonban és a Költőt úti iskolában kerül sor. A döntőket vasárnap a MÁV pályán bonyolítják le. Reggel 9 órától atlétikai, majd kézi és labdarúgó döntők lesznek. Az ünnepélyes díjkiosztásra vasárnap délután 3 órakor kerül sor a szolnoki szabadtéri színpadon. A pontverseny első három helyezettje szép kristályvázát kap. Az első helyezett pedig elnyeri a vándorserleget. Az első három helyezett csapatok tagjai, valamint az egyéni számok helyezettjei érem díjazáson kívül értékes tiszteletdfjakat Is kapnak. A vándordíj védőt — a szolnoki építőipari tanulók — méltón készültek fel a Szolnokra érkező versenyzők fogadására. Az Idén is a tavalyihoz hasonlóan akarnak szerepelni, hogy továbbra is Szolnokon maradjon a vándor- serleg. — V. J. — A SZOLNOK-Heves megyei Al- latforgalml Vállalat Zetor vontató vezetőt vesz fel ürgeháti gazdaságába (Kengyel mellett). Jelentkezni lehet: Szolnok, Beloiannisz U, 82. MÉRLEGKÉPES könyvelőket keres szolnoki telephelyű vállalat. Jelentkezéseket: „Mérlegképes” Jeligére a szolnoki Hirdető Vállalathoz kérjük. BELSŐ ellenőrt, legalább képesített könyvelőt — felvesz szolnoki vállalat. Cím a kiadóban. MEGFELELŐ lakáscserével hiva- talsegédi állás azonnal elfoglalható. Szolnok, Abonyl úti iskola. KOMPLETT konyhabútor eladó. Szolnok, József Attila út 70. NB méhcsaládok eladók. Szolnok, Kassal út SO/b. Válé Mihály, ELADÓ alig használt redőnyös üzletajtő kirakattal együtt. Kőtelek, Táncsics Mihály út 1. sz. KÉT szamarat vennék sürgősen. Szolnok, Körösi út 4. sz. Református temető őr. FÉL házrész 104 n-öl telekkel sürgősen eladó. Cím: a Szolnoki Hirdetőben. SZOBA konyhás ház 480 n-öles kerttel olcsón eladó. Tiszapüspő- ki. Lenin u. 19. SZOLNOK belterületén beköltözhető házrész eladó. Szolnok, Sütő utca L ELADÓ Tiszaföldváron Körösi Csorna Sándor út 15 számú, há- omszobás lakóház. Beköltözhető. SZOLNOKON ötszobás családi ház, 2 szoba beköltözhetőséggel — eladó. Mészáros Lőrinc u. 21. MOSZKVICS 407-es sürgősen eladó. 20 ooo km-t futott Állatorvos, Kétpó. PANNÓNIA oldalkocsis, — pán- céltőkés „Pianlnór zongora és rádió eladő. Szolnok, JászfcOrt u. 12. Lazies. 7000-et futott piros tokozott Da- nuvia eladó. Szolnok, Beloiannisz u. 85. 35# köbcentis, vaskarteroa első- hátsó teleszkópos DKW újonnan generálóévá eladó. Cserkeszöliő. Benzinkút ELADÓ 401-es Moszkvics személy gépkocat Túrkeve, telefon: 8L ÉPÍTKEZŐK I Vállalatok l Figyelem! Vállalunk tapasztásl, saralási, meszelést munkákat vidéken is. Kérjen árajánlatot — „TEMPO” Ksz. Szolnok, Jász- kürt u. L sz. Telefon: 23—22. AZONNAL beköltözhető 2 szobás fele ház eladő. Szolnok, Bors a. 1. szám. BEKÖLTÖZHETŐ családi ház eladó: Szolnokon. 1 szoba, konyha, teljesen beköltözhető. Fiumei út 1. Érdeklődni: Rét utca L sz. ÁLLAMI GAZDASAGOK! GÉPÁLLOMÁSOK! TERMELŐSZÖVETKEZETEK! A Palotás! Állami Gazdaság megvételre kínálja hz alábbi etfehvő anyagokat SzTZ, Sz. 80-as, Lanz Buldog DT. 413-as alkatrészek: Cikkszám Megnevezés db és Zetor alkatrészek; riVtoim Megnevezés db VL.9621 RBgzítőszeg 6 Cikkszám Megnevezés db DT.34.D.24 Rugó 30 Hengert^351 ^1 j Sc«a«P 10 ^:'13162 Stórc«ltírc4a s1 Sz. 80. 14405 Dörzsbetét 10 qT *4 C sí memelavULä*^ 4 VL"11086 Olajtartály 1 Sz.80. B.635 Csapszeg 4 24 E M t VL.1768 , Fedél a kormányhoz 4 Z. 339 Onlnditó fogask. 6 Sí.'2412'38 Saitó^r 4 V1"9R313 Kerékagy Ä v 2? OT.lS.D.ts.^gaSoazorü iS^UíSÍSS \ LB. 1532 Emelőszerkezet 1 DT.25.A.2S Zárólap 3 ^R^zitSlv LB. 0475 Szabályozó kap- DT.33.A.S5 Csapszeg 0 VL. 1668/3 Szelepfészek 1 csólő 2 DT. Hengerfej fedél 6 vL.11572 TolőrúdfeJ 4 SS* , 10 VL.1711/6 Sebességváltó Villa 2 Csepel gépkocsi alkatrészek. DT.413.C.S4 Hüvelyes csap- VL.1273 Tömltőtáresa 10 Cs.1700.16.38 Nyomórugó 19 ágyfedéi 2 VL.11562 Dinamóágy t [Is.1700.16.26 Csapszeg 30 „ B alkatrészek* VL.11070 Csúszógyűrű . 2 Cs.413.905.06 Szeleprúdbetéf* 10 55 08 amatreszeJt;* VL.29 Dugattyú 5 2s.l700.016.25 Csapszeg 40 VL.10958 Dugőcsavar 10 2s.21S.016.0B Allltócsavar 50 VL.8582 Adagolóék 2 vegyese*.. Cs.1700.16.224 Kuplungbak 50 VL.2739,'1 Csapszeg 2 10 Pár fatalpú bakancs 2S.413.9. 02.27 Vezérmű- VL.9476 Alátét 10 20 pár gumis bakancs fogaskerék 2 KUtocs 5 60 pár bör bakancs 2s.613.101.92 Ventlllátorbak 2 ^.íí” i »* P«r lószerszám 2s.1700.16.29 Kuplungház 2 PL.3779 Rögzítőszeg 10 1000 db sarló A felsorolt áruk megtekinthetők a Palotás! Állami Gazdaság gépműhely raktáraiban: Besenyszög—Palotás. Telefon; Szolnok 28—55. l«l«»l»»«l.l».-««STSl«l»««l»SlIl|l»T|.si|.ls2|ÍTÍTÍJTnfiT»TÍrTri A MÁV SZOLNOKI JÁRMŰJAVÍTÓ ÜZEMI VÁLLALAT Szolnok, Kőrüai u. 1 szám. Elfekvő készletéből készpénzfizetés ellenében állami vállalatoknak az alant felsorolt kéziszerszámokat ajánlja fel megvételre: Withworth kézi menetfúrők és menetmetszők. Különféle kézi dörzsárak egyenes és csavart homyú. Különféle fazonú és méretű reszelők. Egyágú villás csavarkulcsok különféle méretben. Préslég- túrögépek és kalapácsok — használtak. Villamos kézi fúrógépek és csiszológépek 228 voltos — használtak, • Érdeklődni lehet az Anyag és Áruforgalmi Osztály vezetőjénél, telefon: 18—OS, hétfőn és csütörtökön 8 h-tól 14 h-lg Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Felelős szerkesztő: • Varga József Szerkesztőség: Sznlnok, irodaház, L emelet Telefon: 20—93. 23—20, 20-69 Kiadja a Szolnok megyei Néplap Lapkiadó Vállalat Igazgató: Fülemen Lajos Kiadóhivatal: Szolnok, Irodaház, fszt. 3, Telefon: 20—94 A lapot előfizetésben és árusításban a Szolnok megyei postahivatalok és fiókposták terjesztik. A lap előfizetési dija: egy hóra 11,— Ft. Előfizethető bármely postahivatalnál 49 kézbesítőnél. Szolnoki Nyomda Villa lat 1960. augusztus 17. — 2891 Felelő« nyomdavezető: Mészáros Sándor, 0S05D0