Szolnok Megyei Néplap, 1960. június (11. évfolyam, 128-153. szám)
1960-06-03 / 130. szám
I960, június 3, SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP s ű TERMELŐSZÖVETKEZETI fs-j Néhány szó a műtrágyaelosztásról 1 négyzetes knlíorleavetésnél féíszkeakéut két*Iiárem tövet kell meghagyni tek, a hoMatócSht! növényA műtrágya termésfokozó hatása közismert. Alkalmazását a nagyüzem, a gépesítés könnyebbé és hatékonyabbá teszi. Kormányzatunk nagy erőfeszítéseket tesz, hogy a tsz-ek igényeit műtrágyából is biztosítsa. A műtrágyaellátást a MÜNÖSZER Vállalat végzi, a megyei tanács VE mezőgazdasági osztályának irányítása alapján. Az első félévben a műtrágya-ellátásban zavarok voltak. A megnövekedett igényeket a nagy erőfeszítés ellenére sem tudta az állam maradéktalanul kielégíteni. A műtrágya szállítása is döcögött, bár a MÜNŐSZER- kírendeltség még január első hetében levélben felhívta a tsz-ek figyelmét a megrende- léseket illetően. Sok termelőszövetkezet mégis elmulasz- tóttá. Számos közös gazda- Ságból késve érkeztek be a megrendelések, március végén, április közepén. Ez a szállítást jelentősen befolyásolta. Hátráltatta az is, hogy több termelőszövetkezet a megrendeléssel együtt nem küldött fedezetigazolást, így a MÜNÖSZER a megrendelést nem fogadhatta el. Azok a tsz-ek, amelyek ideiében^ és fedezetigazolással küldték be a megrendeléseket, előnyösebb helyzetbekerültek, több műtrágyát kaptak, mint amennyit a megyei keret elosztása lehetővé tett volna. A második félévi műtrágyamennyiség szétosztása ismét a# megszabott formában történik. A megyei tanács VB mezőgazdasági osztálya a keretet járásokra lebontja, a járások pedig tsz-ekre. A mezőgazdasági osztály úgy határozott, hogy a megrendelést a tsz-ek ne közvetlen a MÜ- NÖSZER-hez juttassák el, hanem fedezetigazolással együtt a járási-városi tanácsok mezőgazdasági osztályához. Az osztály továbbítja a megrendelést és fedezetigazolást a MÜNÖSZER-hez. Ezzel a mezőgazdasági osztály figyelemmel kísérheti, hogy a megrendelések időben meg- történtek-e, fedezetigazolással el vannak-e látva és azt, hogy a tsz-ek a részükre megállapított műtrágyameny- nyiséget megkapják. Több tsz-nél a műtrágya tárolása, felhasználása hibás. Szétszakadt zsákok, csomóba kiszórt műtrágyák, a raktárakban nedves helyen, a földre rakva, az időjárástól, esőtől kevésbé védve. Szeretnénk felhívni a tsz-ek vezetőinek figyelmét a gondosabb kezelésre és a szakszerű fel- használásra. Amikor nincs elegendő műtrágya és az állam nagy erőfeszítéseket tesz a szükségletek biztosítására, ilyen módon ne engedjék a műtrágyában lévő hatóanyagokat tönkretenni. Barkó Károly megyei növényvédelmi felügyelő „Cukorrépaöntözés barázdás módszerrel”. A Népszabadság május 29-i számában ismerteti a Nagykunsági Mezőgazdasági Kísérleti Intézet kisújszállási öntözési telepének cukorrépatermesztési öntözési módszereit. „A kapásnövények megműveléséhez az egész család munkájára szükség van.” A Szabad Föld június 1-i számában Gáli Sándor hosszabb írásban méltatja a családtagok munkáját a termelőszövetkezetekben. Kiemelten foglalkozik a mezőhéki Táncsics, a rákóczifalvai Béke és a tószegi Dózsa Termelőszövetkezetek ezirányú eredményéivel. „Elérték és túlszárnyalták.” Nádasdi Péter a Jövendőnk május 29-i számában a jászteleki Tolbuchin Termelőszövetkezet termelési teljesítményeiről ír. „Milyen elvek szerint bérezzék traktorosaikat a termelőszövetkezetek”. Filip Sándor ad erre hasznos tanácsokat a Népszabadság június 1-i számában. „Boszorkányok”. Fényképes riportot közöl a Jövendőnk május 29-i száma a rre-őtúri Bercsényi Termelő- szövetkezet állattenyésztő lányairól. Aratásig befejezik a karnadik kapálást A rang kötelez — szokták mondánk A kétszeres élüzem kitüntetés kötelezi a Cibakházi Gépállomást is. Rossz munkát tőlük semmiképpen se várunk. Eddig néhány kisebb hibától eltekintve meg is feleltek a követelményeknek. Legutóbbi eredményük szintén figyelemre méltó: a kukorica első kapálását 98 százalékban befejezték, a gépek zöme már a második kapálást végzi. Idén négy és félezer kát. hold gépi növényápolási munkát végeztek. A céljuk az, hogy aratásra teljesen befejezzék nemcsak a másodszori, hanem a harmadszori kapálást is. Ez nemcsak gépállomási határozat, minden traktoros magára nézve kötelezőnek ismeri el. Az ifjú traktorosok versenyében Kovács Sándor vezet. A ti- szaföldvári Lenin Tsz-ben munkálkodik, s az általa vetett négyzetes kukoricát keresztben-hosz- szában kapálja. Idei eredménye ötszáz hold. Vállalása: ezer hold gépi kapálás. Nem sokkal marad el tőle Magyar György, aki a cibakházi Vörös Csillag Termelő- szövetkezetben eddig 380 hold gépi kapálást végzett. „Palántaültető és szártépő gépért ostromolják a Törökszentmiklósi Mezőgépgyárat." A Népszabadság június 2-i száma Gém György tollából adja hírül a Törökszentmiklósi Mezőgazdasági Gépgyár befutott gyártmányainak sikerét. „Légi növényvédelem”. A Jövendőnk legutóbbi száma egészoldalas fényképes riportban számol be Karcag termelőszövetkezetei repülőgépes gyomirtásáról. „Hoevan valósul meg a dolgozók terve Bánhalmán?” A Népszabadság június 2-án arról ír, hogyan lesz valósággá a Bánhalmi Állami Gazdaságban az ellenterv-moz- galom. A terv szerint az idén ötszáztizenegy termelőszövetkezetet villamosítanak. A munka jól halad, a Nehézipari Minisztérium Villamosenergiaipari Igazgatóságának áramszolgáltató vállalatai állami erőből április végéig már 111 termelőszövetkezethez építették ki a 22 kilovolVédekexxünk a Uteewnaormányos ellen Az első kaszálás után a sarjadó lucernásokon egyre nagyobb tömegben jelenik meg egy fűzöld színű, hátán világosabb csikót viselő lárva, a lucernaormányos. — Kártételét a sallangosra rágott lucernalevelek jelzik. Az általuk okozott zöldtömeg- veszteség a lucernalomb 20— 40 százaléka is lehet. A múlt év adatfelvételezése és a Növényvédő Állomás megfigyelése alapján erős mértékű fertőzés várható a kunhegyes! járásban, — főként Kunhegyes területén, a tiszafüredi járásban, a kunszentmártoni járás északi részén, valamint Mezőhék és Kétpó határában. A megye többi területén közepes megjelenésére számíthatunk. Védekezésül 0.8—1 százalékos Holló 10-zel tarlópermetezést végezhetünk, de alkalmazhatunk DDT tartalmú, — vagy HCH-s porzószereket is. A termesztési célnak megfelelően kiválasztott porozószerből holdanként 16 —25 kg szükséges. A védekezéssel nemcsak a lucernaormányost és lárváját, hanem minden egyéb lucernásunkon élő és károsító rovart elpusztítunk. A vegyszerek alkalmazása esetén azonban a közeli méhészetet értesítsük, nehogy méhesükben kárt okozzunk. Mérvéi Növényvédő Állomás Kenderes. «iiiiiHiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiiiiimiiimiiiiiN Vásárnaptár Országos állat- és kirakodó- vásárt rendeznek: Június 5-én Kunszentmár- t ónban. Június 9-én Szolnokon és Jánoshidán. Június 11-én Üjszászon. A vásárokra vészmentes helyről szabályszerű járlatle- véllel mindenfajta állat felhajtható. tos nagyfeszültségű vezetéket a megfelelő transzformátor-állomásokkal együtt. További 80—90 termelőszövetkezet vezetékének és transzformátor állomásának építésén most dolgoznak. Ezek a számok megfelelnek a programban meghatározott ütemnek. (MTI). Az országos kukoricatermesztési tanácskozás megállapítása szerint ajánlatos a kukorica holdanként! tőszámát a helyi körülményeknek megfelelően az Alföldön 15— 22 ezerre, a Dunántúlon pedig 18—22 ezerre növelni. A Földművelésügyi Minisztérium szakemberei ezzel kapcsolatban felhívják a figyelmet, hogy a szemre és silóra négyzetesen vetett kukorica növényállományát úgy kell kialakítani, hogy fészkenként két tőnél kevesebb és három tőnél több ne maradjon. Ez a növénysűrűség lehetővé teszi a kukorica növény és a csövek teljes kifejlődését. Ha fészkenként kettőnél kevesebb a tőszám, akkor kevés lesz a termés, ha háromnál több, akkor a kukorica legértékesebb része, a cső nem fejlődik ki megfelelően. Ahol a körülmények miatt sorosan vetetA földművelésügyi miniszter 20/19G0. (Mg. E. 16.) F. M. számü utasítása a mezőgazdasági termelőszövetkezetek gépellátásáról: A megyed gépberuházási terv elkészítése előtt minden év szeptember l-ig a járási tanács vb. mezőgazdasági osztálya felmérése alapján a megyei tanács vb. mezőgazdasági osztályának vezetője a megyei tanács vb. jóváhagyásával köteles a termelőszövetkezetek és a gépállomások következő évi gépigényeiről, típusonkénti bontásban, a Földművelésügyi Minisztérium Terv- és Közgazdasági Főosztályának jelentést tenni. A jelentés tartalmazza a traktor-, gabonavetőgép, kukoricavetőgép-, burgonyaültető-, palántázó-, műtrágyaszóró-, motoros permetező-, porozó-, fűkasza-, rendsodró-, silókombájn-, kaszálvarakodó (mäh- lader)-, burgonyaszedő-, pótkocsiéi kutivátorigényeket. A termelőszövetkezetek nagyobb gépekkel való ellátását a FDMAV megyei kirendeltségei útján kell lebonyolítani, a járműveket, szállító- és egyéb gazdasági eszközöket, különleges kisgépeket (szőlőművelő-, permetező-, öntözőgépeket stb.) a termelőszövetkezetek a MEZÖ- SZÖV-től szerezhetik be. A szállító vállalat a termelőszövetkezetek gépmegrendelését azonnal köteles teljesíteni és ha ez nem lehetséges, a megrendelést a szállítási határidő feltüntetésével 8 napon belül kell visz- szaigazolni. ¥ Az élelmezésügyi miniszter 6/ 1960. (IV. 26.) Elm. M.—A. H. számú rendelete az 1960. évi átadásra kötött sertéshizlalási szerződésekről és ezek alapján fizetendő sertésárakról. Az 1960. évi átadásra kötött sertéshizlalási szerződésekre és ezek alapján fizetendő sertésárakra a 22/1958. (X. 26.) Elm. M. —A. H. számú rendelet rendelkezéseit azzal a kiegészítéssel kell alkalmazni, hogy az i960, évi január hó 1. napja után átadott 95—105 kg súlyú fehér sonkasertés után 15.50 Ft/kg átvételi árat kell fizetni. * A földművelésügyi miniszter 13/1960. (V. 3.) F. M. számú rendelete a termelőszövetkezeti pártoló tagságról. számat itt is ennek megfelelően kell kialakítani. Rendkívül fontos, hogy a tenyészidő különböző szakaszában ismerjék a kukorica- táblák állományát, mert az esetleges ritkítást csak ebben az esetben lehet szakszerűen elvégezni. A tőszám növelésével 20—30 százalékos terméstöbblet érhető el, tehát azok a gazdaságok, ahol ennek nem tulajdonítanak jelentőséget, a termés egyharmadáról—egynegyedéről mondjanak le. A ritkítást nem kell elsietni, leghelyesebb, ha a második kapálás után kerül rá sor. Ügyelni kell arra, hogy a felesleges töveket a fészekből ne kapával, hanem kézzel távolítsuk eL A ritkításnál mindig számoljanak a művelés, a kártevők és a betegségek okozta csökkenésre is. Mezőgazdasági termeiőszövetkezet pártoló tagja az 1959. évi 22. számú törvényerejű rendelet 1. §-a értelmében olyan személy lehet, aki államhatalmi vagy államigazgatási szervnél, állami vállalatnál, gazdaságnál, intézetnél, intézménynél, szövetkezeti vagy társadalmi szervnél munkaviszony vagy tartós megbízatás alapián dolgozik, vagy ilyen munkaviszony alapján nyugellátásban részesül és szakképzettségénél, tapasztalatainál fogva politikai, szakmai, gazdasági vagy egyéb segítségnyújtással bekapcsolódhat a termelőszövetkezet munkájába. — Nem lehet pártoló tagnak felvenni — korukra vagy munkaképtelenségükre való tekintet nélkül — a mező- gazdasági termeléssel élethivatásszerűen foglalkozó egyénileg gazdálkodókat. • Külföldi gépek garanciális javítása. Valamennyi külföldi gyártmányú mezőgazdasági erő- és munkagép garanciális javításával a jövőben kizárólag a TECHNO- IMPEX Magyar Gépipari Külkereskedelmi Vállalat foglalkozik. A vállalat pontos címe: Budapest, V., Dorottya u. 6. Telefon: 180—830 és 181—950. ' .A bejelentés alapján a TECH- NOIMPEX a szakértő helyszínre küldéséről és a garancia megállapításáról intézkedik; Közös magyar-német növénytermesztési kísérletek Közös növénytermesztési kísérletek kezdődtek hazánkban és a Német Demokratikus Köztársaságban, az Országos Növényfajtaminősítő Tanács, illetve a Német Mezőgazdasági Akadémia és a Fajtakísérletek Központja irányításával. — Különböző német, magyar és szovjet kukoricákat próbálnak ki, hogy megállapítsák: milyen körülmények között, mely fajták termesztése a legelőnyösebb. Keresik az egyes cukorrépa-fajták leggazdaságosabb trágyázási módszereit is. A kísérletek eredményeiről a magyar és a német szakemberek tájékoztatják majd a KGST-ben résztvevő többi országot is. — Figyelő Jól halad a termelőszövetkezetek villamosítása RENDELETISMERTETÉS Ügy volt, hogy nem rendezik. meg a gyermeknapot. A. kis község tanyai részén van ugyan gyerek bőven. Rosszul is esett volna nekik, ha az ország minden helységében ünnepük őket, csak éppen falujuk nem gondoskodik róluk. Dehát akiknek erre gondolni kellett volna, idejük nem jutott rá. A KISZ-titkár — mióta megnősült. — azt mondják, nem törődik az ifjúsági szervezettel. A nőtanács elnöke meg nagy- családos anya, négy fia dolgozik a termelőszövetkezetben, négy odahaza van, kettő a gépállomáson, övé az otthoni munka. Egyedül képtelen bármit is csinálni. A nőtanács aktívái, asz- szonyai valamennyien kinn dolgoznak férjeikkel a termelőszövetkezetben. Szorít a növényápolás, egyik is, másik is — férfiakat megközelítő erővel dolgozik. Nekik se jutott eszükbe a gyermeknap. A termelőszövetkezet elnöke benn járt a faluban. Szombaton délben történt ez és ott hallotta, hogy készülődnek a gyermeknapra. Kerékpárral volt, azonnal a tanyarész nőtanácselnökéhez igyekezett, 1— Hát bizony most már nem tudunk tenni semmit — sopánkodott az asszony. Az elnök, gazdasági szervező lévén, nem igen szokott ahhoz, hogy kultúrműsort szervezzen, programot állítson össze. Azt tette, ami éppen eszébe jutott. Elkarikázott még néhány vezetőségi taghoz. Egyetértettek vele. Aznap este a szövetkezet juhnyája kevesebb lett egy birkával. Már főtt a paprikás, amikor négy szövetkezeti gazda járta a tanyákat. Ebédre ott legyenek ám a gyerekek, a szövetkezet díszebédet ad tiszteletükre. Kultúrműsor, ajándékok nem voltak. A gyerekek mégis úgy érezték, övék ez a nap. S a szülők, a szövetkezeti gazdák örültek a legjobban, hogy a nagy munka közepette sem feledkezett meg róluk, fiaikról, lányaikról a közösség, a termelőszövetkezet. Az elnök is úgy érezte, megtette kötelességét. A közösség erkölcsének íratlan törvényei szerint cselekedett. B. U 87 millió gyümölcsfa van hazánkban Az ország gyümölcsfaállo- mányáról az elmúlt évig mindössze egy huszonöt év előtti statisztikai felmérés állt rendelkezésre, de még ennek az adatait sem értékelték. A Kertészeti Kutató Intézetben kidolgozott módszer alapján a Központi Statisztikai Hivatal tavaly befejezte az új felmérést: megállapították, hogy az országban összesen 87 millió gyümölcsfa van, csaknem háromszor több, mint 1935-ben. A főbb gyümölcstermelő tájakról a Kertészeti Kutató Intézet már összegyűjtötte a jellemző természeti és közgazdasági adatokat is. Megindult az első hazai gyümölcs tájkutatás, amelynek során értékelik a gyümölcs- termő körzetek múltját, jelenlegi helyzetét és fejlesztési lehetőségeit. 4 Szolnoki Rádió műsora 18—19 óráig a vezetékes adón; 19.30—20.30-ig a 223.86 m-es középhullámon; Jászkunsági krónika. — Szív küldi szívnek szívesen. — Falusi híradó. — A túrkevei cigány együttes műsorából. Szénagyűjtés rendsodróval A rákócziújfalui Uj Élet Termelőszövetkezet 250 holdas lucerna tábláján Bódi Miklós traktoros rendsodróval gyűjtötte össze az első kaszálású lucerna-szénát. A közösségierkölcse