Szolnok Megyei Néplap, 1960. június (11. évfolyam, 128-153. szám)

1960-06-11 / 137. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1960. Június lí. BÜ Kapuzárás a labdarúgó NB 11-ben Kecskeméti Dózsa—Jászberényi Vasas mérkőzés előtt CapróhirdetésÍIT) A labdarúgó NB n-ben az 1959/60-as bajnoki idény utolsó mérkőzését vasárnap játsszák a csapatok. Ezzel véget ér a sok izgalmakban bővelkedő bajnok­ság. Az együttesek rövid pihenő után megkezdik a felkészülést az 1960/61-es idényre. A Jászberényi Vasas utolsó mérkőzését vasárnap délután 17.30-kor játssza Kecskeméten a Dózsa ellen. A kecskemétiek a legutóbbi fordulóig a bajnoki elmért küzdöttek, azonban most már véglegesen a Debreceni VSC szerezte meg azt. Így a kecskemétiek számára a mérkő­zésnek nincs nagyobb jelentősé­ge. A Vasas azonban egy Jó eredmény elérése esetén még javíthat jelenlegi helyzetén, és esetleg feljebb Juthat a táblá­zatom Vereség esetén pedig lej­jebb csúszhat. . Az elmúlt vasárnap a Jászbe­rényiek kitűnő teljesítményt nyújtottak. Érthetetlenül válta­kozó a csapat formája. Debrecen ellen kitűnően, Ozdon egész mérsékelten Játszottak. Bizony a Vasárnap lesz a Szó. MTE közgyűlésre A Szolnoki MTE május 29-ről elmaradt rendes évi közgyűlését Június 12-én (vasárnap délelőtt) 9 órakor tartják meg a Mall- novszkl úti Ady Endre művelő­dési otthonban. A tagokat ez­úton is szeretettel meghívja és elvárja az Elnökség. — A SZIGLIGETI Színház ma este 8 árakor Karcagon a Máju­st muzsika című darabot mu­tatja be. A Tiszaszentimrel Állami Gazdaság elfekvő készletedből eladásra kínál: szalmazsák 120 db lószerszám 117 db íémcsigafúró 50 db kapa 250 db I] ásó 152 db kaszanyél 100 db sarló 530 db vasvilla 8 db Ezenkívül többféle erőgép és munkagép alkatrész Is van elfekvő anyagként. Az elfek­vő anyagok használtak, de jókarban vannak. vidéki mérlegük elég gyenge. Ügy látszik, ha kimozdulnak otthonról, bizonyos kisebbségi érzéssel játszanak. Ezt feltétle­nül le kell küzdeniök, hiszen minden képességük megvan a sokkal jobb eredmények eléré­séhez. Reméljük, hogy most Kecskeméten ezt be is bizonyít­ják és szép eredménnyel bú­csúznak a bajnoki idénytől. A kecskemétieknél feltétlenül rossz hatást váltott ki a bajnok­ságért folyó versenyben elszen­Az NB n-es labdarúgó bajnok­ság során eddigi legizgalmasabb mérkőzéssorozat a végső állo­máshoz érkezett. A bajnokság kérdése az elmúlt vasárnap mar eldőlt. A kiesés ellen még két csapat, a Bp. Spartacus és Nagy- bátony között folyik verseny. A szolnokiak ellen a fordulóban a mezőny egyik legrokonszenve­sebb együttesével, a Pénzügyő­rökkel találkoznak a bajnoki pontokért é3 a helyezésért — a kies Pasaréti úti sporttelepen. A Pénzügyőrök jelenleg a 4. he­lyen vannak. Egy győzelem ese­tén az igen előkelő harmadik helyet is megszerezhetik. A MÁV is szeretné növelni pont­jait, hiszen győzelem esetén esetleg 8u vereség esetén a 10. helyen zárhatnák az idényt. Ez Szolnokon a MÁV sporttelepen 15 órai kezdettel rendezi meg a KISZ megyei vb., a megyei ta­nács művelődésügyi osztálya, a Megyei Testnevelési és Sport Tanács és az MHS megyei el­nöksége a Béke és Barátság sportünnepélyt. Az általános-, a középiskolák, az MTH, Iskola ta­nulói különböző színpompás tor­nagyakorlatokkal Szerepelnek. Ezen kívül közreműködnek az MHS repülőmodellezők, a Jász­kun KISZ Együttes népitánc csoportja, valamint a Szolnoki MÁV atléták. Megnyitót Takács Vendel elvtárs, a KISZ megye- bizottság titkára mond. Jászberényben ma délután 16 órai kezdettel a városi sportte­lepen kerül sor a Béke és Ba­rátság sportünnepélyre. Az is­kolák tanulói közös szabadgya­korlatot mutatnak be, ezen kívül női, férfi csapatok akadályver­senyére az Előre gulatornászok Impozáns bemutatójára, az MHS vedett kudarc, így s Vasasnak van esélye a találkozón. Ha min­den játékos a szegediek elleni lelkesedéssel küzd, akkor a Va­sas-fiúk jó eredményt érnek el és megérdemelten térhetnek pi­henőre. Az összeállításban való­színűleg nem lesz változás. „A győztes csapaton ne változtass” — jelszó alapján. Az együttes vasárnap délután 13 órakor in­dul autóbusszal Kecskemétre. G, * pedig a vasutas csapat 50 éves jubileuma szempontjából nem közömbös. A kitűnő fővárosiak ellen a MÁV-nak „menni” szokott a já­ték. Az eddigi találkozókon többnyire szolnoki győzelem, esetleg döntetlen született, A szolnokiak mellett szól az is, hogy az utóbbi mérkőzéseken kissé visszanyerték önbizalmu­kat. Mindent egybevetve igen szép mérkőzés és nagy küzde­lem lesz a festői környezetben lévő Pénzügyőr pályán. Döntet­lenhez közelálló erec.mény vár­ható. Az összeállítás változatlan. Tartalékként Danka és Draskó- czi utazik az együttessel. A csa­pat 12.20 órakor vonattal uta­zik a fővárosba. repülőmodellezők számaira, majd a fiúgimnázium és a tanítóképző csapatainak kosárlabda, vala­mint az MTH és a gimnázium együttesének kézilabda mérkő­zéseire la sor kerül. VÍZILABDA Az OB I-es vízilabda bajnok­ság keretében ma ..látsszák le Szolnokon a Damjan.ch uszodá­ban 18.30 órakor a Szolnoki Dó­zsa—Bp, Vasas bajnoki mérkő­zést. LABDARÜGÁS Megyei bajnokság Ma Játsszák le Szolnokon a cukorgyári sporttelepen 17.30 órakor a Szolnoki Kinizsi—Jész- árokszállás megyei felnőtt, 16 órakor pedig a két csapat ifjú­sági bajnoki mérkőzéseit. Mint hírlik, a Kinizsi erősen megfia­talított csapattal veszi fel a küz­delmet. Itthon játszik az MTE Vasárnap délután 17,30 órakor az Idény utolsóelőtti hazai mér­kőzését játssza az MTE a Szarva­si SC csapatával. Az MTE leg­utóbbi jó Játéka örvendetes volt. Reméljük, vasárnap Is folytat­ják sikeres szereplésüket. A szarvasiak az elmúlt vasárnap értékes döntetlent harcoltak ki a Szegedi Építőktől, így a szol­nokiaknak komolyan fel kell készülniük. A Szarvas elleni vasárnapi mérkőzésen is azt kérjük a Já­tékosoktól, hogy az első perctől az utolsóig teljes erőbedobással és lelkesedéssel küzdjenek, győz­tesen hagyják el a játékteret, megtartva a tabella elején el­foglalt jó helyezésüket. A mér­kőzés előtt a Szamuelly Tibor Gépipari Technikum csapata a Váci Gimnáziummal játszik kö­zépiskolás területi bajnoki dön­tőt, 15 órai kezdettek P. I. Mezőgazdasági Termelőszövetkezetek és Állami Gazdaságok! Felajánlunk megvételre s 34 db 350 literes hi­telesített új boros­hordót, valamint '10 db könnyű lóvonta- tású kapaekét. mezőgazdasági ktsz Jászárokszállás ALLAMI GAZDASAGOK, TER­MELŐSZÖVETKEZETEK, közü- letek és vállalatoki A Rákóczi- falval Földművesszövetkezetnél nagyobb mennyiségű lapát-nyél, csákány-nyél és kerék-küllő van raktáron, melyet a rendes for­galmi áron alul hoznak forga­lomba. (Lapátnyél, csákánynyél 8.40/db. kerékkülló 3.10/db.) KÖZÜL ETEK, Szövetkezetek, Fi­gyelem! Méltányos áron (esetleg könyvjőváirással) a Törökszent­miklósi Gépgyár felajánlja hasz­nálaton kívüli esúcs-esztergapad- jait. Megtekinthető a telephelyen 7—15 óráig, *» szombaton 7—11 óráig. REVIZORI gyakorlattal mérleg­képes könyvelő állást keres. Leveleket: „Megbízható” jeligé­re a kiadóhivatalba kérek. IPARI mérlegképes oklevéllel és 10 éves gyakorlattal rendelkező főkönyvelő, lakásváltozás . miatt Szolnokon állást keres. Ajánla­tot a kiadóhivatalba kér. KIS baba gondozását, míg a mama dolgozik, saját lakáso­mon vállalom. Cím a Szolnoki Hirdetőben. KIS gyerekek gondozását la­kásomon vállalom. Szolnok, Me- der út 6. AZONNALI belépésre keresünk tagnak önálló szabó kisiparost. Állandó munkalehetőség bizto­sítva. Kunszentmártoni Ruházati KTSZ Kunszentmárton, Marx Károly út 3. Telefon: 67. A TISZAFÜSPÖKI Földműves­szövetkezet igazgatósága pályáza­tot hirdet önkiszolgáló boltveze­tői állás betöltésére. — Kö­vetelmény: 5 éves kereske­delmi gyakorlat és szak­munkásvizsga. — Erkölcsi bi­zonyítvány szükséges. — Fizetés kollektív. Útiköltséget csak fel­vétel esetén téritünk. KÖNYVELÉSBEN jártas admi­nisztrátort napi 4 órai munkára keresünk azonnali felvételre. — Cím a kiadóhivatalban, _________ Az Üjszászl Földművesszövetke­zet Igazgatósága szakképzett kisvendéglő vezetőt keres július 1-i belépéssel. Fizetés kollektív szerint. Jelentkezni lehet sze- mélyesn vagy írásban a föld­művesszövetkezet' igazgatósági elnökénéL Erkölcsi és műkődé sl bizonyítvány szükséges. Földművesszövetkezetünk Igaz­gatósága két szakképzett dolgo­zót keres boltvezetésre, kinek élelmiszer, vas és textil szak­mában nagyobb gyakorlata van. Cím: Tiszajenő és Vidéke Kör­zeti Földművesszövetkezet, Tl- szajenö. Ajánlatokat levélben kérjük, személyes megjelenés esetén az útiköltséget csak fel- vétel alkalmával fizetjük ki. VENNEK 250-es nagykerekű Ja- wát, újszerű állapotban. Bíró István Mezőtúr, Téglagyár. 350-es DKW első, hátsó telesz­kópos, gyönyörű állapotban Igé­nyesnek eladó. Karcag, Sánta u. 6. Tóth. KIFOGASTALAN 600-as telesz­kópos Zündapp Igényesnek el­adó. Törökszentmiklós, Bethlen u. 20. szám. FEKETE Pannónia Jó állapotban sürgősen eladó. Tiszaföldvár, Ba­csó Béla u. 27. Gombás. ZÖLD IZS motorkerékpár 350 köbcentis, fizetési kedvezmény­nyel is, sürgősen eladó. Szanda- szöllős, Kocsoros 14, PRIMA kereszthúros, páncéltő­kés rövid bécsi fekete zongora eladó. — Kunszentmárton, Bat­thyány u. 11. VÁLLALATI üdülőnek — Kar­cag Berekfürdőn — (fürdővize gyógyhatású) alkalmas 6 szobás, 10 ágyas, folyővlzes üdülő eladó Érdeklődés: Szolnok Megyei Ta­nács VB Pénzügyi Osztályán Telefon: 11—39. SZOLNOKON beköltözhető két­szobás családi ház sürgősen el­adó. Hullám u. 23. ELADÓ Szolnok központjában, Jókai u. 7. sz. (egy emelet) 2x3 szobás ház felerésze, beköltöz­hetően. Érdeklődni az udvari Lakásban. BEKÖLTÖZHETŐ 2 szobás csa­ládi ház 505 n-öl telekkel, 70 termő gyümölcsfával, eladó. — Szandaszöllős, Kocsoros 14. ELCSERÉLNEM Szolnok belte­rületén lévő szoba-konyhás, mellékhelyiséges lakásomat na­gyobbért, megegyezéssel, a város területén. Telefon: 28—54. ______ SZ ABADRENDELKEZESű két­szobás lakást keresek Szolnok belterületén, megegyezéssel, r- Cím a kiadóhivatalban. EGY nagyméretű jégszekrény eladó. Megtekinthető: Mezőtúr, Puskin u. 49. ELADÓ 16 db Nagyboconádi fekvő rendszerű 2 anyás kaptár. Szolnok, Bálvány u. 11. sz. BEKÖLTÖZHETŐ — egyszobás, kertes családi ház eladó. Szol­nok, Virág u. 18. Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkás­párt Szolnok megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Felelős szerkesztős Varga József Szerkesztőség: Szolnok, Tisza Antal u. 2. I. em. Telefon: 20—93, 23—20. 20—6a Kiadja a Szolnok megyei Néplap Lapkiadó Vállalat Igazgató: Fülemen Lajos Kiadóhivatal« Szolnok, Irodaház, fszt. t, Telefon: 20—94 Megjelenik hétfő kivételével mindennap A Lap ít előfizetésben és árusí­tásban a Szolnok megye pos­tahivatalok és fiókposták ter­jesztik. A lap előfizetési dlla: egy hóra 11.— Ft. Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesitőnéL Szolnoki Nyomda Vállalat 1960. június 10. — 2119 Felelős nyomdavezető! Mészáros Sándor. A MÁV a Pénzügyőrök ellen próbál szerencsét Szombati sportműsor — Béke és Barátság sportünnepélyeit — Hétfő, Június 13. KOSSUTH-RÁDIÓ5 8.10: Reggeli hangverseny. *— 9.00: Riportműsor. — 9.50: Film­zene,—9.45: Lányok, asszonyok. — 10.10: Óvodások műsora. — 10.30: Szívesen hallgattuk. 12.10: Magyar nóták. — 13.50: Versek. — 13.00: Oprettrészletek. — 13.45: Válaszolunk hallgatóinknak. — 14.00: Heti zenés kalendárium. — 15.10: Henny Rosetti zenekara Ját­szik. — 15.30: Üttörő-hlradó. — 15.50: A Gyermekrádió műsora. — 18.10: Szív küldi... — 17.15: Tánczene. — 17.45: Ifjúsági őr­járat. — 18.00: Népi zene. — 18.30: Hazai körkép. — 18.50: A Magyar Rádió énekkara énekel. — 19.05: Zenés ajándékműsor a Győri Lenfonőgyár dolgozóinak. — 20.30: A Rádiószínház bemu­tatja: Köszönöm, élekl Riport­dráma. — 21.35: Könnyű zenei­est. — 22.40: Tartózkodó kére­lem. «* 23.00: Aldeburghi Fesz­tivál. •“ 0.10: Tánczene. PETŐFI-RÁDIÖ! 14.15: Béka-egér-harc. Homé­rosz elbeszélő költeménye nyo­mán irta: Csokonai vitéz Mihály. — 14.35: Régi magyar dalok és táncok. — 15.00: Öperarészletek. — 15.40: Fúvószene. — 15.55: A császár. Elbeszélés. — 16.15: Kő- rössy Marianne és Bohr László hangversenye a studióbóL — 16.50: A világ minden tájáról. — 17.00: Kórusok. — 17.15: Emberek sorsáról döntenek. — 17.30: Hangverseny a rádióegyetem hallgatóinak. — 18.15: Az Ifjú­sági Rádió műsora. — 18.30: Ope­rettkettősök. — 19.05: Tanuljunk könnyen, gyorsan magyaruL — 19.20: Szórakoztató zene. —20.00: Beethoven: C-dur zongoraver­seny. — 20.40: Falurádió. — 21.05: Tánczene. — 21.35: Az „uborka- szezon’: kulturális kérdéselrőL — 21.55: Operarészletek. Kedd, június 14 KOSSUTH-RÁDIŐ: 8.10: Operarészletek. “ 8.45: Tanuljunk könnyen* gyorsan magyarul. — 9.00: A Gyermek- rádió műsora. — 9.20: Énekel­jünk együtt. — 9.40: Szórakoz­tató zene. — 10.10: Válaszolunk hallgatóinknak. — 10.25: Szóra­koztató zene. — 11.00: Különös házasság. Mikszáth Kálmán re­génye folytatásokban. — 11.20: Kamarazene. — 12.10: Zenés ajándékműsor a Fővárosi Fi­nommechanikai Vállalat dolgo­zóinak, — 13.00: Versek a béké- rSL — 13.20: Zenekari hangver­seny. — 14.20: Az Ifjúsági Rádió műsora. — 14.40: Operettrészle­tek. — 15.10: Egy falu — egy nóta. — 15.30: A Gyermekrádió műsora. — 16.10- Népi muzsika. - 15.35: A &MMáS-lMII3££S­szán.;! — 16.45: Három dal* három énekes. — 17.15: Szív kül­di... — 18.00: A Rádió Ipari Ro­vata jelenti. — 18.20: Zenekari muzsika. — 19.00: A Szabó-csa­lád. Folytatásos rádiójáték. — 19.30: Népdalcsokor. — 20.30: Operettrészletek. — 21.10: Irodal­mi műsor. — 22.15: Mai szem­mel... — 22.25: Részletek Verdi: A végzet hatalma c. operájából. — 23.05: Szórakoztató zene, — 0-10; Magyar nóták. PETŐFI-RÁDIO: 14.15: Fúvószene. — 14.45: Az értelem keresése. — 15.00: Mad­rigálok. — 15.20: Könnyű zene. — 15.45: Kamarazene. — 16.10: Zenés ajándékműsor. — 17.00: Emlékezetes hangversenyek. — 17.50: Időszerű nemzetközi kér­dések. — 18.00: Betyárdalok. — 18.30: Rádió szabadegyetem. — 19.05: Nyilvános hangverseny a stúdióban. — 20.40: Falurádió. — 21.05: Kórusok műsorából, ee 21.30: Zenekari hangverseny. —• 22.25: A békés együttélés és a két tábor harca. — 22.40: Köny- nyü zene. Szerda, június 15. KOSSUTH-RÁDIÖ: 8.10: Vidám ritmusok. — 9.00: Rádió szabadegyetem. — 9.30: Virágénekek. — 10.10: Uttörő-hlr- adó. — 10.30: Fúvószene. — 11.00: Pillantás a nagyvilágba. — 11.15: Tánczene. — 11.25: A Szabó­család. Folytatásos rádiójáték. 12.10: Operarészletek. — 12.50: Elfelejtett emberek. — 13.10: Népi zene. — 13.45: Válaszolunk hallgatóinknak. — 14.00: Szóra­koztató zene. — 14.30: Petőfi Sándor verseiből. — 14.35: Lajtha László: Quatre hommages. — 15.10: A Gyermekrádió műsora. — 15.42: Kis muzsikusoknak. — 16.00: Elő szóval — muzsikával. — 17.55: Szót kérünk 1 — 18.15: Tánczene. — 18.50: Munkásklub. — 19.15: A Magyar Rádió szlm- fónikus zenekarának hangver­senye a stúdióban. — 21.00: Gyer­meknevelés. — 21.15: Négy dal — négy énekes. — 21.30: Hely­színi közvetítés a Népstadionból, a Magyar Olimpiai Válogatott— brazil Fluminense labdarúgó mérkőzésről. — 22.45: Népi zene. — 22.00: A Zeneművészeti Fő­iskola karvezetős hallgatóinak vizsgahangversenye. — 23.20: Orfeusz az alvilágban, ss 0.10: Kamarazene. PETŐFI-RÁDIŐ: 14.15: Orosz nyelvlecke az ál­talános iskolásoknak. — 14.35: Egressy Béni és Szentirmay Ele­mér dalaiból. — 15.00: Zenekari muzsika. — 16.00: Az asszony komédiája. Rádiójáték. — 17.00: Népek zenéje. - 17,85: Szibéria RÁDIÓ és televízió MŰSOR I960, június 13-ÍŐ1 19-ig. Állandó műsorszámok: KOSSUTH RADIO 4.26: Rákóczi Induló. - 4.30: Hírek. Időjá­rásjelentés. — 4.35—7.59-ig: Vidáman - frissen! Zenés műsor.- Közben: 5.00: Falurádió. - 5.30: Hírek, időjárásielentés. — 8.20: PiUanatfelvéteL - 6.59: Pontos időjelzés. - 7.00: Hírek. Időjárásjelentés. - 7.10: Uj könyvek. - 7.25: A budapesti színházak, mozik és hangversenyek műsora. - 7.59: Pontos Időjelzés. — 8.00: Műsorismertetés. — 9.59: Időjelzés. — 10.00: Hírek. Lapszemle. Időjárásjelentés. — 11.59: Pontos időjelzés. 12.00: Déli harangozó. Hírek. Időjárásjelentés. - 14.59: idő­jelzés. - 15.00: Hírek. - 16,08: Időjárásjelentés. - 16.59: Idő­jelzés. - 17.00: Hírek. - 19.50: Jóéjszakát, gyerekek! - 19.59: Időjelzés. - 20.00: Esti krónika. Időjárásjelentés. - 21.59: Idő­jelzés. - 22.00: Hírek. Néhány perc külpolitika. Időjárásjelen­tés. — 24.00: Hírek. Időjárásjelentés. - 0.30: Himnusz. Utána: Vlzj elzőszolgálat, PETŐFI RADIO: 5.00-8.00-lg: Reggeli zene. - Közben: 6.30: Színházak, tárlatok és hangversenyek műsora. - 6.50: Torna.- 8.00: Hírek. Időjárásjelentés. — 8.10: Műsorzárás. — 14.00: Időjárás- és vízállásjelentés. - 19.08: Hírek. Időjárásjelentés.- 21.00: Hírek. — 23-00: Hírek, tdőjárásjelenté&j - 23.15: Mű­sorzárás. pionírjai. — 17.55: Paul Sehöff- ler énekel. — 18.15: Nevető falu. — 18.45: A Magyar Rádió Gyer­mekkórusa énekel. — 19.05: Id, Magyar! Imre lemezeiből. — 19.15: Sarah Vangnan énekel. — 19.35: Falurádió. — 20.00: Nép­dalok. — 20.30: Helyszíni köz­vetítés a Népstadionból, a Ma­gyar Olimpiai Válogatott—brazil Fluminense labdarúgó mérkő­zésről. — 21.15: Beethoven: e- moll vonósnégyes. — 21.48: A szökevény. Lermontov költemé­nye, — 22.00: Hajnaltól — haj­nalig. Csütörtök, Június 16. KOSSUTH-RÁDIÖ: 8.10: Népi zene. — 8.55: Édes anyanyelvűnk. — 9.00: Szót ké­rünk! — 9.20: Iskolai kórusok énekelnek. — 9.40: Szólót játszik a trombita. — 10.10: Útközben. Regényismertetés. — 10.30: Ope­rafinálék. — 11.00: Különös há­zasság. Mikszáth Kálmán regé­nye folytatásokban. — 11.20: Operettrészletek. — 12.10: Népi muzsika. — 13.00: Hétköznapok öröme. — Versek. — 13.15: Ze­nekari muzsika. — 14.00: A Gyermekrádiö műsora. — 14.10: Táncmelódiák. — 15.10: Kórus- muzsika. — 15.30: AZ istállófiű. Elbeszélés. — 16.00: Egy falu — egy nóta. — 17.15: Uj Zenei Új­ság. — 17.55: Lányok, asszonyok. — 18.10: Szív küldi... — 18.40: Ifjú Figyelő. — 19.00: Táncdalok. — 19.15: Közvetítés a Katona József Színházból. A szabadság elfő napja. -s KA5: Népi zene. — 22.45: Operarészietek. -- 23.30: Tánczene. PETŐFI-RÁDIÖ; 14.15: Hangverseny a stúdió­ból. — 15.00: Fúvószene. — 15.20: A külföldi sajtó hasábjairól. — 15.30: Népszerű tenoráriák. — 15.50: Selmeezi Gusztáv énekel. Orosz János zongorázik. — 16.10: Magyar századok. — 16.40: Az Ifjúsági Rádió műsora. — 17.15: Radarral a sejt belsejében. — 17.30: Operettrészletek. — 18.00: Nótaszó. — 19.05: Az Ifjúsági Rádió nyelvtanfolyama. — 19.15: Népi zene. — 19.45: Kis falu — nagy gyár. — 20.00: Losonczy Andor és Mérnök János kétzon- gorás hangversenye a stúdióban. — 20.40: Falurádió. — 21.05: Tánc­zene. — 21.48: A kék minaret bi­rodalma. — 22.00: Zenekari mu­zsika. — 22.45: Nat King Cole énekel. Péntek, június 17. KOSSUTH-RÁDIÖ! 8.10: Operettrészletek. — 8.55: Vidám percek. — 9.10: Történe­tek Enrico Carusoról. — 9.50: Versek. — 10.10: Magyar nóták. — 11.00: Magvetés. Fiatal írók félórája. — Ú.25: Lully és Hän­del operáiból. — 12.10: Tánc­zene. — 13.00: Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról. — 13.15: Amiről a magyar tájak mesélnek. — 14.20: Ifjúsági sporthiradő. — 14.40: Két opera­nyitány. — 15.10: Könnyű zene. ss 15.30: Az Ifjúsági Rádió mű­sora. *= 15.50: Fiatalok klubja. — 16.15: Az Állami Népi Együt­tes műsorából. — 17.15: Szív kül­di... — 17.55: A hét évig tartó ,,örök prosperitás”. — 18.10: UJ élet Gyulán. — 18.45: A Rádió Ipari Rovata jelenti. — 19.00: Ruggiero Ricci hegedül. — 19.15: A tihanyi ekhóhoz. Csokonai Vitéz Mihály verse. — 19.20: A Rádió mutatta be. — 20.30: Tánc­iskola. — 21.05: Három külföldi kiállítás. — ,21.15; Közvetítés Varsóból, Artúrt Rubinstein zene­kari zongoraestje. — 2300: Köny- nyü melódiák. ■— 23.45: Bocca- eio novellája. — 0.10: Éji zene. PETŐFI-RÁDIÖ: 14.15: Délutáni hangverseny. — 15.00: Vidéki énekkarok mű­sorából. — 15.25: Vonaton. — 15.40: Tánczene. — 16,00: Szim­fónikus költemények. — 17.15: Üzemi kaláka. — 17.25: Bartók- művek. —: 18.15:. Vitetem a kof­ferem. — 18.30: Operahangver­seny. — 19.05: Az ifjúsági rádió nyelvtanfolyama. — 19.15: Cho­pin zongoraművek. — 19.30: A toronyból — hét intrada Rézéi műveibőL — 20.00: Heti hang­versenykalauz. — 20.40: Falurá­dió. — 21.05: Magyar nóták. — 21.40: Debrecen színházi életé­ről. — 22.00: Operettrészletek. Szombat, június 18. KOSSUTH-RÁDIÖ: 8.10: Lányok, asszonyok =., — 8.25: Csajkovszkij: H. vonsóné- gyes. — 9.00: Ismeretterjesztő előadás. — 9.15: Könnyűzene. — 10.10: Óvodások műsora. —10.30: Operettrészletek. — 11.00: Külö­nös házasság. Mikszáth Kálmán regénye folytatásokban. 11.20: Zenekari muzsika. — 12.10: Nó­tacsokor. ■— 12.45: Mit olvas­sunk? — 13.00: Operarészletek. — 13.40: Válaszolunk hallga­tóinknak. - 13.50: Szív küldi szívnek szivesen. — 14.25: Iro­dalmi műsor. — 14.40: Martiny Lajos zongorázik. — 15.10: Ének­kart híradó. — 15.40: Élőszóval — muzsikával. — 16.00: Hét nap a külpolitikában. — 18.00: Gon­dolat. — 18.30: Kedves prímá­saink. — 19.05: Munkásszínját­szók: öregek és fiatalok. 19.20: Operarészletek. — 20.30: Legna­gyobb bukásaim. — 22.15: Ve­lence. Musset verse. — 22.20: Tánczene. PETŐFI-RÁDIÖ: 14.15: Operakalauz. — 15.15: Bélyeggyűjtők ötperce. — 16.00: Zenéről — mindenkinek. 17.25: Látogatás alkotóműhelyekben. — 17.35: Lehoczky Sva, Frey- mann Magda és Szász József hangversenve a stúdióból. — 18.10: Filmzene. — 18.35: A zene világa, *» 19.05: Könnyűzene, es 19.40: Falurádió. **» 20-00: Zan­donai: Francisea da Rimini. Négyfelvonásos opera. — 21.15: Professzor úr, mi az Igazság? Vasárnap, június 19. KOSSUTH-RÁDIÖ: 7.15: Egy falu — egy nóta. — 7.50: Falusi életképek. — 8,10: Szív küldi szívnek szívesen. — 8.55: Édes anyanyelvűnk. — 9.00: A nemzetközi munkásmoz­galom dalaiból. — 9.10: Vasár­napi melléklet. — 10.25: Tánc­zene. — 10.50: Operarészletek. — 11.20: Mikrofonnal a Föld kö­rül. — 12.15: Jó ebédhez szól a nóta. — 12.50: Hétvégi jegyze­tek. — 13.00: Kedves lemezeink, 13.40: Tudományos híradó. — 14.00: Csajkovszkij: VL szimfó­nia. — 14.45: A szakma művé­sze: a feltaláló. — 15.00: Köny- nyűzene. — 15.30: Külpolitikai kaleidoszkóp. — 15.50: Hilde Za- dek énekek *— 16.00: Zenés séta Budapesten. —t 16.45: Amiről be­szélni kell.. i. — 17.10: Kincses Kalendárium. — 18.15: Operett­részletek. — 18.30: Tánczene. — 19.00: Közvetítés bajnoki labda­rúgó mérkőzésekről. — 20.10: Rózsa. Kosztolányi Dezső ver­se. — 20.50: A sevillai borbély. Rossini vígoperája. 22.25: Tánc- zene. — 23.00: Zenekari hang­verseny. — 0.10: Könnyűzene. PETŐFI-RÁDIÖ: 8.00: Az evangélikus egyház félórája. — 8.30: Albert Schwei­tzer orgonáL — 9.00: Operett­hangverseny. — 10.00: Miska bácsi lemezesládája. — 10.37: A feleségem története. Füst Milán regényének rádióváltozata. — 11.20: Lukács István elmbalmo- zik. — 11.30: Térzene. — 12.00: A Máday — ifj. Nagy-együttes játszik. — 12.20: A menyasszony. Rádiójáték. — 12.50: Művészle­mezek. — 14.15: A rabló és a tigris. Mesejáték. — 14.45: A Gyermekrádió műsora. — 15.00: Gazdaszemmel a nagyvilág me­zőgazdaságáról. — 15.15: A hét műsorából. — 15.45: Könnyűze­ne. — 16.10: Az alkohol öl. Fe­jér István komédiája. — 16.40: Kuruc dalok népi gyűjtésekből. — 17.00: Hires előadóművészek. Edwin Fisher. — 17.50: Vidám vásár. — 18.15: Láttuk, hallot­tuk... — 18.30: Közvetítés a Berlini Állami Operaházból. A berlini szlmfónikus zenekar Ját­szik. — 19.15: Világtörténelem — rendkívüli kiadás. — 20.20: Könnyűzene. — 21.10: Halandók, merjetek! Tompa Mihály versei­ből. — 21.27: Magyar nóták. — 22.00: Tánczene. — 22.25: Opera- részletek. (A Magyar Rádió a műsorvál­toztatás jogát fenntartja^ ctjohct:

Next

/
Thumbnails
Contents