Szolnok Megyei Néplap, 1960. június (11. évfolyam, 128-153. szám)

1960-06-10 / 136. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1960. Június 10. Két nehéz mérkőzés előtt a Dózsa Egyre izgalmasabb az országos vízilabda bajnokság hajrája. Egy­re élesebben alakül a három éien tanyázó csapat; az FTC, a Szolnok és az Újpest helyezése. Egy héttel ezelőtt az első helyet elfoglaló FTC még egy ponttal vezetett. Ma viszont már mind­három favorit azonos pontszám- mai, szinte egyenlő gólaránnyal verseng az első helyért. Mit hoz a negyedik forduló? A Dózsára két nehéz mérkőzés vár, mert sem a Ep. Vasas, sem pedig az Egri Vasas nem Ígérke­zik könnyű ellenfélnek. Szombaton délután a megszo­kott időpontban a Dózsa a Dam­janich uszodában a Bp. Vasas ellen veszi fel a küzdelmet. A fővárosi együttes a negyedik he­lyen áll. Két ponttal lemaradt az élmezőnytől. Érdekes, hogy a Bp. Honvéd egy héttel ezelőtt a Va­sas helyét foglalta el és csak a Dózsától elszenvedett vereség után csúszott az 5. helyre. Vajon sikerül-e a szolnokiaknak a Va­sast is legyőzni? Reméljük, hogy igen? Persze, nem lehet elbiza­kodni. A Dózsa játékosai láthat­ták szombati ellenfelüket Újpest ellen játszani. Bizony, teljesen egyenrangú volt a Vasas, sőt kétszer vezetett is, s csak egy „ordító” szabálytalanságból ka­pott góllal szenvedtek vereséget. A beteg Markovits nélkül is ki­tűnően játszottak. Sor kerül-e már a sokszoros válogatott játé­kos szereplésére, azt nem tud­juk, de annyi bizonyos, hogy a szombati mérkőzés szépnek és iz­galmasnak ígérkezik. — Szükség lesz a szurkolótábor minél erő­teljesebb biztatására is, mert ez hamarabb vezet eredményre, — mint az időnként megnyilvánuló sportszerűtlen kiabálások a já­tékvezető felé. Tanúsítson a szur­kolótábor olyan magatartást, — mint az Újpest eUeni mérkőzé­sen, amikor a szakemberek igen elismerően nyilatkoztak a szol­noki közönség magatartásáról, sportszerű viselkedéséről. Talán még a szombatinál is nehezebb ellenfél lesz az Egri Vasas. Kiváló szereplésük, a baj­nokság egyik meglepetése, hi­szen az első két forduló óta ve­>la: főpróba Túrkevén A túrkevei termelőszövetkeze­tek, iskolák, az MHS szervezet, a földművesszövetkezet, a Me­zőgazdasági Felszereléseket Gyártó KTSZ vasárnap délután 3 órakor Béke és Barátság sport- bemutatót rendez a városi sport­pályán. A szinpompásnak Ígér­kező seregszemlén a Vörös Csil­lag Tsz tánccsoportja, az MHS motoros köre, a mezőgazdasági ktsz kerékpárosai, — az fmsz kultúrcsoportja, a Búza­kalász és a Táncsics Tsz sok labdarúgója, a gimnázium atlé­tikai csapata szerepel. A főpróbára ma délután kerül sor a városi sportpályán. rettenek és többek közt legyőz­ték a BVSC-t a fővárosban és legutóbb pontot vettek el az FTC-től. Csapatuk jól úszó len­dületes játékú fiatalokból áU. Jól lőnek és van egy kiválóan védő kapusuk, akit a szolnoki közön­ség is megismert az itteni barát­ságos mérkőzésen. Nagy előny még számukra a lelkes hazai közönség, az általuk megszokott keskeny uszoda, valamint az át­lagosnál jóval magasabb hőfokú víz, ami minden ott játszó csa­patot elbágyaszt. Bajnokcsapatunk minden tudá­sára szükség lesz, ha mind a négy bajnoki pontot meg akarja szerezni. Figyelembe kell venni azt is, hogy a másik két vetély- társ könnyebb ellenfelekkel mér­kőzik. így nem valószínű, hogy pontot vesztenek, sőt arra lehet számítani, hogy még gólarányt is javítanak. Változatlanul bízunk a mind jobban formába lendülő Dózsá­ban és reméljük, hogy a két mér­kőzés megnyerésével nagy lépést tesznek a következő — ötödik bajnokság megnyerése felé. — pataki — A főversenyt is a Szolnoki Kinizsi nyerte Nagy érdeklődés mellett több­száz néző előtt zajlott le Szolno­kon a hagyományos dél-területi háztömbkörüli kerékpárverseny. Az idő kedvezett, s így nem is csoda, hogy több mint száz ver­senyző állt rajthoz. Már az előfutamok során Szó. Kinizsi győzelem született, még­hozzá nem is kicsi. Ugyanis a serdülő futamban Szalma és Ju­hász (Szó. Kinizsi) küzdöttek az első helyért, melyet végül is Szal­ma 30 méteres előnnyel nyert. — Az ifjúsági futamban szép ver­seny alakult ki, melyben Urbán S. 3. lett. Sajnos Bozsó II., kit esélyesnek vártak, csak Urbán mögött végzett. Bozsó Il-n még most is meglátszott az áprilisi súlyos bukása, s talán ez befo­lyásolta, hogy mindig kimaradt a támadásbóL Ezután következtek a felnőttek futamai. A harmadosztály futa­mában népes mezőny indult. A szolnoki fiúk már az elején ko­moly kezdeményezést vállaltak. Különösen Bozsó I., aki sajnos a későbbiek során nem tudott eredményes lenni, mert nagyot Béke és Barátság sport- ünnepélyek a megyében Szolnokon a Kommunista Ifjú­sági Szövetség megyei Végrehaj­tó Bizottsága, a Megyei Tanács Művelődési Osztálya, a Megyei Testnevelési és Sport Tanács, az MHS megyei elnöksége június 11-én 15 órai kezdettel a MÁV sporttelepen a római olimpia tiszteletére Béke és Barátság sportünnepélyt rendez. A műsor­ban résztvesznek a szolnoki ál­talános és középiskolák, valamint az MTH iskola tanulói, az MHS modellezői, a szolnoki MÁV at­léták és a Jász-Kun KISZ együt­tes ténccsoportja. A megnyitót Takács Vendel elvtárs, a KISZ megyei bizottságának első titká­ra tartja. Az egész műsor nagyszerűsé­gére mi sem jellemzőbb, mint az, hogy nyolc általános iskola mint­egy 560 tanulója két közös sza­badgyakorlatot mutat be. Négy közép és az MTH iskola 600 ta­nulója ugyancsak Impozáns kö­zös gyakorlattal mutatkozik be. E gyakorlatokat zenére végzik. Ezenkívül a Szolnoki MÁV, vala­mint az iskolák atlétái különbö­ző futószámokkal szerepelnek. A közönség elé lépnek az MHS mo­dellezői és a Jász-Kun KISZ együttes népi táncokkal zárja be, majd pedig %z MTH és középis­kolások válogatott labdarúgó csapata mérkőzik egymással. Kisújszálláson június 12-én, va­sárnap rendezik meg a városi Béke és Barátság sportünnepélyt, A nagyszabású sportroegmozdu- íásra a városi sporttelepen kerül sor. Délután 3 órakor gyülekez­nek az iskolák tanulói; s az út­törözenekar indulóira vonulnak ki a városon keresztül a sport­pályára. Itt szabadgyakorlatok, tréfás versenyek, szekrényugrő bemutató, atlétikai verseny és a két általános iskola, valamint a gimnázium kézilabda csapatainak mérkőzései láthatók. Utána a kisipari szövetkezetek, a kende­res! KISZ, a Nagykunsági Álla­mi Gazdaság és a Csorbái Álla­mi Gazdaság labdarúgó csapatai szerepelnek. A rendezőség ezúton is szeretettel hívja a város min­den dolgozóját. Jászberényben szombaton dél­után a városi sporttelepen kerül sor 16 órai kezdettel a Béke és Barátság sportünnepélyre. A mű­sor keretében a Bercsényi úti Általános Iskola tanulói közös szabadgyakorlatot mutatnak be. Ezenkívül akadályverseny lesz férfi és női csapatok részére. Az Előre gúla tornászai is Impozáns bemutatóval szórakoztatják a közönséget. Az MHS repülőmo­dellezői bemutatót tartanak. Majd a fiúgimnázium és a tanítókép­ző csapatainak kosárlabda, va­lamint az MTH és a gimnázium együtteseinek kézilabda mérkő­zésére kerül sor. Túrkevén vasárnap délután 4 órakor a városi sporttelepen bo­nyolítják le a Béke és Barátság sportünnepélyt. Különböző szín- pompás szabadgyakorlatokkal és egyéb tornaszámokkal lépnek a közönség elé a gimnázium, az MTH és az általános Iskolák ta­nulói. — Ezenkívül a Mezőtúri MAFC és Honvéd ökölvívói tar­tanak bemutatót. bukott és hátrányát nehezen tud­ta behozni. Tóth Lad ellenben késhegynyi hajrát vívott minden sprintkörben Orbánnal, a szegedi igen jóképességü versenyzővel szemben. A fő versenyben megmutatko­zott minden szépség, taktikázás, ami egy kerékpárversenyen elő­fordulhat. Deáknak a nagyszerű védekezési és taktikai ellentáma­dásai szinte lehetetlenné tették ellenfeleit a részhajrá megnyeré­sében. Már az első hajránál ügye­sen kiugrott Haris és szinte el­lenállhatatlanul haladt át a cé­lon. Az ellenfelek a reményt még ekkor sem adták fel. Kezdődött az ő támadásuk, de Deák szinte befoghatattanul védte minden kanyarban a támadás kemény sorozatait. Közben klubtársa, Haris nyerte a részhajrákat, s végül az utolsó véghajrán a két Kinizsi fiú biztos elsőként haladt át a célon a közönség nagy ün­neplése közepette. Említésre méltó, hogy a főver­senyt 1957 óta — melyet akkor Deák (Szolnoki Kinizsi) nyert- mindig a vendégek nyerték. Vég­re most Harisnak (Szó. Kinizsi) sikerült megtörni a jeget és di­csőséget szerezni a fiatal szol­noki kerekeseknek. RÉSZLETES EREDMÉNYEK Vaskerekes m. osztály: 1. Boz- már M. (Sze. Kinizsi), 2. Klein J. (B.-csaba', 3. Bohus J. (B.-csaba). Vaskerekes Ifjúságiak: 1. Bom­ba L. (Sze. Kinizsi), 2. Kősárvá- ri E. (B.-csaba), 3. Papp S. (Sze. Vasutas). Vaskerekes serdülök: 1. Bodó Ferenc (Sze. Postás), 2. Tompáé T. (Sze. Kinizsi). 3. Hegedűs Lász­ló (Szó. Kinizsi). Versenykerekes serdülők: 1. Szalma Gábor (Szó. Kinizsi), 2. Juhász Sándor (Szó. Kinizsi), 3. Csóti Jenő (Sze. Vasutas). Versenykerekes ifjúságiak, 15 kör: 1. Pluhár Mihály (Békés­csaba), 2. Kiss József (Sze. Va­sutas), 3. Urbán Sándor (Szó. Kinizsi). Főverseny ül. osztályúak, 20 kör: 1. Orbán Ferenc (Sze. Ki­nizsi), 2. Tóth László (Szó. Ki­nizsi), 3. Mészáros Zoltán (B.- csaba). Fővers env l-n. osztályúak, *5 kör: 1. Haris Károly (Szó. Ki­nizsi), 2. Deák István (Szó. Ki­nizsi), 3. Csukás László (Sze­gedi Kinizsi). 4 Szolnoki Rádió műsora 18—19 óráig a vezetékes adón: 19.30—20.30-ig a 223.86 m-es középhullámon: Jászkunsági krónika: hírek, ri­portok a nap eseményeiből. — Szív küldi szívnek szívesen. — Falusi híradó. Lövészversenyre készülnek A Jászkiséri Gépállomáson MHS lövészkor mű­ködik. A gépállomási dolgozók közül harminchaton vesznek részt ebben a szép sportköri munkában. A kör az elmúlt télen alakult s már rövid idő alatt is jó ered­ményt ért eL A kör tagjai résztvettek a jászapáti járá­si lövészversenyen s többször rendeztek házi bajnoksá­got is. Most újabb versenyre készülnek, s ezért heten­ként foglalkozást tartanak. Csak úgy lehet valaki pontos cél- I Lövő, ha ismeri a | fegyver minden ■ alkatrészét. Boné Sándor oktató a fegyver karban­tartására oktatja Báli Istvánt­A legtöbb türel­met a célrataríás igényli, — amikor a lövész nem lő. csak a karját és a szemét szoktat­ja a pontos lövés­hez. Szabó Sán­dor brigádszerelő cél rátartást gya­korol. Athéntől —Rómáié VI. Melbourne felé — minden akadállyal szemben Sötét Jellegek tornyosul­tak a világ felett. Riasztó hírek röppentek a négy ég­táj felé. Üj világháború ré­me fenyegette 1956 novem­berének napjaiban az embe­riséget. Az imperialista re­akció immár tíz esztendős szívós aknamunkáját látszó­lag siker koronázta. Kirob­bantották Magyarországon az ellenforradalmi felkelést, és ugyanakkor az angol—fran- légi haderő bombáinak cia sivítása töltötte meg rettene­tes zajjal Szuez felett a le­vegőt. Már-már úgy látszott, hogy itt a történelem leg­megrázóbb katasztrófája: az atomkorszak háborúja. De a józan ész, az erpberiség job­bik felének békevágya végül is diadalmaskodott. S az eredmény: kisimultak az anyák arcán a háborús fé­lelem ráncai, az élet lassan visszatért világszerte a ren­des kerékvágásba... vágy, a sportoló ifjúság óha­ja, hogy a vörös salakon, a medencék vizében, a zöld gyepszőnyegen mérkőzzenek meg egymással. Svájc mesterkedése Hiába volt a „semleges” Svájc minden mesterkedése, hiába hirdettek bolykottot és mondták le melbournei rész­vételüket: ennek nem a vi­lág sportoló ifjúsága, csákók maguk vallották kárát. Ku­darcba fulladt minden igye­kezetük, s Melbourneben 69 ország közel 7 ezer sporto­lója gyűlt össze, annyi, mint még soha az olimpiai játékok történetében. Az olimpiai eszme, Pierre Coubertin gondolata ismét diadalmaskodottl De igazságtalan lett volna az ausztrálokkal szemben is, ha elmarad az olimpia. Mil­liókat és milliókat áldoztak, különböző sportlétesítménye­ket építettek és egyedül az olimpiai falu 200 millió fo­rintnak megfelelő fontot emésztett fel. November 22-ét, az olimpiai játékok megnyitásának napját már hónapokkal előbb Holiday Publicnak, ünnepnapnak nyilvánították. Bezártak az üzletek, nem dolgoztak a gyárak, Melbourne várta és köszöntötte a világ ifjúsá­gát. ("apróhirdetések) IPARI mérlegképes oklevéllel és 10 éves gyakorlattal rendelkező főkönyvelő, lakásváltozás miatt Szolnokon állást keres. Ajánla­tot a kiadóhivatalba kér. A TISZAPÜSPOKI Földműves­szövetkezet igazgatósága pályáza­tot hirdet önkiszolgáló boltveze­tői állás betöltésére. — Kö­vetelmény: 5 éves kereske­delmi gyakorlat és szak­munkásvizsga. — Erkölcsi bi­zonyítvány szükséges. — Fizetés kollektív. Útiköltséget csak fel­vétel esetén térítünk. SZOLNOKI Sütőipari Vállalat felvesz fiú ipari tanulókat. Ta­nuló Idő 3 év. Követelmény: 8 általános Iskola elvégzése, 14 életév betöltése. Bővebb felvilá­gosítás: Szolnok, Sallai Imre u. 17 sz. alatt. TEHERGEPKOCSI-vezetőket, — vontatóvezetőket, rakodó mun­kásokat azonnali belépésre al­kalmaz a Tiszasülyi Állami Gaz­daság. | KÖNYVELÉSBEN jártas admi- I nisztrátort napi 4 órai munkára > keresünk azonnali felvételre. — Cím a kiadóhivatalban. Elindult az olimpiai láng Rettegés, bizonytalanság ...és ezekben a vérzivata­ros napokban olajággal ko­szorúzott hellén ifjú eresz­kedett térdre egy hófehér ruhában érkezett görög le­ány előtt, az egykori olim­piai ligetben. A leány kezé­ben nagyítólencsével a nap felé fordult, hogy — akár­csak egy játszadozó gyermek a pillangót a réten — 6 is elkapja lencséjével a nap sugarát, s meggyújtsa vele a fiú kezében az olimpiai lán­got... A lángot, amely Gö­rögországból szárazföldön és tengereken, hegyeken és si­vatagokon, sok-sok más or­szágon keresztül vitte dia­dalmas üzenetét, az ókori Olympiáról a XVI. újkori játékok színhelyére: a távoli Melbournebe. A fáklya már messze járt a múlt dicsősé­gét máig is hirdető ó-görög ligettől, s közeledett Auszt­rália felé, de a nemzetközi sportéletben még mindig nyitva állt a kérdés: meg­tartható-e az olimpia? Sokan ... és várta Melbourne a magyar sportolókat is. Ma­gyarországon mindig eleve­nen élt az olimpiai gondo­lat, s erre az újabb olimpiai játékra jóformán már Hel­sinki után kezdődtek a terv­szerű előkészületek. A fel- szabadulás utáni londoni si­a lemondás gondolatával fog­lalkoztak, s mert a sport sem mentes a reakció mesterke­déseitől, itt is akadtak olya­nok, akik éppen az olimpiai eszme tisztaságának álarcá­ba burkolózva próbáltak kon­kolyt hinteni a világ sportoló ifjúságának nemes barátko- zása elé. De akárcsak a vi­lágpolitikában, itt is erő­sebbnek bizonyult a béke­kerek, azután a helsinki-i győzelmek nagy-nagy önbi­zalmat adtak a magyar spor­tolóknak,, akik egymással vállvetve küzdöttek, hogy jobbnál jobb eredményeket érjenek el. Sportolóink leg­jobbjainak volt szíve vágya, hogy egyszer ők is bekerül­hessenek az olimpiai csapat­ba, segítsenek megőrizni azt az előkelő helyet, amelyet a magyar sport a felszabadulás óta már a melboumeit meg­előző két olimpián kivívott magának. Ezt a fejlődést sza­kította meg a gyilkos és vé­res ellenforradalom. Az 1956- os október—novemberi ese­mények irányítói a sport te­rületén is tönkre akarták tenni, sárba akarták tiporni mindazt a nagyszerű ered­ményt, melyet a dolgozók ál­lama elért. Október gyilko­sainak nem volt kedves Papp Laci, Kárpáti Rudolf és a vízilabda csapat sikersoroza­ta. Semmibe vették a helsin­ki „aranyesőt”. Rettegésbe, bizonytalanságba döntötték legjobb sportolóinkat. Éppen az új nagy erőpróba, a mel­bournei olimpia küszöbén. (Folytatjuk.) ALLAMI GAZDASAGOK, TER­MELŐSZÖVETKEZETEK, közü- letek és vállalatok! A Rákóczi- falval Földművesszövetkezetnél nagyobb mennyiségű lapát-nyél. csákány-nyél és kerék-küllő van raktáron, melyet a rendes for­galmi áron alul hoznak forga­lomba. (Lapátnyél, csákánynyél 8.40/db. kerékküllő 3.10 db.) KÖZÜLETEK, Szövetkezetek, Fi­gyelem! Méltányos áron (esetleg könyvjóválrással) a Törökszent­miklósi Gépgyár felajánlja hasz­nálaton kívüli csúcs-esztergapad- lait. Megtekinthető a telephelyen 7—15 óráig, — szombaton 7—13 óráig. FEKETE Pannónia jó állapotban sürgősen eladó. Tiszaföldvár, Ba­csó Béla u. 27. Gombás. ELADÓ R—51-es BMW oldalko­csival ignéyesnek. Kunszentmár- ton, Véesei u. 14. Telefon: 118. ZÖLD Pannónia üzembiztos ál­lapotban eladó. — Cím: ö-bög Vasútállomás. Szabó. Érdeklődni: szombat, vasárnap. VÁLLALATI üdülőnek — Kar- cag Berekfürdőn — (fürdővize gyógyhatású) alkalmas 6 szobás. 10 ágyas, folyóvizes üdülő eladó. Érdeklődés: Szolnok Megyei Ta­nács VB Pénzügyi Osztályán. Telefon: 11—39. iimiiiimiiiimiiiimimiiiicmiimuimuHiu Rendőrségi közlemény A Szolnok Városi és Járási Rendőrkapitányság, a — KRESZ 134-es §-ban biztosí­tott jogkörénél fogva, a Szol­nok város területén áthúzódó 4-es sz. főútvonal Eötvös tér­től a Szabadság térig terjedő szakaszán, valamint a Ságvá- ri Endre úton a kerékpárok lerakását megtiltotta. Ezen az útvonalon a kerék­párokat csak a megőrzőhe- lyeken lehet elhelyezni. Szolnok Városi és Járás1 Rendőrkapitányság vez. Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Műnké ‘ párt Szolnok megyei Bizottsát és a Megyei Tanács lapja Felelős szerkesztő: Varga József Szerkesztőség: Szolnok, Tisza Antal u. 2. L em Telefon: 20—93. 23—20. 20—bs Kiadja a Szolnok megyei Népi Lapkiadó Vállalat Igazgató: Fülemen Lajos Kiadóhivatal: Szolnok. Irodaház, fszt. 3. Telefon: 20—94 Megjelenik hétfő kivételével mindennap A lap »t előfizetésben és árusí­tásban a Szolnok megye pos­tahivatalok és fiókposták tér- lesztik. A lap előfizetési dua: egy hóra 11.— Ft. Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél. Szolnoki Nvnmda Vállalat 1960. június 9. — 2108 Felelős nyomdavezető: Mészáros Sándor.

Next

/
Thumbnails
Contents