Szolnok Megyei Néplap, 1960. július (11. évfolyam, 154-180. szám)
1960-07-27 / 176. szám
I960. Július 27. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP s Derekas munka volt A közelmúlt napokban villám okozta tűz ütött ki Zagyi Pál, jásziványi idős ember szalmatetős melléképületén. A tfiz rövidesen átterjedt az istállóra. A tanyán senki sem volt otthon. A tűzzel a harcot, a szomszéd tanyák tsz gazdái vették fel. A kútból azonban hamarosan kifogyott a víz. Ekkor érkezett oda, a jásziványi Szabadság Tsz párttitkára és mezőgazdásza, a Jászkiséri Gépállomás Zetorján Borbús János, aki egyben önkéntes tűzoltó is. Az újonnan érkezettek hamarosan átvették az oltás irányítását. *— A vizet Zsembéri István zetorvezető hordta a környéki kutakból. Másfél órai kemény, megfeszített munkát igényelt a tűz fölötti győzelem. Derekas munkát végeztek a Jászkiséri Gépállomás dolgozói és a Szabadság Tsz tagjai, akik ott voltak a tűzoltásnál. ígéretet tettek arra is, hogy társadalmi munkában, a megrongálódott istállót helyreállítják Pali bácsinak. Bugyi Pál Jászivány A Néplap ELINTÉZTE-Túlteljesítette féléves tervét a „T1TÁSZ” A TITÁSZ dolgozói becsülettel helyt álltak a munkában és így elmondhatjuk, hogy sikerrel zártuk az 1960- as év első hat hónapját. Eredményeinkhez nagy mértékben járult hozzá MSZMP, alapszervezetünk jó munkája. Tervünk végrehajtását segítette a munkaverseny és az egyre inkább szélesedő „Szocialista brigád”-mozgalom is. A jó munkát végzőket hosszan lehetne sorolni. Néhányat itt követendő példaként említünk: Az építési csoportok dolgozóinak igen sokat köszönhetünk. Közülök is elsősorban kell említeni Hinek Jánost és brigádját, továbbá Szabó Józsefet, Balogh József, Holló Ferenc, Szalóczky József. Bártfai József, Csór István brigádjait, melynek tagjai az 1960-as gazdasági évben, a téli hidegben, vagy a fullasztó hőségben több mint 60 kilométeres hosszban eddig 25 termelőszövetkezet részére építettek távvezetéket, transzformátor állomást. Rajtuk kívül még szerelőink és más építési csoportjaink is elismerésre méltó munkát végeztek. így seikerült elérni, hogy 1960 L negyedében tervünket 103,7, míg II. negyedében 104,1 százalékra tudtuk teljesíteni. Sok fogyasztónk mérgelődött — különösen a tavasz folyamán — energiahiány miatt. Sokan nem értik meg, hogy karbantartást iS kell végezni és ilyenkor az áramot ki kell kapcsolni. Mindezektől függetlenül jelentős a változás áramszolgáltatásunkban. Amíg 1959 II. negyedévében 170,24 üzemóra, 19 463 kWó. kiesésünk volt, addig 1960 II. negyedében 121 üzemóra, 13 444 kWó. kiesésre csökkentettük energia veszteségünket. Igen sokfelé hangzik még el panasz a rossz fe- szültségi viszonyokra, különösen egyes elosztóhálózatok végpontjain. Ezt az idézi elő, hogy igen nagy mértékben emelkedik fogyasztóink száma. S a terhelés növekedése miatt sok helyen vezeték keresztmetszet növelést kell végrehajtani. Ennek érdekében hajtottunk végre a II negyedévben több mint 20 kilométer secunder-hálózat keresztmetszet növelést Ha az 1958-as évet vizsgáljuk, azt látjuk, hogy ekkor 77 851 fogyasztónk volt, 1959- ben 79 444. míg ma 84 470 fogyasztót kell kielégítenünk. Rövid két év alatt a közel 10 ezer fős emelkedés igen komoly feladatok elé állította áramszolgáltató vállalatunk dolgozóit. Kérés az loisz A napokban Szolnokon özv. Tóth Lajosné vegyes kereskedését zöldség és gyümölcs bolttá alakították át, mely a környék lakóinak régi óhaja volt. Az, hogy‘most ebben a gyárnegyedben zöldséget és gyümölcsöt lehet kapni, hosszú autóbusz úttól menti meg az ottlakó- kat. Egy további kérésünk azonban még lenne, hisz a földművesszövetkezetnek módjában állna, hogy ezt a kis zöldség és gyümölcs boltot, egy olyan kis vegyeskereskedéssé alakítaná át, ahol lehetne kapni pék, hentesigazgatóságához áru, cukorka féleséget, hűsítő italt és szódát. Ez jelentősen hozzásegítené a kór- házlátogatóknak az áruval való ellátását is. Kérésünket még az teszi indokolttá, hogy az utcában lévő 62. sz. népbolt 17.30 órakor már bezár. Mondjuk ez elég korán van. Mint már annyi más dologban is segített az fmsz, reméljük kérésünk most is meghallgatásra talál és kedvezően intéződik eL Nagy Ferencné és 48 aláírás. Tervünk teljesítésében egyre inkább segít a gépesítés is. Igen komoly segítséget jelent a csehszlovák daruskocsi, mellyel sokkal gyorsabban és eredményesebben végezhetjük munkánkat. Most „új” félév előtt állunk. Biztatók már az eddigi eredmények is és reméljük, ez év végére hasonló sikerekkel indulhatunk tovább villamosítási programunk teljesítéséért. Szlama Ferenc levelező liiniiiiiitiiiiiiiliiiiiiiliiiiiiiliiiilllllilliiiiiiiH Kisiparosok az új kenyérért Fehér Károly tiszasülyi lakos panasszal fordult szerkesztőségünkhöz, hogy vállalata szabadságát nem fizette ki. A Vízügyi Építő Vállalathoz fordultunk a kérelem orvoslása végett. A vizsgálat megállapította, hogy a panasz helytálló és a legközelebbi fizetés alkalmával Fehér Károly megkapta jogos illetményét. • örömmel értesítem az elv- társakat, hogy a panasz, amit lakótársam magatartása miatt benyújtottam, elintéződött. A Szolnok megyei Néplap és a mezőtúri pártbizottság képviselőinek közbenjárásával a rendbontó elköltözött. Köszönetemet fejezem ki, mindazon szerveknek, amelyek biztosították, nyugodt környezetben való élésünket. Mezőtúri panaszos. » Szabados István szelevényi lakos panasszal fordult szerkesztőségünkhöz, hogy libára kötött szerződésének nem tudott eleget tenni és így az fmsz 1495 forint kötbért követelt tőle. Kérésünkre az fmsz-ek Szolnok megyei központja az ügyet újból felülvizsgálta és figylembevéve a panaszos körülményeit, úgy döntött, hogy a kötbérköveteléstől el álL így Szabados Istvánnak nem kell megfizetni a közel L500 forintos kártérítést. A „G” nem vitamin, hanem méreg ... azoknak a dolgozóknak, akik minden reggel Szolnokon a 6.30 órakor induló „C” jelzésű autóbusszá’ igyekeznek a Rékasi úti iroda-épületbe. Mindenki csodálkozik, hogy reggelenként hogyan tud az a 95 utas bepréselődni ebbe a hajlított bádogszekrénybe. Tény az, hogy az Autóközlekedési Vállalat dolgozói kevés figyelmet szentelnek a dolgozók utazására. Amig két busz indult 6.30 órakor Szolnokról akkor valamivel jobb volt a helyzet, bár okkor is voltak szervezési hibák. Éspedig: nem közvetlen egymást követte a két „C” busz, köztük 6-os busz is közlekedett. Az utasok a kalauztól kérdezték, lesz-e másik ,,C” busz. Azok legtöbbször azt mondták, hogy nem. így bizony a második busz sokszor üresen, az első pedig zsúfoltan szállította utasait. Helyes volna, ha az Autóközlekedési Vállalat véglegesen rendezné,) a Rékasi úti irodaépület dolgozóinak kiszállítását. Somfai György Garai Lajos Kérdésekre válaszolunk Balogh Lászlóné Szolnok. Azt javasoljuk; fogadja el a MÉH jelenleg érvényben lévő árszabását. Ugyanis tavaly még valóban olvashatta az újságban, hogy 4 Ft-ot fizet a MÉH 1 kg sima, használatlan újságpapírért. Azonban 1960. április 1-én árváltozás történt és azóta 2 Ftért veszi be a vállalat. Ha Balogh néninek 30 kilogram ilyen újságja van, úgy véljük 2 Ft-jával érdemesebb eladni, mint eltüzelni. Ugyanakkor népgazdasági érdek is, hogy az el nem használt újságok visszakerüljenek a papírgyárakba, hiszen Meg kell dicsérni Már érkezett néhány levél szerkesztőségünkbe, amelyben az 51-es AKÖV kalauzaira panaszkodnak a levélírók. Most egy köszönő levelet közlünk. Az is igaz, hogy az emberek a hibát könnyebben megtalálják és a legcsekélyebbért is tollat ragadnak. 'A jót megszokottnak és természetesnek veszik. Pintér Zoltánná a Tisza- igari Állami Gazdaság dolgozója arra kér bennünket, hogy a J’iszaroffról Kunhegyesig közlekedő autóbusz kalauzát, — nevét nem tudja, valamilyen Mihálynak hívják, — részesítsék dicséretben. Állítsuk példaképül minden kalauz elé, — előzékeny, udvarias magatartásáért, segítőkészségéért. Az autóbusz, amelyikkel ő jár, állandóan szép tiszta és „ez nekünk utasoknak jól esik”. Azért is kérem nyilvános dicséretét, hogy minél több követője akadjon dolgozó társai közük _ , ott új papírt készítenek belőlük. Csonka Sándorné Abádsza- lók. Panaszos levelét kivizsgáltuk. Sajnos érdemben intézkedni az ügyben nem tudunk, mert a községnek azon része, ahol ön lakik, egy nagyon régi kistelkekre felosztott terület, ahol szinte lehetetlen megkövetelni a mellékhelyiségek szabály- szerű elhelyezését. Kérjük nagyon, mint a kivizsgálás alatt is saját maga belátta, hogy valóban a helytelen telek elosztás miatt más megoldás nincs, így az ott lakó emberekre vár az a feladat, hogy ilyen kisebb nézeteltéréseket maguk között beszéljenek meg. Reméljük, szomszédaikkal megegyeznek és a jövőben hasonló panaszok nem merülnek fel. Kövér Lajosné Szolnok. Kérdő soraira azt tudjuk válaszolni'; mivel ügyének elintézésére legilletékesebb az Egyeztető Bizottság, így helyes volna, ha ahhoz fordulna panaszával. Mi közvetlen nem ismerjük vállalatának érdekeit, ezért ismételten arra kérjük, forduljon bizalommal ügyének tisztázása végett a Területi Egyezhető Bizottsághoz. A jászárokszállási Hazafias Népfront Bizottság kezdeményezésére a KIOSZ szervezet tagsága is résztvett az új gabona betakaritásában. A tagság egyöntetűen a helyi Uj Barázda Tsz aratási munkáját segítette. A tsz vezetősége a kisiparosokat az aratás után megvendégelte. N. F.-né, Jászárokszállás ^IBI A viharmadarak jóslata Több hónappal ezelőtt írtaim a Néplap szerkesztőségéhez, hogy Besenyszög közlekedési útján életveszélyes a közlekedés. A cikkem alaposan lekurtítva jelent meg. Ez akkor nagyon bántott, sőt egyesek azt mondották, kár is volt írnom, mert úgy sem lesz abból az útjavításból semmi. Most örömmel közlöm, hogy a főutcán átvonuló országutat körülbelül 2 kilométer hosszúságban bitumennel javítják. Most a viharmadarak azt jósolják, hogy nem fogják teljesen rendbetenni, mert még a szükséges anyagot nem látják a közelben. Reméljük, hogy jóslatuk most sem fog beteljesedni. Bízunk abban, hogy az életveszélyes út helyett, az illetékes építő vállalat, jó úttal örvendezteti meg a besenyszögi és az arra közlekedő utasokat. Id. Wesniczky Antal Besenyszög. Szerkesztői üzenetek Gyomai György Szolnok. Veszedelem c. elbeszélését a közlendők közé soroltuk. A megjelenés időpontjára még hozzávetőlegesen sem tudunk ígéretet tenni. Dénes András, Tiszafüred. Riportját a sportrovatunk leközölte a „Tiszafüred életéből” c. írás sorsáról sajnos nem tudok újat mondani. Jogos, vagy I960, július 16-án egy vagon műtrágya érkezett a besenyszögi Rákóczi Termelő- szcfoetkezetnek. A szolnoki MÁV teherpályaudvar 16-án 16.50 órakor feladott egy táviratot részünkre. A szolnoki posta 17-én reggel továbbította Besenyszögre. Az itt lévő posta 8.20 órakor vette és kézbesítette 9 órakor. Mivel 17-én vasárnap volt, így a Szállítójárművek megszerzése nehézségekbe ütközött. Az 1 vagon műtrágyát csak 11 órakor tudtuk átvenni. Miután a vogont előírt időn belül nem vettük át, így 13 órai kocsi áUáspénzt követelnek tőlünk, 16-án 22 órától 17-én 11 óráig terjedj nem jogos? időre. Sajnos ez az eset nem először történt meg, hogy hivatal után feladják a táviratot, de micsak másnap 8 után kapjuk meg, mivel a postán csak reggel 8 órától délután 16 óráig van szolgálat. De a MÁV a feladási időponttól számítja a kocsi állását, illetve a fékbért. Részünkről ’ nem tartjuk jogosnak a követelést, mivel nem a mi hibánkból történt a késedelmes kirakás és azt szeretnénk kérni a MÁV-tól, hogy akkor értesítse a tsz- eket, amikor azok postáin hivatal van, ne akkor, amikor nincs. Dózsa Ferenc tsz elnök Besenyszög Fellendült a kultúrmunka Az ujszászi Szabadság Termelőszövetkezét fiataljai nem hiába fáradoztak az év eleje óta. Különösen az utóbbi hetekben nagy lelkesedéssel és pontossággal készültek a műsoros est megrendezésére. A siker nem is maradt el. Pedig nagy volt az izgalom, hiszen ezen fiatalok közül sokan voltak olyanok, akik életükben először léptek színpadra. Nagy öröm volt az is, hogy zsúfolásig megtelt kul- túrotthonunk nézőtere. Velem együtt a tsz-tagok közül, sokan izgultunk a nézőtér székein. Vajon, hogy sikerül a KISZ fiataloknak elsőszereplése. Csáki mikor az egyes jelenetek után felvihar- zott a taps, akkor nyugodtunk meg. Pagonyi Gyuláné és Bálint Kálmán nem hiába fáradozott Barta Veronika, Gara Ilona, Kalló Mária, Tamási Károly, Cifra András és a többiekkel, mert a tsz-fiata- lok nemcsak a munkában, hanem a színpadon is becsülettel helytálltak. Mindazoknak köszönjük a kellemes estét, akik fáradoztak érte. Hegedűs Ilona, Ujszász Akikről aratás után is meg kell emlékeznünk A mezőtúri Űj Elet Termelőszövetkezet tagjai lelkesen végezték a gabona betakarítását, ezt bizonyítja az is, hogy már július 16-án végeztek az aratással. Különösen kiemelkedett a kombájnnal való aratásnál Rácz Magdolna, Hraskó Anna, kik jóformán éjjel-nappal a kombájnon dolgoztak. Külön dicséretet érdemel Búzás Pál kombájnos. Á helyi gépállomás dolgozói közül Zolnai Mihály jeleskedett. A gabona aratása mellett a borsó aratásról sem feledkeztek meg. Itt különösen kitűnt Szonda Lajos idős tsz dolgozó, aki korát meghazudtolva lelkiismeretesen végezte munkáját. Bernát Mihályné Mezötún Szolnok megyei lányok Baiatonbogláron A középiskolai KISZ szervezetek fiú-tagjai után a lányok is táborba vonultak az elmúlt hét végén. Megyénk különböző iskoláiból 67 kisz- ista lány utazott kéthetes önkéntes munkára a balaton- boglári ifjúsági táborba. Lányainkat a tábor parancsnoksága és a helybeli gyümölcstermelő Állami Gazdaság vezetői igaz szeretettel fogadták. Nógrád, Haj- du-Bihar és Szabolcs-Szat- már megyék küldötteivel együtt a megérkezés után megrendezték az ünnepélyes névadó tábortüzet. Itt emlékeztek a lányok Kállai Éva elvtársnő életére, munkásságára. Hétfőn reggel megkezdődött a munka. Az önkéntesek az állami gazdaság nagykiterjedésű gyümölcsösében őszi- és kajszi barackot szednek. Munka után is gazdag program várja a tábor tagjait. Többek között felkeresi majd a tábort a KISZ egyetemi kórusa, s minden bizonnyal emlékezetes műsort ad a gyümölcs szedőknek. Amikor nincs különösebb program, akkor sem unatkoznak a lányok: szabadidejüket a magyar tenger partján strandolással töltik. N. I. Negyvenkét éve világít házamban a villany Negyvenkét év óta ’-agyők áramfogyasztó és köszönetem szeretném kifejezni ez alkalommal az Áramszolgáltató Vállalat helyi dolgozóinak. E hosszú idő alatt semmi panaszom sem volt rájuk. Ha valami baj volt a villany körül, első kérésemre a legnagyobb készséggel segítettek. Most örömmel vettem a 110- ről 220 voltra való áttérést. Remélem, az elkövetkezendő időkben is hasonló egyetértésben élvezhetjük tovább a technika nagyszerű adományát Tárnái Mihály Kisújszállás Köszönet érte Mi, nyolcadikosok, akik elbúcsúztunk az általános iskolától, a nyári szünetben is szeretettel emlékezünk visz- sza Serfőző János tanár bácsira, aki nagy odaadással tanított bennünket Egész évben azon fáradozott, hogy minél jobb eredményt érjünk el. Nem is csalatkozott az osztályban, mert 3,7 lett tanulmányi átlagunk. S ami a fő, senki sem bukott meg. A jó tanulmányi eredmény jutalma — mint azt Serfőző tanár bácsi megígérte — egy budapesti kirándulás. Hogy a pénz ne okozzon problémát, műsoros estet rendeztünk, melyre osztályfőnökünk tanított be bennünket Ezúton szeretnék köszönetét mondani osztálytársaim nevében is szeretett tanárunk fáradtságos munkájáért Bóján Ferenc Kunmadaras l