Szolnok Megyei Néplap, 1960. augusztus (11. évfolyam, 181-205. szám)

1960-08-07 / 186. szám

ObjektÍY nehézségek egy rakétakisérletnél Q&tyi^ellüzelwtb&L A BOLDOGTALAN A z ember ment a mellék utcán és nehéz léptei alatt dongott a föld. Tekinte­te a szürke rögöt kereste és arcának vonásai fájdalomról tanúskodtak. Az ember sosem járt a fő utcán, a fényes, mosolygós kirakatok előtt, mert ezzel sem akarta bemocskolni bol­dogtalanságát. — Milyen keserves az élet, csupa szenvedés =■* mondta, ahogy megállt egy ház előtt. Felnézett a tiszta légtengerre és fájdalmasan tekintett a nap felé, amely rá sem he derítve sütött tovább. *“* Miért e meleg? Hogy szenvedést okozzon — adta meg a választ, s aztán szeme végig siklott az utcavégi park virágain, a zöld pázsiton és szomorkás mosollyal lenézően tekintett a gondtalan embe­rekre. — Ti balgák! A virág amelynek örültök, rövidesen elhervad, a fa lehullatja leve­leit, a zöld pázsitot a tél emé- szete váltja fel — és sajnál­kozva nézett a tavasznak örü­lő emberekre. Erezte, hogy Ö a boldogta­lanságra született. Az életnek örüljön, amelyet felvált a ha­lál? Az életnek, amelyet úgy­is elfogyaszt? A mozinak, amelyet egy hét múlva elfe­lejt s úgy sem igaz? Örüljön a napfénynek, amelyet elolt az este? A holdvilágnak, amelyet eltakarhat egy felhő? Hát lehet egyáltalán örülni? Boldognak lenni? Mikor min­den olyan múlandó, boldog­talan valami — kérdezte. Az embert még nem látták nevetni. 0 erre büszke volt. Azt vallotta, nem is nősül meg, mert úgysem tudná őt senki boldoggá tenni, hiszen a női szépségnek sem lehet örülni, mert az is múlandó s mi lesz a nőből ötven év múlva? Hát nem boldogtalanság egy olyan élettársat megvénülni látni, aki valamikor szép, csinos volt? Az embernek fájt a más öröme, mert hazugnak tartot­ta azt ami boldogság. A kór­házba szeretett járni, a nagy­betegekhez, vakot, sántát, púpost látni, mert azokban érezte sorstársait. S nem ér­tette meg a vakot, aki bol­dog tudott lenni, ha unokája végigvezette az utcán, a pú­post, ha boldoggá tette saját munkája, a sántát, ha eszé­vel tudott örömteljesen al­kotni. Úgy szerette volna, ha mindenki kórusban jajgatná a sors fájdalmát és nem lát­ná az élet szépségeit csak a múlandóságát, Kihalt szivéből a szeretet, a melegség s közömbös lett. Emberkerülő. Bolond — mondták rá. Pedig nem volt az, mert agya tisztán dolgo­zott. Csak nem tudta megta­lálni az élet szépségét, a ma még tarkáló virág csodálatát és télen a hóborította pázsit ragyogását. Az ember mindig úgy érezte, szenvedés az élet. S boldogtalan volt, hogy nem hitték ezt el neki. Tóth József ÄLLÄST KERES A „HIRES’* TAKARÍTÓNŐ Anglia legnépszerűbb taka­rítónője állást keres. Eliza­beth Peabody asszony arról nevezetes, hogy évekig Arm­strong Jones fényképműter­mét takarította, sőt abban a megtiszteltetésben részesült, hogy meghívót kapott Mar­git hercegnő és a fényképész esküvőjére. Miután volt munkaadója a Buckingham palotába költö­zött, a takarítónő állástalan maradt De azért nem kell félteni, mert, mint öntudato­san kijelentette: „Végtére is nem azért beszélt rólam egész Anglia, hogy ne kapjak megfelelő új állást*. (A „Schweizer Illustrierte”-ből) 1957 elején a Bolgár Nép- köztársaságban vendégesked­tem. Tized-magammal róttam Szófia utcáit, csodáltam a Balkán hófedte csúcsainak panorámáját, ittam szövetke­zeti parasztok derűlátó lel­kesedéséből. Nagyon kedve­sek voltak hozzánk bolgár barátaink. Plevenben (80 ezer lakosú nagy megyei szék­hely) szimfonikus hangver­senyt rendeztek tiszteletünk­re. A nevezetes zenei meg­mozduláson ott volt a város, a megye minden vezetője, a művészi, a kultúráiis élet minden műértője és a zene­rajongók sokasága. Legalább 1200 ember élvezte halálos csendben átszellemült figye­lemmel a 60 tagú zenekar muzsikáját. Mi magyarok természetesen az előnyös első sorban kap­tunk helyet közvetlenül az Orchester előtt. Nem túlzás, a zenekar kedves figyelmesség­ből elsősorban nekünk ját­szott. Az első felvonás vége- felé veszem észre mellettem ülő hazámfia átadta magát az álom ringató ölelésének. El- szömyedtem a gondolatra mi lesz ha felfedezik magá- bamélyedt zenei élvezetét. Hogy biztosan felébredjen könyökkel jó mélyen oldalba­vágom. Az pillanat alatt fel­riadt s mit se várva talpra ugrik harsányan tapsolni kezd. A közönség persze az egészből mit sem értve rosz- szalló csodálkozással meredt ránk. * Az újságírónak fontos mun­kaeszközei közé tartozik a toll és a telefon. Ez utóbbi legalább annyit forgolódik kezeügyében, mint az előbbi. Nem csoda, ha kimerültén bosszankodik a titkárnők energikus kíváncsiságú ér­deklődésére: — Ki kéri kérem? Egy ilyen túlhajtott nap után kerestem megyénk állat­forgalmi kirendeltségének il­lusztris vezetőjét. A női hang ki a telefon után nyúlt imi­gyen kérdezősködött. — Kit tetszik keresni? — A vezető elvtársat. — A vezető elvtársat ? ? ? Ki beszél ott? — A váci püspök — felel­tem ingerülten. A hang azonnal nyájassá lett — Adom a plébános urat. Téves kapcsolás volt Va­lahogy a plébánia került a vonalba. Börzék Lajos Két kis vízi történet Mezőtúron szombaton dél­után a verőfényes napsütésben kék fürdőtrikós lény nyújtó­zott magányosan a füvön. Kezében vastag könyv, elme- rülten olvasott. Két tizenöt év körüli fiú állt meg előtte és izgatottan suttogtak: — Te ezzel a lánnyal meg kéne ismerkedni. De hogy kezdjük? — Tudod mit, én odame­gyek, megkérdezem mit ol­vas, beszélgetünk a könyvről, aztán majd bemutatlak. A víz úgy látszik jól viszi a hangot. Mert a szőke lény — szemmelláthatóan vagy három-négy évvel idősebb a reménybeli lovagoknál, le­eresztette a könyvet és mo­solyogva megszólalt: Nézzék fiúk, a könyv címét szívesen megmondom: Zola: Igazsága. De megbocsátanak, az ismerkedés további részét nem kívánom folytatni... A Berettyó hídján két ko­mor, leforrázott fiú baktat a város felé. Az egyik megszó­A REKLÁM MEGMONDJA AZ IGAZAT Számos amerikai háziasz szonynak mostanában a kö­vetkező szövegű reklámot kézbesíti a posta: „Vásárolja meg a legújabb mosogatógé­pet: ideális születésnapi aján­dék a férj részére!” (A „Schweizer lílustrierte”-ből) lal: te, én azt hiszem nem voltunk elég rámenősek * A másik történet: Vasárnap délután Szolnokon. Hullámzik a nép és a Tiszát nézi. A sze­szélyes folyót, amely szem­melláthatóan emelkedik. Bar­naruhás hat év körüli kisfiú áll apukájával a víz partján és izgatottan érdeklődik: — Apu nem bánt minket a Tisza? — Nem kisfiam, á Tisza Jó folyó, igaz hogy most kicsit rosszalkodik, de ez nem ve­szélyes. Zúg a folyó és egy nagyobb motorcsónak nyomában a hullámok a partra verődnek. A kisfiú gyorsan hátralép vagy kettőt és bizalmatlanul megszólal: Azért jó lenne, ha az apu­kája lekenne neki vagy két pofont. .. ht. —* Térhatású televízió SZEMÉSZET J?eod*ÍM/ idd. d *. tz m t4-H Viszontlátásra doktor úri Köszönöm az új szemüveget Japán tudósok kísérletei alapján újabban fehér gyön­gyöket neutron behatásnak Kiruccanás után ifjúkori vadászemlékek-üwüütffr- — 14. csípés SZATIRIKUS OLDAL I960. Legénypajtásaival találko­zott egy este a fiatal férj. — Gyere, iszunk egy pohár sört — hívták szerényen. Ilyen kérésnek nem lehet el- lentállni. Az egyik pohárt kö­vette a másik, majd a har­madik, közben bezárt az étte­rem, át kellett menni a má­sikba... Szóval eltelt az idő szépen. Az ifjú férj valamikor éjfél , után vetődött haza — meg­lehetős előérzettel. ügy egy hét után találko­zik az egyik ivócimborával. — No, mit szólt az asszony, mikor hazamentéi? — kérdezi tőle. •— Semmit. f- ? ? ? ■= Tényleg semmit. Azóta sem szól .^.i tesznek ki, amelytől kék színt öltenek. Ezzel az eljárással eddig csak fekete gyöngyöket tudtak előállítani. CA „Basler Nachrichtenéből) KÉK GYÖNGYÖK

Next

/
Thumbnails
Contents