Szolnok Megyei Néplap, 1960. augusztus (11. évfolyam, 181-205. szám)

1960-08-28 / 203. szám

e SZOLNOK MÉGTEl NÉPLAP I960, augusztus 23. MÓRIC/ ZSIGMOND szolnoki jegyzetei Simonyi Mária hagyatékában Érdekes irodalmi dokumentumokra bukkantak fiatal irodalomtörténészek Móricz Zsigmondot — mint köztudomású — túl a kisúj­szállási diákéveken, a „Forr a bor” egész életre kiható korszakán is számos szál fűzte Szolnok megyéhez. Most ezeknek a kapcsolatok­nak újabb érdekes dokumen­tumait tárta fel Csabai L. Ernő fiatal irodák mtörténész és kutatóbrigádja Simonyi Mária hagyatékából. Ezekből az adatokból adunk néhány ízelítőt az alábbiakban. Az öreg diák és az új asszony 1929 június végén Móricz Zsigmond részt vett a Kisúj­szállási öregdiákok Szövet­sége alakuló ülésén, ami a 30. éves érettségi találkozó­jukkal volt egybekötve. Az ünnepségekre magával vitte második feleségét, Simonyi Máriát is. Ez a kisújszállási tartózkodás egyik emlékeze­tes időszak volt mindkettőjük életében. Az „amíg új a sze­relem” korszaka volt ez. Si­monyi Máriát egyik újságíró meginterjúvolta, mint fele­séget, az akkor már több, mint 25 éve író Móricz Zsig- mondról. — A Simonyi-hagyatékban megtaláltuk az újságíró ál­tal feltett kérdéseket és Si­monyi Mária fogalmazványá­ban a válaszokat — mondot­ta Csabai L. Ernő. — Ilyen sorokat leltünk: — Móricz Zsigmord, az ember, ahogy megismertem, egy darab szív ... egyetlen ember... hozzá hasonló nincs a világon. Hirtelen el sem tudom mondani, mennyit ta­nultam mellette, hogy kinyílt a szemem, mióta a felesége vagyok. Játszottam én eddig is sok magyar író darabját, hiszen színésznő vagyok, de Készen kaptam a szerepeket Most tudom, hogy mennyi munkával, küzdelemmel, kín­lódással, tűzzel, tehetséggel és lángolással készül egy színdarab. Hogy az a rette­netes munkabírás kell hozzá, amit Móricz Zsigmondban úgy csodálok és a tünemé­nyes tehetség, ami külön ado­mány. És még valami: az em­berek határtalan szeretete... Arra a kérdésére az újság­írónak, hogy milyen Móricz Zsigmond napirendje, a szí­nésznő-feleség ezt írta vála­szul: — Reggel fél hatkor kel és mindjárt odaül az íróasztal­hoz. Ha nyolc óra felé kávé­val kínálom, elküld, hogy nem szereti a nehéz ételeket. De ha van tegnapról egy kis töltött káposzta, azt hidegen megenné. A továbbiakban Simonyi Mária arról beszélt, hogy min dolgozik férje. Érdekes­ség, hogy ekkor vette újból elő Móricz Zsigmond az Odysseus opera tervét, ami­nek zenéjét Kodály Zoltán szerezte volna. Erről beszélt hosszabban nyilatkozatában. Nálunk a tehetség úgy terem, mint a gomba Üj kéziratokat mutat dosz- sziéjából Csabai irodalomku­tató. Szolnoki jegyzetek, a Hotel Tisza levélpapírjának hátulsó részére írva... Ezek­ből is közlünk néhány érde­kes, ismeretlen szöveget: A géppel írt szöveg egyik részlete így szól: „Ma fiatal írók fogtak el, itt a szállóban. Kedvesek, félszegek, tisztelettudók. És tehetségesek... Istenem... milyen bősége van itt nálunk vadon, istápolatlanul az érté­keknek... Nálunk a tehetség úgy terem, mint a gomba... Egy kócos, feketehajú fiú, pepitaszínű füzetben nyújtott át tíz verset. Egyszuszra el­olvastam ... Mit mondjak... valami szép teli muzsika olyan bőséggel, olyan gazdag áradással zuhog belőlük... Le kéll írnom néhány sorát, aztán vinni, ujjongva, kiadók asztalára tenni, hogy nálunk ilyen terem vadon, ismeretle­nül... Ezeket a sorokat feltétlenül költő írta: „O, furcsa, drága, puha szó, különös idegen zamat, Elperzseled a szivemet, elperzseled az ajkamat! Csak azt tudom, hogy meghalok. Alom szorít, vagy félelem? Mint egy lehullott csillagé, olyan volt ma az életem. Kimondtam halkan: szerelem. O, mily zenéje lett e szónak. Hazaviszem, te drága szép, elteszem neked altatónak... Leírni sem tudom soha, csak a telkedbe belehelni S elérhetetlen égi szóval szíved be beleénekelni.. .** Kimondtam halkan: szerelem — Itt a muzsikás Tisza melleti. Szép volt az alkony, csodaszép, a szépségtől zokogni kellett. Egy csillag a Tiszába hullt és megfürödtem a Tiszába, Megfürödtem a csillagos alkony halálos mámorába.’! Ez így tiszta poézis. Kér­deztem a fiút, mivel foglal­kozik. Állásnélküli. Most ké­pekkel ügynököl. Kitakarja a mappát. Undorító giccsek. A lelkében ott hordja a leg­tisztább k'"*észet értékeit, de az nem kell senkinek. A lé­tezéshez szükséges néhány krajcárt pedig úgy szerzi meg, hogy szellemi szemetet közvetít... Tragikus. Külvárosi muzsika Járom a szolnoki utcákat... Maga a város egy vékony mag. Egy főutca, néhány ren­dezettebb mellékutca ... Az­tán a többi a külváros. És ez így van minden városban .. \ A külváros az, ahol a város zöme él, mégis alig tudunk róla valamit. A világiroda­lomban az egy Gorkijon kí­vül nincs írója. Nálunk pedig talán csak Tersánszky József Jenő, aki az élet külvárosá­nak annyira őszinte, friss és tragikomikus otthoni szavát, ízét tudja adni... Tehát ma még a városok nagyrésze külváros ... Pedig a külváros sorsa az, hogy amint kicsit emberibb lesz az élet, megszűnjék. Szűnjék meg fokozatosan, városi és társadalmi munka által. Ab­surdum az, hogy az emberek ‘ömege. evermekek áradata -„■•ilptésétől gazdátlanul, el- ’*tntianu1, szinte a kerítésen kívül, a kultúrának lehetősé­ge nélkül sorvadjon el a kül­városokon. Meg kell csinálni azt a rendszeres végleges és határozott programot, hogy a a kormányok hogyan szüntet­hetik meg a külvárosok mos­toha életét. Mert nem igaz, hogy a költők külvárosa egy szent és csodálni való titkos parad;csom. A külváros: rossz utak, tbc-t lehelő por, tömeg­lakás, vagy pinceszoba. Éh­ség és erkölcstelenség és nyomor orgiája. Budapesten a múltkoriban egyetlen gyárból munkások százait bocsátották el. A tár­sadalom, a mi korunk társa­dalma (harmincas évek. — Szerk). szó nélkül elbocsátja őket. De a külváros befogad­ja. Amilyen nehezen tud föl­venni a társadalom egy gyer­meket a külvárosból, olyan könnyen fogad az be korlát­lan tömegeket. A külváros feneketlen. És leírhatatlan. A külváros termi a jövőt, amikor már nem lesznek kül­városok, mert egyformák lesznek a fésült, parkos úri negyedekkel. Nem vagyok elégedett Végül még egy jegyzet, melyben saját magáról vall az író. Ez is ott termett a Ti­sza Szálló egyik szobájában halk írógép kopogása mellett: „Nem vagyok elégedett... Keveslem a munkámat, a jelt, amit magam után hagyok, hogy jártam itt a földön. De- hát az ember csak a koporsó­ban lehet boldog, amikor már nincs több kívánsága. Én munkára születtem. Amíg élek, dolgoznom kell. A kert­ben, a földön és az írógépem mellett. Enenmagammal ver- senyzek: mindig jobbat kell írnom, mint amilyen az előző volt Nem is lehetek elégedett. A fő baj, hogy nem vagyok szervező ... Nem is tudom, m, vagvok: látó szem. Annak­idején, az iskolában még minket nem tanítottak meg organizálásra. Az intelligen­cia kéntelen volt szervezked­ni. Az iskolában engedel­mes, alázatos, tekintélytiszte­lő birkáknak képeztek ki bennünket,.. Talán itt a hi­ba. Mennyi minden nem sike­rült nekem... Itt van a szín­pad. Mióta kísérletezem, hogy amit a regényben csinálok, ugyanazt elérjem színpadon is ... Nagy a különbség a kettő között. Ha leülök az íróasztalom­hoz és beleélem magam jó öreg, pergő írógépem katto­gásán át egy mesébe, akkor úgy érzem, hogy ezt a meg­hitt csendet a felkavart szel­lemnek légiói teszik eleven­né. Tisztán látom az alako­kat, akik nálam nemcsak a fantázia figurái, hanem min­dig ennek a magyar életnek valóságos emberei, akiket mindenestől, testük s lelkűk minden tulajdonságával itt érzek magam mellett. S a szavak különös varázslatával úgy érzem, hogy ott ülnek mellettem az olvasók, ezer és ezer magányos lámpa alatt s egy furcsa rádiókapcsolás segítségével nemcsak hallják, hanem ugyanúgy érzik is, — amit én érzek. Ez egy tiszta formája a büvölésnek: a be­tű varázslata. .i De a színpad más .; egyszerre van jelen ezer s ezer ember. Egyszerre néz­nek a szemek s egyszerre dobbannak a szívek. Ott egy sokezer éves technika fejlő­dött ki a lélekbe való vetí­tésre. Ez a technika más, me­rőben más, mint az írásé... A regényírók talán nem is| tudnak darabot írni. Se Jó­kai, se Balzac, se Tolsztoj, se Thomas Mann... De én mégis, évtizedek óta kisérleteztem a színpaddal. Mindig úgy érzem magam, mint a trenírozó magasugró: most már majdnem... Csak még egyszer próbáljuk és ta­lán túl leszek a lécen... — Ami itt azt jelentené, hogy színpadi életté teremtsük a való életet. Költészetté tegyük a realitást. Reálissá változ­tassuk a fantázia képeit Kísérletezek... Az évek pedig futnak és telik az élet. És minden új kísérlet után csüggedten érzem: ez még nem az, ez még nem amit akarok. Ezért nem vagyok elége­dett... * A Simonyi-hagyatékot más, szatmári, szolnoki és hajdú­sági Móricz-dokumentumok- kal, valamint egy amerikai magyar laptulajdonos és könyvkiadó, Nemes István által rendelkezésre bocsátott Móricz-írásokkal és levelezé­sekkel együtt most dolgozza fel könyvben Csabai L. Er­nő. A szolnoki vonatkozású anyagból a közeljövőbén még közlünk néhány érdekes rész­letet Kiss István Kulturális MOZAIK November 12-től 19-ig tart­ják Lipcsében a tánc- és szó­rakoztatózene második nem­zetközi fesztiválját A fesz­tiválon sok neves művész vesz részt a Szovjetunióból, Csehszlovákiából, Lengyelor­szágból, Magyarországról, — Romániából, a Mongol Nép- köztársaságból és az NDK- ból. Az ünnepi hét alatt lip­csei és környékbeli üzemek­ben is műsorokat adnak. * Jan Cikker csehszlovák ze­neszerző új operát írt, ame­lyet a nagy orosz író, Tolsztoj Leo emlékezetének szentelt. Az opera címe: „Feltámadás.” A librettót is Cikker írta Tolsztoj „Feltámadást című regénye nyomán. • A moszkvai Sztanyiszlav- szkij- Nyemlrovlcs- Dancsen- ko-Színház első premierje az 1960—61-es évadban Kyrill Molcsanov szovjet zeneszer­ző új operája lesz, amelyet Vasco Pratolini „Szegény szerelmesek krónikája” című híres műve alapján szerzett. • A Szovjetunió-beli Junge- rovka falu egyik festői szép­ségű részén befejezéséhez kö­zeledik egy 7 emeletes iskola építése. Most festik a falakat, üvegezik az ablakokat. Az is­kolaépületet N. D. Szeröv nyugdíjas építészmérnök megtakarított pénzéből épí­tik, aki 250 ezer rubel érté­kű takarékbetétkönyvét ta­valy az államnak ajándékozta azzal a kéréssel, hogy abból tágas, korszerű iskolát épít­senek szülőfalujában, * Szeptemberben, az új tan­év kezdetén a Román Nép- köztársaságban 770 új hétosz­tályos iskola várja a tanuló­kat A 11 osztályos iskolák tanulóinak száma az előző tanévhez viszonyítja 218.000- re emelkedik. Umberto Saba: * Három kis vers Arcképvázlat kislányomról Kislányom piros labdával kezében nagy, égszínkék szemét ream emelve, így szólt hozzám, — piciny fehér ruhája volt rajta épp — „Veled mennék Apácska.” S én arra gondoltam tüstént, hogy annyi csodálatos jelenségből e földön hasonlít egynéhányhoz kisleányom. Hogy mi ő? Könnyű tajték, mely fehéren porzik a hullámok hátán, kerengő kék füstcsik, mit szétszór a szél kacagva, felhő, kis játszi kóbor, nyári felleg —> mely szétfoszlik és gyűlni kezd az égen — és más ily kósza dolgokhoz hasonló. Esti mese kislányomnak En szél vagyok, te meg picinyke felleg — viszlek — hová akarlak — az ég-mezőn ide-oda' terellek nem. lesz soha nyugalmad De a felhő bizony lefekszik este, ha elfárad az égen! Az álom, tajcaród alatt lebegve vár, hogy elringj ölében... Fürdőző gyermek Tizenkét éves vagy, kölyök, s előttem egy percnyi titka sincsen életednek: nyitott tenyér. S még inkább az, mióta a nyár beérett s annyi szép örömmel csikland-kínálgat téged és barátod. Egy vagy a sok közül, de kedvesebbre nem lelt szívem. Korán jössz mindig, át-át a tarka városon, ahol születtél, sietsz a parton, hogy fejest ugorhass a magasból a hullámok ölébe. Vagy fröcskölőztök a vizet püfölvén és száll a tajték porladón esőzve, föl-föl az égig. S ha bá gyászt a tenger, ha már e játékot meguntad, a napban elheversz, tunyán, aranylón. • Umberto Saba olasz költs. (1883 —• Trieszt ** 1958.) Keres­kedelmi Iskolát végzett, majd köayvkereskedö lett. Egy ideig ki­sebb kiadóvállalata Is volt. A fasizmus Idején üldözni kezdték származása miatt. 1953-ban a római egyetem díszdoktorává avatta —* ami eddig még nem fordult elő olasz költővel. Pályázati felhívás A Néphadsereg Politikai Cso­portfőnöksége, a Belügyminiszté_ rium, a Határőrség és a Munkás­őrség Országos Parancsnoksága a Népművelési Intézettel közö­sen pályázati felhívást ad ki színdarabok és dalok írására, il­letve szerzésére. A pályázaton résztvevő írók és zeneszerzők drámai művekben és dalokban ábrázolják a fegyveres erők kö­telékében szolgálatot teljesítő katonák határőrök, rendőrök és munkásőrök férfias helytállását, népünk biztonsága, hazánk vé­delme érdekében vállalt nemes hivatását. A pályázatra beküldheti: egy- feivonásos színdarab, jelenet, kórusmű, menetdal vagy lírai dal. A jeligés pályaműveket 1961. január 31-ig kell beküldeni HM Politikai Csoportfőnökség kultu­rális osztályához, Budapest, V., Balaton u. 5—7. A pályázat ered­ményét 1961. márciua_Jl-éa hir­detik ki. Minden művészeti ág­ban az első három helyezettet díjazzák. Az egyfelvonásos szín­darabnál hatezer forint. Jelenet­nél, háromezer, kórusműnál öt­ezer, a dalműveknél háromezer forint az első díj. (MTI). Barta Lajos s f f KOBE IRT SZIVEK Kevesen ismerik esupaszív, harcos, a szegény em­berek igazáért síkraszálló írásait. Az elbeszélés, a drá­maalkotás kiváló művésze Barta Lajos. Ady Endre a felfedezés örömével köszönti. 1919. után emigráció­ba kényszerült az író. Csak a felszabadulás óta él is­mét közöttünk. A kis és nagy elbeszélések sorát alkot­ta meg, de legkisebb írása is olyan, mint egy finoman kidolgozott ötvösművészeti remekmű. A Szépirodalmi Könyvkiadó régi adósságot törlesztett most, hogy „Öten a hóban” címmel kiadta — a kötetben túlnyo­mórészt először megjelenő — novellákat. Egyik meg­ejtő kedvességű elbeszélését alant közöljük. kerekes kút állt, nagy érett fekete szedrek hulldogáltak róla a földre. Senki sem volt az udvaron, vizet húztam a kútból. Akkor jött az iskolából Annál — Adsz neftem is eyy po­hárral? Adtam neki a vízből és mondtam: — Igyál, jó hideg! — Ez most igazán jól esett! Akkor Anna elindult be­felé, letettem a poharat a kútra, futni kezdtem Anna után: — Vigyázz Anna! En leszek a vad kos. Anna ijedten fordult meg, nekifutottam fejjel. Anna el­kapta kövér karjával a nya­kamat, együtt estünk a por­ba. Magához szorította a feje­met. — Ugye, most nem tudsz fölkelni! — és megcsókolta az arcom. Az udvar tele volt a fris­sen sült kenyér szagával, mondtam Annának: — Hallod Anna, olyan vagy mint a meleg, friss kenyér. — Bolond! — mondta An­na, fölugrott, és beszaladt az iskolába. Anna már nagy volt, és szerdán délután ő is a he­gyek közé ment a nagyokkal, és virágokkal jött vissza on­nan. Egy napon azt mondja nekem Félix, aki még Su- jánszki Bandinál is idősebb volt: — Mindenkinek van ideál­ja, válassz te is magadnak! — Anna lesz az ideálom! — Apróság! Mit nem gon­dolsz? — megcsípte a füle­met. — Anna a Sujánszki Bandi ideálja, válaszd ma­szólt a faluban rokonához, a bőrbunda-készítő Breiten­bach-hoz: — Nem szégyelled magad jómódú ember létedre, hogy a lányod már tizennégy éves, és még írni, olvasni sem tud? Mondta a bőrbunda-készítő: — De ha egyszer nincs itt iskolánk! Készen volt rá a felelet: — Nálunk nagyhírű iskola van, add hozzám a lányodat kosztra és kvártélyra! Tudod, hogy van az a kis házam, megleszünk benne. Es már két éve járt abba az iskolába Anna. Nagy, ha­talmas és szép volt. Mondtam egyszer Su­jánszki Bandinak. — Vigyetek el egyszer en­gem is a hegyek közé. Már kilenc éves vagyok. — Takonypőc — intézett el Bandi. — Mi koron túliak va­gyunk, mert már a rossz is­kolából kerültünk ebbe a jó iskolába. Én például már ti­zennégy éves vagyok. Az iskolaszoba előtt az ut­ca felé kertecske virágzott, érezni lehetett nyáron violák és rezedák illatát. A nagy udvaron, a vén szeder fa alatt, r * t Nagyon régen történt, de imég most is sokszor emlék­ezem Annára. A pék házában \volt az államilag elismert »egyszobás elemi magániskola, ‘az egyetlen a faluban, mely­ében tanulni is lehetett vala- >mit. Együtt voltak ott a fiúk [és lányok, első és hatodosztá- ‘lyúak. A nagyok minden [ szerdán fölmentek a hegyek \közé. Sorban ültek a hegyek [a falu fölött, és zöld bársony- ; tetőikkel, szelíden mereng- tek. A lányok minden szerdán ’.délután, amikor nem volt ta- ’.nítás, virágokkal jöttek le a '.fiúkkal a hegyek közül. I Ott élt a faluban Ripszám- né, egy kicsiny, nagyon öreg, nagyon összeszáradt asszony, aki még az uraságnál is elő­kelőbbnek tartotta magát, mert nyugdíjat kapott a fér­je után, aki mint altiszt el­esett a császárért az olaszor­szági háborúban. Illett Rip- számnéhoz és előkelőségéhez, hogy büszke legyen a kitűnő Iskolára és hogy közben ki­csit magára is gondoljon! Egy napon, a két vén lábával ne­kiindult a nagy útnak, a messzi Drávához, átvitette magát a révésszel, és így

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents