Szolnok Megyei Néplap, 1960. augusztus (11. évfolyam, 181-205. szám)

1960-08-18 / 195. szám

4 SZOLNOK KBGYKl NIEPtJU* 1960. SUgEBZttfS It. í TlZ ÉVE A POSZTON B Hús levegő áramlik be a nyitott ablakon, s egy elté­vedt reggeli napsugár is be­lopakodik. Körülfut a szo­bán, megvillan egy pillanat­ra a vizespoháron, rávetődik az íróasztalra, s megpihen a tollatfogó kézen. Még nincs nyolc óra, ám Tóth György már bent ül az irodájában és dolgozik. Mo­solyogva fogad, hellyel kínál. Beszélgetünk erről-arról, s lassan az ötvenes évek is szó- bakerülnek. Elérti, miről sze­retnék hallani. —-Emlékezzem? Nagyon so­kat lehetne azokról az idők­ről beszélni — meg a későb­biekről is... Tíz éve, hogy járási főjegyző lettem, 1950 januárjában helyeztek ide. Félév múltán, hogy a tanács létrejött, akkor lettem a szol­noki járási tanács titkára, s 54-ben elnökhelyettes. Kez­detben bizony sok gondunk volt... Végigsímít homlok' i, mint­ha a múltból előtörő árnya­kat hessegetné el. — A régi apparátus köz- igazgatási szerv volt csupán,' gazdasági problémákkal, a termelés szervezésével nem foglalkozott. A tanács viszont a legszélésebbkörű társadal­mi, gazdasági és kulturális szerv... Hogy mit adott ne­künk ez a tíz esztendő? És mi ebben a tanács szerepe? Aki ismerte: 1950-ben hogyan állt a mezőgazdasági terme­lés — és aki látja: hogyan áll most — annak nem kell ma­gyarázni ... — Másik, szintén szembe­tűnő és érdekes változás, ami a községek életében bekövet­kezett — emlékezzünk csak közösen — ugye, tíz éve köz­ségeink túlnyomó részében még nem, vagy csak alig volt villany, járda... A kultúrá­nak nem volt otthona. Elké­pesztő, hogy mennyi írástu­datlan embert találtunk még akkor... S most? Ha vissza­tekintünk, szinte középkori­nak tűnik az akkori elmara­dottság... az alacsony igé­nyek... Százával épülnek a kislakások a járásban, külö­nösen 56—57 óta .., Gyufa lobban, cigaretta pa­rázslik. Lelki szemeimmel lá­tom a tiszaföldvári múzeu­mot, a tüdőgondozót, a be- senyszögi iskolát, a művelő­dési házat... az újszászi építkezést, a Martfűn épülő iskolát... orvosi rendelők egész sorát... — Tiszajenőn is elkészült a művelődési ház — szólal meg Tóth elvtárs, mintha meg­érezte volna, mire gondolok. — Most avatjuk az ünnepen... Tovább érdeklődöm. Sze­retném tudni, a tíz esztendő milyen hatással volt Tóth elvtársra. — Magamról beszéljek?... Mit is mondhatnék... Hu­szonnégy éves voltam akkor, nagyon fiatal,.. Szép volt ez a tíz év, amit itt eltöltöttem, s nem is haszontalan... Évenként lemérni azt a hihe­tetlen fejlődést, ami járá­sunkban végbement... És már a tervekről beszél. Arról, hogy mi mindent való­sítanak meg az elkövetkezen­dő öt év alatt. Rákóczifalván strandfürdő épül, Tiszaföld­Augusztus 20-án a televí­zió ünnepi műsorában több- be'; között a mezőhéki Tán­csics Tsz mozgalmas életé­nek egy-egy mozzanatában gyöny. ködhetünk. Nem vé­letlenül esett a TV válasz­tása erre a termelőszövetke­zetre. Tíz évvel ezelőtt úgy beszélt k róla, mint az or­szág egyik legrosszabb közös gazdaságáról, ma viszont a legjobbak között emlegetik. Sikereik, eredményeik tit­ka a jó vezetés és a szorgal­mas unka. Nemcsak a ha­tár képe váltó ott meg, ha­nem az - nberek is. Belát­ták, hogy a közös munka — ha mindenki szívvel* lélek­kel végzi: gyümölcsöző. Ezt i'" ;kszü- majd a televízió képeiben bemutatni. ‘A dúsan termő gabona­táblák, a modem, gépesített tehénistállók, a minőségi vetőmaghegyek mellett a megváltozott emberi élet is a képernyőre kerül. Bemutat­ják például Boldog Zsigmond volt II holdas középparasz­tot, ki ma Sz—100-as trak­torral végzi a 70 centiméte­res mélyszántást, munka után pedig új Trabant gép­kocsijába száll, hogy részt .vegyen az augusztus 20-i ünnepségen. A modern kul­váron két általános iskola, gimnázium s többmillió fo­rintból fürdő... Szandaszöl- lősön művelődési ház, Mart­fűt és Szászberekét kövesút- tal látják el, felújítják a já­rás rendkívül rossz úthálóza­tát, portalanítják — ez jól bevált eddig is... Tószegen mozit építenek... — Néhány nap múlva már hozzá is kezdünk, mert a régi összedűléssel fenyeget... Gondolom, bőven van mit tennünk... Még eszébe jut, hogy nem beszéltünk a zagyvarékasi hídról, az áruellátásról, a ke­reskedelem korszerűsítéséről s egyéb, kisebb-nagyobb vál­tozásokról sem. Nem, mert ilyen rövid beszélgetés alatt sok mindenről kellett szótej- teni. — rónai — túrotthon előtt pedig már ott áll a többi 6 gépkocsi és a .engeteg motorkerékpár, amelv mind a szövetkezeti tagoké. Lei' me még sorolni szár., olyan jellemző tényt, mely most a napokban film­re kerül, de he mondjunk el mindent. Egy biztos, hogy érdm 7 megnézni a Televí­zió augusztus 20-i műsorát. V. K. Tegnap délelőtt • Sza­badságtérre indult a 2-es helyi busz. Nem volt zsú­folt a cukorgyári járat, csu­pán egy-két utasnak nem ju­tott ülőhely. A kalaúznő sor­ra kérte a menetdljat, több­ször végigjárta a kocsit, s jó hangosan szólította fal az utasokat a jegyváltásra. Csak a kórháznál felszállt termetes hölgy nem akarta meghallani, mint akinek rendben van a szénája, nyu­godtan ült a helyén. Az időköziben érkezett el­Öntözési bemutató Tolt Kunhegyesen Tegnap Kunhegyesen tar­tották meg a Szolnok megyei termelőszövetkezetek kül­döttel részére a megyei öntö­zési bemutatót. A tapasztalat- cserén a csörgedeztető, a ba­rázdás, a permetező és az árasztásos öntözéssel ismer­kedtek a résztvevők, a kun- hegyesi Lenin és a Vörös Ok­tóber termelőszövetkezetek­ben. Pályázat a szovjet könyv ünnepére Az Állami Könyvterjesztő Vál­lalat a szovjet könyv ünnepe al­kalmából pályázatot hirdet. A pályázók írják le, hogyan szeret­ték meg a szovjet irodalmat, — pontosabban: melyik szovjet mű, melyik regényalak volt rájuk a legnagyobb hatással. A pálya­művek terjedelme ne legyen több három gépelt, vagy olvasható kézírással írt oldalnál. Műfaji megkötés nincs, pályázni több művel is lehet. A pályázat jeligés. A pálya­munkára csak Jeligét és a pá­lyázó életkorát kell felírni. Mel­lékelni keil még egy zárt borí­tékot, amelyre kívül a jeligét és az életkort kell felírni, belül pe­dig a Jeligét, a pályázó nevét, életkorát, foglalkozását és pon­tos elmét kell közölni. A pályá­zatokat I960, szeptember 30-ig a tájékoztató szerkesztőségébe le­het beküldeni. Budapest, V. ke­rület, Deák Ferenc utca 15 szám alá. A beküldött legjobb munká­kat jutalmazzák. A pályázaton résztvevők között *6 tiszteletdí­jai osztanak ki. (MTI), lenőr azonban tőle Is kérte a menetjegyet. Ekkor már a potyautas is jegyet akart váltani, de elkésett. A szigorú ellenőr nem elé­gedett meg a forintos menet­díjjal, a 20 forint bírságot is kirótta. Az utas tiltakozni próbált, s az utazók mosolya közben kijelentette: „nem hallottam, hogy a jegyet kérték”. Nem használt üres érve, a táskába kellett nyúl­nia a huszonegyszeres me­netdíjért. M. L. A Nap kél: 4.43 h-kor, nyugszik: 18.51 h-kor. A Hold kél; 1.01 h-kor, nyugszik: 16,19 h-kor. Időjárásjelentés Várható időjárás: a nappa­li felmelegedés fokozódik. Délnyugatról lassú felhősö- dés. Legfeljebb egy-két he­lyen futóeső. Gyenge lég­áramlás. Várható legmaga­sabb nappali hőmérséklet: 25—28 fok között. — FILMSZÍNHÁZ építésé­re félmillió forint állami tá­mogatást kap Tószeg község. Az építkezést a típusterv sze­rint a jövő évben kezdik meg, — ALAKULÓ közgyűlést tart a szolnoki, Bálvány utcai Lakásszövetkezet ma délután 17 órakor a városi tanács ebédlőtermébem. — TEJBOLTOT NYIT augusztus 20-án a földműves- szövetkezet Tiszafüreden. Az új boltot 30 ezer forintos be­ruházással létesítették. — JÉGKÁRÉRT a tiszader- zsi Cj Barázda Termelőszö­vetkezetnek 198 250 forintot fizetett az Állami Biztosító. — TÖBB. MINT félmillió forintot költöttek ebben az évben betonjárda építkezésre Túrkevén. Járdát kap a Ke­letújváros. valamint a vasút­állomás környéke. — MEZŐGAZDASÁGI ter­mény- és virágkiállítás lesz a jászszentandrási művelődé­si házban augusztus 30-án. A kiállítást a művelődési ház vezetősége szervezi. A meg­nyitás reggel 8 órakor, a fel­vonulás 9 órakor, az ünnep­ség kezdete 10 órakor lesz. Beszédet mond Adler Vilmos, a megyei tanács osztályveze- tőjem Köszönetnyilvánítás Mindazoknak, akik szeretett édesanyám, nagymamánk, özv. Pászti Istvánná temetésén fájdal­munkat enyhíteni igyekeztek, ez­úton mondunk köszönetét. A Veres család és a Vidra család Szolnok, Kisfalud! u. 13. — VILLÁM CSAPOTT te a jászkiséri Kossuth Tsz te­rületére. Az elemi csapás foly­tán 500 mázsa szalma és törek égett el. A tűz oltására négy önkéntes és két állami tűz­oltócsapat vonult ki. — KÉTEZERÖTSZÁZ fo­lyóméterrel bővült ebben az évben Túrkevén a villamos hálózat. Villanyt kap többek között a Kisújszállási, Nyíl és Ecsegi utca is, — ÜNNEPI ÜLÉST tart a tanácsok megalakulásának 10. évfordulója tiszteletére aug. 19-én, pénteken délután 5 órai kezdettel a jászberényi váro­si tanács. — AZ ÚTTESTEN SÉTÁL­GATOTT Gondos Gergely jászalsószentgyörgyi lakos. Az arra motorkerékpározó Szabó József jászladányi la­kos kürtjeiét a nagyothalló Gondos nem hallotta meg, s a jármű elgázolta. Súlyos sé­rüléseket szenvedett. Az MSZBT baráti körök életéből A jászberényi Aprítógép­gyárban ötletes kiállítást ren­deztek, amelyen fotomontá- zsokkal, táblákkal, cikkekkel, folyóiratösszeállítással Ismer­tetik meg a Szovjetunió min­dennapi életét a gyár mun­kásaival A Tisza Cipőgyárban havi programot állítottak össze augusztusra és szeptember­re, amelyben baráti találko­zók, sport- és kulturális rendezvények szerepelnek. Több üzemben és városban megemlékeznek a baráti kö­rök a szovjet légierő napjá­ról. A szolnoki Ságvári Endre Művelődési Házban számos érdeklődő részvételével klub­estet rendeztek, amelyen be­mutatták a krasznodári rá­dió Szolnok megyeiek részé­re készült ajándékműsorát Televíziós lencse előtt a megye legjobb szövetkezeti gazdasága Drága a 9.po1y auf ázás“ Cagoszlus 18 Csütörtök Ilona ónay Györgyi Az utolsó A mikor én mint ötéves gyerek a házához kerültem, nagyapa már rosszul látott. Most is előttem hatalmas, vállas alakja; fehér vászon nadrág van rajta, fekete lüszter kabát, kezében gumi­végű bot, áll a szőlőben, a dombon, jobb­jával ernyőt formál a szeme fölé és las­san körültekint, mintha azt figyelné, nem dézsmélják-e a nyári körtét vagy a kerí­tés mentén a korán érő saszlát. A gyere­kek, ha észrevették, ilyenkor mozdulatla­nul lapultak a tőkék közt, nehogy zajt üssenek, mert nagyapa a» levelek surrogá- sát is meghallotta, látni azonban már pár méternyire sem igen látott. Csak állt és kémlelődött, megemelte a gumivégű fe­kete botot, aztán nehézkesen, a vakok óvatos, tapogató járásával tovább indult a két pászta közt a tanítóház felé. Híres szigorú ember volt valaha, gye­rekei — nagybátyáim, nagynénéim — még most is féltek tőle, s ha rosszkedvé­ben érték, igyekeztek mielőbb eltűnni a közeléből. Mi ketten azonban, ő énvelem és én ővele, hamarosan megbarátkoztunk s ha észrevette, hogy nagyanyám ki akar terelni a dolgozószobájából, hályo- gos kék szeme kimeredt az indulattól és rekedten kiáltotta: — Hagyd békén azt a gyereket! — S néha dohogva hozzátette: — Már az uno­káját is sajnálják az embertől... így aztán ott lábatlankodtam körü­lötte napestig. Kiborítottam a szemétkosa­rát, játszottam a pipatórium csibukjai- val, kavics-csónakokat utaztattam, vagy kavics-paripákat futtattam a szőnyeg kaes- karingós kék folyóin és nyílegyenes sötét- bordó versenypályáin, vagy csak ültem a földön és bámészkodtam, lopva figyeltem őt, amint íróasztala mellett, a magastám- lájú karosszékben percekre, negyedórákra lehunyja szemét, mintha aludnék. De nem aludt, csak pihentette tom­puló látását, vagy barátkozott a sötétség­gel. Ha nagyon csöndben voltam, egy­szerre csak megkérdezte; vadászat — Mit csinálsz? — Viszem a lovakat az istállóba. — Hány lovad van? — Két sárga, két pej, két deres. — Jól van — mondta. — Holnap ve­gyél hozzá két feketét is a vásáron. így ment ez, majd az egész nyáron. Édesanyámat keveset láttam, lent élt a ház végében s nemigen engedtek a szo- hájába, mert nagyon csúnyán köhögött már szegény, én meg vékonypénzű gyerek voltam, féltettek tőle. Ha jobban érezte magát, szép meleg augusztusi késődélutá­nokon kiült sütkérezni a kertbe;_ ilyen­kor ott játszhattam körülötte kedves, fe­hér kecskegidájával. De hamar eluntuk egymást a gidával, s ha édesanyám egy kicsit elszunyókált a bágyadó napfény­ben, csöndesen eloldalogtam és vissza­szöktem nagyapához. Augusztus derekán jártunk, egy dél­előtt éppen a csibukok száraival foglala­toskodtam. — Mit csinálsz? — kérdezte nagyapa. — Fölállítom az ágyúkat. — Háború lesz? — Kivel? , — A törökökkel meg a tatárral. Nagyapa hallgatott egy ideig, aztán egyszerre csak azt mondta: — Azért mégsincs rendjén, hogy ek­kora nagy kamasz vagy és. csak lopod a napot itt a házban. Gyere ide. Megtanítlak németül. ^Odaállított szorosan maga mellé az íróasztalhoz, bemártotta tollát s egy márványos keményfedelű füzetbe el­hányt, bizonytalan betűivei már írta is a szavakat. — Minden napra tízet. Megtanuljuk, begyakoroljuk szépén. Meglásd, megy az, mint a karikacsapás. No, kezdjük! — S ahogy írta, lassan, tagolva ki is mondta: — Das Rebhuhn, a fogoly. Der Fasan, a fácán. Der Hirsch, a szarvas. Der Dam­hirsch. a dámvad... És így tovább. Pár nap múlva ott he­vert Vacstól Nyáregyházáig, Kerekegyhá­zától Babádig az egész környék vadállo­mánya a márványfedeles kis füzetben. Néha közbeokvetetlenkedtem. — És a kanál? — kérdeztem. — És a kés? És a tányér? Nagyapa csak úgy mellékesen, szinte megvetően vágta oda: Löffel, Messer, Tel­ler; még a névelőt se tette hozzá, s mikor tovább firtattam a szőnyeget, szekrényt, levest meg a többit, egyszerre kifakadt: — Mind csupa asszonynak való sza­márság! Kanál, még szőnyeg, meg szek­rény! Tartsa rendben a szekrényt az asz- szony, az a dolga. Mi férfiak vadászok vagyunk! S talán hogy nagyobb kedvet adjon a leckéhez, ott a szobájában valóban el­indultunk vadászni. Nagyapa a gumi végű bottal, én egy csibukszárral — jagen, va­dászni, der Jäger, a vadász (ez mind be­került a füzetbe) —, Jártuk az erdőt, da­gasztottuk a turjánt, nyulat. riasztottunk, vadkacsát lestünk — ennek úgy megtet­szett a neve, a Wildente, hogy egyre csak ezt akartam vadászni, s nagyapa alig tudta megmagyarázni, hogy még nincs itt az ideje — aztán jött a szalonka, nagy­apa egész izgalomba jött tőle, „die Schnepfe! die Schnepfe!” — ismételgette, kapta a botot, célzott, egyenest a bordó tapéta arany mintáira, aztán elhúzta a ravaszt: bumm! s hullott a fogoly, fácán, szalonka, vadkacsa, karikát vágott a nyúl, eldőlt a dámvad, lerogyott az őz, s nagy­apa egyre hajtogatta: — Ich schiesse einen Hirsch! Szarvast lövök. Ich schiesse einen Rebhuhn, fog­lyot lövök! Ich schiesse eine Schnepfe. Zwei Schnepfen... Drei Schnepfen... Egy vasárnap magunk maradtunk nagyapával a házban. Két nagybátyám meg a nagynéném fölvitték nagyanyát Pestre, édesanyám meg akkoriban meg­fázott s egy ideig nem kelt föl az ágyból. Egész délelőtt vadásztunk. Én már min­den vadat tudtam: erdeit, vízit, mezeit, négylábút és szárnyast, kicsit és nagyot; lőttem már snepfet és szárcsát, kaniglit és vadludat, nagy vadra éheztem. — Nagyapa, lőjünk egyszer már vad­disznót isi B eírtuk a füzetbe: Dos Wildschwein, a vaddisznó, azzal útrakeltünk. Óvatosan, ahogy Nagyapa magyarázta, mert most nem babra megy a játék, a vaddisznó komoly éllat. De ha sikerül, micsoda finom pecsenyénk lesz! Vad­disznócomb, vörösborban, áfonyával... Éppen ráleltünk a friss túrásra, a vad valahol itt van a közelben, lélegzetfojtva figyeltünk, vállhoz szorított fegyverrel, amikor kopogtattak. Nagyapa gyorsan le­tette a botot és bosszúsan kikiáltott; — Tessék! A falusi doktor volt, s vele egy ma­gas, őszes, idegen férfi: a pesti szemorvos. Nagyapa hívatta ki, éppen erre a napra, amikor tudta, hogy rajtunk kivül senki sincs itthon. Végre tudni akarta az igaz­ságot. Engem kiküldtek a szobából. Külön kaptam ebédet.' Nem törődött velem senki. S már alkonyodott, mikor a doktor meg az idegen kilépett a házból. Megvártam, míg jó messze járnak, aztán szaladtam nagyapához. Keletre né­zett a szobája, félig-meddig este volt már benne. Nagyapa íróasztalnál ült, állát két tenyerébe temette s maga elé bámult. Megszólítottam. Nem felelt Lassan oda­mentem hozzá, és a térdéhez dörgölődz­tem. — Nagyapa! Lőjünk vaddisznót! Itt a friss túrás ... Nagyapa felém nézett, de nem rám, csak valami ködbe és hályogos kék szeme most egészen nedves volt, mocsaras. Curcsa szorongás fogott el. Magam ■ sem tudom, miért, talán, hogy örö­met szerezzek neki, vagy csak hogy ne legyen olyan nagy csönd, halkan, bizta­tóan elkezdtem: — Ich schiesse einen Wildschwein... A vége a torkomra fulladt. Nagyapa szeméből két kövér csepp indult el s vé­gigcsordult lassan az arcán. — Blinder Jäger schiesst mehr nichts... Es nagy, eres kezével legyintett egyet utána. Nem értettem, csak tudtam, hogy va­lami nagyon szomorút mond és lassan helyretettem a csibukszárat. Azt mondta: „Vak vadász nem lő mér semmit”. Ez volt az utolsó vadászat 0854)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents